Szeretnék ellátogatni ide(oda :) ). Én is így élek már, bár a patakban idén még nem fürödtem :) de eljöhet bármikor az idő, meg a mosás is még gépi. Iszonyú jó látni, hogy nem vagyok egyedül a Természet imádatával. Én úgy alakítom a környezetem, ahogy a fák-virágok érzik jól magukat, nem úgy ahogy én akarom, hanem, ahogy megmutatja nekem a fa, virág, növény mire van szüksége, és mit kér tőlem, hogy tegyem meg érte. Bár csak visszatérnénk teljesen az állatok, és a növények közé.
A tisztelt hölgy eggyik részröl tényleg felvilágosult de nem lehet nem ötvözni a természetet a civilizációval. Telkeim és birtokom van és szerető feleségem és kislány babánk. Nem elegendő egy felé irányítani a figyelmet,különben egyedül marad az ember. A tényeket mindig az idő igazolja. Tisztelem mert felválalja amit érez!!! Béke😊
csak egy példa. Hasonlóan élek mint a Hölgy. Tavaly nyáron elvágtam keretes, kézi fafűrésszel a kezem, azaz a mutatóújjam, de nagyon mélyen. Megijedtem, hogy kórház stb. . Elsősegéllydobozból , betadinnal fertőtlenítettem az újjam, és összekötöttem magasan tartva, hogy eláljon a vérzés. Elkezdtem olvasni , és kiderült, hogy van másodlagos sebgyógyulás, amivel, még a mélyebb, de nem súlyos vágások is ugyanúgy összeforrnak. Még fotónaplót is csináltam róla, és az idő beigazolta, hogy napi kötéscsere után, néhány hét alatt teljesen begyógyult az újjam. Azóta óvatosabb vagyok, viszont a Természetben való életnek ez a kockázata, és vállalnunk kell, hogy magunkra vagyunk utalva. Ahogy a videoban is elhangzik, még gyógyszereket is tudunk készíteni magunknak. Sajnos , ma már az ingerküszöbünk kezd megszünni, a modern világ mindent kínál cserébe , egészségügyi ellátást, élelmet, munkát, pénzt, viszont a Város rabjává kell válnunk ezért. Ha valaki kiköltözik a zöldbe, kinyílik a világ számára. Én a 6-ik emeleten nőttem föl, lakótelepen, de ma már minél kevesebb időt szeretek csak a betonutak, betonvilág között tölteni , és mondhatom, nem is értem, miért tud bárki is ehhez hozzászokni.
Kedves Fanó Magdolna! A nevevem:Bàlint lstvàn, 54 éves vagyok! Megnéutem az önnel készìtett riportot,és szàmomra nagyon meggyőző! Szeretném magam kipróbàlni az ön àltal létre hozott és megàlmodott vilàgban! Meg van bennem a természet szeretete, és az àllatok irànti szeretet is, a velük való foglalkozàs, róluk való gondoskodàs!!!! Kérem, ha làtja, vagy olvassa íràsomat, kérem vàlaszoljon nekem!!! Köszönöm!!!!!
barátnője lehetne a Papadimitriu Athina! -natúrlady ez oké,de azért rendet tehetne,elpakolhatna!,könyörgöm 🌿🌞a hangjából mégis árad a NYUGALOM,olyan kiegyensűlyozottnak tűnik. tehát oké.
Érdekes, amit te kihallasz belőle.....én is éppen a hangjára lettem figyelmes , , erőtlen :és néha berozsdult, berekedt.... (úristen de kifejező ez a magyar nyelv! ) ,,, az angyali mosolygós arcán pedig mérhetetlen fájdalmat látok betokosodva,,,,
A hölgy, csak nekem tűnik úgy, mint ha Kaffka Mercèdesz ès Gerèb Agnes szerelem gyereke lenne. Szerintem ez a környezet meg èletmódy semmiben nem különbözik attól, mint amikor a hajlèktalanok a kőbányai erdőben laknak ...sátorban.....
na hát itt nincs idő a depresszióra.a városokban a legtöbb ember csak a tv elött fekszik,persze hogy beteg.a természetben rá kényszerül az ember arra hogy serénykedjen dolgozzon .legjobb hangulatos video gratula
Bevallom, elolvastam a kommenteket is, mielőtt véleményt formálnék... . Sajnos, hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy egy beteg embert látunk, aki a maga alkotta világában kialakított ugyan egyfajta egyensúlyt önmagával, de ha a komplett egész folyamatot nézem, akkor...-SZÁMOMRA- rendkivül nyomasztó az összhatás. A hölgy valóban megvalósította önmagára szabottan az álomvilágát, amiben ÉRZÉSEI szerint nagyon jól elvan. S, VALÓBAN, azt látjuk, hogy működik a saját, testreszabott álomvilága, hiszen az állatai GYÖNYÖRŰEK, működik a mikrovilága PILLANATNYILAG. A lovak álomszépek, s én, akinek fontos, NAGYON fontos, hogy az állat ne szenvedjen, úgy LÁTOM, hogy harmóniában és jól élnek az állatok a természettel. AZONBAN, ami módfelett nyomaszt..., hogy a riportalanyt nem érzem meggyőzőnek. Eddigi élete alapján, amit elmondott, nincs biztosíték arra, hogy nem fogja megintcsak legyűrni a depressziója, a labilis idegrendszere..., s akkor ismételten megszakad az "életfonala", s akkor mi lesz azzal a rengeteg, tőle függő álattal...!? Nem derült ki számomra, hogy az odavetődő fiatalokon kívűl van-e állandó férfitársa, mert ott MINDIG szükség van férfierőre is..., MINIMUM. Ha, csak az esetlegesen odaverődő, kalandpróbáló fiatalok fluktuálódó létszáma jelenti a segítséget, az hihetetlenül nyomasztó. Szép, hogy ő télen megfürdik a patakban, melyben gyönyörűek a jégkristályok, de ez az ő választása, s szerintem ÉPESZŰ ember nem fog ebben hozzácsatlakozni. Mi lesz az állatállománnyal, ha ő lebetegszik...?! A közösség megtartó erejéről beszél..., de milyen közösség van itt ténylegesen...?! SZERINTEM..., akik odamennek, azok elsősorban az állatokért akarnak tenni, irántuk éreznek felelősséget. S, amikor ő még a kavicsos úton is föl van háborodva, s természetpusztításnak éli meg..., ebben BETEGES önzést, s teljes szellemi elborulást látok. Azt mondja, lehet mezítláb is menni a sárban. A mosása a patakban miről szólt...?! Mert mosószerről szó sem esett. A környezete valóban kaotikus-koszos..., ezt épeszű ember nem tolerálja. Szerintem ő egy mentálisan beteg ember..., s MINDENKIT/MINDENT használ a saját víziója szerint. Ez FÉLELMETES számomra. A telek nem tudom mennyire komolyak ott. Általában enyhék az utóbbi időben..., de mi van ott egy IGAZI, elhúzódó tél esetén...?! Család ott nem tud megmaradni, hisz a gyermeket nem szakíthatja ki a civilizációból..., akkor milyen fiukra és lányokra számít hosszútávon...?! Ez egy ad hoc helyzet, aminek semmilyen jövőképét nem látom. Ha a riportalany bármiért is " bedobja a törölközőt", vele együtt pusztul el ott minden. Semmi nem a jövőről szól, hanem egy beteg elme uralma alá hajtja-kényszeríti a környezetét, eszközként használva mindenkit és mindent. Hogy közben az állatok épp jól vannak..., az részletszerencse, de a folyamat egésze TRAGIKUSAN nyomasztó...SZÁMOMRA.
hát igen,egyensúlyban van,a maga egyensúlyában és zárt világában.Nos,sztem is zavar van a fejben,ez látszik a külső dolgaiban és környezetén is.Amit gyakorol az fehérmágia és ilyen természet mánia szerű intellektualizálás,tehát mindent nagyon ,bölcsen' meg tud magyarázni,holott nem lehet könnyű az élet így,ilyen körülmények között.Agyas.A természettel valő egyensúly fontos,de nem életfilozőfia!
Kedves Antalné, várom az elképzelését, hogy lehet kiszakadni a városi környezet, és önpusztító életből, stresszmentes fenntartható boldog életbe. Mert ugye lenézni könnyű azt aki megpróbálja a lehetetlent. Maga gondolom jobban csinálná, hát mutassa meg, szeretném látni és tanulni belőle. Üdvözlettel! András
Valami fura zaj van a háttérben, először azt hittem, valamiféle rituális hangszer a monotonságával. Azért lehet hallani rendesen, amit mond. Óriási szerencséje van ennek a nőnek, hogy megtalálta a megfelelő embert. Azért fölvehetett volna egy zártabb pólót.
Bármely csodás természeti környezet egy a Teremtő általi tökéletes rendezőelv szerint jött létre. Magdolna ezt itt csak tönkretette. Koncepció nélküli, noha végig elveiről beszél. Egy egyébként csodásan megvalósítható természetközeli életforma paródiája.Bizarr, rémes.
30:13 ...volt olyan........aki........ hmmm...,nos, volt olyan, igen....mert épeszű ember megkülönbözteti a kifosztó, mérgező , egészségtelen technológiát a hasznos, jó, ártalmatlan találmányoktól, pl. az atomerőműveket - mint a világ legveszélyesebb, legkárosabb, legdrágább képződményeit, - az szélenergiától, vízienergiától....... A petpalackokat - naponta eldobják pár perc használat után - a műanyag burkolatoktól(gépek, épületek részei) - amelyek évtizedekig, évszázadokig, évezredekig szolgálnak - hiszen a műanyagok jelentős része , igenis rendkívüli nagy jelentőségű, de nem megfelelő használatuk ugyanazt okozza, mint a tűz, vagy a víz jelentősége.....pusztíthatnak, és életet adhatnak.... Magdi nem a konszenzuson alapuló döntéshozatal "részvényese", hanem a fixa-ideáké, a hasraütésszerű téziseké, kerüljenek azok bárki életébe, és bármibe..... Magdi világa olyan, mint a Szaturnusz egyik holdja, a Titán: - oly fantasztikus, és lenyűgöző, viszont élhetetlen, mert messze van a Naptól - a józan ész sugaraitól, - így aztán senki nem költözött oda a közel már egy évtizede meglévő csodavilágba....pl. legalább egy murvázott útszakasz meg nem építése miatt, pl. hogy nem enged beállni egy belső parkolóba a tagok személygépkocsijaival, hanem 1 km-re parkoltatja, és cipelteti őket a nehéz csomagokkal, pl. hogy egyszemélyes diktátorként dönt dolgok felett, éreztetvén azt, hogy Ő itt a tulajdonos egy személyben, pl. hogy nem enged egyéni elképzelések térhódításának, külön kis projektek létrejöttének, mert azt "nem ő találta ki"... stb....egy kőkorszakba akarja sodorni a mindennapok életét, a természetes igényű emberek mindennapjait, ahol önmagunk, és fals ideológiák rabszolgáivá lennénk, hasonlóan a Mátrix érzéketlen világához, csak más eszköztárral, de legalább olyan fájdalmasan...... Fanó Magdolna mosolya az a bizonyos 24 órás "amerikai" mosoly , amelyről minden, csak őszinteség nem sugárzik...
@@kentaur888Ha én lennék a tulajdonos, én sem engednék egyéni érdekeket, ugyanis egy ilyen helyen nincs egyéni érdek, közösségi érdek van, vagy semmi. Rengeteg városi ugyanúgy akar élni vidéken, mint a városban. Csak akkor miért nem marad ott? Egy másik videóban internetet akartak...csak nem tudom minek a természetbe internet? Lehet, hogy azért, mert már félnek a városiak a csendtől, attól, hogy végre meghallják a lelküket? Mennyi városi vett vidéki házat... Luxus, klíma, térkő, jakuzzi... ez nem a természet szeretetéről szól, csak a gőgös és önző egyénekről, akik saját magukon kívül semmit sem szeretnek, lemondani pedig a városról sem tudnak, mert viszik magukkal a kőrengeteget. Hálát adok az égnek, hogy nem városban nőttem fel.
Ha valakit tanítani akar ez a nő és vendégeket vár .az volna a leg fontosabb .ha a ház körül rendet tenne!!!! mintha egy replatelep lenne..:( a zöldségpucoló nők lába tiszta retek volt ..:( én tuti nem ennék ott de nem is lennék vendég!!! ha szeretne lelkibékét tanítani akkor szebb otthonosabb környezetet is akakithatott volna ki.nekem ez a szerény véleményem..
30:13 ...volt olyan........aki........ hmmm...,nos, volt olyan, igen....mert épeszű ember megkülönbözteti a kifosztó, mérgező , egészségtelen technológiát a hasznos, jó, ártalmatlan találmányoktól, pl. az atomerőműveket - mint a világ legveszélyesebb, legkárosabb, legdrágább képződményeit, - az szélenergiától, vízienergiától....... A petpalackokat - naponta eldobják pár perc használat után - a műanyag burkolatoktól(gépek, épületek részei) - amelyek évtizedekig, évszázadokig, évezredekig szolgálnak - hiszen a műanyagok jelentős része , igenis rendkívüli nagy jelentőségű, de nem megfelelő használatuk ugyanazt okozza, mint a tűz, vagy a víz jelentősége.....pusztíthatnak, és életet adhatnak.... Magdi nem a konszenzuson alapuló döntéshozatal "részvényese", hanem a fixa-ideáké, a hasraütésszerű téziseké, kerüljenek azok bárki életébe, és bármibe..... Magdi világa olyan, mint a Szaturnusz egyik holdja, a Titán: - oly fantasztikus, és lenyűgöző, viszont élhetetlen, mert messze van a Naptól - a józan ész sugaraitól, - így aztán senki nem költözött oda a közel már egy évtizede meglévő csodavilágba....pl. legalább egy murvázott útszakasz meg nem építése miatt, pl. hogy nem enged beállni egy belső parkolóba a tagok személygépkocsijaival, hanem 1 km-re parkoltatja, és cipelteti őket a nehéz csomagokkal, pl. hogy egyszemélyes diktátorként dönt dolgok felett, éreztetvén azt, hogy Ő itt a tulajdonos egy személyben, pl. hogy nem enged egyéni elképzelések térhódításának, külön kis projektek létrejöttének, mert azt "nem ő találta ki"... stb....egy kőkorszakba akarja sodorni a mindennapok életét, a természetes igényű emberek mindennapjait, ahol önmagunk, és fals ideológiák rabszolgáivá lennénk, hasonlóan a Mátrix érzéketlen világához, csak más eszköztárral, de legalább olyan fájdalmasan...... Fanó Magdolna mosolya az a bizonyos 24 órás "amerikai" mosoly , amelyről minden, csak őszinteség nem sugárzik...
Motiváló beszélgetés..riport egy szimpatikus emberrel. Köszönöm a megosztást ☝️ 👍
Nagyon motivàllò! Köszönöm szèpen Magdolna!
Szeretnék ellátogatni ide(oda :) ). Én is így élek már, bár a patakban idén még nem fürödtem :) de eljöhet bármikor az idő, meg a mosás is még gépi. Iszonyú jó látni, hogy nem vagyok egyedül a Természet imádatával. Én úgy alakítom a környezetem, ahogy a fák-virágok érzik jól magukat, nem úgy ahogy én akarom, hanem, ahogy megmutatja nekem a fa, virág, növény mire van szüksége, és mit kér tőlem, hogy tegyem meg érte.
Bár csak visszatérnénk teljesen az állatok, és a növények közé.
A legmegfelelobb idopontot az interjura!
Nem lehet erteni majdnem semmit ...
Gratulalok Magdolna!
Hogy meg merte valositani az álmait !!!!!
Köszönöm:)
Nagyon érdekes lenne, ha lehetne rendesen hallani, hogy mit mond a hölgy ! Az a rettenetes alapzaj idegesítő !
A tisztelt hölgy eggyik részröl tényleg felvilágosult de nem lehet nem ötvözni a természetet a civilizációval. Telkeim és birtokom van és szerető feleségem és kislány babánk. Nem elegendő egy felé irányítani a figyelmet,különben egyedül marad az ember. A tényeket mindig az idő igazolja. Tisztelem mert felválalja amit érez!!! Béke😊
Volt is erről egy film,a Falu. Mi van,ha beüt egy betegség,egy baleset. És még lehet sorolni.Üzemanyag beszerzés.
csak egy példa. Hasonlóan élek mint a Hölgy. Tavaly nyáron elvágtam keretes, kézi fafűrésszel a kezem, azaz a mutatóújjam, de nagyon mélyen. Megijedtem, hogy kórház stb. . Elsősegéllydobozból , betadinnal fertőtlenítettem az újjam, és összekötöttem magasan tartva, hogy eláljon a vérzés. Elkezdtem olvasni , és kiderült, hogy van másodlagos sebgyógyulás, amivel, még a mélyebb, de nem súlyos vágások is ugyanúgy összeforrnak. Még fotónaplót is csináltam róla, és az idő beigazolta, hogy napi kötéscsere után, néhány hét alatt teljesen begyógyult az újjam. Azóta óvatosabb vagyok, viszont a Természetben való életnek ez a kockázata, és vállalnunk kell, hogy magunkra vagyunk utalva. Ahogy a videoban is elhangzik, még gyógyszereket is tudunk készíteni magunknak. Sajnos , ma már az ingerküszöbünk kezd megszünni, a modern világ mindent kínál cserébe , egészségügyi ellátást, élelmet, munkát, pénzt, viszont a Város rabjává kell válnunk ezért. Ha valaki kiköltözik a zöldbe, kinyílik a világ számára. Én a 6-ik emeleten nőttem föl, lakótelepen, de ma már minél kevesebb időt szeretek csak a betonutak, betonvilág között tölteni , és mondhatom, nem is értem, miért tud bárki is ehhez hozzászokni.
Így igaz:)
Jó lett volna a vallomás készítése idejére a körfűrészt nem működtetni. Nagy kár, mert nagyon fontos minden szava...
hát ha nem zörögne végig valami motor... megvárhatták volna még elhallgat
köszönöm :)
inspiráló, lenyűgöző, csodálatos!
Köszönöm a videót,írto tanulságos!Sokat tanultam belöle.
Csodálattal néztelek ! Gratulálok .!
Valóban kellemes környezet sok sok munka gratulalok
Te már megváltoztattad a VILÁGOT!Jönnek mások is,mindig kell valaki aki az ELSŐ!
A gyerekeid, hol vannak?
Kedves Fanó Magdolna! A nevevem:Bàlint lstvàn, 54 éves vagyok! Megnéutem az önnel készìtett riportot,és szàmomra nagyon meggyőző! Szeretném magam kipróbàlni az ön àltal létre hozott és megàlmodott vilàgban! Meg van bennem a természet szeretete, és az àllatok irànti szeretet is, a velük való foglalkozàs, róluk való gondoskodàs!!!! Kérem, ha làtja, vagy olvassa íràsomat, kérem vàlaszoljon nekem!!! Köszönöm!!!!!
Gratulálok 😊
barátnője lehetne a Papadimitriu Athina! -natúrlady ez oké,de azért rendet tehetne,elpakolhatna!,könyörgöm
🌿🌞a hangjából mégis árad a NYUGALOM,olyan kiegyensűlyozottnak tűnik.
tehát oké.
Érdekes, amit te kihallasz belőle.....én is éppen a hangjára lettem figyelmes , , erőtlen :és néha berozsdult, berekedt.... (úristen de kifejező ez a magyar nyelv! ) ,,, az angyali mosolygós arcán pedig mérhetetlen fájdalmat látok betokosodva,,,,
A hölgy, csak nekem tűnik úgy, mint ha Kaffka Mercèdesz ès Gerèb Agnes szerelem gyereke lenne. Szerintem ez a környezet meg èletmódy semmiben nem különbözik attól, mint amikor a hajlèktalanok a kőbányai erdőben laknak ...sátorban.....
Nagyon szimpatikus vagy Te es a kornyezeted is.amit legbelulrol adsz...
Nagyon tetszett a video,köszönöm! :)
Nagyon nagy kár, hogy a beszélgetés első 17 percét agyonvágja az a háttérben nyerváloló hülye gép hang...! :O :(
Miért dobta ki a melleit?
Mert jók ! 😁
Neki legalább van a sok nővel ellentétben
Helyetted...
Ez egy gyász jelentés ez a video. Azota eladta a területet
És kisebb lett az arca Magdinak is. Mint nekem is.😶😑
Elismeresem Magdi !
Bandus: menj el, éld meg , és akkor mondjál véleményt!
Magdinak -bírni kell kritikát, mert közszereplő valahol.....ez van, ezt vállalta.
na hát itt nincs idő a depresszióra.a városokban a legtöbb ember csak a tv elött fekszik,persze hogy beteg.a természetben rá kényszerül az ember arra hogy serénykedjen dolgozzon .legjobb hangulatos video gratula
Gyulai Iván, Géczy Gabor, Baji Béla, ezek a normális biosok.....
Gratulalok, a kezdes nehez volt, de most csodaszep, csodalatos a termeszetben elni elni, s ez az elet. S fiatal is vagy, Ugyes, ugyes.
Bevallom, elolvastam a kommenteket is, mielőtt véleményt formálnék... . Sajnos, hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy egy beteg embert látunk, aki a maga alkotta világában kialakított ugyan egyfajta egyensúlyt önmagával, de ha a komplett egész folyamatot nézem, akkor...-SZÁMOMRA- rendkivül nyomasztó az összhatás. A hölgy valóban megvalósította önmagára szabottan az álomvilágát, amiben ÉRZÉSEI szerint nagyon jól elvan. S, VALÓBAN, azt látjuk, hogy működik a saját, testreszabott álomvilága, hiszen az állatai GYÖNYÖRŰEK, működik a mikrovilága PILLANATNYILAG. A lovak álomszépek, s én, akinek fontos, NAGYON fontos, hogy az állat ne szenvedjen, úgy LÁTOM, hogy harmóniában és jól élnek az állatok a természettel. AZONBAN, ami módfelett nyomaszt..., hogy a riportalanyt nem érzem meggyőzőnek. Eddigi élete alapján, amit elmondott, nincs biztosíték arra, hogy nem fogja megintcsak legyűrni a depressziója, a labilis idegrendszere..., s akkor ismételten megszakad az "életfonala", s akkor mi lesz azzal a rengeteg, tőle függő álattal...!? Nem derült ki számomra, hogy az odavetődő fiatalokon kívűl van-e állandó férfitársa, mert ott MINDIG szükség van férfierőre is..., MINIMUM. Ha, csak az esetlegesen odaverődő, kalandpróbáló fiatalok fluktuálódó létszáma jelenti a segítséget, az hihetetlenül nyomasztó. Szép, hogy ő télen megfürdik a patakban, melyben gyönyörűek a jégkristályok, de ez az ő választása, s szerintem ÉPESZŰ ember nem fog ebben hozzácsatlakozni. Mi lesz az állatállománnyal, ha ő lebetegszik...?! A közösség megtartó erejéről beszél..., de milyen közösség van itt ténylegesen...?! SZERINTEM..., akik odamennek, azok elsősorban az állatokért akarnak tenni, irántuk éreznek felelősséget. S, amikor ő még a kavicsos úton is föl van háborodva, s természetpusztításnak éli meg..., ebben BETEGES önzést, s teljes szellemi elborulást látok. Azt mondja, lehet mezítláb is menni a sárban. A mosása a patakban miről szólt...?! Mert mosószerről szó sem esett. A környezete valóban kaotikus-koszos..., ezt épeszű ember nem tolerálja. Szerintem ő egy mentálisan beteg ember..., s MINDENKIT/MINDENT használ a saját víziója szerint. Ez FÉLELMETES számomra. A telek nem tudom mennyire komolyak ott. Általában enyhék az utóbbi időben..., de mi van ott egy IGAZI, elhúzódó tél esetén...?! Család ott nem tud megmaradni, hisz a gyermeket nem szakíthatja ki a civilizációból..., akkor milyen fiukra és lányokra számít hosszútávon...?! Ez egy ad hoc helyzet, aminek semmilyen jövőképét nem látom. Ha a riportalany bármiért is " bedobja a törölközőt", vele együtt pusztul el ott minden. Semmi nem a jövőről szól, hanem egy beteg elme uralma alá hajtja-kényszeríti a környezetét, eszközként használva mindenkit és mindent. Hogy közben az állatok épp jól vannak..., az részletszerencse, de a folyamat egésze TRAGIKUSAN nyomasztó...SZÁMOMRA.
hát igen,egyensúlyban van,a maga egyensúlyában és zárt világában.Nos,sztem is zavar van a fejben,ez látszik a külső dolgaiban és környezetén is.Amit gyakorol az fehérmágia és ilyen természet mánia szerű intellektualizálás,tehát mindent nagyon ,bölcsen' meg tud magyarázni,holott nem lehet könnyű az élet így,ilyen körülmények között.Agyas.A természettel valő egyensúly fontos,de nem életfilozőfia!
Kedves Antalné, várom az elképzelését, hogy lehet kiszakadni a városi környezet, és önpusztító életből, stresszmentes fenntartható boldog életbe. Mert ugye lenézni könnyű azt aki megpróbálja a lehetetlent. Maga gondolom jobban csinálná, hát mutassa meg, szeretném látni és tanulni belőle. Üdvözlettel! András
Valami fura zaj van a háttérben, először azt hittem, valamiféle rituális hangszer a monotonságával. Azért lehet hallani rendesen, amit mond. Óriási szerencséje van ennek a nőnek, hogy megtalálta a megfelelő embert. Azért fölvehetett volna egy zártabb pólót.
Bármely csodás természeti környezet egy a Teremtő általi tökéletes rendezőelv szerint jött létre. Magdolna ezt itt csak tönkretette. Koncepció nélküli, noha végig elveiről beszél. Egy egyébként csodásan megvalósítható természetközeli életforma paródiája.Bizarr, rémes.
Magyar mentalitás megint bántás bántás miért? Igy él boldog kész
Csak nagy duma, voltam láttam.Woodoo turizmus, és ez az én tanyám az van amit én mondok.Közösség? Vicc.
Voltal a holgynel? Mit ertesz azon hogy Woodoo turizmus?
30:13 ...volt olyan........aki........ hmmm...,nos, volt olyan, igen....mert épeszű ember megkülönbözteti a kifosztó, mérgező , egészségtelen technológiát a hasznos, jó, ártalmatlan találmányoktól, pl. az atomerőműveket - mint a világ legveszélyesebb, legkárosabb, legdrágább képződményeit, - az szélenergiától, vízienergiától.......
A petpalackokat - naponta eldobják pár perc használat után - a műanyag burkolatoktól(gépek, épületek részei) - amelyek évtizedekig, évszázadokig, évezredekig szolgálnak - hiszen a műanyagok jelentős része , igenis rendkívüli nagy jelentőségű, de nem megfelelő használatuk ugyanazt okozza, mint a tűz, vagy a víz jelentősége.....pusztíthatnak, és életet adhatnak....
Magdi nem a konszenzuson alapuló döntéshozatal "részvényese", hanem a fixa-ideáké, a hasraütésszerű téziseké, kerüljenek azok bárki életébe, és bármibe.....
Magdi világa olyan, mint a Szaturnusz egyik holdja, a Titán: - oly fantasztikus, és lenyűgöző, viszont élhetetlen, mert messze van a Naptól - a józan ész sugaraitól, - így aztán senki nem költözött oda a közel már egy évtizede meglévő csodavilágba....pl. legalább egy murvázott útszakasz meg nem építése miatt, pl. hogy nem enged beállni egy belső parkolóba a tagok személygépkocsijaival, hanem 1 km-re parkoltatja, és cipelteti őket a nehéz csomagokkal, pl. hogy egyszemélyes diktátorként dönt dolgok felett, éreztetvén azt, hogy Ő itt a tulajdonos egy személyben, pl. hogy nem enged egyéni elképzelések térhódításának, külön kis projektek létrejöttének, mert azt "nem ő találta ki"... stb....egy kőkorszakba akarja sodorni a mindennapok életét, a természetes igényű emberek mindennapjait, ahol önmagunk, és fals ideológiák rabszolgáivá lennénk, hasonlóan a Mátrix érzéketlen világához, csak más eszköztárral, de legalább olyan fájdalmasan......
Fanó Magdolna mosolya az a bizonyos 24 órás "amerikai" mosoly , amelyről minden, csak őszinteség nem sugárzik...
Én is elmegyek , kíváncsi vagyok nekem milyen lesz a véleményem. Persze, és most is a zöldben életk, én máshogy közelítem meg a kérdést.
@@kentaur888Ha én lennék a tulajdonos, én sem engednék egyéni érdekeket, ugyanis egy ilyen helyen nincs egyéni érdek, közösségi érdek van, vagy semmi.
Rengeteg városi ugyanúgy akar élni vidéken, mint a városban.
Csak akkor miért nem marad ott?
Egy másik videóban internetet akartak...csak nem tudom minek a természetbe internet?
Lehet, hogy azért, mert már félnek a városiak a csendtől, attól, hogy végre meghallják a lelküket?
Mennyi városi vett vidéki házat... Luxus, klíma, térkő, jakuzzi... ez nem a természet szeretetéről szól, csak a gőgös és önző egyénekről, akik saját magukon kívül semmit sem szeretnek, lemondani pedig a városról sem tudnak, mert viszik magukkal a kőrengeteget.
Hálát adok az égnek, hogy nem városban nőttem fel.
Ha valakit tanítani akar ez a nő és vendégeket vár .az volna a leg fontosabb .ha a ház körül rendet tenne!!!! mintha egy replatelep lenne..:( a zöldségpucoló nők lába tiszta retek volt ..:( én tuti nem ennék ott de nem is lennék vendég!!! ha szeretne lelkibékét tanítani akkor szebb otthonosabb környezetet is akakithatott volna ki.nekem ez a szerény véleményem..
@József Csámpai kedves József, Ön élne ilyen rendetlen koszos körülmények között?
30:13 ...volt olyan........aki........ hmmm...,nos, volt olyan, igen....mert épeszű ember megkülönbözteti a kifosztó, mérgező , egészségtelen technológiát a hasznos, jó, ártalmatlan találmányoktól, pl. az atomerőműveket - mint a világ legveszélyesebb, legkárosabb, legdrágább képződményeit, - az szélenergiától, vízienergiától.......
A petpalackokat - naponta eldobják pár perc használat után - a műanyag burkolatoktól(gépek, épületek részei) - amelyek évtizedekig, évszázadokig, évezredekig szolgálnak - hiszen a műanyagok jelentős része , igenis rendkívüli nagy jelentőségű, de nem megfelelő használatuk ugyanazt okozza, mint a tűz, vagy a víz jelentősége.....pusztíthatnak, és életet adhatnak....
Magdi nem a konszenzuson alapuló döntéshozatal "részvényese", hanem a fixa-ideáké, a hasraütésszerű téziseké, kerüljenek azok bárki életébe, és bármibe.....
Magdi világa olyan, mint a Szaturnusz egyik holdja, a Titán: - oly fantasztikus, és lenyűgöző, viszont élhetetlen, mert messze van a Naptól - a józan ész sugaraitól, - így aztán senki nem költözött oda a közel már egy évtizede meglévő csodavilágba....pl. legalább egy murvázott útszakasz meg nem építése miatt, pl. hogy nem enged beállni egy belső parkolóba a tagok személygépkocsijaival, hanem 1 km-re parkoltatja, és cipelteti őket a nehéz csomagokkal, pl. hogy egyszemélyes diktátorként dönt dolgok felett, éreztetvén azt, hogy Ő itt a tulajdonos egy személyben, pl. hogy nem enged egyéni elképzelések térhódításának, külön kis projektek létrejöttének, mert azt "nem ő találta ki"... stb....egy kőkorszakba akarja sodorni a mindennapok életét, a természetes igényű emberek mindennapjait, ahol önmagunk, és fals ideológiák rabszolgáivá lennénk, hasonlóan a Mátrix érzéketlen világához, csak más eszköztárral, de legalább olyan fájdalmasan......
Fanó Magdolna mosolya az a bizonyos 24 órás "amerikai" mosoly , amelyről minden, csak őszinteség nem sugárzik...
A két fekete racka egyébként tőlem van, miután az én álom világom összeomlott.....
Paleo dieta