@@maximacloaca4590 Lehet gondolni rólam, hogy bárkit vakon követek, de aki így gondolja, az téved. Gyurcsányt is végighallgattam (bár a valamivel több mint 1 óra alatt beszélt, beszélt, de nem mondott semmit). Orbánt is meghallgatom, Kéri Lászlót is, és még sorolhatnám. Majd levonom a logikus következtetéseket. Ellentétben veled, aki egy mondat elolvasása után azt gondolja, hogy mindent IS tud az írójáról...
Azt gondolom, hogy aki eddig Önkényest hallgatott, az nem feltétlenül azért tette, mert Robival, Oszival, Búlcsúval vagy bármelyik másik szereplővel feltétel nélkül egyetértett, hanem azért, mert a hozott témákról kapott egy -a sajátjától eltérő-perspektívát. Az ominózus Eszteres adást is innen kellene nézni, ahogy a rá érkező véleményeket is. A kommentszekció alapján a hallgatóknak nem Eszter személyével vagy mondanivalójával volt problémája, hanem azzal, ahogy azt előadta. A személyes véleményem is az, hogy amit Eszter előadott abban a műsorban, az egyszerűen méltatlan volt az Önkényes színvonalához. Ez a hisztéria, már-már tombolás az óvodában sem fogadható el, nem egy színvonalas rádióműsorban. Amikor megtudtam, hogy Eszter ráadásul vezető szerepet tölt be a Spirit-nél, az számomra a teljes megdöbbenés volt. Csak remélni tudom, hogy a munkakapcsolataiban nem ilyen, mint a műsorban volt.
Én nem vagyok ennyire optimista azzal a nőszeméllyel szemben, konkrétan semmilyen pozitív benyomásom sincs vele kapcsolatban, és látva a tenyérbemászó arroganciáját, még az "antinő" fogalmát sem tartom tőle távolinak.
Nagyon jó arcok. Önkényes nélkül nincs közélet, örülök, hogy folytatják. Jó pihenést, Robi, van egy olyan érzésem az eddigiek alapján, hogy '25-ben még nagyobb szülség lesz az Robi és az Oszi közvetítette gondolatokra.
@@funghi-j9o Ment a krumpli ezért a kommentért, kedves random generált nevű, Rogán által idevezérelt fideszbirka. Már a véletlenszerűen generált nevedből látni, hogy komolytalan vagy. Mrgfogadtam, hogy nem fogok válaszolni ilyeneknek, de megkaptad a 2 perc figyelmed, úgyhogy sipirc vissza, a júdáspénz nem keresi meg magát.
Pedig nekem úgy tűnt, hogy az Atv-s műsorvezetők akikkel láttam Puzsért és Oszkárt szerepelni elkezdték elismerni az Önkényes Mérvadót és egész pozitívan kezdtek viszonyulni ehhez a szélsőközép vonalhoz, míg előtte csak vérszívást és karakter rombolást láttam tőlük. Többnyire vágottan hallgattam, de sajnálom, hogy oda a rádió nyújtotta technikai háttér. Kedvenc adásaim voltak a sokból a Magyar ember meghitt viszonya az evéssel és a Vidnyánszky féle tébolydának az elemzése. Vagy a Szandis-bulivanaprajafalván. Remélem folytatódik a műsor és remélem a sok kiváló vendég a jövőben is hozzájárul. Nem volt adás ami ne hozta volna a megszokott kiváló szintet.
Azért az is egy alapvető kérdés, hogy mennyiben erkölcsös egy olyan rádióval leszerződni, ami egy, a hatalom által lemészárolt rádió frekvenciájára csapott le, mint keselyű az elhullott tetemre, majd utána ott magas erkölcsi piedesztálról kritizálni mások erkölcsiségét. A főnökséggel nem kötelező egyetérteni, de azért az nem mindegy, hogy melyik főnöknél vállal az ember mondjuk drótkerítés-, vagy krematórium építést, akkor sem, ha amúgy a tőle telhető legmagasabb színvonalon végzi el a munkát.
"a főnök... mi neki termeljük a pénzt, ő meg nekünk termeli a pénzt..." Robi, az utóbbi állításod súlyos tévedés, a főnök nem termel pénzt a dolgozónak, csak a dolgozó termel a főnöknek, és majd ő oszt neked belőle valamennyit. Még akkor is, ha teljesítményalapú a "visszaosztás".
VIGYÁZZATOK, a Műsor nevekre joga lehet a régi munkahelyeteknek, legjobb lenne ÚJ ÖNKÉNTES MÉRVADÓNAK, VAGY ÚJ APUNAK HIVNI, különben később bonyodalmakat okozhatnak jogászkodással.
Nem titok, hogyan történt. Magyar 'Patásördög' Péter zsírra szállt porral bezselézte a Puzsérék haját, majd közösen belakmároztak dr. Oetker csokipudingból. Ezután mindkettőjük telefonját a Dunába vágta, és a felbőszített Puzsérékat nadrágszíjas nadrágokat hajigálva késztette menekülésre. Láttam, ott voltam. Aki nem hiszi el, az hazaáruló!
Leiratkoztam mindegyikről, ez érdekelt
A szabad rádiózás egyik bástyája bukott el most...
Hála égnek megnyilt az INGA😊 Egy kulturális ÓÁZIS ahol folytatni lehet HÁLA ÉS KÖSZÖNET ÉRTE!!
Csak ezt a műsort néztem a csatornán
A kimondott szónak hatalma van! Robi nagy. Nem értek vele mindenben egyet..dee kb 95%-ban igaza van!
Nekem nagyon fog hiányozni.
Olyan jó volt hallgatni őket a rádióban.
Tehát igaza volt Magyar Péternek az ATV-vel kapcsolatban...
Igen Magyar Péter egy zseni, akik mindent tud és mi imádjuk és vakon követjük!
@@maximacloaca4590... hopp egy fal.😂
@@repetro1 Nem baj, ha Péter azt mondta, hogy előre, akkor előre.
@@maximacloaca4590 Vargáné Péter beszart! Brüsszel, ősbűn!
@@maximacloaca4590 Lehet gondolni rólam, hogy bárkit vakon követek, de aki így gondolja, az téved. Gyurcsányt is végighallgattam (bár a valamivel több mint 1 óra alatt beszélt, beszélt, de nem mondott semmit). Orbánt is meghallgatom, Kéri Lászlót is, és még sorolhatnám. Majd levonom a logikus következtetéseket. Ellentétben veled, aki egy mondat elolvasása után azt gondolja, hogy mindent IS tud az írójáról...
Kedvenc rádióműsorom volt.
Azt gondolom, hogy aki eddig Önkényest hallgatott, az nem feltétlenül azért tette, mert Robival, Oszival, Búlcsúval vagy bármelyik másik szereplővel feltétel nélkül egyetértett, hanem azért, mert a hozott témákról kapott egy -a sajátjától eltérő-perspektívát.
Az ominózus Eszteres adást is innen kellene nézni, ahogy a rá érkező véleményeket is. A kommentszekció alapján a hallgatóknak nem Eszter személyével vagy mondanivalójával volt problémája, hanem azzal, ahogy azt előadta.
A személyes véleményem is az, hogy amit Eszter előadott abban a műsorban, az egyszerűen méltatlan volt az Önkényes színvonalához. Ez a hisztéria, már-már tombolás az óvodában sem fogadható el, nem egy színvonalas rádióműsorban.
Amikor megtudtam, hogy Eszter ráadásul vezető szerepet tölt be a Spirit-nél, az számomra a teljes megdöbbenés volt. Csak remélni tudom, hogy a munkakapcsolataiban nem ilyen, mint a műsorban volt.
Valszeg ugyanilyen és pont emiatt van ott, ahol 😂
Én nem vagyok ennyire optimista azzal a nőszeméllyel szemben, konkrétan semmilyen pozitív benyomásom sincs vele kapcsolatban, és látva a tenyérbemászó arroganciáját, még az "antinő" fogalmát sem tartom tőle távolinak.
Itt melyik részről van szó?
@@CaptainCsaba ua-cam.com/video/bw2OAV9JGCo/v-deo.htmlsi=37v7M4ZZRtyzTF0l
ua-cam.com/video/bw2OAV9JGCo/v-deo.htmlsi=37v7M4ZZRtyzTF0l
Puzsér for ever 🎉🎉🎉❤
Puzsér Robi a legjobb
Nagyon jó arcok. Önkényes nélkül nincs közélet, örülök, hogy folytatják. Jó pihenést, Robi, van egy olyan érzésem az eddigiek alapján, hogy '25-ben még nagyobb szülség lesz az Robi és az Oszi közvetítette gondolatokra.
Neked
@@funghi-j9o Ment a krumpli ezért a kommentért, kedves random generált nevű, Rogán által idevezérelt fideszbirka. Már a véletlenszerűen generált nevedből látni, hogy komolytalan vagy. Mrgfogadtam, hogy nem fogok válaszolni ilyeneknek, de megkaptad a 2 perc figyelmed, úgyhogy sipirc vissza, a júdáspénz nem keresi meg magát.
Pedig nekem úgy tűnt, hogy az Atv-s műsorvezetők akikkel láttam Puzsért és Oszkárt szerepelni elkezdték elismerni az Önkényes Mérvadót és egész pozitívan kezdtek viszonyulni ehhez a szélsőközép vonalhoz, míg előtte csak vérszívást és karakter rombolást láttam tőlük. Többnyire vágottan hallgattam, de sajnálom, hogy oda a rádió nyújtotta technikai háttér.
Kedvenc adásaim voltak a sokból a Magyar ember meghitt viszonya az evéssel és a Vidnyánszky féle tébolydának az elemzése. Vagy a Szandis-bulivanaprajafalván.
Remélem folytatódik a műsor és remélem a sok kiváló vendég a jövőben is hozzájárul. Nem volt adás ami ne hozta volna a megszokott kiváló szintet.
Indítsatok egy hasonló műsort a Partizánnal közösen....
Mindkettőt kivettem az autóm rádiójából. Várom hogy hol folytatjátok!
Köszi Robi, hogy kiálltál az asztrológia mellett!
A Tòni elengedett egy telefont….. és nincs toväbb csatorna!
Tévedésben vagy kisapàm,mostànaban a messiàsotok kavargatja a médialapjait,ébredj fel😅
Gratulálok a negyedmillió feliratkozóhoz.
Azért az is egy alapvető kérdés, hogy mennyiben erkölcsös egy olyan rádióval leszerződni, ami egy, a hatalom által lemészárolt rádió frekvenciájára csapott le, mint keselyű az elhullott tetemre, majd utána ott magas erkölcsi piedesztálról kritizálni mások erkölcsiségét. A főnökséggel nem kötelező egyetérteni, de azért az nem mindegy, hogy melyik főnöknél vállal az ember mondjuk drótkerítés-, vagy krematórium építést, akkor sem, ha amúgy a tőle telhető legmagasabb színvonalon végzi el a munkát.
Igazatok van!
Ja... Amúgy nem!
Símán csak beszívjátok, majd fújjátok a levegőt. A végén pedig mi szívunk igazán. Köszönöm!
Hallom hallom a rogán cilit a tenisz edző fugázza?
Az ATV az ország első magán TV-je, nem a hitgyüli a tulajdonos! Vajon kié akkor???
Ha a youtube kitermelte a költségeket, remélem saját csatornán folytatjátok majd.
“ Ha jógázol,akkor a gonosz démonoknak áldozol….” Németh Sándor
Forditom: rossz helyre fizeted a penzt a lelki bekedert...
@@gyongyiolah1609 Már akkor gond van,ha fizetni kell a lelki békéért…
Amikor reggel yogazok,akkor jonnek a jo gazok...
Ez megnyugtató, mert egy alkesz, köver disznó vagyok a akinek már a se...t is nehezere esik kitörőlni, de én a menybe kerülök!☝️
Ámen!
😇🙏⛪️🕊👑
@@zoltanszekulics8777 Ámen!
Hajrá Juve! 👍👌🤗
Folytassátok a UA-cam-on plííz!!!!!!
Indul a valasztasi kampany...
"a főnök... mi neki termeljük a pénzt, ő meg nekünk termeli a pénzt..."
Robi, az utóbbi állításod súlyos tévedés, a főnök nem termel pénzt a dolgozónak, csak a dolgozó termel a főnöknek, és majd ő oszt neked belőle valamennyit. Még akkor is, ha teljesítményalapú a "visszaosztás".
Sajnálom!!!
VIGYÁZZATOK, a Műsor nevekre joga lehet a régi munkahelyeteknek, legjobb lenne ÚJ ÖNKÉNTES MÉRVADÓNAK, VAGY ÚJ APUNAK HIVNI, különben később bonyodalmakat okozhatnak jogászkodással.
Ez a saját brandjük volt, ők vitték oda a nevet. A korábban nekik helyet adó rádiókban ugyanez volt a nevük.
Ja,Magyar Péternek igaza van az Atv-vel kapcsolatban?
Tulajdonképp Magyar Péter rúgott ki titeket :D
A szektatagokat nem érdekli,valamint nem is értik az egész szappanoperàt,nekem tetszik a cirkusz😂😂
Nem titok, hogyan történt. Magyar 'Patásördög' Péter zsírra szállt porral bezselézte a Puzsérék haját, majd közösen belakmároztak dr. Oetker csokipudingból. Ezután mindkettőjük telefonját a Dunába vágta, és a felbőszített Puzsérékat nadrágszíjas nadrágokat hajigálva késztette menekülésre. Láttam, ott voltam. Aki nem hiszi el, az hazaáruló!
...derhogy,csak belecseppentett a pohárba.
Kéne egy cégcsoport counter.
Puzsér is szépen, lassan fő meg, mint az a bizonyos béka. :)
Spirit fm, atv...
Ja ezt man lattam..
Robi állandóan a polgármesterjelölti storyával jön 😂
emulgátor voltak?
Spirit ezentùl, csak a filmes beszègetès
❤❤❤😊
👍
Nagyobb asztal nem volt? Jó h nem 10 méterre ül egymástól a műsorvezető és a vendégek.
putinfób vagy tudat alatt --tudod?
Oszi= Puzsér 2.1
✔️
Kiutasították a műsort? Akkor ezek szerint annak idején a legendás Szomszédok sorozatot is kiutasították és azért szűnt meg.