Kedves Tanár urak !!! ❤❤ Hálásan köszönöm Önöknek ezt a kedvesen tanító,,saját életből hozott példákat ❤ Olyan jóvolt hallani e mai Beszélgetéseket!!!❤❤
Ebben a mai világban - minden korábbitól különböző módon - a gyakorlati ismeretek egyre gyorsabban avulnak el. A korábbi időkben az idősek felhalmozott ismeretei és tapasztalatai komoly értékkel bírhattak a fiatalabb nemzedékek számára is, mert használhatók maradtak. Ámde a mai - véleményem szerint abnormálisan - gyorsuló világban ez már nem így van. A régi ismeretek gyorsan elavulnak és egyre rövidebb az az idő, amikorra a fiatalabb nemzedékek már semmit sem tudnak hasznosítani a régebbi tudásokból. És ezzel párhuzamosan az idősebbek tisztelete is elenyészik, a régi korok nagy tekintélyű tagjaiból mára lesajnált szánalmas páriák lettek, akik már nem tudnak semmit, akik semmire se jók . . . De ha ez így van a gyakorlati tudásokban, akkor ez pont ugyanígy lesz az értékrendeket, normarendszereket illetően is ! A generációs szakadék egyre nő, és ez a turbókapitalista gazdasági trend egyenes következménye ! . . . Ez pedig egyenesen vezet a társadalmak szellemi elértéktelenedéséhez és végül összeomlásához is. Minél "modernebb" egy társadalom, annál közelebb kerül a kipusztuláshoz. Tömegessé válik a gyermektelenség, de pont azért, mert a gyermek nevű élőlény "természetes élőhelye" - a család - kerül végveszélybe az egyre inkább individualizálódó egyénekből álló társadalmakban. A kapitalizmus egy önfelszámoló rendszer, mert az állandó gyorsulás folyamatosan ássa alá a korábban működő normarendszereket, ami miatt a családok megszűnnek létezni és így a következő nemzedékek is egyre elfogynak. Amellett, hogy a turbókapitalizmus állandó növekedési kényszere a külső környezetünket is folyamatosan rombolja és ellehetetleníti az ökológiai rendszereket . . .
"Kézfogás: gyors, határozott, közepesen erős. A nő nyújt először kezet a férfinak. ...kesztyűs kézzel nem illik kezet fogni, kivéve ha nőről vagy egyenruhás férfiról van szó, mert a kesztyű az egyenruha része."
Floridába élek es őszintén mondhatom a legtöbb gyermek es felőt Tv programokbol , filmekből , semmi jot es igazat nem lehet tanulni . A profeciak. igazak , az emberi jellem eltorzult , hacsak nem Isten igazságait keresi es Jezus követője nem lesz . Ez nagyon jó , tanulságos beszed volt !
Van lelkiismeretük , de igazan jó es igaz döntéseket csak akkor tudunk hozni ha megértjük mi az Igazi jó es hogy találjuk meg az Igaz utat , En úgy gondolom csak úgy ha megismerjük Jezus tanításai által az O Igazságait es törvényeit .Ne a szokásokat kövessük , mert nem mindig helyes .
Annál több hiányérzet lesz az új generációkban,még ha a családi összetartozás igénye el is van nyomva ellehetetlenítve. Az emberbe ezek születés előttől be vannak építve. Ezért is nem mindegy,mit idézgetünk. Anyját,apjátelhagyja/jól értelmezzük ezt?/ ...engedd el a gyerekedet, már felnőtt.... ,s ezt hogyan értelmezzük mikor idézgetjük megdöbbenést okozva,közben magunk is lihegve próbáljuk a kapcsolódá st tartani velük,sok esetben hiába. Bekúszik az életükbe a rossz beidegzés,a kortársaik hozáállásá-nak hatása,amit könnyebben elfogadnak ebben a képmutató,önző világban
@@ottonemarianagy5406 Sajnos sok gyerek otthon nem kap igaz szeretetet , figyelmet , tanítást . Lehet a szulok nem szeretik , vagy egymáshoz gonoszok es a gyerek ezt latja . Lehet tele fajdalommal , gyűlölettel . Persze választhatja a jó utat is , hogy O pont ellenkezője lesz , es nem követi szülei rossz példájat . ??? Szeressük gyermekeinket helyesen , Igaz szeretettel .
Köszönöm, köszönöm!!!!!
Kedves Tanár urak !!! ❤❤ Hálásan köszönöm Önöknek ezt a kedvesen tanító,,saját életből hozott példákat ❤ Olyan jóvolt hallani e mai Beszélgetéseket!!!❤❤
Nagyo szépen köszönjük. ❤
Hálás köszönetem! A személyes példa, mindig meggyőző.
Nagyon jó beszélgetés ! Köszönjük !
Ebben a mai világban - minden korábbitól különböző módon - a gyakorlati ismeretek egyre gyorsabban avulnak el. A korábbi időkben az idősek felhalmozott ismeretei és tapasztalatai komoly értékkel bírhattak a fiatalabb nemzedékek számára is, mert használhatók maradtak. Ámde a mai - véleményem szerint abnormálisan - gyorsuló világban ez már nem így van. A régi ismeretek gyorsan elavulnak és egyre rövidebb az az idő, amikorra a fiatalabb nemzedékek már semmit sem tudnak hasznosítani a régebbi tudásokból. És ezzel párhuzamosan az idősebbek tisztelete is elenyészik, a régi korok nagy tekintélyű tagjaiból mára lesajnált szánalmas páriák lettek, akik már nem tudnak semmit, akik semmire se jók . . . De ha ez így van a gyakorlati tudásokban, akkor ez pont ugyanígy lesz az értékrendeket, normarendszereket illetően is ! A generációs szakadék egyre nő, és ez a turbókapitalista gazdasági trend egyenes következménye ! . . . Ez pedig egyenesen vezet a társadalmak szellemi elértéktelenedéséhez és végül összeomlásához is. Minél "modernebb" egy társadalom, annál közelebb kerül a kipusztuláshoz. Tömegessé válik a gyermektelenség, de pont azért, mert a gyermek nevű élőlény "természetes élőhelye" - a család - kerül végveszélybe az egyre inkább individualizálódó egyénekből álló társadalmakban. A kapitalizmus egy önfelszámoló rendszer, mert az állandó gyorsulás folyamatosan ássa alá a korábban működő normarendszereket, ami miatt a családok megszűnnek létezni és így a következő nemzedékek is egyre elfogynak. Amellett, hogy a turbókapitalizmus állandó növekedési kényszere a külső környezetünket is folyamatosan rombolja és ellehetetleníti az ökológiai rendszereket . . .
Nagyon jó könyv❣️és már megjelent a Generációk harca a figyelemért.🤗
Ez egész jó!
"Kézfogás: gyors, határozott, közepesen erős. A nő nyújt először kezet a férfinak. ...kesztyűs kézzel nem illik kezet fogni, kivéve ha nőről vagy egyenruhás férfiról van szó, mert a kesztyű az egyenruha része."
Floridába élek es őszintén mondhatom a legtöbb gyermek es felőt Tv programokbol , filmekből , semmi jot es igazat nem lehet tanulni . A profeciak. igazak , az emberi jellem eltorzult , hacsak nem Isten igazságait keresi es Jezus követője nem lesz . Ez nagyon jó , tanulságos beszed volt !
Nagyon tartalmas , építö beszélgetések , amire nagy szükségünk van , különösen most ! Hálásan köszönöm a fiatalok nevében is , Isten áldásával !🙏💗
Van lelkiismeretük , de igazan jó es igaz döntéseket csak akkor tudunk hozni ha megértjük mi az Igazi jó es hogy találjuk meg az Igaz utat , En úgy gondolom csak úgy ha megismerjük Jezus tanításai által az O Igazságait es törvényeit .Ne a szokásokat kövessük , mert nem mindig helyes .
A tegeződést, csak a nő ajánlhatja fel! Nők egy mást között, csak az idősebb kezdeményezheti! Visszautasítani minden körülmények között sértés.
A kezfogast is inkább a nő indíthatná,
kivéve ha gyermek
"Sola."
A nagyszülők is ezért engedékenyebbek az unokákkal
Azt sosem értettem hogy lehet egy hívő ember baloldali. Ez nagyon visszás nekem.
Ezért nem tudom hallgatni többet én sem mert nagyot csalodtam ebben az emberbe😢
@@edithlaszlo3975 Igen szörnyű összeegyeztethetetlen két dolog. Nem tudom hogy tud így létezni pedig azt hittem értelmes ember évtizedekig hallgattam.
Ez erdekes, hogy most a gyerekek megverik a tanart. Regen, az en idomben a tanar verhette a diakot.
Nézzük csak,milyen gyerekek verik meg a tanárt
Annál több hiányérzet lesz az új generációkban,még ha a családi összetartozás igénye el is van nyomva ellehetetlenítve.
Az emberbe ezek születés előttől be vannak építve.
Ezért is nem mindegy,mit idézgetünk.
Anyját,apjátelhagyja/jól értelmezzük ezt?/
...engedd el a gyerekedet, már felnőtt....
,s ezt hogyan értelmezzük mikor idézgetjük megdöbbenést okozva,közben magunk is lihegve próbáljuk a kapcsolódá st tartani velük,sok esetben hiába.
Bekúszik az életükbe a rossz beidegzés,a kortársaik hozáállásá-nak hatása,amit könnyebben elfogadnak ebben a képmutató,önző világban
@@ottonemarianagy5406 Sajnos sok gyerek otthon nem kap igaz szeretetet , figyelmet , tanítást . Lehet a szulok nem szeretik , vagy egymáshoz gonoszok es a gyerek ezt latja . Lehet tele fajdalommal , gyűlölettel . Persze választhatja a jó utat is , hogy O pont ellenkezője lesz , es nem követi szülei rossz példájat . ??? Szeressük gyermekeinket helyesen , Igaz szeretettel .
a kézfogás nem jó szokás, ebből a szempontból szerencsésebbek az ázsiai országokban