Körülbelül elmondtad a fontos dolgokat, engem annó egy "dayz veterán" tanított, kb 600 órám lehet. Amit talán kihagytál az a túlélés része, hogy mondjuk a földutakon találni kavicsokat (ami kb úgy spawnol mint a gomba) amivel lehet craftolni kőkést, ha mondjuk hardcore szerveren vagyunk ez nagyon hasznos. Halászatot is érdemes említeni ugyancsak hardcore szerveren a legjobb. Illetve amúgyis asszem a legjobb étel a főzött hal. Fontos megemlíteni, hogy a védekezéskor amikor megüt a zombi akkor romlik a ruha állapota, volt hogy emiatt megjártam, amikor szinte egész Zeleno zombija rámjött és ruinedre ütötték. 😅 Az MKII az jó infó volt, nagyon sokan nem használják, pedig valóban a legjobb dolog. Akik ügyesebbek egyébként tudom ajánlani a Cherno spawn-t, ahol kaja/pia lootolás után (a víz mellett közvetlen) mehettek balota reptérre ahol valószínűleg egy alap fegyverrel továbbmehettek a parton egészen Kamenka melletti military-ig, majd map szélén fel egészen Tisy, ez viszonylag gyors kör, viszont hatékony :) (Én még be szoktam ugrani a börtönbe útközben, jól jön onnan a glock vagy pioneer.. asszem találni ott kis ak-t is, de nem biztos) Illetve military zónákban a sapkások (tisztek) ha észrevesznek és üvöltenek, akkor szinte az összes zombi rádmegy.
@nuktameronplays_official Polonától balra található a map alja felé. A bejutáshoz kell egy punched card, amit militarykon, raduninba, és helicrasheknél is dobhat. Érdemes még elmenni Lukow melletti militaryra, glinska airfieldre, raduninba.
Fantasztikus lett, tènleg, Piszok sok mindent tanultam, le a kalappal elötted🤠💪
Nagyon köszönöm!
Körülbelül elmondtad a fontos dolgokat, engem annó egy "dayz veterán" tanított, kb 600 órám lehet.
Amit talán kihagytál az a túlélés része, hogy mondjuk a földutakon találni kavicsokat (ami kb úgy spawnol mint a gomba) amivel lehet craftolni kőkést, ha mondjuk hardcore szerveren vagyunk ez nagyon hasznos. Halászatot is érdemes említeni ugyancsak hardcore szerveren a legjobb. Illetve amúgyis asszem a legjobb étel a főzött hal. Fontos megemlíteni, hogy a védekezéskor amikor megüt a zombi akkor romlik a ruha állapota, volt hogy emiatt megjártam, amikor szinte egész Zeleno zombija rámjött és ruinedre ütötték. 😅 Az MKII az jó infó volt, nagyon sokan nem használják, pedig valóban a legjobb dolog.
Akik ügyesebbek egyébként tudom ajánlani a Cherno spawn-t, ahol kaja/pia lootolás után (a víz mellett közvetlen) mehettek balota reptérre ahol valószínűleg egy alap fegyverrel továbbmehettek a parton egészen Kamenka melletti military-ig, majd map szélén fel egészen Tisy, ez viszonylag gyors kör, viszont hatékony :) (Én még be szoktam ugrani a börtönbe útközben, jól jön onnan a glock vagy pioneer.. asszem találni ott kis ak-t is, de nem biztos)
Illetve military zónákban a sapkások (tisztek) ha észrevesznek és üvöltenek, akkor szinte az összes zombi rádmegy.
És megcsináltad 😲😲 nagyon jó lett köszi mégegyszer 🎉🎉🎉
úristen big, very big
❤
Remélem találkozunk az Rp szerveren ☺️
Fogunk!
Az új sorozatot is hivatalos szerveren készísd el új ismeretlen pályán
Az a terv!
Ha megvagy a bázissal majd, esetleg elnézhetnél a Dambog földalatti bunkerbe is.
Az merre van? Nem ismerem Livoniat :)
@nuktameronplays_official Polonától balra található a map alja felé. A bejutáshoz kell egy punched card, amit militarykon, raduninba, és helicrasheknél is dobhat. Érdemes még elmenni Lukow melletti militaryra, glinska airfieldre, raduninba.
még egy videó
Ezért nem megyek pvp-re.