elsősorban köszönöm az előadást. barátnőmnek van ilyen ajándéka (ami hithű katolikusként neki kifejezetten teher) hogy hall és lát dolgokat, általában tiszta képeken keresztül hoz üzeneteket, kérdezni nem tud - egyfajta visszhangként jelennek meg benne beszélgetések, és ebből érkeznek válaszok (ha jól értelmeztem, a kismillió beszélgetésünket az elmúlt tizenx évből,. ) azért hiteles, mert olyan képeket, helyzeteket tudott leírni amikben nem volt jelen és amikről én nm igazán beszéltem senkinek sem, olyan "képi" pontossággal, hogy ijesztő. általa megtanultam megbékélni a halállal és megtanultam jelenlenni a haldokló szenvedésében (kutyáim és macskáim), és az élet folyása nyugodtabb lett.
Előző otthonomban és munkahelyemen is többször mozdultak meg tárgyak, nyílt ki a csap, ajtó fizikai behatás nélkül. Szemmel láthatóan "haladt" arrébb egy-egy tárgy asztalon, pulton stb. Reprodukálni sehogy sem tudtam a mozgást. Mindig csak konstatáltam az eseményt, mert félelem, rossz érzéssel nem társult. A videót hallgatva rájöttem, valószínűleg ezek olyan szintű behatások voltak, mint hogy a madár kapcsolatba kerül a kocsimmal és velem, ha rá ürít 😅 Köszönöm a tanítást 🙂
Unokaöcsém látott valakiket / valamiket a régi házukban , amikor kicsi volt. Pár évvel később azt mondta, ott laktak az okos gyerekek. Természetesen mára már elfelejtette.
A problémáinkat ugyan csak mi lehetünk végső felelősek, de ezoterikus tudás nélkül sokan nem gondolnak rá, hogy valóban a tukorszfera sok elmezavar okozója pl. a közismert skizofrénia, depresszió, stb. De ha van ismeret, ki lehet kerülni. Fő a tudatosság!
Környezetnél hidegebb térfoltok, ellentmond a földi emberiség energiaáramlás törvényének(meleg környezetben nem alakul ki hideg térfolt). Valaki, valami elvonja az energiát adott térrészből.
Igen "szellemes" volt, majdnem végig nevettem 🙂 Talán a szellemek akkor nyernek létezést, ha igazán hiszünk benne és tápláljuk energiával. Számomra az is kérdés, hogy mi az ami szellemként meg tud nyilvánulni. Érdekes tény az is, hogy keleten Krishnát látják és nyugaton Jézust, vagy Máriát, talán az emberi elme projektálja ki ezeket a képeket. Ramana Maharishinek volt egy válasza egy ilyen látnoknak: ami megjelenik és eltünik az nem valós...
Igen vannak és léteznek de ők nem ártanak egyáltalán nem kell félni tőlük. Vannak olyanok akik játszanak, de nem kell félni tőlük nemés csak azért ilyen kegyetlen melyiket szereted energiát akár és nézzétek őket és szeretettel egészen mások lesznek.
Köszönjük a videot! Nem tudom mennyire tudom jól, hogy a Buddhista meditációk egyfajta kiüresedést eredményeznek. Hallottam olyan elméletet, hogy ebben a kiüresedett állapotban tudnak külső lények megtalálni és manipulálni esetleg megszállni. Ez akkor nem igaz ha jol értem a video alapján. Mi a helyzet a belső démonainkkal? Félelmeinkkel, amik előjöhetnek meditáció alatt, ahogy haladunk mélyebbre. Vagy ha félelem kap el minket meditáció közben? Mit lehet ezekkel a félelmekkel kezdeni? Köszönöm 🙏
Kedves Zoltán! Azt szeretném kérdezni hogy hol lehetne utána olvasni annak a 18 tünetnek? És mit gondolsz a "nyelveken beszélèsről"? Több keresztény hitű személy "nyelveken beszél" mondják ők...
3 роки тому+3
Terry Clifford: Tibetan buddhist medicine and psychiatry c. könyvében lehet utánaolvasni, a 9. fejezet szól erről. A több nyelven beszélés lehet pozitív értelemben vett megszállás következménye, vagy kapcsolódás előző életekhez, vagy más tudatok kisugárzásához.
Én kiskorom óta félek a szellemektol. Az valódi lehet, hogy vannak olyan házak, amelyekben érzem, hogy van ott valaki(szellem)? Ez egy ilyen rossz erzesben, hogy ki akarok jönni meg bizsergésben nyilvánul meg. Ezt megérezhetem vagy ez csak a gőg vagy a félelem? Én nem akarok kommunikálni velük, mert számomra ez ijesztő dolog
Sok fizikus azt mondja és kísérletekkel bizonyította mint mondjuk Brian cox vagy a cern nevű intézmény hogy nem léteznek szellemek. Én is kételkedem bennük mert még egyel sem talalkoztam
Én még sosem hallottam senkitől hogy őt bántják a szellemek. Ilyen tényleg van? :D És mi bajuk lett? :) Szerintem normál életet élő embernek, aki jobbról balról tevékenykedik egész nap, ez eszébe sem jut, hogy egyáltalán körbevesznek minket ilyen lények.
4 роки тому+5
A Buddhának volt egy jó tanítványa, akinek az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem ő ül a Buddha helyett. Ő azt mondta, hogy csak az aurájukban különböznek. A tanítvány a halála után továbbra sem tudta elengedni ezt a problémát, ezért a Buddha legtöbb tanításán részt vett szellemként, és erre a Buddha néha utalt is.
Kedves Zoltán. Édesapám szeptemberben halt meg. Ezután édesanyám többször hallotta ahogy a nevét kiabálja, ugyanúgy ahogyan életében hívta. Egyszer félálomból arra riadt, három robajt hallott, de semmi fizikai nyoma nem volt. Majd ismét félálomban a tv előtt arra riadt mintha megbökték volna a fejét. Lökést érzett a fején. Szerinted? Az édesapám jelezget? Arra is gondoltam akkor amikor a lökést érezte talán a testébe akart lépni.
4 роки тому+4
Ilyen esetekben azt szokták javasolni, hogy kérdezze meg gondolatban, hogy miben segíthet, vagy van-e valami, amit el szeretne mondani. Ők hallják a mi gondolatainkat, de mi nem halljuk őket. Ezért a kérdésekre csak jelezni tudnak válaszként.
végre egy hiteles ember, érthető, világos kommunikációval !👍
Cser Zolit elfogadnam tanitomnak. Nagyon jókat és bölcseket mond
elsősorban köszönöm az előadást. barátnőmnek van ilyen ajándéka (ami hithű katolikusként neki kifejezetten teher) hogy hall és lát dolgokat, általában tiszta képeken keresztül hoz üzeneteket, kérdezni nem tud - egyfajta visszhangként jelennek meg benne beszélgetések, és ebből érkeznek válaszok (ha jól értelmeztem, a kismillió beszélgetésünket az elmúlt tizenx évből,. ) azért hiteles, mert olyan képeket, helyzeteket tudott leírni amikben nem volt jelen és amikről én nm igazán beszéltem senkinek sem, olyan "képi" pontossággal, hogy ijesztő. általa megtanultam megbékélni a halállal és megtanultam jelenlenni a haldokló szenvedésében (kutyáim és macskáim), és az élet folyása nyugodtabb lett.
Előző otthonomban és munkahelyemen is többször mozdultak meg tárgyak, nyílt ki a csap, ajtó fizikai behatás nélkül. Szemmel láthatóan "haladt" arrébb egy-egy tárgy asztalon, pulton stb. Reprodukálni sehogy sem tudtam a mozgást. Mindig csak konstatáltam az eseményt, mert félelem, rossz érzéssel nem társult. A videót hallgatva rájöttem, valószínűleg ezek olyan szintű behatások voltak, mint hogy a madár kapcsolatba kerül a kocsimmal és velem, ha rá ürít 😅
Köszönöm a tanítást 🙂
Unokaöcsém látott valakiket / valamiket a régi házukban , amikor kicsi volt. Pár évvel később azt mondta, ott laktak az okos gyerekek. Természetesen mára már elfelejtette.
Köszi, ez jó volt😅
A problémáinkat ugyan csak mi lehetünk végső felelősek, de ezoterikus tudás nélkül sokan nem gondolnak rá, hogy valóban a tukorszfera sok elmezavar okozója pl. a közismert skizofrénia, depresszió, stb. De ha van ismeret, ki lehet kerülni. Fő a tudatosság!
Környezetnél hidegebb térfoltok, ellentmond a földi emberiség energiaáramlás törvényének(meleg környezetben nem alakul ki hideg térfolt). Valaki, valami elvonja az energiát adott térrészből.
Koszonom.
De viszont éreztem
Szia Zoli ! Igen, az én testemet is megszállják az általad említett szexdémonok. De 3 nehéz perc után maguktól távoznak.... :-)))))))))
Van olyan eset is hogy pont egy kis baleset ment meg valakit a telyjes elbutulástól ! Mert SZERENCSÈJE VAN ,ha van ilyen hogy SZERENCSE ?
Vannak jóindulatú szellemek is csak azok személyválógatok ,nem foglalkoznak olyanokkal akik KÉPTELENEK megérteni bármit is .
Igen "szellemes" volt, majdnem végig nevettem 🙂
Talán a szellemek akkor nyernek létezést, ha igazán hiszünk benne és tápláljuk energiával. Számomra az is kérdés, hogy mi az ami szellemként meg tud nyilvánulni. Érdekes tény az is, hogy keleten Krishnát látják és nyugaton Jézust, vagy Máriát, talán az emberi elme projektálja ki ezeket a képeket. Ramana Maharishinek volt egy válasza egy ilyen látnoknak: ami megjelenik és eltünik az nem valós...
Kedves Zoltan
Szeretnek kerdezni valamit.
Mit gondolsz arrol amit az emberek, vallasok a pokolnak nevenek? Mi lehet ez?
Koszonom
Szep napot
A pokol nem hely, hanem állapot. Azért is gyakorlunk, hogy ne kerüljünk ebbe az állapotba, melynek a hátterében a gyűlölet áll.
az Istennélküliség állapota: minden rossz ėrzēs kigyűjtve...
Igen vannak és léteznek de ők nem ártanak egyáltalán nem kell félni tőlük. Vannak olyanok akik játszanak, de nem kell félni tőlük nemés csak azért ilyen kegyetlen melyiket szereted energiát akár és nézzétek őket és szeretettel egészen mások lesznek.
Köszönjük a videot! Nem tudom mennyire tudom jól, hogy a Buddhista meditációk egyfajta kiüresedést eredményeznek. Hallottam olyan elméletet, hogy ebben a kiüresedett állapotban tudnak külső lények megtalálni és manipulálni esetleg megszállni. Ez akkor nem igaz ha jol értem a video alapján.
Mi a helyzet a belső démonainkkal? Félelmeinkkel, amik előjöhetnek meditáció alatt, ahogy haladunk mélyebbre. Vagy ha félelem kap el minket meditáció közben? Mit lehet ezekkel a félelmekkel kezdeni? Köszönöm 🙏
Kedves Zoltán! Azt szeretném kérdezni hogy hol lehetne utána olvasni annak a 18 tünetnek? És mit gondolsz a "nyelveken beszélèsről"? Több keresztény hitű személy "nyelveken beszél" mondják ők...
Terry Clifford: Tibetan buddhist medicine and psychiatry c. könyvében lehet utánaolvasni, a 9. fejezet szól erről. A több nyelven beszélés lehet pozitív értelemben vett megszállás következménye, vagy kapcsolódás előző életekhez, vagy más tudatok kisugárzásához.
A rablokon kivül senki nem rugja be az ajtot ! Normális esetben a bent lakó nyit ajtot akinek AKAR ! és akit beenged az fog foglalkozni vele .
Energiavampirok pedig vannak.
Én kiskorom óta félek a szellemektol. Az valódi lehet, hogy vannak olyan házak, amelyekben érzem, hogy van ott valaki(szellem)? Ez egy ilyen rossz erzesben, hogy ki akarok jönni meg bizsergésben nyilvánul meg. Ezt megérezhetem vagy ez csak a gőg vagy a félelem? Én nem akarok kommunikálni velük, mert számomra ez ijesztő dolog
Sok fizikus azt mondja és kísérletekkel bizonyította mint mondjuk Brian cox vagy a cern nevű intézmény hogy nem léteznek szellemek. Én is kételkedem bennük mert még egyel sem talalkoztam
😊
Ha a még meg nem születettek szellemnek számítanak, akkor igen.
Ki tudja megmondani hogy szellemek
Én még sosem hallottam senkitől hogy őt bántják a szellemek. Ilyen tényleg van? :D És mi bajuk lett? :) Szerintem normál életet élő embernek, aki jobbról balról tevékenykedik egész nap, ez eszébe sem jut, hogy egyáltalán körbevesznek minket ilyen lények.
A Buddhának volt egy jó tanítványa, akinek az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem ő ül a Buddha helyett. Ő azt mondta, hogy csak az aurájukban különböznek. A tanítvány a halála után továbbra sem tudta elengedni ezt a problémát, ezért a Buddha legtöbb tanításán részt vett szellemként, és erre a Buddha néha utalt is.
Kedves Zoltán. Édesapám szeptemberben halt meg. Ezután édesanyám többször hallotta ahogy a nevét kiabálja, ugyanúgy ahogyan életében hívta. Egyszer félálomból arra riadt, három robajt hallott, de semmi fizikai nyoma nem volt. Majd ismét félálomban a tv előtt arra riadt mintha megbökték volna a fejét. Lökést érzett a fején. Szerinted? Az édesapám jelezget? Arra is gondoltam akkor amikor a lökést érezte talán a testébe akart lépni.
Ilyen esetekben azt szokták javasolni, hogy kérdezze meg gondolatban, hogy miben segíthet, vagy van-e valami, amit el szeretne mondani. Ők hallják a mi gondolatainkat, de mi nem halljuk őket. Ezért a kérdésekre csak jelezni tudnak válaszként.
Azért azt még hozzátenném hogy tudnak küldeni képeket. Az agyunk tudja vizuálni azokat a képeket amiket küldenek
Nem támadnak, üzenni szeretnének velem, és tudomásul veszik ha én ezt nem szeretném. Ennyi
De remélem hogy azért szeretnéd átadni...
Van baj...
Én az előző életemben sem hittem ezekben !
Szerintem a szellemek nem nyelven kommunikálnak.
Attól függ, hogy milyen szellemről van szó. Léteznek szellem-szótárak is.
@ ugye ez csak vicc? :) Mármint a szellem szótár
Haénmoteszelevagyoétemitakarotőlemitakaroközöni?
Képek, képsorok, tapintás, szaglás, hallás kevésbé nehezen megérthető.
Nem jó elfoglaltság a dolgok ősszekutyulàsa ! Az élők az élőkkel foglalkozzanak .A tőbbiek megpuszilhatják egymást !