Tőrbe csalhatják Putyint? Tárgyalni hívja a svájci elnök, de a letartóztatási parancsot nem törlik
Вставка
- Опубліковано 4 жов 2024
- Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz
/ @hetek
A hétvégén két fontos esemény is történt az ukrajnai háború lehetséges lezárása érdekében. Egyrészt Svájcban mintegy 100 ország vezetői és küldöttjei tárgyaltak a békefeltételekről, a találkozón azonban nem vettek részt Oroszország és Kína képviselői sem.
Váratlan fordulatot jelentett az, hogy hétfőn Ignazio Cassis svájci külügyminiszter tudatta, hogy mégis tárgyalóasztalhoz ülnének a két keleti nagyhatalommal.
A hét végi békecsúcsot már annak megrendezése előtt számos bírálat érte arra vonatkozóan, hogy aligha lehet békéről tárgyalni a konfliktusban részt vevő felek jelenléte nélkül, de még az egyeztetések során is hangzottak el hasonló vélemények, például Szaúd-Arábia külügyminisztere részéről.
Kérdéseket vet fel ugyanakkor, hogy Vlagyimir Putyinnal hogyan tud tárgyalóasztalhoz ülni Svájc, az orosz államfő ellen ugyanis a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavaly elfogatóparancsot adott ki. Erről már Viola Amherd svájci elnök beszélt, aki szerint vannak kiskapuk. Ha egy államfő jelenléte szükséges a konferencia megtartásához, akkor kivételt lehet tenni - fogalmazott.
Kiemelte, az orosz-ukrán háború éppen egy ilyen eset, és ha Putyin fogadásáról döntés születik, azt a svájci kormánynak is el kell fogadnia. Amherd elnök szerint szintén van erre lehetőség, melyből az ICC-t nem zárhatják ki, de mint fogadó állam, tehetnek kivételt egy következő békecsúcs esetében.
Azt azonban a svájci elnök nem tisztázta, hogyan akadályoznák meg Putyin elnök letartóztatását, ha a nemzetközi büntetőbíróság képviselői őrizetbe vennék az orosz elnököt a repülőgépéből kiszállva. Mint tudjuk, a történelemben volt már rá példa, hogy valakinek garantálták a biztonságát, de ez végül csapda volt a számára. Ilyen veszély azonban következő úticélján biztos nem fenyegeti Putyint, aki a héten Észak-Koreába látogat Kim Dzsong-Un elnökhöz.
Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket. wg.hetek.hu/fo...
Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait. invite.viber.c...
Kövess bennünket:
Facebookon: / hetek
Instagramon: / hetek.hu
és online is: www.hetek.hu
Menjenek a svájciak moszkvába tárgyalni ...Vagy , tárgyaljanak kinában.🤔 Én ezekután Putyin helyében ,nem is ülnék le velük tárgyalni ,,,ez nem Svájc háborúja...
De..
@@adavada5394 vagyis hát,,,, nekik is érdekük..Pénz és nyereség.
💰💰💰
Svájc nem megy Moszkvába, nem is kell egy vérdiktatúra központjába menni, de jó volna, ha Putyin sem szennyezné be Svájc földjét. Egy semleges országba kellene mindketten menni.
@@arpadfarkas407 Jó,,,maradj meg álmod világában , és gyűlölködj tovább..👍
Ez is csak egy csapda! Az európai politikusokat főleg az EU-t nem tartom szava tartoznak! Aztán ezt eldönti Putyin!
Farizeusok csapdája...!!!
Ferkó, kinek hiszel? A diktátor agresszor, terület foglaló mocskos bolsevik gyilkosnak?
Putyint talán igen?
"Európa" nem méltó tárgyalásra semmiről, és senkivel...
Ez meg a másik.
Putyin nem most jött le a falvedorol. Ha egyáltalán szándékozik tárgyalni.
Az európai néppel nincs gond, az uralkodóosztály él vissza a hatalmával !!! Akárcsak Ukrajnában h eladták az országot szőröstül - bőröstül....!!! De bizonyára vannak még bőven ilyen országok....az EU - tagállamokon bellűl....!!!
@@janosbalog1588az európai népet is elaltatták a JÓLÉTTEL, és már visszaút se nagyon van, ahhoz egy totálisan RADIKÁLIS erő kellene, attól meg Isten mentsen, jó a langyos fekália az utolsó napokig
Most sem lesz semmi változás,ugyanaz a bagázs fog vezetni ,mint eddig.
Béketárgyalás Moszkvában legyen.
Putyin kellően rafinált ahhoz h nem sétál be a farizeusok csapdájába !!!
A jelenlegi béketárgyalás lényege, Oroszország megsemmisítése...!!! Úgy az orosz elnök,h vehetné komolyan a "messiások" meghívóját...???
Bizony, bizony, mondom néktek, Putyin nak nincs kedve a golgotai úthoz amit nagyon szivesen szánnának neki.....!!!!
BUDAPESTEN
Szerintem komoly kockázatot jelent ha felvallalja, hogy svajcba utazik.
Én nem tanacsolnam neki az utazást. A jelenlegi állapotok nem tudják garantálni a biztonságát.
Semmilyen biztonsági garanciát nem tudnak adni a Svájciak.
Szerintem okosabb Putyin Elnök. Nem megy Svájcba.
PUTYIN UR ANNÁL SOKKAL OKOSABB HOGY ÖNKÉNT DALOLVA BESÉTÁLJON EURÓS BRIGANTIK CSAPDÁJÁBA MÉG EMLÉKSZIK JÓL A MINSZKI EGYEZMÉNYRE BÉKE TÁRGYALÁS LEGYEN MOSZKVÁBA ZELENSZKIJ MENJEN MOSZKVÁBA
Inkább. Putyin jöjjön ide Magyarországra itt biztonság vár rá. Itt is meglehetne tartani a béke tárgyalásokat Svájc sem különb mint Magyarország itt legalább biztonság van
Putyin,sokkal,értelmesebb,mint,Európa,vezetői,,vagy,U,S,A,,politikusai,,csak,hazudni,tudnak,és,kijátszani,agyengebb,országokat.Hinni,nem,lehet,hinni,anyugat,szavába,,mondhatnak,akármit,náluk,,a becsület,már,nem,létezik,Putyinnagyonhelyesen,látja,nyugatot,Mindenben,igaza,van.A,nyugat,csak,háborút,szít,bárhová,beteszi,alabat,,mint,az,ördög,,haborusag,atyja,ez,nyugat😘
@@jutkaerdelyi-gb6yk Ide se jöjjön! Orbán sem egy életbiztosítás. mivel a nyugat zsebében van sajnos....Moszkvában kell!
Ukrajnának és Oroszországnak kellene tárgyalnia. Svájcnak mi köze ehhez?
Szerintem mindkét országban az uralkodóosztály vérszerinti rokonságban áll egymással....bizony az USA t sem szabad kihagyni.... !!!
A háborút a svájci székhelyű globális háttérhatalom (bankárkaszt, ha úgy tetszik) vívja Oroszországgal szemben, az USA fegyvereivel, Európa gazdaságával, és az ukrán föld felhasználásával.
@@CsP77777 Putyin a nyugatot említette Ukrajna hátterében.
Minden üzlet most. Csak ne az Emberek életével játszanak!!!!!!
@@gizellaungvari2197 Biden azt mondta, hogy a támogatásért cserébe az utolsó emberig kell harcolnia Ukrajnának. Akkor az élet mit számít?
Mehet a svájcer figura Moszkvába tárgyalni.
Menjen a svajci elnök Moszkvába.
Nem szeretne kiesni az ötödik emeleti ablakon... megértem.
@@janosbalog1588 nem persze hiszen pootin nótáját fújja és terjeszti. Perspektívatágítás ajánlatos nálad is
@@goldsteinist A Minszki egyezmény kapcsán, Putin mit kért abban a szerződésben?? - Csak annyit, Ukrajna ne lépjen be a NATO - ba, és az ott élő őshonos oroszok jogai garantálva legyenek !! Ön szerínt Putin sokat kért ??
Ha Ukrajna, hosszútávon békében szeretett volna élni a ruszkikkal, ( mert 1991 - ben ezzel a feltétellel válhatott Ukrajna önálló állam, hogy soha nem lép be a NATO - szövetsègbe!! ) akkor milyen speciális okból, akart belépni ebbe a nyugati szövetségbe !!!
Mindkét oldalon nem az uralkodóosztályoknak drukkolok, hanem az ott élő népeknek !! Mert sem az " átlag" orosz sem az " átlag" nem akar semmilyen konfliktust, háborút vívni egymással szemben !!!
Ha el is menne(nem fog, és igaza van),és elfogják,na akkor Medvegyev eltünteti svájcot a térképről...
Sajnos a szavahihetőségét eljátszotta a nyugat... ( sőt még maguk közt se szavahihetőek)...
Ezt könnyű volt eljátszani, mivel sosem voltak szavahihetőek!
Hát egykét rakéta és nincs többé olyan hogy Svájc szóval nem ajánlatos.
pont erre gondoltam, Svájcnak annyi, ha Putyinhoz nyúlnának, mehetnek a rengeteg bunkerükbe a Porschékkal
Vivát Putyin !!! Vivát Oroszország !!!
Hát látva hogy senki nem tartja a szavát és megy a mellébeszélés az oroszoknak csak egy megoldás lehet ami egyértelmű, egész ukrajna elfoglalása és akkor nincs vita. Véleményem szerint ez lesz kerüljön bármibe.
Azért Kárpátalját és Lviv megyét meghagyhatnák nekünk meg a lengyeleknek.
Egyetértek, úgy legyen!
A lengyelek egy bizonyos politikusa már Oroszország etnikai alapú feldarabolását kérte. Andrzej Duda a neve és jelenleg ő a gaznyugat lengyelországi bábelnöke. @@CsP77777
@@CsP77777 Miért? mert olyan jók vagyunk hozzájuk? Főleg a lengyelek acsarkodnak mint a veszett kutyák.
van baj a fejetekben...
Gratulálok az összefoglaló akkor zseniális volt
Szerintem ezt a témát kár is taglalni, ez egyből atomháborút jelentene.
7 ezer nuke amijuk, van vagy mar tobb is es ha abbot ugy 1000 betalalna akkor is Quasar csillagkent vilagitana a fold a vilagurben.
A "Nyugat" nem akar meghalni Ukrajnáért, mert nem hülyék, csak gazemberek.
Azt megnézem, ahogy a bolygó legerősebb atomhatalmának a vezetőjét letartóztatják...
Nem tudják letartoztatni Putyin annál okosabb
ez egy új sci fi film? :D
Bolondoznak!!! De Putyin nem Biden
Kétlem hogy tőrbe csalnák az elnök urat 😮😮 akkor tényleg háború lenne
Meg nincs háború 🤫😉 meg csak játszanak huzogatjak egymás bajszat ❤️❤️
Megy helyette más
Jól írod Kedves. Van akit elküldjön.
Svájc már elvesztette az érdemlegességét a béketárgyalás rendezéséhez. Svájc csak egy harmad rangú senkivé lett ebben a kérdésben!😊😊
Jol beszelt Putyin !
mint mindig !
A nyugati.elítnek még most sem lenne túlkéső, a végleges békéről tárgyalni, mert ellenkező esetben, túlsok lenne a veszteni valójuk, legjobban ezt mi sínylenék meg...!!!
A többi gazdag, sikeres országokkal szemben, 30 - 40 - évet visszafejlődnénk..!!! Nem beszélve, a több millió halottról és az apokaliptikus állapotokról az Unión bellűl !!!
A nyugatiaknak azt sem lehet elhinni, amit kérdeznek.
Svájc akar lenni az új Gomora 😂😂😂 semmi sem marad svajcbo
Erre való a VIDEOKONFERENCIA és akkor nem kell ott lennie
Nem megy el személyesen,lesz megfelelő képviselője.
Miért menne? Mi az, amit elfogadnak a feltételeiből?
🤣🤣🤣🤣 nem a hülyèktől van Putyin
Gondolom nem egyedül menne oda. Letartoztatnák 1ből lenyomnának pár atomot
🤣Neee nem birom , zseniálissan buták vagytok . csak igy tovább !
Ugy megszornak Europat hogy meg a kokorszak is luxus idonek szamitana utana !
Siman nem megy el. Engem tutira hidegen hagyna egy nem semleges allam meghivasa.
A felső tízezer gondolom eltávozna európából, ha élesben megkezdődne az újabb háború.
Mi a véleményetek erről a dátumról (?)
2026. 6.ho 6.napja ... benne foglaltatik a 666....
Vèletlen!
Lehet, hogy ez lesz az a nap amikor megkezdődik a Világégés!
Mert az orosz elnök egy nyeretlen 2 éves... 😅
Mátészalka jobb hely lenne.
Komolyan mondod érdemes meghalgatni Putyin mert nem mond hülyeséget. Visszanézvel az elmúlt 2 évre látni lehet hogy jól beszél .A gyűlölet nem vezeti semmit jóra a nyugatot.A háború előtt mindenkinek jobb volt .Főleg Ukrajnának. Sajnálatos.
Mint Görgey alispánt?😀
Sokan jönnek, mennek tárgyalni a békéről, de megeggyezés korántsem lesz☝️úgyhogy még szük 5évig tart☝️ezután jön a húszévig tartó nagy háború☝️
Hogy érted kifejtenéd böveben
@@hardtstyleeee nos a nyolcvanas évek idején halottam nosztredamusról és eszembe jutnak a jóslatai ,persze ahányan olvassák annyiféleképpen értelmezik, és persze a sok értelmezést és magyarázatokat ha figyelmesen olvassa az ember akkor valamit csak ki lehet belöle hámozni, ez pedig bizony a mostani helyzetre utal☝️és még ha figyelembe vesszük az ösi jóslatokat, figyelmeztetéseket amík igencsak ezen idöket támasztják alá☝️hogy valamelyest megértsük a mostani ukrán orosz testvér háborút jó 100évet vissza kell menni az idöben és éhez pedig egy egyszerübb magyarázatot kapunk imram hosein sejk, ott az irás a falon☝️keress rá, van magyar szöveg hozzá☝️
Torrente mi az hogy a Nyugat zsebében van . Orbán . Viktor
Igen lesz sajt is az egernej
szerintem Putyin Z-vel sem fog tárgyalni, mert már nem elnök, lejárt a mandátuma, uj választás nem volt, és az ö aláirása egy papiron ,semmit sem ér
Majd a nukleáris arzenál kiszabadítja Putyint........😂
Abban igazad van, nagyon csúnya vége lenne. Nem lennék a Svájciak helyébe.
Háth igen!1 db satan2 a maga 6 töltetével,aztán svájcot nemigen látogatjuk legalább 35000 évig!
Ettől tartok én is...!!!
@@istvanpellus281Túl sokat kockáztatnának, nem érné meg nekik....!!!
@@janosbalog1588majd a svájciakat is megkérdezik mint a német/holland/francia/olasz/cseh/lengyel..........lakosságot!🤣
Putin minden SZAVA IGAZ!!!God bless Rusia❤❤❤❤❤God bless Putin❤❤❤❤❤
Alig varjak hogy eikapjak ez csapda olyan lenne putyin mint a cukorka.😊
Putyint letartóztatni svájcban? Az egy meglehetősen szuicid aktus lenne. Az olyan lenne, mint sajtreszelővel rejszolni..... kezdetben érdekes, utána már csak tömény kín és fájdalom 😅😅
Európa jelen állapotában azon sem csodálkoznék ha vezetőik direkt ezt élveznék.Mármint a kínt és fájdalmat.
CSALÓDNI FOG5OK !!!(AFIGYELŐ)76
Biztos hogy nem hívta! Hiszen elfogató van ellene.😆
Tárgyalni nincsen az érintett fél jelent .Le tartoztatni oroszok esti mesét olvasnak.
Morvay úr emlékszik kik tartóztatták le a tárgyaló partnereiket? A szovjetek Malétert, akiknek az összeomlását, pont Putyin mondja katasztrófának. Miről is beszélünk?
így volt,de Kádár János vastagon benne volt a puccsban
@@tamassollei4473 Igen először ő is tagja volt a Nagy Imre-kormányának és beszédet is mondott Nagy Imre mellett és dicsőséges felkelésről beszélt a Rákosi-Gerő-klikk ellen, később aztán ezt átkeresztelték arra, hogy kétfrontos harcot folytatott a dogmatikus klikk és a revizionisták ellen.
Minden igaz de a ravaszt akkor is Putyin húzta meg
A 20.000 ukrajnában élő őshonos oroszok lemészárlása miért nem jut ilyenkor az eszedbe, amikor ezt nyilatkozod...!!! Ha Putyin nem lép közbe, még súlyosabb lett volna az ott élő oroszok helyzete !!!
Putyin pont azt tette, amit a NATO Koszovóban. A koszovói albánok függetlenedni akartak. Szerbia fegyverrel próbálta őket lebeszélni. Az albánok segítséget kértek a NATO-tól. A NAtO bement és szétkxrta Szerbiát..... Koszovo független lett.
A Donbasz függetlenedni akart Ukrajnától. Ukrajna fegyverrel próbálta őket lebeszélni. Donbasz segítséget kért Oroszországtól. Az Oroszok bementek és most éppen szétkxrják Ukrajnát. Donbasz függetlenedni fog Ukrajnától.... Nincs új a nap alatt, csak a szereplők változtak.
Miért is tárgyalnának vele, semmi keresnivalója Európában, ide soha nem szabad beengedni. Svájc bár semleges állam, de nyilván nem áll egy vérdiktatúra oldalára.
Többszörösen bizonyította szerintem is, hogy semmi keresnivalója Európában. Magyarországon kívűl az európai államok nem szenvednek Stockholm szindrómában és nem akarnak "őméltóságának és szláv népének" a hátsóját fényesre ny@lni.
Mondjuk Svájc és egy masik vérdiktatúra egyszer már bizonyított a múltban (lsd.) holocaust reméljük svájc tanult múltbéli hibáiból és nem ül le az atommacsóval tárgyalni.
Mit is jelent a poszt demokrácia? Ahogy az unio jellemzi magát.
mit nézel ? Oroszország bent van Európában !
Az Ön hova tartozása nem kétséges! Ettől persze még almodozzon nyugodtan...
@@kurucPista Félig benn volt, de mivel ajtóstól rontott a házba nincs keresnivalója, bebizonyította ázsiai, despota hatalom.
Putyin csak az origarháinak parancsolgathat.