2019.11.17. - Egy hétvégi buszközlekedés az ózdi autóbusz-állomáson
Вставка
- Опубліковано 6 жов 2024
- Utazásunk @Ambivideokkal eredetileg Miskolcra vezetett, hiszen az MVK Zrt.-nek a 203-as pályaszámú Tatra KT8D5-öse közel egy hónapon keresztül közlekedett az 1-es vonalon.
A villamost ugyan igénybe vehették az utasok, de a lényege ennek az volt, hogy a vezetőknek a továbbiakban is megmaradhasson a még meglévő háromra a típusvizsgája (202, 203, 209).
Mivelhogy egy nappal előtte már leutaztunk (direkt), hogy másnap meglehessen a telephelyről való kihaladás (reggeli 7 órakor), így egyszerűen azt határoztuk el, hogy elnézünk Ózdra a buszokért.
A menetet vonattal tettük meg a Tiszai pályaudvarról. A vonatok Ózd és Miskolc között (és vissza) két óránként közlekednek, így szinte csak jöttünk-mentünk, hiszen egyrészt a szállásunk Bükkszentkereszten volt, másrészt pedig ki akartuk magunkat pihenni, mert már eleve hajnali 4 tájékában kellett felkelni. A filmösszeállítás így a fél 3-tól fél 4-ig tartó helyzetet foglalja magába.
Őszintén szólva így hétvégén egy óra alatt is ki lehet maxolni ezt a helyet.
Abszolút nem bántuk meg így sem, hiszen lencsevégre kerültek az egykor Nyíregyházához tartozóak is (HXT, KKD) és ez idő elteltével az FKF-436 ki is lett vonva az utasforgalomból.
Most pedig következzenek az összeállításban szereplő típusok, rendszámok:
► Ikarus 256.44
DUD-564
► Ikarus 263.10
GVM-022
► Ikarus 280(.02)
FKF-436 (CKH-502)
► Ikarus 280(.33)
BHK-485 (BY 27-93)
► Ikarus C56.22
HLD-894
► Ikarus C56.42
HIV-474
► Ikarus C80.30M
HEM-867
► Ikarus C80.40A
HXT-685
► Kravtex Credo EC 12
LHT-802
► Kravtex Credo Econell 12
NZM-435
► MAN SL222 (A60)
LOL-835
► MAZ-103.065
KKD-481, KKD-482, KKD-483, KKD-484, KKD-486, KKD-487, KKD-488
► Scania Touring HD (Higer A80T)
MHX-253
► Volvo 7700A
NWX-308
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
📷 A fényképek tárháza
► www.flickr.com...
📷 Fényképeim a Fotobus weboldalán
► fotobus.msk.ru/...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
💵 Amennyiben, ha a UA-cam-on kívül szeretnéd támogatni a munkásságomat;
► www.paypal.com...
✉️ Kapcsolatfelvétel
► transportvideoshu@gmail.com
#Volánbusz #buszok #Ózd
Szervusz. Nézegetem a flickr galériádat és látom a BHK-485-ről is töltöttél fel pár képet. A selejtezés időpontjában pontosítanék. Őt 2021 februárjában selejtezték le. 2020-ban még nagyon aktívan pótolt egészen az utolsó napokban is. Műszaki márciusig lett volna, de előbb leállították.
Szia, Balázs! Köszönöm az észrevételt! Melyik hónapban vonták ki a forgalomból 2020-ban?
A képeim leírásánál azt szoktam feltüntetni a selejtezésük helyett.
Hali! 7.02-nél ez milyen buszocska?
Szegedre ha tudsz/tudtok gyertek le mert bontodnak az ikarusok
Ha gondolod, és időd engedi, lejöhetnél Szolnokra, mert itt tele vagyunk Ikarusokkal😁
Szolnokon már készült három buszos anyag is, amik láthatóak hónapok, évek óta a csatornán. A Volánbuszos időszakból egyre még biztos lehet majd számítani, de addig is;
2017-ből: ua-cam.com/video/uZapKTgTBrY/v-deo.html
2018-ból: ua-cam.com/video/oTQyHLJ8uTc/v-deo.html
2019-ből: ua-cam.com/video/3mYoMtgRbpw/v-deo.html
@@TRANSPORTVIDEOS ok köszi, csak tudod szolnoki vagyok, és olyan jó úgy nézni egy ilyen videót, hogy ismerem a buszokat, és tudom mit látok 😀
Persze, ismerős érzés... :)
Ebben az évben biztos, hogy forgat még a kamera Szolnokon.
3:23 8:11 tragédia ahogy kinéznek, meg hogy milyen csövesek általában az összes. 'Tarján csak jelenthet
Ezt most nem értem.
@@TRANSPORTVIDEOS Az állapotokra értem. Nézd meg, az összes jármű ki nem áll a rozsdából meg a rohadásból.
Abban a térségben ne is csodálkozzunk ezen. Ózd az ország egyik legélhetetlenebb és legszegényebb városa.
@@TRANSPORTVIDEOS Attól még a busz nézhetne ki szépen ( letakarítva ) . Sopron meg az egyik legjobban álló város és hasonlóan rozsda eszi a járműveket :/
A 3:23-nál látható BHK-485 most kapott új fényezést :)