Én rendszeresen, minden reggel ébredés után foglalkozom magammal: reiki, EFT, gyógyító kód és ezen gyakorlatok alatt pozitív állításokat mantrázok. Elmondhatom, hogy működnek. Én saját magamat kihoztam pánikbetegségből,mert a terápia, gyógyszerek ellenére is vissza-visszaestem. Nagyon sok fel nem dolgozott emlék, trauma került napvilágra, és a mantrák, valamint a fent írt technikák segítettek a gyógyulásban. Új feliratkozó vagyok, köszönöm a videót.
Nagyon hasznos jó volt a Videó! Most talaltam Rá! Köszönöm! Igen szoktam használni! Legtöbbször vizualizálok, ugyan Van amikor sikres van amikor nem! A legfantasztikusabb eset akkor volt 6 éve lakást kerestem, kb.elképzeltem milyen legyen, de le is irtam lezárt boritekba tettem sokaig a párnám alatt volt, aztán elfelejtettem! Amikor elöször beléptem a lakásba tudtam, éreztem EZ AZ!!! Meg is vettem 6 éve ott lakom nagyon szeretem és boldog vagyok benne! Az éredekesség, az egészben az hogy kb.2 éve itt laktam már amikor megtaláltam azt a bizonyos borítékot febontottam elolvastam, és sirva fakadtam, mert 100%-ban olyan a lakásom mint amit megirtam saját magamnak! Úgy gondolom ez a történet nem gyakori de megtörtént velem! Hát én így képzelem, hogy a vonzás törvénye valahogy igy Müködik! Ui: Agykontrolos vagyok Domján László tanitványa voltam!
Ha ezek mellett még használjuk a képzelő erőnket is, akkor még nagyobb szintre lehet vinni a vonzás törvényét. Most mondok egy példát erre: Ha gazdag szeretnél lenni, képzeld el magadat, hogy már elérted ezt, és figyeld meg, hogy hogyan érzed magad ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy betudjuk azonosítani mit is érzünk valójában, mert az alacsony rezgésű érzések szabotálhatják a vonzást. Például az akarás... Mivel a képzelő erőnkkel fejezzük ki az univerzumnak, hogy mit szeretnénk, ezért oda kell figyelni, hogy az elfogadás, béke, és a bátorság érzése társuljon hozzá. (vagyis magas rezgésű érzések) Mert először is, ahhoz, hogy megkapjunk valamit el kell fogadni mindent úgy ahogy van. Mivel hogy ha akarunk, akkor ellenállást fejtünk ki az univerzumnak, hogy ez így nem jó, én ezt, meg azt akarom!! Lehet nem tudtam a legrészletesebben kifejteni, de a lényeg, hogy a vonzás sokkal több dologtól függ. Litániákat írnák, ha teljes részletekben fejteném ki! 😅😅😅
Es te már milliardos vagy hogy ennyire tudod a tutit?. Mert en is tudok litániakat arról írni hogy kell jó bablevest főzni... Mészáros Lőrinc is először rezegni tanult meg mi okoska?
Egy dolog ami még a Titok filmből és könyvből kimaradt. Az az érzelem, a legfontosabb az egész vonzás törvényében. Ha kérünk , ha imádkozunk akár saját magunkért, akár szeretteinkért, barátainkért azt mindig jókedvűen és örömmel tegyük . Ha negatív érzelemmel átitatva kérsz számodra vagy szeretted számára pozitív dolgot akkor sajnos az ellenkezője fog bekövetkezni. Tehát első körben azt kell megtanulni ,hogyan tudod magadat őszinte, jókedvű állapotba hozni aztán mehetnek a kívánságok. Pozitív megerősítések, meditáció, jóga, zen, Pránanadi, Wim Hof módszer,agykontroll és társaik nagy segítséget tudnak nyújtani a derűsebbé válásban .
De jó hogy megtalált ez a videó! Köszönöm szépen, végre valaki elmagyarázta értelmesen ezt a dolgot, most már minden világos. Az univerzum párszor megviccelt, amikor "kívántam" nem mondtam el precízen mit szeretnék, csak körvonalakban. Aztán teljesült," - na nesze itt van, tessék! Csak nem éppen pont erre gondoltam 😂
Szerintem az első és legfontosabb, hogy ki kell dobni a tv- t. ( Túl sok a negatív energia, ami alacsony rezgésszintet vált ki és csak leköti azt az életidőt, amit magammal, vagy a családommal töltenék.) Utána meg kell tanulni valamilyen meditációs technikát a napi stressz kezelésére és a tudatosság erősítésére. ) Ezenkívül a lélek és a szellem csiszolgatása, a művelődés, tanulás is nagyon fontos. Ennek hiányában azt sem tudja valaki, mik az igazi igényei az életben. Vannak még teendők, pl. meg kell határozni, kik azok a mérgező emberek a környezetünkben, akiket a továbbiakban vagy elkerülünk, vagy meg kell tanulnunk kezelni a viselkedésüket. A romboló kapcsolatok miatt esnek vissza a legtöbben. Egy biztos, hogy csak magunkat tudjuk rendbetenni, másoktól nem lehet elvárni ezt és tudatosan tenni kell a jóért, mert ez az élet igazi értelme!
Szia Zoli, én azt tapasztaltam eddig, hogy mindig akkor jön a vágyam,ha üres az elmém, és 1 pillanatra rá gondolok, pont akkor jelenik meg. Egy csajszi ghostingol és szeretném,hogy ujra irjon, ez hogyan lehetséges ? Köszi elöre is, jó a videód. :)
Lesz erről hamarosan online kurzusom! 😉 Addig is azon dolgozzál, hogy Te rendben legyél, hiszen egy energikus, boldog, életerős ember nagyon vonzó lesz a környezete számára!
@@ujhorizont : En rendben vagyok magammal, eléggé fog az agyam ,legyen az tanulás vagy sport, vagy nyelvek, csak sajnos az emberek nem korektek velem, ennyi a gond.
Tiszteletem! Én már félek mert az egész életem olyan mintha egy fogaskerék rendszer lenne. Amigyerekkoromban lerajzoltam ,gondoltam, vágyakoztam utánna az mind mind megvalósult a felnőtt koromban. De jó lenne elmesélni .
Ha jól értem, a rágódás azt jelenti ebben az esetben, hogy folyamatosan gondolkodik valamin, ami felett nincs kellő kontrollja? Ha igen, olyasmit mondanék, hogy: könnyedén irányítom az életem! Magam irányítom az életem, kezemben a kontroll! Meg tudom csinálni! Vagy valami hasonlót. 😊
Erdekes nalam a vonzas torvenye ugy működik hogy valamit szeretnek akkor azert semmit se kell tennem eleg csak kigondolnom,es megvalosul, viszont ha elkepzelek valamit amit szeretnek az nalam nem mukodik mivel a hiany jut rola eszembe,szoval altalaban ugy van kigondolok valamit,nincs rajt görcsösseg,el is felejtem es egyszer csak negtirtenik megkapom:)
Véleményem szerint nincs vonzás törvénye.. Teremtés van. Ha a bibliára kellenem hivatkozni ott is az van hogy Isten teremtette a világot , illetve saját hasonmására teremtett minket. Ennek fényében mi is rendelkezünk a teremtés képességével.A titok című köny , film egy mézesmadzag volt mert a szándék amivel írták az egy jól felépített marketing volt.
Egyetértünk abban, hogy Teremtők vagyunk, de nálam ez nem zárja ki azt, hogy a hasonló frekvenciára hangolt dolgok rezonáltassák egymást és gyakrabban fussunk olyan körülményekbe és emberekbe, amik a belső világunkhoz passzolnak. Akár úgy is, hogy ez nekem tudatos szinten nem biztos, hogy tetszik, de ha beletúrunk a tudatalattiba, ki szokott derülni, hogy jó okkal "teremtettem" meg magamnak. Az is igaz, hogy van egy adag marketing benne, de azt se felejtsük el, hogy pl. a keresztény egyház az egyik legkorábbi és legsikeresebb marketing gépezet üzemeltetője.
A teremtést segíti a vonzás törvénye. 🙂Ha a bibliára kellene hivatkoznom: "Kérd, és megadatik!" Ne tegyünk egyenlőséget a Titok c. film ( könyv ) és a vonzás törvénye között.
Igen, és ingyen el is mondtam! Az izomtesztelés nem kötelező hozzá, az csak egy eszköz, ami segíthet a feltárásban. Kb. úgy, mint egy GPS, de anélkül is el lehet jutni A-ból B-be, mondjuk egy térképpel. :)
Na én meg Louis L Hay tanacsara leírtam 1300 szor hogy "... mesés gazdagságban elek...” Aztan itt vagyok a 22 eves Suzukimmal. Ennyit erről a híg székletes pénzlehúzasrol, amit ingyen adnak...
és meg vagy győződve róla, hogy teljesen megfelelő rezgést küldtél az Univerzumnak :-) azt is el tudom képzeli, hogy "tele volt már a hócipőd" mondjuk a 600.-tól és azt "küldted"
Napjában írtam le ötször, nem egyszerre. Egy időben ezzel kezdtem mindig a munkahelyen. Most megnéztem a papírokat, pontosan 1585 alkalommal lett leírva.
Melyik alkalomra gondolsz a ca 300 közül? Egyebkent nem. De ertem hogy arra megy ki a jatek hogy rosszak lehettek a rezgeseim. Ha meg nem akkor meg azt mondod majd hogy tul gorcsosen akartam. Mar bocs de sok ilyen okoskodast olvadtam már. De ha te annyira tudod akkor teremts 1 milliardot semmibol es ha meg tudtad csinalni utana kezd el nekem az esz osztast hogyan kell. Papíron en is nagyon tudok bablevest főzni...
szia, mindegyikre a 300 közül :-) Az érzés a lényeg, hogyan érezted magad. Rezgések vannak, nincs jó vagy rossz. Példa a villany 50 Hz, működteti a hűtőt, a világítást ... és az "jó", ha megfogom "megráz" az "nem jó", de a rezgés ugyanaz. Nem tudok 1 milliárdot teremteni a semmiből. Tudod miért? Mert nem hinném el, hogy sikerül. Amiben hittem, azokat meg is teremtettem, legyen az anyagi vagy más természetű. "Amit az emberi elme képes kigondolni, és hinni tud benne, azt el is tudja érni" A videóban is hallhattad, mindenki alkalmazza a vonzás törvényét a nap 24 órájában. Nincs az, hogy ok, most használom, most nem használom. Mindkettőnk élethelyzete abban az állapotban van, amit az eddigi gondolatainkkal teremtettünk magunknak. Ezt nagyon fájdalmas volt beismernem anno, bevallom neked. És nem hencegésként, de nagyon finom bablevest főzök. 🙂
Mondasz néhány jó dolgot, de alapjában véve nem vagy teljes birtokában annak a tudásnak, amiről beszélsz, csak visszamondod, amit hallottál más guruktól.
Én rendszeresen, minden reggel ébredés után foglalkozom magammal: reiki, EFT, gyógyító kód és ezen gyakorlatok alatt pozitív állításokat mantrázok. Elmondhatom, hogy működnek. Én saját magamat kihoztam pánikbetegségből,mert a terápia, gyógyszerek ellenére is vissza-visszaestem. Nagyon sok fel nem dolgozott emlék, trauma került napvilágra, és a mantrák, valamint a fent írt technikák segítettek a gyógyulásban. Új feliratkozó vagyok, köszönöm a videót.
Szuper, köszönöm a visszajelzést, és gratulálok az eredményekhez!!! Nagyon örülök, hogy az Ébredők közösségében köszönthetlek! 😊
Na ebbe a videóban pont minden,a lényeg van benne,amiről szól is a vonzás törvénye. Nagyon hasznos volt. Köszönöm.🥰🥰
Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszett! 😊
Nagyon hasznos jó volt a Videó! Most talaltam Rá! Köszönöm!
Igen szoktam használni!
Legtöbbször vizualizálok, ugyan
Van amikor sikres van amikor nem! A legfantasztikusabb eset akkor volt 6 éve lakást kerestem, kb.elképzeltem milyen legyen, de le is irtam lezárt boritekba tettem sokaig a párnám alatt volt, aztán elfelejtettem! Amikor elöször beléptem a lakásba tudtam, éreztem EZ AZ!!! Meg is vettem 6 éve ott lakom nagyon szeretem és boldog vagyok benne!
Az éredekesség, az egészben az hogy kb.2 éve itt laktam már amikor megtaláltam azt a bizonyos borítékot febontottam elolvastam, és sirva fakadtam, mert 100%-ban olyan a lakásom mint amit megirtam saját magamnak! Úgy gondolom ez a történet nem gyakori de megtörtént velem! Hát én így képzelem, hogy a vonzás törvénye valahogy igy Müködik!
Ui: Agykontrolos vagyok Domján László tanitványa voltam!
De szuper történet, gratulálok! Ügyes vagy!
Én is Lacinál végeztem 97-ben. :)
Ha ezek mellett még használjuk a képzelő erőnket is, akkor még nagyobb szintre lehet vinni a vonzás törvényét. Most mondok egy példát erre: Ha gazdag szeretnél lenni, képzeld el magadat, hogy már elérted ezt, és figyeld meg, hogy hogyan érzed magad ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy betudjuk azonosítani mit is érzünk valójában, mert az alacsony rezgésű érzések szabotálhatják a vonzást. Például az akarás... Mivel a képzelő erőnkkel fejezzük ki az univerzumnak, hogy mit szeretnénk, ezért oda kell figyelni, hogy az elfogadás, béke, és a bátorság érzése társuljon hozzá. (vagyis magas rezgésű érzések) Mert először is, ahhoz, hogy megkapjunk valamit el kell fogadni mindent úgy ahogy van. Mivel hogy ha akarunk, akkor ellenállást fejtünk ki az univerzumnak, hogy ez így nem jó, én ezt, meg azt akarom!! Lehet nem tudtam a legrészletesebben kifejteni, de a lényeg, hogy a vonzás sokkal több dologtól függ. Litániákat írnák, ha teljes részletekben fejteném ki! 😅😅😅
Igen, ezek is fontos és hasznos gondolatok a témában! Köszönöm, hogy megosztottad!
@@ujhorizont Örülök, hogy hasznos!😁😁
Es te már milliardos vagy hogy ennyire tudod a tutit?. Mert en is tudok litániakat arról írni hogy kell jó bablevest főzni... Mészáros Lőrinc is először rezegni tanult meg mi okoska?
Egy dolog ami még a Titok filmből és könyvből kimaradt. Az az érzelem, a legfontosabb az egész vonzás törvényében. Ha kérünk , ha imádkozunk akár saját magunkért, akár szeretteinkért, barátainkért azt mindig jókedvűen és örömmel tegyük . Ha negatív érzelemmel átitatva kérsz számodra vagy szeretted számára pozitív dolgot akkor sajnos az ellenkezője fog bekövetkezni. Tehát első körben azt kell megtanulni ,hogyan tudod magadat őszinte, jókedvű állapotba hozni aztán mehetnek a kívánságok. Pozitív megerősítések, meditáció, jóga, zen, Pránanadi, Wim Hof módszer,agykontroll és társaik nagy segítséget tudnak nyújtani a derűsebbé válásban .
Igazad van, nagyon jó meglátás!!! 😊
Na ezt s videot kerestem..pont erre van szükségem..egyszerü s értethetö..🙏🥰
Szuper, örülök, ha tetszett!!! 😊
Az egyik legertelnesebb magyarazat, amit valaha hallottam. Köszönöm! 🙏
Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszett!!! 😊
Nagyon hasznos volt, köszönöm 😊
Örülök, hogy tetszett!!! 😊
❤ Nagyon szépen köszönöm, már alig várom következő adasat. Mindég van mit tanulni, hálás köszönet á faradozzasaert❤
Köszönöm a visszajelzést, örülök, ha tetszett! 😊
De jó hogy megtalált ez a videó! Köszönöm szépen, végre valaki elmagyarázta értelmesen ezt a dolgot, most már minden világos. Az univerzum párszor megviccelt, amikor "kívántam" nem mondtam el precízen mit szeretnék, csak körvonalakban. Aztán teljesült," - na nesze itt van, tessék! Csak nem éppen pont erre gondoltam 😂
Örülök, ha hasznos volt! Igen, az Univerzum tud "humoros" lenni... 😁
Szerintem az első és legfontosabb, hogy ki kell dobni a tv- t. ( Túl sok a negatív energia, ami alacsony rezgésszintet vált ki és csak leköti azt az életidőt, amit magammal, vagy a családommal töltenék.)
Utána meg kell tanulni valamilyen meditációs technikát a napi stressz kezelésére és a tudatosság erősítésére. )
Ezenkívül a lélek és a szellem csiszolgatása, a művelődés, tanulás is nagyon fontos. Ennek hiányában azt sem tudja valaki, mik az igazi igényei az életben.
Vannak még teendők, pl. meg kell határozni, kik azok a mérgező emberek a környezetünkben, akiket a továbbiakban vagy elkerülünk, vagy meg kell tanulnunk kezelni a viselkedésüket.
A romboló kapcsolatok miatt esnek vissza a legtöbben.
Egy biztos, hogy csak magunkat tudjuk rendbetenni, másoktól nem lehet elvárni ezt és tudatosan tenni kell a jóért, mert ez az élet igazi értelme!
Teljesen egyetértek! 😊
Hálásan köszönöm❤ remek, és könnyen befogadható anyag. Szuper😊
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
Röviden...
Imádlak!☺️☺️☺️
Köszönöm szépen 👍💯💯!!
( Feliratkoztam 😁! )
Örülök, köszönöm!!! :)
Szeretettel üdvözöllek az Ébredők Táborában! :)
Köszönöm szépen. 😊❤
Nagyon szívesen! 😊
Szívből köszönöm e hasznos videót, hogy halgathattam. Üdv. Márta
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
Köszönöm szépen .Nagyon tetszett .
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
Köszönöm szépen.
Szívesen, örülök ha tetszett! 😊
Remek volt, köszönöm.
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!!!
Nagyon jó videó ! Köszönjük !
Köszönöm, örülök, hogy tetszik!
Köszi szépen! Jó videó!
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik!
Kőszönöm Pozitív leszek !💃👑💃💃❤💃
Szívesen! Örülök neki! :)
Nagyon köszönöm! Reggeltől napestig tudnálak hallgatni, nagyon hasznos!❤
Köszönöm a kedves szavakat! 🙏😊
Nagyon ügyes vagy. Gratulálok a tiszta kommunikációdhoz.
Köszönöm szépen! 😊
Szia Zoli, én azt tapasztaltam eddig, hogy mindig akkor jön a vágyam,ha üres az elmém, és 1 pillanatra rá gondolok, pont akkor jelenik meg. Egy csajszi ghostingol és szeretném,hogy ujra irjon, ez hogyan lehetséges ? Köszi elöre is, jó a videód. :)
Lesz erről hamarosan online kurzusom! 😉 Addig is azon dolgozzál, hogy Te rendben legyél, hiszen egy energikus, boldog, életerős ember nagyon vonzó lesz a környezete számára!
@@ujhorizont : En rendben vagyok magammal, eléggé fog az agyam ,legyen az tanulás vagy sport, vagy nyelvek, csak sajnos az emberek nem korektek velem, ennyi a gond.
A kérdés az, hogy Te vajon mindig korrekt vagy magaddal? (Nem kell válaszolni, csak légy őszinte magoddal) ;)
@@penzesletti: Erre mostanában jöttem ,rá, köszi szépen és utólagos Boldog Karácsonyt.:)
@@leventekatona9446ebből a hozzászólásból is lejön h mekkora öntelt seggfej vagy😂
Tiszteletem!
Én már félek mert az egész életem olyan mintha egy fogaskerék rendszer lenne.
Amigyerekkoromban lerajzoltam ,gondoltam, vágyakoztam utánna az mind mind megvalósult a felnőtt koromban.
De jó lenne elmesélni .
Tudatos teremtést kívánok!
Kedves Zoltán!
El mondaná : ha valaki rágódik a dolgokon mi az a mantra ami ellenpólust képvisel? Hálásan köszönöm a szíves segítségét!
Ha jól értem, a rágódás azt jelenti ebben az esetben, hogy folyamatosan gondolkodik valamin, ami felett nincs kellő kontrollja? Ha igen, olyasmit mondanék, hogy: könnyedén irányítom az életem! Magam irányítom az életem, kezemben a kontroll! Meg tudom csinálni! Vagy valami hasonlót. 😊
@@ujhorizont Hálás kőszönet!
Erdekes nalam a vonzas torvenye ugy működik hogy valamit szeretnek akkor azert semmit se kell tennem eleg csak kigondolnom,es megvalosul, viszont ha elkepzelek valamit amit szeretnek az nalam nem mukodik mivel a hiany jut rola eszembe,szoval altalaban ugy van kigondolok valamit,nincs rajt görcsösseg,el is felejtem es egyszer csak negtirtenik megkapom:)
A görcsösség valóban hazavágja az egészet! 😊
❤
❤️😊
Véleményem szerint nincs vonzás törvénye.. Teremtés van. Ha a bibliára kellenem hivatkozni ott is az van hogy Isten teremtette a világot , illetve saját hasonmására teremtett minket. Ennek fényében mi is rendelkezünk a teremtés képességével.A titok című köny , film egy mézesmadzag volt mert a szándék amivel írták az egy jól felépített marketing volt.
Egyetértünk abban, hogy Teremtők vagyunk, de nálam ez nem zárja ki azt, hogy a hasonló frekvenciára hangolt dolgok rezonáltassák egymást és gyakrabban fussunk olyan körülményekbe és emberekbe, amik a belső világunkhoz passzolnak. Akár úgy is, hogy ez nekem tudatos szinten nem biztos, hogy tetszik, de ha beletúrunk a tudatalattiba, ki szokott derülni, hogy jó okkal "teremtettem" meg magamnak.
Az is igaz, hogy van egy adag marketing benne, de azt se felejtsük el, hogy pl. a keresztény egyház az egyik legkorábbi és legsikeresebb marketing gépezet üzemeltetője.
A teremtést segíti a vonzás törvénye. 🙂Ha a bibliára kellene hivatkoznom: "Kérd, és megadatik!"
Ne tegyünk egyenlőséget a Titok c. film ( könyv ) és a vonzás törvénye között.
Sokszor mondtam már hogy inkább dobott volna a zavaros Körösbe....ha nincs ,,Decret"a Ceaușescu rendszerbe nem jövök a vilagra
Minden okkal történik! 😊
Aszt mondtad ingyen adod
Igen, és ingyen el is mondtam! Az izomtesztelés nem kötelező hozzá, az csak egy eszköz, ami segíthet a feltárásban. Kb. úgy, mint egy GPS, de anélkül is el lehet jutni A-ból B-be, mondjuk egy térképpel. :)
@@ujhorizont értem ‘koszi
13:38 25 % kedvezmény.
😁
Na én meg Louis L Hay tanacsara leírtam 1300 szor hogy "... mesés gazdagságban elek...” Aztan itt vagyok a 22 eves Suzukimmal. Ennyit erről a híg székletes pénzlehúzasrol, amit ingyen adnak...
és meg vagy győződve róla, hogy teljesen megfelelő rezgést küldtél az Univerzumnak :-)
azt is el tudom képzeli, hogy "tele volt már a hócipőd" mondjuk a 600.-tól és azt "küldted"
Napjában írtam le ötször, nem egyszerre. Egy időben ezzel kezdtem mindig a munkahelyen. Most megnéztem a papírokat, pontosan 1585 alkalommal lett leírva.
@@szilardvella519 fel tudod idézni mire gondoltál közben, hogyan érezted magad miközben írtad?
Melyik alkalomra gondolsz a ca 300 közül? Egyebkent nem. De ertem hogy arra megy ki a jatek hogy rosszak lehettek a rezgeseim. Ha meg nem akkor meg azt mondod majd hogy tul gorcsosen akartam. Mar bocs de sok ilyen okoskodast olvadtam már. De ha te annyira tudod akkor teremts 1 milliardot semmibol es ha meg tudtad csinalni utana kezd el nekem az esz osztast hogyan kell. Papíron en is nagyon tudok bablevest főzni...
szia, mindegyikre a 300 közül :-) Az érzés a lényeg, hogyan érezted magad. Rezgések vannak, nincs jó vagy rossz. Példa a villany 50 Hz, működteti a hűtőt, a világítást ... és az "jó", ha megfogom "megráz" az "nem jó", de a rezgés ugyanaz. Nem tudok 1 milliárdot teremteni a semmiből. Tudod miért? Mert nem hinném el, hogy sikerül. Amiben hittem, azokat meg is teremtettem, legyen az anyagi vagy más természetű.
"Amit az emberi elme képes kigondolni, és hinni tud benne, azt el is tudja érni"
A videóban is hallhattad, mindenki alkalmazza a vonzás törvényét a nap 24 órájában. Nincs az, hogy ok, most használom, most nem használom.
Mindkettőnk élethelyzete abban az állapotban van, amit az eddigi gondolatainkkal teremtettünk magunknak.
Ezt nagyon fájdalmas volt beismernem anno, bevallom neked.
És nem hencegésként, de nagyon finom bablevest főzök. 🙂
Már csak magyaul kėllene tanulni, kėllen tudni, mint “működjön” magyarul működJÉK, stb., stb.
Nagyon köszönöm a helyesírási tanácsokat! Igyekezni fogok legközelebb figyelembe venni!
3 sör pont minden rezgésemet rendbeszedi....😀
😁🤣🍻
Mondasz néhány jó dolgot, de alapjában véve nem vagy teljes birtokában annak a tudásnak, amiről beszélsz, csak visszamondod, amit hallottál más guruktól.
Köszönöm, igyekszem jó dolgokat mondani! 😉
Igazad van. Mondjuk annyit ertekelek a csavoban hogy legalabb választekosan fejezi ki magát.
Koma, szép videot csinaltal, csak a cimében feltett kerdesre nem adtal valaszt. Az en szememben ez atb@szas.
Szerintem konkrétan benne van a válasz: fel kell tárni azokat a tudatalatti mintákat, amik akadályoznak a jelenben.
Köszönöm szépen.
Nagyon szívesen! 😊
Köszönöm szépen.
Szívesen, örülök, hogy tetszett! 😊