nagyon jó lett szivesen látnék még pár ilyen videot olyan karakterekröl is akik nem szerepeltek egyáltalán a sorozatben mint például az ifju griff vagy Lady Stoneheart
Nagyon szuper ez a videó, csak amikor a nemi erőszakot fejtegeted, az egy kicsit fura. Nem, nem olyan mint amikor az ember túl sok pitét eszik (meg az a másik hasonlat), hiszen azzal az ember csak magának árt, míg egy nemi erőszaknál egy másik embert tesz tönkre, amiből elég hosszú idő kigyógyulni. Ez nem egy dugás, amit sajnálatosan a másik fél nem annyira élvez; a nemi erőszak soha nem a szexről szól, hanem az irányításról, a dominanciáról, a másik feletti hatalomról.
Szerintem a régi Tyrion azért volt jó, mert törekedett a jóra. Hiszen nehéz tökéletesnek lenni, az ő világában pedig sok szemétség a minimum, hogy életben maradj. Olyan ez mint, hogy a vadnyugaton nehéz volt úgy leélni egy életet, hogy 2-3 embert nem lőttél le. Viszont ha a vezetők többsége úgy gondolkodna mint ő, akkor Westeros is egy sokkal élhetőbb hely lenne. Az, hogy sokáig a családját támogatta szerintem tökéletesen érthető. Az ő korában ahogy a mi középkorunkban nem volt nyugdíj rendszer, nem volt megbízható és állandó központi igazságszolgáltatás, és valamiféle állami rendfenntartás erő is csak elvétve például a fővárosban. Bármiféle közüzem nem nagyon terjedt túl a város falain. Az egyház jelentett még valami hasonlót. Egyetlen dolog volt az életben amire igazán számíthatsz az család, akik gondoskodhatnak rólad öreg korodban. Akik vállalják, hogy megbosszulnak ezzel elrettentve másokat. A Starkok bármennyire is becsületesek sem fognak kiállni őérte ha bajba kerül. Csak a család. Az ő egyik legnagyobb tragédiája, hogy végül ez is elpárolog. Az, hogy királyvárban átver, manipulál, cselsző, az szerintem megint olyan, hogy nehéz bármi jót tenni, ha a második lépés után kinyírnak. Az ottlévő többi cselsz9vő pedig tudta mit csinál és mit vállal. Ha valaki nagyon jó ember akar lenni Westeroson akkor elmegy a Falra minél hamarabb, ott olyan nagyon rosszat nem tehet, és talán védi az emberiséget. Az egyetlen igazi felhánytorgatható dolog neki az volt, hogy az énekest megölette.
Igen, ezzel abszolút egyetértek. Habár sem a könyv sem a filmek nem egyértelműsítik, hogy hogyan-mikor játszódnak az események, a setting egyértelműen középkori technológiai és társadalmi fejlettségi szintre vall, ez pedig kicsit beszűkíti bármilyen "jótevő" játékterét. Nem tudsz abszolút értelemben jó lenni nemesként. És így érthetővé is válik a pórnép gyűlölete. Alapból a jobbágyokban volt egyfajta irigység a gazdagságra és a jólétre, amit az ő munkájuk árán élveztek a nemesek. Az, hogy a dolgok "jól" mentek (nem volt éhezés vagy háború, volt tüzelő, stb), az igazából az alapelvárásuk volt, hogy ha már gürcölnek, az urak legalább védjék meg őket. Tyrion inkább kicsit naív volt, amikor hálát várt azokért a dolgokért, amiket a családja helyett megtett a népért.
A videó után felértékelődött nekem a sorozat.Mert Tyrion az egyik kedvenc karakterem. Lehet nem tökéletes "jó fiú" de színtekkel jó lelkűbb a sorozatban sokaknál. Én azt hittem a 7.Évadtól változtattak a könyv és a sorozat történései között. Ezek után én nem bánom. Így is elég borús komor sorozat kell bele az a csipetnyi jóság.
Egyik kedvenc Lannsiterem az egész sorozatban! Szerintem Griff Aegon Targaryen! Én örülnék ha Griff ülne a Vastrónon Danyvel együtt! Nem akarom Brant látni a Vastrónon mert szerintem az egyik legrosszabb és legunalmasabb karakter az egész sorozatban és haszontalan is!! Tywin Lannisternek örülnék ha ilyen hosszú videóban mutatod be!! A könyvben Tyrion szála sokkal jobban tetszik mint a sorozatban a 4.évad után! Remélem Varys és Tyrion találkozni fognak
Mindenképp, a sorozatbelinél is nagyobb rohadék a könyvbeli - gondoljunk csak arra, hogy ott mit művelt Theonnal és Jeyne Poole-al. De először Tywin, majd Stannis:)
Hú, ez egy nagyon nehéz kérdés, több ellenérv és érv van mindkettő mellett, de én úgy érzem, hogy ő tényleg Aegon. A trónon valszeg Bran végzi, Martin legalábbis azt mondta, hogy a vége a sztorinak kb. ez lesz, csak összetettebb kivitelezésben. Azért nem bánnám, ha nem Bran végezné a trónon:/
@@kritikalandor97 2 véleményem van.. 1, Szívem az mondja, hogy Tar. De nem szeretnék polgárháborút Danivel és Aegon legyen a király kompaniaval és griff mint segítő 2, ami szerintem baromi érdekes lenne, hogy Black. És mikor át jön Dani és házasság útján egyesítik a 2 sárkány házat Aegon kapná az egyik sárkányt és közös uralkodás lenne Bran ne legyen király PLS
Mi a véleményed arról a teóriáról, mely szerint ő valójában egy Targarien, ezért lett torz, ezért halt meg az anyja a születésekor, s ezért gyűlölte Tywin.
@@OrbanLevente1 egyrészt tetszik és van logika benne, másrészt Tyrion tényleg egy kicsinyített Tywin. Nehéz megmondani, Aerys nagyon kívánta Joannát, s lehet a nő megadta magát neki
Szia! Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy nem tudnád kicsit bővebben kifejteni, hogy GRRM mikor, hogy, milyen kontextusban mondta, hogy Tyrion szerinte egy rossz ember?
Nem teljesen értem ezeket a kő embereket, ők miért támadnak random másokra ? Ilyenkor "zombivá" válnak vagy mi a fene ? :D (csak a sorozatot néztem) Ja és jók a videóid, most találtam rád ^_^
A videóban elfelejtettem megemlíteni Gennát, aki Tywin lánytestvére, ezért utólag elnézést kérek 😬
Nagyon szuper lett. Havas Jonról szivesen látnék egy ilyen videót. Szerintem ő az a karakter akinek a könyvbeli éne totál ellentétes a sorozatbelivel.
@@daemontargaryen4732 na igen, Tyrionon kívül Havas és Euron az akik a leginkább különböznek, s tervezek mindegyikről majd🔥 köszi szépen amúgy🫶🏻
nagyon jó lett szivesen látnék még pár ilyen videot olyan karakterekröl is akik nem szerepeltek egyáltalán a sorozatben mint például az ifju griff vagy Lady Stoneheart
Most találtam rá a videókra, de valami nagyon jó lett. Tyrion a kedvenc karakterem :)
Köszi szépen!
Tywin Lannister akár lehetne a következő. Tywin volt a kedvencem és nagyot is néztem ahogy meghalt
@@ricsike900 Nem is rossz ötlet, főleg a Reyne-házzal kapcsolatos sztorija üt a legnagyobbat, az megérdemelne egy külön videót
@@kritikalandor97 Tywin egy baromi érdekes karakter.
Az egyik kedvencem Tywin a mai napig
Adnám
Nagyon szuper ez a videó, csak amikor a nemi erőszakot fejtegeted, az egy kicsit fura. Nem, nem olyan mint amikor az ember túl sok pitét eszik (meg az a másik hasonlat), hiszen azzal az ember csak magának árt, míg egy nemi erőszaknál egy másik embert tesz tönkre, amiből elég hosszú idő kigyógyulni. Ez nem egy dugás, amit sajnálatosan a másik fél nem annyira élvez; a nemi erőszak soha nem a szexről szól, hanem az irányításról, a dominanciáról, a másik feletti hatalomról.
Stannis is rendkívül más karakter a könyvekben, szívesen meglesnék róla egy feldolgozást.
Jöhetnek a hoszabb videók 😃
Nem olvastam a regényt, de a karaktere a sorozatban ennél pozitívabb. Ez a hosszú videó tetszett. :D
Szerintem a régi Tyrion azért volt jó, mert törekedett a jóra. Hiszen nehéz tökéletesnek lenni, az ő világában pedig sok szemétség a minimum, hogy életben maradj. Olyan ez mint, hogy a vadnyugaton nehéz volt úgy leélni egy életet, hogy 2-3 embert nem lőttél le. Viszont ha a vezetők többsége úgy gondolkodna mint ő, akkor Westeros is egy sokkal élhetőbb hely lenne. Az, hogy sokáig a családját támogatta szerintem tökéletesen érthető. Az ő korában ahogy a mi középkorunkban nem volt nyugdíj rendszer, nem volt megbízható és állandó központi igazságszolgáltatás, és valamiféle állami rendfenntartás erő is csak elvétve például a fővárosban. Bármiféle közüzem nem nagyon terjedt túl a város falain. Az egyház jelentett még valami hasonlót. Egyetlen dolog volt az életben amire igazán számíthatsz az család, akik gondoskodhatnak rólad öreg korodban. Akik vállalják, hogy megbosszulnak ezzel elrettentve másokat. A Starkok bármennyire is becsületesek sem fognak kiállni őérte ha bajba kerül. Csak a család. Az ő egyik legnagyobb tragédiája, hogy végül ez is elpárolog. Az, hogy királyvárban átver, manipulál, cselsző, az szerintem megint olyan, hogy nehéz bármi jót tenni, ha a második lépés után kinyírnak. Az ottlévő többi cselsz9vő pedig tudta mit csinál és mit vállal. Ha valaki nagyon jó ember akar lenni Westeroson akkor elmegy a Falra minél hamarabb, ott olyan nagyon rosszat nem tehet, és talán védi az emberiséget. Az egyetlen igazi felhánytorgatható dolog neki az volt, hogy az énekest megölette.
Igen, ezzel abszolút egyetértek. Habár sem a könyv sem a filmek nem egyértelműsítik, hogy hogyan-mikor játszódnak az események, a setting egyértelműen középkori technológiai és társadalmi fejlettségi szintre vall, ez pedig kicsit beszűkíti bármilyen "jótevő" játékterét. Nem tudsz abszolút értelemben jó lenni nemesként.
És így érthetővé is válik a pórnép gyűlölete. Alapból a jobbágyokban volt egyfajta irigység a gazdagságra és a jólétre, amit az ő munkájuk árán élveztek a nemesek. Az, hogy a dolgok "jól" mentek (nem volt éhezés vagy háború, volt tüzelő, stb), az igazából az alapelvárásuk volt, hogy ha már gürcölnek, az urak legalább védjék meg őket. Tyrion inkább kicsit naív volt, amikor hálát várt azokért a dolgokért, amiket a családja helyett megtett a népért.
A videó után felértékelődött nekem a sorozat.Mert Tyrion az egyik kedvenc karakterem. Lehet nem tökéletes "jó fiú" de színtekkel jó lelkűbb a sorozatban sokaknál.
Én azt hittem a 7.Évadtól változtattak a könyv és a sorozat történései között. Ezek után én nem bánom. Így is elég borús komor sorozat kell bele az a csipetnyi jóság.
Én a McCallister családdal vagyok 🏠🤣🤣🤣
Úgy hallottam szokásuk elfeledkezni a fiukról, ezáltal brutális traumát okozva a betörőknek 😂😂
Szupeer vagy❤❤❤
@@ReginaKenderesi ❤️❤️❤️
Egyik kedvenc Lannsiterem az egész sorozatban! Szerintem Griff Aegon Targaryen! Én örülnék ha Griff ülne a Vastrónon Danyvel együtt! Nem akarom Brant látni a Vastrónon mert szerintem az egyik legrosszabb és legunalmasabb karakter az egész sorozatban és haszontalan is!! Tywin Lannisternek örülnék ha ilyen hosszú videóban mutatod be!! A könyvben Tyrion szála sokkal jobban tetszik mint a sorozatban a 4.évad után! Remélem Varys és Tyrion találkozni fognak
@@akosspissak1385 egyetértek teljesen, Bran maradjon csak távol a tróntól. Én is remélem, hogy összefutnak Varysszal🔥
Ramsay-ről is csinálsz majd valamikor videót?
Mindenképp, a sorozatbelinél is nagyobb rohadék a könyvbeli - gondoljunk csak arra, hogy ott mit művelt Theonnal és Jeyne Poole-al. De először Tywin, majd Stannis:)
Nagyon jó lett a videó
Stannis Baratheonról is megnéznék én is egy hasonló összeállítást
@@81Tibu köszi szépen 🫶🏻 ő lesz a következő, egyik kedvenc karakterem
Sosem lájkolok videókat, csak a legritkább esetben. Ez megérdemli a lájkot, szerintem újra fogom majd nézni a héten megint.
@@bukortomdave köszi szèpen 🥺🫶🏻
Aegon szerinted Blackfyre vagy Targaryen valamint övé lesz a trón a végén?
Hú, ez egy nagyon nehéz kérdés, több ellenérv és érv van mindkettő mellett, de én úgy érzem, hogy ő tényleg Aegon. A trónon valszeg Bran végzi, Martin legalábbis azt mondta, hogy a vége a sztorinak kb. ez lesz, csak összetettebb kivitelezésben. Azért nem bánnám, ha nem Bran végezné a trónon:/
Te mit gondolsz, az ifjú Griff Targaryen vagy Blackfyre?
@@kritikalandor97 2 véleményem van..
1, Szívem az mondja, hogy Tar. De nem szeretnék polgárháborút Danivel és Aegon legyen a király kompaniaval és griff mint segítő
2, ami szerintem baromi érdekes lenne, hogy Black. És mikor át jön Dani és házasság útján egyesítik a 2 sárkány házat Aegon kapná az egyik sárkányt és közös uralkodás lenne
Bran ne legyen király PLS
Mi a véleményed arról a teóriáról, mely szerint ő valójában egy Targarien, ezért lett torz, ezért halt meg az anyja a születésekor, s ezért gyűlölte Tywin.
@@OrbanLevente1 egyrészt tetszik és van logika benne, másrészt Tyrion tényleg egy kicsinyített Tywin. Nehéz megmondani, Aerys nagyon kívánta Joannát, s lehet a nő megadta magát neki
Az ihlet alt shift x-től jött?
@@prodib9813 szia, igen! Az ihlet igen, asszem 2 éve láttam Tyrionos videót tőle:) egyik kedvenc videósom
@@kritikalandor97 érthető, talán a legjobb külföldi tartalomkészítő a témában :D pacsi
Szia! Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy nem tudnád kicsit bővebben kifejteni, hogy GRRM mikor, hogy, milyen kontextusban mondta, hogy Tyrion szerinte egy rossz ember?
@@gyuri7346 szia, egy régi interjúban, itt található:
web.archive.org/web/19991013131915/cyberhaven.com/books/sciencefiction/martin.html
@@kritikalandor97 Köszönöm szépen!
Az igazi Norbiról lesz videó? 🤤🤤
@@babelzoltan5788 Nem akarom elijeszteni a nézőket🥹
Nem teljesen értem ezeket a kő embereket, ők miért támadnak random másokra ? Ilyenkor "zombivá" válnak vagy mi a fene ? :D (csak a sorozatot néztem) Ja és jók a videóid, most találtam rád ^_^
Lehet fikázni a sorozatot de a sorozat beli Tyrion milliószor jobb mint "ez"...
@@RunoStromkirk13 morálisan jobb, de elveszti azokat a tulajdonságait, amiért megszerettük
@@kritikalandor97 Legalábbis látszólag ügyetlenebbé válik. Nem akarja, hogy Daeny elevenen hamvassza el testvéreit. Ez ugye a könyvek ellentéte.