Úgy sújt le és döngöl a földbe, hogy közben égig emel és azon is túl! Mondhatni ez már ,,védjegye" a dalszövegírónak! Mint mindig: emelem kalapom az egész zenekar előtt! Hej!
A legizgalmasabb kortárs magyar zenék egyike! Ezzel egyidejűleg a dalszöveg az egyik legizgalmasabb a magyar kortárs költészetben (hasonlóan a többi Platon dalszöveghez). Nagyon várom az albumot!
3 місяці тому+13
"ajtóm előtt szótlanul áll néma fenség" Ez Pilinszky Fabuláját idézi nekem. Gyönyörű lett megint! ❤
Nem könnyű sem a vizuál,sem a dal maga. Talán ez a legsötétebb atmoszféra tőletek. Viszont, mint mindig, eszméletlen nívós, jól áll neki a teljes zenekaros hangszerelés is .Szépen támogatja a vizuál is a dalt.
@@MrEgypasas Igen, van. Jövevényszó, immáron mindennapos használatban. Rengeteg jövevényszavunk van és egyre több lesz a technológia fejlődésével, akár tetszik, akár nem, új szavakra van szükség és ez mind a magyar nyelv része lesz. Nincs nyelv, ami nem változik. Szóval, lendülj túl a magyarkodó vénádon és értsd meg a saját nyelved működését. Vehetsz például "vizuál táblát" is, mert hát, így hívják.
Leírhatatlanul csodás,a dalszöveg,a zene ,a képi világ,Gergő hangja. Annyira szükségem volt már egy ideje valamire, ami kimozdít a hétköznapok szürkeségéből,a céltalan létezésből,most sikerült. A dalt hallgatva,mintha egy másik dimenzióba léptem volna át,percekig zokogtam utánna,majd béke és csend telepedett rám. Minden dalotok egy külön élmény, köszönöm,az ilyen percekért érdemes élni.
Tavaly a MÜPA-ás koncertetek után rájöttem, hogy ez a Platon már nem az a Platon ami volt. Ez valami teljesen más. Jó értelemben más. Jelenleg nem nagyon van párotok a Magyar színtéren. Kihagyhatatlanok vagytok számomra innentől kezdve, főleg ha olyan helyen léptek fel ahol ki is tudjátok magatokból hozni a maximumot. Köszönöm, hogy vagytok! ❤
Budapest Park óta várom az új dalokat, és ez volt az egyik, amit nagyon de nagyon szerettem volna újra hallani. Nem csalódtam. Elképesztőek vagytok még mindig
Amikor a gyermek megérti a halál az élet vége. Látja, ahogy a felnőtt megtalálja a hiábavalóságban az értelmet. A kisfiú színész méltó párja az öregnek.
“Minden az ellenkezője annak, aminek látszik…” Mi van, ha a sötét fizikai képek mögött a létezés csodaszép hullámai rejlenek? Mi van, ha a klip végi kő dobások a magammal hurcolt szemléletmódok, nézetek, szokások súlyos terheinek az elengedését mutatják? Mi van, ha pont ez az elengedés az, ami miatt megláthatom a nehézségek életet adó oldalát, a teremtés tengernyi arcát? És a fizikai ugrás nem a test halálát, hanem önmagam tengernyi arcának az elengedését jelenti? Mi van ha a tengernyi arcom/álarcom elengedése után tudom a valódi önmagam arcainak a tengerét megélni? Mi van, ha önmagam megélése önmagam elengedésével lehetséges? Mit választok, amikor az előttem álló néma fenség a tengernyi (ál)arcom elengedését kéri? Ő nem felelhet, mert szabad akaratom van. Köszönöm ismét a Platon Karataevnek ezt az utazást ❤
Remek! Az értelmezési lehetőségek korlátlanok. Számos zene ,dal ,klip született már hasonló stílusban ,nincs új a nap alatt. Minden ugyanaz csak másként. A legnagyobb közhely, sajnos a legigazabb. De kétségtelen, hogy szép megformalasa egy pillanatnyi eleterzesnek,ami sokakat érint.
Anyám Erdélyből hazafelé egy társasutazás során rosszul lett, amikor madártetemekkel borított parkon kellett keresztül mennünk az étteremhez. Hatalmas vihar volt/lehetett nem sokkal érkezésünk előtt. .. Képtelenség megnevezni, hogy miről szól. Nagyon széles értelmezési lehetőséget kínál. Ez már nem is alakítás (Mácsaitól) - hanem az erdei ember az, akit mi Mácsaiként ismerünk. ..
Hú... ez gyomorszájon vágott ....de hangzásban olyan lenne jó, mint pl. a Vízből van a Partért kiáltón, hogy kristálytisztán érthető legyen a szöveg!!! 🙏
Nagyon nehéz nekem mostanában. Sötét minden. Ez a szám éreztette velem, hogy nem csak bennem van ez a sötét. Köszönöm.
Ez valami fenomenális! A zenei igényesség és a művésziség netovábbja. Hiánypótló zenekar vagytok ebben az elkorcsosult világban. Köszönjük nektek
Kiforrott munka a legmagasabb minöségben.
Tovább szeretném nézni ezt a filmet. 🖤
Úgy sújt le és döngöl a földbe, hogy közben égig emel és azon is túl! Mondhatni ez már ,,védjegye" a dalszövegírónak! Mint mindig: emelem kalapom az egész zenekar előtt! Hej!
Egyetértek. Gergő korunk egyik legjobb dalszövegírója.
Remekül megfogalmaztad! Egyetértek!
Ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni.
A legizgalmasabb kortárs magyar zenék egyike! Ezzel egyidejűleg a dalszöveg az egyik legizgalmasabb a magyar kortárs költészetben (hasonlóan a többi Platon dalszöveghez). Nagyon várom az albumot!
"ajtóm előtt
szótlanul áll
néma fenség"
Ez Pilinszky Fabuláját idézi nekem.
Gyönyörű lett megint! ❤
I really hope there will be a time when you come to finally play in the netherlands. Everything you do is pure art
Zseniális, megfélemlít, közben nyugalmat ad! Ezek vagytok, arról hogy a klip milyen, nem is akarok belekezdeni, hibátlan munka!
Mácsai Pál a magyar Mads Mikkelsen :D
De az is lehet, hogy fordítva.
Épp erre gondoltam.
Gyönyörű látni hogy mindig mekkora szintet tudtok hozni minden alkalommal.
Nem könnyű sem a vizuál,sem a dal maga. Talán ez a legsötétebb atmoszféra tőletek. Viszont, mint mindig, eszméletlen nívós, jól áll neki a teljes zenekaros hangszerelés is .Szépen támogatja a vizuál is a dalt.
Van ilyen szó a magyar nyelvben, hogy "vizuál"?
Örülök ,hogy megtaláltad a kötekedésre a lehetőséget ahelyett,hogy a zenére figyeltél volna .😊 ✌🏻
@@florarimar1546 a nyelvi slamposság is olyan, mint a fizikai. Egyébként meg örülök, hogy örülsz! 😀
@@MrEgypasas Igen, van. Jövevényszó, immáron mindennapos használatban. Rengeteg jövevényszavunk van és egyre több lesz a technológia fejlődésével, akár tetszik, akár nem, új szavakra van szükség és ez mind a magyar nyelv része lesz. Nincs nyelv, ami nem változik. Szóval, lendülj túl a magyarkodó vénádon és értsd meg a saját nyelved működését. Vehetsz például "vizuál táblát" is, mert hát, így hívják.
My favorite European band! Perfect
Шикарная работа! Спасибо музыкантам и создателям видео.
Очень впечатлило.
Hidegrázós, leszögezős! 😳😲😯❤
Ismét szótlanná tettetek. Köszönöm az újabb csodát. ❤️
Leírhatatlanul csodás,a dalszöveg,a zene ,a képi világ,Gergő hangja. Annyira szükségem volt már egy ideje valamire, ami kimozdít a hétköznapok szürkeségéből,a céltalan létezésből,most sikerült. A dalt hallgatva,mintha egy másik dimenzióba léptem volna át,percekig zokogtam utánna,majd béke és csend telepedett rám. Minden dalotok egy külön élmény, köszönöm,az ilyen percekért érdemes élni.
Приятно познакомиться с новой венгерской музыкой.
Рад, что она всё так же на высоте.
Óriási zene és szöveg, melyet még tovább mélyít a képi háttér. Mácsai Pált néma szereplőként is jó volt felfedezni benne.
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik
Perpill ti vagytok a legjobbak itthon.
Magas intelligencia!
A DNS-ed és a hangszíned összhangban van. A hangszín hézagmentesen van kitöltve. Kínos alkatrész nélkûl csillog. Bravó.
Úristen, ledermedtem.
Elementáris! Jaj, csak a feliratokat tudnám feledni!
Отличная песня, и название замечательное ❤ успехов в творчестве. Поищу ваши концерты.
Újra és újra nézem, hallgatom, újabb és újabb felismeréseket élek. Réteges, de a réteg alatt is van újabb. Köszönöm!❤
Örökké a kedvenceim lesztek!! Elképesztő amit létrehoztatok.
Mácsai Pál🤟
Súlyosan szép és gyönyörű!
Újabb Csoda 🤍
Gyönyörű lett fiúk gratula!❤
Tavaly a MÜPA-ás koncertetek után rájöttem, hogy ez a Platon már nem az a Platon ami volt. Ez valami teljesen más. Jó értelemben más. Jelenleg nem nagyon van párotok a Magyar színtéren.
Kihagyhatatlanok vagytok számomra innentől kezdve, főleg ha olyan helyen léptek fel ahol ki is tudjátok magatokból hozni a maximumot.
Köszönöm, hogy vagytok! ❤
Véletlenül találtam erre a dalra, de ez nagyon oda basz ❤
Köszönöm nektek. Ez csodálatos.
Reklámból mászott a fülembe a nóta. Megnéztem. Tényleg van benne valami.👍
Kifordította a világomat .❤Újra kell gondolni mindent!❤
Folyamatos imádás van még mindig, srácocskák!
egyszerűen minden összeállt mint a csillagok🖤csodálatos mint mindig 🥹
Így kell valamit letenni az asztalra!
Koncerten hallottuk a “demo” verzióját! Azóta nagyon vártuk mikor jön ki a szám! Nem csalódtunk! 😎
another song another banger 💯🔥
Nagyon jó dal, fantasztikus a videó hozzá ! Gratulálok !
Budapest Park óta várom az új dalokat, és ez volt az egyik, amit nagyon de nagyon szerettem volna újra hallani. Nem csalódtam. Elképesztőek vagytok még mindig
Gyönyörű dal! Alig várom az új dalokat! ❤️
Nagyon jó lett:)
Zseniális.
Minden nap megnézem.❤
Megint király lett! Imádás van! Egyszerűen gyönyörű és nem kell más csak hagyom hogy megöljön ❤
Tökéletes👍👑
Finally, I missed you guys
Szívbemarkoló.
♥
Ez igazi. Köszönöm! ❤
Fantaszkikusan jó! Gratulálok!
🌹
💝
I LOVE IT !!!
❤ gyönyörű lett ez is, várom az albumot
Amikor a gyermek megérti a halál az élet vége. Látja, ahogy a felnőtt megtalálja a hiábavalóságban az értelmet.
A kisfiú színész méltó párja az öregnek.
Csodás
én nem sírok, te sírsz!
nemisigaz, mert te!!! 🥺🥺
❤️
🖤🖤🖤
❤❤❤
VHK + GY!BE, Godlike
A zenétek: Nem tucat. A szövegetek: Költészet. Ez ritkaság és érték manapság!
Ültem a dal előtt, és nem tudom megfogalmazni sehogy sem a gondolataim. Katarzis. Ilyen mély kútba nem mászik le senki manapság...
Apu eldobott köve vagyok...
úúú de jó :)
“Minden az ellenkezője annak, aminek látszik…”
Mi van, ha a sötét fizikai képek mögött a létezés csodaszép hullámai rejlenek? Mi van, ha a klip végi kő dobások a magammal hurcolt szemléletmódok, nézetek, szokások súlyos terheinek az elengedését mutatják? Mi van, ha pont ez az elengedés az, ami miatt megláthatom a nehézségek életet adó oldalát, a teremtés tengernyi arcát? És a fizikai ugrás nem a test halálát, hanem önmagam tengernyi arcának az elengedését jelenti? Mi van ha a tengernyi arcom/álarcom elengedése után tudom a valódi önmagam arcainak a tengerét megélni? Mi van, ha önmagam megélése önmagam elengedésével lehetséges?
Mit választok, amikor az előttem álló néma fenség a tengernyi (ál)arcom elengedését kéri?
Ő nem felelhet, mert szabad akaratom van.
Köszönöm ismét a Platon Karataevnek ezt az utazást ❤
Valami ilyesmi lesz. :)
Ó igen...
Remek! Az értelmezési lehetőségek korlátlanok. Számos zene ,dal ,klip született már hasonló stílusban ,nincs új a nap alatt. Minden ugyanaz csak másként. A legnagyobb közhely, sajnos a legigazabb. De kétségtelen, hogy szép megformalasa egy pillanatnyi eleterzesnek,ami sokakat érint.
@@szilvialuteran8942 Szia, mutatnál példákat?
Amazing song. Can someone please translate it to English more accurately?
English subtitles available!
Nagyon jó lett! A Mátrában forgott a klip?
A Gaja-Völgyi Tájcentrumban forgott.
Nem semmi...
Hol lehet megvenni a korábbi cd-ket?
Egyelőre koncerteken, de jövőre online is elérhetőek lesznek!
@@PlatonKarataev Köszi szépen! Zseniálisak vagytok!
Anyám Erdélyből hazafelé egy társasutazás során rosszul lett, amikor madártetemekkel borított parkon kellett keresztül mennünk az étteremhez. Hatalmas vihar volt/lehetett nem sokkal érkezésünk előtt. .. Képtelenség megnevezni, hogy miről szól. Nagyon széles értelmezési lehetőséget kínál. Ez már nem is alakítás (Mácsaitól) - hanem az erdei ember az, akit mi Mácsaiként ismerünk. ..
Na ki is volt Platón Karatejev?Talán a természetben élő tolsztoji hős..in Háború és béke.
Hú... ez gyomorszájon vágott ....de hangzásban olyan lenne jó, mint pl. a Vízből van a Partért kiáltón, hogy kristálytisztán érthető legyen a szöveg!!! 🙏
Azért talán van a zenétekben remény is, én úgy érzem... Bár most erre asszociáltam: ua-cam.com/video/KLVLCXgTx3o/v-deo.html
❤