Tisztelt Tanár úr. Önnek igaza van. Fantasztikus volt az ön-tér-kép. Minden ember lelkében pislákol a múltunk igazsága,szakralitása. Hatalmas befelé nézés, az igaz múlt megismerése ,nyelvünk csodálatos egyedisége, az igaz Isten megtalálása minden honfitársunk felelőssége és feladata. Szerintem csak úgy lehetséges hogy a hamisságot amit a politika és média képvisel, ki kell zárni teljesen. Magunknak kell megtalálni az igazi szakrális,Szkíta egymásmellé rendeződést nem a mostani demokráciának nevezett valamit folytatni. Nekünk kell emlékezni és felébredni .Aki megismeri a valós múltunkat ,megleli a jövő felé vezető igaz utat. Az Isteni szeretet, a Szent korona értékrend és a nemzet szeretete aminek vezetni kell az embereket. Nagy tisztelettel. Sz.
Magam is elsős voltam 1957-ben. Gimnáziumban. Mégis mindig van Bogár tanár úrnak, mondanivalója a számomra. Tudom a kor nem érdem, csak állapot. Pedig magam is sokat törekedtem, hogy minél többet tudjak a világról. Igaz én mérnökként más alapokból indultam. Amit hallunk tanár úrtól igaz a reálterületen és a hozzákapcsolódó tudományokban is. Köszönettel.
A gonosz abból él, hogy félelmet, szorongást kelt. Ahhoz, hogy ne élhessen a mi energiaszintünk letöréséből, ahhoz az embernek elöször a saját szakrális központját kell megtalálni és megerősíteni. A széthullást előidéző sötét erők elöretöréséért sajnos mi nagyban felelősek vagyunk mert szellemünk beleragadt az anyag mocsarába és nélkülözi azt a transzcendenciát, mely az embert az istenfiúság méltóságába helyezve alkalmassá tehetné arra, hogy a sötét erővel szembeszállva az emberiség süllyedési folyamatát megállitani képes lehessen. A gonosznak számos fegyvere van arra, hogy az emelkedést mindenáron megakadályozza. Ehhez manipulatív eszközöket és az emberi psyché sérülékenységét éppúgy felhasználja mint a 3D- n túlmutató szinte határtalan technológiai lehetőségeit. Sátán rendkívül okos, mindenáron be akarja bizonyítani az agytrösztjei álta Istennek, hogy az immanens környezetben a neki kiszolgáltatott emberrel gyakorlatilag azt tesz amit akar és úgy ahogyan akar. Amíg a gonosz sikeresen sugallja az embernek, hogy az anyagnak primer jellege van a tudattal szemben addig sajnos NÁLA VANNAK a nyerő lapok kedves barátaim.
Pontosan... van egy indiai mondas, amit nagyon regen hallottam egy filmben es mennyire igaz.... ha a gonosszal szövetkezel, többe az arnyekatol nem szabadulsz el. Ahogy en ezt meghallottam, rögtön megpenditett bennem valamit. Igen, az emberiseg es bizony a regi agyarsag is, a magyar nemesseg, kollaboralt, megohzza a haszon miatt a gonosz erövel rengeteg esetben, es inkabb a sajatjai ellen fordult, a haszon vegett, nemhogy összefogott volna a sajatjaival! Ez volt vegig a törtenelem soran. Pl. Matyas kiralyt a sajat, hozza közel allo nemesei arultak el csupan a haszonert, mert az ellensegtöl szep kilatas volt az elörelepesre.... oriasi döfes volt a magyarsag ellen. Aztan mennyi nemes hazasodott össze a gonosz hatalom "elit" tagjaival! Csakhogy elörelephessenek a rangletran! A nemzetközi törtenelemböl is rengeteg pelda van, pl, a rabszolgasag kerdese.... akik ezt valojaban megterveztek es megvalositottak, könnyen tudnak ujjal mutogatni a feher kereszteny emberre, mert igen, a feher embert hasznaltak fel erre a celra! Voltak kollaboransok a haszon remenyeben! Meg volt az anyagi hasznuk, de miyen aron....
@@denesviktorpalffy9580 Bolgar L , urra gondol ....Van benne valami , csak finoman..csinalja....Mar ezeket mondta mar egy fel evvel ezelott is Drabik ur is.. .
Isten és az istentudat az amiT KÖVETNÜNK KELL,ha ,nincs kell ,nincs ha ...tenni ,teni ,tenni... ez az az amit őseink követtek.... Erre utal Kassai Lajos
🤭 Szellemileg rálátunk és gyakorolni is fogom ,mert múltkorában panaszkodtam fájdalmaim miatt. Egyszercsak eszembe jutott , hogy lehet , hogy ez lenne a negatív oldal?. Na Akkor arra kell gondolnom , hogy ez pont igy volt jó, ennek igy kellett lennie és két ,két és fél nap múlva fizikailag éreztem , hogy mintha egy félméteres körgallér lassan távolodna el a nyakam körül. Felszívódott, elillant. Hu-hu hu hu.🥰 Előtte meg egyszer közelített egy ismerős, akivel vitába szoktam keveredni. Na gondoltam magamban : most bármit mond nem fogom rossznéven venni. Erre a gondolatra finomam lecsusszant egy fátyol szerű levegő rólam a fejemről úgyhogy szinte egy finom szellő is érezhető volt, emiatt vettem észre. Tényleg !?💕🕊🌍
Csak egy- két idézet Kedves Tanárúrtól: nem megújulni, hanem visszarégiesülni........; gazdaság, olyan nincs, olyan, hogy magyar gazdaság olyan még pláne nincs......
Gonosz erőkről van szó- aminek semmi köze nincs az igazsághoz és a szeretethez- vagyis az Istenhez. Sajnos nagyon is létező erő az egyes emberre és a társadalmi létre is hat a gonoszság, viszont van egy nagyobb erő Jézus megszabadító ereje megszabadít a bűn és a halál törvényétől.( Róma 8:2 )
Nem igaz, hogy nincs ilyen elit, van ,csak a ballib kultúrális és tudományos diktatúra ma is tomboló túlsúlya megbélyegzi, elnyomja őket. Csak néhány nevet hadd mondjak. Makovecz Imre, Mága Zoltán stb stb.
Természetesen van, tudjuk. Ha azonban nem tudják érvényre juttatni azokat az értékeiket amiket vallanak (vagy nem olyan mértékben), akkor Létezőek-e a társadalom számára? AZ arány nagyon nagyon csekély, s ennek a hozadékai nyilvánulnak meg a progresszív világban is. Ezért mondja Kassai Lajos, hogy nincs elitünk! A kocka fordul ugyan, de emberi léptékkel nézve ez egy kín-keserves időszak lesz...
Jó tett helyébe jót várj?? Óh micsoda ódivatú szólam... Az 1980-as évek közmondása volt: "jó tett helyébe jót NE várj" . Szép lassan leszoktunk (le lettünk szoktatva) a "jó"-ságról. Bizonyítéka ennek, h. napjainkban kampányolni kell mellette... lásd a "Jónak lenni jó" szlogent.🤔🤔😏🙈🙉🙊
Igy iaz ezt mar en is eszre vettem...... De sokan szretik a meset , de gondolkodni nem szretnek...Ebbol el Bogar es Drabik ur is.. De jo a partunknak es kormanyunknak is mer elterelik a figyelmet a lenyegrol..
Szeretem amikor a TANÁR ÚR mosolyog! 👏🏻😘Azt is, ahogy nagy ritkán nevet, pont ezért szexi számomra‼️👏🏻
Nagyszerű, összeszedett, intelligens műsorvezetés! Gratulálok! Bogár László pedig mint mindig kiváló!
,, egy ujszulottnek minden vicc uj ,, rutin szoveg, mat par eve
Tisztelt Tanár úr. Önnek igaza van. Fantasztikus volt az ön-tér-kép. Minden ember lelkében pislákol a múltunk igazsága,szakralitása. Hatalmas befelé nézés, az igaz múlt megismerése ,nyelvünk csodálatos egyedisége, az igaz Isten megtalálása minden honfitársunk felelőssége és feladata. Szerintem csak úgy lehetséges hogy a hamisságot amit a politika és média képvisel, ki kell zárni teljesen. Magunknak kell megtalálni az igazi szakrális,Szkíta egymásmellé rendeződést nem a mostani demokráciának nevezett valamit folytatni. Nekünk kell emlékezni és felébredni .Aki megismeri a valós múltunkat ,megleli a jövő felé vezető igaz utat. Az Isteni szeretet, a Szent korona értékrend és a nemzet szeretete aminek vezetni kell az embereket. Nagy tisztelettel. Sz.
Okos, kedves, Istentől való bölcsesség, amit gondolom megköszön neki. Én hàlâs vagyok az Úrnak,!
Egy gondolatom Bogár úr! Az életünk nagy része átverés, s ami körülötte van, az csak körités! Majoros Árpád, gondolatszobrász... Gratula!
miafaszt lattam??? .....jezusom🤦🤦😂
Értékes gondolatok ❣
Magam is elsős voltam 1957-ben. Gimnáziumban. Mégis mindig van Bogár tanár úrnak, mondanivalója a számomra.
Tudom a kor nem érdem, csak állapot. Pedig magam is sokat törekedtem, hogy minél többet tudjak a világról. Igaz én mérnökként más alapokból indultam. Amit hallunk tanár úrtól igaz a reálterületen és a hozzákapcsolódó tudományokban is.
Köszönettel.
A gonosz abból él, hogy félelmet, szorongást kelt. Ahhoz, hogy ne élhessen a mi energiaszintünk letöréséből, ahhoz az embernek elöször a saját szakrális központját kell megtalálni és megerősíteni. A széthullást előidéző sötét erők elöretöréséért sajnos mi nagyban felelősek vagyunk mert szellemünk beleragadt az anyag mocsarába és nélkülözi azt a transzcendenciát, mely az embert az istenfiúság méltóságába helyezve alkalmassá tehetné arra, hogy a sötét erővel szembeszállva az emberiség süllyedési folyamatát megállitani képes lehessen. A gonosznak számos fegyvere van arra, hogy az emelkedést mindenáron megakadályozza. Ehhez manipulatív eszközöket és az emberi psyché sérülékenységét éppúgy felhasználja mint a 3D- n túlmutató szinte határtalan technológiai lehetőségeit. Sátán rendkívül okos, mindenáron be akarja bizonyítani az agytrösztjei álta Istennek, hogy az immanens környezetben a neki kiszolgáltatott emberrel gyakorlatilag azt tesz amit akar és úgy ahogyan akar. Amíg a gonosz sikeresen sugallja az embernek, hogy az anyagnak primer jellege van a tudattal szemben addig sajnos NÁLA VANNAK a nyerő lapok kedves barátaim.
Avagy bolond lyukból bolond szél fúj....
Pontosan... van egy indiai mondas, amit nagyon regen hallottam egy filmben es mennyire igaz.... ha a gonosszal szövetkezel, többe az arnyekatol nem szabadulsz el. Ahogy en ezt meghallottam, rögtön megpenditett bennem valamit.
Igen, az emberiseg es bizony a regi agyarsag is, a magyar nemesseg, kollaboralt, megohzza a haszon miatt a gonosz erövel rengeteg esetben, es inkabb a sajatjai ellen fordult, a haszon vegett, nemhogy összefogott volna a sajatjaival!
Ez volt vegig a törtenelem soran.
Pl. Matyas kiralyt a sajat, hozza közel allo nemesei arultak el csupan a haszonert, mert az ellensegtöl szep kilatas volt az elörelepesre.... oriasi döfes volt a magyarsag ellen.
Aztan mennyi nemes hazasodott össze a gonosz hatalom "elit" tagjaival! Csakhogy elörelephessenek a rangletran!
A nemzetközi törtenelemböl is rengeteg pelda van, pl, a rabszolgasag kerdese.... akik ezt valojaban megterveztek es megvalositottak, könnyen tudnak ujjal mutogatni a feher kereszteny emberre, mert igen, a feher embert hasznaltak fel erre a celra! Voltak kollaboransok a haszon remenyeben! Meg volt az anyagi hasznuk, de miyen aron....
@@denesviktorpalffy9580 Bolgar L , urra gondol ....Van benne valami , csak finoman..csinalja....Mar ezeket mondta mar egy fel evvel ezelott is Drabik ur is.. .
👍Mint mindig Bogár Úrnak ❤️🙏❤️
nagyon jó volt, már korábban kellett volna a témát elővenni.
Mindennek rendelt ideje van, mint azt tudja. Nem tudnak hamarabb megtörténni a dolgok, mint ahogyan szükség van rájuk... Most jött el a szükség ideje!
Isten és az istentudat az amiT KÖVETNÜNK KELL,ha ,nincs kell ,nincs ha ...tenni ,teni ,tenni...
ez az az amit őseink követtek....
Erre utal Kassai Lajos
Kassák Lajost jobban szeretjük :)
Köszönöm ♥️🙏😊🙂
🤭 Szellemileg rálátunk és gyakorolni is fogom ,mert múltkorában panaszkodtam fájdalmaim miatt. Egyszercsak eszembe jutott , hogy lehet , hogy ez lenne a negatív oldal?. Na Akkor arra kell gondolnom , hogy ez pont igy volt jó, ennek igy kellett lennie és két ,két és fél nap múlva fizikailag éreztem , hogy mintha egy félméteres körgallér lassan távolodna el a nyakam körül. Felszívódott, elillant. Hu-hu hu hu.🥰 Előtte meg egyszer közelített egy ismerős, akivel vitába szoktam keveredni. Na gondoltam magamban : most bármit mond nem fogom rossznéven venni. Erre a gondolatra finomam lecsusszant egy fátyol szerű levegő rólam a fejemről úgyhogy szinte egy finom szellő is érezhető volt, emiatt vettem észre. Tényleg !?💕🕊🌍
Köszike az 1 pontot....👍👸😆✨🦋🐶🤗🕊
A gondolatok a lélek ráhatásával inditanak jó/ pozitív/ válasz reakciót.😆👋
Csak egy- két idézet Kedves Tanárúrtól: nem megújulni, hanem visszarégiesülni........; gazdaság, olyan nincs, olyan, hogy magyar gazdaság olyan még pláne nincs......
Gyógyítás, szakralitás:
ua-cam.com/video/Pdz8YT5MfYw/v-deo.html
Provokatív kérdés:
ha társteremtők vagyunk és saját magunkban kell létrehozni a változást, akkor vajon a "nemlétező világerő" kívül van, vagy belül?
Minden bennünk van.Ez tulajdonképpen a hàború egy belső harc.Ezekben az időkben mindenkinek színt kell vallani a hova tartozását illetőn☺
👍
Anno G.d.Medichi elindított
egy folyamatot,lavinát-
itt tartunk.De ez is véges.
Gonosz erőkről van szó- aminek semmi köze nincs az igazsághoz és a szeretethez- vagyis az Istenhez.
Sajnos nagyon is létező erő az egyes emberre és a társadalmi létre is hat a gonoszság, viszont van egy nagyobb erő Jézus megszabadító ereje megszabadít a bűn és a halál törvényétől.( Róma 8:2 )
Nem igaz, hogy nincs ilyen elit, van ,csak a ballib kultúrális és tudományos diktatúra ma is tomboló túlsúlya megbélyegzi, elnyomja őket. Csak néhány nevet hadd mondjak. Makovecz Imre, Mága Zoltán stb stb.
Természetesen van, tudjuk. Ha azonban nem tudják érvényre juttatni azokat az értékeiket amiket vallanak (vagy nem olyan mértékben), akkor Létezőek-e a társadalom számára? AZ arány nagyon nagyon csekély, s ennek a hozadékai nyilvánulnak meg a progresszív világban is. Ezért mondja Kassai Lajos, hogy nincs elitünk! A kocka fordul ugyan, de emberi léptékkel nézve ez egy kín-keserves időszak lesz...
@@hazavarok1349 Totális elutasítás + újbirkahad kinevelése, na ezzel semmire sem mentek
Jó tett helyébe jót várj?? Óh micsoda ódivatú szólam... Az 1980-as évek közmondása volt: "jó tett helyébe jót NE várj" . Szép lassan leszoktunk (le lettünk szoktatva) a "jó"-ságról. Bizonyítéka ennek, h. napjainkban kampányolni kell mellette... lásd a "Jónak lenni jó" szlogent.🤔🤔😏🙈🙉🙊
Az emberiseget manipulaljak... nem ertek egyet Onnel most eloszor!Tisztelettel!
Ez
Laci bá. Szeretlek.
El nem tudom képzelni, hogy Bogár úr rossz lehet!
Az inteligenciája felemi, minden rossz fölé!
Blasaa blaa blAA
Bogár Lászlónak már az első előadásában lehullt a lepel, azóta csak magát ismétli, mint Drábik úr.
Igy iaz ezt mar en is eszre vettem...... De sokan szretik a meset , de gondolkodni nem szretnek...Ebbol el Bogar es Drabik ur is.. De jo a partunknak es kormanyunknak is mer elterelik a figyelmet a lenyegrol..
ezt hazudta mar 8 honapja is
Fingottam. Igyad.
STB. STB, ES ELMEBETEG . BOGARLASZLOELVTARSPAJTAS MOND 33