Én is készülök nyáron erre a szép helyre.Ha Podlesok parkolójából indulunk a Hernád áttörésen és nem megyünk tovább a Sólyom völgybe,csak kitérünk a Tamásfalvi kilátóhoz egy szusszanásra,az kb mennyi idő alatt teljesíthető,mennyire hosszú?Ez amúgy körtúra,tehát másik útvonalon jutunk vissza a parkolóhoz?Úgy láttam a jelzések megfelelőek.A Sucha Bela-ban is jártatok?
Podlesokból indulva a Tamásfalvi-kilátó a kék jelzésen kb. olyan 3 óra. Visszafelé is lehet jönni ugyanezen az útvonalon, ugyanis ez a rész kétirányú. Vagy több útvonal is lehetséges lefelé a Kláštorisko-t (Menedékkő) érintve, bár szerintem ezek kevésbé látványosak, de időben körülbelül ugyanaz. Egy körtúrára a legjobb alternatíva véleményem szerint az lehet, hogy Podlesokból a zöld útvonalon a Suchá Belán végig, majd onnan a sárga, aztán a piros jelzésen Kláštorisko-ig, onnan pedig a kék jelzésen, illetve ezt követően egy rövid zöldön keresztül a Tamásfalvi kilátóhoz, onnan pedig vissza Podlesokig a Hernád mentén. Ez kb. olyan 7-8 órás túra lehet. Jártam párszor a Suchá Belán is, szerintem mindenképpen érdemes megnézni, ugyanis az egyik legszebb része a Szlovák Paradicsomnak. Ősszel nyugis volt, de nyáron elég nagy tömegek össze tudnak rajta verődni, főleg a létrás szakaszok előtt, ezért ilyenkor érdemes korán elindulni, még a nagy emberáradat előtt.
Köszi a tájékoztatást.Egyébként még szezon előtt mennénk,június elején.A Sucha Belát mindenképp bejárnánk,mert az talán a legrövidebb,ami egy délutánba belefér.Ha sikerülne jó szállást találni akkor egy éjszakát ott töltenénk,és ez esetben beleférne a Hernád áttörés is másnap.....
Mivel ilyen jól ismered a szlovák Paradicsomot most újból kérnék egy kis segítséget.Másfél napra készülnénk a nyár elején és már megérkezésünk napján elmennénk egy fél napos túrára,ami kb déltől kezdődne...Ami mindenképpen érdekelne az a Sucha Bela,a Tamásfalvi kilátó és a Sólyom völgy,talán még a Hernád-áttörés is,bár az kissé parázós lehet!Podlesokból indulnánk mindkét nap.Ez a Ti túrátok hány órás volt?A fél napra csak a Sucha Belát vállaljuk,és másnap meg ezt amit Ti csináltatok?
Szia.Tavaly már kaptam tőled segítséget.most kérdeznék újra.A sólyom völgyet néznénk meg amit ti is,de Cingov-bol indulnánk.Kitérnénk előbb a Tamásfalvi kilátóhoz aztán irány a sokolina dolina!😀A szállásunk Hrabusice-ban van.Innen kellene eljutnunk Cingov-ba.Kérdésem az hogy a Cingov autoparkoló Szepestamásfalvához tartozik?Mert a gps így ezt nem jelzi.Tavaly Podlesokból mentünk végig a Hernádon és nem fért volna bele a Sokolina,ezért rövidebb úton próbálnánk meg.Ezért menné k Cingovból.
Pazar volt,gratulálok és kösz az élmény! A Hernád-áttörésnél jártam,jó volt újra látni! Izgi volt az egy kezes kapaszkodó....fejkamera nem jobb? Csak kérdezem. :-)
Köszönöm szépen! :) Ahol kivitelezhető, ott szeretek inkább kézből kamerázni, mert jobban be tudom "célozni" a témát, de vannak olyan útvonalak, ahol szükség van a mászáshoz mindkét kezemre, ott a fejkamera jobb választás lehet. Tavaly a csuklókamera sajnos nem bizonyult túl jó megoldásnak, ezért idén már a nehezebb, mászós részeket megpróbálom majd sisakkamerával rögzíteni, remélhetőleg úgy jobb felvételek születnek majd.
Köszönöm! :) Számomra mindig első a biztonság, csak ott videózom, ahol azt biztonságosnak ítélem meg, még ha ez olykor másképpen is jön le a videókból. :)
Üdv Krisztiának és a jó kis csapatának. Miden elismerésem a fotósnak és csapatának. Idáig ez volt a legjobb videó ebben a témában. Levagyok nyügözve. Még a lábam is remeg, ahogy vissza gondolok, a túrátokra. Nekem az tetszett, hogy mindent láttam, még a legkisebb füszálat is. A Józsin csodálkoztam, hogy birja tériszonysatosan. De Tamara is nagyon jól birta. Mindig az élen ugrándozot, mint aki soha nem fárad el. ÜDV VINCZE.
Jó volt végig nézni,ahol már régen én is jártam.
Nagyon jó videó,végig jól szórakoztam és úgy éreztem mintha én is ott lennék Veletek!!!!!
Köszönjük szépen! :)
Én is készülök nyáron erre a szép helyre.Ha Podlesok parkolójából indulunk a Hernád áttörésen és nem megyünk tovább a Sólyom völgybe,csak kitérünk a Tamásfalvi kilátóhoz egy szusszanásra,az kb mennyi idő alatt teljesíthető,mennyire hosszú?Ez amúgy körtúra,tehát másik útvonalon jutunk vissza a parkolóhoz?Úgy láttam a jelzések megfelelőek.A Sucha Bela-ban is jártatok?
Podlesokból indulva a Tamásfalvi-kilátó a kék jelzésen kb. olyan 3 óra. Visszafelé is lehet jönni ugyanezen az útvonalon, ugyanis ez a rész kétirányú. Vagy több útvonal is lehetséges lefelé a Kláštorisko-t (Menedékkő) érintve, bár szerintem ezek kevésbé látványosak, de időben körülbelül ugyanaz. Egy körtúrára a legjobb alternatíva véleményem szerint az lehet, hogy Podlesokból a zöld útvonalon a Suchá Belán végig, majd onnan a sárga, aztán a piros jelzésen Kláštorisko-ig, onnan pedig a kék jelzésen, illetve ezt követően egy rövid zöldön keresztül a Tamásfalvi kilátóhoz, onnan pedig vissza Podlesokig a Hernád mentén. Ez kb. olyan 7-8 órás túra lehet. Jártam párszor a Suchá Belán is, szerintem mindenképpen érdemes megnézni, ugyanis az egyik legszebb része a Szlovák Paradicsomnak. Ősszel nyugis volt, de nyáron elég nagy tömegek össze tudnak rajta verődni, főleg a létrás szakaszok előtt, ezért ilyenkor érdemes korán elindulni, még a nagy emberáradat előtt.
Köszi a tájékoztatást.Egyébként még szezon előtt mennénk,június elején.A Sucha Belát mindenképp bejárnánk,mert az talán a legrövidebb,ami egy délutánba belefér.Ha sikerülne jó szállást találni akkor egy éjszakát ott töltenénk,és ez esetben beleférne a Hernád áttörés is másnap.....
Mivel ilyen jól ismered a szlovák Paradicsomot most újból kérnék egy kis segítséget.Másfél napra készülnénk a nyár elején és már megérkezésünk napján elmennénk egy fél napos túrára,ami kb déltől kezdődne...Ami mindenképpen érdekelne az a Sucha Bela,a Tamásfalvi kilátó és a Sólyom völgy,talán még a Hernád-áttörés is,bár az kissé parázós lehet!Podlesokból indulnánk mindkét nap.Ez a Ti túrátok hány órás volt?A fél napra csak a Sucha Belát vállaljuk,és másnap meg ezt amit Ti csináltatok?
Szia.Tavaly már kaptam tőled segítséget.most kérdeznék újra.A sólyom völgyet néznénk meg amit ti is,de Cingov-bol indulnánk.Kitérnénk előbb a Tamásfalvi kilátóhoz aztán irány a sokolina dolina!😀A szállásunk Hrabusice-ban van.Innen kellene eljutnunk Cingov-ba.Kérdésem az hogy a Cingov autoparkoló Szepestamásfalvához tartozik?Mert a gps így ezt nem jelzi.Tavaly Podlesokból mentünk végig a Hernádon és nem fért volna bele a Sokolina,ezért rövidebb úton próbálnánk meg.Ezért menné k Cingovból.
Szia! Ha jól emlékszem, akkor Szepestamásfalva után egy kereszteződésben jobbra kell fordulni, ott már ki is van táblázva.
Pazar volt,gratulálok és kösz az élmény! A Hernád-áttörésnél jártam,jó volt újra látni! Izgi volt az egy kezes kapaszkodó....fejkamera nem jobb? Csak kérdezem. :-)
Köszönöm szépen! :) Ahol kivitelezhető, ott szeretek inkább kézből kamerázni, mert jobban be tudom "célozni" a témát, de vannak olyan útvonalak, ahol szükség van a mászáshoz mindkét kezemre, ott a fejkamera jobb választás lehet. Tavaly a csuklókamera sajnos nem bizonyult túl jó megoldásnak, ezért idén már a nehezebb, mászós részeket megpróbálom majd sisakkamerával rögzíteni, remélhetőleg úgy jobb felvételek születnek majd.
@@pchris84 A felvételek tökéletesek,csupán a biztonságod miatt aggódtam :D
Köszönöm! :) Számomra mindig első a biztonság, csak ott videózom, ahol azt biztonságosnak ítélem meg, még ha ez olykor másképpen is jön le a videókból. :)
Üdv Krisztiának és a jó kis csapatának.
Miden elismerésem a fotósnak és csapatának. Idáig ez volt a legjobb videó ebben a témában. Levagyok nyügözve. Még a lábam is remeg, ahogy vissza gondolok, a túrátokra.
Nekem az tetszett, hogy mindent láttam, még a legkisebb füszálat is. A Józsin csodálkoztam, hogy birja tériszonysatosan. De Tamara is nagyon jól birta. Mindig az élen ugrándozot, mint aki soha nem fárad el.
ÜDV VINCZE.
Köszönjük! Először remegett kicsit a lába, de aztán megszokta. :)
szuper, pont itt voltunk mi is tavaly ;)
Köszönöm! :)
te Tamási Alex unokatestvére vagy?
Fogalmam sincs, hogy ki az a Tamási Alex, szóval nem hinném. 🤔🤷♂️🙂
@@pchris84 köszi a válaszod