@@patrikbenjaminredei9872 ha a 2012es MW-re gondolsz az nem remaster volt hanem egy másik játék, de nem fog történni sajnos. Vagy lusta az EA vagy licensekkel van gond nem tudom, de már egy ideje kérik a játékosok.
Underground 1-gyel nem játszottam, mert az első verseny után folyton crashelt, a második részt végigjátszottam, a 2015-öst szintén nem próbáltam, de így ránézésre pár videó alapján csak egy hasonló időben és ugyanabban a dimenzióban játszódó játéknak tűnik és nem remakenek, de lehet tévedek.
4:11 Nekem azért tetszett jobban, a Carbon mert ha jól emlékszek a Carbon volt az első játék, amit végigjátszottam életemben, emiatt az emlékek inkább ehhez fűződnek jobban mint a Most Wanted-hez amit később volt alkalmam játszani de összeségében az éjszakai versenyzés hangulata miatt tetszik jobban a Carbon.(Azért egy Underground 2 Remaster de jó lenne a mostani konzolokra, nekem az is elég lenne ha felhúzzák a textúrákat magasabb felbontásra, de egy kitételem lenne, hogy az irányítás maradjon a régi) U.i.:Köszi ha elolvastad!
Hali Isti! Én borzasztóan imádom ezeket a régi NFS-eket. Nekem megvan CD-n PC-re egy ilyen egyveleg féleség vagy hat résszel. Már többször kijátszottam, de még mindig imádom a Carbon-t, és mellesleg a kedvenc részem az összes közül!
Szevasz Isti! Jó volt nézzni ezeket a régi konzol játékokat ps3 xbox 360!!!! Isti nem csinálsz ezekből sorozatokat a régi konzolos időkből, legalábbis egy kettőből!!! 👍
Isti, köszönöm hogy elővetted ezt a régi klasszikust! Ez a kedvenc NFS részem. A sztori, a látvány, és az egész játék hangulata egyszerűen 10/10. Úgy kb 20x játszottam végig a karriert úgy rabul ejtett ez a világ, és akkor még szót sem ejtettem a játékban található egyéb challengekről (nyeremény autókról)! A tuningolással kapcsolatban, a spoilerket egyedire tudod szabni -> szélesség/magasság stb. Jah és a tuningolás részletessége
Legyen természetesen végigjátszás.Érdekes egyébként én három autóval vittem ki.Egy Camaro utána Charger és végül Viper.Mindig volt annyival több erő a kocsiban,hogy még a gyengébb kanyarodást is felültudtam múlni,végső megmérettetésnél már mindent úgy kellett beállítani ,hogy még jobban csússzon,hogy be lehessen dobni a kanyarba ,nitróval meg a szénné tuningolt Viper kilőtt mint a rakéta.
Úr Isteen! Ez volt az első NFS amivel játszottam éltemben, talán ez 2007-ben volt (vagy 2008-ban), akkor voltam 4 éves (igen tudom, ilyen korban még Legozni szokás blablabla...), de nekem már akkor tetszett a játék, igaz nem játszattam vele sokat, mert hát kisgyerek voltam érted. Abból a mentésből két dologra emlékszem nagyon. Az egyik, hogy volt egy fullos RX-8 Mazdám (narancs-ezüst színben), és egy szürke-citrom Cliom (azt hiszem az is fullos volt). Nyilván ezeket az autókat nem én szereztem, mert én csak heti egyszer versenyezgettem maximum 1 órát (bár már nem pontosan emlékszem erre). Ezek után nyilvánvalóan várom a folytatást. Bár, igen én 2015-ben kipróbáltam a 2005-ös Most Wanted-et, és az nekem sokkal jobban tetszett. Dee, a Carbonból szívesebben látnék végigjátszást, mert abból még nem láttam.
Én nekem személy szerint az NFS Prostreet jött be de az annyira,hogy mint PS2-en mint PC-n vagy 6x ki játszottam,annyira szeretem. ♥ Azt is megnézném szivesen tőled :)
Isteneeem mennyit toltam ezzel régen. Mennyi sok élvezet, és kín, emlékszek, az utolsó boss az nagyon kemény volt, kb fél évig próbálkoztam és sohasem tudtam lebeatelni. Még lehet én is nekiűlök így, itt 2k19-ben. De jobban örülnék egy végigjátszásnak én is! ;)
Szervusz Isti! Nekem ez volt a kedvenc nfs-em. Az utánna következőkkel már nem is játszottam. A versenypályás driftelés volt a kedvencem ebbe a játékba. És persze a játék végén megszerezhető shelby gt500. Vizuális tuningra a legszebb autó a játékban. Nem mellesleg imádtam vele a drifteléseket is. Már csak ezért is érdemes szerintem végig játszani. Az irányítással kapcsolatban pedig megválaszoltad magadnak a kérdést. Mivel egy arcade autós játék, az irányítás is le van egyszerűsítve. Ha nem kézifékezel, akkor sosem fog az autó hátsója kimenni, legyen az első, hátsó, vagy összkerék hajtás. Míg egy szimulátorosabb játékban ezzel komolyan meg kell küzdeni, ha olyan az autó. Remélem végig játszod a játékot, és bemutatod nekünk a Shelby gt500-adat. 😉
Ez még az igazi NFS széria egyike volt. FH4-be pont az nem tetszik, hogy olyan gyorsan megkapod a fasza kocsikat. Itt meg kellett érte küzdened, így sokkal jobban megbecsülted.
Számomra ez volt az első játékom kiskoromban ami meghatározó volt és sokkal jobban imádtam ezt mint a most wantedet( jó nyilván ez az én véleményem de basszus de szerettem) emlékszek hogy én akárhányszor végigjátszottam mindegy csak úgy mentem el a (területek utolsó versenyére) hogy előtte minden versenyt illetve mechanikus tuningot megszeretném az autóra, szerintem vagy 10x végigjátszottam de most megjött hozzá a kedvem újra és nagyon jó lenne egy normális végigjátszást nézni belőle, alaphangon egy 100% os végigjátszást 😁😁😁 köszi Isti hogy felidézted a gyerek korom egy pici részét 😍😁😁😁
Az NFS Carbon a gyermekkorom meghatározó része volt, és én ennek nagyon örülök. A fantáziámat mozgatta, izgalmas és interaktív. Élmény volt felfedezni és játszani vele 😀
Egy értelműen legyen végig játszás ,nekem is egy nagy gyerekkori játékom.Kisebbként Édesapámmal játszottuk ki többször aztán egyedül is nyomtan ,tehát jó kis nosztalgikus videok lennének Isti :D:D
1-2 érdekesség carbonnal kapcsolatban. 1. Eredetileg Need for speed underground 3 lett volna a címe játéknak ezt egy fájlban kikommentelve meg is lehet látni hogy játékot így nevezik még korai szakaszában. 2. Sokkal több bos/csapat lett volna érdekesség trailerben teljesen másokat említ. 3. Eredetileg sokkal nagyobbra tervezték a mapot és free roam-ban kanyonba is el lehetett volna jutni. 4. 1 Plusz játék modot is terveztek játékhoz még pedig duo driftet. 5. rendőrségi helikopter is van a játékban de ezt valamiért végső verzióban sosem került bele, de játék fájlaiban megtalálható modelje. Elvileg a játékot az EA nagyon sürgette ezért jóval korában kellett befejezniük elvileg bő egy év fejlesztés hagytak ki vele kapcsolatban egy csomó minden nem került bele a játékba. rengeteg videó beszél youtubon témában és nagyon érdekes dolgok kerülnek ki belőle én csak néhány dolgot említettem csak meg. Aki pc akar játszani crackelt verzióval meg teheti. csak figyeljen arra hogy eredetileg pc re csak 4:3 aránnyal jött ki de van rá lehetőség hogy 16:9 arányban és akár 4k felbontásban lehessen vele játszani
Legyen végigjátszás ebből kérlek! :D
szerintemis
Meg a most wandted bol is
Én egy nap alatt kivittem nem túl hosszú
Ja lehetne végigjátszás.
Szerintem is
Szeretnék látni egy végig játsszást
adogatom :D
Nagyon jo lenne!
Pls legyen
Szerintem is legyen.
Azonnal! :D
Like aki szerint a régi NFS részek sokkal jobbak voltak mint amelyek manapság megjelennek
+1
Egyértelműen
A most watdedet annyira szerettem
Sajna ez igy igaz
Ez igaz,de Like vadász vagy.
Azt vágod,hogy ez még mindig az egyik legjobb NFS? (És valószínű az is marad). :D
Nem rossz, nem rossz de az örök favorit a Most Wanted
@@lengyelpeti2276 Igen igen,ez nállam is így van. :D
Need for speed most wanted 2005 cross kedvenc játékom
NFS most wanted
Is the best👌👌
@@Kilekorn én még most is játszok vele
Játszd Végig mert jó a Carbon :)
Mindenképpen legyen végigjátszás. Ebből "kötelező"!
Adóm az őtletet .
Adom adom adogatom
Az én kedvencem a nfs underground 2. Kellene remaster a régi nfs játékokból.
Hát szerintem meg pont hogy nem, már egyszer így is elbaszta az ea ezt.
@@patrikbenjaminredei9872 ha a 2012es MW-re gondolsz az nem remaster volt hanem egy másik játék, de nem fog történni sajnos. Vagy lusta az EA vagy licensekkel van gond nem tudom, de már egy ideje kérik a játékosok.
adom imádom azt a gamet
@@jozsef8253 A számozatlan 2015 -s játékról beszélek ami eredetileg underground remake lenne.
Underground 1-gyel nem játszottam, mert az első verseny után folyton crashelt, a második részt végigjátszottam, a 2015-öst szintén nem próbáltam, de így ránézésre pár videó alapján csak egy hasonló időben és ugyanabban a dimenzióban játszódó játéknak tűnik és nem remakenek, de lehet tévedek.
Aaaaaajjj de mennyit játszodtunk bátyámmal evvel a játékkal régebb. Nagyon imádtam és még mai napig is😍😍Végigjátszást a népnek😉🙏
játszottunk, ezzel
Én is bátyámmal játszottam a carbont. 😀
Ohhhh "gyerekkorom,, játéka még ps2- vittem ki
Én is bátyammal jatszottam jajj de mennyit😍
MÉG szép hogy játszható még mert én mindig játszok vele ha kedvem van hozzá. :)
Like ha régen toltad ezt ps2-n :D Amúgy kötelező ezt végigjátszani
Én xbox classicon nyomtam 😅
Én a most wantedet nyomtam :D
Isti azt nagyon adnám ha kivinnéd a gamet sorozatba :D
Legyen végigjátszás Isti!😃
Sokáig bírtam de 19 percnél azt mondtam ha még egyszer kimondod hogy "szétedom" tuti kinyomom az egész videót. Pedig öröm újra látni ezt a játékot.
4:11 Nekem azért tetszett jobban, a Carbon mert ha jól emlékszek a Carbon volt az első játék, amit végigjátszottam életemben, emiatt az emlékek inkább ehhez fűződnek jobban mint a Most Wanted-hez amit később volt alkalmam játszani de összeségében az éjszakai versenyzés hangulata miatt tetszik jobban a Carbon.(Azért egy Underground 2 Remaster de jó lenne a mostani konzolokra, nekem az is elég lenne ha felhúzzák a textúrákat magasabb felbontásra, de egy kitételem lenne, hogy az irányítás maradjon a régi)
U.i.:Köszi ha elolvastad!
Nekem is ez volt a legelső játékom, amit végigjátszottam, így nekem ez a favorit, ezt nagyon szorosan követi a Most Wanted
Picit elszomorít, hogy azóta sem adtak ki normális NFS-t, ekkor még fénykorában volt. 😊
Meg a prostreet jo volt. De nagyon igazaad van
Fhuuu Isti... Olyan emlékeket idéztem fel a videónak köszönhetően..en régen rengeteget játszottam ezzel a játékkal..köszi ezt a kis nosztalgiát!
Hali Isti! Én borzasztóan imádom ezeket a régi NFS-eket. Nekem megvan CD-n PC-re egy ilyen egyveleg féleség vagy hat résszel. Már többször kijátszottam, de még mindig imádom a Carbon-t, és mellesleg a kedvenc részem az összes közül!
Szevasz Isti! Jó volt nézzni ezeket a régi konzol játékokat ps3
xbox 360!!!! Isti nem csinálsz ezekből sorozatokat a régi konzolos időkből, legalábbis egy kettőből!!! 👍
Isti, köszönöm hogy elővetted ezt a régi klasszikust! Ez a kedvenc NFS részem. A sztori, a látvány, és az egész játék hangulata egyszerűen 10/10. Úgy kb 20x játszottam végig a karriert úgy rabul ejtett ez a világ, és akkor még szót sem ejtettem a játékban található egyéb challengekről (nyeremény autókról)! A tuningolással kapcsolatban, a spoilerket egyedire tudod szabni -> szélesség/magasság stb. Jah és a tuningolás részletessége
Naná hogy tolj egy végigjátszást papi! Gyerek korom legjobb autós játéka! :) the best
Nekem ez az egyik kedvenc Nfs részem, 360-on vagy 15x végigjátszottuk legalább ha nem többször :D nagyon király ötlet volt ez a videó :D
Isti, meghoztad a kedvem egy kis nosztalgiához. Ma nekiugrok én is, köszi :D Imádtam. Szerintem jobb lett mint a MostWanted
Mint Most Wanted fanatikus azt szavaznám jobbnak!😀 De a carbon sem rossz rész!👌
Jöhet a végigjátszás BÁRMIKOR. A boss fightokat imádtam ebben a játékban a legjobban. Iszonyat királyság még mindig.
A Carbonnál jobban már csak Nikki-t éltem gyerekkoromban. Eskü gyerekkori szerelmem volt :DDD
Legyen végigjátszás! Csak kérlek, ne nyomdd el az átvezetőket, mint most az elején!
Szét adnék egy végigjátszást! Imádom amikor ilyen régebbi gameket nyomatsz! Sok sikert!
Imádtam ezt a játékot! Ekkor még nem voltak olyan egyoldalúak a need for speed-ek!
Gyerekkorom játéka... :o Ezen nőttem fel. Örülök,hogy elhoztad most ezt újra! Minden apró részletét mai napig ismerem :o
Lehetne egy ivós játékot csinálni. Ahányszor mondja, hogy szétadom annyi felest kell inni. Garantáltan Zacher ébreszt reggel 😂😂
Kérjük a következő részeket. Mehet a végig játszás😀
Most Wanted volt a kedvenc. Kérjük a végigjátszást, szétadom😀
Egy végig játszást nagyon megnéznék!🤩
Többek közt nekem is megvan ez a játék még DVD-s változatban PC-re. Az is teljesen jól játszható.
A Horizon 4 nekem egy hatalmas csalódás volt, és húz vissza a szívem ehhez a játékhoz:'D
Mekkora nosztalgia, Te jó ég! Egyébként én sem értem miért nem lehet akár Origin-en megvenni a régebbi NFS-eket, simán megvenném.
Ezzel a résszel kaptam anno az első PS2-met, egyszerűen zseniális game. Naná, hogy játszd végig!! 😁😁
Folytasd! Ez nekem még mindig életem legjobb játéka tehát nagyon várom
Szerintem ez a videóban eldőlt hogy lesz-e végigjátszás vagy sem😂 LEGYEN VEGIGJATSZAS!
Legyen természetesen végigjátszás.Érdekes egyébként én három autóval vittem ki.Egy Camaro utána Charger és végül Viper.Mindig volt annyival több erő a kocsiban,hogy még a gyengébb kanyarodást is felültudtam múlni,végső megmérettetésnél már mindent úgy kellett beállítani ,hogy még jobban csússzon,hogy be lehessen dobni a kanyarba ,nitróval meg a szénné tuningolt Viper kilőtt mint a rakéta.
Nekem ez régen PS2-n volt meg és úgy emlékszem volt hozzá magyar felirat.
3:53 ha ott tovább mész akkor levágás csak te vissza mentél az útra
Pont ezt néztem én is! :D De mondom nem kommentelem be hátha már valaki írta és tessék! :D
Úr Isteen! Ez volt az első NFS amivel játszottam éltemben, talán ez 2007-ben volt (vagy 2008-ban), akkor voltam 4 éves (igen tudom, ilyen korban még Legozni szokás blablabla...), de nekem már akkor tetszett a játék, igaz nem játszattam vele sokat, mert hát kisgyerek voltam érted. Abból a mentésből két dologra emlékszem nagyon. Az egyik, hogy volt egy fullos RX-8 Mazdám (narancs-ezüst színben), és egy szürke-citrom Cliom (azt hiszem az is fullos volt). Nyilván ezeket az autókat nem én szereztem, mert én csak heti egyszer versenyezgettem maximum 1 órát (bár már nem pontosan emlékszem erre). Ezek után nyilvánvalóan várom a folytatást. Bár, igen én 2015-ben kipróbáltam a 2005-ös Most Wanted-et, és az nekem sokkal jobban tetszett. Dee, a Carbonból szívesebben látnék végigjátszást, mert abból még nem láttam.
Régen megvolt és a kedvenc játékom
Hogy a szavaiddal éljek Isti
Széééét adnék egy végigjátszást
Én nekem személy szerint az NFS Prostreet jött be de az annyira,hogy mint PS2-en mint PC-n vagy 6x ki játszottam,annyira szeretem. ♥ Azt is megnézném szivesen tőled :)
Életem első igazi játéka volt annó PC-n , 4 évesen apukámmal "toltuk" végig. Akkoriban még ő is nagy rajongó volt. :D
Imádom ezt a játékot
Könyörgöm legyen végigjátszás
Világ legjobb játéka volt annó, ezen felnőni.. Még most is jó visszagondolni ezekre az évekre, emlékekre.
Isteneeem mennyit toltam ezzel régen. Mennyi sok élvezet, és kín, emlékszek, az utolsó boss az nagyon kemény volt, kb fél évig próbálkoztam és sohasem tudtam lebeatelni. Még lehet én is nekiűlök így, itt 2k19-ben. De jobban örülnék egy végigjátszásnak én is! ;)
Isti légyszi ezt játszd végig,nem olyan sok idő végigjátszani kb 3 óra alatt végig toltam
Jaj az a szép idők! A régi carbon, imádtam régen én ps2-n toltam
Semmilyen játék nem adott ekkora flesst, mint ez. 2006-tól kezdve mindenegyes évben kijátszom a karrier módot benne. Zseniális!
Én teljes mértékben a régi NFS-eket preferálom. Inkább játszok egy NFS Carbon-nal mint egy NFS 2K15-el. Remélem nem csak én gondolom így :D
Same. De azért (nekem) a 2K15 is adta. Mondjuk ezzel nem sokan vannak így :D (de én adom a 2K15-öt is)
Mindenféleképp tolj egy végig játszást. Még jó h megvan még originalban 😀
Legyen meg végig játszás mert nagyon nagy fun ez a jatek✌😎
Én 6-éves voltam amikor ki jött. Régi szép idők. 🔥
Az első kanyarban, ha egyenesen mész tovább, akkor tényleg le vágtad volna az utat:D
Egyik kedvenc játékom volt amikor még ps2 volt a menő.
Isti, ebből legyen egy vègigjátszás kèrlek! :)) Átvezető videókkal, mert nagyon funok
Szervusz Isti!
Nekem ez volt a kedvenc nfs-em. Az utánna következőkkel már nem is játszottam. A versenypályás driftelés volt a kedvencem ebbe a játékba. És persze a játék végén megszerezhető shelby gt500. Vizuális tuningra a legszebb autó a játékban. Nem mellesleg imádtam vele a drifteléseket is. Már csak ezért is érdemes szerintem végig játszani. Az irányítással kapcsolatban pedig megválaszoltad magadnak a kérdést. Mivel egy arcade autós játék, az irányítás is le van egyszerűsítve. Ha nem kézifékezel, akkor sosem fog az autó hátsója kimenni, legyen az első, hátsó, vagy összkerék hajtás. Míg egy szimulátorosabb játékban ezzel komolyan meg kell küzdeni, ha olyan az autó. Remélem végig játszod a játékot, és bemutatod nekünk a Shelby gt500-adat. 😉
0:00 a válasz IGEN!
Szerintem nagyon nagy lenne egy végigjátszás!
Kiskorom kedvence basszus. Imadtam! :D
Childhood! Kijátszásnak örülnék!
Legyen végigjátszás légyszi :D Mert ez örök fiatal game (és az egyik legjobb )
Meg nyugtatlak Isti.. Az NFS Uderground 2-től felfelé mindenggyik játszható! :DD
Nyílván való hogy legyen végigjátszás
Én előző héten fejeztem be ennek a résznek a story módját!😎😎
Szia Isti hát hogy a viharba ne lehetne játszható hát ez nem is kérdés
Adom énis. Gyermekkori emlékek jöttek vissza. Legyen végig játszás. Ennyi öröm legyen ha már ha mindig csak a munka... 🤞🤟
Ez még az igazi NFS széria egyike volt.
FH4-be pont az nem tetszik, hogy olyan gyorsan megkapod a fasza kocsikat.
Itt meg kellett érte küzdened, így sokkal jobban megbecsülted.
A következő rész legyen ford3!
Tipp: Ha a ps4 akkumulátor töltőt csatlakoztatod a ps3 egyik usb bemenetébe. Akkor tudsz ps3 játékokat játszani ps4 kontrollerrel.
Mindenféleképpen legyen végigjátszás belőle Isti!🔥
ivósjáték ötlet: minden alkalommal amikor Isti azt mondja, hogy szétadom, egy feles :D
2 napja töltöttem le ncore-rol.
Már ki is toltam.:)
Mehet a végigjászás. Illetve én is ezt a NFSt imádtam a legjobban. Nekem is a gyerek koromat vitte el.😍
mai napig várom, hogy bejelentsék a most wanted meg carbon, esetleg underground remastered verzióit.
Imádom ezeket a meglepődött fejeket az indexképeiden 😆
Legyen "játszható e még" videó a collin mcrally 2005ről :D
Én csak a most wanted-del játszottam de szétadom!
Vidd végig Bro!
VÉGIGJÁTSZÁST AKARUNK! 😍😍
(Alig csinált valaki a magyarok közül ebből a játékból...)
Számomra ez volt az első játékom kiskoromban ami meghatározó volt és sokkal jobban imádtam ezt mint a most wantedet( jó nyilván ez az én véleményem de basszus de szerettem) emlékszek hogy én akárhányszor végigjátszottam mindegy csak úgy mentem el a (területek utolsó versenyére) hogy előtte minden versenyt illetve mechanikus tuningot megszeretném az autóra, szerintem vagy 10x végigjátszottam de most megjött hozzá a kedvem újra és nagyon jó lenne egy normális végigjátszást nézni belőle, alaphangon egy 100% os végigjátszást 😁😁😁 köszi Isti hogy felidézted a gyerek korom egy pici részét 😍😁😁😁
Légyszi mindenképp legyen végigjátszás Isti! :D :)
Legyen végig játszás! Like aki így gondolja.
Uram isten neeee,mekkora nosztalgia és aaaa ez a zene ilyenkor sajnalom hogy nem 360-am van
Én szivesen látnék belőle végigjátszást! :D
Játszd végig papi ✌️
Az NFS Carbon a gyermekkorom meghatározó része volt, és én ennek nagyon örülök. A fantáziámat mozgatta, izgalmas és interaktív. Élmény volt felfedezni és játszani vele 😀
Várjuk a végigjátszást. 👌🏻✌🏻
Jöjjön a végigjátszás 😝😍
Egy értelműen legyen végig játszás ,nekem is egy nagy gyerekkori játékom.Kisebbként Édesapámmal játszottuk ki többször aztán egyedül is nyomtan ,tehát jó kis nosztalgikus videok lennének Isti :D:D
Legjobb tesó!🤛🏻
Nagyon örülnék egy végig játszásnak. :) Most én is újra kezdem :D
1-2 érdekesség carbonnal kapcsolatban.
1. Eredetileg Need for speed underground 3 lett volna a címe játéknak ezt egy fájlban kikommentelve meg is lehet látni hogy játékot így nevezik még korai szakaszában.
2. Sokkal több bos/csapat lett volna érdekesség trailerben teljesen másokat említ.
3. Eredetileg sokkal nagyobbra tervezték a mapot és free roam-ban kanyonba is el lehetett volna jutni.
4. 1 Plusz játék modot is terveztek játékhoz még pedig duo driftet.
5. rendőrségi helikopter is van a játékban de ezt valamiért végső verzióban sosem került bele, de játék fájlaiban megtalálható modelje.
Elvileg a játékot az EA nagyon sürgette ezért jóval korában kellett befejezniük elvileg bő egy év fejlesztés hagytak ki vele kapcsolatban egy csomó minden nem került bele a játékba. rengeteg videó beszél youtubon témában és nagyon érdekes dolgok kerülnek ki belőle én csak néhány dolgot említettem csak meg.
Aki pc akar játszani crackelt verzióval meg teheti. csak figyeljen arra hogy eredetileg pc re csak 4:3 aránnyal jött ki de van rá lehetőség hogy 16:9 arányban és akár 4k felbontásban lehessen vele játszani
Ivós játék : Amikor Isti azt mondja, hogy ,,szét adom,, iszunk.
nem járnánk jól ...
Ahoz képest hogy 2006-os attól még rohadt jól néz ki a játék
Legyen végig játszás ebböl nagyon jó játék.
Szívesen látnék NFS Carbon, illetve ProStreet végigjátszást.
Jöhet a végigjátszás !! Csapassad papi !! Pacsi !