@@adamberes6121azért mert Magyarországból nem lehet Oroszországot csinálni (lehet próbálkozni, de polgárháború lesz a vége), Romániát viszont még utolérhetjük. Szóval, aki Oroszországra vágyik, az kénytelen lesz odaköltözni.
Kovács István "Kokó" közveltenül nem, de közvetve politizál. Minden megnyilatkozása rendszerhűséget bizonyít. Ezt az áldemokratikus, csőlátó megjegyzését jó esetben is a "börtön" kategória illeti.
@@tamasmuszbek Ennek a niemandnak kurva nagy a hangja, és én nem igazán látom, hogy legalább ekkora erővel mutatnának rá a hazugságaira, csúsztatásaira, aljasságaira a kormánytól független oldalon. Az elhallgatás már nem működik ebben az esetben. Szerintem.
És úgy gondolom, hogy nem minden vagy bármely témára mentek volna ki az emberek!!! Ez konkrétan a gyermekvédelemre igaz , ami igazán köz felháborodást váltott ki az emberekből..
A gonosznak elég ha az igazak némák maradnak! Gyermekkoromban az általanosban két részre volt osztva az osztály jobb padsor a jó képességű gyerekek bal oldal a hülyék. Gyermekként nem fogtunk fel nem is érdekelt. Ma ha csak eszembe jut felmegy a vérnyomásom. Látom ki mire vitte és semmi köze ahhoz kit hová soroltak be. Ha kaptunk volna lehetőséget ki hová jutotthatott volna? És hol van ez fajsúlyosban ehhez az ügyhöz képest? Ezért nem szabad hallgatni!
Akkor mi lenne a dolga politikusként?! És szuperül csinálja! Fekavarta az érdektelen állóvizet. Eddig a kutyát nem érdekelte, nem foglalkozott senki a gyerekekekkel, egészságüggyel, Mávval. Még a polgárok sem háborodtak fel, elfogadták, hogy ez van mindnehol. MP egyértelmű, hogy nyerni szeretne, de igenis olyan dolgokat tesz, ami hasznos, fontos, politkusi feladat és amire eddig senki nem volt képes!!! Ne viselkedjen ilyen idi.....tán az ellenzék! Ez álszent, okoskodó duma.!!! Szedjék szét azt a mocskos, korrupt rendszert, akik ahhoz assziszátlnak, hogy el legyenek tusulva a bűntettek, ki legenek tüntetve a bűnözők, ne legyenek megvédve a kiszolgáltatottak, stb!
Mindenki beszél mindenről. Csak a Gyermekvédelemben dolgozókat nem kérdezik? Mit irattak velük alá? Esetleg "Titoktartás"????? Nem csodálkozom, hogy sorra hagyják el a pályát. Mert az Qurva Gáz.
Fájdalmas / döbbenetes az érzéketlenség, amivel a mindig okos, empatikus Boros kijelenti: az influenszertüntetés "bármilyen" témával mozgásba hozta volna ezt az óriási tömeget. Boros, "ez nem bűn, ez hiba!"
A schmitt mária, egy nagyon buta nő. Még érvelni sem tud intelligensen😂 Eldönteni el tudják, hogy ők nem a diktatúrát akarják! Csak nincsen módjuk rá, hogy változtassanak. Belecsavarodtok a mondatokba..
Egri folyamatosan rosszul van a felvétel alatt, egyszer ténylegesen is rosszul lett, mikor az asztalra borult.Le kellett volna állítani a felvételt!Ez nekem se tűnt fel először, mert csak hallgattam a beszélgetést, s miután elolvastam egy kommentet, jöttem rá, hogy tényleg rosszul érezte magát végig, szerintem alíg várta, hogy vége legyen a felvételnek.
Smith Maria egyet felejtett el : ázó kedves fiavskaja is úgymond “ ellenzéki politikus “ volt … milyen hálás lehet a magyarok nyilas záró szakértelmenek ?!?!?!
Tényleg, de már előtte látszott, hogy kezd rosszul lenni.Egyébként eddig nekem sem tűnt fel.Szerintem a két másik vitapartner viszont azt hitte, hogy színészkedik, amiatt, hogy Ábrahámot szóbahozta az egyik "esküdt".
Biztos nagyon jó hírolvasó Boros Tamás, de ezekhez a frontális beszélgetésekhez nagyon hisztis. Nézlek titeket amióta elkezdtétek és sok sikert, de néha kín ez a profizmust nélkülöző hiszti és arrogancia.
A gyerekvédelemben tényleg rengeteg probléma van. A vizesblokk, hát nem az a legnagyobb baj, egyébkent is sok helyen borzalmas az országban, Borosnak igaza van, elég sok helyen lehetett volna fotózni. Jó lenne, ha érdemben beszélnének a politikusok erről, mert baromi fontos, felvázolva a megoldási javaslatokat, de erre hiába várunk. Egyébként Ungár Péternek van egy jó beszélgetése ebben a témában Herzog Máriával itt a youtubeon.
A vizesblokkra mindenki felfigyel, ha a rossz szakmai munkát ekézné, arra csak a szakma és az értelmiség krémje figyelne. A vizesblokk a csali, a rávezetés az egész probléma halmazra. Ezt így kell látni.
Ungár Péter...hagyjuk.....komolyan ezt az álellenzéki, hazug, hobbiból politizáló nersegédet. Abszolt hiteltelen bármit is mond ki a szája, édesanyukájával együtt.
@@gabriellakrasznai5788Hát èn nem így látom. A rendszerből kikerült fiatal kallódó sorsokat nem a lepattant fűtőtest törte meg. De értem, csak a show, meg az fb likeok fontosak. A túlhabzás. Az ételmiség lényeglátását meg hagyjuk.
Kokóék véleménye szerint a népszavazás korai lenne, hiszen nem vagyunk a szükséges információk birtokában, és ezért az még nem lenne időszerű. Való igaz, hogy meg kellene várni azokat a gazdaságossági számításokat, amelyek megkönnyítenék a döntést. Én emögött nem keresnék egyéb szándékot, ismerve a beterjesztők elhivatottságát.
Schmidt Máriáék már elmehetnének Oroszországba, ha szerintük ott annyira demokrácia van, ne rontsák itt Magyarországon a levegót
Nem azoknak kellene elmenniük akik szerint minden is szar? Románia vár szeretettel ,már mindenben megelőztek nem? Mire vártok?
@@adamberes6121azért mert Magyarországból nem lehet Oroszországot csinálni (lehet próbálkozni, de polgárháború lesz a vége), Romániát viszont még utolérhetjük. Szóval, aki Oroszországra vágyik, az kénytelen lesz odaköltözni.
Bármely gyerek sérelme, bántalmazása, a gondoskodás elmaradása minden normális embert megráz.
Szóval akkor Magyar Péter normális. 😊
@@pavaboglarka424igen! ellentétben a fidesz gazembereivel
Skacok! jo ez a formátum,bárki találta is ki!hajrá!
Kovács István "Kokó" közveltenül nem, de közvetve politizál. Minden megnyilatkozása rendszerhűséget bizonyít. Ezt az áldemokratikus, csőlátó megjegyzését jó esetben is a "börtön" kategória illeti.
👍
Kokóka állami csecsen él.
Nem csak közvetve politizál. Bevallottan Fidesz-szavazó.
Mit tehetne, csak egy buta sportoló, sőt olyan sportban, ahol sok fejsérülés is érte.
Több biznisze is állami pénzeket kap, nem meglepő.
Fülöp Attila: POKOL!
Boros néha nagyon nem érti, hogy működik az ember.
Hát. Nagy szerencséje sokszor, hogy kulturált emberek között ül. Nyílik a bicska rendesen, meg szorul a kéz ökölbe a stílusától.
Hogy lehet kommentelni Német országban Smith azt mondta előtte, hogy nincs internet???????????
Borost ne oltsuk már le Ábrahám témában, könyörgök! Kibaszottul jól látja.
Egrinek nem az volt a problémája vele hogy nem értett Borossal egyet, hanem fájlalta hogy egy ilyen niemandra fecsérlik a drága műsoridőt.
@@tamasmuszbek Ennek a niemandnak kurva nagy a hangja, és én nem igazán látom, hogy legalább ekkora erővel mutatnának rá a hazugságaira, csúsztatásaira, aljasságaira a kormánytól független oldalon. Az elhallgatás már nem működik ebben az esetben. Szerintem.
@@tamasmuszbekigen
És úgy gondolom, hogy nem minden vagy bármely témára mentek volna ki az emberek!!! Ez konkrétan a gyermekvédelemre igaz , ami igazán köz felháborodást váltott ki az emberekből..
Egri most tisztázza a Boros előbbi súlyos botlását; köszi, Fiúk, a világ visszabillent egyensúlyába.
Komolyan sikerült azt olvasnom hogy 3 BÜDÖS ember. :D
A gonosznak elég ha az igazak némák maradnak!
Gyermekkoromban az általanosban két részre volt osztva az osztály jobb padsor a jó képességű gyerekek bal oldal a hülyék. Gyermekként nem fogtunk fel nem is érdekelt. Ma ha csak eszembe jut felmegy a vérnyomásom.
Látom ki mire vitte és semmi köze ahhoz kit hová soroltak be. Ha kaptunk volna lehetőséget ki hová jutotthatott volna?
És hol van ez fajsúlyosban ehhez az ügyhöz képest? Ezért nem szabad hallgatni!
❤
Retteg a fityeSS
Mitől...?
Eszközként használja MP, ebben egyetértek, de bízzunk benne, hogy valahogy érdemi munkára ösztönzi a kormányt. Bár a kórházaknál nem sikerült.
Akkor mi lenne a dolga politikusként?! És szuperül csinálja! Fekavarta az érdektelen állóvizet. Eddig a kutyát nem érdekelte, nem foglalkozott senki a gyerekekekkel, egészságüggyel, Mávval. Még a polgárok sem háborodtak fel, elfogadták, hogy ez van mindnehol. MP egyértelmű, hogy nyerni szeretne, de igenis olyan dolgokat tesz, ami hasznos, fontos, politkusi feladat és amire eddig senki nem volt képes!!! Ne viselkedjen ilyen idi.....tán az ellenzék! Ez álszent, okoskodó duma.!!! Szedjék szét azt a mocskos, korrupt rendszert, akik ahhoz assziszátlnak, hogy el legyenek tusulva a bűntettek, ki legenek tüntetve a bűnözők, ne legyenek megvédve a kiszolgáltatottak, stb!
Szomorú hogy ezt elrejteni akarják
Kedvelem a Viktort, de ma úgy viselkedett, mint egy hisztérika.
Nemes indulat fűti, és jól áll neki. Bárcsak mindenki föl tudna így háborodni ezen a sok gazságon, már nem itt tartanánk.
Kevered , jóbarát, a szenvedélyt a hisztivel.
Meg azt se felejtsük el 18:30 kor rosszul lett, valószínűleg nem érezte jól magát. Remélem nincs komoly probléma
Igazad van, ,,❤
Mindenki beszél mindenről.
Csak a Gyermekvédelemben dolgozókat nem kérdezik?
Mit irattak velük alá?
Esetleg "Titoktartás"????? Nem csodálkozom, hogy sorra hagyják el a pályát.
Mert az Qurva Gáz.
Fecsegés😮
Jobb lenne 3 nyugodt ember. Nagyon elég volt már ebből a sok veszekedésből!
Fájdalmas / döbbenetes az érzéketlenség, amivel a mindig okos, empatikus Boros kijelenti: az influenszertüntetés "bármilyen" témával mozgásba hozta volna ezt az óriási tömeget. Boros, "ez nem bűn, ez hiba!"
Igen, az állatvédelemmel hozta egy szintre a gyermekvédelem mellett felszólaló embereket.... A gyomrom felfordult
34:55 - Wesley Sneijder 😎
A schmitt mária, egy nagyon buta nő. Még érvelni sem tud intelligensen😂
Eldönteni el tudják, hogy ők nem a diktatúrát akarják! Csak nincsen módjuk rá, hogy változtassanak.
Belecsavarodtok a mondatokba..
A masodik kerdesnel szerintem csak a szemtengely ferdulese bezavarta kedves Schmidt Mariat.... Ket hirt ossze olvasott
Ja értem...köszi. Igy màr logikus a 3 dühös ember cim 😅😎
A pénzsporolásra, inkább a kormány szólítsd fel légyszíves!!😢
Ez nem show műsor
Ez kell sajnos ahhoz hogy lássák mi a helyzet az országban
😂Eddig és nem tovább-NEM VAGYUNK BE FO LYÁ SOL HA'-T ÓK😂😅😅😅😅
Schmidt Mária idézet: POKOL, 1-es, megbukott, sőt. Ki van rúgva.
Vissza a Bohócot. Ez nagyon elfogult műsorvezető.
Andrást és a lanyokat vissza.
Egri folyamatosan rosszul van a felvétel alatt, egyszer ténylegesen is rosszul lett, mikor az asztalra borult.Le kellett volna állítani a felvételt!Ez nekem se tűnt fel először, mert csak hallgattam a beszélgetést, s miután elolvastam egy kommentet, jöttem rá, hogy tényleg rosszul érezte magát végig, szerintem alíg várta, hogy vége legyen a felvételnek.
Ez ledegradáló, hogy szexi témának nevezed!!!!😮😮😮
Smith Maria egyet felejtett el : ázó kedves fiavskaja is úgymond “ ellenzéki politikus “ volt … milyen hálás lehet a magyarok nyilas záró szakértelmenek ?!?!?!
bakker senki sem veszi észre h egri viktor 18:30 nál rosszul lett??? 😳😳😳
Tényleg, de már előtte látszott, hogy kezd rosszul lenni.Egyébként eddig nekem sem tűnt fel.Szerintem a két másik vitapartner viszont azt hitte, hogy színészkedik, amiatt, hogy Ábrahámot szóbahozta az egyik "esküdt".
Nem eléggé💩🤡
Viktor, ne hagyd magad!!! Engem is fàraszt a Tomi...
Mariska a pokol.
Miért hívják?Le kell keverni...
Borost nem hallgatom tovább. Somogyi A. szívesen hallgatnám, de Boros kiborít
Boros meg Egri csak néztek az olimpia témánál hopp hopp
🎉
Fikusz nem műsort intézzél ÁR-ról,hanem csak az 1%-át amit ő tett a gyerekekért!
Semmit nem tesz a gyerekekért, boszorkányüldözést tart a homoszexuálisok ellen.
Tudják az emberek,hogy a gyermekvédelemről van szó!!!! nyugodj bele!!!
Feneketlen kút: már túl sokat befektettem, nem szállhatok ki. Na, ez tart meg embereket rossz munkahelyen, rossz kapcsolatban stb.
😊
Schmidt Mária pokol.
Sportolók pokol.
Magyar Fene tudja.
ERIKA🤡purgarórium
Biztos nagyon jó hírolvasó Boros Tamás, de ezekhez a frontális beszélgetésekhez nagyon hisztis. Nézlek titeket amióta elkezdtétek és sok sikert, de néha kín ez a profizmust nélkülöző hiszti és arrogancia.
Szeretlek Viktor 🥰
Akkor szívd ki 😊
A gyerekvédelemben tényleg rengeteg probléma van. A vizesblokk, hát nem az a legnagyobb baj, egyébkent is sok helyen borzalmas az országban, Borosnak igaza van, elég sok helyen lehetett volna fotózni.
Jó lenne, ha érdemben beszélnének a politikusok erről, mert baromi fontos, felvázolva a megoldási javaslatokat, de erre hiába várunk.
Egyébként Ungár Péternek van egy jó beszélgetése ebben a témában Herzog Máriával itt a youtubeon.
A vizesblokkra mindenki felfigyel, ha a rossz szakmai munkát ekézné, arra csak a szakma és az értelmiség krémje figyelne. A vizesblokk a csali, a rávezetés az egész probléma halmazra. Ezt így kell látni.
Ungár Péter...hagyjuk.....komolyan ezt az álellenzéki, hazug, hobbiból politizáló nersegédet. Abszolt hiteltelen bármit is mond ki a szája, édesanyukájával együtt.
@@gabriellakrasznai5788Hát èn nem így látom.
A rendszerből kikerült fiatal kallódó sorsokat nem a lepattant fűtőtest törte meg.
De értem, csak a show, meg az fb likeok fontosak. A túlhabzás.
Az ételmiség lényeglátását meg hagyjuk.
4, 1, 2
Nem három, hanem 4 rühes ember lenne a jó cím - a 4. a hazaáruló M ? Péter
😂❤😢😮😊🎉
Nagyon kellene már Magyarországnak egy jó olimpia. 🤗
Az lenne a kegyelemdöfés
Retteg a fityeSS
Minek?
Csődbe mennênk egy olimpiától, Lölőék építenének mindent aztán meg ránk rohadna a sok stadion .
@@MrZelnikd,már rohad...😒