Hello Norbi! Gratulálok! Érdekes pecák lehettek, szép halakkal! Én úgymond utánad november elején kezdtem vallatni a bejárat környékét áradások közepette! Megvan a varázsa a helynek 🐟
Köszönöm! 🤝🏼 Nagy meccsek voltak, de az újpesti pontyok legyőzve!🟢⚪️😃 Csuka téren milyen az öböl? Elvétve látok 1-2 fogást, de nem igazán érzem benne a csukákat…
Szia! Köszönöm! Igen, elég jó karakterisztikájúak ezek a botok, szerintem inkább 2,75 lbs-nek felelnek meg fárasztáskor, ezekkel csukázom is rövid távra, oda is tökéletesek.
Szép munka! 😊 Látványos és tanulságos képanyag!😮 Én is voltam ott már többször, de lenginkabb UL pergetni. Igy is van hal, de súlyban közel sem ekkorák...😂 Az épitkezés(ek) miatt majdnem teljesen megközlithetetlen lett a Pesi oldala még a Duna pláza felől is... nem tudom, hogy adhattak kí úgy épitesi engedélyt, hogy ezzel szinte 0-ra csökknetik a part horgász megközelíthetőseget...😮
Szia! Köszönöm! :) Kipróbálom egyszer azt is végre, nem vitt még rà a lélek itt 😄 Elvileg le lehet még menni, a közleményben ez áll legalábbis, de én még azóta nem voltam ott.
Köszönöm! 3 m-es 3 lbs botokat használtam 5500-as Ultegra orsókkal, 30-as főzsinór 0,55-ös előtéttel. A horgok 4-es Fox Wide Gape Straight és Korda Crank X típusok voltak.
Milyen kötéssel kötöd össze a 0,30 és 0,55 zsinórt? :)@@norbilabasfishingtv1711
Рік тому+3
Norbikám ez igen! Profi-profi-profi! Szép átgondolt forgatókönyv, hibátlan beszéd, kurva jó vágás és hát szebbnél szebb halak! Te vágtad a videót? Üdv: Momó
Momókám, nagyon szépen köszönöm, azért ragad rám valami rólatok, nagy segítség, hogy ha kérdésem van, van kihez fordulnom :) Én vágtam igen, igyekszem most a felhalmozódott anyagokat megcsinálni, remélem belendülök és egyre jobb lesz :)
Рік тому+2
@@norbilabasfishingtv1711 tőlem aztán marha sokat tanultál!!! Ez a te érdemed senki másé…. Jó az irány! Ilyenekből sokat!!!!🙏🙏🙏
Gratulálok Norbi!👏
Szuper film lett, szép halakat sikerült lencsevégre kapni!👌💪
Csak így tovább!🤝
Köszönöm Lali! :)
Gratulálok Norbi. Szuper kis film lett, csodás fogásokkal! Ügyes vagy 🎣😉💪
Köszönöm Józsi! :)
Ez egy nagyon szuper film lett, le a kalappal Norbi! Sok sikert idénre is! 🤗👊🎣
Köszi Petikém! 😊
Megcélzom idén a 20 felettit ☺️
Hello Norbi! Gratulálok!
Érdekes pecák lehettek, szép halakkal! Én úgymond utánad november elején kezdtem vallatni a bejárat környékét áradások közepette! Megvan a varázsa a helynek 🐟
Szia!
Köszönöm! :)
Miket sikerült fognod? :)
Az igen!!! Szép munka Norbi!! Én pergetni járok oda.. Hajtom a balinokat és a csukákat..
Jól megbirkóztál velük gratulálok! 😂
Látom a füleden is 😅❤
Köszönöm! 🤝🏼
Nagy meccsek voltak, de az újpesti pontyok legyőzve!🟢⚪️😃
Csuka téren milyen az öböl? Elvétve látok 1-2 fogást, de nem igazán érzem benne a csukákat…
@@norbilabasfishingtv1711 csuka téren?ez olyan mint a pontyos sztorid..
Nem hittél benne annyira, aztán láss csodát!! akadnak 😉 szépek is .
Gratulálok a szép halakhoz.
Jó film lett :D
Köszönöm szépen! :)
Gratula a kitartáshoz 🎉🎉🎉🎉🎉
Köszönöm! :)
Gyönyörű halak Norbika! Szuper a videó is! Gratulálok 😊
Köszönöm Geri! :)
Gratulálok gyönyörű halak! Ezek a Botok amiket használsz szépen dolgoznak?
Szia!
Köszönöm!
Igen, elég jó karakterisztikájúak ezek a botok, szerintem inkább 2,75 lbs-nek felelnek meg fárasztáskor, ezekkel csukázom is rövid távra, oda is tökéletesek.
GRATULÁLOK NEKED.!!!!!!!. 🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😊
Köszönöm szépen! :)
Szia! Gratula, nagyon jó a videó! Kb. milyen távolra tudsz dobni ezzel a kombóval? A bot az Endless?
Szia!
Köszönöm!
Igen, 3 m-es Endless. 40-es főzsinórral 20mm-es bojlival 100 méterig tudok ezzel a szettel bedobni, ha minden minden jól sikerül.
Gratula. Milyen rod podot használsz?🎉
Köszönöm :)
Caperlan 😅
Szép munka! 😊
Látványos és tanulságos képanyag!😮
Én is voltam ott már többször, de lenginkabb UL pergetni. Igy is van hal, de súlyban közel sem ekkorák...😂
Az épitkezés(ek) miatt majdnem teljesen megközlithetetlen lett a Pesi oldala még a Duna pláza felől is... nem tudom, hogy adhattak kí úgy épitesi engedélyt, hogy ezzel szinte 0-ra csökknetik a part horgász megközelíthetőseget...😮
Szia!
Köszönöm! :)
Kipróbálom egyszer azt is végre, nem vitt még rà a lélek itt 😄
Elvileg le lehet még menni, a közleményben ez áll legalábbis, de én még azóta nem voltam ott.
Szia!
Gratulálok, szép halak. A felszerelésről mondanál pár szót?
Köszönöm!
3 m-es 3 lbs botokat használtam 5500-as Ultegra orsókkal, 30-as főzsinór 0,55-ös előtéttel. A horgok 4-es Fox Wide Gape Straight és Korda Crank X típusok voltak.
Milyen kötéssel kötöd össze a 0,30 és 0,55 zsinórt? :)@@norbilabasfishingtv1711
Norbikám ez igen! Profi-profi-profi! Szép átgondolt forgatókönyv, hibátlan beszéd, kurva jó vágás és hát szebbnél szebb halak! Te vágtad a videót?
Üdv: Momó
Momókám, nagyon szépen köszönöm, azért ragad rám valami rólatok, nagy segítség, hogy ha kérdésem van, van kihez fordulnom :) Én vágtam igen, igyekszem most a felhalmozódott anyagokat megcsinálni, remélem belendülök és egyre jobb lesz :)
@@norbilabasfishingtv1711 tőlem aztán marha sokat tanultál!!! Ez a te érdemed senki másé…. Jó az irány! Ilyenekből sokat!!!!🙏🙏🙏
szia
milyen swingert használsz?
Szia!
Korum Neo Mag swinger.
Gratulálok norbi erdéjböl ez nem reklám volt legalább görbüljön
Köszönöm! :)