Az egyik legszebb nem Cs.T. felvétele ennek a műnek. Jelzem, a versben a Lányok és a Babák nem ugyanazt jelelentik, tetszik a beállítás a "mi fehér babák"-nál, a zongora rész egy gyors műtét, operáció akar lenni és ennek örülök, hogy a hangszerelés Tamás eredeti elképzelése szerint történt. Brávó!
@@husvet7603 A babák, "fehér-babák" két jelenéssel bírt az 50, 60, 70-es években. Egyik a művi vetélés után tálcákon fekvő embriok (darabjaik) voltak. Néha el lehetett kérni és barna zacskóban elvinni, de legtöbbet ott hagyták mint egészségügyi hulladékot. Nyilván azért fehérek, mert miután elhalnak, a lilás, vöröses színük elszáll. A másik értelme pedig az üzemi besúgó, vagy besúgásra kényszerített munkásnők voltak a fehér babák. A megfogalmazásom ebben a szövegben meglehet eléggé elvont, de Tamást is nagyon meghatotta a téma, felhevülten ott rögtön jött elő ezzel a dallammal és egy nagyszerű hangszerelést is ígért, amit szerintem magasan végre is hajtott. Két okból nem hallgatok erről tovább, az egyik, hogy az abortusz elleni megnyilvánulásom fontosabb, mint az egyéni igénytelenségem, másik, hogy én is elmúlok egy nap és legalább addig elmondom ezt a fontos véleményemet annak akinek tudom. Csak arra kérem, hogy maradjon ez a téma szenzáció mentes komolyságban, mint amilyen szomorú ennek a valósága is. Akkori politika vélemény is van benne, amiről Tamással akkor beszélgettem, de az most nem ide tartozik.
Sosem értettem, hogy a zenei tehetségkutató műsorokban miért kell gyerekekkel olyan dalokat előadatni, amit érzelmileg föl sem fognak. Csak "hakovacslalyos" érzi miről szól a dal?
Bocsánat minden nem egyet nem értőtől, de számomra Cseh Tamás egyedül, vagy egy-két zenésztárssal kiállt a fekete színpadra, vitte magával a habitusát, emberségét, lelkét, előadását, gondolatait, rezdüléseit, ezek a dalok a sajátjai voltak.... elnézést, én most erőltetett látványt, flittert érzek, ez nem ő volt...
Győnyörű sőt csodálatos Tamás most biztos mosolyog odafent
A legjobb feldolgozás szerintem.
szuper produkció, méltó Tamáshoz... Cs. Tamás forever...
Hideg futkos hátamon gyönyörűségtől! Meghallgattam újra meg újra és újra meg újra.
meg újra. meg újra. meg újra. meg újra. meg újra. meg újra.
Gyönyörű!!! A hangszerelésse is tökéletes!
csodálatos
Köszönöm,ez csodás volt!
ez nagyon összejött!
Gyönyörű dal, Tamás soha nem felejtelek el.
Gyönyörű. A hangszerelése is lenyűgöző!
Gyönyörű!.....
Csodálatos.
Az egyik legszebb nem Cs.T. felvétele ennek a műnek. Jelzem, a versben a Lányok és a Babák nem ugyanazt jelelentik, tetszik a beállítás a "mi fehér babák"-nál, a zongora rész egy gyors műtét, operáció akar lenni és ennek örülök, hogy a hangszerelés Tamás eredeti elképzelése szerint történt. Brávó!
Szerinted mit jelentenek a Lányok és mit a Babák ?
@@husvet7603 A babák, "fehér-babák" két jelenéssel bírt az 50, 60, 70-es években. Egyik a művi vetélés után tálcákon fekvő embriok (darabjaik) voltak. Néha el lehetett kérni és barna zacskóban elvinni, de legtöbbet ott hagyták mint egészségügyi hulladékot. Nyilván azért fehérek, mert miután elhalnak, a lilás, vöröses színük elszáll. A másik értelme pedig az üzemi besúgó, vagy besúgásra kényszerített munkásnők voltak a fehér babák. A megfogalmazásom ebben a szövegben meglehet eléggé elvont, de Tamást is nagyon meghatotta a téma, felhevülten ott rögtön jött elő ezzel a dallammal és egy nagyszerű hangszerelést is ígért, amit szerintem magasan végre is hajtott. Két okból nem hallgatok erről tovább, az egyik, hogy az abortusz elleni megnyilvánulásom fontosabb, mint az egyéni igénytelenségem, másik, hogy én is elmúlok egy nap és legalább addig elmondom ezt a fontos véleményemet annak akinek tudom. Csak arra kérem, hogy maradjon ez a téma szenzáció mentes komolyságban, mint amilyen szomorú ennek a valósága is. Akkori politika vélemény is van benne, amiről Tamással akkor beszélgettem, de az most nem ide tartozik.
@@TVaDaR Nagyon köszönöm a választ.
@@husvet7603 Szívesen!
@@TVaDaR Köszönöm szépen a magyarázatot. Már értem, hogy miért érintett meg ez a dal annyira mélyen, pedig nem tudtam a jelentését, csak éreztem.
Istenek vagytok.
Nagyon jó lett
Wao😢😢😢😢RIP Tamas❤
Fantsztikus....
Sosem értettem, hogy a zenei tehetségkutató műsorokban miért kell gyerekekkel olyan dalokat előadatni, amit érzelmileg föl sem fognak. Csak "hakovacslalyos" érzi miről szól a dal?
Bocsika, ki az a hölgy, aki elsőnek énekel?
Ok, a végén bemondják! :)
Jordán Adél
@@VeilanArt Aki csúnya (ok. nem tehet róla), de ilyen "hanggal" nem szabad lett volna belerondítani az egyébként jó hangszerelésű szép dalba.
Bocs, a 3. hölgy nevét is bemondják, de nem értem, ő ki?
Jordán Adél , és még Hámori Gabriella , Bede Sári ....szerintem szép az összhang . Minden Cseh tamás dalát ismerem
Érdekes megközelítés, de nem nőnek való vidék.
Bocsánat minden nem egyet nem értőtől, de számomra Cseh Tamás egyedül, vagy egy-két zenésztárssal kiállt a fekete színpadra, vitte magával a habitusát, emberségét, lelkét, előadását, gondolatait, rezdüléseit, ezek a dalok a sajátjai voltak.... elnézést, én most erőltetett látványt, flittert érzek, ez nem ő volt...
ua-cam.com/video/4iUmvys3eHo/v-deo.html
ua-cam.com/video/nwc8lb-txJ8/v-deo.html
Ez azért akkor is nagyon jó lett, nem lehet számonkérni rajtuk hogy ők nem Tamás
Méltó!
Sosem unom meg .
Tamas utan a legszebb................