Beleborgonzok amikor ezt halllgatom. Nekünk az aktuális határokon túl elmondhatatlanul sokat jelent ez, ugyanakkor erőt is ad, hogy kitartsunk, köszönöm nektek! Üdvözlet a délvidékről, Csantavérről!
Fantasztikusak vagytok! Mindig megkönnyezlek benneteket! Titeket látva és halva jó MAGYARNAK lenni! Pedig nektek sokkal nehezebb annak lenni, mégis ti mutattok példát nekünk! Minden tiszteletem a Tietek! A magyarok Istene áldjon meg bennünket!
Most meséltem el a kisfiamnak, miről szól ez a dal. Tátott szájjal hallgatta, én meg közben a könnyeimet nyeltem. Nem hiszem, hogy érti, mi van, kicsi még, de egyszer megérti majd. Hajrá Magyarok, csodálatos ez a szám és ahogy az emberek együtt éneklik a határokon onnan és innen.
A hozzászólásodon külön meghatódom és megkönnyezem... nekem 3 kisfiam van (Torda 10 éves, Botond 8, Attila 5, és egy 3 hós pocaklakó, ő is fiú lesz) én is sokat mesélek nekik a történelmünkről, és arról, hogy mennyire büszkék lehetünk a magyarságunkra. Minden jót és bőséges gyermekáldást kívánok!
Lassan 50 leszek. Kiskölyök koromban Nagyapám mesélt Erdélyről, Trianonról. És mindig azt mondta, hogy legyek büszke, hogy magyarnak születtem. Az vagyok. Ilyenkor meg pláne!
Igen,ezekhez a dolgokhoz fel kell nőni.Eletkor szerint is,érzelmileg,lelkileg is...en is gyermek voltam,amikor edesapám könnyezve hallgatta a magyar himnuszt egy olimpiai döntő eredmenyhirdetésekor.Megkérdeztem hogy miért sír?Azt mondta,egyszer majd megértem.Igaza lett.Már én is tudok könnyezni a himnusz alatt.(plusz Nelküled,szekely himnusz,Szózat...)
Thank you! (this is nothing against England) On the last DAC - slovan match, the slovan fans and the leaders of slovan complained for singin in Hungarian, about the Hungarian flags etc... But there was a United Kingdom flag too, no one complained about them. Don't tell me they don't hate us!
Szolnoki vagyok, 11 éves.... Döbbenet! Éljen sok boldogsággal a külföldre kiszorított magyarság! Ez igen! 1 like Szolnokról!!!! (Hihetetlen.. ha Magyarországon lenne ilyen szurkolás)
Természetesen a megújult arénában is felcsendült a dunaszerdahelyi szurkolók himnusza, a Nélküled. Előadja: Nyerges Attila (az Ismerős Arcok zenekar frontembere)
Én származásom szerint magyarországi szlovák vagyok, és biztos lehet mindenki abban, hogy nem hogy a szlovákok, de mások is alig érthetik ezt az érzést, hogy milyen egy több mint ezer éves közösség tagjának lenni - azzal a hatalmas történelmi és kulturális örökséggel amivel a magyarok büszkélkedhetnek.
nagyon szep,igazi magyarok vagytok,a szekelyek veletek vannak,szeretnek,kitartas lesz maskepp is 15 millio ehhez hasonlo magyar es mint a szekely minden mas lenne.
" Mi egy vérből valók vagyunk! " Ismerős Arcok - Nélküled - Dalszöveg Annyi mindent kéne még elmondanom S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk Mint a villám tépte magányos fenyő Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél S bár a lényeget még nem értheted Amíg nem éltél nehéz éveket Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk Mint a leszakított haldokló virág Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág Mint porba hullott mag, mi többé nem ered Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled. S bár a lényeget még nem érthetted Amíg nem éltél nehéz éveket Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk!
Bekönnyeztem tőle! Gyönyörű! Ezt csak MAGYAROK érezhetik át! Aki nem érzi át ezt a számot, az nem élt nehéz éveket. Sajnos nem mindenki gondolja így és szégyenlik bevallani, hogy magyarok.. Minden párt és minden magyar ember így gondolhatná. A szlovákokat pedig nem tudom miért zavarja, hogy mi magyarul beszélünk, nekik nem kell érteniük, hogy mit mondunk... Ha angolul, németül beszélünk, az valamiért senkit sem zavar, de magyarul nem szabad! Hol itt az igazság? Mi otthon vagyunk és mindig tűrtük őket, de persze az nem zavarta őket...
Koala XIII The One And Only! Igy van van én Szlovákiában születtem mindig arra tanítottak hogy szlovákok vagyunk és avval kell válnunk ! De amikor ezt a számot meghallgattam legelőször sírtam és akkor jöttem rá a magyarságukat senki nem veheti el meg ha iskolában is több mint 10 éven keresztül próbáltak belénk verni hogy ti pedig szlovákok vagyok és csak szlovákul beszélhettek és magyarul meg volt tiltva ha magyarul szolaltunk meg egyből beírást kaptunk ! Ezt hogy ? Szeretem a városom (Komárom) de kar hogy a Dunának a túl oldalán van !
Not all is your broder, ongorii tribes, secui=turcici tribe , khazar tribe and other 7tribes . Ongorii united all 10 all asiatic tribes ,and make Ongariia!
Imagine yourself living at the German border and tomorrow is coming an Army destroying everything there and forcing you to speak not German or your mother language, but their own language, contrarily you can go home, home means near Praha, for example. But you can't go, because you are afraid to let your house. So you acceot to stay, learning the new language, thenconquerer are laughing about your pronunciacion, you lose your job in the office and start asimply worker job, humiliation in every day. Now you understand a little better, I hope. This was the case in 1920, 100 years ago.
I should say so much more And if I don't I may not have any other chance To tell you how great it is to be here with you And say and think the same things, as old friends do Like a lonely pine torn by lightning Like a creek having lost its waters, a stone kicked on Like the weary wanderer, silently pleading for food Not hoping for a hearth, a house, a home land, or for rest anymore And although you cannot understand the point yet As long as you haven't lived through difficult times Whatever happens, as long as we live and die, We're from the same blood Like the dying flower, ripped off Like the five million Hungarians not being heard by the world Like the seed fallen into dust not sprouting anymore If you don't watch over us, we'll all be like that without you. And although you cannot understand the point yet As long as you haven't lived through difficult times Whatever happens, as long as we live and die, We're from the same blood.
There are 10 million hungarians in Hungary, and another 5 million hungarians living in the neighbouring states, (former Hungary territories) the song is nicely connecting the hungarians, wherever they live now. Keeping the strong faith. (Without being hostile to any other nation)
Miért kell mindig valakinek belekontárkodnia? Hihetetlen. Ha nem érted a lényegét, akkor maradj inkább csendben. Nekem konkrétan a könnyem is kicsordul, akárhányszor meghallom ezt a számot. Én is szeretnék egyszer kijutni egy DAC meccsre. Az a hangulat, az összetartozás leírhatatlan. Nekem is Bázisugró Katicabogár:)
Miért kell belekontárkodni? Hogy mondja Lucifer Az ember tragédiájában? "Nem adhatok mást, csak mi lényegem."
7 років тому
Ha egyaltalan folyik....Szerintem is baromi jo az amit ott at lehet elni, viszont, ha ezt valaki osszekoti a szarmazassal vagy a verrel az egyszeruen bosszant...mert tok nagy faszsag
Mindig is itthon voltatok Testvérek !!!! Köszönöm ,hogy emlékeztek kik vagytok, még jobban is mint mi akik maradtunk. Ez jobban a Ti hazátok mint bárkié.
Köszönöm ,hogy igaz Magyarok maradtatok...ezekben a nehéz idökben...testvérek...Büszke vagyok ,hogy Magyar vagyok s hozzátok tartozhatom!!! Egy vérből valok vagyunk!!! ^_^ Hiányoztok!!! Testvérek!
Köszönöm Istenem, hogy Magyarnak születhettem❤ Kimondhatatlan érzés ezt hallgatni... Bármennyire is furcsa ezt kimondani, de vagy a sport vagy egy forradalom tudja összefogni ezt a nemzetet... Sajnos😞😢
Kimondhatatlan lelkulet indito. Megis egyek a magyarok a vilag Minden tajan. Isten aldasa Kaliforniabol. Magyar vagyok es Magyarorszag a draga hazam. Fantasztikus magyarnak lenni.
Nekünk, magyaroknak azon kéne dolgoznunk hogy visszaszerezzük azokat a területeket amit elvettek tőlünk, nem csak ezt a (nagyon jó, nem akarom leszólni) zenét hallgatni.
Nagyon szeretem ezt a számot! Lassan már meg is tanultam. :) Gyönyörű hagyományt teremtettek azzal, hogy a labdarúgó mérkőzések előtt eléneklik a szurkolók is! Tanulságos és gyönyörű a szövege !
Csatlakoznek az elottem szolokhoz. Nagyon szivbemarkolo ez a video! Es nagyon nagy kedvet kaptam egyszer elmenni egy DAC meccsre! Udvozlet Budapestrol! Respect!
Hát, megdöbbenve könnyezve nézem! Valaki meg 2022ben is könnyezik rajtam kívül?
Igen 🥺.
A lelkemet tépi szét!
én február 2021-ben könnyezek ..... gyönyörű ❤ köszönöm, hogy magyar lehetek .... vagyok ⛿
2021ben is
igen
Hát gyerekek, a könnyeim nyelem.. Gyönyörű ez az egész. Kívánok nektek testvéreim kitartást, erőt, és egészséget! Tartsatok össze!
ismerősarcok
a tarcsatokat úgy kell írni, hogy tarcsatok :)
Inkább Tartsatok a nyelvi irásé de tarcsatok amikor mondjuk főleg dunántúlón is...
szerintem ez most mindegy. de nem "tarcsatok." TARCSUNK!!! @@hegelmucika8961
Neem! Tartsunk , tartsatok! Egyébként a dal gyönyörű , hajrá DAC! respectfromhungary
én magyar román és szlovák is vagyok egyben nagyon szeretném ha végre egyesülne egész magyarország ahogy régen volt
Beleborgonzok amikor ezt halllgatom. Nekünk az aktuális határokon túl elmondhatatlanul sokat jelent ez, ugyanakkor erőt is ad, hogy kitartsunk, köszönöm nektek! Üdvözlet a délvidékről, Csantavérről!
Fantasztikusak vagytok! Mindig megkönnyezlek benneteket! Titeket látva és halva jó MAGYARNAK lenni! Pedig nektek sokkal nehezebb annak lenni, mégis ti mutattok példát nekünk! Minden tiszteletem a Tietek! A magyarok Istene áldjon meg bennünket!
Ne halva azért, inkább hallva! Zömében a sötét emberek irkálnak!
@@laszloferenczi6405 más bajod nincs? 👅 tan tanár vagy véletlenül?
Sajnos a baloldal nem érti!!!! De legalább nem kell izgulni 2026 miatt!!!!
Most meséltem el a kisfiamnak, miről szól ez a dal. Tátott szájjal hallgatta, én meg közben a könnyeimet nyeltem. Nem hiszem, hogy érti, mi van, kicsi még, de egyszer megérti majd. Hajrá Magyarok, csodálatos ez a szám és ahogy az emberek együtt éneklik a határokon onnan és innen.
hajrá magyarok!Hajrá dac!
A hozzászólásodon külön meghatódom és megkönnyezem... nekem 3 kisfiam van (Torda 10 éves, Botond 8, Attila 5, és egy 3 hós pocaklakó, ő is fiú lesz) én is sokat mesélek nekik a történelmünkről, és arról, hogy mennyire büszkék lehetünk a magyarságunkra.
Minden jót és bőséges gyermekáldást kívánok!
@@atomattacker0670 köszönjük szépen 😊 A napokban döntöttük el, hogy az augusztusban születő kisfiunk neve Csaba lesz 😊
Lassan 50 leszek. Kiskölyök koromban Nagyapám mesélt Erdélyről, Trianonról. És mindig azt mondta, hogy legyek büszke, hogy magyarnak születtem. Az vagyok. Ilyenkor meg pláne!
Igen,ezekhez a dolgokhoz fel kell nőni.Eletkor szerint is,érzelmileg,lelkileg is...en is gyermek voltam,amikor edesapám könnyezve hallgatta a magyar himnuszt egy olimpiai döntő eredmenyhirdetésekor.Megkérdeztem hogy miért sír?Azt mondta,egyszer majd megértem.Igaza lett.Már én is tudok könnyezni a himnusz alatt.(plusz Nelküled,szekely himnusz,Szózat...)
The passion gives me goosebumps! Respect from England as always. 🇭🇺🇬🇧 Hajrá DAC !!
Thank you! (this is nothing against England)
On the last DAC - slovan match, the slovan fans and the leaders of slovan complained for singin in Hungarian, about the Hungarian flags etc... But there was a United Kingdom flag too, no one complained about them. Don't tell me they don't hate us!
Ashley Shardlow I totally agree!
Koala XIII The One And Only! Yeah , that's my flag :) I'm huge fan of DAC from England.
Hate them ! Anti slovan 😁
Ashley Shardlow How come?
Christa Frank My girlfriend is from that town :) Dunaszerdahely is my second home .. my family
Nagyobb Magyarok maradtatok mint Mi,a Duna túloldalán...Büszke vagyok Rátok!!
mink ezek vagyunk
😢😢
Számból vetted ki a szót. :( :(
😢😢😢
Ismerös arcok anyám két rousafája
Szolnoki vagyok, 11 éves.... Döbbenet! Éljen sok boldogsággal a külföldre kiszorított magyarság! Ez igen! 1 like Szolnokról!!!! (Hihetetlen.. ha Magyarországon lenne ilyen szurkolás)
koszonjuk
Nem tudok betelni vele!! A dunaszerdahelyi szurkolók példát mutatnak hazaszeretetből!!!
+hétszilvafás ezt gondold át egy picit
hétszilvafás Ha meghalsz, te nem tudsz róla, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.. Nos ugyan ez a helyzet akkor is, ha hülye vagy..
@@hetszilvafas5241 Szlovákia nincs, Felvidék van. Vagy te csak tanultad a magyar nyelvet, hogy ilyet irsz?
@@thedexter5057 🤣🤣👍.
Természetesen a megújult arénában is felcsendült a dunaszerdahelyi szurkolók himnusza, a Nélküled.
Előadja: Nyerges Attila (az Ismerős Arcok zenekar frontembere)
FC DAC 1904 Sárga szív kék lélek Dacista leszek amíg csak élek (Hajrá Dac😎😃)
hajrà dac hajrà ferencvàros mindörökké magyarorszàg. kitartàs felvidéki testvèreim
Attila Nagy egyet értek
Minden egyes hazai mérkőzésen éneklik a szúrkolók?
Andràs Bojtos Bizony!😉
Én származásom szerint magyarországi szlovák vagyok, és biztos lehet mindenki abban, hogy nem hogy a szlovákok, de mások is alig érthetik ezt az érzést, hogy milyen egy több mint ezer éves közösség tagjának lenni - azzal a hatalmas történelmi és kulturális örökséggel amivel a magyarok büszkélkedhetnek.
Hajrá DAC Isten áldjon benneteket!!!!!
nagyon szep,igazi magyarok vagytok,a szekelyek veletek vannak,szeretnek,kitartas lesz maskepp is 15 millio ehhez hasonlo magyar es mint a szekely minden mas lenne.
Lecke Mindenkinek, Haza, és Nemzetszeretből
@Clash With Peti te vagy 💩💩💩
@Clash With Peti Látom te se vagy magyar
Köszönjük Dac ti vagytok legnagyobbak... Egy vérböl vagyunk... Hajrà Dac
Nagyon szeretünk titeket! Ti igaz magyarok vagytok! Ne törjetek meg sosem testvéreim! Ti vagytok az én példaképeim!
Soha nem voltam igazán focirajongó... de egy DAC-mérkőzésre elmegyek! Hogy megérezzem az összetartozás ízét magyar testvéreimmel!
Pont ezt érzem én is. Ott kell lenni!
Szintúgy!
A hazaszeretet mintaképei! Büszke vagyok Rátok! :)
" Mi egy vérből valók vagyunk! "
Ismerős Arcok - Nélküled - Dalszöveg
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
Köszönöm, Istenem, hogy magyar vagyok. Felvidék, Erdély, Kárpátalja, Délvidék, Őrvidék
All my respect from France ! Hajrá DAC !
Merci Pierre!
Egy az isten, egy a nemzet! Erőt, egészséget minden magyar testvéremnek!
Szeretlek Titeket magyar testvéreim🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Magyar testvérek örökké! :)
Naaaa.. a tankisok is itt vannak ?? ;)
Naaaa.. a tankisok is itt vannak ?? ;)
Itt ám! :)
I.Teletabbe Tanki 😅😅
Romániában élek de magyar vagyok
"Történjen bármi amig élünk s meghalunk,mi egu vérbol valóók vagyunk!"
Ria!Ria!Hungária!
Nagyon szep!udvozletem szekely foldrol testverek!Hajra DAC hajra Sepsi osk
Szívbemarkolóan gyönyörű!!
Ti vagytok a legjobbak!!
Hajrá DAC!!!
...a könnyeimmel küszködöm!
Kívánok sok sikerben gazdag pillanatot az új felvidéki magyar szentélyben!
Ich liebe euch Ungarn!! Wann darf ich endlich wieder bei euch sein??
Bekönnyeztem tőle! Gyönyörű! Ezt csak MAGYAROK érezhetik át! Aki nem érzi át ezt a számot, az nem élt nehéz éveket. Sajnos nem mindenki gondolja így és szégyenlik bevallani, hogy magyarok.. Minden párt és minden magyar ember így gondolhatná. A szlovákokat pedig nem tudom miért zavarja, hogy mi magyarul beszélünk, nekik nem kell érteniük, hogy mit mondunk... Ha angolul, németül beszélünk, az valamiért senkit sem zavar, de magyarul nem szabad! Hol itt az igazság? Mi otthon vagyunk és mindig tűrtük őket, de persze az nem zavarta őket...
Koala XIII The One And Only!
Igy van van én Szlovákiában születtem mindig arra tanítottak hogy szlovákok vagyunk és avval kell válnunk !
De amikor ezt a számot meghallgattam legelőször sírtam és akkor jöttem rá a magyarságukat senki nem veheti el meg ha iskolában is több mint 10 éven keresztül próbáltak belénk verni hogy ti pedig szlovákok vagyok és csak szlovákul beszélhettek és magyarul meg volt tiltva ha magyarul szolaltunk meg egyből beírást kaptunk ! Ezt hogy ? Szeretem a városom (Komárom) de kar hogy a Dunának a túl oldalán van !
Csodálatos...!Vesszen Trianon!!!Üdv.Kolozsvárról!:)))
El kapott siràs pedig nem szoktam ... Ez valami csodàlatos
Isten álgyon benneteket magyar testvéreim.Fogunk mi még egy orszàgban èlni.Erdely
Not all is your broder, ongorii tribes, secui=turcici tribe , khazar tribe and other 7tribes . Ongorii united all 10 all asiatic tribes ,and make Ongariia!
This is one of the best team anthems ever in the world!
Nem értek egy szót, de tetszik nekem. Sok szerencsét kívánok. Ich begrüße von der tschechisch-deutschen Grenze.
Imagine yourself living at the German border and tomorrow is coming an Army destroying everything there and forcing you to speak not German or your mother language, but their own language, contrarily you can go home, home means near Praha, for example. But you can't go, because you are afraid to let your house. So you acceot to stay, learning the new language, thenconquerer are laughing about your pronunciacion, you lose your job in the office and start asimply worker job, humiliation in every day. Now you understand a little better, I hope. This was the case in 1920, 100 years ago.
Trianon
Az Igazi Magyarok!Rend,Erő,Becsület!
Respect!
Csodálatos és megható,
Az 94 ember aki dislikeolta az vagy egy haza áruló vagy román
Hajrá Magyarok!Hajrá Dac!❤
A legmagyarabb focicsapat és szurkolók az egéssz világon!!!
Büszke vagyok!!!
Valaki intezze mar el,hogy ez a dal szoljon az osszes valogatott meccsen!...
MrMokka83 egyetért, ne az a kokó parti- a szégyen soha nem érhet véget, vagy mi a franc...
Ezt és így mindig jó/lesz/ látni!
Elképesztő, és fantasztikus! Öröm nézni, és hallgatni! Hajrá DAC, egyek vagyunk!
Libabőrös lettem! Mi egy vérből valók vagyunk! Ez a lényeg, gyerekek!
Hajrá DAC! Hajrá Magyarok!
Ez egyszerűen fantasztikus. Borsózik tőle a hátam.
100x néztem már meg,de nem bírom könnyek nélkül.
Most jövök rá, mennyire jó érzés Magyarnak lenni... Ez az érzés sosem, múlik el, ha meghallgatod ezt a dalt.
Itt az erő. Akár legyen az 100 vagy 1000. Mert mi mozgatjuk meg az eget. Ezért fél mindenki, mert egy asszony imája is ennyit jelent.
Tudom, hogy milliárdokról is van szó, de mi vagyunk az ösvény....
Olyan szép, hogy elsírtam magam..❤️
HATALMAS SZÍV!
I am from China and i am studying in Hungary …I really like this song…does someone have English version lyrics of this song?
I should say so much more
And if I don't I may not have any other chance
To tell you how great it is to be here with you
And say and think the same things, as old friends do
Like a lonely pine torn by lightning
Like a creek having lost its waters, a stone kicked on
Like the weary wanderer, silently pleading for food
Not hoping for a hearth, a house, a home land, or for rest anymore
And although you cannot understand the point yet
As long as you haven't lived through difficult times
Whatever happens, as long as we live and die,
We're from the same blood
Like the dying flower, ripped off
Like the five million Hungarians not being heard by the world
Like the seed fallen into dust not sprouting anymore
If you don't watch over us, we'll all be like that without you.
And although you cannot understand the point yet
As long as you haven't lived through difficult times
Whatever happens, as long as we live and die,
We're from the same blood.
WOW perfect thankyou
CsLevente király!!
There are 10 million hungarians in Hungary, and another 5 million hungarians living in the neighbouring states, (former Hungary territories) the song is nicely connecting the hungarians, wherever they live now. Keeping the strong faith. (Without being hostile to any other nation)
What do you study?
Szeretlek Titeket Magyar Bajtársak! Egy a Szívünk, Bárhol Legyetek!!!!
Ilyenkor magyarnak lenni jó,mert összetertozunk,ha szeretjük egymást!
Mi egy vérből valók vagyunk:)
Andrea Kiss Mintha ez szamitana
+GB -san Nekem peldaul számit.
Miért kell mindig valakinek belekontárkodnia? Hihetetlen.
Ha nem érted a lényegét, akkor maradj inkább csendben.
Nekem konkrétan a könnyem is kicsordul, akárhányszor meghallom ezt a számot.
Én is szeretnék egyszer kijutni egy DAC meccsre. Az a hangulat, az összetartozás leírhatatlan.
Nekem is Bázisugró Katicabogár:)
Miért kell belekontárkodni? Hogy mondja Lucifer Az ember tragédiájában? "Nem adhatok mást, csak mi lényegem."
Ha egyaltalan folyik....Szerintem is baromi jo az amit ott at lehet elni, viszont, ha ezt valaki osszekoti a szarmazassal vagy a verrel az egyszeruen bosszant...mert tok nagy faszsag
Szeretném, ha a fiam is ilyen tábor előtt focizhatna egyszer. Szinte felfoghatatlan ez a MAGYARSÁG!!!
EGYSÉG! MOST !
ahányszor jártam Felvidéken és Erdélyben, mindenhol magyarba botlottam. Nem mintha ellenemre lenne... HAJRÁ DAC!!
Összeszorul a szīv! Lélekemelő!
Egyszerűen gyönyörű!
SOHA NEM ADJUK FEL!
Mert mi EGY NEMZET VAGYUNK, bármit talál ki bármilyen külső "hatalom".
HAJRÁ MAGYAROK!
Ez valami csodálatos..
A Legnagyobbak vagytok!
Neskutočná atmosféra tam by som chcel zahrať alebo sa aspoň rozcvičiť kým to budú spievať 😊😊😊😊😊 nádhera!!! Hajra DAC
Ki ráz a hideg!Hajrá magyarok.
Szivet, lelket melengetö éezés!
Hajrá, DAC!
Mindig is itthon voltatok Testvérek !!!!
Köszönöm ,hogy emlékeztek kik vagytok, még jobban is mint mi akik maradtunk.
Ez jobban a Ti hazátok mint bárkié.
CSODÁLATOS ÉS EGYBEN SZOMORÚ CSAK ÉRTENI KELL köszönet e csodálatos dalért
Hajrá DAC!
Már csak azért is, mert nagyon jó lenne ezt egyszer egy BL meccs előtt hallani
Köszönöm ,hogy igaz Magyarok maradtatok...ezekben a nehéz idökben...testvérek...Büszke vagyok ,hogy Magyar vagyok s hozzátok tartozhatom!!! Egy vérből valok vagyunk!!! ^_^
Hiányoztok!!! Testvérek!
Kiráz a hideg amiközben hallgatom, persze jó értelemben
Köszönöm Istenem, hogy Magyarnak születhettem❤ Kimondhatatlan érzés ezt hallgatni... Bármennyire is furcsa ezt kimondani, de vagy a sport vagy egy forradalom tudja összefogni ezt a nemzetet... Sajnos😞😢
Testvérek! Örökre!🇹🇯🇹🇯
Nogyon sépen ! Gratulálok nektek, kedves Magyarok! 👏 👏👏 🇵🇱
Csodálatos! #Respect from Újpest
Szerintem dunaszerdahelyi szülőknek az az első miután megtanult beszélni a gyerekük rögtön megtanítják a ,,Nélküled'' című dalt
Már vagy tízszer megnéztem egymás után....
Nagyon köszönöm nektek
Szó,szerint ki rázott a hideg .. :D Fantasztikus ;)
GargerZ mi
Kimondhatatlan lelkulet indito. Megis egyek a magyarok a vilag Minden tajan. Isten aldasa Kaliforniabol. Magyar vagyok es Magyarorszag a draga hazam. Fantasztikus magyarnak lenni.
Nekünk, magyaroknak azon kéne dolgoznunk hogy visszaszerezzük azokat a területeket amit elvettek tőlünk, nem csak ezt a (nagyon jó, nem akarom leszólni) zenét hallgatni.
Ezt csak rengeteg gyerek vállalással lehet.
Libabőr! Köszi!
Le a kalappal Előttetek DAC.
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Hatalmas tisztelet nektek !!!!
Hidegrázás 😊😊💙
Gergő Horváth Az....
Hajrá DAC!!! Ne hagyuk eltörölni a Magyarságot. Ria Ria Hungária......
Hajrá DAC, hajrá Fradi a keleti végeken!!!
Várjuk vissza Csaba vezért!!!!!
Nagyon tetszik hát tényleg nagyon megerinti az embert 🍀🍀🍀🍀❤️❤️🍀🍀
Really wonderful song!
Gyönyörű. Mindent bele, Srácok!
Náhányan értetlenségüknek adtak hangot, hogy miért dunaszerdahelyi gyerekek énekelték a Puskás arénában. Itt a válasz: EZÉRT!
Nagyon szeretem ezt a számot! Lassan már meg is tanultam. :) Gyönyörű hagyományt teremtettek azzal, hogy a labdarúgó mérkőzések előtt eléneklik a szurkolók is! Tanulságos és gyönyörű a szövege !
RIA RIA HUNGÁRIA!!!!!!
DAC & Fehérvár testvériség! Hajrá fiúk!
*Goodly Video. Pleasant Evening.*
Sírok. Ők nagyobb magyarok,mint sokan az ország határon belül.
Csatlakoznek az elottem szolokhoz. Nagyon szivbemarkolo ez a video! Es nagyon nagy kedvet kaptam egyszer elmenni egy DAC meccsre! Udvozlet Budapestrol! Respect!
Zdavím Dac Dunajská Streda . Laďa z Brna
Nemeth Laco Nemeth zdravíme Brno...hajrá Zbrojovka:)
Ez nagyon SZUPER😊😊😊😊😊
Több magyarság szorult beléjük mint a határ ezen oldalán élők nagy részébe