ÚJ ORGONÁJA LESZ A GÖDÖLLŐI EVANGÉLIKUSOKNAK - Lét-Ige

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 12 вер 2024
  • A gödöllői evangélikusoknak ugyan volt orgonájuk a templomban, de nem voltak elégedettek a hangszerrel a hangzást illetően és sok probléma is adódott a régi orgonával. Ezért az értékmentés jegyében most egy olyan Angster orgonát készítenek most, amely különlegesség lesz az orgonaművészek számára is. Ellátogattunk az orgonakészítő műhelyébe, hogy testközelből, a kulisszák mögé tekintve lássuk, hogyan készül az új hangszer. Megnéztük a templombelsőt is, ahová egy kisebb átalakítás után kerül majd az új hangszer. Riportunkban megszólal a gyülekezet lelkésze, felügyelője, valamint az orgonakészítő és egy orgonaművész is.
    🔔 Iratkozz fel: @Bizony_Isten
    🔊 Facebook: / bizony.isten

КОМЕНТАРІ • 1

  • @zoltanpapp4917
    @zoltanpapp4917 4 місяці тому

    Köszönjük a filmet! Az orgona időközben elkészült, helyére került és 2023 adventjében Fabiny Tamás elnök-püspök szentelte fel. Hálát adunk Istennek, hogy segített bennünket!