A Duna Tv. Közvetités jobb volt,mivel a forditó nem volt ilyen hangos és Ferenc pápa hangja végig dominált,végül is az Ö hangját szerettem volna folyamatosan hallani!
A Szentírás olvasása közben arról győződök meg, hogy "ne nézzek a láthatókra, mert azok ideig tartók, hanem nézzek a láthatatlanokra, mert azok örökkévalók". (2 Ko 4:18) A katolikus "egyház" katekizmusa pedig az "anyaszentegyház látható fejének" nevezi a pápát. Ezek után szeretném, ha egy értelmes ember meg tudná értetni velem, hogy melyik állítást tartsam igaznak. Inkább Istennek szeretek hinni, mint embernek. A két kijelentés között szöges ellentétet vélek felfedezni. Azt gondolom, nincs az a "salamoni", vagy akár "nagysándori" vágás, amely a két kijelentés között egyensúlyt tudna létrehozni, ez lehetetlen. "Ne nézzünk a láthatókra", erre int Isten igéje, ezek után ki az, aki ennek ellentmondhat? Ezt az ellentmondást, azon túl, hogy ellentmondás, még nagyon kificamodottnak, szemenszedettnek, körmönfontnak és nem utolsó sorban együgyűnek is találom. Az ember bölcselkedése utálatos az Isten előtt. "Más vigasztalót küldök, az igazság lelkét, ő majd minden igazságra elvezet titeket." (Jn 16:13) Tudomásom szerint ez a más vigasztaló a Szentléleknek is nevezett Isten Lelke. A Szentlélek láthatatlan, s ha rátekintek, akkor a Szentírás alapelveivel összhangban teszek. Ha egy emberi okoskodással, hierarchia (piramis) létrehozásával megalkotott látható fejre nézek, akkor ellentétbe kerülök az Isten beszédével. Ha valaki a Krisztus valódi helyettesítője helyébe próbál behelyezkedni, az ellentétbe kerül éppen azzal, akit az élő Isten Fia, a távozása előtt igért a tanítványainak, és akit éppen a katolikus egyház nevez a harmadik isteni személynek. Egy isteni személyt milyen jogon helyettesíthet egy bűnös ember. Egy bűnös ember, aki a saját egyéni bűnein túl, még egy Szentlélek elleni bűnnek a terhét is magára képes venni. Az aki az Isten Lelkének a helyébe ülésére vállalkozik, az Jézusnak azzal a kijelentésével "néz farkasszemet", amely arra vonatkozik, hogy aki a Sentlélek elleni káromlás bűnébe esik, annak sem ezen, sem az eljövendő világban nem jár bocsánat. Aki pedig bitorolja Isten Lelkének a trónját, az Szentlélek elleni káromlás vádját vonja magára.
Kedvcsinálónak néhány mondat a videóból: Isten mindig megbocsájt. Nem elítélni akar. Bátran vállaljuk az élet kalandját. Az előre csomagolt válaszok nem fognak boldoggá tenni. Mit akartok? Mi az, amit az életben kerestek? Úton lévő szabad fiatalok, akik nem a leckét ismételgetik. Jézus nem rombolja le a nagyobb felé irányuló vágyainkat, hanem kijavítja azt. Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, amit mások kárára tesz hanem, hogy másokhoz leereszkedik szolgál másokat. Jézus nem akarja, hogy csendesek és félénkek legyük. Élők, aktívak és főszereplők legyünk. Nagy dolgokat érjünk el. Aki mer, az nyer. De hogyan lehet nyerni az életben? mint a sportban: Tűz ki magasabb célokat és eddz. Van egy jó tulajdonságod? Fektess bele.... Fektess az élet nagy céljaiba és eddz. Csapatjátékos legyél ebben, soha ne egyedül. Ne zárkozzatok a zárt csoportokba a barátokkal, a telefonotok világába, nyitottabbnak kell lenni. Nem hagyunk időt a csendnek, mert félünk a magánytól, ebben pedig nap, mint nap el is fáradunk. Sajnos kifogy a benzinünk ebben. A töltődéshez idő kell. Találjatok mindennap időt a csendre. De ne legyünk búskomorak. A csendben ne azzal foglalkozzunk, hogyan viselkednek mások. A csend nem a mobiltelefonokra és a közösségi mediára fordítandó. Nagyon fontos: Az élet valódi! Ne virtualizáljátok az életet! Úgy beszéltél a hitről, mint egy szerelmi történetről. Minden nap szembesülsz a kamaszkor nehézségeivel. De tudod, hogy hogy van valaki veled, van valaki érted. És ez a valaki Jézus, nem fél, hogy együtt győzze le az akadályokat veled.
Előválasztási vita | Barcs, Somogy 2. | Jövő TV Ander Balázs Ara Kérem a Nézőket hogy keresenek rá ere az oldalra mielőt véleményt mondanak. Előválasztási vita | Barcs, Somogy 2. | Jövő TV Ander Balázs
Jó, hogy van reális vélemény is a sok képmutató megállapítás között. Ez már inkább egy Istenhez közelebbi kijelentés, mint egy "két urat szolgáló" egyént" "Szentatyának" nevezni, s az egész pereputtyát pedig "anyaszentegyháznak.
Isten éltesse sokáig ,hogy tudja szolgálni az úr istent bízom benne hogy sok ember elfog gondolkozni a szavain és megváltozik az élete
Köszönet a közvetítésért lélekemelő volt hallani a Szent Atya gondolatait
A Duna Tv. Közvetités jobb volt,mivel a forditó nem volt ilyen hangos és Ferenc pápa hangja végig dominált,végül is az Ö hangját szerettem volna folyamatosan hallani!
👍👍
Draga PAPA koszonjuk ,hogy itt vagy
KEGYELEM! Erről beszél!
Gyűjtést rendezett amerikának(szodomának és gomorának)🙏
Nagy forma az öreg!🙏
Bèkèt keresek
A Szentírás olvasása közben arról győződök meg, hogy "ne nézzek a láthatókra, mert azok ideig tartók, hanem nézzek a láthatatlanokra, mert azok örökkévalók". (2 Ko 4:18)
A katolikus "egyház" katekizmusa pedig az "anyaszentegyház látható fejének" nevezi a pápát. Ezek után szeretném, ha egy értelmes ember meg tudná értetni velem, hogy melyik állítást tartsam igaznak. Inkább Istennek szeretek hinni, mint embernek. A két kijelentés között szöges ellentétet vélek felfedezni. Azt gondolom, nincs az a "salamoni", vagy akár "nagysándori" vágás, amely a két kijelentés között egyensúlyt tudna létrehozni, ez lehetetlen. "Ne nézzünk a láthatókra", erre int Isten igéje, ezek után ki az, aki ennek ellentmondhat? Ezt az ellentmondást, azon túl, hogy ellentmondás, még nagyon kificamodottnak, szemenszedettnek, körmönfontnak és nem utolsó sorban együgyűnek is találom. Az ember bölcselkedése utálatos az Isten előtt. "Más vigasztalót küldök, az igazság lelkét, ő majd minden igazságra elvezet titeket." (Jn 16:13) Tudomásom szerint ez a más vigasztaló a Szentléleknek is nevezett Isten Lelke. A Szentlélek láthatatlan, s ha rátekintek, akkor a Szentírás alapelveivel összhangban teszek. Ha egy emberi okoskodással, hierarchia (piramis) létrehozásával megalkotott látható fejre nézek, akkor ellentétbe kerülök az Isten beszédével. Ha valaki a Krisztus valódi helyettesítője helyébe próbál behelyezkedni, az ellentétbe kerül éppen azzal, akit az élő Isten Fia, a távozása előtt igért a tanítványainak, és akit éppen a katolikus egyház nevez a harmadik isteni személynek. Egy isteni személyt milyen jogon helyettesíthet egy bűnös ember. Egy bűnös ember, aki a saját egyéni bűnein túl, még egy Szentlélek elleni bűnnek a terhét is magára képes venni. Az aki az Isten Lelkének a helyébe ülésére vállalkozik, az Jézusnak azzal a kijelentésével "néz farkasszemet", amely arra vonatkozik, hogy aki a Sentlélek elleni káromlás bűnébe esik, annak sem ezen, sem az eljövendő világban nem jár bocsánat. Aki pedig bitorolja Isten Lelkének a trónját, az Szentlélek elleni káromlás vádját vonja magára.
Kedvcsinálónak néhány mondat a videóból:
Isten mindig megbocsájt. Nem elítélni akar.
Bátran vállaljuk az élet kalandját.
Az előre csomagolt válaszok nem fognak boldoggá tenni.
Mit akartok? Mi az, amit az életben kerestek?
Úton lévő szabad fiatalok, akik nem a leckét ismételgetik.
Jézus nem rombolja le a nagyobb felé irányuló vágyainkat, hanem kijavítja azt.
Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, amit mások kárára tesz hanem,
hogy másokhoz leereszkedik szolgál másokat.
Jézus nem akarja, hogy csendesek és félénkek legyük.
Élők, aktívak és főszereplők legyünk.
Nagy dolgokat érjünk el.
Aki mer, az nyer.
De hogyan lehet nyerni az életben?
mint a sportban: Tűz ki magasabb célokat és eddz.
Van egy jó tulajdonságod? Fektess bele....
Fektess az élet nagy céljaiba és eddz.
Csapatjátékos legyél ebben, soha ne egyedül.
Ne zárkozzatok a zárt csoportokba a barátokkal, a telefonotok világába, nyitottabbnak kell lenni.
Nem hagyunk időt a csendnek, mert félünk a magánytól, ebben pedig nap, mint nap el is fáradunk.
Sajnos kifogy a benzinünk ebben. A töltődéshez idő kell.
Találjatok mindennap időt a csendre.
De ne legyünk búskomorak.
A csendben ne azzal foglalkozzunk, hogyan viselkednek mások.
A csend nem a mobiltelefonokra és a közösségi mediára fordítandó.
Nagyon fontos: Az élet valódi! Ne virtualizáljátok az életet!
Úgy beszéltél a hitről, mint egy szerelmi történetről.
Minden nap szembesülsz a kamaszkor nehézségeivel.
De tudod, hogy hogy van valaki veled, van valaki érted.
És ez a valaki Jézus, nem fél, hogy együtt győzze le az akadályokat veled.
Csapatjátékosként hozd ki magadból a legjobbat, legtöbbet.,Ez amerika hitetése.
Előválasztási vita | Barcs, Somogy 2. | Jövő TV Ander Balázs
Ara Kérem a Nézőket hogy keresenek rá ere az oldalra mielőt véleményt mondanak. Előválasztási vita | Barcs, Somogy 2. | Jövő TV Ander Balázs
hü ha
Mentálisan Mentálisan?, ha ezt a Szót meghalom muszáj röhögnöm, tiszteletem.
Nektek nem fog.
Ö a politikát segíti politikai célokat segít megvalósulni.
Jó, hogy van reális vélemény is a sok képmutató megállapítás között. Ez már inkább egy Istenhez közelebbi kijelentés, mint egy "két urat szolgáló" egyént" "Szentatyának" nevezni, s az egész pereputtyát pedig "anyaszentegyháznak.
Te vagy a képmutató egyház- és vallásgyűlölő.