Hazánkban az eredeti Star Wars-trilógiához 1984-ben, 1995-ben és 1997-ben is készült szinkron. Az első tévéváltozatok még Kassai Károly és Szatmári György szólaltatta meg Luke Skywalkert. Ez a release az 1977-es "despecialized edition" verzió amely az első magyar szinkronnal van ellátva. Semmilyen extrát nem tartalmaz. Luke Skywalker - Mark Hamill - Kassai Károly Leia Organa - Carrie Fischer - Bencze Ilona Han Solo - Harrison Ford - Csernák János Ben Kenobi - Alec Guinness - Szabó Ottó Darth Vader - David Prowse - Kristóf Tibor C-3PO - Anthony Daniels - Szatmáry István
Ja, és még valami: amikor azon vitatkoztok, hogy mire gondol Obi-Wan, mikor azt mondja, hogy "ha most halálra sújtasz, nagyobb lesz az erőm, mint az el tudnád képzelni", nos szerintem mindketten rosszul éretelmezitek. Itt nem arra gondolt, hogy majd az emléke tovább él Luke-ban, hanem arra, hogy ő maga eggyé válik az Erővel, ami valóban nagyobb hatalom bárminél, hisz az Erő mindenütt jelen van, és így OW is megőrizhető a tudatát és a világra való hatásnak a képességét az örökkévalóságig. Lásd pl. amikor megjelenik Luke-nak.
Nem biztos hogy azért mondta hogy "már megmentettél", mert egy kellemes másvilágra kerül, hanem azért mert a végén úgy hal meg, hogy már nem érzi hogy a Sötét oldal katonája lenne. Ettől felszabadultabbnak érzi magát, ami bizonyos szempontból érthető.
Szerintem, amikor Obi-Wan azt mondja, hogy erősebb lesz a halála által, azt úgy értette, hogy eggyé fog válni az erővel. Hát utána tudta segíteni úgy is Luke-ot, hogy nem kellett testileg ott lennie, mert mindig ott volt az erőben. De ez csak az én véleményem.
Szerintem egyik SW sem egy nagy szakítás (a rugót nem láttam még) de ha már azt nézzük hogy mi mennyire igényes azért szerintem az 1 volt a legjobb Jar-jar meg midikloriánok ide vagy oda ... a Darth Moul, még ha nem is volt konkrétan egy sora sem , a legarcosabb forma az egész univerzumban. OLYAN koreográfiával csinálta meg a harcokat (mert amúgy a csóka rendesen valami mittomhánydanos mester) Hogy VÉGRE kikúrt élvezhetőek voltak a harcjelenetek, és nem azt kellett néznem hogy 2 reumás öregember fél percenként megcsapkodja egymás pálcáját, miközben a szomszédokban fellelhető színészi igényességgel sztorizgatnak. (a 2 és a 3 meg egy rakás hulladék, főleg a kettő)
hát a Yoda szöcskeüzemmódja nagyon ratyi volt ,,,, arra számítottam hogy inkább olyan lesz mint 1 ai-kido vagy kungfumester. sok erőhasználattal .... de ez a szögdelés szerintem nevetséges volt ... az obi1 vs anakin fight meg olyan volt mint egy kicsit bugos videójáték, ahogy ott repkettek a láva fölött azokon a kis valamiken (arrol nem is beszélve hogy a mozgásukon is nagyon érződött a CGI, míg a Darth Moul meg tényleg úgy pörgött kamera előtt, ezért hitelesen is néz ki).... Szal nem ... nekem nem nagyon adta ...
Lehet hogy rosszul vagyok bedrótozva, de nekem a Star Wars semmit nem jelent. Egyszerűen nem fogott meg. Sosem tudtam végignézni egyetlen részt sem, állandóan elaludtam rajta. Valahogy ingerküszöb alatti számomra. Most ezt végighallgatom, kíváncsi vagyok a nézőpontotokra.
Nem csoda, hogy olyanok a Jedik az előzmény trilógiában amilyenek, ezzel magyarázható a bukásuk, amúgy meg a filmeknél vannak sokkal jobb star wars történetek. Végül pedig akárki akármit mond Jar-jar Bings a leghatalmasabb sith lord ever.
Sziasztok, JJ Abrams, a 7. rész rendezője, azt nyilatkozta, hogy Rey szülei nincsenek a filmben, azaz solo és skywalker kilőve, ekkor kapta fel a fejét a Kenobi teória, illetve hogy Rey Anakin reinkarnációja.
Igen ezért azt gyanítják hogy az unokája, nem a lánya. :) A 20 évig amíg a Tatooine-on volt lehetett vmi afférja, hisz már nem kötötte a jedi rend törvénye. Pég padawan korában volt is egy szerelme Satine, Mandalore-on aki miatt a rendet is ott hagyta volna.
Robi,teljesen egyetértek a Star Wars filmekkel kapcsolatban veled,minden egyes szóval...és pont ennek tükrében mondom,hogy adj egy esélyt a Rogue One-nak. Fantasztikus rész és értékesen bővíti az SW univerzumot.
A mester feláldozza a tanítványát, a tanítvány pedig megpróbál túllépni a mesterén. Teljesen mindegy melyik nyer, a kettő kölcsönösen túllép a másikon és csak az egyik maradhat. Erősebb marad, a gyengébbnek vége.
arra hogy hogy lehetett hogy a katonák nem tisztelték a Sitheket >>> akkor mikor az New Hope játszódik már több száz éve nem láttak Sitheket (egy jó ideje Jediket sem) az uralkodó nemrég került hatalomra, Vadert meg még alig "rakták össze" abszolút nem tudják hogy mire képes egy Sith, mert még nem látták őket akcióban, tudják hogy volt ilyen valaha, de olyan nekik mint egy mese, mintha a mai világban azt mondaná neked valaki hogy ő egy varázsló, te meg jól kiröhögöd és a odamondod neki hogy "és akkor most mit fogsz csinálni, megmondod milyen kártyát húztam vagy hozzám vágsz egy nyulat ??" aztán suhint egy laza mozdulatot a pálcával, és te halott vagy :D
47:00 igen a Sithekből mindig csak 2 van, és mind a kettőnek egyszerre az a célja hogy valahogy a másik meghaljon, tanítja ugyan a mester a tanítványt, de mindig próbák elé állítja, ha ne tudja végrehajtani, nem méltó, és megöli, vagy ha talál egy jobb jelöltet, gondolkodás nélkül lecseréli a tanítványát (az előzőnek természetesen meg kell halnia, nincs olyan hogy "hát figyu találtam egy új tanítványt, te haza mehetsz") ... ugyanakkor a tanítványnak pedig az a célja hogy minnél tovább húzza a tanítást a mesterével hogy többet és többet tanuljon, majd ha elég erős, megölje a mestert, étvegye a címet, és keressen egy tanítványt ... ha a Sith mestert meg tudja ölni a tanítványa, akkor a mester sikeres volt olyan értelemben hogy "jó" Sithert nevelt
Robi azon nem akadtál ki hogy a Szárnyas fejvadász 2-ben benne lesz az öreg Deckard? Ez ellentmond a klasszikussá vált rendezői változat befejezésének.
Szerintem, csak arról van szó, hogy a nagy átlag túl sokat lát az eredeti trilógiába, míg az előzmény trilógiát és az új filmeket ehhez képest túlságosan kritizálja. AZ ÉBREDŐ ERŐ is, a túlzottan fanatikus rajongók sírásának az eredménye, akik véleményem szerint maguk sem tudják, miért is szeretik annyira STAR WARS-ot. Nem azt mondom, hogy nincsenek jobb, vagy rosszabb részek, de nem oszthatjuk szét korszakokra a minőséget. Személyes kedvenceim közé például nem tartozik az EGY ÚJ REMÉNY, vagy A JEDI VISSZATÉR, na de A SITH-EK BOSSZÚJA már igen. Hatalmas bigottság rámondani egy filmre, hogy ez jó, mert ez a régi. Mondom ezt úgy, hogy a filmeken túl is van egy kis ismeretem az univerzumról, tehát nagyjából tudom az összes, a fenti videóban elhangzott "miért"-re a válaszokat, még ha nem is kánon már. Persze ez már valóban a filmek hibája, hogy nem derül ki minden belőlük. Például, hogy az uralkodó volt a valaha élő leghatalmasabb Sith lord, még Yoda sem vehette fel vele a versenyt, A Sith-ek bosszújában kardvívásban és erőhasználatban sem, pedig volt vagy 800 év(?) tapasztalata. Az sem derül ki, hogy Vader miért kap olyan ruhát, amin elöl vannak a gombok, és sok más szempontból is előnytelen, stb, pedig ezek szerintem érdekes dolgok, amik simán a Trónok harca szintjén vannak. Csak hát ezek nincsenek a képernyőn, úgyhogy értem azokat, akik azt mondják, hogy olcsó, felszínes. TL;DR A Star Wars univerzum jó, a filmes megvalósítás olykor szar, a szériától függetlenül.
A III végén mondja a Joda az Obivannak, hogy van egy technika amivel beszélhet a mesterével, mert akinek nagy ereje van mármint a mesterének.és elvileg amig remete volt ezt tolta
Oszinak tökéletes meglátása volt az EPVIII Leia+Han találkozásának érzékeltetésében, az tényleg kínosan borzasztó volt. Basszus, ha csak annyit kér a rendező, hogy "meglátjátok egymást, álltok egy kicsit, könnybelábadjon a szemetek, szorosan öleljétek meg egymást, majd Leia ennyit mondjon - Mi lesz a fiúnkkal?! és zokogjon." Ennyi, nem kell erölködni szöveggel....
A StarWars mitológia Darth Vader nélkül semmit sem ér. Ő mozgatja az egészet, mindenki csak hozzá képest definiálja önmagát. A plakátokon is mindig ő a központi figura, rajta van a hangsúly. Nélküle minden rész csupán üres látványvilág. Az események feléje gravitálnak, hiányában szertefutnak a cselekményszálak a szélrózsa minden irányába, mint a bolygók egy olyan naprendszerben ahol nincs központi nap.
Akármennyit lehet pampogni az új trilógián,de a tényeken nem változtat.Azért nem szeretik az emberek mert eleve nem akarják szeretni. Igen,Jar-jar bőven "kihagyható" karakter,de könyörgöm...A Baljós árnyak amolyan felvezető volt a további két résznek és igen gyengébb is a többinél,DE feltűnt benne egy elég ikonikus gonosz Darth Maul,ha több érdeme nincs is ennyi elég.A többi két rész szerintem pazarra sikeredett.A klónok támadása csatajelenetei,Yodát harc közben is látjuk,Duku gróf és Anakin ŐRLŐDÉSE szerintem egy nagyon jó filmé tette.És ezek után jött a Sith-ek bosszúja,ami szerintem minden idők legjobb SW mozija.A Galaktikus köztársaság bukás (Így száll hát sírba a szabdság-Leia),Palpatine felemelkedése (Ha jól emlékszem Jar-Jar segített neki)66-os parancs,Anakin tragédiája és talán a világ legismertebb filmeskarakterének a megszületése is ebben a részben történik és nem is akárhogy.Szóval ennyit az új trilógiáról. Az ébredő erőről meg csak annyit,hogy nagy szemétség eladni újra az Egy új reményt,de...Azért egy elég Badass Egy új remény lett. Luke eltűnése,Rey misztikuma,Han Solo halála és Ben-Solo karaktere.Na ezek teszik jobbá mint a 4. résznél.Az a tény,hogy Kylo Ren hogy tiszteli az nagyapját,holott a végén visszatért a Fény oldalára és ennek a miértje,az apja megölése vajon csak egy megtévesztés volt?Kicsoda Rey ? Szerintem felvezetésnek pazar lett. A zsivány egyest is egy elég jó átkötés lett,de csak az utolsó fél óra ér valamit,DE AZ NAGYON BRUTÁL !!! Tisztelet a készítőknek,hogyha sak egy spinn-of elejéig,de elvitték egy új irányba a sorozatot !!!
Imádom az Önkényes Mérvadót,még jobban a Star Wars-t,de ezt kétszeri próbálkozás után is képtepen voltam teljes egészében végighallgatni. Valóban tele van hibákkal az előzmény-trilógia,túltolt CGI,Anakin is kissé kapufa,stb.. De ebben a adásban-pláne tőletek-szokatlan módon sok háttértudás nélküli butaság hangzott el. Nem kell szeretni az első három részt,én is jobb szeretem a klasszikust,de ez nem Star Wars Nap ,hanem Ócsároljuk Ott Az Előzmény-trilógiát,Ahol Csak Lehet Nap volt inkább..
Alec annyira "utálta", hogy elvállalta, annak ellenére, hogy rádásul totál bizonytalan volt a sikere a filmnek a készítéskor, még a producerek is többszőr ráparáztak a FOX-nál. Itt van egy kis urban legend oszlatás az "Alec utálta a SW-t" témában: ua-cam.com/video/MGCJCdxtgok/v-deo.html
a birodalmiak nagyon durván brit akcentussal beszélnek, a kánon szerint a peremvidékeken jellemző az "amerikai akcentus". így játszanak rá nemcsak a nácikra de függetlenségi háborúra is
Látszik, hogy Robi nem követte a Klónok Háborúja cselekményét. Ott a Yoda a 6. évadban leszámol a háború által keletkezett sötét énjével, megtisztul és azzá válik, amit látunk a Birodalom Visszavágban és a Jedi Visszatérben.
A Rouge One... ültem a moziban, és minden mondatot előre tudtam, minden pillanatban tudható volt, mi lesz a következő szó. Egy aljadék klisé-cunami volt, esélyes a legrosszabb film címére. És nem csak a Star Wars viszonylatában, hanem úgy általában.
Nem értek eggyet azzal, hogy az előzménytrilógiának nem volt létjogusultsága. Tény hogy el lett rontva, de vannak érdemei és remekül fölvázolta, hogy a birodalom miért jött létre, és miért jöhetett létre. Az új trilógia első érdeme a világ. A Star Wars eggyik erőssége az hogy sokféle világot és kultúrát mutat be. Míg az eredeti hármasba leginkább ezt a sokszínűséget a táj sokféleségével (gondolok itt a Hot bólygó fagyos, sarkias környezetére, a tatuin sivatagos dűnéire, és dagoba esőerdős mocsaraira ), és a sokféle fajból összetett lázadók csapatával érték el, addig az új trilógia sok munkát fordított hogy a különböző világok építészetének, öltözködési stílusainak, mindennapi életének bemutassával érte el, és ebben remekelt. A jedikkel és a közársasággal sem volt probléma, azaz volt, de kellet hogy legyen probléma. A jedik feladata a rend és béke fenntartása volt. Régen ezt, a békére veszélyes sittek legyőzésével érték el, de miután azt hitték, hogy már elpusztították ezt a szektát, továbbra is fent kellet tartaniuk a békét. A rend érdekében, hogy azt fenntartsák úgy döntöttek hogy a politikába belefolyva tudnak beleszólni a világ alakulásában. Tévedtek. A szerzetes életet egyre jobban elhagyták, és egyre inkább politikusokká váltak mint sem jediké. Palpatin tisztában volt a rend gyengeségeivel, és pont ezért elégvolt neki csak politikai győzelmet aratni felettük. Joda mester azért is vonult el száműzetésbe, amikor legyőzetett mert rádöbbent önön hibáira, és ahoz hogy valaha is vissza akarja majd állítani a rendet, vissza kell térnie a gyökereihez. Az a joda mester akit megismertünk a dagobán az ennek az elmélyülésnek az eredménye. Harmadik érdeme is lett volna a filmnek, ha lukas értene az emberekhez, és karaktereihez, mert a történet rendben bemutatta volna Darth Vader létre jöttét. Anakint úgy kezelték mint egy kiválasztottat már kiskora óta, ez megalapozta az egoista énjét, később az anyja halála a gyűlöletét erősítette meg, és megmutatta neki hogy mennyi erőt adhat a harag, eztán a szerelem a birtoklás vágyát erősíttette, és a titkolózás miatt a fusztrációt és a rend utáni gyűlöletét erősítette. A jedik miatt kellet nélkülözni Amidala társaságát. Aztán jöttek az álmai, ami a félelmét erősítette. Ez papíron tök jól működik mindegyik lépés egy egy szög, az ártatlan személyiségének koporsójába. A hiba ott volt hogy érdektelen lett az egész, a romantikus szál szar volt, Anakin karakterét csak útálni lehetett, és tele volt szarabbnál szarabb poénokkal és gyerekes karakterekkel....... Szóval hozzá adott a régi trilógiához, de nehéz a sok szarról lehámozni azt az értéket, amit valóban képvisel az előzmény hármas.
Nem tudom miért kell csodálkozni azon, hogy Mickey egér fénykardot kapott?! Ha a Disney arra is képes volt, hogy Kipling klasszikusát, a Dzsungel könyvét levitte a Balu kapitány kalandjai szintjére, akkor végül min lepődünk meg?!
Ne már srácok! A nem spoilerezés az a PC!!!!! Így élvezhetetlen az új részre való hivatkozások. Ezt én se vagyok hajlandó megnézni már. Kiváncsi vagyok mit beszélnek róla, miért rossz, és így nem is érthetem mi a baj vele.
Sifo Dyas jedi mester rendelte meg. Amikor Dooku es a kancellár ezt megtudta, akkor állították a projektet a maguk oldalára, későbbi felhasználásra (lásd 66. parancs). Az a nagy kár, hogy az Ep2-ben és az Ep3-ban sem nagyon kívánja megmagyarázni ezt velünk a film.
A klónok nem voltak rabszolgák. A köztársaságot a (szintén a sithek által felbujtott) szakadárok fenyegették. A jedik nem akartak háborút. A köztársaság akarta felhasználni azt a sereget.
az utóbbi időben hallottam csak az elméletet, hogy Jar Jar idióta viselkedése csak játszott szerep és ő a háttérből uralkodó legfőbb Sith nagyúr. akit érdekel utánézhet neki, mindenesetre elég meggyőző érvek szólnak mellette. Ha ez így van, szerintem a Star Wars legnagyobb hibája a kritikák okozta megfutamodás, tehát Jar Jar és az általa betöltött történetszál kiírása volt. ez hatalmas lehetőség lett volna, olyan epizódokon átívelő titokkal ami megkoronazhatta volna a sztorit. de inkább hallgattak a kritikákra és hamvában megölték a legjobb ötletet a történetben. Robi hiányolta az első három részből a zsenialitást, ami az eredeti trilógiában megvolt. Sztem itt sem hiányzott, csak nem kapott esélyt, hogy kibontakozzon
Annyira felhúzott éjszaka ez az új rész hogy még lefekvés előtt muszály volt hallgatni valamit erről, ami csökkenti a sokkot. Sikerült! :D Inkább megnézem a régit, eredeti szinkronnal...amikor még a Védernek mocsok mély hangja volt! Arról érdemes emlitést tenni, az eredeti eredeti szinkronról, amit még vhs-en adtak ki!!! Mesterszintű szinkronszinészhangok Yodánál, Lukenál, És Védernél, ahogy Sidiusnál ,még C3Pionál. Thát nem a felujitott, hanem a régi. És Luke nem a sthol buci hangja volt :) Puzsi és Oszkár is sziporkázott :D "Yoda menjen a Endorra a picsába!" , Egyébként még a Birodalom visszavágban is van utalás arra a Sith skill képességre hogy elrejtik az erejüket, amikor Luke és Vader kardjelenet kezdetén, nem érezte hol van. Tehát a sötétség leple ténylegesen igy szemléltethető, hogy a mester szintu sithek tudnak rejtőzködni
Én az összes Star Wars filmet egytől egyik imádtam. De amikor megtudtam, hogy a Disney készül átvenni az irányítást, nagyon ki voltam akadva. De végül is jól jött ki, nem lett akkora nagy csalódás a 7. rész, sőt kifejezetten élveztem, csak inkább volt egy látvány film, mintsem egy komoly Star Wars sztori. De kíváncsian várom a folytatást.
Jól értem, hogy Robi azért nem szándékozik további SW-részeket nézni, mert termékmarketinget csináltak a dologból? Mert attól a filmek még nem lehetnek jók? Tudni kellene elkülöníteni a kettőt.
Ezek a bejátszások valami paródiából vannak? Mert amit én láttam magyar szinkronos Star Warsot, az egyáltalán nem ilyen, pláne Yoda hangja nem ilyen szar.
Rossz hírem van, az A birodalom visszavág legelső szinkronja volt, Yoda hangja Tyll Attila volt. Direkt ilyenre csinálták. Vader hangja Nagy Attila volt, sajnos azt kell mondjam, nagyon személytelen lett, nem sikerült elkapnia a karaktert.
Na ennyire még egy adás sem húzott fel, mint ez. Azért kicsit kellemetlen mikor Puzsér olyan problémára hivatkozik nagy felháborodottan, amit könnyű lenne megválaszolni? Pl: - A Sithek nagymestere, kinek a rendje ezer éve rejtőzik a jedik elöl, miért kell azon csodálkoznunk hogy probléma nélkül rejti el kilétét a nagytanács elől? - A második rész végi csatába nem is kaptunk információt, hogy ki indítványozta a klónok bevetését, szó sincs róla hogy a jedi tanács akarta sokkal inkább a szenátusra vall ez a döntés. - Az egész háború célja Palpatin előrejutása mellet a jedi rend lejáratása volt. stb
Annál a halálcsillagos jelenetnél sose értettem az "ehhez több ember kell" részt. Basszus, ez egy sci-fi :D . Nem robotok dolgoznak emberek helyett? :D
Mik ezek a szinkronhangok a bejátszásokból? Én csak 1993-ban születtem, de emlékszem a TV-ben az 1990-es és 2000-es években látott régi trilógia epizódjainak sokkal jobb szinkronhangjai voltak. Azok, a "normális" változatok elérhetőek még valahol? Faszér' kell mindent újraszinkronizálni? Pláne úgy, hogy a régi szinkront sokszor elérhetetlenné teszik
kifejezetten az egyik kedvenc karakterem😉 csak tredni utálni, mert a nyuggereknek a csillagok háborúja az egy részes, és az az új remény, azon kívül szinte minden más szar nekik. általában ha valaki nekem azt mondja, hogy a 4 favorit epizód számára, be is felyezem vele a Star Wars témát, mert ismerem a véleményét mind ugyanazt a CGI fikázó szar dumát nyomja, holott például a futam a Baljós árnyakban überelhetetlen számomra.
Puzsi az a baj ez egy mese. ( felnőt mese is ) Azt kéne meg érteni gyermeki énel kell nézni és élvezni. S nem mindenben a rosszat látni. A Klónok háborúja mese ill a Rebels zseniális. Ill az Ashoka és Andor sorozat is. Ui: Azt ,hogy Zsivány egyes nálad ki maradt ami az egyik legjobb Star Wars mozifilm és drámai történt arra már inkább nem is írok ssmmit csak annyit nem vagy Star Wars fan és nem érted azt sem generációs váltás volt. Bár van baj a Star Wars és Disney vissonyálval a Star Wars kezd magára találni 2023 ban. Visio sorozatot már ide sem merem írni sem Old Republic korszakot ami személyes kedvencem pl.
George Lucas eredeti víziójából készült képregény is, érdemes elolvasni. The Star Wars és a tartalma az kb. mint az új trilógiának. Egyébként meg a trench run a haláálcsillagon annyira eredeti, hogy egy az egyben ellopták a Dambusters filmből. ua-cam.com/video/lNdb03Hw18M/v-deo.html ua-cam.com/video/H5Wm3VIeEbM/v-deo.html&spfreload=5 és a lopás folytatódott.
Robival teljesen egyetértek a SW előzményeknél a túl fiatal kölyök lett hőssé rakva, hozzáteszem elég debil, lottó ötösöket dobáló módon, miközben én gyerekként soha nem a velem egykorúakkal tudtam igazán azonsolulni egy filmnél, hanem az idősebbekkel, mert azokra tudtam FELNÉZNI. A velem egykorúra (tudjátok, nincs meg a kellő érettség, tapasztalat, bölcsesség) akkor se néztem fel, ha hiperszuper dolgokat művelt, inkább olyan csodabogárnak néztem. Ráadáaul nekem egy felnézendő figura ne legyen gyerekes, vagy mint az idősebb Anakin, egy ostoba, hisztis majom. Nem lehet azonosulni vele, és a fő probléma az volt, hogy ő volt a fő karakter, köré épült a sztori.
Pont ezeknek semmi köze a tudományhoz. Lézerkard, lézerdárdák, ptyú-ptyú, durranás az űrben, a klónok háborújában meg még tapadókorongot, és búvármaszkot is használnak az űrben. Ennyi erővel tudományos, mert volt benne ember, meg cipő. Én nem a műfajon ragadtam le, szerintem mindkettő lehet, csak ezen a mondaton, hogy ebben tudomány van.
Elmentek már a picsába, izlegessétek csak a szót sci-fi, nem emlékeztet valamire mondjuk a van-nincs, vagy az egészséges-beteg , két ellentétes szó összetétele, érdemben nem ir le semmit , aztán mindig jön egy nagyfejű azzal hogy ez nem sci-fi mer nem elég tudományos....
***** de kurvára azok a tudomány tényeken alapul, a valóságot próbálja leirni, a fikció a képzelet birodalma, a lényege hogy a valóságtol eltérő ,onnan kezdve hogy egy fikciót tudományos tényekkel alá tudunk támasztani megszűnik fikciónak lenni...
***** pedig az elmélet csupán egy kevésbé elrugaszkodott fikció :D a lényeg hogy a sci-fit ne úgy fogd fel mint tudományos témát feldolgozó fikció , aminek egyébként lennie illene hanem bizonyos stilusjegyeket felmutató alkotás(lásd űrhajó , szemeteskuka ööö akarom mondani robot) ugyanúgy ahogyan a cyberpunk sem kizárólag virtuális valóságban játszódó műveket jelent, ez a neve a műfajnak de nem irja le.....
Robikám SW funként és kritikusként nem nézed meg a Zsivány egyest?!! WTF Pont a zsivány egyes mert újítani és elhagyni a giccses mázt és olyant tol a végén amivel újra hozza a régi filmek hangulatát!!! Agyam ledobom.
KugleeKuglee Szerintem már kiveszett belőle a remény a az ébredő erőnél :) Másik verzió hogy fél...fél attól, hogy mégis jó lett és be kéne ismernie, hogy erre várt, hogy magával ragadta és imádta, ezért inkább meg se nézi, biztos ,ami biztos...de persze ez csak az én elméletem...
Én nem értem mi a baj a midikloriánnal. Az eredeti részekben is elhangzik az, hogy vele van az erő, tehát ha nincs vele akkor nincs készsége elsajátítani a tudást. A valóságban is valakinek van készsége valamire és valakinek meg nincs, nem tanulható mindenkinek minden.
balázs veres Szerintem az, hogy lerombol mindent, amiről az Erő szól. Kémiai úton magyarázza azt, amiről 30 évig azt gondolták, hogy hit kérdése. Ezért állt órákig millió gyerek egy helyben és mélyen koncentrálva próbáltak tárgyakat mozgatni a kinyújtott kezükkel. A midikloriánokkal ennek vége, a vérképedből mondják meg, hogy van e benned Erő vagy sem. Nekem legalábbis ez a bajom a midiklorián behozásával.
Star Wars filmek minőségi sorrendje számomra: 1: Empire Strikes Back 2: Rogue One 3: Return of the Jedi 4: New Hope 5: Last Jedi 6: Attack of the Clones 7: Force Awakens 8: Revenge of the Sith 9: Phantom Menace
Tegnap nézetm meg a Zsivány egyest! Egyedül Leia hercegnő megjelenésével van benne problémám. Egyébként szerintem is óriási, pedig nem mertem megnézni. Remélem azért Robi is bepótolja egyszer. :D
Lacihobo Béla A meg első Magyar szinkronból voltak bevágva részletek,ami szerintem is borzasztó. De azóta párszor újra szinkronizálták,és az új Magyar szinkron sokkal élvezhetőbb.
Lacihobo Béla A legelső Magyar szinkronból voltak bevágva részletek,ami szerintem is borzasztó. De azóta párszor újra szinkronizálták,és az új Magyar szinkron sokkal élvezhetőbb.
A Rouge One nemrossz film......a mostani Hollywood-i filmekhez, meg a jarjar trilógiához képest. Amíg nem láttam azt gondoltam végre valami új értéket tudnak beemelni a Star Wars világába, de sajnos nem. Sablonos producerfilm lett ez is, olyan forgatókönyvvel mint bármelyik képregényfos ami mostanában ömlik Hollywoodból. De biztosra mentek a készítők. Tudták, hogy a fent említettek ellenére élvezni fogom, és élveztem is. :D szóval kapjákbe
Az Episode 1,2,3 nemcsak hogy nem jó SW film, de filmnek sem nevezném. Szerintem Lucas már a kezdetektől üzletemberként volt jelen elsősorban a StarWars ban. Úgy tudom, hogy már az első filmért sem gázsit kért a Foxtól, hanem a franchise eladások jogait. Nem véletlen az sem, hogy az Empire Strikes Back a legjobb rész a 3 filmből. Ehhez volt a legkevesebb köze Lucasnak. Jól látjátok, hogy a játékmaci eladások végett már a Return of the Jedi ben megjelent a Jar-Jar jelenség. De itt van még pár dolog, ami tuti Lucas idiotizmusa: Állatbőrből készült fakeretes 2 méteres sárkányrepülő, amirőr egy kb 40 kilós ewok maci 20 kilós sziklákat dobál a rohamosztagosokra, mert az vicces, Ewokmacik kőbaltával legyőzik a birodalmi gyilkológép rohamosztagosokat. Annyi fantáziája nem volt, hogy pl lopott birodalmi fegyvereket adjon a kezükbe. Tarzanüvöltéses liánozó wooki, A 97es CGI pimpelt verziók taknyolásai, stb... Sajnos az előzménytrilógiában teljes önállóság luxusát élvezte és csupa talpnyalóval vetette körbe magát, akik nem mertek szólni neki, hogy : - Te Gyurikám, hát azért ez már tényleg hülyeség! Persze már alapból hülyeség volt a koncepció is, hogy megcsinálták. Nem vagyok író/rendező, de szerintem sok történet akkor izgalmas, ha hagyunk mítoszokat a nézőnek amin agyalhat. A Klón háború és a régi világ ilyen volt. Ugyanez igaz Anakin Skywalker bukására is. Vader úgy volt izgalmas karakter az eredeti trilogiában, hogy a néző agyalhatott mindezen. ezt herélték azzal, hogy elmesélték ezt a förmedvényt, amit kitaláltak előzménynek. Persze még így is igényesen kibonthatták volna Anakin jellemének fejlődését/torzulását, de pont ez az ami elmaradt a vásznokon. Helyette gyermeteg Goofy f@szságokat nézhettünk. Lucas Disney-sebb dolgokat művelt, mint amit a Disney valaha művelni fog. Sőt szerintem paradox módon Lucas ásta meg az SW sírját és pont a Disney húzza ki belőle. Az Episode 7 annyiban kellmes csalódás volt számomra, hogy végre újra egy SW filmet láthattam a vásznon. JJ Abrams nem lensflare effekteltette szanaszét, hanem tökéletesen vissza adta az eredeti (4,5,6) filmek látvány stílusát. Kameraszögek, fények, vágások, stb. Minden stimmelt. sajnos a történet már nem volt ilyen jó, de szerintem egy új trilogia felvezetésének megfelet. És az 1-2-3 után már az hatalmas élmény volt, hogy nem erőszakolták meg ismét az SW világát. Kiváncsian várom a folytatást. A Rouge One ról meg én is csak annyit mondanék, végre visszahozta gyerekkorom Star Wars moziélményét. (Üröm az örömben, hogy pont a filmről kijőve jött a hír, hogy meghalt Carrie Fisher. Így külön mélysége lett számomra a befejező CGI képkockáknak) nem támadólag írom, de Robitól annyit kérnék, ha legközelebb 1 órát beszél egy témáról egy videóban, legalább nézze meg a témához tartozó filmet! (Rouge One) Ez esetben még egy pozitív csalódással is gazdagodna.
Kapaszkodj meg Kisokos ! A Han és Leia szálon kívül azért történik más is az említett részben. . A kifogásolt párbeszéd jellege is gyakori hasonló szituációkban. Szerintem hihető és vicces is kettejük kapcsolata, az ellentétek vonzása. Szerintem vegyél be gyógyszert, ha ennyire idegesít mások (ESB ügyben szerintem a többség) véleménye. Engem kicsit sem zavar , hogy a tied más. A nagyarcú beszólásod után meg nem is érdekel :D
Kedves Veréb! Azzal kezdeném, hogy ányád vinnyogott, mikor megszült téged. Másodsorban, ha megnézed, érveltem is a véleményem mellett. (Ami persze szubjektív, nem véletlen éltem a "szerintem" szóhasználattal) Kérlek mégiscsak nézd el nekem, hogy nem írtam az ESB ből 60 soros esszét. Gondoltam láttad már. Nem hiszem, hogy valaha le fog esni neked, ezért leírom. Nincs baj azzal ammit írsz. Az a baj, ahogy írod. Szájkartézhatnék még itt veled, de úgyis csak csak beszólogatnál, személyeskednél. A kedvedért pedig nem fogok lemenni kutyába. Nyitott volnék bármilyen vitára a témával kapcsolatban, de olyan emberrel, aki fogorvoshoz jár gyökérkezelésre és nem pszichológushoz.
TFA: hogy sikerült hányás nélkül végignézni? Néztem a filmet és folyamatosan üvöltött a fejemben, hogy ez szar, ennek semmi értelme, ez faszság. A sztorinak nincs semmi értelme, az interneten egymillióan kielemezték, hogy mennyire kontinens méretű lyukak vannak benne. A karaktereknek a tevékenységei teljesen összefüggéstelenek. A színészek szarok. A fizikát a hagyományos science fantasynél is sokkal durvábban megerőszakolják. Jah, és Jar Jar király lett volna, ha Sith nagyúrt csinálnak belőle. Csak sajnos nagyon rossz volt a reakció rá.
Hazánkban az eredeti Star Wars-trilógiához 1984-ben, 1995-ben és 1997-ben is készült szinkron.
Az első tévéváltozatok még Kassai Károly és Szatmári György szólaltatta meg Luke Skywalkert.
Ez a release az 1977-es "despecialized edition" verzió amely az első magyar szinkronnal van ellátva. Semmilyen extrát nem tartalmaz.
Luke Skywalker - Mark Hamill - Kassai Károly
Leia Organa - Carrie Fischer - Bencze Ilona
Han Solo - Harrison Ford - Csernák János
Ben Kenobi - Alec Guinness - Szabó Ottó
Darth Vader - David Prowse - Kristóf Tibor
C-3PO - Anthony Daniels - Szatmáry István
Ja, és még valami: amikor azon vitatkoztok, hogy mire gondol Obi-Wan, mikor azt mondja, hogy "ha most halálra sújtasz, nagyobb lesz az erőm, mint az el tudnád képzelni", nos szerintem mindketten rosszul éretelmezitek. Itt nem arra gondolt, hogy majd az emléke tovább él Luke-ban, hanem arra, hogy ő maga eggyé válik az Erővel, ami valóban nagyobb hatalom bárminél, hisz az Erő mindenütt jelen van, és így OW is megőrizhető a tudatát és a világra való hatásnak a képességét az örökkévalóságig. Lásd pl. amikor megjelenik Luke-nak.
A Star Wars Holiday Special 1978-ban készült. Tehát még nem igazán vetít előre semmit. Az ilyesmiknek tényleg utánanézhetnétek.
Úgy értették hogy már ott azzal a karácsonyi résszel megszencségtelenítették "A MITOSZT" olcsó bazári árúvá, centekké váltották fel :-)
De akkor sem a Jedi visszatér után készült.
Szerintem javítsd ki a durva helyesírási hibádat!
Norbert Toth
gyorsan írtam bocsi :-)
Óvodában vagy gyermekorvosi rendelő várójában lett az adás felvéve? :)
rohadt idegesítően girhelek a háttérben :D
Nem biztos hogy azért mondta hogy "már megmentettél", mert egy kellemes másvilágra kerül, hanem azért mert a végén úgy hal meg, hogy már nem érzi hogy a Sötét oldal katonája lenne. Ettől felszabadultabbnak érzi magát, ami bizonyos szempontból érthető.
Szerintem, amikor Obi-Wan azt mondja, hogy erősebb lesz a halála által, azt úgy értette, hogy eggyé fog válni az erővel. Hát utána tudta segíteni úgy is Luke-ot, hogy nem kellett testileg ott lennie, mert mindig ott volt az erőben. De ez csak az én véleményem.
Péter Tóth Elfogott a Hegylakó feeling. Azt mikor rebootolják?
Szerintem egyik SW sem egy nagy szakítás (a rugót nem láttam még) de ha már azt nézzük hogy mi mennyire igényes azért szerintem az 1 volt a legjobb Jar-jar meg midikloriánok ide vagy oda ... a Darth Moul, még ha nem is volt konkrétan egy sora sem , a legarcosabb forma az egész univerzumban. OLYAN koreográfiával csinálta meg a harcokat (mert amúgy a csóka rendesen valami mittomhánydanos mester) Hogy VÉGRE kikúrt élvezhetőek voltak a harcjelenetek, és nem azt kellett néznem hogy 2 reumás öregember fél percenként megcsapkodja egymás pálcáját, miközben a szomszédokban fellelhető színészi igényességgel sztorizgatnak. (a 2 és a 3 meg egy rakás hulladék, főleg a kettő)
Ja meg a qui'gon volt a leghitelesebb (és legmenőbb) jedi nekem.
Anakin és Ob i-Wan, valamint Yoda és Sidious párbaja sem elég ütős számodra?
Őszintén nem tudok másra gondolni, csak, hogy trollkodik. :) Ne állj szóba vele...
hát a Yoda szöcskeüzemmódja nagyon ratyi volt ,,,, arra számítottam hogy inkább olyan lesz mint 1 ai-kido vagy kungfumester. sok erőhasználattal .... de ez a szögdelés szerintem nevetséges volt ...
az obi1 vs anakin fight meg olyan volt mint egy kicsit bugos videójáték, ahogy ott repkettek a láva fölött azokon a kis valamiken (arrol nem is beszélve hogy a mozgásukon is nagyon érződött a CGI, míg a Darth Moul meg tényleg úgy pörgött kamera előtt, ezért hitelesen is néz ki).... Szal nem ... nekem nem nagyon adta ...
Én sem érzem azt, hogy a SW-univerzumtól hasra kéne esni, de a Birodalom visszavág önmaga jogán is egy kurva jó film.
Lehet hogy rosszul vagyok bedrótozva, de nekem a Star Wars semmit nem jelent. Egyszerűen nem fogott meg. Sosem tudtam végignézni egyetlen részt sem, állandóan elaludtam rajta. Valahogy ingerküszöb alatti számomra. Most ezt végighallgatom, kíváncsi vagyok a nézőpontotokra.
Nekem ne jar jarozzon itt senki az ébredő erő után .Az az új mély pont.
Nem csoda, hogy olyanok a Jedik az előzmény trilógiában amilyenek, ezzel magyarázható a bukásuk, amúgy meg a filmeknél vannak sokkal jobb star wars történetek. Végül pedig akárki akármit mond Jar-jar Bings a leghatalmasabb sith lord ever.
A legnagyobb kedvencem az volt amikor a kibaszott TEJESDOBOZON volt rajta a Darth vödör! (rögtön tudtam hogy melyik tejet nem fogom többet vásárolni)
Márk Major Volt rántott sajton meg kukoricakonzerven is Kylo Ren... :D
azaszt igen :D arról lemaradtam (szerencsére)
Sziasztok, JJ Abrams, a 7. rész rendezője, azt nyilatkozta, hogy Rey szülei nincsenek a filmben, azaz solo és skywalker kilőve, ekkor kapta fel a fejét a Kenobi teória, illetve hogy Rey Anakin reinkarnációja.
Kenobi sem nagyon lehet, mert kb 30 év telik el a 4. és a 7. rész között. :)
Igen ezért azt gyanítják hogy az unokája, nem a lánya. :)
A 20 évig amíg a Tatooine-on volt lehetett vmi afférja, hisz már nem kötötte a jedi rend törvénye. Pég padawan korában volt is egy szerelme Satine, Mandalore-on aki miatt a rendet is ott hagyta volna.
Anakin nem hat éves, hanem 10, mikor szétlövé a droidvezérlőt...
Robi,teljesen egyetértek a Star Wars filmekkel kapcsolatban veled,minden egyes szóval...és pont ennek tükrében mondom,hogy adj egy esélyt a Rogue One-nak. Fantasztikus rész és értékesen bővíti az SW univerzumot.
Ugye tudjátok, hogy Anakin nem hat, hanem tíz éves volt a Baljós árnyakban? :P
Én örülök, hogy elkészìtették az összeset. Meg fogom nézni újra...
A mester feláldozza a tanítványát, a tanítvány pedig megpróbál túllépni a mesterén. Teljesen mindegy melyik nyer, a kettő kölcsönösen túllép a másikon és csak az egyik maradhat. Erősebb marad, a gyengébbnek vége.
6 rész oké, a többi nem kell. Nem rossz, meg lehet nézni többször is, de azért az első 200-300 filmben nincsen benne egyik sem!
arra hogy hogy lehetett hogy a katonák nem tisztelték a Sitheket >>>
akkor mikor az New Hope játszódik már több száz éve nem láttak Sitheket (egy jó ideje Jediket sem)
az uralkodó nemrég került hatalomra, Vadert meg még alig "rakták össze"
abszolút nem tudják hogy mire képes egy Sith, mert még nem látták őket akcióban, tudják hogy volt ilyen valaha, de olyan nekik mint egy mese, mintha a mai világban azt mondaná neked valaki hogy ő egy varázsló, te meg jól kiröhögöd és a odamondod neki hogy "és akkor most mit fogsz csinálni, megmondod milyen kártyát húztam vagy hozzám vágsz egy nyulat ??"
aztán suhint egy laza mozdulatot a pálcával, és te halott vagy :D
miután Vader megszorongatta, később meg is ölte a csávót, már nem nagyon pattogtak
leesett hogy hoppá, nem csak kuruzslók ...
47:00 igen a Sithekből mindig csak 2 van, és mind a kettőnek egyszerre az a célja hogy valahogy a másik meghaljon, tanítja ugyan a mester a tanítványt, de mindig próbák elé állítja, ha ne tudja végrehajtani, nem méltó, és megöli, vagy ha talál egy jobb jelöltet, gondolkodás nélkül lecseréli a tanítványát (az előzőnek természetesen meg kell halnia, nincs olyan hogy "hát figyu találtam egy új tanítványt, te haza mehetsz") ...
ugyanakkor a tanítványnak pedig az a célja hogy minnél tovább húzza a tanítást a mesterével hogy többet és többet tanuljon, majd ha elég erős, megölje a mestert, étvegye a címet, és keressen egy tanítványt ... ha a Sith mestert meg tudja ölni a tanítványa, akkor a mester sikeres volt olyan értelemben hogy "jó" Sithert nevelt
Robi azon nem akadtál ki hogy a Szárnyas fejvadász 2-ben benne lesz az öreg Deckard? Ez ellentmond a klasszikussá vált rendezői változat befejezésének.
Csak nekem érdekes a Rey Solo név?
ejtsd: rejszoló
Szerintem, csak arról van szó, hogy a nagy átlag túl sokat lát az eredeti trilógiába, míg az előzmény trilógiát és az új filmeket ehhez képest túlságosan kritizálja. AZ ÉBREDŐ ERŐ is, a túlzottan fanatikus rajongók sírásának az eredménye, akik véleményem szerint maguk sem tudják, miért is szeretik annyira STAR WARS-ot. Nem azt mondom, hogy nincsenek jobb, vagy rosszabb részek, de nem oszthatjuk szét korszakokra a minőséget. Személyes kedvenceim közé például nem tartozik az EGY ÚJ REMÉNY, vagy A JEDI VISSZATÉR, na de A SITH-EK BOSSZÚJA már igen. Hatalmas bigottság rámondani egy filmre, hogy ez jó, mert ez a régi. Mondom ezt úgy, hogy a filmeken túl is van egy kis ismeretem az univerzumról, tehát nagyjából tudom az összes, a fenti videóban elhangzott "miért"-re a válaszokat, még ha nem is kánon már. Persze ez már valóban a filmek hibája, hogy nem derül ki minden belőlük. Például, hogy az uralkodó volt a valaha élő leghatalmasabb Sith lord, még Yoda sem vehette fel vele a versenyt, A Sith-ek bosszújában kardvívásban és erőhasználatban sem, pedig volt vagy 800 év(?) tapasztalata. Az sem derül ki, hogy Vader miért kap olyan ruhát, amin elöl vannak a gombok, és sok más szempontból is előnytelen, stb, pedig ezek szerintem érdekes dolgok, amik simán a Trónok harca szintjén vannak. Csak hát ezek nincsenek a képernyőn, úgyhogy értem azokat, akik azt mondják, hogy olcsó, felszínes.
TL;DR
A Star Wars univerzum jó, a filmes megvalósítás olykor szar, a szériától függetlenül.
Arra lennék kiváncsi Robi mit gondol a Star Wars Kiterjesztett Univerzumáról mert ott történelmi távlatokban beszélnek a Jedik és a Sithek harcáról
Fogalma sincs róla van olyan. Sőt neki az nem is lenne Star Wars. Ami számomra a legjobb Star Wars éra a The Old Republic.
A III végén mondja a Joda az Obivannak, hogy van egy technika amivel beszélhet a mesterével, mert akinek nagy ereje van mármint a mesterének.és elvileg amig remete volt ezt tolta
Oszinak tökéletes meglátása volt az EPVIII Leia+Han találkozásának érzékeltetésében, az tényleg kínosan borzasztó volt. Basszus, ha csak annyit kér a rendező, hogy "meglátjátok egymást, álltok egy kicsit, könnybelábadjon a szemetek, szorosan öleljétek meg egymást, majd Leia ennyit mondjon - Mi lesz a fiúnkkal?! és zokogjon."
Ennyi, nem kell erölködni szöveggel....
Oh Jesus........Amúgy sok mindenre választ kaphatatok volna ha nem csak a filmek világába élnétek. A filmek a SW világába max 10%.
A StarWars mitológia Darth Vader nélkül semmit sem ér. Ő mozgatja az egészet, mindenki csak hozzá képest definiálja önmagát. A plakátokon is mindig ő a központi figura, rajta van a hangsúly. Nélküle minden rész csupán üres látványvilág. Az események feléje gravitálnak, hiányában szertefutnak a cselekményszálak a szélrózsa minden irányába, mint a bolygók egy olyan naprendszerben ahol nincs központi nap.
Akármennyit lehet pampogni az új trilógián,de a tényeken nem változtat.Azért nem szeretik az emberek mert eleve nem akarják szeretni.
Igen,Jar-jar bőven "kihagyható" karakter,de könyörgöm...A Baljós árnyak amolyan felvezető volt a további két résznek és igen gyengébb is a többinél,DE feltűnt benne egy elég ikonikus gonosz Darth Maul,ha több érdeme nincs is ennyi elég.A többi két rész szerintem pazarra sikeredett.A klónok támadása csatajelenetei,Yodát harc közben is látjuk,Duku gróf és Anakin ŐRLŐDÉSE szerintem egy nagyon jó filmé tette.És ezek után jött a Sith-ek bosszúja,ami szerintem minden idők legjobb SW mozija.A Galaktikus köztársaság bukás (Így száll hát sírba a szabdság-Leia),Palpatine felemelkedése (Ha jól emlékszem Jar-Jar segített neki)66-os parancs,Anakin tragédiája és talán a világ legismertebb filmeskarakterének a megszületése is ebben a részben történik és nem is akárhogy.Szóval ennyit az új trilógiáról.
Az ébredő erőről meg csak annyit,hogy nagy szemétség eladni újra az Egy új reményt,de...Azért egy elég Badass Egy új remény lett. Luke eltűnése,Rey misztikuma,Han Solo halála és Ben-Solo karaktere.Na ezek teszik jobbá mint a 4. résznél.Az a tény,hogy Kylo Ren hogy tiszteli az nagyapját,holott a végén visszatért a Fény oldalára és ennek a miértje,az apja megölése vajon csak egy megtévesztés volt?Kicsoda Rey ? Szerintem felvezetésnek pazar lett.
A zsivány egyest is egy elég jó átkötés lett,de csak az utolsó fél óra ér valamit,DE AZ NAGYON BRUTÁL !!! Tisztelet a készítőknek,hogyha sak egy spinn-of elejéig,de elvitték egy új irányba a sorozatot !!!
Nem akarok személyeskedni, de ha te az előzmény trilógia 2-3 részét jónak tartod, azzal gyalázod ez eredeti trilógia szellemiségét.
Imádom az Önkényes Mérvadót,még jobban a Star Wars-t,de ezt kétszeri próbálkozás után is képtepen voltam teljes egészében végighallgatni.
Valóban tele van hibákkal az előzmény-trilógia,túltolt CGI,Anakin is kissé kapufa,stb..
De ebben a adásban-pláne tőletek-szokatlan módon sok háttértudás nélküli butaság hangzott el.
Nem kell szeretni az első három részt,én is jobb szeretem a klasszikust,de ez nem Star Wars Nap ,hanem Ócsároljuk Ott Az Előzmény-trilógiát,Ahol Csak Lehet Nap volt inkább..
elég tré lett a hang, kenyérpirítóval lett felvéve?
A Solaris meg az Űrodüsszeia, az a science fiction, nehogy már bárki sci-finek nevezze a Star Warst, könyörgöm!
Elnézésedet kérjük, többé nem fog előfordulni. Természetesen mind tudjuk, hogy a Star Wars az egy .........
Légyszi csak akkor beszéljetek egy filmről hogyha ismeritek is mert rossz halgatni!
Alec annyira "utálta", hogy elvállalta, annak ellenére, hogy rádásul totál bizonytalan volt a sikere a filmnek a készítéskor, még a producerek is többszőr ráparáztak a FOX-nál.
Itt van egy kis urban legend oszlatás az "Alec utálta a SW-t" témában:
ua-cam.com/video/MGCJCdxtgok/v-deo.html
a birodalmiak nagyon durván brit akcentussal beszélnek, a kánon szerint a peremvidékeken jellemző az "amerikai akcentus". így játszanak rá nemcsak a nácikra de függetlenségi háborúra is
Látszik, hogy Robi nem követte a Klónok Háborúja cselekményét. Ott a Yoda a 6. évadban leszámol a háború által keletkezett sötét énjével, megtisztul és azzá válik, amit látunk a Birodalom Visszavágban és a Jedi Visszatérben.
A Rouge One... ültem a moziban, és minden mondatot előre tudtam, minden pillanatban tudható volt, mi lesz a következő szó.
Egy aljadék klisé-cunami volt, esélyes a legrosszabb film címére.
És nem csak a Star Wars viszonylatában, hanem úgy általában.
Nem értek eggyet azzal, hogy az előzménytrilógiának nem volt létjogusultsága. Tény hogy el lett rontva, de vannak érdemei és remekül fölvázolta, hogy a birodalom miért jött létre, és miért jöhetett létre.
Az új trilógia első érdeme a világ. A Star Wars eggyik erőssége az hogy sokféle világot és kultúrát mutat be. Míg az eredeti hármasba leginkább ezt a sokszínűséget a táj sokféleségével (gondolok itt a Hot bólygó fagyos, sarkias környezetére, a tatuin sivatagos dűnéire, és dagoba esőerdős mocsaraira ), és a sokféle fajból összetett lázadók csapatával érték el, addig az új trilógia sok munkát fordított hogy a különböző világok építészetének, öltözködési stílusainak, mindennapi életének bemutassával érte el, és ebben remekelt.
A jedikkel és a közársasággal sem volt probléma, azaz volt, de kellet hogy legyen probléma. A jedik feladata a rend és béke fenntartása volt. Régen ezt, a békére veszélyes sittek legyőzésével érték el, de miután azt hitték, hogy már elpusztították ezt a szektát, továbbra is fent kellet tartaniuk a békét. A rend érdekében, hogy azt fenntartsák úgy döntöttek hogy a politikába belefolyva tudnak beleszólni a világ alakulásában. Tévedtek. A szerzetes életet egyre jobban elhagyták, és egyre inkább politikusokká váltak mint sem jediké. Palpatin tisztában volt a rend gyengeségeivel, és pont ezért elégvolt neki csak politikai győzelmet aratni felettük. Joda mester azért is vonult el száműzetésbe, amikor legyőzetett mert rádöbbent önön hibáira, és ahoz hogy valaha is vissza akarja majd állítani a rendet, vissza kell térnie a gyökereihez. Az a joda mester akit megismertünk a dagobán az ennek az elmélyülésnek az eredménye.
Harmadik érdeme is lett volna a filmnek, ha lukas értene az emberekhez, és karaktereihez, mert a történet rendben bemutatta volna Darth Vader létre jöttét. Anakint úgy kezelték mint egy kiválasztottat már kiskora óta, ez megalapozta az egoista énjét, később az anyja halála a gyűlöletét erősítette meg, és megmutatta neki hogy mennyi erőt adhat a harag, eztán a szerelem a birtoklás vágyát erősíttette, és a titkolózás miatt a fusztrációt és a rend utáni gyűlöletét erősítette. A jedik miatt kellet nélkülözni Amidala társaságát. Aztán jöttek az álmai, ami a félelmét erősítette. Ez papíron tök jól működik mindegyik lépés egy egy szög, az ártatlan személyiségének koporsójába. A hiba ott volt hogy érdektelen lett az egész, a romantikus szál szar volt, Anakin karakterét csak útálni lehetett, és tele volt szarabbnál szarabb poénokkal és gyerekes karakterekkel....... Szóval hozzá adott a régi trilógiához, de nehéz a sok szarról lehámozni azt az értéket, amit valóban képvisel az előzmény hármas.
Nem tudom miért kell csodálkozni azon, hogy Mickey egér fénykardot kapott?! Ha a Disney arra is képes volt, hogy Kipling klasszikusát, a Dzsungel könyvét levitte a Balu kapitány kalandjai szintjére, akkor végül min lepődünk meg?!
Ne már srácok! A nem spoilerezés az a PC!!!!! Így élvezhetetlen az új részre való hivatkozások. Ezt én se vagyok hajlandó megnézni már. Kiváncsi vagyok mit beszélnek róla, miért rossz, és így nem is érthetem mi a baj vele.
A klónhadsereget nem Palpatine rendelte meg
Sifo Dyas jedi mester rendelte meg. Amikor Dooku es a kancellár ezt megtudta, akkor állították a projektet a maguk oldalára, későbbi felhasználásra (lásd 66. parancs). Az a nagy kár, hogy az Ep2-ben és az Ep3-ban sem nagyon kívánja megmagyarázni ezt velünk a film.
A klónok nem voltak rabszolgák. A köztársaságot a (szintén a sithek által felbujtott) szakadárok fenyegették. A jedik nem akartak háborút. A köztársaság akarta felhasználni azt a sereget.
az utóbbi időben hallottam csak az elméletet, hogy Jar Jar idióta viselkedése csak játszott szerep és ő a háttérből uralkodó legfőbb Sith nagyúr. akit érdekel utánézhet neki, mindenesetre elég meggyőző érvek szólnak mellette.
Ha ez így van, szerintem a Star Wars legnagyobb hibája a kritikák okozta megfutamodás, tehát Jar Jar és az általa betöltött történetszál kiírása volt. ez hatalmas lehetőség lett volna, olyan epizódokon átívelő titokkal ami megkoronazhatta volna a sztorit. de inkább hallgattak a kritikákra és hamvában megölték a legjobb ötletet a történetben. Robi hiányolta az első három részből a zsenialitást, ami az eredeti trilógiában megvolt. Sztem itt sem hiányzott, csak nem kapott esélyt, hogy kibontakozzon
Annyira felhúzott éjszaka ez az új rész hogy még lefekvés előtt muszály volt hallgatni valamit erről, ami csökkenti a sokkot. Sikerült! :D Inkább megnézem a régit, eredeti szinkronnal...amikor még a Védernek mocsok mély hangja volt! Arról érdemes emlitést tenni, az eredeti eredeti szinkronról, amit még vhs-en adtak ki!!! Mesterszintű szinkronszinészhangok Yodánál, Lukenál, És Védernél, ahogy Sidiusnál ,még C3Pionál. Thát nem a felujitott, hanem a régi. És Luke nem a sthol buci hangja volt :) Puzsi és Oszkár is sziporkázott :D "Yoda menjen a Endorra a picsába!" , Egyébként még a Birodalom visszavágban is van utalás arra a Sith skill képességre hogy elrejtik az erejüket, amikor Luke és Vader kardjelenet kezdetén, nem érezte hol van. Tehát a sötétség leple ténylegesen igy szemléltethető, hogy a mester szintu sithek tudnak rejtőzködni
Én az összes Star Wars filmet egytől egyik imádtam. De amikor megtudtam, hogy a Disney készül átvenni az irányítást, nagyon ki voltam akadva. De végül is jól jött ki, nem lett akkora nagy csalódás a 7. rész, sőt kifejezetten élveztem, csak inkább volt egy látvány film, mintsem egy komoly Star Wars sztori. De kíváncsian várom a folytatást.
Jól értem, hogy Robi azért nem szándékozik további SW-részeket nézni, mert termékmarketinget csináltak a dologból? Mert attól a filmek még nem lehetnek jók? Tudni kellene elkülöníteni a kettőt.
És mintha Lucas idejében már nem lett volna Ewokos papucstól Darth Vaders kotonig minden.
"Rei Solo" :-))) Hát ez kész! Oszi, nagy vagy!
Ezek a bejátszások valami paródiából vannak? Mert amit én láttam magyar szinkronos Star Warsot, az egyáltalán nem ilyen, pláne Yoda hangja nem ilyen szar.
Rossz hírem van, az A birodalom visszavág legelső szinkronja volt, Yoda hangja Tyll Attila volt. Direkt ilyenre csinálták. Vader hangja Nagy Attila volt, sajnos azt kell mondjam, nagyon személytelen lett, nem sikerült elkapnia a karaktert.
jaj mennyi mindent tudtok pontatlanul. legkozelebb hivjatok be egy szakértőt( engem)
51:50 "Ő az űr-buddha?! Hát akkor talán takarodjon az Endor bolygóra!" Dddd
Na ennyire még egy adás sem húzott fel, mint ez. Azért kicsit kellemetlen mikor Puzsér olyan problémára hivatkozik nagy felháborodottan, amit könnyű lenne megválaszolni?
Pl: - A Sithek nagymestere, kinek a rendje ezer éve rejtőzik a jedik elöl, miért kell azon csodálkoznunk hogy probléma nélkül rejti el kilétét a nagytanács elől?
- A második rész végi csatába nem is kaptunk információt, hogy ki indítványozta a klónok bevetését, szó sincs róla hogy a jedi tanács akarta sokkal inkább a szenátusra vall ez a döntés.
- Az egész háború célja Palpatin előrejutása mellet a jedi rend lejáratása volt.
stb
Obivan nem hal meg . Nincs hulla. Az erővel a fizikai léten túl létezik.
Annál a halálcsillagos jelenetnél sose értettem az "ehhez több ember kell" részt. Basszus, ez egy sci-fi :D . Nem robotok dolgoznak emberek helyett? :D
Mik ezek a szinkronhangok a bejátszásokból? Én csak 1993-ban születtem, de emlékszem a TV-ben az 1990-es és 2000-es években látott régi trilógia epizódjainak sokkal jobb szinkronhangjai voltak. Azok, a "normális" változatok elérhetőek még valahol? Faszér' kell mindent újraszinkronizálni? Pláne úgy, hogy a régi szinkront sokszor elérhetetlenné teszik
Én vagyok az egyetlen a világon, aki nem utálja jar-jart? :D
Van egy jóbarátom is, így már ketten vagytok :D
Nekem sem volt különösebb gondom vele. Jake LIoyd ellenben kibebaszottul irritáló .
Ő a leghatalmasabb sith lord, mindenkinek aki nem a sötét oldalnak drukkol kötelessége megvetni :D
kifejezetten az egyik kedvenc karakterem😉
csak tredni utálni, mert a nyuggereknek a csillagok háborúja az egy részes, és az az új remény, azon kívül szinte minden más szar nekik.
általában ha valaki nekem azt mondja, hogy a 4 favorit epizód számára, be is felyezem vele a Star Wars témát, mert ismerem a véleményét mind ugyanazt a CGI fikázó szar dumát nyomja, holott például a futam a Baljós árnyakban überelhetetlen számomra.
Ezzel mondjuk egyet tudok érteni
Nállam a star wars a klasszikús trilógia, és a zsívány egyes sajnos nekemse tetseztt az ébredő erő.
Az megvan hogy Carrie Fisher-nek és Harrison Ford-nak volt egy afférja, mikor Ford nős volt? :-)
az lepne meg, ha nem kúrtak volna
az tényleg aggályos, hogy széltében hosszában mentáloznak a Jedik, Yodával az élen, de
egy fekete öves pszihopatát nem képesek felismerni..
Puzsi az a baj ez egy mese. ( felnőt mese is ) Azt kéne meg érteni gyermeki énel kell nézni és élvezni. S nem mindenben a rosszat látni. A Klónok háborúja mese ill a Rebels zseniális. Ill az Ashoka és Andor sorozat is. Ui: Azt ,hogy Zsivány egyes nálad ki maradt ami az egyik legjobb Star Wars mozifilm és drámai történt arra már inkább nem is írok ssmmit csak annyit nem vagy Star Wars fan és nem érted azt sem generációs váltás volt. Bár van baj a Star Wars és Disney vissonyálval a Star Wars kezd magára találni 2023 ban. Visio sorozatot már ide sem merem írni sem Old Republic korszakot ami személyes kedvencem pl.
George Lucas eredeti víziójából készült képregény is, érdemes elolvasni. The Star Wars és a tartalma az kb. mint az új trilógiának. Egyébként meg a trench run a haláálcsillagon annyira eredeti, hogy egy az egyben ellopták a Dambusters filmből. ua-cam.com/video/lNdb03Hw18M/v-deo.html
ua-cam.com/video/H5Wm3VIeEbM/v-deo.html&spfreload=5 és a lopás folytatódott.
Oszinak egy kis segítség: a Star Wars fantasy vagy űropera (bár ez az utóbbi fogalom a laikus embert megtévesztheti)
Mi az hogy űropera? Magas hangon énekelnek? Mit jelent ez?
fantasy az űrben, ez magyarul megtévesztőleg hat lásd te
20:25 sirás veszely x"DDDDDDDDDDDDD
Borzalmasak ezek a szinkronok...Kránicz a legjobb Darth Vader :))))
Szele Balázs *Kránitz
Robival teljesen egyetértek a SW előzményeknél a túl fiatal kölyök lett hőssé rakva, hozzáteszem elég debil, lottó ötösöket dobáló módon, miközben én gyerekként soha nem a velem egykorúakkal tudtam igazán azonsolulni egy filmnél, hanem az idősebbekkel, mert azokra tudtam FELNÉZNI. A velem egykorúra (tudjátok, nincs meg a kellő érettség, tapasztalat, bölcsesség) akkor se néztem fel, ha hiperszuper dolgokat művelt, inkább olyan csodabogárnak néztem. Ráadáaul nekem egy felnézendő figura ne legyen gyerekes, vagy mint az idősebb Anakin, egy ostoba, hisztis majom. Nem lehet azonosulni vele, és a fő probléma az volt, hogy ő volt a fő karakter, köré épült a sztori.
A Star Wars miben tudományos? :D Véder a végén Sztiflereződik. :D
Pont ezeknek semmi köze a tudományhoz. Lézerkard, lézerdárdák, ptyú-ptyú, durranás az űrben, a klónok háborújában meg még tapadókorongot, és búvármaszkot is használnak az űrben. Ennyi erővel tudományos, mert volt benne ember, meg cipő. Én nem a műfajon ragadtam le, szerintem mindkettő lehet, csak ezen a mondaton, hogy ebben tudomány van.
Elmentek már a picsába, izlegessétek csak a szót sci-fi, nem emlékeztet valamire mondjuk a van-nincs, vagy az egészséges-beteg , két ellentétes szó összetétele, érdemben nem ir le semmit , aztán mindig jön egy nagyfejű azzal hogy ez nem sci-fi mer nem elég tudományos....
*****
de kurvára azok a tudomány tényeken alapul, a valóságot próbálja leirni, a fikció a képzelet birodalma, a lényege hogy a valóságtol eltérő ,onnan kezdve hogy egy fikciót tudományos tényekkel alá tudunk támasztani megszűnik fikciónak lenni...
Az is fikció, hogy Szombat reggelig szarni fogsz. Tudományosan bizonyított, hogy megtörténhet. De ettől még nem biztos.
***** pedig az elmélet csupán egy kevésbé elrugaszkodott fikció :D
a lényeg hogy a sci-fit ne úgy fogd fel mint tudományos témát feldolgozó fikció , aminek egyébként lennie illene hanem bizonyos stilusjegyeket felmutató alkotás(lásd űrhajó , szemeteskuka ööö akarom mondani robot)
ugyanúgy ahogyan a cyberpunk sem kizárólag virtuális valóságban játszódó műveket jelent, ez a neve a műfajnak de nem irja le.....
Rej-Solo :)
Robikám SW funként és kritikusként nem nézed meg a Zsivány egyest?!! WTF
Pont a zsivány egyes mert újítani és elhagyni a giccses mázt és olyant tol a végén amivel újra hozza a régi filmek hangulatát!!!
Agyam ledobom.
KugleeKuglee Szerintem már kiveszett belőle a remény a az ébredő erőnél :) Másik verzió hogy fél...fél attól, hogy mégis jó lett és be kéne ismernie, hogy erre várt, hogy magával ragadta és imádta, ezért inkább meg se nézi, biztos ,ami biztos...de persze ez csak az én elméletem...
Én nem értem mi a baj a midikloriánnal. Az eredeti részekben is elhangzik az, hogy vele van az erő, tehát ha nincs vele akkor nincs készsége elsajátítani a tudást. A valóságban is valakinek van készsége valamire és valakinek meg nincs, nem tanulható mindenkinek minden.
balázs veres Szerintem az, hogy lerombol mindent, amiről az Erő szól. Kémiai úton magyarázza azt, amiről 30 évig azt gondolták, hogy hit kérdése. Ezért állt órákig millió gyerek egy helyben és mélyen koncentrálva próbáltak tárgyakat mozgatni a kinyújtott kezükkel. A midikloriánokkal ennek vége, a vérképedből mondják meg, hogy van e benned Erő vagy sem. Nekem legalábbis ez a bajom a midiklorián behozásával.
Dehogy sci-fi a Star Wars, és nem is fantasy.
CSALÁDREGÉNY!!!! :P :D
RejSzoló::D:D:
Star Wars filmek minőségi sorrendje számomra:
1: Empire Strikes Back
2: Rogue One
3: Return of the Jedi
4: New Hope
5: Last Jedi
6: Attack of the Clones
7: Force Awakens
8: Revenge of the Sith
9: Phantom Menace
Tegnap nézetm meg a Zsivány egyest! Egyedül Leia hercegnő megjelenésével van benne problémám. Egyébként szerintem is óriási, pedig nem mertem megnézni. Remélem azért Robi is bepótolja egyszer. :D
Egyetlen részt sem láttam ezekből a filmekből, mégis sok mindent tudok már róluk. Ez a nyomasztó a popkultúrában. Utolér akkor is, ha nem akarod.
most hallottam elöször magyar szinkronnal... alig ismertem fel... ennyire pocsék magyar szinkron kevés van
Lacihobo Béla A meg első Magyar szinkronból voltak bevágva részletek,ami szerintem is borzasztó.
De azóta párszor újra szinkronizálták,és az új Magyar szinkron sokkal élvezhetőbb.
Lacihobo Béla A legelső Magyar szinkronból voltak bevágva részletek,ami szerintem is borzasztó.
De azóta párszor újra szinkronizálták,és az új Magyar szinkron sokkal élvezhetőbb.
A Rouge One nemrossz film......a mostani Hollywood-i filmekhez, meg a jarjar trilógiához képest. Amíg nem láttam azt gondoltam végre valami új értéket tudnak beemelni a Star Wars világába, de sajnos nem. Sablonos producerfilm lett ez is, olyan forgatókönyvvel mint bármelyik képregényfos ami mostanában ömlik Hollywoodból.
De biztosra mentek a készítők. Tudták, hogy a fent említettek ellenére élvezni fogom, és élveztem is. :D szóval kapjákbe
Az Episode 1,2,3 nemcsak hogy nem jó SW film, de filmnek sem nevezném. Szerintem Lucas már a kezdetektől üzletemberként volt jelen elsősorban a StarWars ban. Úgy tudom, hogy már az első filmért sem gázsit kért a Foxtól, hanem a franchise eladások jogait. Nem véletlen az sem, hogy az Empire Strikes Back a legjobb rész a 3 filmből. Ehhez volt a legkevesebb köze Lucasnak. Jól látjátok, hogy a játékmaci eladások végett már a Return of the Jedi ben megjelent a Jar-Jar jelenség. De itt van még pár dolog, ami tuti Lucas idiotizmusa: Állatbőrből készült fakeretes 2 méteres sárkányrepülő, amirőr egy kb 40 kilós ewok maci 20 kilós sziklákat dobál a rohamosztagosokra, mert az vicces, Ewokmacik kőbaltával legyőzik a birodalmi gyilkológép rohamosztagosokat. Annyi fantáziája nem volt, hogy pl lopott birodalmi fegyvereket adjon a kezükbe. Tarzanüvöltéses liánozó wooki, A 97es CGI pimpelt verziók taknyolásai, stb... Sajnos az előzménytrilógiában teljes önállóság luxusát élvezte és csupa talpnyalóval vetette körbe magát, akik nem mertek szólni neki, hogy : - Te Gyurikám, hát azért ez már tényleg hülyeség! Persze már alapból hülyeség volt a koncepció is, hogy megcsinálták. Nem vagyok író/rendező, de szerintem sok történet akkor izgalmas, ha hagyunk mítoszokat a nézőnek amin agyalhat. A Klón háború és a régi világ ilyen volt. Ugyanez igaz Anakin Skywalker bukására is. Vader úgy volt izgalmas karakter az eredeti trilogiában, hogy a néző agyalhatott mindezen. ezt herélték azzal, hogy elmesélték ezt a förmedvényt, amit kitaláltak előzménynek. Persze még így is igényesen kibonthatták volna Anakin jellemének fejlődését/torzulását, de pont ez az ami elmaradt a vásznokon. Helyette gyermeteg Goofy f@szságokat nézhettünk. Lucas Disney-sebb dolgokat művelt, mint amit a Disney valaha művelni fog. Sőt szerintem paradox módon Lucas ásta meg az SW sírját és pont a Disney húzza ki belőle. Az Episode 7 annyiban kellmes csalódás volt számomra, hogy végre újra egy SW filmet láthattam a vásznon. JJ Abrams nem lensflare effekteltette szanaszét, hanem tökéletesen vissza adta az eredeti (4,5,6) filmek látvány stílusát. Kameraszögek, fények, vágások, stb. Minden stimmelt. sajnos a történet már nem volt ilyen jó, de szerintem egy új trilogia felvezetésének megfelet. És az 1-2-3 után már az hatalmas élmény volt, hogy nem erőszakolták meg ismét az SW világát. Kiváncsian várom a folytatást. A Rouge One ról meg én is csak annyit mondanék, végre visszahozta gyerekkorom Star Wars moziélményét. (Üröm az örömben, hogy pont a filmről kijőve jött a hír, hogy meghalt Carrie Fisher. Így külön mélysége lett számomra a befejező CGI képkockáknak) nem támadólag írom, de Robitól annyit kérnék, ha legközelebb 1 órát beszél egy témáról egy videóban, legalább nézze meg a témához tartozó filmet! (Rouge One) Ez esetben még egy pozitív csalódással is gazdagodna.
Kapaszkodj meg Kisokos ! A Han és Leia szálon kívül azért történik más is az említett részben. . A kifogásolt párbeszéd jellege is gyakori hasonló szituációkban. Szerintem hihető és vicces is kettejük kapcsolata, az ellentétek vonzása. Szerintem vegyél be gyógyszert, ha ennyire idegesít mások (ESB ügyben szerintem a többség) véleménye. Engem kicsit sem zavar , hogy a tied más. A nagyarcú beszólásod után meg nem is érdekel :D
Kedves Veréb! Azzal kezdeném, hogy ányád vinnyogott, mikor megszült téged. Másodsorban, ha megnézed, érveltem is a véleményem mellett. (Ami persze szubjektív, nem véletlen éltem a "szerintem" szóhasználattal) Kérlek mégiscsak nézd el nekem, hogy nem írtam az ESB ből 60 soros esszét. Gondoltam láttad már.
Nem hiszem, hogy valaha le fog esni neked, ezért leírom. Nincs baj azzal ammit írsz. Az a baj, ahogy írod. Szájkartézhatnék még itt veled, de úgyis csak csak beszólogatnál, személyeskednél. A kedvedért pedig nem fogok lemenni kutyába.
Nyitott volnék bármilyen vitára a témával kapcsolatban, de olyan emberrel, aki fogorvoshoz jár gyökérkezelésre és nem pszichológushoz.
TFA: hogy sikerült hányás nélkül végignézni? Néztem a filmet és folyamatosan üvöltött a fejemben, hogy ez szar, ennek semmi értelme, ez faszság.
A sztorinak nincs semmi értelme, az interneten egymillióan kielemezték, hogy mennyire kontinens méretű lyukak vannak benne. A karaktereknek a tevékenységei teljesen összefüggéstelenek. A színészek szarok. A fizikát a hagyományos science fantasynél is sokkal durvábban megerőszakolják.
Jah, és Jar Jar király lett volna, ha Sith nagyúrt csinálnak belőle. Csak sajnos nagyon rossz volt a reakció rá.
1.
Igen, egyes. Leülhetsz! :P :D