FIVÉREK - Júlia

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2024
  • www.mton.hu
    www.warnermusic.hu
    www.lightmedia.hu
    Volt egyszer egy kisváros, ahol élt 3 testvér, Antal, Róbert és Krisztián. Nagypapájuk, az idős prímás imádta őket, akárcsak édesapjuk, aki - remélvén a családban örökletes zenei tehetségüket, - egy napon gitárral lepte meg a három fivért. „Drága fiaim, egy gitárra futja csak, mondta az apa, és ezzel kezdetét vette egy nem mindennapi mese.
    A három testvér egymás kezéből kapkodta a hangszert. Az első akkordokat nagybátyjuk tanította, amiért igazán hálásak voltak. A zenélés és éneklés iránti csodálatukat látva szüleik nagy áldozat árán, de boldogan vásároltak még két hangszert, hogy immáron mindhárman együtt játszhassanak. Rövid idő alatt sikerült a gitározás minden fortélyát elsajátítaniuk.
    A Fivérek szerencsét próbáltak az élet egyéb területein is, polgári szakmát szereztek, ám akármerre vitte őket a sors, sosem hagytak fel a zenéléssel. Mint mindenben, a muzsikálásban is mindig az igényességre törekedtek. Hogy ezt a színvonalat elérjék, majd megőrizzék, zenei tanulmányokat folytattak. Tanultak klasszikus és jazzgitározást, énektechnikát, de több különböző stílus alapjait igyekeztek elsajátítani, úgy, mint funky, reggae, folklór. Mindezek mellett tudásukat szívesen adják át másoknak ének- és gitárórák keretén belül.
    Kiállták az összes próbát, amelyet az élet nekik szánt: minden versenyen, amelyen indultak az ifjak (Erkel Diákünnepek, SZIN, stb.), kimagasló eredménnyel szerepeltek, Remény című dalukért pedig nívódíjban részesítette őket az elismerő szakmai zsűri.
    Ebben a mesében viszont nem a király lánya és fele királysága a jutalom, hanem a három zeneimádó legénynek sokkal inkább fontosabb „ajándék: egy nagylemez!
    Az első gitár kézbevétele óta eltelt 12 hosszú esztendő szorgalmas gyakorlással, folyamatos képzésekkel, a zenei versenyek mellett számtalan fellépéssel és koncerttel tette őket még sikeresebbé és elszántabbá. Boldog napok ezek mind. A legboldogabb nap mégis az lesz, amikor a hallgatók is megismerkedhetnek végre a három fantasztikus zenésszel, Antallal, Róberttel és Krisztiánnal, amikor a közönséget teljesen hatalmába keríti elképesztő tehetségük és ellenállhatatlan személyiségük!
    Júlia című dalukat hallgatva úrrá lesz rajtunk a vágy, hogy egyszerre halljuk és lássuk is a három fiatal művész különleges gitárjátékát, hiszen hihetetlen sebességgel képesek a húrokat megszólaltatni, nem beszélve énekhangjukról! Mindennek eredményeként egy igazán pörgős, ritmusos, latinos, temperamentumos, szövegében romantikus dal született, amelynek hatására szem szárazon marad ugyan, de test mozdulatlanul biztosan nem!

КОМЕНТАРІ • 50

  • @heni751
    @heni751 14 років тому +1

    Nekem Fantasztikus ez a dal!!!És a MEGASZTÁRBAN IS ÉTÜK SZORITIOK!!!AZ BIZTOS HOGY NAGY SZTÁROK LESZNEK!:)

  • @Dramamuki
    @Dramamuki 14 років тому

    Egyetértek. Ha a táncot kedveled, elég szánalmas, hogy videóklippeket nézel,hogy aztán kommentálgass fölösleges dolgokat. Nem tartozik rád, kinek mi tetszik.

  • @bumbicsek1
    @bumbicsek1 14 років тому

    Remélem minnél elörébb végeznek. Sok zenekar szeretne igy játszani aszt hiszik, hogy ordibálással meg ricsajjal zenét játszanak. A FIVÉREK!!! összehangolt letisztult dallamvilágot hoztak el magukkal. GYERÜNK mindent BELE!!! TONI

  • @aranyfaszu1976
    @aranyfaszu1976 14 років тому

    Nagyon jo lett gratulálok de inkább táncoljatok a port jobban bírom xD
    a többi komentesnek meg izlési ficama van vagy rokon lehet

  • @floralia96
    @floralia96 14 років тому

    Ha belegondolunk, ők 2010 legjobb zenekara...legalábbis a megasztárból (és személyes véleményem szerint nem csak onnan)

  • @aranyfaszu1976
    @aranyfaszu1976 14 років тому

    te jó ég má a gyerekeim is ezt éneklik éjjel-nappal és kivülről fujják a szöveget is.xD
    jok vagytok sok sikert !!!

  • @axel1127
    @axel1127 14 років тому

    csá! Tuti lett nagyon a klipp! de mikor lesz már végre koncert?!! Jo lenne már egy gitáros buli!

  • @fenysugaar
    @fenysugaar 14 років тому

    jajj jó lett a videóklipp is nagyon, és tényleg szép a júlia :))
    betti

  • @deccmatt
    @deccmatt 14 років тому

    NAGYON KLASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZ! Jó lett, ÉLET van benne!!!!!!!!!!

  • @bercitemesi
    @bercitemesi 14 років тому +1

    :) élmény volt a lemezen dolgozni :)

  • @string3298
    @string3298 14 років тому

    ebből a számból már csak a megszokott gitárszólókat hiányolom:D

  • @vroghy
    @vroghy 14 років тому

    Profi, jók vagytok!Gratula!Mikor lesz lemezbemutató és hol?

  • @aranyfaszu1976
    @aranyfaszu1976 14 років тому

    nagyon jo a zene már a fiaim is ezt éneklik éjjel-nappal

  • @lebevick
    @lebevick 14 років тому

    Alapjába véve nem a stílusom, de ez a szám megfogott...

  • @brigi0509
    @brigi0509 14 років тому

    Egyre jobbak vagytok, csak gratulálni tudok nektek!

  • @backlery
    @backlery 14 років тому

    nem lehet megunni.:) nagyon nagyon jó lett.

  • @petike091
    @petike091 14 років тому

    Ó hát ez nagyon jó! Sok sikert a továbbiakban is!

  • @tgmaster80
    @tgmaster80 14 років тому

    Max respect, ez tényleg nagyon jól sikerült.

  • @fikajulcsa
    @fikajulcsa 14 років тому

    Marha jó!
    hungarian gipsy kings! :)))))))))

  • @Nikoladze85
    @Nikoladze85 14 років тому

    Compliment to Katalin

  • @Fannika626
    @Fannika626 14 років тому

    nekem 2:32 -től tetszik nagyon (L)

  • @Fannika626
    @Fannika626 14 років тому

    @foedus1986 honan ismered őket ??

  • @zsoxd
    @zsoxd 14 років тому

    Éééééés nagyon jóóóóók!!!!!!

  • @norbi1020
    @norbi1020 14 років тому

    Zseniálisak vagytok...

  • @chris49901
    @chris49901 14 років тому

    jóó nagyon (=

  • @anett027
    @anett027 14 років тому

    ez nagyon jó

  • @kastlimeister
    @kastlimeister 14 років тому

    Krisztián, el sem hiszem, mennyit változtál!
    Fiúk, nagyon profik vagytok! A Megasztárral pedig tuti befutók lesztek. Örülök, hogy ilyen profik laknak Csongrádon/Szentesen...pont a nagyim utcájában... :)

  • @President00091
    @President00091 14 років тому

    Kár,hogy kiestek,de figyeljétek meg Ők fogják a legnagyobb sikert elérni az életben az összes versenyző közül!!!!
    De szerintem már el is érték!!!!
    Csak így tovább fiúk!!!

  • @Dramamuki
    @Dramamuki 14 років тому

    Fantastic, Perfect, and so on...:) Pörgős, vérpezsdítő... egész egyszerűen JÓ! Gratulálok!

  • @Bejcsaj
    @Bejcsaj 14 років тому

    Másodjára már veletek énekeltük, nagyon fülbemászó! Gratulálok, nagyon jók vagytok!!!

  • @sandorschiller4228
    @sandorschiller4228 6 років тому

    Egyszerűen profik.Csak így tovább.

  • @petrovszkip
    @petrovszkip 14 років тому

    15000 megtekintés...már nem sok kell a bűvös 1000000-hoz :D
    hajrá srácok!
    üdv: peti

  • @propike1981
    @propike1981 14 років тому

    Hát srácok...
    Ez egy remek klipp, egy fülbe mászó zenéhez!
    Várom a folytatást!!!!

  • @schwarczne
    @schwarczne 13 років тому

    kovacsbeci1-nek üzenem hogy menjen fülészetre tovobbra is nagyon szeretem a FIVÉREKET :D

  • @Athoska6640
    @Athoska6640 14 років тому

    A profizmus végre megmutatkozott!!! Én már rajongó vagyok! :)

  • @tundefodor
    @tundefodor 13 років тому

    Velencén lesznek február 26-án!!! ott leszek a biztos!!!

  • @MasterDeni1
    @MasterDeni1 14 років тому

    Grat srácok! Jó lett a cucc!! Csak így tovább!!

  • @sstibike
    @sstibike 14 років тому

    Nagyon nagy! Remélem tele lesztek fellépéssel :-)

  • @victory0512
    @victory0512 14 років тому

    nagyon jó ez a szám fiúk!Csak így tovább.

  • @katkakiralyova77
    @katkakiralyova77 13 років тому

    srácok, tudtok! -és ez nem bók, tény! :pianomen

  • @boriszom
    @boriszom 14 років тому

    Szuper ez a klipp! Profi munka!!!

  • @janizenesz
    @janizenesz 12 років тому

    Nagyon jók csak igy továb

  •  14 років тому

    Gratula:-)

  • @norbis9971
    @norbis9971 13 років тому

    lenne egy kerdesem....ezt ok irtak?

  • @TheSoulxD
    @TheSoulxD 13 років тому

    BÁMBÓLÉJJJÓÓÓÓÓ BÁMBÓLÉJJÁÁÁ

  • @Lhopkmiokg
    @Lhopkmiokg 13 років тому

    tök jó a szám tecik

  • @hetty0617
    @hetty0617 14 років тому

    ♥♥♥

  • @hetty0617
    @hetty0617 14 років тому

    ♥♥♥

  • @tonilisa102
    @tonilisa102 12 років тому

    nagyon szép zene