Minden rosszindulat nélkül Dani mondatain azt érzem hogy nagyon szereti amit csinál/csináltok és nagyon egyben van a csapat csak nem érzi magát kellően megbecsülve ..
Jó lett mindkét verda. Pár napja vezettem az euroringen első alkalommal, sőt a telephelyeteknél is jártam, így még jobb volt most nézni ezt a videót. Jó látni hogy alakulnak a vasak, és hogy mennyi szeretettel foglalkoztok velük, no es nemutolsó sorban, imádjátok és élvezitek minden percét. Emiatt én azt sem bánom, amit alant többen is megjegyeztek, hogy magatokat többet vettétek mint az utat. Ez még amugysem a köridőkről szólt. Csak így tovább. 😊
@@maxi_vwpolo A multiméter nem ad ki feszültséget ellenállás mérésben, hogy durranna el? Kb 200Mohm a belső ellenállása a műszereknek, semmit sem terhelnek le. Egyedül dióda mérésben ad ki feszültséget a mérővezeték, lehet hogy egyes műszereknél egyben van a 200 ohm méréshatárral de azok gagyi műszerek és ritkák.
@@OliverAmon93 A mindennapi nagyon gyors közlekedésre. Nyilván pályára lehet rajta sokat javítani, de én oda évente kb. 5-6 alkalommal megyek, így nem igazán szempont. Egyébként ott is komoly ellenfél, még gyárilag is. Én ugyanezzel a gumival pályázom. Egyébként nagyon hangosnak találom a mindennapi közlekedéshez, így a pályanap után azonnal le is veszem.
Sziasztok. Ha meg nincs megoldás a kis yaris légzsákhibájára, akkor küldjetek pár szögböl fotót a csatlakozóról él monfom hova mekkora ellenállást kell betenni.
Elég sok videót láttam már tőletek,tetszik is a tartalom. De egy kicsit olyan vagy a szerelőiddel mint ha csak a főnökük lennél,nem érezni hogy egy csapat lennétek. Néha kicsit le kezelő is vagy velük Olivér. De csak egy észrevétel lehet hogy csak én látom így.
Én azt csináltam a Pole Position ülésemnél a GR-ben, hogy egy Prius II ülés légzsákjáról levágtam a csatlakozót, arra tettem egy 2.2 Ohmos ellenállást, és nincs hibakód.
Csak azt mondja már meg valaki, hogy miért 80%ban az arcotokat kell nézni a front helyett? 🤣 Mikor megmutatta, milyen íveken mész, nem akartam elhinni, h azt is megmutatja.....
Gratulálok, porchéék tudnak építeni. nem tudom, 4kerekes-e, ált ezek ugye mind azok, ha kivennéd (ha még nem tetted meg) az első hajtást, és csak a hátsó alkatrészei maradnának, kicsit még könnyebb lenne az eleje a hátuljához képest. Lehet, hogy csak 50kilóval de az is valami.
A Porscheba ha nem kerülnének hátsó ülések a tető ablakból lehetne csinálni egy legbeomlot hűteni a hátsó fekeket meg a jövőbeni difit. Vagy működhet úgyis ha bent lesznek az ülések, el lehetne vezetni a levegőt? 🙂
Mindkettő elég jól csinálja a dolgát, az R888nak nagyon merev az oldala amire szükség is van a yarison mivel nem túl peres. Erre úgy tudnék válaszolni, ha tennénk cup2t a yarisra is, ami amúgy tervben van (a gyári felnire)
gyáá most a kamerázás elég rossz lett :( Semmit nem látunk a pályából csak hogy magatokat veszitek. Nem jön át a sebesség meg semmi az autó viselkedéséről. :( Tényleg kéne egy folyamatos kamera a szélvédőre vagy a sofőr fejére. (ÉPPÍÍTŐŐŐ JELLLLEG)
Gondolom elég kapkodósra sikerült a nap. Csak délutánra értek oda és gondolom tesztelni akartak és, ha még komolyabb technikát összeraknak, akkor nem maradt volna pályaidő. Szerintem, ha meglesznek a változtatások akkor elmennek egy teljes napra és oda komoly forgatás is lesz.
Jobb lesz, mint gondoltuk! Melyik helyre ülnél be?
20% kedvezmény: www.carvertical.com/hu/landing/v3?a=OliverAmon&b=2cbb4205&voucher=OliverAmon
Anyós ülésre nagyon jo az autó❤
Kormanyhoz
12:30 “ez most pont olyan mint amikor Akosban az evo mellett ultem”XD
Minden rosszindulat nélkül Dani mondatain azt érzem hogy nagyon szereti amit csinál/csináltok és nagyon egyben van a csapat csak nem érzi magát kellően megbecsülve ..
Jó lenne ha láthatnánk valahogy a sebességet is pályázás közben. Megköszönném ❤
Jó lett mindkét verda. Pár napja vezettem az euroringen első alkalommal, sőt a telephelyeteknél is jártam, így még jobb volt most nézni ezt a videót. Jó látni hogy alakulnak a vasak, és hogy mennyi szeretettel foglalkoztok velük, no es nemutolsó sorban, imádjátok és élvezitek minden percét. Emiatt én azt sem bánom, amit alant többen is megjegyeztek, hogy magatokat többet vettétek mint az utat. Ez még amugysem a köridőkről szólt. Csak így tovább. 😊
Mérjétek meg a gyári ülésben a légzsák ellenállását, majd rakjatok be egy akkora ellenállást a csatlékba és csendbe fog maradni.
Ne mérj bele mert eldurranhat!!! Ellenállás méréskor feszültség alá helyezi a multiméter a mérővezetékeket!!!
2.2ohm kell oda 🤙🏻
Pozició égőt a csatlakozóba és kész
@@maxi_vwpolo A multiméter nem ad ki feszültséget ellenállás mérésben, hogy durranna el? Kb 200Mohm a belső ellenállása a műszereknek, semmit sem terhelnek le. Egyedül dióda mérésben ad ki feszültséget a mérővezeték, lehet hogy egyes műszereknél egyben van a 200 ohm méréshatárral de azok gagyi műszerek és ritkák.
@@orbinyekveszelyes, ezert nem szabad. Ennyi.
Tudnak valamit ezek a Japánok! :) adnak egy 80 % kész autót azért, hogy a hozzá értő emberek hegyezzenek rajta 20-at ❤❤ királyok vagytok!
Az az autó úgy jó ahogy kijött a gyárból.
Attól függ, mire
@@OliverAmon93
A mindennapi nagyon gyors közlekedésre.
Nyilván pályára lehet rajta sokat javítani, de én oda évente kb. 5-6 alkalommal megyek, így nem igazán szempont. Egyébként ott is komoly ellenfél, még gyárilag is.
Én ugyanezzel a gumival pályázom. Egyébként nagyon hangosnak találom a mindennapi közlekedéshez, így a pályanap után azonnal le is veszem.
@@320wrx szerintem az ivecommal kirbe autoznallak utcan:ff
De palyan ish
12:29 Ákosban az evo mellett? xD
Akkor jol hallottam
Ne csinald
Ha nem ismerném azt mondanám nyelvbotlás 🤷♂️
@@OliverAmon93csak féltékeny vagy 🤷♂️
Lebuktunkgec
Ilyen jó Barkas hangot még nem hallottam🙂
Sziasztok. Ha meg nincs megoldás a kis yaris légzsákhibájára, akkor küldjetek pár szögböl fotót a csatlakozóról él monfom hova mekkora ellenállást kell betenni.
Tökéletes kontent, így tovább, Olivér. 😉
Elég sok videót láttam már tőletek,tetszik is a tartalom. De egy kicsit olyan vagy a szerelőiddel mint ha csak a főnökük lennél,nem érezni hogy egy csapat lennétek. Néha kicsit le kezelő is vagy velük Olivér. De csak egy észrevétel lehet hogy csak én látom így.
Remélem látjuk majd a Laptiming-ban is mindkét szekeret!
a laptiming-ot inkább felejtsük el :D :D
Csak azt ne 😂😂😂😂😂😂
Gyere ram Dani
Én azt csináltam a Pole Position ülésemnél a GR-ben, hogy egy Prius II ülés légzsákjáról levágtam a csatlakozót, arra tettem egy 2.2 Ohmos ellenállást, és nincs hibakód.
Helló! Porschehoz az nem jó opció, mint a versenykamionoknál, hogy vízzel még hűtik a fékeket?
Csak azt mondja már meg valaki, hogy miért 80%ban az arcotokat kell nézni a front helyett? 🤣 Mikor megmutatta, milyen íveken mész, nem akartam elhinni, h azt is megmutatja.....
Szerintem ez nem szándékos, de egyet értek 😀
Igen, a pálya érdekesebb lenne. 😁
Gratulálok, porchéék tudnak építeni. nem tudom, 4kerekes-e, ált ezek ugye mind azok, ha kivennéd (ha még nem tetted meg) az első hajtást, és csak a hátsó alkatrészei maradnának, kicsit még könnyebb lenne az eleje a hátuljához képest. Lehet, hogy csak 50kilóval de az is valami.
3 henger de nekem bejön a hangja :)
1:50 Pro tip: Ha keresztben mész, akkor nem hátul ül, hanem melletted.
LAPTININGben a helye elviszitek kiváncsiak lennénk az időre😉
Nagyon királyok vagytok!!
12:29 Ákosban az EVO mellett 🤣
Yarison h van még rendszám? Az utóbbi időben amiket hallunk látunk...a rend éber őrei szeretik az ilyet.
A Porscheba ha nem kerülnének hátsó ülések a tető ablakból lehetne csinálni egy legbeomlot hűteni a hátsó fekeket meg a jövőbeni difit. Vagy működhet úgyis ha bent lesznek az ülések, el lehetne vezetni a levegőt? 🙂
És akár ha már úgyis be lesz csövezve, a csövezéssel meglehet merevíteni a tetőt hogy ne huppogjon.
szuper lett a videó a taligák meg szolgálnak
Idő eredmény van?
Cup 2 vagy R888R melyik győzött?
Mindkettő elég jól csinálja a dolgát, az R888nak nagyon merev az oldala amire szükség is van a yarison mivel nem túl peres.
Erre úgy tudnék válaszolni, ha tennénk cup2t a yarisra is, ami amúgy tervben van (a gyári felnire)
gyáá most a kamerázás elég rossz lett :( Semmit nem látunk a pályából csak hogy magatokat veszitek. Nem jön át a sebesség meg semmi az autó viselkedéséről. :(
Tényleg kéne egy folyamatos kamera a szélvédőre vagy a sofőr fejére. (ÉPPÍÍTŐŐŐ JELLLLEG)
Gondolom elég kapkodósra sikerült a nap. Csak délutánra értek oda és gondolom tesztelni akartak és, ha még komolyabb technikát összeraknak, akkor nem maradt volna pályaidő.
Szerintem, ha meglesznek a változtatások akkor elmennek egy teljes napra és oda komoly forgatás is lesz.
zsenialis 👏👌💯
De a címben felvetett kérdés... melyik a gyorsabb mos?😅
12:29 Ákosba az EVO mellett? XDD
Láttunk benneteket ahogy mentetek 😂
Amikor elkèszül irány a Nürburgring!👍
Collab Misha Charoudin-nal😄
Ezért (is) ilyen drága a porshe, 2 tonna de az úton tartja a nyomatékot, ahogy kell, pénzünkért adnak is valamit
Nagyon menők vagytok
Féket megveszem 🙋🏻♂️ 5ös jettát megfogja..
Tudom, hogy csak teszt de azért köridők érdekesek lettek volna.
Le kell heggelni a hátsó difit aztán kèsz.😁
A Por sche se rossz..! De a ya ris jobb lesz...!👍😀
Már egy kicsit gyanús hogy nálatok minden kocsi ennyire űber :D
Remélem tervezik a skacok fejleszteni a Porchét motorikusan. 😁
nyomtávszélesítő kell ;)
Jajjj jajj Hol??? Ákosba az evo mellett ? 😂 nagyon jók az autók végre elengedtétek a swiftet szép volt jovolt de na 😅
KO 1000 PLUS.
Porsche kasznit megfurkáljátok cső előtt?? Nem ártana neki. 😄😄😄
El kéne vinni őket laptimingra
Dani off
Nem gondolkodtatok még hogy valamikor elviszitek a Porschet laptimingba?
En untam. Ez egy semmilyen video. 🥴
Nem mar ezt a struccot. Meg mindif sotlan
👏🙌🫶💫✨️✨️✨️✨️✨️ LOADING Bo00OOOST🐌