Remek volt, jól áll nektek a kamera. A gulyáságyúnak meg nagy köszönet, mind az első országjárás alatt, mind azóta pozitív érzés hogy itt sokszor találok Tiszás tartalmat. Sztem áthúzom az 1%-m ide.
Igen, racionálisan humanista gondolkodással meg lehetett volna akadályozni a social online platformokat megszűrni az ártalmas reklám tartalmak letiltásával pl., csak épp Zuckenberger nem lett volna multi-milliárdos abszolút befolyásos világpiaci főszereplő.
Pont ugyanez jutott eszembe, hogy milyen cukik :D Már csak annyi, hogy a minket képviselőktől nem azt várnám el, hogy cukik legyenek. Olyan érzésem volt, mint amikor a Momentumos hölgy lenyilatkozta, hogy naivak voltunk és nem voltunk felkészülve arra, ami ránk várt. Mindenesetre sok sikert kívánok a hölgyeknek!
@tildi-s3f teljesen oszinten megmondom neked, hogy nem hallottam, mert par perc utan ilyen babahazas teazas hangulatom lett tole es kikapcsoltam. De, ahogy latod, mert gondolom vegig olvastad, amit irtam, sok sikert kivanok a holgyeknek (mondjuk lehet ki kellett volna irni, hogy nem ironikusan ertem). Azert attol ova intenem az osszes Tisza szimpatizanst, hogy a gondjainak megoldasakent azonositson partokat vagy politikusokat. Felhivom a figyelmed, hogy ok a mi megbizasunkbol, a mi kepviseletunkre vannak ott. Ha van egy kritikus uzenet, nem kell egybol a csatabardhoz nyulni es ketsegbeesetten vedelmezni a politikusainkat. Kisse szolgai itthon a hozzaallas az ilyesmihez. Ok emberek, egy olyan kritikat, ami a folottem levo kommentben is megjelent, lehet epito jelleggel venni. Nem kell beserulni. Remelem a ket holgy epito jellegu kritikakent tudja kezelni, es a kesobbi politikai csataikban nem ezt az arcukat hozzak. Neked is sok sikert kivanok (oszinten)! Mert a nap vegen kozosek az erdekeink. Nem vagyunk egymas ellensegei. Nem kell mindenben tamadast latni.
Basszus! Nagyon sajnálom, hogy 14-éve nem hallok ilyen szupi megjegyzést! Jó így minden ahogy most van? Gazdaság dübörög! Mert még választották újra és újra, újra! Ezek a hölgyek ép csak el kezdték a munkát de már megy az ész osztás! 🤦♀️Videó szuper ! Köszönöm 🤝🤝🤝🇭🇺💖🇭🇺💝🇭🇺💝
@@margoolah1554 14 eve meg azt se tetszett tudni, hogy van internet Margo neni. En nem a feljodes utjaba szeretnek allni, csak egy apro kritikus gondolkodast szeretnek kiprovokalni, mert a kerdes nelkuli hajbokolas szult nekunk egy Gyurcsanyt, egy Orbant es most itt a kovetkezo “megmentoje” a hiveknek. Feltetelezem az elozo ket politikus csodank kozul tetszett valamelyikre szavazni. Kar volt, remelem most meg fogja erni es a politikailag ujszulott csapat tud mit kezdeni egy olyan palyan, ahol dorzsolt, rafkos fasszopok probaljak meg elszipkazni az emberek penzet. Meg tenyleg vannak emberek itthon, akik azt hiszik, hogy az unio egy normalis intezmeny? Belefulladt a burokraciaba es a vezetoi ugyanolyan csaladi bizniszeket nyomnak mint Orban (csak nyilvan szinvonalasabban). Tehet, ha ez a ket - szamomra amugy kedvesnek es ertekesnek tuno holgy - ilyen komolyam veszi az unio jelenlegi berendezkedeset, akkor a problema reszet fogjak kepezni ok is.
Köszönjük! Nagyon jó, hogy születnek ilyen interjúk az EP képviselőkkel.:) Dávid Dóra itt többször említi, hogy szerdán (akkor még jövőbeli eseményként) volt a meghallgatás. Esetleg készült vagy készül arról is egy beszámoló?
@vaszilenkevaszilenke7885Itt sem a kérdések, sem a kérdezők, sem a kapott válaszok soha nem.... unintelligensek; ezzel az oldal követői tökéletesen tisztában vannak.
az interjú alapján megállapítható, hogy sokkal több hölgy kellene a politikában .... főleg ha ilyen IQ-val, EQ-val rendelkeznek, szépek, fiatalosak, kreatívak ... gratulálok az interjúhoz
@vicabano3662 a másik kettőről többet lehetett hallani, csak az a gond, hogy nem a munkájuk által lettek ismertek.... A kinga asszonyság munkásságáról semmit nem hallani, valószínű, mert semmi haszna belőle a magyar népnek, egyedül neki származik haszna..
Vajon most, harmadszorra maradhat a válaszom...? Kétszer már törölték 👎 Tehát: Gál Kinga szinte mindennapos tájékoztatást ad a Facebookján magyarul, az X-en pedig angolul. NEM a Fideszről, mert nem az a dolga, hanem az EP képviselői munkájáról. Ennek a két tiszás hölgynek is az lenne a dolga.
Köszönjük Gabriella és Dóra képviselőasszonyok értékes beszámolóját és tájékoztatását a szakbizottsági munkájukról és egyéb kérdésekről. Nagyon rövid idő alatt felnőttek a feladataikhoz, kitűnően helytállnak. Gratulálunk és minden tiszteletünk az övéké.🇭🇺❤️🤍🩵🇭🇺
Nagyon szimpatikusak, értelmesek, s még nagyon helyesek is. Igaza volt Magyar Péternek, nyitott és értelmes ember könnyen beletanul ebbe a munkába is. S tényleg így van.
Talán a szája sem büdös és nem is cotizal 1000 euróval a predikatornak havonta, ha nem esküszik a a Tisza rég, már sós vizere, én azt sem hiszem amit, csupán gondolni akar,,,, Ami, pedig gulyás ágyú :,,, hát, tányéron gulas, ( ahogy, bezzzegromaniaban mondják) vagy, marhahajcsar, a holstajn marhák között, és ágyú, talán, olyan karbidos, amivel a garcsini rrromak medveket lőnek,,,???????? Csináljátok magatokat, senki sem tudná jobban lejáratni a poloskast mint ti,,,,,,,,,
Érdemes lenne a kérdést 1. a megfelelő személyeknek feltenni 2. a kronológiát, az események dátumát is szem előtt tartani, ha valóban kiváncsiak vagyunk bizonyos információkra.
Ök ep kèpviselök,tèged ès engem kèpviselnek,hogy neked ès nekem is a lehetösègekhez kèpest jobb legyen az èletünk. Mutyikat èszlel valaki az tegyen feljelentèst a rendörsègen,ès ha vannak megalapozott bizonyítèkok,nem csak hasra ütès szerü boszorkányüldözès,akkor a rendörsèg nyomozást indít,de ez továbbra is a rendörsèg feladata,nem pedig egy ep kèpviselö feladata,nekik ehez nincs jogkörük,nem azèrt fizetik öket hogy nyomozzanak,túl sok keimit nèzwl szerintem.
@@zsunzsun Hát igen, drámázik is rendesen a Tisza "Párt" nevű színtársulat... 😆 Dóra kisasszony például az EP képviselői bemutatkozó interjújában egy szép, kedves de tudatlan, PC kislányt játszott - megválasztása óta viszont továbbra is bájosan mosolyogva, de kőkeményen, kegyetlenül gázlángozik, propagál és tesz a magyar érdekek ellen. Fantasztikus átalakulás! Ilyet csak remek kiképzéssel lehet csinálni. (Egyébként a soktucatnyi kamuprofilhoz, bothoz van szerencsém, vagy egy valós emberrel beszélek?)
@@AndreaGerakSinger kina tesz a magyarokert gondolom es az nem hazaarulas. Es Saudi nak eladni Rakosrendezot szinten nem hazaarulas, mert a lopott szajret szetosztjak a tettestarsak kozott, csak "jo helyen jokor kell lenni" 😃
@@AndreaGerakSingerCsak a Magyar èrdekekèrt ès a Magyar emberekèrt tesznek,ha nem ezt láttad az eddigi munkásságában akkor kèrlek idèzd fel az általad említett magyarság ellen indított programját,kiváncsian várom😊
Gulyás úr , ha nem ilyen cirkalmasan és hosszasan fogalmazná meg a kérdéseit , s nem a saját erőltetett vicceskedésével telne az idő , több kérdést tudna feltenni! A téma és az interjúk viszont fontosak, köszönet érte!
Tompika biztossan nem tud folyamatosan értelmesen így nyilatkozini ! Max egy két szippantás ok között!!! Kíváncsi lennék az elmúlt 10 év ben mit tett a hazánk ért !!!Gratulálok a hölgyeknek!
Üdv: Tiszások ! Hamár fogyasztó védelemmel is foglalkozunk az EU-ban, akkor utána kellene nézni, hogy miért magasabb a termék ár nálunk mint odakint ! Üdv.: B.F.
Az állatvédelem is nagyon fontos, így a lószauna is, sőt minden állat megérdemelné a kényeztetést! Pl. tessék az ellen is harcolni, hogy a tyúkok ne ketrecekben éljék az életüket!!! Többet foglalkozzanak az állatvédelemmel! Hajrá Tisza!
Inkább ne... Más dimenzió, két 21. századi (szakmai, emberi szempontból) követendő, köztiszteletnek, megbecsültsegnek, közszeretetnek örvendő példakép és egy ... kulturálatlan, amorális roncs.
@@zsunzsun Ha Menczer Tamás amorális roncs, akkor a tisza elnöke mi? A morális értékrend, a szeretet és béke szószólója, közvetítője, alkalmazója? Dóra és Gabriella pedig még eddig az égvilágon semmivel nem bizonyította politikára alkalmasságát.
5:09 A te pénzeden, miért ne ? Közpénzen inkább a szaunává változtatott kórházakat próbálják legalább elviselhető hellyé tenni. Nagy segítség, a problémák és a felelősség elbagatelizálása. Köszi.
a gyermekvédelem, a gyermekek ellátás, a lószauna...és egyebek összemosása nem a hozzáértést húzza alá- de kiváló hergelésre. Márpedig van aki itt unios pályázatok és a magyar mezőgazdaság hozzáértőjének nevezi magát. Van még ezzel mit tenni
@vince5601 A kèrdèsem mèg az lenne hogy hogyan ès miben mutatkozik meg a kèt Magyar ep kèpviselö hölgy haza árulása? Kèrlek fejtsd ki. De mivel ugye mind a ketten tudjuk hogy ilyen nem törtènik,így kár is ide böfögnöd valami èrtelmetlen ostobaságot😉
Ez csak egy mondatot ér,nézd meg az EU mandátumuk számát és itthon hány %-on állnak!Ha érdekel részletesebben is bele mehetek,de annak nem fogsz örülni,ahogy ennek a mondatomnak sem!Nem tudom milyen nemű vagy,de szívesen telibe mutráznám az orcádat!
Elkėpesztõ,hogy ennyi áltevëkenysėget vëgez az EU parlament,de minket nem vernek át. Hiszen mindannyian tudjuk,hogy IGAZÁBÓL A MAGYAROK ELLEN SZERVEZKEDNEK A TUDJUK KIK!!😂 Köszi a munkátokat,mindhármatoknak😊
Milyen (családi, baráti, munkahelyi) környezetben élhet az, aki el sem tud képzelni egy ilyen témákról ilyen megfogalmazásban, ilyen szinten folyó beszélgetést, aki szerint ezeket a szövegeket fizetett beszédírók hozzák össze, hogy aztán a bemagolt mondatokat kisiskolás módján el lehessen szavalni... Nehéz felfogni, megérteni, hiszen erre az utóbbi 10-15 évben nemigen volt példa a magy. politikai életben. A Tiszásoknál ez - mint több helyzetben is meggyőződhettünk róla - nem így történik: a briliáns intelligencia, profizmus és a spontaneitás, az őszinte hang együtt jár. Hihetetlen? Pedig íme, van ilyen.
George Lazar Fb. profiljaban talaltok egy videot es cikket , ahol elmondja , h. a Maffia Orban kormanyrol keszult egy film, amit jovo heten bemutatnak Kaliforniaban. Kovessetek a GL posztokat . Nagyon jokat ir es tár fel a mocsok Orsos rendszerrol.
Thanks!
Köszi a betekintést Balázs !
Köszönjük!
Remek volt, jól áll nektek a kamera. A gulyáságyúnak meg nagy köszönet, mind az első országjárás alatt, mind azóta pozitív érzés hogy itt sokszor találok Tiszás tartalmat. Sztem áthúzom az 1%-m ide.
Kedves, csinos okos hölgyek. További jó munkát!
NAGYON ❣️✨❣️✨
Szuper ötlet, betekintést kapni képviselőink munkájába❣👍❣👍❣👍 Csak így tovább! Erőt, egészséget Mindannyiuk munkájához🥰🍀🥰🍀🥰🍀
Hát Balázs ezt Megszívtad már bocsi😅
A hölgyek politikusok lettek.
Gratulálok! ❤❤❤
HELYESEK, OKOSAK, CSAK ÍGY TOVÁBB HÖLGYEK, URAK! SEMMI MELLÉBESZÉD, SEMMI POLITIKA, CSAK ŐSZINTÉN A TÁJÉKOZTATÁST IS!
Nagyon okos, ügyes lányok (remélem nem sértő, de gyerekeim lehetnének a koruk miatt és nagy szeretettel mondom, hogy “kislányok”). ❤❤❤
❤❤❤❤❤❤❤❤
Ezt igy kellett volna az el mult 14 évben
Ha, egy normàlis ország építése, lett volna , a cél .
De normális országban , nehéz élehosszig vezérnek lenni
Pontosan, Hol volt ez a sok megmondó ember 15 évig?😢😢😢😢😢
Igen, racionálisan humanista gondolkodással meg lehetett volna akadályozni a social online platformokat megszűrni az ártalmas reklám tartalmak letiltásával pl., csak épp Zuckenberger nem lett volna multi-milliárdos abszolút befolyásos világpiaci főszereplő.
@@kirapentek8536eddig nem volt aki összehozza összefogja őket.
Köszönöm a képviselőknek és a gulyáságyúnak. Ez az igazi képviselet és tájékoztatás. Ők értünk vannak. Áradjon...
Sok sikert Gabika!!!
Ez jó téma,sőt nagyon fontos!!
Gratulálok!🇭🇺 Eredményes folytatást 👍🏻
Nagyon jó volt a tájékoztatás. Csak így tovább. A társaikat is szívesen hallgatnám. Remek képviselők lettek. Köszönöm a munkájukat és a riportot is.
Balázs, a hölgyek sokkal magabiztosabbak voltak😁
Hajra TISZA ! ❤ Cukik vagytok kedves EP kepviselok . Koszonjuk a lelkiismeretes munkatokat es Balazs feltaro munkassagat .❤
Pont ugyanez jutott eszembe, hogy milyen cukik :D Már csak annyi, hogy a minket képviselőktől nem azt várnám el, hogy cukik legyenek. Olyan érzésem volt, mint amikor a Momentumos hölgy lenyilatkozta, hogy naivak voltunk és nem voltunk felkészülve arra, ami ránk várt. Mindenesetre sok sikert kívánok a hölgyeknek!
@@rolandmarczi9228 amúgy hallod amit mondanak a hölgyek? Jó mindenbe belekötni?
@tildi-s3f teljesen oszinten megmondom neked, hogy nem hallottam, mert par perc utan ilyen babahazas teazas hangulatom lett tole es kikapcsoltam. De, ahogy latod, mert gondolom vegig olvastad, amit irtam, sok sikert kivanok a holgyeknek (mondjuk lehet ki kellett volna irni, hogy nem ironikusan ertem). Azert attol ova intenem az osszes Tisza szimpatizanst, hogy a gondjainak megoldasakent azonositson partokat vagy politikusokat. Felhivom a figyelmed, hogy ok a mi megbizasunkbol, a mi kepviseletunkre vannak ott. Ha van egy kritikus uzenet, nem kell egybol a csatabardhoz nyulni es ketsegbeesetten vedelmezni a politikusainkat. Kisse szolgai itthon a hozzaallas az ilyesmihez. Ok emberek, egy olyan kritikat, ami a folottem levo kommentben is megjelent, lehet epito jelleggel venni. Nem kell beserulni. Remelem a ket holgy epito jellegu kritikakent tudja kezelni, es a kesobbi politikai csataikban nem ezt az arcukat hozzak. Neked is sok sikert kivanok (oszinten)! Mert a nap vegen kozosek az erdekeink. Nem vagyunk egymas ellensegei. Nem kell mindenben tamadast latni.
Basszus! Nagyon sajnálom, hogy 14-éve nem hallok ilyen szupi megjegyzést! Jó így minden ahogy most van? Gazdaság dübörög! Mert még választották újra és újra, újra! Ezek a hölgyek ép csak el kezdték a munkát de már megy az ész osztás! 🤦♀️Videó szuper ! Köszönöm 🤝🤝🤝🇭🇺💖🇭🇺💝🇭🇺💝
@@margoolah1554 14 eve meg azt se tetszett tudni, hogy van internet Margo neni. En nem a feljodes utjaba szeretnek allni, csak egy apro kritikus gondolkodast szeretnek kiprovokalni, mert a kerdes nelkuli hajbokolas szult nekunk egy Gyurcsanyt, egy Orbant es most itt a kovetkezo “megmentoje” a hiveknek. Feltetelezem az elozo ket politikus csodank kozul tetszett valamelyikre szavazni. Kar volt, remelem most meg fogja erni es a politikailag ujszulott csapat tud mit kezdeni egy olyan palyan, ahol dorzsolt, rafkos fasszopok probaljak meg elszipkazni az emberek penzet. Meg tenyleg vannak emberek itthon, akik azt hiszik, hogy az unio egy normalis intezmeny? Belefulladt a burokraciaba es a vezetoi ugyanolyan csaladi bizniszeket nyomnak mint Orban (csak nyilvan szinvonalasabban). Tehet, ha ez a ket - szamomra amugy kedvesnek es ertekesnek tuno holgy - ilyen komolyam veszi az unio jelenlegi berendezkedeset, akkor a problema reszet fogjak kepezni ok is.
Köszönjük! Nagyon jó, hogy születnek ilyen interjúk az EP képviselőkkel.:) Dávid Dóra itt többször említi, hogy szerdán (akkor még jövőbeli eseményként) volt a meghallgatás. Esetleg készült vagy készül arról is egy beszámoló?
Majd hülyék lesznek mindent bemutatni.
@vaszilenkevaszilenke7885Itt sem a kérdések, sem a kérdezők, sem a kapott válaszok soha nem.... unintelligensek; ezzel az oldal követői tökéletesen tisztában vannak.
Korrekt ,kedves , érthető , beszélgetés volt
az interjú alapján megállapítható, hogy sokkal több hölgy kellene a politikában .... főleg ha ilyen IQ-val, EQ-val rendelkeznek, szépek, fiatalosak, kreatívak ... gratulálok az interjúhoz
Értelmes emberek értelmes célokért...✌🍀✌
Szuper Tájékoztatás a Hölgyek Részéről 🇭🇺❤️🤍💚🇭🇺További Sikereket Kívánok 💕🍀💕
Hajrá magyarok Hajrá Tisza lajkoljatok
Gál Kinga hol tart hasonló tájékoztatást a fidesz munkájáról ?
@@ZsuzsaApathy én tavaly tudtam meg, hogy egyáltalán létezik, hát.. nem sokat veszítettem..
Én is csak "tavaly tudtam meg", pedig már 20 éve ep. képviselő. Deutsch és Szájer ismertebb volt.
@vicabano3662 a másik kettőről többet lehetett hallani, csak az a gond, hogy nem a munkájuk által lettek ismertek.... A kinga asszonyság munkásságáról semmit nem hallani, valószínű, mert semmi haszna belőle a magyar népnek, egyedül neki származik haszna..
@@erikamender3823 A lószaunának tényleg óriási haszna lesz.
Vajon most, harmadszorra maradhat a válaszom...? Kétszer már törölték 👎
Tehát: Gál Kinga szinte mindennapos tájékoztatást ad a Facebookján magyarul, az X-en pedig angolul. NEM a Fideszről, mert nem az a dolga, hanem az EP képviselői munkájáról.
Ennek a két tiszás hölgynek is az lenne a dolga.
Köszönjük Gabriella és Dóra képviselőasszonyok értékes beszámolóját és tájékoztatását a szakbizottsági munkájukról és egyéb kérdésekről. Nagyon rövid idő alatt felnőttek a feladataikhoz, kitűnően helytállnak. Gratulálunk és minden tiszteletünk az övéké.🇭🇺❤️🤍🩵🇭🇺
🇭🇺👑❤️✨🇭🇺👑❤️✨
Csak így tovább, köszönöm a részleteket. Drukkolok az új géphez! ☕️
Hajrá csajok! Jók vagytok!
Hajrà Gabriella, Hajrà Dóra! ❤Hajrà Tisza Párt! ❤
Nagyon szimpatikusak, értelmesek, s még nagyon helyesek is. Igaza volt Magyar Péternek, nyitott és értelmes ember könnyen beletanul ebbe a munkába is. S tényleg így van.
😂
@@AndiFekete-yl8yi 🐏🐏
Talán a szája sem büdös és nem is cotizal 1000 euróval a predikatornak havonta, ha nem esküszik a a Tisza rég, már sós vizere, én azt sem hiszem amit, csupán gondolni akar,,,, Ami, pedig gulyás ágyú :,,, hát, tányéron gulas, ( ahogy, bezzzegromaniaban mondják) vagy, marhahajcsar, a holstajn marhák között, és ágyú, talán, olyan karbidos, amivel a garcsini rrromak medveket lőnek,,,???????? Csináljátok magatokat, senki sem tudná jobban lejáratni a poloskast mint ti,,,,,,,,,
Köszönjük a tájékoztatást! Végre tisztán látjuk, hogy mi is történik pontosan Brüsszelben és hogyan zajlik a munka. Csak így tovább! Áradjon!
Tisztelettel kívánok Jó munkát, sikert a Hölgyeknek! ❤
Hajrá Tisza!
HAJRÁ TISZA!❤❤😊
Briliáns interjú! A két Hölgy nagyon nagyon zseni.
Felüdítő volt hallgatni, meghallgatni!
Több ilyet! Hajrá Tisza!
Koszonjuk szepen. Hajra Tisza
Köszönjük a tájékoztatást!
Két okos, szimpatikus hölgy, tanuló fázisban, de nagyon ígéretesek.
Gabriella és Dóra egy tündéri, és egyedi ékkő a politika palettáján . Öröm őket nézni és hallgatni! Csak így tovább! Hajrá Tisza!
Hajrá Tisza 😄🍀👍
A fidesz eu-s képviselőit nem ismerek, de kurvára nem is érdekelnek. Persze sajnálom őket, mert Orbán szörnyűséges céljait kell képviselniük.
A lószauna jó téma volt! Köszi, hogy foglalkoztatok vele!
Két okos csinos EP képviselőnő közt könnyen zavarba lehet jönni!
Gratulálunk. Hajrá Magyar Péter, éljen a TISZA Párt.
Gulyás kevésnek TÜNIK, a Hölgyek mellett,😅😅😅😅😅
Hajrá TISZA🌊🌊🌊
Gabriella , olyan szimpatikus személyiség 🍀Nekem olyan kedvesnek tűnik 😊Dóra is természetesen 😊
jó volt
Az oltás mutyit mikor fogjátok ellenőrizni tisztelt megválasztott ep képviselőink? 😂 vagy az már régen volt, felejtsük el? 😂
Érdemes lenne a kérdést 1. a megfelelő személyeknek feltenni
2. a kronológiát, az események dátumát is szem előtt tartani,
ha valóban kiváncsiak vagyunk bizonyos információkra.
@ Ez valami találós kérdés akar lenni? 😂
Ök ep kèpviselök,tèged ès engem kèpviselnek,hogy neked ès nekem is a lehetösègekhez kèpest jobb legyen az èletünk.
Mutyikat èszlel valaki az tegyen feljelentèst a rendörsègen,ès ha vannak megalapozott bizonyítèkok,nem csak hasra ütès szerü boszorkányüldözès,akkor a rendörsèg nyomozást indít,de ez továbbra is a rendörsèg feladata,nem pedig egy ep kèpviselö feladata,nekik ehez nincs jogkörük,nem azèrt fizetik öket hogy nyomozzanak,túl sok keimit nèzwl szerintem.
👏👏👏👏👏👏👏👏👏
Talán eddig is így kellett volna! A minőségi különbséget zongorázni lehet.
Dóra a magyar Jennifer Connelly.
Színészkedik is...
@@AndreaGerakSingerEz azt jelenti, hogy drámakörben is tevékenykedik? Nagyon jó hír!
@@zsunzsun Hát igen, drámázik is rendesen a Tisza "Párt" nevű színtársulat... 😆
Dóra kisasszony például az EP képviselői bemutatkozó interjújában egy szép, kedves de tudatlan, PC kislányt játszott - megválasztása óta viszont továbbra is bájosan mosolyogva, de kőkeményen, kegyetlenül gázlángozik, propagál és tesz a magyar érdekek ellen. Fantasztikus átalakulás!
Ilyet csak remek kiképzéssel lehet csinálni.
(Egyébként a soktucatnyi kamuprofilhoz, bothoz van szerencsém, vagy egy valós emberrel beszélek?)
@@AndreaGerakSinger kina tesz a magyarokert gondolom es az nem hazaarulas. Es Saudi nak eladni Rakosrendezot szinten nem hazaarulas, mert a lopott szajret szetosztjak a tettestarsak kozott, csak "jo helyen jokor kell lenni" 😃
@@AndreaGerakSingerCsak a Magyar èrdekekèrt ès a Magyar emberekèrt tesznek,ha nem ezt láttad az eddigi munkásságában akkor kèrlek idèzd fel az általad említett magyarság ellen indított programját,kiváncsian várom😊
Hajrá csajok! 🥰
Az allatvedellemmel lepjettek fel,mo kakasztrofa a helyzet ,nagyon fontos ,koszi jo munkat KIRALYOK BAGYTOK,HAJRA TISZA ,HAJRA M PETER
Jó munkát kívánok!
Gulyás úr , ha nem ilyen cirkalmasan és hosszasan fogalmazná meg a kérdéseit , s nem a saját erőltetett vicceskedésével telne az idő , több kérdést tudna feltenni!
A téma és az interjúk viszont fontosak, köszönet érte!
A Gulyás kérdései barátságos, közvetlen hangulatot teremtettek, nem hivatalos közleményeket hallottunk, hanem információgazdag, érdekes beszélgetést.
Köszönet az információkért ! Igy tovább.Unicefnél azért jelezném azért hogy milyen àllapotok vannak a gyermekotthonokban ! Kérnék felűlvizsgàlatot !
Támogató komment
Köszönjük! ❤
Gabriella, Dóra mindent bele, várom az infókat, hiszen rendkívül okosak Vagytok.
❤
Ugye, hogy vannak ÉRTELMES FIATALOK? GRATULA A 2 TISZÁS HÖLGYNEK!❤❤❤❤❤❤❤ MENNI FOG!❤❤❤
Milyen üdítő a 2 hölgy nívója!:)
Hajrá Tisza Párt! Gratulálok a képviselő hölgyeknek! További sok sikert kívanok a munkájukhoz!🇭🇺🇪🇺❤️🤍💚🇪🇺🇭🇺
Jó újra látni , hogy ilyen is lehet , egy politikus .
Teljesen elfelejti , az ember
❤❤❤
Támogató komment.
✌
HAJRA TISZA 🇭🇺❤️🇭🇺❤️🇭🇺
Hajrá Dóra és Gabi! TISZA!!
Nagyon üdítően hatnak a hölgyek! Korrekt, tiszta, érthető beszéd. Azért a kérdések is jók voltak.... 😉
Jó riport volt, gratulálok!
Tám komm
👍😍
Újra és újra csak köszönet munkájukért az EP-ben és itthon is, és a tájékoztatásukért! Áradjon a TISZA! 👍❤️🤍💚 Köszönet a Gulyáságyúnak is!👍
Tompika biztossan nem tud folyamatosan értelmesen így nyilatkozini ! Max egy két szippantás ok között!!! Kíváncsi lennék az elmúlt 10 év ben mit tett a hazánk ért !!!Gratulálok a hölgyeknek!
Gabi kisugárzása, tudása roppant meggyőző.
Üdv: Tiszások ! Hamár fogyasztó védelemmel is foglalkozunk az EU-ban, akkor utána kellene nézni, hogy miért magasabb a termék ár nálunk mint odakint ! Üdv.: B.F.
Az állatvédelem is nagyon fontos, így a lószauna is, sőt minden állat megérdemelné a kényeztetést! Pl. tessék az ellen is harcolni, hogy a tyúkok ne ketrecekben éljék az életüket!!! Többet foglalkozzanak az állatvédelemmel! Hajrá Tisza!
A gondoskodás és a kényeztetés fogalmát, tartalmát ne keverjük össze.
@@zsunzsun Megszólaltál okostojás?
A csajok aranyosak és intelligensek.Hasonlítsuk őket össze Tomival.
Inkább ne... Más dimenzió, két 21. századi (szakmai, emberi szempontból) követendő, köztiszteletnek, megbecsültsegnek, közszeretetnek örvendő példakép és egy ... kulturálatlan, amorális roncs.
@@zsunzsun Ha Menczer Tamás amorális roncs, akkor a tisza elnöke mi? A morális értékrend, a szeretet és béke szószólója, közvetítője, alkalmazója?
Dóra és Gabriella pedig még eddig az égvilágon semmivel nem bizonyította politikára alkalmasságát.
@@p.v.5080- a “válogatójuk” szerint is agyhalottak!😂
A 2 legszimpatikusabb hölgy a pártban. 🥰
Két nagyon szimpatikus hölgy a remek hölgykoszorúban
5:09 A te pénzeden, miért ne ?
Közpénzen inkább a szaunává változtatott kórházakat próbálják legalább elviselhető hellyé tenni.
Nagy segítség, a problémák és a felelősség elbagatelizálása. Köszi.
Igaz,fontosabbak nekik a lovak,mint az emberek.
4:31 Biro megprobalta tenni a dolgat 🤷♂️😂
Hajrá Tisza! ❤️🤍💚
Hol vagytok Tiszasok?
Petike hátsójában.
@vaszilenkevaszilenke7885
..kerdés neked volt feltéve?
NEM!
Tehat akkor a fel.nem tett kérdèsre adott válasz, lényegtelen!
@@jolkamonostori5449 Nincs közöm hozzátok.
@vaszilenkevaszilenke7885 Takony lenke, te most kiéből bujtál ki? Annyi időre jöttél ki, hogy ide tudj károgni!
Petike hátsójában.
Hajrá TISZA pàrt!❤🤍💚
A DIGITÁLIS POLITIKA RÉSZE A DIGITÁLIS SZAVAZAT SZÁMLÁLÁS ELLENŐRZÉSE ?
a gyermekvédelem, a gyermekek ellátás, a lószauna...és egyebek összemosása nem a hozzáértést húzza alá- de kiváló hergelésre. Márpedig van aki itt unios pályázatok és a magyar mezőgazdaság hozzáértőjének nevezi magát. Van még ezzel mit tenni
Mind a ketten szakmányban árulják a hazát!
Ne haragudjon de nem lehet èrteni hogy mire gondolt,mi az a szakmányban???
Mennyiségileg jelentős lélektelen munka,szívesen máskor is!
@vince5601 A kèrdèsem mèg az lenne hogy hogyan ès miben mutatkozik meg a kèt Magyar ep kèpviselö hölgy haza árulása? Kèrlek fejtsd ki.
De mivel ugye mind a ketten tudjuk hogy ilyen nem törtènik,így kár is ide böfögnöd valami èrtelmetlen ostobaságot😉
Ez csak egy mondatot ér,nézd meg az EU mandátumuk számát és itthon hány %-on állnak!Ha érdekel részletesebben is bele mehetek,de annak nem fogsz örülni,ahogy ennek a mondatomnak sem!Nem tudom milyen nemű vagy,de szívesen telibe mutráznám az orcádat!
❤🤍💚
Miért kellett ezeket a remek embereket eddig háttérben tartani????
A történelem kerekei forognak: most jött el a tehetséges, karizmatikus, valóban vezetésre termett emberek ideje.
Elkėpesztõ,hogy ennyi áltevëkenysėget vëgez az EU parlament,de minket nem vernek át. Hiszen mindannyian tudjuk,hogy IGAZÁBÓL A MAGYAROK ELLEN SZERVEZKEDNEK A TUDJUK KIK!!😂 Köszi a munkátokat,mindhármatoknak😊
En marha rossz helyre irtam a koommentet! " Vannak olyan emberek, akik szarbol, hitbol probalnak segiteni! (Ellenszelben!)
Betanult mondatok, mesterkéltség. De nem az intelligens, karizmatikus, gerincesek tábora az EU parlamentje, úgyhogy, elvegyülnek a többi között 😂
Pontosan.
Milyen (családi, baráti, munkahelyi) környezetben élhet az, aki el sem tud képzelni egy ilyen témákról ilyen megfogalmazásban, ilyen szinten folyó beszélgetést, aki szerint ezeket a szövegeket fizetett beszédírók hozzák össze, hogy aztán a bemagolt mondatokat kisiskolás módján el lehessen szavalni...
Nehéz felfogni, megérteni, hiszen erre az utóbbi 10-15 évben nemigen volt példa a magy. politikai életben.
A Tiszásoknál ez - mint több helyzetben is meggyőződhettünk róla - nem így történik: a briliáns intelligencia, profizmus és a spontaneitás, az őszinte hang együtt jár. Hihetetlen? Pedig íme, van ilyen.
Köszönjük!
George Lazar Fb. profiljaban talaltok egy videot es cikket , ahol elmondja , h. a Maffia Orban kormanyrol keszult egy film, amit jovo heten bemutatnak Kaliforniaban.
Kovessetek a GL posztokat . Nagyon jokat ir es tár fel a mocsok Orsos rendszerrol.
@ughy…! - mesélj nyuszifül, nelyik cigánytepen jártál, hogy így ismered a “rendszerüket”? (amúgy a rasszizmusról mi a véleményed?)
Minden tiszteletem mellett. Egy kicsit összeszedettebben, sokkal jobb lenne.❤
Mi lenne ha az ember is mehetne uniós forrásból gyógyulni 😢😢😢😢
😂😅
A hazaárukòk mintaképei
Azokat kolostor környèkèn keresd inkább!!
@@mgabor9024- tudsz valamit, mesélj?
Mesélj inkább Gál Kinga munkájáról, elért eredményeiről.
@@mgabor9024 Az euròt lehagytad😂
Ritkán szólsz akkor is nagy marhaságot. Ülj le fiam 1-es!
ket ket, egy egy . Balázs ne a kezeddel beszélj kérlek.
Reklámízű gyenge videó. Gulyás Balázs valószínűleg egy politikai barlangban él, ahonnan nem lát rá a valóságra.