KORHATÁRTALANUL - Vendégem Bálint Antónia szépségkirálynő, tévés műsorvezető, pénzügyi szakember

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 21 жов 2024
  • Sok évvel ezelőtt, egy nagyon érdekes pillanatban találkoztam Bálint Antóniával. Az 1991-es Miss Hungary verseny első helyezettje egyik műsorom vendége volt. Antónia nem sokáig élvezhette a győzelmet, mert aktfotói miatt őt és a második helyezettet is megfosztották címétől. Kezdetben támadások özönét kellett elviselnie, de a közönség hamar a fiatal lány mellé állt. Mi ekkor találkoztunk, emlékeim szerint nagyon bensőséges hangulatban beszélgettünk, mindarról, ami történt, és még az is belefért, hogy elsírta magát a kamera előtt. Antónia megküzdött az igazáért, évekkel később meg is nyerte a pert.
    Időközben népszerű képernyős lett, sok-sok tévéműsorban szerepelt műsorvezetőként, folyamatosan tanult, három diplomát szerzett, aztán egyszer csak hátat fordított a médiának. A sikerek mellett magánéletében is nehéz időszakokat élt át. Ma már civil életet él, és ahogy a beszélgetésünkből is kiderül, legnagyobb örömét a kislányában, Lilienben találja meg.
    Weboldal: www.endreijudit...
    www.endreijudit...
    www.endreijudit...
    Facebook: / endreijudithivatalosol...
    / 937669780163974
    / korhatartalanul
    Instagram: / juditendrei

КОМЕНТАРІ • 50

  • @peterkalnai9112
    @peterkalnai9112 Рік тому +5

    Gépkocsikat indítottam útba reggelente a cégnél,2000 körül, és amikor osztottam szét a menetleveleket, a sofőrök sokszor azzal kezdték, - láttad este az időjárás jelentésben a tv kettőn Bálint Antónia, hogy ment át a térkép előtt...nem is az időjárást néztük, hanem Antónia járását, imádtuk...igazi, lélegzetelállító szépség .

  • @erzsebetmakkai9789
    @erzsebetmakkai9789 Рік тому +6

    Antónia érzékeny személyiség.
    Judit, profi módon érezte , és ennek tudatában kérdezte, készítette a beszélgetést.
    Kellemes riport volt. Köszönöm.

  • @annajeszemszky6027
    @annajeszemszky6027 Рік тому +4

    Judit nagyon csinos ,fiatalos. A haja gyönyörű.

  • @mariafuri775
    @mariafuri775 Рік тому +8

    Kedves Judit ! Nagyon őszinte beszélgetés volt ! Jó volt nézni , hallgatni ! Bálint Antónia nemcsak kívülről , hanem belülről is szép !!🙂

  • @melindaevahalasz3385
    @melindaevahalasz3385 Рік тому +4

    53 évesen Antónia viszont fénykoraban. Gyönyörű, vékony, fiatalos.

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +1

      Bizony! Biztosan neki sem adják ingyen, sokat tesz érte!

  • @antalvidovics8608
    @antalvidovics8608 Рік тому +1

    KEDVES JUDIT! 🙂GRATU MŰSORHOZ, ÉRDEKES, SZÍNVONALAS, NAGYSZERŰ VENDÉG LÁTHATTUNK , BÁLINT ANTÓNIA SZEMÉLYÉBEN,🙂🙂🙂MEGTEKINTEM MÉGEGYSZER🙂🙂KÖSZÖNÖM🙂

  • @janosdavid2498
    @janosdavid2498 Рік тому +15

    Kedves Judit ! Valahogy cserkèsze be Katona Klàrit olyan jó lenne önöket hallgatni ! Íràsról , a podcastról! Tovàbb lèpèsről ! ( nem ènekel ugye idestova 15 -21 ève ! )

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому

      Köszönöm a kitartó emlékeztetést! Előbb-utóbb sikerül!

  • @cseriagota
    @cseriagota Рік тому +16

    Kedves Judit! Ne haragudjon az őszinteségemért, de ezt most nem tudtam végighallgatni. Az 54 percből 26 percen át bizakodtam abban, hogy ez a nevetgélős, rötyögős stílus abba marad, de sajnos nem így lett, ezért kikapcsoltam. Hogy Antónia ezzel az újra és újra visszatérő kacarászással a zavarát leplezte vagy vmi egyebet, esetleg semmit, ő ilyen; nem tudom és bár Ön is több körben próbálta az Öntől megszokott kisimultabb, komolyabb hangzás felé terelni a fonalat, sikertelenül, így ezt most feladtam. Az eddigieket nagyon élveztem, várom a többit is. ❤

    • @erzsebetnemeth1572
      @erzsebetnemeth1572 Рік тому +5

      Èn is így voltam vele. Ki kellett kapcsolnom.😔

    • @anikokadlicsko1490
      @anikokadlicsko1490 Рік тому +8

      Ez szőrnyù! A mekegés-makogás. Szerintem ő az eddigi leggyengébb riportja Judit, de ez nem az Őn hibája.

    • @mariafuri775
      @mariafuri775 Рік тому +2

      Antonianak így megy a válaszolas a kérdésekre ! Ezért meg nem kell ítélkezni ! De őszinte volt !

    • @cseriagota
      @cseriagota Рік тому +1

      @@mariafuri775 számomra inkább ítélkezés az, hogy ön egy kultúrált, udvarias módon megfogalmazott észrevételt ítélkezésként aposztrofál.

    • @drewjacobs1990
      @drewjacobs1990 Рік тому

      Azt leplezi hogy a Földesi szabó a gyereke apja . Aki hàt az mszp èràban gyanus ügyekkel bukott ! Nagyon gyanussal ! Tuti ràkèrdeztem volna !

  • @CS-hz6wu
    @CS-hz6wu Рік тому +3

    Nekem tetszett 😊
    Köszönöm szèpen!

  • @monikakaracsony695
    @monikakaracsony695 Рік тому +2

    Jo volt, koszonom! 52perc 5mp-nel sok embernek kellene hallgatni es a fejebe vesni! (“fitnesskiralynonek”legfokepp) Antonia kedves maradt❤ szuper a frizuraja Judit! Tovabba Judit bája az felulmulhatatlan (gyerekkorom imadott bemondonoje❤❤❤❤❤ ) Koszonom a musort!🙏🏽❤️

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +1

      Örülök, hogy végignézted! És köszönöm a kedvességed is!

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +1

      A fodrászom majd örülni fog, hogy értékelitek a munkáját!

  • @mariatischler3476
    @mariatischler3476 Рік тому +2

    Kedves Judit,
    Ön most is a legszebb a mi korosztalyunkban, korosztalyunknak.
    Köszönjük egész élete munkásságát.

  • @magdalenaszarvasova2236
    @magdalenaszarvasova2236 Рік тому +5

    Nem volt ezzel a beszélgetéssel semmi baj !! Kedves Judit az uj hajszín nagyon talált ,csinosnak tetszik lenni 💞Szép napot kívánok💞

  • @katalintamasi5447
    @katalintamasi5447 Рік тому +7

    nekem nem jött be ,ez a beszelgetès,
    az eddigieket mind kedveltem

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому

      Kedves Katalin, semmi baj! Nem vagyunk egyformák, ettől színes a világ. Várlak a további beszélgetéseimre. :)

  • @csabakiss504
    @csabakiss504 Рік тому +7

    A 25. Úr Istennél abba hagytam a hallgatást.

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +4

      Hadd reagáljak egy kis humorral: nem számolni kellett volna, hanem a lényegre figyelni!

  • @annaerdos1586
    @annaerdos1586 Рік тому +20

    Kedves Judit, annyira előnyös önnek ez a világosabb hajszin.

    • @tunecskis
      @tunecskis Рік тому +2

      Gyönyörű, mint mindig! 40 évesnél nem néz ki többnek!🤗🥰

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +3

      köszönöm szépen! Ahogy elkezdtem idősödni, a hajam színe is világosodott :) De szőke azért nem leszek :)

    • @andreandi24
      @andreandi24 Рік тому

      Fodrászként mondom: szuper az új hajszín! 🌷🙂

  • @marimini7585
    @marimini7585 Рік тому +1

    💕💕💕💕💕💕💕💕💋💋

  • @magdalenaszarvasova2236
    @magdalenaszarvasova2236 Рік тому

    💞

    • @erzsebetmakkai9789
      @erzsebetmakkai9789 Рік тому

      Nagyon kellemes riport volt.
      Antónia érzékeny személyiség, Judit tökéletesen felismerte, tudta és ennek figyelembevételével készült a beszélgetés. Köszönöm.

  • @balazsfajka5672
    @balazsfajka5672 Рік тому

    Öröm volt Antóniával egy órán lenni

  • @martakarpati767
    @martakarpati767 Рік тому +1

    Mintha a híradó kezdődne. Rémes a zene. És a beszélgetés sem tetszett.

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +2

      Semmi baj, kedves Márta! Örülök, hogy megpróbálta...

    • @martakarpati767
      @martakarpati767 Рік тому

      @@endreijudittal Köszönöm a reagálását, esetleg elgondolkodnának a zene változtatásán?

  • @szilviaczuppon6603
    @szilviaczuppon6603 Рік тому +1

    Antónia nem öregszik

  • @tarizsuzsa6128
    @tarizsuzsa6128 Рік тому +1

    Borzaszto ez a diszlet, szinte faj nezni. 2022 van, ennel meg az Ikeaban is szebb butorok vannak konyorgom!

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому

      Kedves Zsuzsa, lehet, hogy igaza van.

    • @endreijudittal
      @endreijudittal  Рік тому +1

      @@adriennprezenszky6261 Kedves Adrienn, köszönöm :) hogy "megvédesz"! De itt mindenki elmondhatja a véleményét, addig, amíg ezt kulturáltan teszi :)