Karády Katalin énekli a Valahol Oroszországban c.dalát.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 3 гру 2011
  • Néhány éve játszotta le az MTV1 ezt a rég elfeledett,soha be nem mutatott felvételt.
    Fellelhető adatok szerint Karádi többször is járt a fronton,"felvidítani" a katonákat, valószínű hogy ez adta az ötletet ahhoz,hogy elkészüljön ez a film .
    A maga korában azért nem mutatták be mert Karádyt 1944-ben letartóztatták.
    A háború után pedig eredeti jelentőségét elvesztette,ezért lapult évtizedeken át az archívumban.
    Azt hiszem nem található itt a UA-cam-on,ezért osztottam meg,ezt a ritkaság számba menő felvételt!
    Remélem tudok ujjat mutatni mindazoknak akik szeretik Karádyt.
    Egy kis kortörténeti adalék Karádyról.
    A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból. Machita című filmjét levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le a filmet). 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.[1] Három hónapig tartották fogva, megkínozták, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok; szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.
    Az énekesnő szörnyű egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni: a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket.

КОМЕНТАРІ • 241

  • @MrNicoArt
    @MrNicoArt  11 років тому +50

    Nem tudom mi az igazság,de abban a műsorban amiben lejátszották az M1-en,az információ szerepelt hogy járt a fronton..
    Mint azt már Mati7912 is megemlítette ezt hozzászólásában,ez nem egy dokumentum film,hanem Karády egyik rövidfilmjéből származó részlet.Tehát lehetséges ugyan hogy nem járt a fronton,de ez a dal értékéből,és Karády egyéniségéből,egyediségéből,mű­vészetéből nem von le semmit! Bárhogy is van,sokan szeretik,és ezt a nézettsége is alátámasztja! :)

    • @bodnar10261
      @bodnar10261 6 років тому

      MrNicoArt a Rövid film címe Hangod elkísér

    • @moricfeldbauer9435
      @moricfeldbauer9435 6 років тому +14

      Nem az a lényeg Karády járt-e ott hanem a Hősök,akik ott haltak meg az a lényeg ! Akikről évtizedekig beszélni sem volt szabad ! Jankó és bandájának még az írmagját is vesse ki a Haza földje !

    • @PalmaBanfy333
      @PalmaBanfy333 5 років тому +1

      Ne haragudj Kedves @MrNicoArt. Már régóta látni szerettem volna ezt a filmet. De ugyebár nincs fent sehol. Az archívum nem adja ki. Ha megvan Kérlek küld el nekem E-mailben. Nagyon de nagyon hálás lennék ^w^

    • @tamas411
      @tamas411 5 років тому

      @@bodnar10261 Ez két különböző rövid film: Valahol Oroszországban (1943), Hangod elkísér (1944).A két film fent volt a Yt.-on, /egy videón/ de sajnos törölték.

    • @kintverbal6513
      @kintverbal6513 4 роки тому

      @@moricfeldbauer9435 Úgy legyen...

  • @lajosnekisgergely3612
    @lajosnekisgergely3612 10 місяців тому +10

    Szivszorító ez a dal ! Csodás , különleges hang !

  • @TIBORLACZHAZY
    @TIBORLACZHAZY Рік тому +6

    Nagy...nagy magyar szineszno es enekes csoda onallo hangja

  • @Timea919
    @Timea919 2 місяці тому +3

    Csodálatos szép ❤

  • @Judrma
    @Judrma 10 років тому +130

    Az édesapám is ott volt a Don kanyarba a II.magyar kir.hadseregben-o is visszajott.Szerette a Karády Katalin dalait,az édes anyámnak kottában is megvoltak.Szokott zongorázni otthon.Szeretettel Drenka Gyorgy Felvidékrol-Lévából

    • @gabormagistral1402
      @gabormagistral1402 4 роки тому +7

      Juraj Drenka-Ďuripapa szerencsés volt hogy ő haza tudott jönni...

    • @annamariadomotor6414
      @annamariadomotor6414 4 роки тому +5

      az én papám is kint volt és ő is szerette Karády dalait :)

    • @roberthorvat442
      @roberthorvat442 3 роки тому +7

      @@annamariadomotor6414 nagyapám is ott volt! 1979-ben ment el! Király volt! Emberségböl!

    • @annamariadomotor6414
      @annamariadomotor6414 3 роки тому +3

      @@roberthorvat442 :)

    • @gyorgytamas4084
      @gyorgytamas4084 3 роки тому +6

      Feleségem nagyapja ott pusztult a donkanyarban. Még dececemberben is levelet küldött onnan. Nagyon megrázó olvasni még most is!

  • @KatalinGLakat
    @KatalinGLakat 6 років тому +23

    Legenda övezte Karády Katalint... Szerencsére azon kevesek közé tartoztunk, akik a negyvenes években már rádiók mellett nőttünk fel és a Szüleink is énekelték dalait a tiltások ellenére. Behajtott zsaluk, lehalkított macskaszemű adások, Szabad Európa, zene, zene. Szép volt.

  • @laciesevasimon2568
    @laciesevasimon2568 2 роки тому +5

    Csodálatos hangja volt, Minden nő rá akart hasonlítani, mindenki ilyen frizurát akart!

  • @laciesevasimon2568
    @laciesevasimon2568 2 роки тому +21

    Az egyik legszebb dal a világon!Ma különösen aktuális!

  • @volzsuzsa
    @volzsuzsa 6 років тому +15

    Fontosak ezek a szép régi dalok és emlékek! Bár csak ne merülnének feledésbe! Köszönöm Karády Katalin emberi oldalának méltatását, ismertetését! Jó ezeket is tudni!

  • @babbohacova4378
    @babbohacova4378 3 роки тому +5

    Apusomra emlekezem konnyes szemmel .Harom evig volt orosz fogsagba. De hazatert hala Istennek . Engem onnan hozott .1949 12 22 en megszulettem . Koszonom draga szuleim

  • @jozsefnebed6018
    @jozsefnebed6018 4 роки тому +19

    Istenem ! mennyire gyönyörűséges búgó hangja van Karády Katalinnak , teljesen
    áthatja a szívemet , drága Édesapám is harcolt a Don - kanyarban - Megható !
    ***** Bédné Marika - Székesfehérvár

  • @kalmannevidovits4168
    @kalmannevidovits4168 2 роки тому +7

    Gyönyörűség volt ismét hallgatni

  • @albertonaidich686
    @albertonaidich686 4 роки тому +24

    Mi abuela y mi madre q nacieron en hungria tenian discos de pasta de 78 RPM de èsta artista q la reconozco x la voz q siempre me gustò lamentablemente nunca supe hablar hungaro pero reconozco el idioma de inmediato..q recuerdos....

  • @zsunagy684
    @zsunagy684 7 років тому +33

    Nagyapám is kint volt hadifogoly táborban Oroszországban. (1946-1950). TISZTELET NEKIK!!!!!!!!

  • @janoshujber1204
    @janoshujber1204 Місяць тому +1

    Nagyon szép ❤

  • @csabanevancsa9963
    @csabanevancsa9963 Рік тому +11

    I.ten nyugosztalja a 2oo ezer magyar katonát és 5o ezer munkaszolgálatost.,akik a Keleti Fronton estek el.

  • @konservativ99
    @konservativ99 10 років тому +42

    Danke! Mir kommen die Tränen, als kleine Mädchen sang meine Schwester und wir warteten auf ein Lebenszeichen aus Sibirien.
    K
    Köszönök

  • @erzsebethorvath226
    @erzsebethorvath226 Рік тому +3

    Nagyon szép !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @GoldieCharley
    @GoldieCharley Рік тому +5

    ❤️szegény mamám..mert Papa ne ért haza a háborúból..

  • @spiderman82
    @spiderman82 Рік тому +7

    🌬❤"Minden percben Ràd gondolok szàzszor valahol Magyarorszàgon "❤

  • @Coldwinddd
    @Coldwinddd 5 місяців тому +3

    Она прекрасна.
    Эта песня произведение искусства...

  • @viktoriareger3757
    @viktoriareger3757 3 роки тому +4

    Ez gyönyörű.

  • @AnnaKóborló
    @AnnaKóborló 10 років тому +52

    Akár járt,akár nem a fronton...IMÁDOM ŐT! Hozzá hasonló,gyönyörűségesen búgó hangú énekesnőnk nem volt soha....nem tudom, ha lesz e valamikor!!!
    Érdekes ,hogy a magyarországi nézőközönség általában az énekesek,művészek magánéletéről többet beszél a videók alatt, mint arról amiről kellene.Tisztelet a kivételnek!!!

    • @PalmaBanfy333
      @PalmaBanfy333 5 років тому +8

      Szerintem TELJESEN IGAZAD VAN! Karády Katalin a LEGJOBB!!! Viszont minden előadónak FONTOS a magán élete amivel csak IGAZOLNI tudjuk hogy az előadó bizony magából is adott a dalaiba ÉS Karádynál így van! Minden egyes Dalban Ő található meg. A Tangolitát SENKI sem énekli úgy mint ő! A Mindig az a percet Cserháti Zsuzsa is elénekelte NAGYON szépen VISSZONT... Karády abba a dalba is magát adta és FELEDHETETLENT alkotott! Csodás Szeretem! Nyugodjék Békében!

    • @katiando2414
      @katiando2414 4 роки тому +1

      Ez az inteligencia hianya,amit sajnos a butasag potol.

    • @gyorgyzarai
      @gyorgyzarai 2 роки тому

      Ott a gülű szemű jewish Hernádi.

    • @mariaromencsak5088
      @mariaromencsak5088 2 роки тому +3

      FELEJTHETETLEN❤🌹

  • @gyorgykiss6440
    @gyorgykiss6440 9 років тому +51

    Gyermekként a negyvenes ötvenes évek fordulóján, apám a fogság után sokszor énekelte nekünk a 3 személyes szalmazsákos vaságyon hajnalba, mikor ment dolgozni

  • @bullogh
    @bullogh 10 років тому +16

    Megsirattam, köszönöm szépen...

  • @botondpatocs5959
    @botondpatocs5959 4 роки тому +4

    Köszönöm! Ez gyönyörű volt!

  • @katalinr9617
    @katalinr9617 9 років тому +12

    Köszönöm, hogy megosztottad...Ma is aktuális, soha többé háborút...

  • @dr.viktoriakerekes8886
    @dr.viktoriakerekes8886 5 років тому +10

    A szépségét nem vitatom el de nagyon ráül az ember mellkasára. Tele van nehézséggel keserüséggel. A haza talán sosem érkezett fiak bátyak férjek keserhimnusza. Nagyon súlyos.

  • @ibolyakalman7959
    @ibolyakalman7959 4 роки тому +3

    Csoda szép!

  • @demariaist
    @demariaist 11 років тому +3

    Valahol hallottam ezt a dalt.Mindig szomorú leszek tőle.

  • @82goblin8282
    @82goblin8282 12 років тому +5

    Gyönyörű! Köszönöm!

  • @VSandor44
    @VSandor44 5 років тому +2

    Köszönöm a tájékoztatást...

  • @Letitsia100
    @Letitsia100 11 років тому +18

    Из самой глубины души, из сердца... Ничего лучшего не может быть...

  • @mariatothbagi8315
    @mariatothbagi8315 Рік тому +1

    Rendkivul gyonyoru szivszorito fajo szomoru meghato alomszep csodalatos dal. Halasan koszonom😔😔😢

  • @zoltanpap7567
    @zoltanpap7567 3 роки тому +3

    AMAZING, IMÁDOM, MÜVÉSZNŐ DRÁGA !!!!!

  • @mikloslorant1550
    @mikloslorant1550 9 років тому +24

    A harmincas e'vekben tagja voltam a KKKK-nak. Kara'di Katalint Kedvelo"k Klubja'nak tagjai ku"lo"no"s szeretettel fogadtuk a filmjeit, viseltu"k a ne'gy K-s jelvenyu"nket. Ma is szivesen hallgatom "bu'go'" hangja't.

  • @jozsefnehartmann8492
    @jozsefnehartmann8492 8 років тому +2

    Nagyon szép régi dal.Tetszik

  • @zsuzsahajdu4931
    @zsuzsahajdu4931 9 років тому +39

    Lehet, hogy apám is hallgatta ezt , valahol Oroszországban...

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 5 місяців тому

      Hogyne... volt a táborokban gramofon, lemezek, főleg magyarok.

  • @PalmaBanfy333
    @PalmaBanfy333 4 роки тому +3

    Gyönyörű 😭😍😍😍

  • @borokaagnesszekeres3323
    @borokaagnesszekeres3323 9 років тому +2

    Köszi,aki feltette ide.Nagyon szép ez a dal is!!:)

  • @macisifu
    @macisifu 7 років тому +7

    Köszönöm, hogy megosztottad ezt a felvételt és a történetet is. Ezt korábban nem tudtam Karádi Katalinról. Nagyon szomorú, hogy ő is külföldön halt meg. :(

    • @MrNicoArt
      @MrNicoArt  7 років тому +8

      A véletlennek volt köszönhető hogy meg tudtam osztani ezt a felvételt. Programozott felvételt készítettem Asztali DVD íróval.Ilyenkor az esetleges kezdésbeli csúszásokra számolva mindig ráhagytam egy keveset. Így esett meg hogy ez is rögzítésre került. Mivel ezt a felvételt nem találtam meg itt,ezért megszerkesztettem és feltöltöttem sokak örömére. A nézettsége bizonyítja hogy érdemes volt! :) ;)

  • @horvathnorbert9339
    @horvathnorbert9339 6 років тому +3

    Nagyon szép, még a XXI. században is.

  • @olahnoemi1163
    @olahnoemi1163 3 роки тому +10

    Üzenet jött messze-messze földről,
    Halványzöldszín tábori levél.
    Aki írta, a szívével írta,
    Minden sora őszintén beszél.
    Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,
    Minden percben Rád gondolok százszor,
    Valahol Oroszországban,
    Valahol Oroszországban.
    S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog,
    Azt a csillagot Te otthon
    Épp úgy láthatod…
    Mindig a Te leveledet várom,
    S csak terólad álmodom az álmom,
    Valahol Oroszországban,
    Valahol Oroszországban.
    2. Muszka földre lassan jár a posta,
    S alig várják már a válaszom.
    Megkérem a rádiótól szépen,
    Közvetítsék kívánság-dalom!
    Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,
    Minden percben Rád gondolok százszor,
    Valahol Magyarországon,
    Valahol Magyarországon.
    S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog,
    Azt a csillagot Te ott künn,
    Épp úgy láthatod…
    Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,
    Minden percben Rád gondolok százszor,
    Valahol Magyarországon,
    Valahol Magyarországon….

    • @robertapearson3507
      @robertapearson3507 2 роки тому +2

      Thank you for the lyrics. When I hit the “Translate to English” button, it gives me a pretty good idea of what she is singing. What a truly sad song. She interprets it beautifully - it makes a tear come to my eye.
      👵🏻🐾💕🇨🇦

  • @idahonorits656
    @idahonorits656 Рік тому +1

    Karady Katalin a masik nagy kedvenc!🥰

  • @Linkinkarcsi
    @Linkinkarcsi 12 років тому +42

    Megbocsájtja nekem valaki, hogy nem tudtam férfi létemre sírás nélkül végighallgatni ezt?? Az anyai dédnagyapám a Donnál tűnt el, három árvát hagyott maga után.. Dédnagyanyám évtizedeken át várta haza... sajnos hiába.. :((

    • @sandorvarsanyi4133
      @sandorvarsanyi4133 6 років тому +2

      Igen,azok zokogtak olyan őszintén,akiknek a férje,gyermeke a fronton volt harcolni'...harcolni,elpusztulni a semmiért!!Karádi-annak ellenére,hogy segitett emberek,gyermekek megmentésén,Ő a vezérkari ezredes úr miatt aggódott,aki valószinű ott sem volt! Ezt a lemezt-ODEON,vagy PÁTRIA 78-as fordulatú bakelit lemezen egy gyári munkatársam hozta be egy délutáni műszakba és az üzemi studióban felraktuk,lejátszottuk 1972.73'-ban! Vegyes volt a siker...Szerencse épp vacsora szünet volt. Volt aki eldobta a kanalat,volt,ki könnyezett,félre nemnyelt
      senki!

    • @konservativ99
      @konservativ99 4 роки тому +11

      @@sandorvarsanyi4133 honnan tudja hogy a vezerkari ezredes nem volt a fronton? Édesapàm is ott volt, egy sorban a katonàival, és tudtàk màr hogy vesztett ügyért harcolnak. Neki szerencséje volt, lefokoztàk és internàltàk, kiderült édesanyàm zsidó eredete. Sijerült menekülnie és rejtegették egy ideig,de ez màs ügy. Az oroszok ugy felszabaditottàk,hogy Szibériàból jött vissza. Nekünk ez a Karàdy dal reményt adott és aki àtélte a pokolt, nem marad közönyetlen. Közel a nyolcvan évhez, messze a magyarságtól még mindig gyermek leszek, ha ezt lejàtszom és vàrok arra, aki rég elment.

    • @zsuzsakarpatine3421
      @zsuzsakarpatine3421 4 роки тому +1

      @@sandorvarsanyi4133 akkor még talán indexen voltak a Karádi dalok

    • @viktoriareger3757
      @viktoriareger3757 3 роки тому

      😪

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 5 місяців тому

      Bocsánat, konservativ, de nem azt akartad mondani, hogy: "nem marad
      k ö z ö n y ö s ? - (van egy kis különbség a kettő között) - @@konservativ99

  • @jenonekovacs7599
    @jenonekovacs7599 9 років тому +53

    Mindíg megkönnyezem ezt a dalt.Édesapám orosz hadifogságban halt meg 1945-ben.Én még1-éves voltam akkor,őt nem is ismerhettem.

    • @mariagrace8770
      @mariagrace8770 9 років тому +14

      Jenőné Kovács - az én dràga édesapàm is 4 évig volt hadifogoly amikor 47-ben hazatért alig lehetett megismerni, egyetlen foga sem volt pedig csak 31 éves volt. Egy évvel késöbb születtem én. Nem nagyon mesélt a hàborurol, csak néha néha halottunk tölle valamit ami nagyon félelmetes volt. Kevesen voltak akik a Donkanyarbol hazajöttek. Jövöre lenne 100 éves, de màr 35 évvel ezelött elvesztettük öt..dràga kis apàcskàmat.

    • @KatalinGLakat
      @KatalinGLakat 6 років тому +7

      Az enyém ejtőernyős volt, hatvan évesen ment el, negyven éve.
      Az Édesanyámtól tanultam a Karády dalokat......... Ő 58 és fél éves volt, egy év múlva Apu után.

    • @attilakovacs2231
      @attilakovacs2231 5 років тому +8

      Dicsőség a haza mártírjainak! ...Itt és az Örök Királyságban egyaránt.

    • @luvvserenxx
      @luvvserenxx 3 роки тому +5

      @Maria Burai-Kiss nagyapám szintén hazatért a Don-kanyarból, '48 oktoberében. 31 évvel napra pontosan megszülettem én. Sokat nem beszélt nekünk az ottani helyzetről, bár öregkorában is azt mondta, hogy szinte minden éjjel álmában átéli azt a borzalmat.

    • @vojtechmolnar4042
      @vojtechmolnar4042 Рік тому

      @@luvvserenxx Nagyapám mesélte nagyanyámnak : A szomszéd falubeli barátja a Donnál aknatalálatot kapott, a belei ki voltak fordulva, könyörgött neki, hogy lőjje agyon, képtelen volt rá..haláláig ezen rágódott.

  • @szabadoseva9430
    @szabadoseva9430 3 роки тому +1

    Csodálatos!

  • @herbertjajo919
    @herbertjajo919 6 років тому +1

    Csodálatos,köszönöm Kata!

  • @v_lena0601
    @v_lena0601 5 років тому +5

    Az én Apám 43.01.18-án esett el Don-kanyarban! R. I. P. ♥

    • @liziismeretlen2429
      @liziismeretlen2429 5 років тому +3

      Részvétem😢Bár én 14 éves vagyok csak,mégis átérzem a fájdalmakat,amit a háború okozott😢

    • @jozsefkovacs1925
      @jozsefkovacs1925 5 місяців тому

      Az ÉN NAGYPAPÁM UGYANEZEZ A NAPON ESETELL VVOROZSENYI
      VASUTÁLLOMÁSON !😢

    • @v_lena0601
      @v_lena0601 5 місяців тому

      😥@@jozsefkovacs1925

  • @attilafarago4646
    @attilafarago4646 2 роки тому +2

    felejthetetlen

  • @evanyary69
    @evanyary69 3 роки тому +1

    köszönöm

  • @illesnekovesi924
    @illesnekovesi924 5 років тому +2

    Köszönet.

  • @mightymaiden5044
    @mightymaiden5044 5 років тому +9

    Such a beautiful voice! I want to know the actor's name who appeared at 1:07

  • @zsuzsasimon1212
    @zsuzsasimon1212 4 роки тому

    Női szemmel is gyönyörű!Borzongás...meghatódás....könny...

  • @sarabottyanszeli2751
    @sarabottyanszeli2751 9 років тому +20

    Nagyapám és Nagybátyám emlékére....

  • @ferencnesarkany862
    @ferencnesarkany862 7 років тому +2

    csodás érzéki hangja volt, egy dal színészi teljesítményt is ad....

  • @oOVacskamatiOo
    @oOVacskamatiOo 7 років тому +3

    Csodálatos nő volt , igazából a szüleim generációé ,
    de annyi év után még engem is szíven üt
    ez a KARÁDY KATALIN , karizmatikus , kedves hölgy

  • @istvanvollai8418
    @istvanvollai8418 6 років тому +3

    Mindig imádtam a búgó hangját! Még most is libabőrös leszek ha hallom a hangját!

  • @Hubaharcos42
    @Hubaharcos42 6 років тому +5

    Ezt a lemezt még a hetvenes évek elején vettem meg New Yorkban, a magyar negyedben. Azóta is ezerszer lejátszottuk otthonukban, ami kis Magyarország volt az idegenben. Akkor még mi tartottuk a lelket a komunista-orosz elnyomás alatt szenvedő otthoni Magyarságban.

    • @joesila3105
      @joesila3105 5 років тому

      s most mi maradt a magyar neyedből New YOrkban ?

  • @Homa890612
    @Homa890612 11 років тому +4

    Mese szép! Az én Dédnagyapám is harcolt a donnál de szerencsére hazatért de rá nem sokra elhunyt kár hogy én már nem ismerhettem :(

  • @marimini7585
    @marimini7585 2 роки тому +1

    GYÖNYÖRŰ

  • @bardiiuliana8259
    @bardiiuliana8259 3 роки тому +1

    Edesanyam kedvenc enekes noje volt az apam sziberiaba volt fksagba ❤️

  • @Mati7912
    @Mati7912 11 років тому +3

    Tudtommal Karády ténylegesen is járt a fronton, 1943-ban. Láttam egyszer a TV-ben egy korabeli filmhíradót, ami arról tudósít, hogy Karády Katalin (a kor többi nagy sztárjával együtt) kívánsághangversenyt adott a fronton a sebesült katonáknak. A filmhíradóból azt a részletet mutatták, amikor Karády a "Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány" című dalt énekli. Sajnos nincs birtokomban a felvétel, ha jól emlékszem, talán a Muzsikál a mozi című sorozatban mutatták ezt a részletet.

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 5 місяців тому

      A filmhíradók mindig is a propaganda szócsövei voltak, (ma is azok) egy kis hamisításért nem mentek a szomszédba.

  • @tiborrozs5938
    @tiborrozs5938 4 роки тому

    Nagyon szep kosz.

  • @erzsebethorvath226
    @erzsebethorvath226 9 років тому +3

    Nagyon régi felvétel de nagyon szép

  • @freehugs8670
    @freehugs8670 Рік тому +1

    rettentő 😭

  • @kojanka41
    @kojanka41 9 років тому +73

    Döbbenet.Karádi Katalin előadásában e szám szövegírója volt hajdan,Kovács Kálmán.Aki fogságban több verset is írt, de csak ezt a szerzeményét játszották leginkább.Korabeli kézírásai között voltak e szám javított skiccei..Sajnos a fekete bakelit hanglemeze ...pár éve semmisült meg...Apám nevét, a második nevemmel bizonyítom.... Tisztelettel:
    Kovács János Kálmán

  • @jozseftakacs3375
    @jozseftakacs3375 5 років тому +5

    Drága jó Apáinknak mit kellett átélni .

  • @Mati7912
    @Mati7912 12 років тому +4

    Ez nem dokumentumfilm, nem is korabeli filmhíradó, hanem egyike Karády rövidfilmjeinek. A 40-es években 4 rövid játékfilmet forgatott Karády: Tábori levelezőlap (1942), az itt látható Valahol Oroszországban (1942), A hangod elkísér (1944), Betlehemi királyok (1947). Ezek közül talán csak a Betlehemi királyok az, amit időnként karácsonykor levetít valamelyik TV (nemsokára megint aktuális lesz!), sajnos a többit még egyik TV sem vetítette teljes hosszában.

    • @PalmaBanfy333
      @PalmaBanfy333 4 роки тому

      Nekem meg van a Valahol Oroszországban teljes hosszúságban. Ha gondolja Privátban információt cserélhetünk

  • @LenoxSusan
    @LenoxSusan 11 років тому +6

    Kedvelem Karádyt, és minden tiszteletem a rajongóknak, de Ő maga sohasem járt a fronton. Ezzel nem szeretnék csorbát ejteni a múltján, de a tény, az tény. Ettől függetlenül kivételes tehetség volt és embernek is kiváló lehetett. A hangja valóban egyedi, ezt a dalt pedig gyönyörűen énekli.

  •  11 років тому +1

    Az en edesanyam is Karadit szereti legjobban, en is szeretem.

  • @Ildus177
    @Ildus177 7 років тому +2

    csodálatos, érzelmes dalokat énekelt, és csak olyat ami ő volt.

  • @Fejespeter771
    @Fejespeter771 9 років тому +1

    Nagyon szép ! :-(

  • @Jozsi-nm6ll
    @Jozsi-nm6ll 7 місяців тому +1

  • @boglarkanemeth6324
    @boglarkanemeth6324 4 роки тому +2

    le a kalappal a Művésznő élete és zenéje előtt!

  • @kadurim
    @kadurim 6 років тому +2

    Beautiful and sad

  • @miklosneocskosos8970
    @miklosneocskosos8970 5 років тому +2

    Édesanyám emlékei,megörökítem!

  • @elinapongracz9961
    @elinapongracz9961 10 років тому +3

    Anyukam kedvence volt

  • @ginamakula7449
    @ginamakula7449 6 років тому +1

    Szeretem

  • @elizberhenyedy3808
    @elizberhenyedy3808 6 років тому +1

    ,,,,állítólag , soha nem járt a fronton,,,,,,,nagyon szeretem Karádit,,,,,,,,,

  • @istvanneboger1105
    @istvanneboger1105 3 роки тому +2

    A nagyapám is a Don kanyarba esett el. Isten áldja meg minden magyar elesett és munkatáborba hurcolt honvédünket.

  • @jozsefgulyas8763
    @jozsefgulyas8763 3 роки тому +2

    én csak azt tudom hogy ilyen emberek kelenek nekünk ilyen szinészek stb.

  • @balazskiss9174
    @balazskiss9174 7 років тому

    Csodaszép!

  • @andreaallinabern2041
    @andreaallinabern2041 11 років тому +1

    A budapesti vezérkar szervezett művészhaknikat a keleti frontra, még a voronyesi áttörés előtt, hogy lelket öntsön a kinn harcoló katonákba. Ez a felvétel azonban stúdióban készült, amennyire tudom, s csak az első néhány képkocka korabeli frontfelvétel. Ez azonban tényleg semmit nem csorbít Karády művészetén, egészen egyedien szép hangján.

  • @renataboros6910
    @renataboros6910 5 років тому +2

    💕

  • @luzelenagalaviz7289
    @luzelenagalaviz7289 Рік тому +1

    Que idioma es?

  • @bodnar10261
    @bodnar10261 7 років тому +1

    Karády Katalin nem járt a fronton, ez egy rövid filmben volt benne. Hangod elkísér címmel, abban volt 2 dal a Hangod elkisér illetve ez a Valahol Oroszországban. Sajnálattal olvasom könyvekben mily is volt az amikor ő élt. 24 évesen nehéz ilyen dolgokat elfogadni sajnos. Karády Katalin Filmjei dalai felejdhetetlenek örök és hallhatatlan.

  • @laszlonedomokos8645
    @laszlonedomokos8645 4 роки тому +3

    Én is igy tudom hogy jârt a fronton a katonáknál! Régi kedves dalom 90 es évektöl megvettem kazettajat megtanultam

  • @magdolnapriskin3872
    @magdolnapriskin3872 3 роки тому

    Imádott színésznőm. Édesapám is ott harcolt Orosz fronton.

  • @lindaabdul-karim7387
    @lindaabdul-karim7387 9 років тому +10

    Valakit nagyon várhatott, csak abból kiindulva ahogyan énekelte....

  • @istvannevarga6536
    @istvannevarga6536 Рік тому +1

    🌺Nekem még van gramofon lemezem csak nem tudom lejátszani 78 as

  • @197401997
    @197401997 Рік тому +1

    Van egy teljes dalszöveg?

  • @jozsefsoos6796
    @jozsefsoos6796 4 роки тому +1

    ❤️❤️❤️❤️❤️ Igaz hazafi , !! ❤️❤️ hmmm. , a celebek ...... is megtennék .?

  • @TschongorAttila
    @TschongorAttila 9 років тому +11

    Karády Katalin igen is járt a fronton és énekelte a dalt ott ... gondolkozzatok és járjatok utána ...

    • @janosbalog9949
      @janosbalog9949 6 років тому +1

      a nagy apam lata meselt rola

    • @PalmaBanfy333
      @PalmaBanfy333 4 роки тому

      Karády Azt nyilatkozta hogy sosem járt a fronton

    • @andyvasvari4874
      @andyvasvari4874 4 роки тому +2

      Anyám kedvelt müvésze volt. A háboru végén Kéthly Anna elôl Amerikába emigrált, öcsém ott volt a halált s ágyánâl- egy newyorki korházban halt meg magányosan de emberi méltóságában KARÁDY KATALIN.

    • @laci5653
      @laci5653 Рік тому

      Karády Katalin sosem járt a fronton!!!!

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Рік тому +1

    ❤❤❤😂😊😊

  • @zoltanilles8974
    @zoltanilles8974 5 років тому +15

    Nagypapám ottvolt A DONNÁL, ÉS hazajőtt

  • @LenoxSusan
    @LenoxSusan 11 років тому +19

    Nem tudom, magyar művészek közül kik vettek részt a fronton ilyen céllal, de Karády maga említi, hogy sosem járt ott. Tisztelem Őt, mint ahogy azokat is, akik kint jártak. Csupán a tárgyi tévedésre hívtam föl a figyelmet.
    S való igaz: Karády varázsán mindez mit sem változtat. Ez a hang ma is szíven üt. A ma felkapott celebekre ugyan ki fog emlékezni 70 év múlva?

  • @under88Me
    @under88Me 7 років тому +1

    Mindig elképedek hogy milyen mély hangokat tudott kihozni magából Karády. Nekem is alt a hangom, de ő minimum egy fél oktávval mélyebben tudott énekelni mint az átlag alt.

  • @tanultorosz
    @tanultorosz 6 років тому +1

    Melyik évben írták ezt a dalt?

  • @janosposa2223
    @janosposa2223 2 роки тому +1

    Dayka M is énekelhet.