A barátnőm is öngyilkos lett. Mindenki bántotta, senki sem értette meg, kért segítséget, de még orvostól sem kapott, csak lenéző bánásmódot. A család leszarta. A holttestét és csak másnap fedezték fel. Ez egy éve volt. Nemrég volt a szülinapja, írtam megemlékezést róla facebookon és ledöbbentem: eltelt egy év a halála óta de még mindig voltak olyanok akik azt hitték, hogy életben van, és boldog szülinapot kívántak neki. Egy év. És senkinek sem tűnt fel, hogy meghalt. Ez a mai világ.
Mellette voltam. Minden nap. Ne ítélkezz ha nem tudod a részleteket, mi nem gyerekek vagyunk. Felnőtt nő volt ő is, én is. Sajnos én is olyan beteg vagyok mint amilyen ő volt, így pedig igazán nehéz volt.
Bunny Nem vagyok én már gyerek önálló életet élek. De ha ez igy van ahogy mondtad akkor sajnálom ha megbántottalak nem tudtam hogy neked is ilyen problémáid voltak. Remélem a jövőd már jobban fog alakulni.
Pedig a munkaterápia sokakra jó hatással lehetne, de nyilván nem úgy, ahogy az antipatikus hozzászóló utalt rá. Rengeteg embert frusztrál az, hogy nem látja a konkrét eredményét a munkájának, vagy mert csak egy részfeladatot végez újra meg újra, vagy mert elvont a munkafolyamata, nem érzik úgy, hogy képesek szemmel látható hatást gyakorolni a világra. Sokaknak segít, ha kikapcsolódásként kertészkednek, főznek, barkácsolnak, kézműveskednek, mert szinte azonnali eredményt és visszacsatolást kapnak, és kézzel fogható hatással vannak a világra. Ez még a rövidtávú eredményeknél is működhet, én pl. egy rövid ideig segítettem lépcsőházakat takarítani (eredetileg tanár a végzettségem), ott nyilván nem mindig örülhettem túl sokáig a tisztaságnak, amit létrehoztam, de annak tudtam örülni, hogy egyre rutinosabban és gyorsabban tudtam dolgozni nap nap után. (Pl. A japán kultúra egyik elem, hogy egy adott mozdulatot olyan sokszor és olyan akurátusan végezzenek, hogy az végül mindig tökéletes legyen.) A jelenlegi munkakörömben (iktatás és irattárazás) is azt élvezem a legjobban, hogy elkezdtem rendet rakni az irattárban, el fog telni az egész év, mire elkészülök vele, de már most olyan jó érzés tölt el, ha már azt a néhány kész, rendezett polcot elnézem.
Ahhoz képest munka közben is ugyanúgy állandóan csesztetnek a gondolataim, van hogy koncentrálni alig bírok miatta. Sok barom állat azt se tudja mit beszél. 😒😒😒
Lilike's Channel Ezt csak megerősíteni tudom. Velem is igy volt. Sok évig türtem az általános iskolába a kötekedéseket az ütögetéseket és ez közép iskolába is folytatódott mert különcnek tartottak. De egyszer robbant a bomba és 2 osztálytársamat vertem meg egyszerre... csak nézett mindenki mint hal a szatyorba. Majdnem kirugtak akkor ez már 5 éve volt de az eset után már nem kötekedett velem senki.
@@krisztianmolnar5279 velem is hasonló volt, de az enyém teljesen máshogy alakult. Most leszek gimis, és ötödikben új osztályba kerültem, és eleinte jóba voltunk. Ez tartott kis ideig, amikor mindenki kötekedett velem. Elég befelé forduló voltam. Majd kezdtem megnyílni (ebben az ofő is segített), és végül, valahogy, de spanok lettünk. Meglátták bennem a humoros énem. És mostmár felnőttekkel is ugyanúgy tudok beszélgetni, mint korombeliekkel.
Velem is ilyesmi van most mentem 6. ba eddig hallgattam nem szóltam vissza a ,,barátaimnak,, de idén már nem fogom magamat mostmár visszafogni... Mindig én voltam nagyon sok ember szemében a célpont. Akivel ez van ne legyen olyan mint én, NE hagya magát...
Lassan már én sem fogom tovább bírni. Az iskolában elég sokszor szoktak engem lelkileg zaklatni. Ott abban a pillanatban azt mutatom hogy nem érdekel, de belülről nagyon rosszul esik :( Erről nem nagyon szoktam senkinek sem beszélni mert félek, hogy csak untatnám őket és csak önsajnálatásnak vennék. Mások problémáin gond nélkül tudok javítani, de a sajátjaimos egyszerűen nem megy.. Régebben tök elégedett voltam magammal, de mióta az alakom miatt piszkálnak, azóta egy csepp önbizalmam sincs 😖 néha már tükörbe néznem is fáj.. De én nem szoktam senkit sem bántani, és csak hagyom magam, mert nincs szívem vissza szólni, segítséget kérni pedig nem merek mert félek hogy attól csak még rosszabb lesz.
Hát nem tudom, elsősorban én nem láttam nálatok annyira buta embereket. Sok call of duty lobbyn voltam keresztül, gta-zás közben is kapom az ívet (kys üzenetek stb.) Viszont ezek a kommentek tényleg brutálisak voltak... Ezeket viccnek is rosz lenne leírni...
Becsülöm benned Peti,hogy nem csak vicces dolgokat szedsz össze,hanem ilyen komoly témával is előállsz. Illetve megmutatod nekünk,hogy milyen emberek vannak,és hogy mi ne legyünk ilyenek. Respect!
Sajnos jobb nem lesz a világ, csak egyre rosszabb. Köszönöm a videóidat, és ezek tényleg arra mutatnak rá, hogy mennyire egy megromlott világban élünk. Mindig mindenhova be kell embereknek szólni, mert ahogy mondtad is, valakik emiatt érzik jól magukat. 😓 Nem tudom azt elképzelni, hogy lenne olyan, hogy mindenki segít a másiknak. Ilyen már nem lesz. A világ elrohadt....
Chris Rossz világ alatt azt értem, hogyha bajod esik, hagynak a saját pisádban meghalni az utcán! A segítség nyújtás hiánya, az emberi nemtörődömség ami engem aggaszt. Vagy szerinted minden ember foglalkozik mindenkivel? Mindenki odamegy mondjuk egy hajléktalannak segíteni /ha már felhoztad/, és a saját pénzéből elmegy a boltba neki kaját venni? Nem. Átlagban a gazdagok, vagy akik jobb módúak, már nem segítenének akárkin, csak akkor ha mondjuk szerepelne egy tv műsorban, vagy egy videóban, hogy verhesse a mellét, hogy "Hmmm. Igen! Én adtam! De mutass már engem is, ne csak azt a hajléktalant akinek adtam! Köszi!." Teljesen félrebeszélsz mellettem.
Chris Igazad van. Akarmit sugaroz a media hogy fenntartsak az emberek erdeklodeset, a vilag soha nem volt ennyire biztonsagos, emancipalt, szabad mint barmikor maskor a tortenelemben. Regen a psziches betegeket bezartak, eltejtettek, eselyük nem volt arra hogy megfelelö rehabilitaciot kaphassabak es a tarsadalomba integralva legyenek. Persze nem poni simogato az elet ma sem, de ha valaki tenyleg ennyire elkeseredetten latja a vilagot, az mar aggodalomra ad okot es erdemes lenne szakemberhez fordulni.
Helló papi! Azért szomorú vagyok, de mégis jó érzés, hogy a te életedben sem csak a nevetés a fontos! Amikor én vagyok azon, hogy basszus, én ezt nem bírom, véget vetek az életemnek, mindig eszembe jut, hogy vannak olyan emberek, akit érdekel a másik!
Magyarországra is igaz. Az alma belseje, az Budapest, tehát a magok körüli terület. Budapest 'szíve' a parlament---> és ahogyan az almában, itt is férgekkel van tele...
A Mónikás rész tök mintha én lettem volna,csak nekem ÉLŐBEN nevettek bele a pofámba régen (Több ember is.) amikor segítséget kértem,nem neten keresztül voltak ilyenek. A mai napig nem kaptam segítséget,7 éve volt egy öngyilkossági kísérletem (Amiről kevesen tudnak.),és ha nem állok a saját lábamra,és 5 évet nem töltök önfejlesztéssel (Az öngyilkossági kísérletem után 2 év múlva kezdtem bele az önfejlesztésbe.),akkor én is múlt idős lennék... Rohadt egy társadalomban élünk...
Örülök, hogy lábra tudtál állni azután ami történt. Elég kevés ember lenne ilyesmire képes. Viszont elég szomorúnak tartom, hogy senki sem segített amikor szükséged volt rá. Tényleg elég mocskos egy társadalom az, ahol ahelyett hogy segítenének a másikon, inkább tovább bántják. Remélem a jövőben majd jobban alakulnak neked a dolgok.
Jani Sajnálom,hogy senki nem állt melletted,de te mégis erős voltál,és lábra álltál!És most itt vagy,csak ez számít!Mindig csak előre nézz,sose hátra!Kívánok neked sok barátot,akik támogatnak és mindig melletted állnak! 😊
Örülök, hogy köztünk vagy! Kívánom, hogy most már csak olyanok vegyenek körbe, akik teljesen megértik, min mentél keresztül, és mire van szükséged! Szerintem sokaknak adtál erőt azzal, hogy ezt megosztotrad
Libabőrös voltam egész végig! Peti te egy olyan ember vagy aki azt a ,,hatalmat" amit szereztél jó dolgokra vagy képes használni és ez nagyon ritka manapság. Szerintem több százezer ember nevében mondhatom hogy köszönjük!
Egy jó szó életeket menthet. A szavak nem csak gyógyítani tudnak, de ölni is. Ez pont igaz a videóra Peti! Én is évekig bántottam magam, egy senkinek érzem magam, de így is inkább azon vagyok, hogy segítsek másokon. Mindenkin akin tudok (legyen az egy állat, vagy akár ember). Sokszor az is hatalmas segítség, ha meghallgatjuk a másikat, hogy ki merje beszélni a problémáit. Mert lehet, hogy sok száz embernek nem fontos, de neki az életébe kerül. Figyeljünk egymásra, mert lehet, hogy ezzel az életét mentjük meg! ❤️
Te jó ég. Néha el gondolkodok azon,hogy merjek e segítséget kérni másoktól,de ezek után inkább meg se teszem. Gratulálok annak a pár embernek,akik miatt egy két gyerekes anya megölte magát...(ha nem két gyerekes akkor bocsánat)..A nagymamát meg távol kellett volna tartani a gyereketől,vagy tudok jobbat nem kellett volna szerencsétlent egy ilyen rossz családba megszűlni..(az ilyen ökrök miatt találták fel az óvszert is) Örülök hogy a gyerkőc legalább jó helyre került és végre nem kell rettegésben és rossz körülmények között felnőnie. Egyszerűen...nem tudok mit mondani erre...borzalmas. Dehát üdv 2018-ban...
Sok sikert a kigyógyuláshoz ha depresszióról van szó ne félj szólj a barátaidnak vagy beszéld meg családtagjaiddal segíteni fog! Nekem nem lettek volna barátaim itt se volnék.
Csokis Süti Ha depi, akkor tölts sok időt a barátaiddal és merjetek a problémáitokról beszélni. Saját esetemben azt vettem észre, hogy néha el akarok zárkózni, vagy kerülném a társaságot. Ez az, amit nem szabad! Ha nagyon rosszul éreznéd magad és mégjobban "bújnál el", akkor próbálj meg erőt venni magadon és mozdulj ki a barátaiddal. Nem mindig sikerül, de elképesztően hasznos és jobban érzi magát tőle az ember. A barátok a legjobb támasz ilyen helyzetben.
Az elsőhöz csak annyit, hogy volt egy időszak amikor nagyon a padlón voltam és viszonylag sokat gondoltam az öngyilkosságra. Odáig elfajult az egész hogy bántottam is magam. Nem tudtam akkor még hogy kihez kéne fordulnom így a körülöttem levő felnőtteket kérdeztem meg mit csináljak hogy ne bántsam magam. Páran sajnálóan néztek, mások meg mondták hogy ne sajnáltassam már magam ha most nem bírom mi lesz velem később, az én koromban az ilyesmi divat, biztos azért csinálom. Voltak akik azt mondták haljak meg és akkor nem fogom csinálni. Hát, kössz szépen.
Cloth Sloth Az szívás, sajnálom haver :/ Én nagyjából túllendültem az egészen, néhány stresszesebb napon üt ki rajtam, de az is ritka már. Kitartást ember
Alpestis nemlehet hogy túlságosan a hibáiddal vagy elfoglalva ? valahogy próbáld pozitívabban felfogni a dolgokat akkor is ha nehéz :) ez Cloth Sloth-nak is szól részben nemtudom mit tettetek ami ilyen cselekedetekhez kényszerít titeket de ne legyetek túl szigorúak magatokkal
Konan deee több mint valószínű hogy ez a probléma. Nagyon maximalista és kritikus vagyok főleg ha saját magamról van szó. Igyekszem pozitívabb lenni, és valahogy az önutálatot legyőzni, és asszem napról napra kicsibr de haladok. Vannak napok mikor egyhelyben állok esetleg visszaesek, de másnap jobban próbálkozom
@@viktorace ezt szomoruan hallom. :-( de sajnos nem is csodalkozom rajta annyira.... az ilyen embereket egyszeruen meg kell tanulni kizarni. es szerencsere ahogy latom, neked sikerult! :-) boldog eletet kivanok neked!
A Mónikás helyzetet én is valamennyire átélem . Személy szerint egy nagyon gyenge , gyorsan feladó típusú ember vagyok . Nagyon más nézeteim vannak a világgal kapcsolatban , amik egyáltalán nem pozitívak ( pl: ha például rákos lennék , nem mennék orvoshoz és nem 'harcolnék' az életemért , hanem leülnék és szépen csendben várnám az utolsó perceimet ) . A lényeg az , hogy nálam hamar eltörik a mécses . Ez történt velem egy évvel ezelőtt is . Egy nagyon erős iskolába járok , ami nagyon szigorú . Túl sok volt nekem . Az iskolai stressz kezdett rámnehezedni , és bár mindenki más jól kezelte , én már ott elbuktam . A tananyag nagyon nagy mértékben zúdult rám , túl gyorsan haladtunk , én pedig lemaradtam , és a jegyeim romlásnak indultak . Ez a folyamat rángatott bele az inzómniámba . Ez egyfajta alvászavar , főleg stressz és depresszió okozza . A lényeg az , hogy napi 2-5 órát aludtam ( voltak napok amikor aludni sem bírtam ) , fáradt voltam , nem tudtam figyelni órán , szar jegyeket szereztem , felstresszeltem magam a tanulmányaimon , még kevesebbet aludtam , még fáradtabb lettem , és mielőtt észrevettem volna , már beleragadtam ebbe az ördögkerékbe . És fogjuk rá , hogy ez nem is olyan nagy baj . Hisz fordulhatok a szüleimhez és kapok segítséget . Aha . Persze . Én naiv azt hittem . Odamentem anyához , és azt mondtam neki : " Anya , figyelj ... Problémáim vannak az alvással manapság . Tudnál venni nekem altatót ? " Anyám válasza a mai napig nem hagy nyugodni : " Nem kapsz semmit ! A te hibád , hogy nem tudsz aludni ! " És ... Ami a legjobban fájt , hogy akkor én 11 éves voltam . Mondhatjátok azt , hogy " juj , ilyen fiatalon biztos semmi bajod , nem is tudod mi az az igazi szenvedés " , vagy " csak a figyelemért csinálod " , de ez nem igaz . Tényleg problémáim voltak / vannak ( még most is alvászavartól szenvedek ) . És hiszitek vagy sem , ha egy fiatalabb gyerek mondja , hogy mentális problémái vannak , az nem biztos , hogy figyelemért csinálja . Én .... Egyszerűen nem értem . Ha figyelemért is csinálja , akkor sem kell neki segíteni ? Ha figyelmet akar , akkor nagy valószínűséggel magányos , és csak szeretné tudni , hogy vannak emberek akik figyelnek rá . Ezeken az embereken nem kéne segíteni ? Jó , igen , persze , amit csinálnak az nem túl helyes , egy komoly mentális betegséget undorító megjátszani , de ezek az emberek ugyan úgy emberek . Társas lények vagyunk csessze meg , akkor miért nem tudunk egymásra is figyelni ?! ( Tisztelet a kivételnek ) A másik ... Abban a tudatban nőttem fel , hogy a szüleimhez bármikor fordulhatok , mert ők mindennel segítenek . Azt tanították kis korom óta , hogy az összes szülő szereti a gyerekét . Ennél nagyobb hazugságot én még nem hallottam . Ha a szüleim mindenáron segíteni akarnak , miért nem segítettek az alvászavarommal ? Hisz kértem tőlük segítséget ! De nem , ők természetesen tökéletes minta szülők , én vagyok a zavarodott .... Most már azt sem mondhatom rájuk , hogy tényleg szeretnek . Merthogy én úgy tudom , aki igazán szeret valakit , az elfogadja a hibáit is . De az én szüleim nem fogadják el az enyémet . " De JuuUj , LeXi , hISzeN őK csAK mOtiváLNi aKArnAk arRa , hOgy jÓL taNUlj , azÉRt ilYeN sZIgorÚAk vElEd . A lEGjoBbaT aKarJáK nEKed !!4!!!4!4!4!4!44! " Engem nem pofonokkal kell motiválni a jegyeim miatt . A gyerek hibáit ki lehet emelni , de nem szabad a hibákat a gyerek ellen felhasználni . Ráadásul , hogy én azt hittem , hogy a szüleim mindig ott lesznek velem ha baj van , de amikor kiderült , hogy ők könnyebbnek találták azt , hogy belémrúgnak , nagyon felkavart , és rendesen megőrjített . A lényeg az , hogy ... Emberek vagyunk . Mind . És nem számít , hogy milyen bűnöket követtünk el , mind érdemlünk segítséget . Lehet ez egy önkényeztetett figyelemszomjas tinipicsa , lehet egy kisgyerek , lehet egy gyilkos . De mind . Érdemlük . Segítséget . És senki , ismétlem , SENKI nem érdemli meg , hogy cserbenhagyják .
Sajnos én találkoztam ilyen emberekkel és sajnos ebből van a legtöbb. Nem csak Magyarországon, mindenhol. Én is voltam már padlón, a többség csak letaposott mégjobban, vagy figyelmen kívül hagyott. Nem vagyok szent, engem is meg lehet büntetni, de sokszor helyzet az hogy olyan emberek tapostak el, akiket én szerettem és tiszteltem. Sokan ha látnak valakit szomorúan, vagy hogy vagdossa magát, belekötötnek és őrültnek nevezik. Aki depressziós nem sajnáltatja magát, szeretetre van szüksége. Viszont az is igaz hogy vannak akik tettetik, de ilyenek kevésbé vannak. Magyaroszágon egyre több az öngyilkos. Na vajon miért? A szívtelen, tudatlan szülők és emberek miatt. Magyarországon a 2. Legtöbb az öngyilkosságok száma. Aki meg nem találkozott ilyesmivel, neki van a legnagyobb szerencséje. Másrészt örülök hogy a komment szekciót olvasva látom hogy vannak normális emberek is.
Én mostanában elkezdtem játszani a Grand Theft Autoval, szerintem tudod mi az... Amit észrevettem hogy ott is hasonló üzenetek repkednek... Annyi különbséggel, hogy minden egyes másodpercben. Én ott egy kis autós közösséget próbálok építeni, hát kapjuk ám az ívet rendesen...
3:18 a mama folytogatta gyereket?! Amikor én születtem a mamám 51 éves volt és rengeteget segített az anyukámnak, még a dédi mamám is rengetegszer vigyázott rám. Ennél a résznél bekönnyeztem, hogy a nagymama akinek éppen az a "feladata" hogy mindenféle jó dolgot csináljanak együtt az unokával, hogy ő legyen a "második anyja". Ez számomra nagyon nyomasztó rész volt😭
Hát igen... Ilyen ez a világ... A baj, hogy a legtöbb ember nem bírja kinyitni a szemét... De egyszer ki kell majd! Nem élhetsz végig az álomvilágodban! Ha kérhetem csinálj még ilyet, mert engem érdekelnek az ilyen típusú videók, főleg tőled Peti! Nagyon kedves hogy ezekkel a videókkal segíteni akarsz hátrányos helyzetű embereken! Respect. 🙂✌️🙏
Sziasztok.. egyik évfolyamtársam sok problémával küszködött elváltak a szülei senki sem foglalkozott vele szegények voltak sokan bántották súlya miatt... (tudni kell hogy olyan környéken lakok ami elég kemény hej és a gyerekek már lassan 12 évesen annyi lelki megrázkódtatásnak vannak kitéve hogy az ő kamasz fejükben is megfordul az öngyilkosság gondolata) na igen az évfolyamomban 18 lány van ebből pontosan 8 lány vagdosta magát (KURVARA NEM DIVATBOL) de mindenki leszarta ez a lány is próbált segítséget kérni de mikor meglátták a hegeit idézem "emós geci menj mar innen az onsajnaltatasoddal" "old meg magad a rakba" "ha megolod magad nem fogjak elbirni a koporsodat" és hasonlók.. alapbol nem értem hogy lehet így beszélni egy emberrel főleg ha annak az embernek problémái vannak.. a lány 2 napra rá begyógyszerezte magát és kishíján belehalt... most lehet azzal jönni hogy egy 13-14 eves lanynak nem lehet olyan súlyos problémája meg stb.. lehet.. de az is lehet hogy ő nem volt ehez elég erős segítség nélkül! Kishíján egy ember életébe került hogy mindenki menőzni akart hogy ki rúg nagyobbat a lányba... gratulálok társadalom.. arra szeretnék megkérni mindenkit hogy ha vágásokat lát egy lány karján ne elítélje emiatt.. vagy ha egy ember szomorú és éjjel nappal sír szótlan vagy akár mi menj oda.. nem muszaj neked megváltani a világot nem ezt kérem! Csak beszélgess vele 5 percet! Hogy ne legyen egyedül! Nevettesd meg! Ne bántsd! A kamasz korman szerzett sérülések nem gyógyulnak be teljesen! SOHA Csak nézzetek fel instagramra depi_gram és stb.. több ezer ember követi őket! Ha ennek a fele depresziós már az is sok! Próbáljatok segíteni csak egy kicsit! Remélem valakit elgondolkodtatott...
Igazából az, hogy kinek mi a tényleges probléma az személyfüggő. Hiszen lehet nekem valami természetes, akár el tudom fogadni, de lehet xy a saját életében, az aktuális érzelmi állapotával, meglátásával ugyanezt nem tudja. Pl lehet egy 13 éves gyerek könnyen visel egy válást, mert úgy tud hozzáállni, de lehet egy másik, ugyanilyen helyzetben lévő ezt nem tudja feldolgozni. Én azt vallom életet lehet menteni hallgatással. Ha csak fél percet szánsz arra, hogy akár egy idegen mit szeretne mondani, hogy kicsit panaszkodjon. Lehet csak annyira van szüksége, hogy valaki, ha csak néhány mondat erejéig, de rá figyeljen. Én azt is meghallgatom, ha valaki számomra semmiségnek tűnő dolog miatt panaszkodik, szomorkodik, mert tudom erre van szüksége. Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, ezért is megy ilyenkor a bezzeg én dolog.... önzőek vagyunk és mindig nekünk rosszabb... de lássuk be, mikor nekünk fáj és kavarognak a gondolatok, nem hagynak nyugton, mi is arra vágyunk legbelül, hogy valaki meghallgasson és velünk legyen, pedig más számára a mi problémánk is semmiség lehet. Az egonk vezérel, amire szükségünk is van, hogy lelkileg egészségesek lehessünk, azonban ilyenkor van szükség az empátiára, amit szépen lassan kiírtanak az embrekből. Legalábbis én ezt veszem észre. A lényeg, hogy úgy bánjuk egymással, ahogyan ezt fordított esetben elvárnánk. Próbáljuk meg az ő szemével látni a dolgokat, az ő lelkével érezni amit kell. Ez egy nagyon különleges képesség, használjuk ki, hogy a birtokunkban van.
@Gamer sonic Részvétem. . Biztos nagyon sok szép emléked van róla, próbálj azokra gondolni, mennyi mindent éltél át vele. Vagy beszéld ki magadból. Keress olyan barátot/szülőt/ rokont akiben megbízol. Remélem, ha kicsit is akkor is segíthettem Ha megkérdezhetem hány éve/hónapja hunyt el?
Hogy csináltad?.... nekem eddig senki nem akart segiteni, mindenki csak leszarta mi bajom van, és ha beszeltem rola meg hülyenek neveztek mert "csak kitalalom" hogy felfigyeljenek rám de nem igaz vannak problémáim nagyon sok sajnos...
Nagyon szomorú, hogy ameddig nekem természetes, hogy segítek a másiknak, addig az emberen nagyrészének az jut az eszébe hogy kineveti és ország-világ előtt megalázza. Peti kár hogy nem vmi őrült befolyásos ember lettél, mert ilyenekre lenne szükség mint Te vagy!! További kitartást és sok sok sikert kívánok!!
Nagyon tisztelem benned Peti,hogy mennyire kellőkép ki fejezed az emberek hibát!Bíztos vagyok benne,hogy akik ennyi szemetet tudnak írni,segítségre szoruló embereknek,azok hogyha meglátják a videót,legalább elgondolkoznak a szavaikon,tetteiken.Tökéletesen képes vagy hatni az emberekre.Tisztességes ember vagy,aki mindig tudja hol a határ!🙂
Kedves Peti! Most bukkantam erre a sorozatra. Ez az első rész, amit végignéztem és be kell valljam, mind a négy percet libabőrösen, meredten néztem végig. A sírás kerülget. Tisztában vagyok azzal, hogy sajnos ez a világ rettenetes irányba halad és találkoztam illetve túl is éltem pár dolgot, de az ilyen esetek, mint egyedülálló szülőt, teljesen felkavarnak. Elképesztő ostobák és embertelenek lettek az emberek - tisztelet annak a pár százalék kivételnek.
Peti, habár ez még csak a második rész, azt borítékolhatom neked hogy ez nem lesz olyan sikersorozat mint a vanilla FBI volt. Miért? Mert valós problémáknak baszol oda, nem lopott zsiguliváltóknak. A célközönség sem ugyanaz (remélem) és az a réteg ami ezt a szintet érteni és értékelmi tudja igen vékony. Le a kalappal hogy ilyen témákat is bevállalsz, csak egy tanács: ne fogd vissza magad, örjöngj, ereszd ki a gőzt, értékelni fogja minden néződ hogy helyette is megmondod a tutit. Sokszázadik komment ez, úgyhogy valszeg sosem fogod látni, de tudd hogy vannak olyanok a táborodban akiknek kell az ilyen, sőt még dúrvább tartalom. Keep Up RP!
Nem tudom ki emlékszik az Amanda Todd-os sztorira régebbről. Ott is az emberi hülyeség és a tolerancia hiánya vezetett a szomorú végkifejlethez. Utána persze mindenki sajnálkozott, és álszenteskedett a halálának híre hallatán. Sokkal egyszerűbb lenne megelőzni a bajt mint utána sírni. Pár kedves szó, vagy egy szimpla vigasztaló ölelés is sokat segíthet a depresszióban szenvedő emberen, mert így tudja hogy nincs egyedül, van még kiút. Emberek vagyunk, segítsünk már egymáson...
Ez kurva kemény... Nekem is voltak gondjaim, és én azért be kell, valljam, nem postoltam ki facera. Nem éreztem szükségét, hogy onnan kérjek segítséget... Egy valakiben bíztam. és az anyám volt. Jól is tettem. Ha máshova írom ki, és onnan tudják meg, akkor sem lett volna sokkal másabb a helyzet... így azt gondolom, megspóroltam magamnak azt, amin az öngyilkos hölgy keresztül ment a portálon... Túljutottam rajta, és igenis büszke vagyok ezért arra, hogy jól döntöttem! Szívből sajnálom azokat, akiknek nem sikerült...
Eni Vàgó Hidd el megértem. Sokszor én érzem szarul magam hogy nekem is az a nevem mint neki és az emberek a nevem hallatán egyből arra a dagadt hülyére gondolnak.
A helyzet az, hogy lehet hogy idiótának látszik, de szerintem csupán ő is beteg. Az alkoholba menekül és valamivel kivívja az emberek figyelmét, hogy érezze, hogy valakik körülveszik. Ami azt illeti, nagyot akartál mondani, de pont az ujjal mutogatós társadalomhoz tartozol. Az ilyen embereken is segíteni kell, akik nem kérnek segítséget, azonban nagyon is szükségük lenne rá. Sajnos az biztosan nem tesz jót a léleknek, ha állandó basztatás, szívatás az élete. Sokak tudatáig nem jut el, hogy az ilyen ember beteg, nem akar ő ilyen lenni, csupán ezzel tud magához embereket vonzani. Én mondjuk egy teljesen átlagos kinézetű pasi vagyok, átlagos intelligenciával, nincs komolyabb problémám, de a kollégáimnak már sikerült megutáltani velem a szakmámat. Karbantartáson dolgozom, de 1-2 régi szarkavaró kolléga miatt, az összes kolléga lebecsül és anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne a szakmai tudásomról, lenéznek, csesztetnek. Már ez is piszok rosszul tud olykor esni. Teljesen mindegy, hogy kezdő vagy valamiben, vagy profi, mindig akadni fognak gyökerek, akik az utadat akadályozzák és hátráltatnak. Ezek a férgek ezen gyönyörű vilàgon. De vannak még olyan emberek, akikben társat találni egy életre. Nem sok barát kell, hanem minőségi.
Már amúgy most is, ha vmelyik osztálytársamnak, vagy barátomnak baja van, akkor mindig hozzám fordulnak. Ha például gunyoljak, vagy csúfolták őket. Vagy nem boldogok, és ha senki, még a szüleik sem segítenek nekik, akkor én mindig mondom nekik, h nyugodtan mondják el, és segítek nekik. És mindig hálásak utána. Radics Péter, te megragadó a lenyeget, és közös az emberiséggel. Ami nagyon tetszik nekem. Többek közt emiatt is fel vagyok iratkozva rád. Csak így tovább.❤️
eddig is tetszettek a videoid, Peti, de ez annyira szuper, hogy foglalkozol ilyen jellegű témákkal is, nagyon tisztellek érte. azt hiszem, sajnos sok-sok ilyen mondanivalójú videóra, üzenetre van szüksége az embereknek. ha csak 1 ember magába néz, már megérte. Köszönjük!
Nos az apai szereped mellé még velünk is foglalkozol Gratulálok! Peti nem gondoltam volna hogy a Facebooknak van ilyen sötét és szomorú oldala arra tanítottál hogy segítsek ahol tudok és bízzák magamban köszönöm és mégegyszer Boldog és teljes életet az egész családoknak beleértve téged is ;)
Örülök, hogy Peti nemcsak poénkodni szeret hanem felhívni a nézőközönség figyelmét arra hogy sose tudni min megy keresztül egy ember és pár szó életeket is menthet különlegesen jó hogy egy híresség pozitív megerősítést ad a témához. Így tovább Peti.
Sajnos a Karma nem sieti el a dolgot, hogy az ilyen lelki nyomorékok, kik más halálát kívánják, hogy megtapasztalják ugyan azt amit ők kívántak olyan ebernek akinek segítség kellett volna. (bárcsak karma lennék)
Peti ez tényleg elképesztő MILYEN EMBEREK VANNAK😢... nagyon szomorú de köszönjük hogy ezt megosztottad velünk, mert lehet ,hogy ezzel pár ember észhez tér. Szóval mégegyszer köszönjük és igy tovább!!!!
Jó lenne! Nagy igény lenne ilyen videókra, mert szerintem jobb, mint a sima Facebook idióták. Mindenki aki a sok hülye miatt halt meg, nyugodjon békében!
Basszus, rohadtul igazad van. Remélem ezzel a videóval kevesebb öngyilkosság, és több segítség fog jönni a világra, mert ahogy te mondtad, ezzel is nagyot tudunk tenni az emberekért. Ezért szeretnék én pszichológus lenni, h segítsék másokon. Alig várom, h elkezdhessem.
Ezért is szeretem a videóid mert mindig van valami tanulság benne jó útra felé haladás jó tanács segítség nővérem is szülés után depressziós lett nem kívánom senkinek. De le ültem vele beszélgetni mi a baj hogy lehet ellene tenni és láss csodát megy ki belőle szép lassan.❤️ Szóval köszönöm köszönjük.
Na látod Peti, ezért van a UA-cam.. Ilyen videók kellenek.. Az előző részben, amikor azt a lányt felvidítottad az utolsó perceiben, újra feliratkoztam.. Respect
Hali! Elkészítettem a videóhoz az angol feliratot; ha valaki jól tud angolul, legyen szíves, nézze át és ellenőrizze, hogy mihamarabb, minél több ember meg tudja nézni a videót. Előre is köszi!
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] A feliratot már teljesen befejeztem, úgyhogy nem baj, ha nem tudsz hozzáadni. Csak átellenőrizni kell (és ha találsz hibát, kijavítani), mert ameddig ez nem történik meg, nem jelenhet meg a videó alatt. :)
Annak a kisbabának csak a legjobbat.Remélem hogy tisztességesen fel tud nevelkedni ,és a végén egy tisztességes kulturàlt ember lessz aki a végén odamegy és széjjel rúgja a szûleit a felelösségtelen viselkedésùkert (persze ne fizikailag hanem lelkileg mert legalább majd ö tud kulturált lenni!)Sajnos nagyon sok ilyen ember van a világon basszus és ez ellen nem tudunk semmit se tenni mert ha eggyenként lecsukjuk öket akkor nem érünk soha a végére :( Ez nagyon sajnalatra méltó dolog hogy az emberek ennyire .....hogy fogalmazzaj ..idióták!persze van olyan aki nem magának köszönheti ezt hanem szintén a szüleinek és ez által ö is így neveli az övét...Na mindegy ,ez egy jó kis video lett csak így tovàbb!🤗😀🙂🙃
Gondoljunk bele hogy az a kislány már 5 éves... pár év múlva elkezdi nézegetni a youtubeot és rábukkan erre a videóra ahol lényegében szembesül azzal hogy ki mentette meg. (Endre)
Nem azért likeolom mert "tetszett", hanem mert úgy látom ezek videók nagyban hozzájárulhatnak afelé, hogy több ember láthassa az emberiség sötét oldalát, valamint azt, hogy az nem egy tőlünk távoli dolog hanem akár a családunkban vagy szomszédunkban megjelenhet és sokat tehetünk ezek ellen.
D FACE róla is lehetne sajnos. Mert amíg mi csak fölbasszuk magunk rajta, a kisgyerekek rettegnek, és komolyan veszik. És ugyan nincs bizonyíték, de nagy az esély arra hogy egy lány miatta halt meg... :/
Nagy Ilona Igazad van. De én azokra a videókra gondoltam amikben az van, hogy: ,,Éjjel 3:00 kor felhívjuk MOMOT!!,, (Meg a többi hülyeség) Amit te leírtál azzal egyetértek, de én azokra a nézettségéhes videókra gondoltam, amiknek semmi értelmük a ,,szórakoztatáson" kívül.
Ja ok azt hittem hogy arra célzol h mindenkinek a töke teli van vele. De am engem is idegesít h a nézettségért bármire képesek egyesek. Következő mi lesz? Meghalnak a pénz miatt?
Nekem is volt egy hasonló estem úgy mint Warlock- nak csak kicsit más: 2017.12.21-én szokás nálunk megtartani a karácsonyi vacsorát a kollégisták számára ám előtte 3 héttel már nagyon lázban voltunk és úgy döntöttünk besegítünk a díszítésbe, az asztalok behordásában stb. ilyenekben, jó hamar készen is lettünk mert sokan voltunk. aztán 2-3 nappal a vacsora előtt láttam meg véletlenül, hogy az egyik tanuló ki akar ugrani a 3-4 emelet közti szellőztető-ablakon, felmentem hozzá és megkérdeztem: Mi a baj? Elmondta hogy ő már ezt nem bírja tovább mert állandóan kinevetik, nevelőszülőknél van ráadásul, és mindig piszkálták azért mert sajátos nevelési igényű. Egy jó 5-6 perces győzködés után sikerült rávennem hogy menjünk be a szobájába és mondjon el mindent részletesen...45 percig folyamatosan beszélt szinte elmondta az egész élettörténetét, és avval zártam le a beszélgetést: Rengeteg embernek fontos vagy még akkor is ha ezt nyíltan nem mutatják ki. Nem éri meg pár gatyahuszár miatt eldobni az életedet mert mindig van folytatás, függetlenül attól milyen nehéz tud lenni az élet. A gyerek elmosolyodott, megölelt és megkért hogy legyek a barátja, (nem félreérteni) hozzátette, még senkivel sem tudott ilyen jót és tartalmasat beszélgetni. Azóta mindig ha valamelyikünkkel kikezdenek, már ugrunk is hogy mi a probléma, ha valaki kötekszik én azzal zárom le: "Öcsém, te olyan kevés vagy mint H*tlerben a jóindulat" és nevetve haggyuk a srácot magunk mögött Ezzel arra akarok rávilágítani hogy nem számít milyen mély gödörben van az illető, kellő türelemmel, megértéssel, és kedves szavakkal, na meg persze megfelelő viszonyulással, bárki bizalma elnyerhető. És most totál őszinte leszek: A szemkontaktus tartása ugyebár a bizalmat jelképezi, én sok esetben ezt azért nem tartom mert a hozzám hasonló 23-24 évesek (legalábbis azok nagyrésze akikkel én egy suliba járok) túlnyomó többsége, ha valaki például nyugodtabb típusú, akkor mindent elkövetnek hogy alád ássanak. Engem például az egyik gyerek agyon akart verni mert a barátnője otthagyta és velem jött össze, a srácnak pedig ez még most is szúrja a szemét (elárulom azért hagyta ott mert sokat veszekedtek). És bár félelmet nem mutatok a srác felé, eléggé tartok attól hogy ez később nem fogja megállítani. Bocsánat hogy ilyen sokat írtam - kellemes napot nektek.... Üdv Viktor voltam
Köszi a hozzászólást: nem fogom nézni tétlenül ahogy előttem hal meg valaki, vagy öngyilkos akar e lenni. Az én lelkiismeretem azt diktálja: " SEGÍTS AZ EMBEREKEN " és remélem hogy még sok kedves kömmentelő osztja ezt a gondolatot, legyetek erősek mert ez az élet csak egyre nehezedni fog, szívből kívánom nektek hogy találjátok meg a lelki békéteket :) mert kívülről nem mindig és mindenhonnan érkezik segítség. (NAGYBETŰ ANNAK AKI SEGÍT MÁSOKON :) )
Amikor az elsőt megláttam legszivesebben üvöltve felborítottam volna az asztalom ! Ha valaki segítséget kér és ilyen balf...ok még rá is taposnak mert őket nem érdekli a sorsa, SŐT még a halálát is kívánják azok.... erre nincsenek szavaim. Köszi ezt a sorozatot, nagyon jól csinálod a montázst, a zenét és csinálsz vicceket, ezzel jobban érzékelteted a téma komolyságát. Folytasd ezt a sorozatot mert kellenek az emberek akik erről a témáról komolyan beszélnek.
Jó látni hogy a vicc mrllett(amin általában fetrengek) ilyen komoly és mély dolgokkal is foglalkozol. Sok videósból hiányzik ez a felelősségérzet ami benned megvan. Respect Peti
Az emberek gonoszak. Nem veszik észre, ha baj van,csak miután már megtörtént.Észre kéne venni, hogy ki az, akinek segítség kell, és ki az, akinek csak két nagy pofon, hogy észhez térjen.
Istenem😥😥 egy gyereket nevelō anyuka csak úgy otthagyja a lányait? Megertem, hogy vannak olyan emberek akik ezt az egészet nem bírják feldolgozni...szegény..Isten nyugasztalja...🕊✝️❤️
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] Fel sem tudom fogni mások miért ilyen élettelenek és miért nem tudnak segíteni azokon akik rászorulnak. Egy állatban több érzés van mint ezekben a szemét ládákban!!
Szegény nő! Nyugodjon békében! Nagyon sajnálom,hogy ilyen körülmények között hunyt el! Akik csak trágár szavakkal,meg őrültnek nevezték,remélem,hogy a lelkükön szárad,hogy nem segitettek rajta! Meg aki azt hiszi,hogy 1 kisbaba saját maga meg tudja változtatni az érzését,akkor az olyan emberekben ott nincs más,mint semmit tudás!
őszinte leszek nem tetszik a tartalom. nem egészséges ezt hallani/látni. de mivel ez gyakorlatilag egy tükör a mai "társadalomnak" és mivel egy vélemény meg kell hallgatni, és tiszteletben tartani. ezek a dolgok baromi komolyak. és még ha nem gondolom is hogy ilyennel találkozom ki tudja. arra mindenképp jó hogy kibillentsen a kis álomvilágból, amit a karrier a suli, a siker és a többi éltet. mert a valóság nem az.... köszi Peti!
@Boris Alexeev sokszor mondtak nekem olyanokat hogy bárcsak meghalnék. Nem volt normális gyermekkorom szóval igen lehet hogy te bizarnak tartod de nekem ez segít. Jobb a fizikai fájdalom mint a mentális
Szia most látom ezt a hozzászólást remélem jobban vagy azóta nagyon de nagyon elszomorodnek ha valami bajod esne igaz nem ismerlek de senkinek sem szeretném ha baja esne. Kérlek ha még mindig vágdosod magad kérlek hagyd abba megertelek hogy nehéz volt a gyerek korod nehéz elfelejteni de hidd el valahogy meg lehet oltadni.
Nálunk olyan volt (mivel társas házban lakunk), hogy egy férfi és a felesége együtt laktak az apjukkal és az apa váratlanul meghalt(a férfi apja) és nagyon megviselte ami ugye természetes de hasonlóan mint itt a gyereküket órákig együtt hagyták bezárva az apa halott testével... Értem én, hogy valakit megvisel egy ilyen de azért mikor ezt hallottam először kirázott a hideg.
Sajnos a legtöbb ember számára a mentális betegség nem betegség... Pedig az az egyik legkomolyabb. Amikor a gondolataid rabjává válsz, és nincs melletted senki, egyedül érzed magad, aztán minden olyan sötét.. Ne féljetek segítséget kérni!
Nem vagyok képes elhinni, hogy egy segítségkérő posztra így képes valaki reagálni... De még a hab a tortán, hogy nem csak egy darab ember fogta fel így! Én nem szeretek másokat (egy picit sem) szomorúnak látni, és mindig próbálok segíteni, ha tudok... Ha segítséget kapunk az jó érzés, mert érezzünk, hogy szeretnek minket! De segítséget adni... Elképesztő! Imádom, még a legkisebb dolog amiben segítettem valakinek olyan szinten örömmel töltött el, hogy már tökéletes volt a napom! Biztosan nem én vagyok az egyedüli aki így van ezzel, sok-sok jó ember van a világon! Próbálok erre koncentrálni, de aztán látok egy ilyet... És rájövök, hogy a világnak van egy nagyon sötét oldala is... Én viszont bízok benne, hogy *segítséggel* a rossz emberek is képesek jóvá válni! :)
A barátnőm is öngyilkos lett. Mindenki bántotta, senki sem értette meg, kért segítséget, de még orvostól sem kapott, csak lenéző bánásmódot. A család leszarta. A holttestét és csak másnap fedezték fel. Ez egy éve volt. Nemrég volt a szülinapja, írtam megemlékezést róla facebookon és ledöbbentem: eltelt egy év a halála óta de még mindig voltak olyanok akik azt hitték, hogy életben van, és boldog szülinapot kívántak neki. Egy év. És senkinek sem tűnt fel, hogy meghalt. Ez a mai világ.
Bunny reszvetem mindig faj ha valki fontosat vesztesz ell :(
Es igen sok ilyen bunko ember van aki eszre se vene hogy levagnak a kezet ... RESPECT
Ha a barátnőd volt te miért nem segítettél neki? Miért nem voltál támasza a nehéz időkben?
Mellette voltam. Minden nap. Ne ítélkezz ha nem tudod a részleteket, mi nem gyerekek vagyunk. Felnőtt nő volt ő is, én is. Sajnos én is olyan beteg vagyok mint amilyen ő volt, így pedig igazán nehéz volt.
Bunny Nem vagyok én már gyerek önálló életet élek. De ha ez igy van ahogy mondtad akkor sajnálom ha megbántottalak nem tudtam hogy neked is ilyen problémáid voltak. Remélem a jövőd már jobban fog alakulni.
:'( borzasztoan sajnalom a baratnod. nyugodjon bekeben.
"Dolgoz aztán már nem lesz energiád gondolkodni." Ez mindent megmagyaráz a mai körülményekről.
Pedig a munkaterápia sokakra jó hatással lehetne, de nyilván nem úgy, ahogy az antipatikus hozzászóló utalt rá. Rengeteg embert frusztrál az, hogy nem látja a konkrét eredményét a munkájának, vagy mert csak egy részfeladatot végez újra meg újra, vagy mert elvont a munkafolyamata, nem érzik úgy, hogy képesek szemmel látható hatást gyakorolni a világra.
Sokaknak segít, ha kikapcsolódásként kertészkednek, főznek, barkácsolnak, kézműveskednek, mert szinte azonnali eredményt és visszacsatolást kapnak, és kézzel fogható hatással vannak a világra.
Ez még a rövidtávú eredményeknél is működhet, én pl. egy rövid ideig segítettem lépcsőházakat takarítani (eredetileg tanár a végzettségem), ott nyilván nem mindig örülhettem túl sokáig a tisztaságnak, amit létrehoztam, de annak tudtam örülni, hogy egyre rutinosabban és gyorsabban tudtam dolgozni nap nap után. (Pl. A japán kultúra egyik elem, hogy egy adott mozdulatot olyan sokszor és olyan akurátusan végezzenek, hogy az végül mindig tökéletes legyen.)
A jelenlegi munkakörömben (iktatás és irattárazás) is azt élvezem a legjobban, hogy elkezdtem rendet rakni az irattárban, el fog telni az egész év, mire elkészülök vele, de már most olyan jó érzés tölt el, ha már azt a néhány kész, rendezett polcot elnézem.
Ahhoz képest munka közben is ugyanúgy állandóan csesztetnek a gondolataim, van hogy koncentrálni alig bírok miatta. Sok barom állat azt se tudja mit beszél. 😒😒😒
Kb fél év után mondanám azt, hogy jöhetne még egy ilyen rész, viszont mégis közben remélem, hogy nem lesz több :/
:c
Call
Of
Duty
@@imrevig7261
Mi
A
Fasz
@@BenjamintYT 😂
Az ostobaság határai végülis ugyanilyen.
"Aki sokáig tűr, egyszer robban. És az nagyot fog szólni. "
Lilike's Channel Ezt csak megerősíteni tudom. Velem is igy volt. Sok évig türtem az általános iskolába a kötekedéseket az ütögetéseket és ez közép iskolába is folytatódott mert különcnek tartottak. De egyszer robbant a bomba és 2 osztálytársamat vertem meg egyszerre... csak nézett mindenki mint hal a szatyorba. Majdnem kirugtak akkor ez már 5 éve volt de az eset után már nem kötekedett velem senki.
@@krisztianmolnar5279 velem is hasonló volt, de az enyém teljesen máshogy alakult. Most leszek gimis, és ötödikben új osztályba kerültem, és eleinte jóba voltunk. Ez tartott kis ideig, amikor mindenki kötekedett velem. Elég befelé forduló voltam. Majd kezdtem megnyílni (ebben az ofő is segített), és végül, valahogy, de spanok lettünk. Meglátták bennem a humoros énem. És mostmár felnőttekkel is ugyanúgy tudok beszélgetni, mint korombeliekkel.
Velem is ilyesmi van most mentem 6. ba eddig hallgattam nem szóltam vissza a ,,barátaimnak,, de idén már nem fogom magamat mostmár visszafogni... Mindig én voltam nagyon sok ember szemében a célpont. Akivel ez van ne legyen olyan mint én, NE hagya magát...
Én is hasonló szituban vagyok csak még nem robbant a bomba.
Lassan már én sem fogom tovább bírni. Az iskolában elég sokszor szoktak engem lelkileg zaklatni. Ott abban a pillanatban azt mutatom hogy nem érdekel, de belülről nagyon rosszul esik :(
Erről nem nagyon szoktam senkinek sem beszélni mert félek, hogy csak untatnám őket és csak önsajnálatásnak vennék. Mások problémáin gond nélkül tudok javítani, de a sajátjaimos egyszerűen nem megy.. Régebben tök elégedett voltam magammal, de mióta az alakom miatt piszkálnak, azóta egy csepp önbizalmam sincs 😖 néha már tükörbe néznem is fáj.. De én nem szoktam senkit sem bántani, és csak hagyom magam, mert nincs szívem vissza szólni, segítséget kérni pedig nem merek mert félek hogy attól csak még rosszabb lesz.
És még azt hittem nálunk van minden totál idióta kommentelö. Ez kemény volt...
Ú. Itt a WatchMojo is.
@@metalvitezek7545 nem mondja Sherlock
Bazdmeg watch mojo ilyen videókat teszel fel hogy:ToP 10 vAseMBer JelENeeeeet...
Hát nem tudom, elsősorban én nem láttam nálatok annyira buta embereket. Sok call of duty lobbyn voltam keresztül, gta-zás közben is kapom az ívet (kys üzenetek stb.) Viszont ezek a kommentek tényleg brutálisak voltak... Ezeket viccnek is rosz lenne leírni...
@@imrevig7261 igen GTA onlineban vigyázni kell, mert egyéb adatokat is megtudhatnak másokról a módszerek, solo public session an legbiztonságosabb
Becsülöm benned Peti,hogy nem csak vicces dolgokat szedsz össze,hanem ilyen komoly témával is előállsz. Illetve megmutatod nekünk,hogy milyen emberek vannak,és hogy mi ne legyünk ilyenek. Respect!
Sajnos jobb nem lesz a világ, csak egyre rosszabb. Köszönöm a videóidat, és ezek tényleg arra mutatnak rá, hogy mennyire egy megromlott világban élünk. Mindig mindenhova be kell embereknek szólni, mert ahogy mondtad is, valakik emiatt érzik jól magukat. 😓
Nem tudom azt elképzelni, hogy lenne olyan, hogy mindenki segít a másiknak. Ilyen már nem lesz. A világ elrohadt....
The Grad Ezt adom...
Chris Rossz világ alatt azt értem, hogyha bajod esik, hagynak a saját pisádban meghalni az utcán! A segítség nyújtás hiánya, az emberi nemtörődömség ami engem aggaszt. Vagy szerinted minden ember foglalkozik mindenkivel? Mindenki odamegy mondjuk egy hajléktalannak segíteni /ha már felhoztad/, és a saját pénzéből elmegy a boltba neki kaját venni? Nem. Átlagban a gazdagok, vagy akik jobb módúak, már nem segítenének akárkin, csak akkor ha mondjuk szerepelne egy tv műsorban, vagy egy videóban, hogy verhesse a mellét, hogy
"Hmmm. Igen! Én adtam! De mutass már engem is, ne csak azt a hajléktalant akinek adtam! Köszi!."
Teljesen félrebeszélsz mellettem.
Chris Igazad van. Akarmit sugaroz a media hogy fenntartsak az emberek erdeklodeset, a vilag soha nem volt ennyire biztonsagos, emancipalt, szabad mint barmikor maskor a tortenelemben. Regen a psziches betegeket bezartak, eltejtettek, eselyük nem volt arra hogy megfelelö rehabilitaciot kaphassabak es a tarsadalomba integralva legyenek.
Persze nem poni simogato az elet ma sem, de ha valaki tenyleg ennyire elkeseredetten latja a vilagot, az mar aggodalomra ad okot es erdemes lenne szakemberhez fordulni.
Mikor volt olyan szerinted hogy mindenki segített a másiknak és nem voltak olyanok akik kritizálták a másikat?
88888BigBoss88888 Mindig is volt, és mindig is lesz. De mostanában több ilyen emberbe futok bele.
Petikém jól felbasztam magam ezeken!
Sajnos ilyen a világ.
Ez a darkweb gyengébb változata...
Engem is felhúz, de.... hhh...
Írj vissza pls
Helló papi! Azért szomorú vagyok, de mégis jó érzés, hogy a te életedben sem csak a nevetés a fontos! Amikor én vagyok azon, hogy basszus, én ezt nem bírom, véget vetek az életemnek, mindig eszembe jut, hogy vannak olyan emberek, akit érdekel a másik!
Énis
Morbidnak találom likeolni, de likeolom, mert ez elég szép képet fest arról hogy milyen aberált világban élünk.
Így tovább Peti!
A világ ugyanolyan, mint egy alma.. Egy ideig jó, aztán, megrohad a kártevőktől.
De már nem sokáig tud tovább romlani. Majd elkezdett penészesedni és akkor a kártevők szívják meg.
Ez nagyon jó Ricsy!🥴
Nagyon adom Xdd
Magyarországra is igaz. Az alma belseje, az Budapest, tehát a magok körüli terület. Budapest 'szíve' a parlament---> és ahogyan az almában, itt is férgekkel van tele...
Na ez, zseniális lett. Sokkal tanulságosabbak ezek a storyk mint a viccesek, imo.
Teljesen egyetértek kedves Haseo !
Mi az az imo?
In My Opinion
So true my friend
A Mónikás rész tök mintha én lettem volna,csak nekem ÉLŐBEN nevettek bele a pofámba régen (Több ember is.) amikor segítséget kértem,nem neten keresztül voltak ilyenek. A mai napig nem kaptam segítséget,7 éve volt egy öngyilkossági kísérletem (Amiről kevesen tudnak.),és ha nem állok a saját lábamra,és 5 évet nem töltök önfejlesztéssel (Az öngyilkossági kísérletem után 2 év múlva kezdtem bele az önfejlesztésbe.),akkor én is múlt idős lennék... Rohadt egy társadalomban élünk...
Örülök, hogy lábra tudtál állni azután ami történt. Elég kevés ember lenne ilyesmire képes. Viszont elég szomorúnak tartom, hogy senki sem segített amikor szükséged volt rá. Tényleg elég mocskos egy társadalom az, ahol ahelyett hogy segítenének a másikon, inkább tovább bántják. Remélem a jövőben majd jobban alakulnak neked a dolgok.
Jani aquszhdhjdbnxnxkncnncvknn:( cvkjchchchcjjcjcjgnfnfnncnxnjjfjfj"jgjvnffjc
Jani Sajnálom,hogy senki nem állt melletted,de te mégis erős voltál,és lábra álltál!És most itt vagy,csak ez számít!Mindig csak előre nézz,sose hátra!Kívánok neked sok barátot,akik támogatnak és mindig melletted állnak! 😊
Örülök, hogy köztünk vagy! Kívánom, hogy most már csak olyanok vegyenek körbe, akik teljesen megértik, min mentél keresztül, és mire van szükséged!
Szerintem sokaknak adtál erőt azzal, hogy ezt megosztotrad
Jani Sok kurva jah
Libabőrös voltam egész végig! Peti te egy olyan ember vagy aki azt a ,,hatalmat" amit szereztél jó dolgokra vagy képes használni és ez nagyon ritka manapság. Szerintem több százezer ember nevében mondhatom hogy köszönjük!
Nagyon jól teszed hogy ilyen tartalmakat is gyártasz, az embereknek látniuk kell az igazi oldalát a mai világnak! Respect!
Egy jó szó életeket menthet. A szavak nem csak gyógyítani tudnak, de ölni is. Ez pont igaz a videóra Peti!
Én is évekig bántottam magam, egy senkinek érzem magam, de így is inkább azon vagyok, hogy segítsek másokon. Mindenkin akin tudok (legyen az egy állat, vagy akár ember). Sokszor az is hatalmas segítség, ha meghallgatjuk a másikat, hogy ki merje beszélni a problémáit. Mert lehet, hogy sok száz embernek nem fontos, de neki az életébe kerül. Figyeljünk egymásra, mert lehet, hogy ezzel az életét mentjük meg! ❤️
Te jó ég. Néha el gondolkodok azon,hogy merjek e segítséget kérni másoktól,de ezek után inkább meg se teszem. Gratulálok annak a pár embernek,akik miatt egy két gyerekes anya megölte magát...(ha nem két gyerekes akkor bocsánat)..A nagymamát meg távol kellett volna tartani a gyereketől,vagy tudok jobbat nem kellett volna szerencsétlent egy ilyen rossz családba megszűlni..(az ilyen ökrök miatt találták fel az óvszert is) Örülök hogy a gyerkőc legalább jó helyre került és végre nem kell rettegésben és rossz körülmények között felnőnie. Egyszerűen...nem tudok mit mondani erre...borzalmas. Dehát üdv 2018-ban...
Black Flag Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára
Csokis Süti vagy az idióták. Sajnos
Sok sikert a kigyógyuláshoz ha depresszióról van szó ne félj szólj a barátaidnak vagy beszéld meg családtagjaiddal segíteni fog! Nekem nem lettek volna barátaim itt se volnék.
DerEchteManusazanyad Meg lesz..minden erőmmel azon leszek hogy kigyógyúljak.. Köszönöm. :)
Csokis Süti Ha depi, akkor tölts sok időt a barátaiddal és merjetek a problémáitokról beszélni.
Saját esetemben azt vettem észre, hogy néha el akarok zárkózni, vagy kerülném a társaságot. Ez az, amit nem szabad! Ha nagyon rosszul éreznéd magad és mégjobban "bújnál el", akkor próbálj meg erőt venni magadon és mozdulj ki a barátaiddal. Nem mindig sikerül, de elképesztően hasznos és jobban érzi magát tőle az ember. A barátok a legjobb támasz ilyen helyzetben.
Az elsőhöz csak annyit, hogy volt egy időszak amikor nagyon a padlón voltam és viszonylag sokat gondoltam az öngyilkosságra. Odáig elfajult az egész hogy bántottam is magam. Nem tudtam akkor még hogy kihez kéne fordulnom így a körülöttem levő felnőtteket kérdeztem meg mit csináljak hogy ne bántsam magam. Páran sajnálóan néztek, mások meg mondták hogy ne sajnáltassam már magam ha most nem bírom mi lesz velem később, az én koromban az ilyesmi divat, biztos azért csinálom. Voltak akik azt mondták haljak meg és akkor nem fogom csinálni.
Hát, kössz szépen.
Ugyanez.. bár nekem már vagy 10 éve tart..
Cloth Sloth Az szívás, sajnálom haver :/ Én nagyjából túllendültem az egészen, néhány stresszesebb napon üt ki rajtam, de az is ritka már.
Kitartást ember
Alpestis nemlehet hogy túlságosan a hibáiddal vagy elfoglalva ? valahogy próbáld pozitívabban felfogni a dolgokat akkor is ha nehéz :) ez Cloth Sloth-nak is szól részben nemtudom mit tettetek ami ilyen cselekedetekhez kényszerít titeket de ne legyetek túl szigorúak magatokkal
Konan deee több mint valószínű hogy ez a probléma. Nagyon maximalista és kritikus vagyok főleg ha saját magamról van szó.
Igyekszem pozitívabb lenni, és valahogy az önutálatot legyőzni, és asszem napról napra kicsibr de haladok. Vannak napok mikor egyhelyben állok esetleg visszaesek, de másnap jobban próbálkozom
Alpestis valahogy van egy olyan érzésem a leírtakbol hogy mások véleményétől is tartasz ,hogy mit fognak mondani.
Az öngyilkosságot csak azok érezhetik akik a közelében voltak már. Durva videó ez is nagyon
Teljes mértékben átérzem..... Megdöbbentem.
Máté Viktor de ne tedd mert faszsag.egy életed van lehet majd jobb is ha most nem az
@@viktorace örülök, hogy már jobban vagy.
@@viktorace ezt szomoruan hallom. :-( de sajnos nem is csodalkozom rajta annyira.... az ilyen embereket egyszeruen meg kell tanulni kizarni. es szerencsere ahogy latom, neked sikerult! :-) boldog eletet kivanok neked!
Kár, nekem nem sikerül semmi. :I
A Mónikás helyzetet én is valamennyire átélem .
Személy szerint egy nagyon gyenge , gyorsan feladó típusú ember vagyok . Nagyon más nézeteim vannak a világgal kapcsolatban , amik egyáltalán nem pozitívak ( pl: ha például rákos lennék , nem mennék orvoshoz és nem 'harcolnék' az életemért , hanem leülnék és szépen csendben várnám az utolsó perceimet ) . A lényeg az , hogy nálam hamar eltörik a mécses . Ez történt velem egy évvel ezelőtt is . Egy nagyon erős iskolába járok , ami nagyon szigorú . Túl sok volt nekem . Az iskolai stressz kezdett rámnehezedni , és bár mindenki más jól kezelte , én már ott elbuktam . A tananyag nagyon nagy mértékben zúdult rám , túl gyorsan haladtunk , én pedig lemaradtam , és a jegyeim romlásnak indultak . Ez a folyamat rángatott bele az inzómniámba . Ez egyfajta alvászavar , főleg stressz és depresszió okozza . A lényeg az , hogy napi 2-5 órát aludtam ( voltak napok amikor aludni sem bírtam ) , fáradt voltam , nem tudtam figyelni órán , szar jegyeket szereztem , felstresszeltem magam a tanulmányaimon , még kevesebbet aludtam , még fáradtabb lettem , és mielőtt észrevettem volna , már beleragadtam ebbe az ördögkerékbe . És fogjuk rá , hogy ez nem is olyan nagy baj . Hisz fordulhatok a szüleimhez és kapok segítséget . Aha . Persze . Én naiv azt hittem .
Odamentem anyához , és azt mondtam neki : " Anya , figyelj ... Problémáim vannak az alvással manapság . Tudnál venni nekem altatót ? "
Anyám válasza a mai napig nem hagy nyugodni : " Nem kapsz semmit ! A te hibád , hogy nem tudsz aludni ! "
És ... Ami a legjobban fájt , hogy akkor én 11 éves voltam . Mondhatjátok azt , hogy " juj , ilyen fiatalon biztos semmi bajod , nem is tudod mi az az igazi szenvedés " , vagy " csak a figyelemért csinálod " , de ez nem igaz . Tényleg problémáim voltak / vannak ( még most is alvászavartól szenvedek ) . És hiszitek vagy sem , ha egy fiatalabb gyerek mondja , hogy mentális problémái vannak , az nem biztos , hogy figyelemért csinálja .
Én .... Egyszerűen nem értem . Ha figyelemért is csinálja , akkor sem kell neki segíteni ? Ha figyelmet akar , akkor nagy valószínűséggel magányos , és csak szeretné tudni , hogy vannak emberek akik figyelnek rá . Ezeken az embereken nem kéne segíteni ? Jó , igen , persze , amit csinálnak az nem túl helyes , egy komoly mentális betegséget undorító megjátszani , de ezek az emberek ugyan úgy emberek . Társas lények vagyunk csessze meg , akkor miért nem tudunk egymásra is figyelni ?! ( Tisztelet a kivételnek )
A másik ... Abban a tudatban nőttem fel , hogy a szüleimhez bármikor fordulhatok , mert ők mindennel segítenek . Azt tanították kis korom óta , hogy az összes szülő szereti a gyerekét . Ennél nagyobb hazugságot én még nem hallottam . Ha a szüleim mindenáron segíteni akarnak , miért nem segítettek az alvászavarommal ? Hisz kértem tőlük segítséget ! De nem , ők természetesen tökéletes minta szülők , én vagyok a zavarodott .... Most már azt sem mondhatom rájuk , hogy tényleg szeretnek . Merthogy én úgy tudom , aki igazán szeret valakit , az elfogadja a hibáit is . De az én szüleim nem fogadják el az enyémet .
" De JuuUj , LeXi , hISzeN őK csAK mOtiváLNi aKArnAk arRa , hOgy jÓL taNUlj , azÉRt ilYeN sZIgorÚAk vElEd . A lEGjoBbaT aKarJáK nEKed !!4!!!4!4!4!4!44! "
Engem nem pofonokkal kell motiválni a jegyeim miatt . A gyerek hibáit ki lehet emelni , de nem szabad a hibákat a gyerek ellen felhasználni . Ráadásul , hogy én azt hittem , hogy a szüleim mindig ott lesznek velem ha baj van , de amikor kiderült , hogy ők könnyebbnek találták azt , hogy belémrúgnak , nagyon felkavart , és rendesen megőrjített .
A lényeg az , hogy ... Emberek vagyunk . Mind . És nem számít , hogy milyen bűnöket követtünk el , mind érdemlünk segítséget . Lehet ez egy önkényeztetett figyelemszomjas tinipicsa , lehet egy kisgyerek , lehet egy gyilkos . De mind . Érdemlük . Segítséget . És senki , ismétlem , SENKI nem érdemli meg , hogy cserbenhagyják .
Sajnos én találkoztam ilyen emberekkel és sajnos ebből van a legtöbb. Nem csak Magyarországon, mindenhol. Én is voltam már padlón, a többség csak letaposott mégjobban, vagy figyelmen kívül hagyott. Nem vagyok szent, engem is meg lehet büntetni, de sokszor helyzet az hogy olyan emberek tapostak el, akiket én szerettem és tiszteltem. Sokan ha látnak valakit szomorúan, vagy hogy vagdossa magát, belekötötnek és őrültnek nevezik. Aki depressziós nem sajnáltatja magát, szeretetre van szüksége.
Viszont az is igaz hogy vannak akik tettetik, de ilyenek kevésbé vannak.
Magyaroszágon egyre több az öngyilkos. Na vajon miért? A szívtelen, tudatlan szülők és emberek miatt. Magyarországon a 2. Legtöbb az öngyilkosságok száma. Aki meg nem találkozott ilyesmivel, neki van a legnagyobb szerencséje.
Másrészt örülök hogy a komment szekciót olvasva látom hogy vannak normális emberek is.
Én mostanában elkezdtem játszani a Grand Theft Autoval, szerintem tudod mi az...
Amit észrevettem hogy ott is hasonló üzenetek repkednek...
Annyi különbséggel, hogy minden egyes másodpercben.
Én ott egy kis autós közösséget próbálok építeni, hát kapjuk ám az ívet rendesen...
Íme a világ ahol élünk:
...Szégyen...
3:18 a mama folytogatta gyereket?! Amikor én születtem a mamám 51 éves volt és rengeteget segített az anyukámnak, még a dédi mamám is rengetegszer vigyázott rám.
Ennél a résznél bekönnyeztem, hogy a nagymama akinek éppen az a "feladata" hogy mindenféle jó dolgot csináljanak együtt az unokával, hogy ő legyen a "második anyja". Ez számomra nagyon nyomasztó rész volt😭
Amikor kimondtad hogy börtönben van rablásért a csávó a baba meg nevelő szülőknél akkor jobban megkönnyebbültem mint eddig bármikor
Outro zene címe :
Young Guns - You Are Not
🤘🏻
Hát igen... Ilyen ez a világ... A baj, hogy a legtöbb ember nem bírja kinyitni a szemét... De egyszer ki kell majd! Nem élhetsz végig az álomvilágodban! Ha kérhetem csinálj még ilyet, mert engem érdekelnek az ilyen típusú videók, főleg tőled Peti! Nagyon kedves hogy ezekkel a videókkal segíteni akarsz hátrányos helyzetű embereken! Respect. 🙂✌️🙏
Sziasztok.. egyik évfolyamtársam sok problémával küszködött elváltak a szülei senki sem foglalkozott vele szegények voltak sokan bántották súlya miatt... (tudni kell hogy olyan környéken lakok ami elég kemény hej és a gyerekek már lassan 12 évesen annyi lelki megrázkódtatásnak vannak kitéve hogy az ő kamasz fejükben is megfordul az öngyilkosság gondolata) na igen az évfolyamomban 18 lány van ebből pontosan 8 lány vagdosta magát (KURVARA NEM DIVATBOL) de mindenki leszarta ez a lány is próbált segítséget kérni de mikor meglátták a hegeit idézem "emós geci menj mar innen az onsajnaltatasoddal" "old meg magad a rakba" "ha megolod magad nem fogjak elbirni a koporsodat" és hasonlók.. alapbol nem értem hogy lehet így beszélni egy emberrel főleg ha annak az embernek problémái vannak.. a lány 2 napra rá begyógyszerezte magát és kishíján belehalt... most lehet azzal jönni hogy egy 13-14 eves lanynak nem lehet olyan súlyos problémája meg stb.. lehet.. de az is lehet hogy ő nem volt ehez elég erős segítség nélkül! Kishíján egy ember életébe került hogy mindenki menőzni akart hogy ki rúg nagyobbat a lányba... gratulálok társadalom.. arra szeretnék megkérni mindenkit hogy ha vágásokat lát egy lány karján ne elítélje emiatt.. vagy ha egy ember szomorú és éjjel nappal sír szótlan vagy akár mi menj oda.. nem muszaj neked megváltani a világot nem ezt kérem! Csak beszélgess vele 5 percet! Hogy ne legyen egyedül! Nevettesd meg! Ne bántsd! A kamasz korman szerzett sérülések nem gyógyulnak be teljesen! SOHA
Csak nézzetek fel instagramra depi_gram és stb.. több ezer ember követi őket! Ha ennek a fele depresziós már az is sok! Próbáljatok segíteni csak egy kicsit!
Remélem valakit elgondolkodtatott...
Végig sírtam az egészet amikor elolvastam :'(
Igazából az, hogy kinek mi a tényleges probléma az személyfüggő. Hiszen lehet nekem valami természetes, akár el tudom fogadni, de lehet xy a saját életében, az aktuális érzelmi állapotával, meglátásával ugyanezt nem tudja. Pl lehet egy 13 éves gyerek könnyen visel egy válást, mert úgy tud hozzáállni, de lehet egy másik, ugyanilyen helyzetben lévő ezt nem tudja feldolgozni. Én azt vallom életet lehet menteni hallgatással. Ha csak fél percet szánsz arra, hogy akár egy idegen mit szeretne mondani, hogy kicsit panaszkodjon. Lehet csak annyira van szüksége, hogy valaki, ha csak néhány mondat erejéig, de rá figyeljen. Én azt is meghallgatom, ha valaki számomra semmiségnek tűnő dolog miatt panaszkodik, szomorkodik, mert tudom erre van szüksége. Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, ezért is megy ilyenkor a bezzeg én dolog.... önzőek vagyunk és mindig nekünk rosszabb... de lássuk be, mikor nekünk fáj és kavarognak a gondolatok, nem hagynak nyugton, mi is arra vágyunk legbelül, hogy valaki meghallgasson és velünk legyen, pedig más számára a mi problémánk is semmiség lehet. Az egonk vezérel, amire szükségünk is van, hogy lelkileg egészségesek lehessünk, azonban ilyenkor van szükség az empátiára, amit szépen lassan kiírtanak az embrekből. Legalábbis én ezt veszem észre. A lényeg, hogy úgy bánjuk egymással, ahogyan ezt fordított esetben elvárnánk. Próbáljuk meg az ő szemével látni a dolgokat, az ő lelkével érezni amit kell. Ez egy nagyon különleges képesség, használjuk ki, hogy a birtokunkban van.
Én szeméy szerint több 14-18 éves korú lánnyal beszélgettem akik brutáisan depressziósak és tudtam válltoztatni rajtuk és a látásmódjukon!😀
A világnak szüksége lenne mégtöbb ilyen emberre! De a mai generációból ez a viselkedésmód kinek jutna eszébe.. :(
Az a gond hogy a rossz állapotban lévőkhöz az idóták jutnak el hamarabb.aztán így elég nehéz.
@Gamer sonic Mi a baj?
@Gamer sonic Részvétem.
. Biztos nagyon sok szép emléked van róla, próbálj azokra gondolni, mennyi mindent éltél át vele. Vagy beszéld ki magadból. Keress olyan barátot/szülőt/ rokont akiben megbízol.
Remélem, ha kicsit is akkor is segíthettem
Ha megkérdezhetem hány éve/hónapja hunyt el?
Hogy csináltad?.... nekem eddig senki nem akart segiteni, mindenki csak leszarta mi bajom van, és ha beszeltem rola meg hülyenek neveztek mert "csak kitalalom" hogy felfigyeljenek rám de nem igaz vannak problémáim nagyon sok sajnos...
Peti volt egy olyan gyerek aki szegény azért halt meg mert a szülei azt hitték, hogy a fényevés létezik.
Ez komoly?
Jézusom
Mi az a fényevés? Légyszíves válaszoljatok.
@@markandrasguszti4269 Igen, az, én is hallottam (bár évekkel ezelőtt történt)
@@juliannaszell5411 Fotoszintézis
Nagyon szomorú, hogy ameddig nekem természetes, hogy segítek a másiknak, addig az emberen nagyrészének az jut az eszébe hogy kineveti és ország-világ előtt megalázza. Peti kár hogy nem vmi őrült befolyásos ember lettél, mert ilyenekre lenne szükség mint Te vagy!! További kitartást és sok sok sikert kívánok!!
Nagyon tisztelem benned Peti,hogy mennyire kellőkép ki fejezed az emberek hibát!Bíztos vagyok benne,hogy akik ennyi szemetet tudnak írni,segítségre szoruló embereknek,azok hogyha meglátják a videót,legalább elgondolkoznak a szavaikon,tetteiken.Tökéletesen képes vagy hatni az emberekre.Tisztességes ember vagy,aki mindig tudja hol a határ!🙂
Kedves Peti!
Most bukkantam erre a sorozatra. Ez az első rész, amit végignéztem és be kell valljam, mind a négy percet libabőrösen, meredten néztem végig. A sírás kerülget.
Tisztában vagyok azzal, hogy sajnos ez a világ rettenetes irányba halad és találkoztam illetve túl is éltem pár dolgot, de az ilyen esetek, mint egyedülálló szülőt, teljesen felkavarnak.
Elképesztő ostobák és embertelenek lettek az emberek - tisztelet annak a pár százalék kivételnek.
Megértem
"Az emberek azért születnek, mert céljuk van és értelmük"
Szerintem ők a himnuszban a "balsors"
XD mennyire igaz...
Tetszik a profilképed :=
@@anussybussy tiéd is fasza❤️
Nagyon jó, hogy feszínre hoztad a hardcore dolgokat. Remélem segít azokon akiknek kell, és felébreszt pár embert akik sosem voltak ilyen helyzetben
Le a kalappal, végre valaki a nagyok közül, aki foglalkozik problémákkal és nem csak páváskodik azzal, amit elért. Minden tiszteletem Peti!
Így már nem is vicces:( Tök gáz hogy vannak ilyen emberek....
Martin nem vicces de legalább felvilágisít. Az idióták néha kicsit messzire mennek a faszságaikkal😡😡
akkor nem kell megnézni, azért van a figyelmeztetés az elején
Hiányzik Ricardo,meg Magdi😢
Martin Nyugi vigyázok rád :)
Martin Tetszik a neved. :3
Uhhh... Peti... Ez aztán Hardcore lett!... Durva...
M.O. GeryllaPowaSajt
Nagyon hulye vagy..
M.O. GeryllaPowaSajt de gondolom csak “ironia”
SzihológustxDDDDD. És még szerkesztetted is. XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Mi ez a profilkék vagyis mi van rajta?
Borzalmas és szomorú, hogy ilyen emberek vannak... :(
És a világ nem változik...
Sanjnos változik, folyamatosan egyre rosszabb...
Nyugodjon Békében Mónika!!!😢😢😢😢😭😭😭😭😥😥😥😥😭😭😭😥😢😢😞😞
4042 199 ??
@@barnabrush Mi az hogy nem létezett? Lehet hogy épp nem Mónika volt a neve, de ez az eset sajnos megtörtént
Ez lenne a nagy beszélgetések?
@@4042-h5z Az van
@@4042-h5z Jézus Isten! Ti most komolyan egy hallott ember gyászolásán kezdtetek el veszekedni?
Peti, habár ez még csak a második rész, azt borítékolhatom neked hogy ez nem lesz olyan sikersorozat mint a vanilla FBI volt. Miért? Mert valós problémáknak baszol oda, nem lopott zsiguliváltóknak. A célközönség sem ugyanaz (remélem) és az a réteg ami ezt a szintet érteni és értékelmi tudja igen vékony. Le a kalappal hogy ilyen témákat is bevállalsz, csak egy tanács: ne fogd vissza magad, örjöngj, ereszd ki a gőzt, értékelni fogja minden néződ hogy helyette is megmondod a tutit. Sokszázadik komment ez, úgyhogy valszeg sosem fogod látni, de tudd hogy vannak olyanok a táborodban akiknek kell az ilyen, sőt még dúrvább tartalom. Keep Up RP!
Jó látni, hogy a szórakoztatás mellett komolyabb hangvételű videókat is csinálsz Peti!
"Ebben a sorozatban nem a humorra építünk."
- Leírás - Kategória: humor :D
Kurva vicces!!!
Krisztián Lehoczki te is wicce$h vagy :Þ
Nahhhgyon vicces vagy.
Lol
Nem tudom ki emlékszik az Amanda Todd-os sztorira régebbről. Ott is az emberi hülyeség és a tolerancia hiánya vezetett a szomorú végkifejlethez. Utána persze mindenki sajnálkozott, és álszenteskedett a halálának híre hallatán. Sokkal egyszerűbb lenne megelőzni a bajt mint utána sírni. Pár kedves szó, vagy egy szimpla vigasztaló ölelés is sokat segíthet a depresszióban szenvedő emberen, mert így tudja hogy nincs egyedül, van még kiút. Emberek vagyunk, segítsünk már egymáson...
soha nem tudnam elfelejteni Amanda Toddot,mindig borzalmas erzes mikor megnezem a videot..
Peti, tényleg nagyon jó, hogy foglalkozol ilyen témákkal is, mert ez egy beteg világ...
Ez kurva kemény... Nekem is voltak gondjaim, és én azért be kell, valljam, nem postoltam ki facera. Nem éreztem szükségét, hogy onnan kérjek segítséget... Egy valakiben bíztam. és az anyám volt. Jól is tettem. Ha máshova írom ki, és onnan tudják meg, akkor sem lett volna sokkal másabb a helyzet... így azt gondolom, megspóroltam magamnak azt, amin az öngyilkos hölgy keresztül ment a portálon... Túljutottam rajta, és igenis büszke vagyok ezért arra, hogy jól döntöttem! Szívből sajnálom azokat, akiknek nem sikerült...
Nagyon szomorú hogy vannak ilyen emberek.
Ropi Üdv 2018-ban...
Sajnos igen, 2018 ilyen. :(
Gondolj bele mi lesz jövöre :(
Lehet hogy jó, lehet hogy rossz. De a jóról csak álmodunk.
Ropi ez így van
A második egy kicsit vicces volt, amíg ki nem mondta hogy "nem mozog".
JøcX llツ te ezen hogy tudsz röhögni?
Noémi Krajcsovits ezt hívják dark humornak. Van akinek vicces, neked pl nem
Vigyázzatok, nehogy átlépjetek Faszkalapidióta stb stb humorba, amikor más depresszióján nevettek
A kövi poszt az, hogy sír a gyerek, nyugi. Viszont az, aki ezen nevet, nem beteg, hanem csak "dark humor"-a van.
Nem is veszekedtünk
Egyesek a tényleg bajban lévő emberekbe rúgnak bele, mások meg Molnár Kikinek küldenek 1-2 havi fizetést smárolásért.
Eni Vàgó Hidd el megértem. Sokszor én érzem szarul magam hogy nekem is az a nevem mint neki és az emberek a nevem hallatán egyből arra a dagadt hülyére gondolnak.
:/ Csak a dagadt hülyének nem igazán van szégyenérzete.
A helyzet az, hogy lehet hogy idiótának látszik, de szerintem csupán ő is beteg. Az alkoholba menekül és valamivel kivívja az emberek figyelmét, hogy érezze, hogy valakik körülveszik. Ami azt illeti, nagyot akartál mondani, de pont az ujjal mutogatós társadalomhoz tartozol. Az ilyen embereken is segíteni kell, akik nem kérnek segítséget, azonban nagyon is szükségük lenne rá. Sajnos az biztosan nem tesz jót a léleknek, ha állandó basztatás, szívatás az élete. Sokak tudatáig nem jut el, hogy az ilyen ember beteg, nem akar ő ilyen lenni, csupán ezzel tud magához embereket vonzani. Én mondjuk egy teljesen átlagos kinézetű pasi vagyok, átlagos intelligenciával, nincs komolyabb problémám, de a kollégáimnak már sikerült megutáltani velem a szakmámat. Karbantartáson dolgozom, de 1-2 régi szarkavaró kolléga miatt, az összes kolléga lebecsül és anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne a szakmai tudásomról, lenéznek, csesztetnek. Már ez is piszok rosszul tud olykor esni. Teljesen mindegy, hogy kezdő vagy valamiben, vagy profi, mindig akadni fognak gyökerek, akik az utadat akadályozzák és hátráltatnak. Ezek a férgek ezen gyönyörű vilàgon. De vannak még olyan emberek, akikben társat találni egy életre. Nem sok barát kell, hanem minőségi.
Már amúgy most is, ha vmelyik osztálytársamnak, vagy barátomnak baja van, akkor mindig hozzám fordulnak. Ha például gunyoljak, vagy csúfolták őket. Vagy nem boldogok, és ha senki, még a szüleik sem segítenek nekik, akkor én mindig mondom nekik, h nyugodtan mondják el, és segítek nekik. És mindig hálásak utána. Radics Péter, te megragadó a lenyeget, és közös az emberiséggel. Ami nagyon tetszik nekem. Többek közt emiatt is fel vagyok iratkozva rád. Csak így tovább.❤️
eddig is tetszettek a videoid, Peti, de ez annyira szuper, hogy foglalkozol ilyen jellegű témákkal is, nagyon tisztellek érte. azt hiszem, sajnos sok-sok ilyen mondanivalójú videóra, üzenetre van szüksége az embereknek. ha csak 1 ember magába néz, már megérte.
Köszönjük!
Köszönjük Endre! Sokat segítettél!
Ezt a sorozatot ne hagyd abba!
Nagyon jó példát mutat az embereknek!
Ez durva...
D3w1L ϟ te mindenhol ott vagy?
De mindenhol ott vagy...
Nem.
Paul vidijét most néztem, ott is ott vagy :D
D3w1L ϟ az 😒 olyan szemetek az emberek..
Nos az apai szereped mellé még velünk is foglalkozol Gratulálok! Peti nem gondoltam volna hogy a Facebooknak van ilyen sötét és szomorú oldala arra tanítottál hogy segítsek ahol tudok és bízzák magamban köszönöm és mégegyszer Boldog és teljes életet az egész családoknak beleértve téged is ;)
Örülök, hogy Peti nemcsak poénkodni szeret hanem felhívni a nézőközönség figyelmét arra hogy sose tudni min megy keresztül egy ember és pár szó életeket is menthet különlegesen jó hogy egy híresség pozitív megerősítést ad a témához. Így tovább Peti.
Rühellem mikor valaki a halálát kívánja annak aki mentálisan beteg vagy depressziós 😡 undorító...
Vannak nagyon rossz helyzetben lévő emberek akiknél meg lehet érteni...
Stacorlan Gaming nem, nincsnek olyanok akiknél meg lehet érteni
ha neki rossz legyen másnak is? :(
Az a nő csak segítséget kért, nem azt hogy olyanokat írjanak
Egyetértek. Sok ember ezt viccnek találja, pedig kurvára nem az
Sajnos a Karma nem sieti el a dolgot, hogy az ilyen lelki nyomorékok, kik más halálát kívánják, hogy megtapasztalják ugyan azt amit ők kívántak olyan ebernek akinek segítség kellett volna. (bárcsak karma lennék)
Ez kemény volt/lesz még
Hát peti, azt kell mondjam hogy kibaszottul jól használod fel a követőtáborodat. Minden tiszteletem a tiéd.
Utóbbi időkben nem teljesen ezt éreztem, viszont egyetértek
Peti ez tényleg elképesztő MILYEN EMBEREK VANNAK😢... nagyon szomorú de köszönjük hogy ezt megosztottad velünk, mert lehet ,hogy ezzel pár ember észhez tér. Szóval mégegyszer köszönjük és igy tovább!!!!
Jó videó lett,kár,hogy ezt nem látják elegen..
Jöhet belőle több rész is
*az 1. nél nagyon kirázott a hideg*
Krisz TV Engem is.
Így 2 év után jön lassan a part 3.?
Jó lenne! Nagy igény lenne ilyen videókra, mert szerintem jobb, mint a sima Facebook idióták. Mindenki aki a sok hülye miatt halt meg, nyugodjon békében!
@@olahdvejndorakdzsonzon8686 Egyetértek
@@Minusz_a_patkany én is
Basszus, rohadtul igazad van. Remélem ezzel a videóval kevesebb öngyilkosság, és több segítség fog jönni a világra, mert ahogy te mondtad, ezzel is nagyot tudunk tenni az emberekért. Ezért szeretnék én pszichológus lenni, h segítsék másokon. Alig várom, h elkezdhessem.
Ezért is szeretem a videóid mert mindig van valami tanulság benne jó útra felé haladás jó tanács segítség nővérem is szülés után depressziós lett nem kívánom senkinek. De le ültem vele beszélgetni mi a baj hogy lehet ellene tenni és láss csodát megy ki belőle szép lassan.❤️ Szóval köszönöm köszönjük.
Na látod Peti, ezért van a UA-cam.. Ilyen videók kellenek.. Az előző részben, amikor azt a lányt felvidítottad az utolsó perceiben, újra feliratkoztam.. Respect
Hali! Elkészítettem a videóhoz az angol feliratot; ha valaki jól tud angolul, legyen szíves, nézze át és ellenőrizze, hogy mihamarabb, minél több ember meg tudja nézni a videót. Előre is köszi!
hamuka Én segíthetek, de feliratot hozzáadni nem tudok
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] A feliratot már teljesen befejeztem, úgyhogy nem baj, ha nem tudsz hozzáadni. Csak átellenőrizni kell (és ha találsz hibát, kijavítani), mert ameddig ez nem történik meg, nem jelenhet meg a videó alatt. :)
hamuka Én mindennap angol anyanyelvű emberekkel beszélgetek, átnézhetem ha szeretnéd
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] Hálás lennék, ha megtennéd. :D
hamuka Hol szeretnéd elküldeni? Itt vagy privátba?
Annak a kisbabának csak a legjobbat.Remélem hogy tisztességesen fel tud nevelkedni ,és a végén egy tisztességes kulturàlt ember lessz aki a végén odamegy és széjjel rúgja a szûleit a felelösségtelen viselkedésùkert (persze ne fizikailag hanem lelkileg mert legalább majd ö tud kulturált lenni!)Sajnos nagyon sok ilyen ember van a világon basszus és ez ellen nem tudunk semmit se tenni mert ha eggyenként lecsukjuk öket akkor nem érünk soha a végére :( Ez nagyon sajnalatra méltó dolog hogy az emberek ennyire .....hogy fogalmazzaj ..idióták!persze van olyan aki nem magának köszönheti ezt hanem szintén a szüleinek és ez által ö is így neveli az övét...Na mindegy ,ez egy jó kis video lett csak így tovàbb!🤗😀🙂🙃
Gondoljunk bele hogy az a kislány már 5 éves... pár év múlva elkezdi nézegetni a youtubeot és rábukkan erre a videóra ahol lényegében szembesül azzal hogy ki mentette meg. (Endre)
Nem azért likeolom mert "tetszett", hanem mert úgy látom ezek videók nagyban hozzájárulhatnak afelé, hogy több ember láthassa az emberiség sötét oldalát, valamint azt, hogy az nem egy tőlünk távoli dolog hanem akár a családunkban vagy szomszédunkban megjelenhet és sokat tehetünk ezek ellen.
Eddig is tisztelőd voltam Peti, de most hatalmas Respect ez után a videó után👏🏽
Végre nem arról a MOMO ról van szó
D FACE róla is lehetne sajnos. Mert amíg mi csak fölbasszuk magunk rajta, a kisgyerekek rettegnek, és komolyan veszik. És ugyan nincs bizonyíték, de nagy az esély arra hogy egy lány miatta halt meg... :/
Nagy Ilona Igazad van. De én azokra a videókra gondoltam amikben az van, hogy: ,,Éjjel 3:00 kor felhívjuk MOMOT!!,, (Meg a többi hülyeség)
Amit te leírtál azzal egyetértek, de én azokra a nézettségéhes videókra gondoltam, amiknek semmi értelmük a ,,szórakoztatáson" kívül.
Ja ok azt hittem hogy arra célzol h mindenkinek a töke teli van vele. De am engem is idegesít h a nézettségért bármire képesek egyesek. Következő mi lesz? Meghalnak a pénz miatt?
Majd a jövőben remélem le fogják tiltani az ilyen értelemetlen baromságokat. És akkor majd nem lesz pénz iphonera, sőt egy szelet kenyérre se Xd.
Nekem is volt egy hasonló estem úgy mint Warlock- nak csak kicsit más: 2017.12.21-én szokás nálunk megtartani a karácsonyi vacsorát a kollégisták számára ám előtte 3 héttel már nagyon lázban voltunk és úgy döntöttünk besegítünk a díszítésbe, az asztalok behordásában stb. ilyenekben, jó hamar készen is lettünk mert sokan voltunk. aztán 2-3 nappal a vacsora előtt láttam meg véletlenül, hogy az egyik tanuló ki akar ugrani a 3-4 emelet közti szellőztető-ablakon, felmentem hozzá és megkérdeztem: Mi a baj? Elmondta hogy ő már ezt nem bírja tovább mert állandóan kinevetik, nevelőszülőknél van ráadásul, és mindig piszkálták azért mert sajátos nevelési igényű. Egy jó 5-6 perces győzködés után sikerült rávennem hogy menjünk be a szobájába és mondjon el mindent részletesen...45 percig folyamatosan beszélt szinte elmondta az egész élettörténetét, és avval zártam le a beszélgetést: Rengeteg embernek fontos vagy még akkor is ha ezt nyíltan nem mutatják ki. Nem éri meg pár gatyahuszár miatt eldobni az életedet mert mindig van folytatás, függetlenül attól milyen nehéz tud lenni az élet. A gyerek elmosolyodott, megölelt és megkért hogy legyek a barátja, (nem félreérteni) hozzátette, még senkivel sem tudott ilyen jót és tartalmasat beszélgetni. Azóta mindig ha valamelyikünkkel kikezdenek, már ugrunk is hogy mi a probléma, ha valaki kötekszik én azzal zárom le: "Öcsém, te olyan kevés vagy mint H*tlerben a jóindulat" és nevetve haggyuk a srácot magunk mögött
Ezzel arra akarok rávilágítani hogy nem számít milyen mély gödörben van az illető, kellő türelemmel, megértéssel, és kedves szavakkal, na meg persze megfelelő viszonyulással, bárki bizalma elnyerhető. És most totál őszinte leszek: A szemkontaktus tartása ugyebár a bizalmat jelképezi, én sok esetben ezt azért nem tartom mert a hozzám hasonló 23-24 évesek (legalábbis azok nagyrésze akikkel én egy suliba járok) túlnyomó többsége, ha valaki például nyugodtabb típusú, akkor mindent elkövetnek hogy alád ássanak. Engem például az egyik gyerek agyon akart verni mert a barátnője otthagyta és velem jött össze, a srácnak pedig ez még most is szúrja a szemét (elárulom azért hagyta ott mert sokat veszekedtek). És bár félelmet nem mutatok a srác felé, eléggé tartok attól hogy ez később nem fogja megállítani.
Bocsánat hogy ilyen sokat írtam - kellemes napot nektek.... Üdv Viktor voltam
Ez nagyon rendes volt tőled :)
Köszi a hozzászólást:
nem fogom nézni tétlenül ahogy előttem hal meg valaki, vagy öngyilkos akar e lenni. Az én lelkiismeretem azt diktálja: " SEGÍTS AZ EMBEREKEN " és remélem hogy még sok kedves kömmentelő osztja ezt a gondolatot, legyetek erősek mert ez az élet csak egyre nehezedni fog, szívből kívánom nektek hogy találjátok meg a lelki békéteket :) mert kívülről nem mindig és mindenhonnan érkezik segítség. (NAGYBETŰ ANNAK AKI SEGÍT MÁSOKON :) )
sok ilyen jó ember kellene a világ számára, mint te :)
Ezért nem kell facebookon segítséget kérni, meg ha egyedül vagy minden nap és nincsenek barátaid az sokkal jobb....
Amikor az elsőt megláttam legszivesebben üvöltve felborítottam volna az asztalom !
Ha valaki segítséget kér és ilyen balf...ok még rá is taposnak mert őket nem érdekli a sorsa, SŐT még a halálát is kívánják azok....
erre nincsenek szavaim.
Köszi ezt a sorozatot, nagyon jól csinálod a montázst, a zenét és csinálsz vicceket, ezzel jobban érzékelteted a téma komolyságát. Folytasd ezt a sorozatot mert kellenek az emberek akik erről a témáról komolyan beszélnek.
Jó látni hogy a vicc mrllett(amin általában fetrengek) ilyen komoly és mély dolgokkal is foglalkozol. Sok videósból hiányzik ez a felelősségérzet ami benned megvan. Respect Peti
Az emberek gonoszak.
Nem veszik észre, ha baj van,csak miután már megtörtént.Észre kéne venni, hogy ki az, akinek segítség kell, és ki az, akinek csak két nagy pofon, hogy észhez térjen.
Istenem😥😥 egy gyereket nevelō anyuka csak úgy otthagyja a lányait? Megertem, hogy vannak olyan emberek akik ezt az egészet nem bírják feldolgozni...szegény..Isten nyugasztalja...🕊✝️❤️
Bby finnwife ÀMEN
Erre inkább nem mondok semmit...……...
Bby finnwife A kislnynem halt meg. Nevelő szülőkhöz került.
sára hegedűs a legelső sztoriról van szó
Róbert Hegyi
XDDDDDDDDDDDDDDDD
*ez nagyon durva :O RESPECT PETI!!* 💪 👍
Oké. Ez a pár perc kibaszott intenzív volt. Ennyit elmondhatok.
Srácok, benne vagyunk a sűrűlyébe.
Eddig tartott az életkedvem....:(
De örülök hogy fényt vetítsz az ilyenekre is! Megbotránkoztató de nagyon jó sorozat!
Egyes emberek annyira szánalmasan viselkednek!!! 😒😒
kikimano 1645 Ez még a szánalmasnál is rosszabb
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] Fel sem tudom fogni mások miért ilyen élettelenek és miért nem tudnak segíteni azokon akik rászorulnak.
Egy állatban több érzés van mint ezekben a szemét ládákban!!
kikimano 1645 Ez a mai világ. És azt mondják hogy az emberek "inteligensebbek". Fenét.
ViolINKæY Starlight [TheHoodiedQueen] Ilyenkor szégyellem, hogy ember vagyok.
kikimano 1645 Ugyanígy vagyok vele
Jézusom ez nagyon durva..
Nyugodj békében Mónika! 😭😭
Nem ismertem, de nem lehetett rossz ember....
Nem láttam még ilyen témában videókat, de kifejezetten érdekes téma, így tovább
Ezeket a videokat is hardcore lehet megcsinlani respect.
Hát fantasztikus...komolyan mondom..beteg emberek..
Szegény nő! Nyugodjon békében! Nagyon sajnálom,hogy ilyen körülmények között hunyt el! Akik csak trágár szavakkal,meg őrültnek nevezték,remélem,hogy a lelkükön szárad,hogy nem segitettek rajta! Meg aki azt hiszi,hogy 1 kisbaba saját maga meg tudja változtatni az érzését,akkor az olyan emberekben ott nincs más,mint semmit tudás!
0:33 megijedtem!😂😂
őszinte leszek nem tetszik a tartalom. nem egészséges ezt hallani/látni. de mivel ez gyakorlatilag egy tükör a mai "társadalomnak" és mivel egy vélemény meg kell hallgatni, és tiszteletben tartani. ezek a dolgok baromi komolyak. és még ha nem gondolom is hogy ilyennel találkozom ki tudja. arra mindenképp jó hogy kibillentsen a kis álomvilágból, amit a karrier a suli, a siker és a többi éltet. mert a valóság nem az.... köszi Peti!
Valamiért ez lett a kedvenc sorozatom tőled. Talán azért mert folyton arra gondolok milyen beteg irányba halad a világ...
Milyen undorító emberek vannak
15 éves vagyok 6. Osztály óta vágdosom magam, de nem mondom el senkinek mert félek az ilyen reakciótól 0:48
@Boris Alexeev segít 😊
@Boris Alexeev sokszor mondtak nekem olyanokat hogy bárcsak meghalnék. Nem volt normális gyermekkorom szóval igen lehet hogy te bizarnak tartod de nekem ez segít. Jobb a fizikai fájdalom mint a mentális
Szia most látom ezt a hozzászólást remélem jobban vagy azóta nagyon de nagyon elszomorodnek ha valami bajod esne igaz nem ismerlek de senkinek sem szeretném ha baja esne. Kérlek ha még mindig vágdosod magad kérlek hagyd abba megertelek hogy nehéz volt a gyerek korod nehéz elfelejteni de hidd el valahogy meg lehet oltadni.
0:30 de szèp vagy😂
Kirázott a hideg a végén a zenétől, nagyon elgondolkodtató video, köszi.
Még mindig fasza, talán jobb mint az előző facebook idióták!
kit rázott ki a hideg?;-;
Nálunk olyan volt (mivel társas házban lakunk), hogy egy férfi és a felesége együtt laktak az apjukkal és az apa váratlanul meghalt(a férfi apja) és nagyon megviselte ami ugye természetes de hasonlóan mint itt a gyereküket órákig együtt hagyták bezárva az apa halott testével... Értem én, hogy valakit megvisel egy ilyen de azért mikor ezt hallottam először kirázott a hideg.
Dávid Gábor De mi volt az ok?? A gyerekük mit tehetett róla??
@@szaboronaldo5966 Nem tehetett róla csak egyszerűen kiborultak nem gondolkodtak és otthagyták..