Lemaradt az összefoglalóból,hogy Böőrt ki kellett volna állítani a 15.-ik percben!!! Heinz nem csinált semmit,de ő mégis pirosat kapott!! Erre olyan büszkék a 4.-ik kerületben!!!!Reálisan nézve nem alakult volna ki ez-az eredmény!!!
Ez az eredmény egykét gólnál nagyon vitatható, és emberelőnyben született. Sokkal egyértelműbb Nyilasi Tibor első meccse a Fradi edzőjeként! Valaki tudja mi lett az eredmény, és ki ellen?
@@mindigboldogorakatmutat2922 Hát, nem. Az első bajnoki Újpesten volt, ahol (többek között) a szintén akkor bemutatkozó Szenes vezérletével szarrá verte a Fradi a lila majmokat. Ott voltunk (természetesen). Dózsa - Fradi 0-5. 😅🤣 Egy csapat van!!
Bár itt is nagy birói hiba volt a kiállitás, ettől függetlenül 6ot nem lehetet volna kapni. Hálistennek, többször visszaadtuk ráadásul otthon kaptak egy 6.ost :D :D
Most épp a Cszka Moszkvát vertük idegenbe.Volt egy ilyen vereségünk,igen.De nagyon sok ideig nem tudtok majd örülni csak annak,hogy nem estetek ki az első osztályból
Ráadásul az első gólnál nagyon esett a fradi térfelén az eső , a másodiknál az volt a zavaró hogy nem . A harmadik gól kéz , a negyedik pedig láb , és még a szemét kapufa is csalt , mert befele pattant róla a labda . Az ötödik gólt ne is említsed , a partjelző direkt elfordult és még bunda is volt , mert a fradi védők direkt bentragadtak hogy les legyen. A 6 . gól előtt túl hangosan szurkoltak a lilák , Simeknek pedig szándékosan gombás volt a lába , a kapus undorodott úgy megfogni a labdát , különben is egy éppen kikandikáló vakond tarkóján megpattant a labda , a szemét Tisza meg lecsatolhatta volna a jobb karját , 1 másodperc alatt , ha már nem tudta jobban leszorítani . A 6 gólt meg nem azért kapta a fradi , mert egy határ szar volt , pláne a védelem , hanem azért mert az egyik csatárát kiállították . Mindig a támadó hiánya miatt kapnak 6-ot a csapatok , ne is mondd . Jól mondta tamas dencs , playstationözzél , meg verd ki minden hétvégén a barcára . Az való neked .
A piros lap nem volt jogos a Fradi játékos hozzá se ért az ellenfélhez! A játékvezető tényleg ilyen nyomorék ? Olyan mintha Fifaznak ott is random kapom a sárga és piros lapokat!
Én meg azt bírom, amikor azzal jönnek egyesek, hogy az 80 éve volt ez meg 8 éve 11:1 0 játékos maradt akármelyik csapatból 6:0 0 játékos maradt akármelyik csapatból
Csak elmondom Tisza sokkal jobb volt mint az a Szar Böde. Kb ugyanaz mint Szalai. Egy dologba egyeznek. Mindakettő Rakás szar. Góllövés egyiknek se ment. Aki jó gólerős Magyar csatárok voltak Kabát Tisza Niko Fehér. Ebbe a Szar fagyi alulmarad. Soha nem lesz 200-res évektől normális csatára!
Mekkora csalás volt az egész. Jogtalan kiállítás a Fradinál, a lila majom meg 2 durva szabálytalanság után is maradhatott 0-0-nál. Még mindíg ebből táplálkoznak, szánalmas! Inkább 6-szor 1-0 egymás után, mint egyszer 6-0. Ja, hogy már 9 meccs óta van permanens cumi? Erről posztoljatok BM-es komcsi banda!
Nagyon jó, hogy az élő riporteri közvetítéssel, és nem az utólagos (re-akciós) értékeléssel lett feltöltve! Köszönet!
Ott voltunk megéltük.Nagyon ránk férne már egy ilyen Újpest. Hozzátok vissza Rajczi Petit.🤔🤔🤔
eredménytől függetlenül jó látni, hogy itt még mennyi szurkoló volt
5:11 Curtis?
Ma van 10 éve!💜🙏💜
Ja! Hogy elrepült...
Az idei évforduló is szép lett dózsás kutyedlik muhahahahahahaa :DD
@@Pettttti1 1998...azóta mindig jövőre, igaz?
Go Ujpest, from Italy. But 3° gol in offside.
definitely no offside, you can see at 4:04
Ha rossz napőom van, ezzel dobom fel a napomat. Hajrá lilák!!! Örök sláger ez a meccs.
En is igy vagyok vele :)
radicsjani jaja😂
@@radicsjani Persze hát ti tövig benyaltatok Orbánnak:DD
Szánalmas, hogy csak ez jut neked!
A mai is slager meccs volt😂
Ma visszakapták a lilák a 6-ost. :-)
Üdvözlet! Hajrá Újpest!
Ha ezt az osszegfogallot nezem, meg a hideg is kiraz. Nem gyozom ujra nezni :)
Hozzák vissza Mészöly Gézát ! Vele most nem itt tartanánk.
Mészöly Gézát vagy Nagy Lacit!
Gézával jött a 0-5, kösz, hogy vártátok:)
Mintha 100 éve lett volna...rendes cimer ultrák a kapu mögött és egy fradit eldöngolő Újpest....
Az újonccsapat második éve mindig nehéz az élvonalban, mint az köztudott... Örök emlék marad ez a meccs!!!
Lemaradt az összefoglalóból,hogy Böőrt ki kellett volna állítani a 15.-ik percben!!! Heinz nem csinált semmit,de ő mégis pirosat kapott!! Erre olyan büszkék a 4.-ik kerületben!!!!Reálisan nézve nem alakult volna ki ez-az eredmény!!!
5:30-nál az a gyógyegér srác tuti fradista, valahogy nem látni az arcán a lelkesedést :D
Persze. Be szoktak ülni a hazaiba páran, persze nem zöld majom mezben.
Barmikor megtudnám nézni
Én szintén!
Nézegessétek sokat....csak aztán nehogy kiessetek idén.
kiállítást azért vitatom, de egy 6:0 nem ezen múlik. gratula az Újpestnek!! yo látni szopni a fagyit!!!
Hajrá, Hali! :)))
Gratula az újpestnek, de nektek jövőre szép lesz az nb3-ban? :p (nem előlegezem meg a megye 1.-ig kizárást :) )
Titeket is jó volt látni szopni vasárnap! Tudod, karma törvénye. 😉
Két forint a meleg lángos, kikapott a Ferencváros🤣
1 forint a fagyi,10 forint a meleg lángos mindörökké Ferencváros
Tudja meg az egész vàros kiszopott a Ferencváros 😂
Ez az eredmény egykét gólnál nagyon vitatható, és emberelőnyben született. Sokkal egyértelműbb Nyilasi Tibor első meccse a Fradi edzőjeként! Valaki tudja mi lett az eredmény, és ki ellen?
Egy andorrai csapatot vertek szarrá az uefa selejtezőben. Bajnoki meccs meg a Haladás elleni győzelem volt a legelső neki.
@@mindigboldogorakatmutat2922 Hát, nem.
Az első bajnoki Újpesten volt, ahol (többek között) a szintén akkor bemutatkozó Szenes vezérletével szarrá verte a Fradi a lila majmokat. Ott voltunk (természetesen).
Dózsa - Fradi 0-5. 😅🤣
Egy csapat van!!
A végén a kezezéses gól, az a lexebb:)
Amatör fotball a fradi csapata sajnàlom hogy bajnok lesz
4:31 hájjjj mekkora gól
4:31
Már itt is 2x akkora volt a költségvetése az FTC-nek
Mondj nagyobbat, mondjuk, 10x akkora, 100x, kőbuta megyeri balfék
Honnan lehetne letölteni az egész meccset egybe?
ünepelt az egész város leszopot a leszopot a frencváros
No majmok! 21 éve nem voltatok bajnokok, mi azóta négyszer is!! Bocsika!!
ha a fradi támad nyugodtan irhatok kommrüentet mer golrol nem msradok le:D
Ma visszavágott a Fradi ezért
Retro- èrzès, retro újpesti paràdè, retro újpesti , tàmadójàtèk- paràdè....
Mèg , ha kiàllítàs utàn is jött a " gólzuhatag"...
De ha mások ellen játszotok hojrá újpest
Bár itt is nagy birói hiba volt a kiállitás, ettől függetlenül 6ot nem lehetet volna kapni. Hálistennek, többször visszaadtuk ráadásul otthon kaptak egy 6.ost :D :D
fradistaság múló divat, keressetek új hobbit! :D
125 éve múló divat, mi, makikám?:) Ti vagytok a múló divat a sosem volt bajnoki címeitekkel
Most épp a Cszka Moszkvát vertük idegenbe.Volt egy ilyen vereségünk,igen.De nagyon sok ideig nem tudtok majd örülni csak annak,hogy nem estetek ki az első osztályból
HAJRÁ ÚJPEST
Most komolyan nem mindegy? Ezen vitáztok?
mennyi is??0-6
Háj mekkora gól ! Csak az újpest !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Két 0-6, két 0-5 meg egy 11-1-- 6-0 Magazint a Mindig jövőre makákóknak:)
Két stót ismerek mindig És soha Fradista mindig Ujpesti soha.
Ha akkor lett volna VAR, nemhogy 6-0 nem lett volna, de lehet, hogy maki győzelem sem
Ez tényleg 9,11 volt a fradinak... :D
Hajrá újpest !!!!
HAJRÁ LILÁL!🤑
Lilál???
2022.09.04. UTE FTC 0-6
A karma lecsapott a lila majmokra
Nem azért, de a 3. és az 5. gól les volt, a 6. pedig kéz, a piros lap pedig elég erősen vitatható, de semmi gond.
Aha..Én nem vagyok nagy foci fan,de attól,hogy megkérdőjelezel pár gólt a 6ból még a fradi egyet sem rúgott.
Ráadásul az első gólnál nagyon esett a fradi térfelén az eső , a másodiknál az volt a zavaró hogy nem . A harmadik gól kéz , a negyedik pedig láb , és még a szemét kapufa is csalt , mert befele pattant róla a labda . Az ötödik gólt ne is említsed , a partjelző direkt elfordult és még bunda is volt , mert a fradi védők direkt bentragadtak hogy les legyen. A 6 . gól előtt túl hangosan szurkoltak a lilák , Simeknek pedig szándékosan gombás volt a lába , a kapus undorodott úgy megfogni a labdát , különben is egy éppen kikandikáló vakond tarkóján megpattant a labda , a szemét Tisza meg lecsatolhatta volna a jobb karját , 1 másodperc alatt , ha már nem tudta jobban leszorítani . A 6 gólt meg nem azért kapta a fradi , mert egy határ szar volt , pláne a védelem , hanem azért mert az egyik csatárát kiállították . Mindig a támadó hiánya miatt kapnak 6-ot a csapatok , ne is mondd . Jól mondta tamas dencs , playstationözzél , meg verd ki minden hétvégén a barcára . Az való neked .
+Flashmob93 ezért a játékvezetőt kell hibáztatni nem a csapatot (Újpestet).....
Flashmob93 Nem tudod elfogadni hogy az újpest nyert?
A piros lap nem volt jogos a Fradi játékos hozzá se ért az ellenfélhez! A játékvezető tényleg ilyen nyomorék ? Olyan mintha Fifaznak ott is random kapom a sárga és piros lapokat!
a mai fradi 15-16góllal verné ezt az ujpestet
Csak 6-al sikerült. De látszott hogy lazán játszottak úgyhogy igazad lehet.
@@alexkovacs5552 ha a fradi rákapcsol meg lett volna a 15gól
Azóta is ezen rágodtok mi?
A UTE0-6FTC azt bezzeg nem teszed ki
Faszom a 6-0-ba, Jimmy Jump a legnagyobb!
2 szót ismerek: mindig, soha Újpest: mindig
fradi: soha
😎😎👌👌
Fradi > Bármelyik magyar csapat
De hát a fradi nem is magyar csapat 😂😂😂
😂😂😂
ncore
Hungarian Fanatics BIGTorrent
Az Újpest, Solymosival kiegészülve megérdemelten nyert...
Csiraa fradiii!!!!
0-6
Hajrá újpest!!!!!!!
Csak a Fradi 6 újpest0
mindig újpest
Fúj Fradi!
5:31.... hahahahaha
Kapta a mocskos fradi Hajrá Lilák jobb csapat vagyunk jövőre mi leszünk a bajnokok.
Ja. Mindig jövőre FC
Hát ez HATalmas volt
Hajrá lilák hajrá lilák💜💜
Milyen gyönge Fradi volt! Atyaég!
Hajrá fradi, azt birom amikor a lila majmok ezzel a 100 éves meccsel jönnek, ennyi erővel, mi fradisták jöhetnénk a 11-0ás meccsel ;)
11:1= 80 éve, 6:0= 7 éve...
Én meg azt bírom, amikor azzal jönnek egyesek, hogy az 80 éve volt ez meg 8 éve
11:1 0 játékos maradt akármelyik csapatból
6:0 0 játékos maradt akármelyik csapatból
Bence Barabas az Újpest ből, pl Simon Krisztián
Jaja.Szegeny másik párszor már futottak bele 5-6-0-ás eredmenyekbe😂
Ti meg minden derbi előtt azzal, hogy na majd most vissza adjátok, aztán egy nehezen kiszart 1-0-nak is örültök bohóc!
Örök Újpest!
0:6 2022.09.04.
Csak hogy ez is meg maradjon!
:((((((((((
ekko votatok csak kemények mi Böde eggyet belétekrúg ot maradtok egy évig a földön
Helyesírás nulla! 😱😱😱😱
Leülhetsz!
👎👎👎
Csak elmondom Tisza sokkal jobb volt mint az a Szar Böde. Kb ugyanaz mint Szalai. Egy dologba egyeznek. Mindakettő Rakás szar. Góllövés egyiknek se ment. Aki jó gólerős Magyar csatárok voltak Kabát Tisza Niko Fehér. Ebbe a Szar fagyi alulmarad. Soha nem lesz 200-res évektől normális csatára!
Volt egy jó napotok kutyák.. Bajnoki cím? Merre? 🤔🤔🤔🤣🤣
6-0 cicus
@@arnoldfarkas8555 te szerencsétlen... Volt Kupa is 11-0..na mi van cicus??? 🤔🤔🤔😂😂😂👏👏👏
@@robertsebok8757 mikor volt? 100 éve😂😂😂🤭🤭
@@robertsebok8757 Kupa nektek nem volt. Tudod, kiestetek a Benzinkút FC ellen. Mi meg megnyertük. Érezd paraszt!
Ki szoptatok😏💜🤍
Mikor? Maki
ki bizony nem is akár hogy azóta is fáj a fradistáknak ez a vereség.
Kamu piros kezzel besodort gol böőrt mar kb a 2 percben ki kellet volna allitani de,azota is majd jovore megnyerjuk ez új szlogen
Ne pofázz már ha fagyista vagy miert nezed😂😂
Hajrá FRADI
zöld mezetek sáros szar a ferencváros
Mekkora csalás volt az egész. Jogtalan kiállítás a Fradinál, a lila majom meg 2 durva szabálytalanság után is maradhatott 0-0-nál. Még mindíg ebből táplálkoznak, szánalmas! Inkább 6-szor 1-0 egymás után, mint egyszer 6-0. Ja, hogy már 9 meccs óta van permanens cumi? Erről posztoljatok BM-es komcsi banda!
Mondja ezt az a szurkolo akinek a csapatat agyon tamogatja a ner! Az ujpest mar nagyon regen nem bm csapat,csak szolok.
Indul a 0-6 magazin:)))