Szegényeknek nem mondta el senki, hogy pár száz kilométerrel ha továbbmennének, akkor értékelhető mennyiségű pénzt is tudnának keresni és megérné ez a néhány éves távollét.
@@pedrochimp5155 Nem azért jönnek ide dolgozni, mert az ottani fizetésekkel olyan jól élnének, máskülönben nem jönnének ide dupla annyi pénzért, ha otthon fele annyiból amennyit itt megkeresnek, jól élnének.
@@SorosgyorgybaloldalEzzel még nem mondasz ellenet semminek sem. Ausztriában a magyar duplája, egyel odébb meg már a magyar triplája is megkereshető lenne nekik, csak le vannak halászva gyorsabban az ilyen közvetítő cégek által, azzal az ígérettel, hogy ez egy nagy lehetőség (havi 200-at keres egy heti 6 napot dolgozó thai masszőr Magyarországon pl.), ami igaz lehet a hazai fizuhoz képest valamennyire. De ha figyelembe vesszük, hogy a világot átutazza érte, hátrahagy mindent és 1-2 évig itt robotol rengeteg órán át, közben meg egy lyukban él 8 másikkal, akkor máris egyértelmű, hogy mennyire ki vannak szerencsétlenek használva, és ha csak egy kicsivel több info jutna el hozzájuk, máris valóban megérős lehetőséget találnának Európában.
5:36 A gond csak az, hogy azok a multik, ahol ők dolgoznak hatalmas kedvezményeket kapnak a járulékokra is. Hogy ezzel ki jár jól? Az ország biztosan nem.
Helyzet az hogy ha a multi maga dönt így az verseny szabályok miatt rendben van. Ha azonban a magyar kormány vissza nem térítendő pénzeket ad munkahelyenként 10-20-30-vagy több milliót, az azt jelenti hogy ezek az emberek, nem hogy befizetnek a magyar államkasszába, hanem a magyar adófizetők állták a multi extra profitját amit ezen realizált. Több helyen akkora mértékű az állami támogatás munkahelyenként h 5-10 évre meg van oldva a munkások bére. Na ez a gáz. Ez nem verseny előnybe hozza az országot hanem lassan versenyhátrányba. Nem bevételt termel az államháztartásba amit amúgy ellopnak a kormánytagok, hanem a lyuk amit ez okoz azt majd az adófizetőknek kell kitolni. Tehát ameddig egy cég dönt így állami támogatás nélkül addig ezzel semmi gond nincs. Állami támogatásnak a munkahely megőrzéshez a hanyatló nyugaton a helyi munkaerő a feltétele. Ráadásul a vendégmunkások normálisan alacsonyabb bérért vannak, ezzel segítik letörni az országos béreket. Ameddig a KSH próbál nagyot hazudni a béreken, az infláción vágyálmaikban megjelenő árakkal számolnak, ami megint hazugság, itt meg az amúgy is alacsony béreket állami támogatással még lejjebb nyomják. Amúgy meg vannak régiók ahol semmi munkalehetőség nincs, ott meg hagyják éhezni az embereket. Értem az optimizmusát a ficeknek a végén, de kegyes hazugsággal áltatni a népet. Kormány viselkedése miatt neki is rosszabb lesz az országban nem csak másoknak. Szerencsétlen vendégmunkásokat sajnálom. Remélem aki ide jön legalább megtalálja a számítását.
@@Benoke2 És még a külföldi közvetítők is lenyúlják a munkást, hogy ide jöhessen. Akármeddig is ingyen dolgozik, mire kifizeti a közvetítői jutalékot.Rendesen megy a kizsákmányolásuk. Mindenki jól keres vele. A GDP növekedésébe bele számítódnak, ennyi az ország haszna
@@theremay Van olyan cég aki nemzetközi méretekben mosodaként működik. Ha ebbe szeretnél bele kötni és mellébeszélni hátha ilyen nincs. De van. MO -n is van, nem is egy...
bakker, 4:10 -től én is megkönnyeztem. Eljöttek kb 10000 kilométerre egy elbaxott, idegengyűlölettől harsogó (amúgy meg szerintem, teljesen normálisan vendégszerető) de full más kultúrába.
Ennyire nem rossz a helyzet nálatok de tény hogy hiányzik nálatok: Meleg tenger Tengeri ételek Télen-nyáron 25-35 fok 24 órás kaja utcák Mosolygós lakosság Pálmafák Hu, nem folytatom 😂😂😂
@@mazhaerexpert: Ha az általatok (hülye ballibák) által az egegik imádott és felszopott nyugatotok nem csinálja meg Trianont, baszd meg, akkor most nekünk is lenne tengerünk és Közép-európai nagyhatalom lennénk. Basszátok meg a nyugatotokat: szopjátok le a francúzokat, az ingliseket és a jenkiket! Vesszen a nyugat! Vesszen az Eró Punió! Picsába Brüsszellel, basszátok szájba!
Én Makón dolgozom a Continál. Tele voltak vele a hírek az elmúlt hetekben. Csomó magyart elküldtek, a külföldieket nem! Itt Indonézek vannak. Sokat dolgoznak de sok hibával. Rengeteg reklamációt csinálnak.Mivel korlátlan ember tudna jönni, egyértelműen letörték a fizetéseket. A cég hangoztatta is, hogy ennyi meg ennyi embert tud még hozni,ha szükség van rá.... Ezek után a kilátások egyre rosszabbak.
Ezeket a migránsokat nem utáljuk, ezeket Orbán úgy hozta be, hogy fel is vállalta, nrm úgy ahogy a többi migránst akiknek a behozatalához még embercsempészeket is szabadon engedett, hogy hozzanak minél többet és valami 15 évvel ezelőtti botsáska kinézetű emberre kenje. Vagy valami több ezer kilométerre lévő vénemberre. De senkinek nem tűnik fel, hogy ezzel a Sorosozással azt mondja h olyan gyenge a kormány, hogy 1 darab vállalkozó azt csinál az országban amit csak akar :D
Semmi baj a thai munkásokkal, viszont amiről kb. senki se beszél: a videó elején lévő hölgy tulajdonos üzemeltet egy thai masszázs szalont, ahol nagyjából az összes lány vállal happy finish-t és némelyikük szexet is. Oké, kell a pénz, értem én, és még nő létemre is azt mondom, hogy nincs ezzel baj. Csak beszéljünk erről is és ne csak arról, hogy jaj szegények ide jönnek és elveszik a munkát. Nem, nem veszik el, mert egy plusz dolgot nyújtanak, amit a magyar nem csinálnak meg a masszázs szalonokban :D A thai masszázs szalonok 90%-ában (ha nem több) VAN extra és boldog befejezés. Aki szerint nem, az jár ilyen helyre és nem akarja, hogy kiderüljön. Vagy teljesen naiv, mert a férje elhitette, hogy csak sima masszázsra jár :D Mindeközben igencsak jól élnek ezek a masszőrök, mert hát ott a sima fizetésük és még a +10ezer Ft-ot is elrakják a kézi munkáért (szex 20-40ezer Ft pluszban), szóval ne sajnáljuk őket.
A magyar férjes ribancok is pont ezt csinálják csak többnyire ingyen.Egy barátomnak van a Dunakanyarban thai barátnőjével egy szalonja 6 lány dolgozik benne de egyikre sem cserélném le az asszonyomat pedig némelyikük bőven a lánya lehetne.@@egylany4558
Azt gondolom, hogy nekik is joguk van itt, vagy bárhol a világba élni, dolgozni. Az elmúlt években Magyarországról is nagyon sokan mentek el az alacsony bérek és a jelenlegi kormány miatt, és a legtöbben nem is szeretnének visszajönni. Ők a nyugodtabb életet választották és a megbecsülést. Ellentétben a bemutatott thaiföldi vendégmunkásokkal, akik szeretnének hazamenni. Tanulhatnánk tőlük, ami az összetartozást illeti, mert ránk ez nem igazán jellemző, sőt rita az, amikor magyar ember a magyarnak segít, főleg külföldön, sajnos itthon sem sokkal jobb a helyzet. Van összefogás nálunk?.... nincs.
@@gehejjed1 Sajnos én nem ezt tapasztaltam, sőt az egyik magyar kollégám kihangsúlyozta, hogy szedjem össze magam, mert jól megfizetik a munkámat. De azért a 25 és 18 kg -os raklapok, a sok kilós telepakolt ládák 9 és 10 -es oszlopokba pakolása + a raklap magassága, amit alig értem el és nemcsak a súlyuk miatt, hanem a magasságuk miatt sem volt egyszerű. De persze brutálisan igyekeztem, mert örültem a lehetőségnek, ahogy más külföldi is örül, ha jobban kereshet, ha ezzel el tudja érni a kitűzött céljait, még akkor is, ha kemény munkával kell szembenéznie.
Nincs semmilyen összefogás a magyarokban. " Dögöljön meg a szomszéd tehene is". Sosem volt ez másként és szerintem nem is lesz. Huszonegynehány éve élek Ausztriában és mindig hatalmas ívben kerültem a magyarokat. Nem szeretem a passzív- agresszív mentalitásukat.
Egy vidéki, full unalom mezővárosban laktam egy ideig. Tényleg mezőváros: sosem volt igazi polgársága, az "elitet" a módos gazdák képviselték már jó pár száz éve. Ennek megfelelő ízlés- és igényszint nyomai mindenhol. Úgy örültem, mikor felmerült, hogy jön egy multi oda gyártani valamit. Mert távol keletről jöttek volna népek (nem, nem Kína) és hoztak volna valami frisességet a begyöpösödött, köldöknéző, rövidlátó szubkultúrába. Aztán a helyi narancskommerek megtorpedózták. Akkor még az volt az érdekük.
amikor vörös fejjel üvölt a dobrev klára szavazó, hogy "narancskommerek" ezeknek úgy szétverném a fejét egy apró antal életrajzzal pont ahogy a papa szerette
Nah akkor a lényeg az utolsó 20 másodpercben. "ÖSSZESSÉGÉBEN JÓL JÁR EZZEL AZ ÁLLAM." nekem nincs ezekkel bajom, hogy idejönnek. A magyar is kimegy nyugatra. Itt az a baj, hogy ezeknek a vendég munkásoknak tartják szándékos Uniós, de talán még nagyobb viszonylatban ennyire lent a fizetéseket. Szerintem. Idejön a multi, idehozz a munkásokat. és mindenki jól jár kivéve a magyar ember. MI itthon német árakon vásárolunk magyar létminimum fizetésért. Nekik ez a pénz nagyon sok amit kifizetnek nekik. Nem kell szállást rezsit netet stb fizetni. csak a kaja, hacsak azt se kapnak. Mekkora könnyebbség az, ha nem kell hitelet, víz, gáz, villanyt, stb fizess. A kaja ár így is sok. Ha mi kimegyünk mi a se az orignal odaszületett sváb nak a fizetését kapjuk.
Lesz az a létminimum fizetés még kevesebb is felétek. A nyugatinál ( fura módon sokszor) magasabb árak meg maradnak és inflálódnak tovább. Érdekes lesz úgy öt év múlva szétnézni arrafelé.
Kifejezetten sajnálom, hogy nem akarnak az ázsiaiak hosszú távon letelepedni nálunk, szerintem az ország mentalitása nagyban tudna fejlődni, ha egy másik kultúra is megtelepedne nálunk.
5:35 Ez ezért elég szemét dolog, olyan járulékot fizettetnek velük amiből semmit nem kapnak vissza. Ez nem törvénytelen? Vagy nincs jogharmonizáció a két ország között?
Lenne magyar melós is ha normális fizetést kapnának . Ezzel az a baj hogy nem az országon segít és nem a magyar embereken . Egy két példa miért is : Vendégmunkás ingyen szállás . Magyar munkás egyik megyéből el megy másikba dolgozni albérletet fizet . Vendégmunkás : Tolmácsot kap . Magyar ki megy külföldre tanulja meg a nyelvet . És lehetne ezt sorolni még ! És ki nyerészkedik a legtöbbet vendég munkásokon a munka adó cég . Felveszi a vendég munkást a 10-20 éves dolgozót kirúgja mert kevesebbet kell fizetni a vendég munkásnak . Nem számít hogy az 10-20 évnyi tapasztalat tudás levesbe megy . És mivel a magyar nem hülye ember persze hogy el megy más országba dolgozni ahol meg is fizetik !
Most egy gyári munkás 10-20 éves “tapasztalatáról” beszélünk, amit bárki megtanul pár hónap alatt? Mert nyilván elsődlegesen nem a magyar mérnökök és más magasan képzett magyar munkaerő van veszélyeztetve.
Letörik a fizetéseket bizonyos iskolázottságot (nem) igénylő munkákban, sajnos így előbb-utóbb el kell jutni arra a szintre, hogy muszáj lesz befektetni az oktatásba (nem csak állami, hanem egyéni szinten is)
@@gerwik3205 lehet,de az minket miért kell,hogy érdekeljen? meg ahova a magyarok mennek dolgozni,ott jobb au életszínvonal,nagyobb a GDP. ők megengedhetik maguknak a rabszolgát,mi nem.
Minden jót és csak pozitív tapasztalatot kívánok a thai-oknak. Remélem lesz néhány közülük, aki marad, feleség, illetve férjként egy vegyes házasságban. Úgy kell a gyermek, mint a falat kenyér. Habóczki Zsolt azonban téved, elkelne neki némi munkajog és számviteli képzés. Az itt dolgozó külföldieket megilleti a magyar nyugdíj, azon része, amit az itt töltött idő és a TB befizetésük alapján arányosan jár nekik. Nincs nemzetközi bíróság, aki egy későbbi vita során az ezt ellopni szándékozó magyar kormány javára ítélne. Egyetlen kivétel van, ha nem vonnak tőlük TB-t. Ekkor, azonban miféle költségvetési befizetésről beszélünk? Nem fizetnek a TB kasszába. Igen 15% SZJA-t vonnak tőlük, és néhány évtized múlva a TB kasszában akkora hiány lesz, hogy kénytelenek az adóból betömni, de akkor vagy itt dolgozik már több mint 1-2 millió külföldi vagy a bizonyos részünk kilóg a gatyából és nem csak a nyugdíj lyukat kell betömni.
@@laszlo4919 Azért, mert a fenti videóban Habóczki Zsolt azt állította, hogy ezen külföldiek foglalkoztatása különösen kedvező a maygar államnak, mivel lesznek befizetéseik, de nem kapnak nyugdíjat (nem néztem meg újra a videót, de értelmében ezt mondta). tehát, azért merült föl, mert csak egy esetben nem kaphatnak nyugdíjat évtizedek múlva, ha nem is vonnak Tőlük TB-t.
Egy nagyon jó cikk! Amit nem értek, h amit befizetnek pl.: nyugdíj ellátásba, az szerint nem marad a mi rendszerünkben.Pl a németországban dolgozó magyarok nyugdíja sem "vész el", száll a német államra, ha hazaköltöznek.
Senki sem beszél arról hogy a magyar társadalom elöregszik, Hiába van sok közmunkanélküli az országban, a legtöbben 45-55 évesek, akik a fizikai munkát már nem nagyon bírják még 8 órában sem, nemhogy 12ben! Ez csak statisztika: nincs elég fiatal európában. Hozzni kell fiatalt, vagy jön a csőd. Nekem sem tetszik, de valahonnan hozni kell járulékfizetőt, még akkor is ha romlik a biztonság érzetünk.
Vagy szimplán nem kell felzabálni a bolygót, nem kell 2. autó, hogy hazahordjuk a műanyagba csomagolt vizet, mikor folyik a csapból is. Nem kell azért külföldre járni nyaralni, hogy felrakható legyen a FB-ra, nem kell +20 ruha a szekrénybe meg hosszan lehetne sorolni. Feleekkora termelés mellett is 3szor olyan kényelmesen lehetne élni, mint az emberiság átlaga az elmúlt 2 ezer évben. De a nyugati ember soha nem tudja, hogy mennyi az elég. Ez a probléma. Feleekkora termelés is elég lenne, ebből következik, hogy semmi baj nem lenne abból sem, ha csak felenennyien dolgoznának. Sőt, már most is nevetséges hülyeségekkel telik az idő, mint marketing, meeting, műkörmös, barber, meg ezerfére "tanácsadó". Hány % végez olyan munkát, ami értéket állít elő? Nem hiszem, hogy 30%-nál több jelenleg. A többi felesleges szolgáltatás vagy intézményi papírtologatás, amit már 10 éve is meg tudott volna oldani egy normális szoftver
Nem fog ártani az ázsiai munkamorál. Tradicionálisan szorgalmas és fegyelmezett népek élnek a bolygó azon felén, ahonnan jönnek. Már csak meg kellene őket tisztességesen fizetni. De mert olcsóbbak a legolcsóbb magyaroknál is, mehetnek Magyarországra. Ez van.
Nem csoda, hogy velük nincs baja az embereknek. Ők dolgozni jönnek és dolgoznak is. Na a másik népség, akiknek általában véletlenül egységesen muszlim a vallása, velük szokott probléma lenni és ők nem is költöznek többé haza...
Nem értem mi a baj ezzel. Ha egy boltban 150 Ft az ásványvít és mellette ugyanazt 500 Ft-ért áruják, akkor evidens hogy az olcsóbbikat veszem meg ugyanabból. Mint ahogy mindenki más is. Ha gyáram lenne én is távolkeleti melóst alkalmaznék. Töredék áron végzi el ugyanazt a munkát. Nyílván aki gyárat épít az nem karitatív tevékenységet végez, hanem pénzt akar csinálni. Ennek egyik alapja hogy csökkenti a kiadást. A magyart is azért veszik fel angliába mosogatni, mert olcsóbban vakarja a fazekat mint az angol. Mindenki ott sprólol ahol tud, egy vállalattól miért várjuk el hogy 5x annyi pénzt költsön melósokra ha a töredékéből is kihozza? Ezek az emberek nem az eszükkel vagy a tehetségükkel dolgoznak. Bio robotok. Kikapcsolt aggyal, gondolkodás nélkül, ugyanazt a mozdulatot ismételgetik napi 8 órában. "fogd meg, rakd rá, csavarozd be, következő" Miért kéne ebből a "kimagasló képességeket igénylő" munkaerőből a drágábbikat választania egy cégnek? Jobb helyeken az ilyet már rég robotokra cserélték és csak ott alkalmaznak embereket ahol tudásra, észra, tehetségre van szükség.
@@hajnalkamolnar648 Ha neked lenne egy gyárad, neked mi lenne az érdeked? Hogy minél olcsóbban juttasd piacra a terméked minél nagyobb haszonkulccsal, vagy hogy minél nagyobb részét szórd ki a bevételednek? Nyugtass meg hogy te nem spórolsz, te mindenből a legdrágábbat veszed ugye? Ha neked lenne egy céged neked annyival előrébbvaló lenne a magyar melós a saját vagyonodnál, hogy egyenesen Svájcból hívnál be melósokat 10x annyiért. Nem akarnál pénzt keresni, nem az lenne a célod... Bizonyára. Imádom ezt az álszent bullshit dumát te ott spórolsz ahol tudsz, igyekszel minél kevesebbet kifizetni hogy több maradjon a zsebedben, de ha neked kell adni, akkor rajtad aztán ne spóroljon senki, neked aztán adjanak minél többet...
Ja az állam jól jár velük de mi nem.Lejet hogy sokat dolgoznak de sok hibával.A csomó reklamáció miatt majd elmentek a megrendelők. Akkor majd cseszheti a fidesz. Jó lenne már ha a magyar emberek felébrednének,és kinyithatnák már a szemüket ha így folytatjuk Bulgária sorsára jutunk. Aztán majd mehetünk mi is másik országba dolgozni.
A mi cégünknek van néhány éve Magyarországon egy leányvállalata. Nem hivatalos ( ingyen) tolmácsként hónapokig fordítgattam ide- oda. Jöttek csoportosan betanulni. Aranyosak voltak. Amikor kérdezték és mondtam hogy több, mint tíz éve dolgozom a cégemnél, azt mondta nekem az " ügyeletes" főnök, hogy ők max. tíz héttel na jó: három hónappal/ dolgozó terveznek ott. Standard. Teljesen utópisztikus volt nekik a "több", mint tíz évem. Az egyik felettesem minden hónapban lemegy valamiért Magyarországra és azt mondta nekem, hogy már nem is próbálja megjegyezni ki kicsoda ott. Legközelebb már kevés kivétellel másokat lát ott, ahol egy hónapja "Zsuzsa" meg "Erika" volt.
Igen, tudtommal 15 év szolgálati idő kell, hogy nyugdíjat kaphasson az ember. Ez szerintem nem etikus a vendégmunkásokkal, hogy kvázi semmit nem kapnak a befizetésük után...
2 éve szerelmes vagyok egy gyönyörű Thai nőbe együtt elünk óriási boldogságban. Nem tanitok neki egy szót sem Magyarul végtelenül szégyenlem magam mennyi rasszista ember van. Nem tudom elfogadni ezt a gondolkodást. Mind a ketten dolgozunk fizetjük az adót és a járulékokat.
Thailanden nincs nyugdij, ugyhogy nem fog szerezni nyugdij jogosultsagot onnan is. A thaiok meg szeretik az orszagukat es mennek haza, miutan kerestek eleg penzt, hogy tudjanak otthon valamit kezdeni. Mondom ezt Bangkokbol, mivel mi az ev felet itt toltjuk, a masik felet meg Sydneyben , mivel ott dolgozok de mindketten Thailanden szeretunk lenni. Ezek nem muszlimok, meg nem a segelyt szedik fel. Dolgoznak es aztan mennek haza, ne szarjatok be.
extra profit adó kell a másik oldalról az ezen nyerészkedő cégekre és nem ,nem támogatni azokat a cégeket akik ilyen munkavállalót akarnak, gyakorlatilag az adónkból fizetjük ezt is, kabaré
Van egy kis bibi!Rendben persze van olyan terület ahol kűlfőldi is betőltheti az állást mert tényleg hiány van abból a szakmából😊!De akiket behoztok max 8 osztályosok ha van náluk ennyi osztály!És amilyen munkakörökben dolgoznak azt magyar kőzmunkássokal is be lehetne tölteni, ja persze nem 100 ezerért!Ja hogy 300 350 kellene fizetnetek! Így már nincs giga hasznotok mi!Na ez a baj ,nem az ember hiány,Remélem bűnhődni fognak a hazaárulók ,mert azok vagytok!
Ket kis bibit talaltam a kommentedben 1. nagyon sok vendegmunkas egyaltalan nem max 8 osztalyt vegzett, buta emberke, osszeteveszted oket a Te altalad emlitett, betanitott munkas szintu magyar kozmunkasokkal. Na ok tenyleg sokszor el se vegeztek az altalanos iskolat. Talan felfoghatatlan, de sokan boven erettsegivel, vagy rendes szakmaval rendelkeznek, ertelmes emberek. 2. A "maradek" magyar munkaero olyan szinten buta es a legegyszerubb logikai gondolkozasra nem kepes, hogy nem csodalom, hogy egy mosogep uzemelteteset sem tudjak rajuk bizni. A cegeket pedig ne feltsd, van hasznuk boven, mert lehet hogy ki kell fizetniuk a 300e-ret egy thai munkasnak, de olyan szintu tamogatast kapnak az allamtol, hogy boven kompenzalja oket. Ebben semmi hazaarulas nincs, pusztan uzleti modell
Azt azért megkérdezném, hogy Magyarországon melyik operátor tud angolul beszélni.? Arról nem beszélve, hogy a legtöbb gyári munka úgy van meghirdetve, hogy 8 osztály elegendő hozzá. ???? Vajon ez mit mutat? ....szerintem azt, hogy nem kell, nincs szükség szakemberekre, csak betanított munkára. Személy szerint szimpatikus, mosolygós, kedves embereknek tűnnek, akik megbecsülik a lehetőséget, amit kaptak és még egymást is segítik, nem úgy, ahogy mi ezt nem tesszük meg, vagy legalábbis kevésbé segítjük egymást. Még sokszor arra is képtelenek vagyunk, hogy meg kérdezzük őszintén a másik embertársunktól, hogy hogy van. Ott vágjuk át a másikat, ahol csak tudjuk, sajnos van bőven ilyen tapasztalatom.
Azt nem értik a ballibek, hogy magyarország egy vendégszerető hely ha valaki vendégségbe jön még ha dolgozni is azt szívesen látjuk. Ha valaki ránkrúgja az ajtót az nem vendég.
@@gehejjed1 te még sok elnyomott bezárt sajtót mert itt nincs sajtószabadság, ellenzéki sajtó már nincs is csak az: index Telex 444 HVG 24ponthu rtl rádió1 euronews partizán meg még vagy 30-40 kisebb.
A thai emberekről nincs véleményem, még nem volt szerencsém találkozni velük, ellenben a filippinókról annyi elmondható, hogy köpködnek mint a láma és sajnos a szemetest sem ismerik...
Nagyon aranyosak amúgy, roppant cukik. Jó ember az jó ember és ez a lényeg. Aki meg jó ember, annak mindig helye van Magyarországon, úgy vélem.
Aranyosak minden jot kivanok nekik ❤ sikeruljon nekik minden❤
Szegényeknek nem mondta el senki, hogy pár száz kilométerrel ha továbbmennének, akkor értékelhető mennyiségű pénzt is tudnának keresni és megérné ez a néhány éves távollét.
A videó felénél elhangzik, hogy minimum kétszerese az itteni fizetés az otthoninak, de akár háromszorosa is lehet,
@@Sorosgyorgybaloldal Igy igaz...............de otthon fele annyi penzbol JOBBAN EL !!!
@@pedrochimp5155 Nem azért jönnek ide dolgozni, mert az ottani fizetésekkel olyan jól élnének, máskülönben nem jönnének ide dupla annyi pénzért, ha otthon fele annyiból amennyit itt megkeresnek, jól élnének.
@@SorosgyorgybaloldalEzzel még nem mondasz ellenet semminek sem. Ausztriában a magyar duplája, egyel odébb meg már a magyar triplája is megkereshető lenne nekik, csak le vannak halászva gyorsabban az ilyen közvetítő cégek által, azzal az ígérettel, hogy ez egy nagy lehetőség (havi 200-at keres egy heti 6 napot dolgozó thai masszőr Magyarországon pl.), ami igaz lehet a hazai fizuhoz képest valamennyire. De ha figyelembe vesszük, hogy a világot átutazza érte, hátrahagy mindent és 1-2 évig itt robotol rengeteg órán át, közben meg egy lyukban él 8 másikkal, akkor máris egyértelmű, hogy mennyire ki vannak szerencsétlenek használva, és ha csak egy kicsivel több info jutna el hozzájuk, máris valóban megérős lehetőséget találnának Európában.
Oda meg nem kellenek annyira, mert ott megoldjak egyelore a kelet-europaiak.
5:36 A gond csak az, hogy azok a multik, ahol ők dolgoznak hatalmas kedvezményeket kapnak a járulékokra is. Hogy ezzel ki jár jól? Az ország biztosan nem.
Helyzet az hogy ha a multi maga dönt így az verseny szabályok miatt rendben van. Ha azonban a magyar kormány vissza nem térítendő pénzeket ad munkahelyenként 10-20-30-vagy több milliót, az azt jelenti hogy ezek az emberek, nem hogy befizetnek a magyar államkasszába, hanem a magyar adófizetők állták a multi extra profitját amit ezen realizált. Több helyen akkora mértékű az állami támogatás munkahelyenként h 5-10 évre meg van oldva a munkások bére. Na ez a gáz. Ez nem verseny előnybe hozza az országot hanem lassan versenyhátrányba. Nem bevételt termel az államháztartásba amit amúgy ellopnak a kormánytagok, hanem a lyuk amit ez okoz azt majd az adófizetőknek kell kitolni. Tehát ameddig egy cég dönt így állami támogatás nélkül addig ezzel semmi gond nincs. Állami támogatásnak a munkahely megőrzéshez a hanyatló nyugaton a helyi munkaerő a feltétele.
Ráadásul a vendégmunkások normálisan alacsonyabb bérért vannak, ezzel segítik letörni az országos béreket. Ameddig a KSH próbál nagyot hazudni a béreken, az infláción vágyálmaikban megjelenő árakkal számolnak, ami megint hazugság, itt meg az amúgy is alacsony béreket állami támogatással még lejjebb nyomják. Amúgy meg vannak régiók ahol semmi munkalehetőség nincs, ott meg hagyják éhezni az embereket.
Értem az optimizmusát a ficeknek a végén, de kegyes hazugsággal áltatni a népet. Kormány viselkedése miatt neki is rosszabb lesz az országban nem csak másoknak.
Szerencsétlen vendégmunkásokat sajnálom. Remélem aki ide jön legalább megtalálja a számítását.
@@Benoke2 És még a külföldi közvetítők is lenyúlják a munkást, hogy ide jöhessen. Akármeddig is ingyen dolgozik, mire kifizeti a közvetítői jutalékot.Rendesen megy a kizsákmányolásuk. Mindenki jól keres vele.
A GDP növekedésébe bele számítódnak, ennyi az ország haszna
Segíts ki! Melyik is az a mosoda multi, akiről beszélsz?
@@theremay Van olyan cég aki nemzetközi méretekben mosodaként működik. Ha ebbe szeretnél bele kötni és mellébeszélni hátha ilyen nincs. De van. MO -n is van, nem is egy...
Na még csak az kéne....
bakker, 4:10 -től én is megkönnyeztem. Eljöttek kb 10000 kilométerre egy elbaxott, idegengyűlölettől harsogó (amúgy meg szerintem, teljesen normálisan vendégszerető) de full más kultúrába.
Ennyire nem rossz a helyzet nálatok de tény hogy hiányzik nálatok:
Meleg tenger
Tengeri ételek
Télen-nyáron 25-35 fok
24 órás kaja utcák
Mosolygós lakosság
Pálmafák
Hu, nem folytatom 😂😂😂
@@mazhaerexpert: Ha az általatok (hülye ballibák) által az egegik imádott és felszopott nyugatotok nem csinálja meg Trianont, baszd meg, akkor most nekünk is lenne tengerünk és Közép-európai nagyhatalom lennénk. Basszátok meg a nyugatotokat: szopjátok le a francúzokat, az ingliseket és a jenkiket! Vesszen a nyugat! Vesszen az Eró Punió! Picsába Brüsszellel, basszátok szájba!
Azért sokat elmond az itteni közegről ha egy alapvetően pozitív és mosolygós átlag filippínó se bírja már könnyek nélkül.
Azért az "idegengyűlölet" erős kifejezés, a zsebnácik meg a nyuggerek max a neten akasztanak, amúgy együtt állnak velük a buszmegállóban!
@@ribosari Nem filippínó, hanem thai, és a két lányát hiányolta.
Én Makón dolgozom a Continál. Tele voltak vele a hírek az elmúlt hetekben. Csomó magyart elküldtek, a külföldieket nem! Itt Indonézek vannak. Sokat dolgoznak de sok hibával. Rengeteg reklamációt csinálnak.Mivel korlátlan ember tudna jönni, egyértelműen letörték a fizetéseket. A cég hangoztatta is, hogy ennyi meg ennyi embert tud még hozni,ha szükség van rá.... Ezek után a kilátások egyre rosszabbak.
Pont az a cél, hogy megtörjék a magyar embert és fogadja el azt ami van😡.
aztán kiderült már megint, hogy a semmirevaló szakszervezet hazudozott
Ha egy vendégmunkás olvassa a kommenteket... Mi egymást is utáljuk nemhogy őket. Egyébként Welcome!
😁
igazából itt mindenki csak téged utál, még a vendégmunkások is.
@@ad3mn Nem mondanám. Kap itt "kedves" szavakat más is.
Ezeket a migránsokat nem utáljuk, ezeket Orbán úgy hozta be, hogy fel is vállalta, nrm úgy ahogy a többi migránst akiknek a behozatalához még embercsempészeket is szabadon engedett, hogy hozzanak minél többet és valami 15 évvel ezelőtti botsáska kinézetű emberre kenje. Vagy valami több ezer kilométerre lévő vénemberre. De senkinek nem tűnik fel, hogy ezzel a Sorosozással azt mondja h olyan gyenge a kormány, hogy 1 darab vállalkozó azt csinál az országban amit csak akar :D
Semmi baj a thai munkásokkal, viszont amiről kb. senki se beszél: a videó elején lévő hölgy tulajdonos üzemeltet egy thai masszázs szalont, ahol nagyjából az összes lány vállal happy finish-t és némelyikük szexet is. Oké, kell a pénz, értem én, és még nő létemre is azt mondom, hogy nincs ezzel baj. Csak beszéljünk erről is és ne csak arról, hogy jaj szegények ide jönnek és elveszik a munkát. Nem, nem veszik el, mert egy plusz dolgot nyújtanak, amit a magyar nem csinálnak meg a masszázs szalonokban :D A thai masszázs szalonok 90%-ában (ha nem több) VAN extra és boldog befejezés. Aki szerint nem, az jár ilyen helyre és nem akarja, hogy kiderüljön. Vagy teljesen naiv, mert a férje elhitette, hogy csak sima masszázsra jár :D Mindeközben igencsak jól élnek ezek a masszőrök, mert hát ott a sima fizetésük és még a +10ezer Ft-ot is elrakják a kézi munkáért (szex 20-40ezer Ft pluszban), szóval ne sajnáljuk őket.
egy jó helyet mondhatnál
Ahova en jarok, "csak" masszázs van:)
@@Krakkozia Ha lány vagy, akkor nyilván. :) Ha fiú vagy, akkor csak annyi a dolgod, hogy olajos masszázst kérsz és meztelenül fekszel el. Ennyi. :)
@@lovasszabolcs1127 Mint írtam: Pesten a 90%-nál ez van. Ha 10x mész, 9x kiverik. Olajos masszázsra menj, feküdj el meztelenül. ;)
A magyar férjes ribancok is pont ezt csinálják csak többnyire ingyen.Egy barátomnak van a Dunakanyarban thai barátnőjével egy szalonja 6 lány dolgozik benne de egyikre sem cserélném le az asszonyomat pedig némelyikük bőven a lánya lehetne.@@egylany4558
Azt gondolom, hogy nekik is joguk van itt, vagy bárhol a világba élni, dolgozni. Az elmúlt években Magyarországról is nagyon sokan mentek el az alacsony bérek és a jelenlegi kormány miatt, és a legtöbben nem is szeretnének visszajönni. Ők a nyugodtabb életet választották és a megbecsülést. Ellentétben a bemutatott thaiföldi vendégmunkásokkal, akik szeretnének hazamenni. Tanulhatnánk tőlük, ami az összetartozást illeti, mert ránk ez nem igazán jellemző, sőt rita az, amikor magyar ember a magyarnak segít, főleg külföldön, sajnos itthon sem sokkal jobb a helyzet. Van összefogás nálunk?.... nincs.
Azért mi magyarok segítettünk egymásnak külföldön, akárhol is voltam. A többivel egyet értek!
@@gehejjed1 Sajnos én nem ezt tapasztaltam, sőt az egyik magyar kollégám kihangsúlyozta, hogy szedjem össze magam, mert jól megfizetik a munkámat. De azért a 25 és 18 kg -os raklapok, a sok kilós telepakolt ládák 9 és 10 -es oszlopokba pakolása + a raklap magassága, amit alig értem el és nemcsak a súlyuk miatt, hanem a magasságuk miatt sem volt egyszerű. De persze brutálisan igyekeztem, mert örültem a lehetőségnek, ahogy más külföldi is örül, ha jobban kereshet, ha ezzel el tudja érni a kitűzött céljait, még akkor is, ha kemény munkával kell szembenéznie.
Minden ország maga dönti el, hogy mihez van joga
Nincs semmilyen összefogás a magyarokban.
" Dögöljön meg a szomszéd tehene is".
Sosem volt ez másként és szerintem nem is lesz.
Huszonegynehány éve élek Ausztriában és mindig hatalmas ívben kerültem a magyarokat.
Nem szeretem a passzív- agresszív mentalitásukat.
@@gehejjed1 Nem mindenhol van így. Van, ahol magyar a magyart veri át külföldön.
Egy vidéki, full unalom mezővárosban laktam egy ideig. Tényleg mezőváros: sosem volt igazi polgársága, az "elitet" a módos gazdák képviselték már jó pár száz éve. Ennek megfelelő ízlés- és igényszint nyomai mindenhol.
Úgy örültem, mikor felmerült, hogy jön egy multi oda gyártani valamit. Mert távol keletről jöttek volna népek (nem, nem Kína) és hoztak volna valami frisességet a begyöpösödött, köldöknéző, rövidlátó szubkultúrába.
Aztán a helyi narancskommerek megtorpedózták.
Akkor még az volt az érdekük.
amikor vörös fejjel üvölt a dobrev klára szavazó, hogy "narancskommerek"
ezeknek úgy szétverném a fejét egy apró antal életrajzzal
pont ahogy a papa szerette
@@laszlo4919 Szóval te is pedofilsimogató vagy. Hát van egy gusztusod...
Nah akkor a lényeg az utolsó 20 másodpercben. "ÖSSZESSÉGÉBEN JÓL JÁR EZZEL AZ ÁLLAM." nekem nincs ezekkel bajom, hogy idejönnek. A magyar is kimegy nyugatra. Itt az a baj, hogy ezeknek a vendég munkásoknak tartják szándékos Uniós, de talán még nagyobb viszonylatban ennyire lent a fizetéseket. Szerintem. Idejön a multi, idehozz a munkásokat. és mindenki jól jár kivéve a magyar ember. MI itthon német árakon vásárolunk magyar létminimum fizetésért. Nekik ez a pénz nagyon sok amit kifizetnek nekik. Nem kell szállást rezsit netet stb fizetni. csak a kaja, hacsak azt se kapnak. Mekkora könnyebbség az, ha nem kell hitelet, víz, gáz, villanyt, stb fizess. A kaja ár így is sok. Ha mi kimegyünk mi a se az orignal odaszületett sváb nak a fizetését kapjuk.
Lesz az a létminimum fizetés még kevesebb is felétek.
A nyugatinál ( fura módon sokszor) magasabb árak meg maradnak és inflálódnak tovább.
Érdekes lesz úgy öt év múlva szétnézni arrafelé.
Kifejezetten sajnálom, hogy nem akarnak az ázsiaiak hosszú távon letelepedni nálunk, szerintem az ország mentalitása nagyban tudna fejlődni, ha egy másik kultúra is megtelepedne nálunk.
Abszolút!
igen, de csak akkor, ha megtanulják a nyelvet.
mér nem te mész inkább ki?! ha annyira érdekel az a kúltúra?
Biztos hogy sokan itt fognak maradni.
Van minimum 100k kínaink. A tapasztalataink is megvannak velük. Nem elég?
Többet tud angolul, mint Magyarország 3/4-e.
5:35 Ez ezért elég szemét dolog, olyan járulékot fizettetnek velük amiből semmit nem kapnak vissza. Ez nem törvénytelen? Vagy nincs jogharmonizáció a két ország között?
Ez sok országban így van, nincs ezzel gond. Magyarországon asszem 20 évet kell dolgozni minimum, hogy az ember kapjon valami kis nyugdíjat.
Ő azt kapja cserébe, hogy itt dolgozhat
jó anyag lett :)
Lenne magyar melós is ha normális fizetést kapnának . Ezzel az a baj hogy nem az országon segít és nem a magyar embereken . Egy két példa miért is : Vendégmunkás ingyen szállás . Magyar munkás egyik megyéből el megy másikba dolgozni albérletet fizet . Vendégmunkás : Tolmácsot kap . Magyar ki megy külföldre tanulja meg a nyelvet . És lehetne ezt sorolni még ! És ki nyerészkedik a legtöbbet vendég munkásokon a munka adó cég . Felveszi a vendég munkást a 10-20 éves dolgozót kirúgja mert kevesebbet kell fizetni a vendég munkásnak . Nem számít hogy az 10-20 évnyi tapasztalat tudás levesbe megy . És mivel a magyar nem hülye ember persze hogy el megy más országba dolgozni ahol meg is fizetik !
Nem hiszem én el azt az ingyenszállást.
Szerintem eleve lehúzzák a bérükből kamatos kamattal.
Most egy gyári munkás 10-20 éves “tapasztalatáról” beszélünk, amit bárki megtanul pár hónap alatt? Mert nyilván elsődlegesen nem a magyar mérnökök és más magasan képzett magyar munkaerő van veszélyeztetve.
Ezzel csak az a baj, hogy letörik a fizetéseket. Így mégtöbb magyar fog külföldre kimenni dolgozni.
kulfoldon pedig a magyar tori le az ott elok fizeteset...
Letörik a fizetéseket bizonyos iskolázottságot (nem) igénylő munkákban, sajnos így előbb-utóbb el kell jutni arra a szintre, hogy muszáj lesz befektetni az oktatásba (nem csak állami, hanem egyéni szinten is)
@@gerwik3205 lehet,de az minket miért kell,hogy érdekeljen? meg ahova a magyarok mennek dolgozni,ott jobb au életszínvonal,nagyobb a GDP. ők megengedhetik maguknak a rabszolgát,mi nem.
Mosogatni már senki nem megy el, így vagy elvégzi valaki ezt a munkát, vagy bezár a hely.
@@csak13133 neked ez a főállásod, hogy ezeket a kamu statisztikákat osztogatod mindenhol 0-24-ben?
Minden jót és csak pozitív tapasztalatot kívánok a thai-oknak. Remélem lesz néhány közülük, aki marad, feleség, illetve férjként egy vegyes házasságban. Úgy kell a gyermek, mint a falat kenyér. Habóczki Zsolt azonban téved, elkelne neki némi munkajog és számviteli képzés. Az itt dolgozó külföldieket megilleti a magyar nyugdíj, azon része, amit az itt töltött idő és a TB befizetésük alapján arányosan jár nekik. Nincs nemzetközi bíróság, aki egy későbbi vita során az ezt ellopni szándékozó magyar kormány javára ítélne. Egyetlen kivétel van, ha nem vonnak tőlük TB-t. Ekkor, azonban miféle költségvetési befizetésről beszélünk? Nem fizetnek a TB kasszába. Igen 15% SZJA-t vonnak tőlük, és néhány évtized múlva a TB kasszában akkora hiány lesz, hogy kénytelenek az adóból betömni, de akkor vagy itt dolgozik már több mint 1-2 millió külföldi vagy a bizonyos részünk kilóg a gatyából és nem csak a nyugdíj lyukat kell betömni.
Miért merült fel, hogy ne fizetnék a TB-t? Ennyi erővel akkor miért nem foglalkoztatnak mindenkit külfödiként 20% adóelőnyért?
@@laszlo4919 Azért, mert a fenti videóban Habóczki Zsolt azt állította, hogy ezen külföldiek foglalkoztatása különösen kedvező a maygar államnak, mivel lesznek befizetéseik, de nem kapnak nyugdíjat (nem néztem meg újra a videót, de értelmében ezt mondta). tehát, azért merült föl, mert csak egy esetben nem kaphatnak nyugdíjat évtizedek múlva, ha nem is vonnak Tőlük TB-t.
Egy nagyon jó cikk! Amit nem értek, h amit befizetnek pl.: nyugdíj ellátásba, az szerint nem marad a mi rendszerünkben.Pl a németországban dolgozó magyarok nyugdíja sem "vész el", száll a német államra, ha hazaköltöznek.
Szívesen fogadjuk a távoli rokonainkat💪💪💪💪
Akinek van esze elhúz innen olyan messzire,amennyire csak lát.
Úgyhogy nem is kell olyan messzire menni.
@@csak13133 Persze :D
@@csak13133 Csak a Covid alatt jöttek vissza többen, mára már megfordult a trend megint.
Hajrá. Menjetek. A thai emberek ezerszer normálisabbak mint ti parasztok
@@csak13133felakadt a lemez?
Senki sem beszél arról hogy a magyar társadalom elöregszik, Hiába van sok közmunkanélküli az országban, a legtöbben 45-55 évesek, akik a fizikai munkát már nem nagyon bírják még 8 órában sem, nemhogy 12ben! Ez csak statisztika: nincs elég fiatal európában. Hozzni kell fiatalt, vagy jön a csőd. Nekem sem tetszik, de valahonnan hozni kell járulékfizetőt, még akkor is ha romlik a biztonság érzetünk.
Ráadásul ezek az emberek részei a kereszétny-zsidó kultúrkörnek, ami alapfeltétele annak, hogy valaki képes és hajlandó legyen asszimilálódni.
Miért romlana?
A magyarok csak nyerhetnek abból a mentalitásból amit ezek a népek odavisznek.
De majd szépen tönkreteszik őket is mentálisan nem igaz?
Vagy szimplán nem kell felzabálni a bolygót, nem kell 2. autó, hogy hazahordjuk a műanyagba csomagolt vizet, mikor folyik a csapból is. Nem kell azért külföldre járni nyaralni, hogy felrakható legyen a FB-ra, nem kell +20 ruha a szekrénybe meg hosszan lehetne sorolni. Feleekkora termelés mellett is 3szor olyan kényelmesen lehetne élni, mint az emberiság átlaga az elmúlt 2 ezer évben. De a nyugati ember soha nem tudja, hogy mennyi az elég. Ez a probléma. Feleekkora termelés is elég lenne, ebből következik, hogy semmi baj nem lenne abból sem, ha csak felenennyien dolgoznának. Sőt, már most is nevetséges hülyeségekkel telik az idő, mint marketing, meeting, műkörmös, barber, meg ezerfére "tanácsadó". Hány % végez olyan munkát, ami értéket állít elő? Nem hiszem, hogy 30%-nál több jelenleg. A többi felesleges szolgáltatás vagy intézményi papírtologatás, amit már 10 éve is meg tudott volna oldani egy normális szoftver
Jó ételek, thai box, pár ladyboy, király
Imádom thaiföldet es a thai embereket. Velük csak jól jár az ország
En kifejezettem a magyarok miatt léptem le Magyarországrol, pedig èn is magyar vagyok.
Valahogy nem látok közöttük 16-25 közötti iszlám és színesbőrű férfiakat… vajon hogy lehet ez drága névtelen riporterina?
Lehet, hogy azok nem a mosodában dolgoznak a thai nőkkel. Drága senkiházi kommentelő.
Nem fog ártani az ázsiai munkamorál. Tradicionálisan szorgalmas és fegyelmezett népek élnek a bolygó azon felén, ahonnan jönnek.
Már csak meg kellene őket tisztességesen fizetni.
De mert olcsóbbak a legolcsóbb magyaroknál is, mehetnek Magyarországra.
Ez van.
Nem csoda, hogy velük nincs baja az embereknek. Ők dolgozni jönnek és dolgoznak is. Na a másik népség, akiknek általában véletlenül egységesen muszlim a vallása, velük szokott probléma lenni és ők nem is költöznek többé haza...
Nem értem mi a baj ezzel. Ha egy boltban 150 Ft az ásványvít és mellette ugyanazt 500 Ft-ért áruják, akkor evidens hogy az olcsóbbikat veszem meg ugyanabból. Mint ahogy mindenki más is. Ha gyáram lenne én is távolkeleti melóst alkalmaznék. Töredék áron végzi el ugyanazt a munkát. Nyílván aki gyárat épít az nem karitatív tevékenységet végez, hanem pénzt akar csinálni. Ennek egyik alapja hogy csökkenti a kiadást. A magyart is azért veszik fel angliába mosogatni, mert olcsóbban vakarja a fazekat mint az angol. Mindenki ott sprólol ahol tud, egy vállalattól miért várjuk el hogy 5x annyi pénzt költsön melósokra ha a töredékéből is kihozza? Ezek az emberek nem az eszükkel vagy a tehetségükkel dolgoznak. Bio robotok. Kikapcsolt aggyal, gondolkodás nélkül, ugyanazt a mozdulatot ismételgetik napi 8 órában. "fogd meg, rakd rá, csavarozd be, következő" Miért kéne ebből a "kimagasló képességeket igénylő" munkaerőből a drágábbikat választania egy cégnek? Jobb helyeken az ilyet már rég robotokra cserélték és csak ott alkalmaznak embereket ahol tudásra, észra, tehetségre van szükség.
Ez részigazság csupán, ezzel pedig a teljes képet sosem kapod meg. Azzal alapvetően semmi baj nincs amit írsz.
Hallottál a szakszervezetről?
csak nem mindegy,hogy hol törik le a bérek mértékét! mi nem engedhetjük meg magunknak ezzel a GDP vel. az angolok meg igen.
Szóval az rendben van, hogy olcsó külföldi munkaerő behívásával mesterségesen alacsonyan tartjuk a magyar emberek bérét. De jó!
@@hajnalkamolnar648 Ha neked lenne egy gyárad, neked mi lenne az érdeked? Hogy minél olcsóbban juttasd piacra a terméked minél nagyobb haszonkulccsal, vagy hogy minél nagyobb részét szórd ki a bevételednek? Nyugtass meg hogy te nem spórolsz, te mindenből a legdrágábbat veszed ugye? Ha neked lenne egy céged neked annyival előrébbvaló lenne a magyar melós a saját vagyonodnál, hogy egyenesen Svájcból hívnál be melósokat 10x annyiért. Nem akarnál pénzt keresni, nem az lenne a célod... Bizonyára. Imádom ezt az álszent bullshit dumát te ott spórolsz ahol tudsz, igyekszel minél kevesebbet kifizetni hogy több maradjon a zsebedben, de ha neked kell adni, akkor rajtad aztán ne spóroljon senki, neked aztán adjanak minél többet...
Ja az állam jól jár velük de mi nem.Lejet hogy sokat dolgoznak de sok hibával.A csomó reklamáció miatt majd elmentek a megrendelők. Akkor majd cseszheti a fidesz. Jó lenne már ha a magyar emberek felébrednének,és kinyithatnák már a szemüket ha így folytatjuk Bulgária sorsára jutunk. Aztán majd mehetünk mi is másik országba dolgozni.
A mi cégünknek van néhány éve Magyarországon egy leányvállalata.
Nem hivatalos ( ingyen) tolmácsként hónapokig fordítgattam ide- oda.
Jöttek csoportosan betanulni. Aranyosak voltak.
Amikor kérdezték és mondtam hogy több, mint tíz éve dolgozom a cégemnél, azt mondta nekem az " ügyeletes" főnök, hogy ők max. tíz héttel na jó: három hónappal/ dolgozó terveznek ott. Standard.
Teljesen utópisztikus volt nekik a "több", mint tíz évem.
Az egyik felettesem minden hónapban lemegy valamiért Magyarországra és azt mondta nekem, hogy már nem is próbálja megjegyezni ki kicsoda ott.
Legközelebb már kevés kivétellel másokat lát ott, ahol egy hónapja "Zsuzsa" meg "Erika" volt.
Amúgy miért pont ezt a zenét választottátok a videóhoz? Néha tökre zavaró.
Kínai zene, nem Thai
Igen, tudtommal 15 év szolgálati idő kell, hogy nyugdíjat kaphasson az ember. Ez szerintem nem etikus a vendégmunkásokkal, hogy kvázi semmit nem kapnak a befizetésük után...
Én is Ajinomoto MSG étel ízesítőt használok!
A “nem fogsz tudni megélni” bejött!
2 éve szerelmes vagyok egy gyönyörű Thai nőbe együtt elünk óriási boldogságban. Nem tanitok neki egy szót sem Magyarul végtelenül szégyenlem magam mennyi rasszista ember van. Nem tudom elfogadni ezt a gondolkodást. Mind a ketten dolgozunk fizetjük az adót és a járulékokat.
És mekkora a farka? Just kidding xd
Tényleg úgy dolgoznak itt, hogy fizetik szochót és nem lesznek jogosultak nyugdíjra?! Azért ez szemétség!
gyerekükbe teszik azt a pénzt
@@ciba20 Biztos nem. Ha jól értettem a cikk végét, leadózzák itthon és aztán nem kapják vissza a magyar nyugdíjfolyósítótól, ha nyugdíj korba lépnek.
@@KisHeszusz azt mondja "nem lesznek itt nyugdijasok". nem lesz ra jogosult, mert hazamegy. ha letelepedik, akkor nyilvan kapni fogja.
A végén hangzik el a lényeg az állam jár jól.
Nem is, mert ezek a nagy cégek rengeteg támogatást kapnak az államtól, a dolgozók meg minimálbért kapnak, így a járulékaik sem magasak.
Ha elég időt dolgoznak nálunk akkor bízony szereznek nyugdíj jogosultságot Magyarországról is! Szóval nem kell a mellébeszélés! 😂
dehogy is. hazamennek jövőre. és nem fognak szülni sem itt becsszóra.
20 év után max és azért 20évnyi járulék befizetés után azé' nehogy má' ne kapjon semmit vissza.
Addig egy sem fog maradni, hogy jogosult legyen nyugdíjra. Az nagyon hosszú idő. Ha meg igen, akkor hajrá! Jár neki, mert megdolgozott érte!
Thailanden nincs nyugdij, ugyhogy nem fog szerezni nyugdij jogosultsagot onnan is. A thaiok meg szeretik az orszagukat es mennek haza, miutan kerestek eleg penzt, hogy tudjanak otthon valamit kezdeni. Mondom ezt Bangkokbol, mivel mi az ev felet itt toltjuk, a masik felet meg Sydneyben , mivel ott dolgozok de mindketten Thailanden szeretunk lenni.
Ezek nem muszlimok, meg nem a segelyt szedik fel. Dolgoznak es aztan mennek haza, ne szarjatok be.
A Thaijok ha maradni akarnak hosszútávon jobb ha neki állnak sertésgulyást főzni. 1 tál gulyás 1 soproni... mi kő még!!? 😂😂😂
Nem szabad elzavarni őket !!! A Magyar adócsalók oda menekülnek a nav elől !
🤣🤣🤣🤣🤣
extra profit adó kell a másik oldalról az ezen nyerészkedő cégekre és nem ,nem támogatni azokat a cégeket akik ilyen munkavállalót akarnak, gyakorlatilag az adónkból fizetjük ezt is, kabaré
aszongya: '' pénzt akarok keresni '' 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Egy kicsit letőrik majd a panaszkúltúrát, pezsgést hoznak be.
meg a béreket..
@@CSAKEGYSAS nyugati haszonélvezők ugyanilyen együgyű módon utálkoznak, ld még brexit.
Vendégmunkások??? Mi ez a hülyítés? Ez pont olyan lesz, mint Németben. A török vendégmunkások sosem mentek vissza.
Befizetnek, és mégsem lesznek itt nyugdíjasok.
Ez nem igaz. Szerezhetnek nyugdíj jogosultságot Magyarországonbis ha elég évet dolgoznak itt!
@@ferenckluni7652 de nem tudnak. Max 2 év.
Van egy kis bibi!Rendben persze van olyan terület ahol kűlfőldi is betőltheti az állást mert tényleg hiány van abból a szakmából😊!De akiket behoztok max 8 osztályosok ha van náluk ennyi osztály!És amilyen munkakörökben dolgoznak azt magyar kőzmunkássokal is be lehetne tölteni, ja persze nem 100 ezerért!Ja hogy 300 350 kellene fizetnetek! Így már nincs giga hasznotok mi!Na ez a baj ,nem az ember hiány,Remélem bűnhődni fognak a hazaárulók ,mert azok vagytok!
ezt kinek is írtad, pubi?
Ket kis bibit talaltam a kommentedben 1. nagyon sok vendegmunkas egyaltalan nem max 8 osztalyt vegzett, buta emberke, osszeteveszted oket a Te altalad emlitett, betanitott munkas szintu magyar kozmunkasokkal. Na ok tenyleg sokszor el se vegeztek az altalanos iskolat. Talan felfoghatatlan, de sokan boven erettsegivel, vagy rendes szakmaval rendelkeznek, ertelmes emberek. 2. A "maradek" magyar munkaero olyan szinten buta es a legegyszerubb logikai gondolkozasra nem kepes, hogy nem csodalom, hogy egy mosogep uzemelteteset sem tudjak rajuk bizni.
A cegeket pedig ne feltsd, van hasznuk boven, mert lehet hogy ki kell fizetniuk a 300e-ret egy thai munkasnak, de olyan szintu tamogatast kapnak az allamtol, hogy boven kompenzalja oket. Ebben semmi hazaarulas nincs, pusztan uzleti modell
@@theremay Pubikám a munkaerőt kőlcsőnzőnek!
Ja meg persze azoknak a kis lényeknek ,parazitáknak!Akik csóró idecsábitott melósokon élőskődnek!
Azt azért megkérdezném, hogy Magyarországon melyik operátor tud angolul beszélni.? Arról nem beszélve, hogy a legtöbb gyári munka úgy van meghirdetve, hogy 8 osztály elegendő hozzá. ???? Vajon ez mit mutat? ....szerintem azt, hogy nem kell, nincs szükség szakemberekre, csak betanított munkára. Személy szerint szimpatikus, mosolygós, kedves embereknek tűnnek, akik megbecsülik a lehetőséget, amit kaptak és még egymást is segítik, nem úgy, ahogy mi ezt nem tesszük meg, vagy legalábbis kevésbé segítjük egymást. Még sokszor arra is képtelenek vagyunk, hogy meg kérdezzük őszintén a másik embertársunktól, hogy hogy van. Ott vágjuk át a másikat, ahol csak tudjuk, sajnos van bőven ilyen tapasztalatom.
Elég gendersemlegesen néznek ki ezek...gondoltam a nevéből majd kiderül...😂😂
raknál föl képet magadról? Csak, hogy leszólhassan a nyilván szépségkirálynői külsődet.
Ökör. Vagyhát tehén. Inkább.
Migrans az nem munkas nem vendeg munkas
Azt nem értik a ballibek, hogy magyarország egy vendégszerető hely ha valaki vendégségbe jön még ha dolgozni is azt szívesen látjuk. Ha valaki ránkrúgja az ajtót az nem vendég.
Te ugye sok M1 híradót nézel, Bélám? 😂😂
@@gehejjed1 te még sok elnyomott bezárt sajtót mert itt nincs sajtószabadság, ellenzéki sajtó már nincs is csak az: index Telex 444 HVG 24ponthu rtl rádió1 euronews partizán meg még vagy 30-40 kisebb.
@@gehejjed1 Nem az a gond. Az, hogy csak azt...
Az országot 1490 óta a kazárok uralják, csak Dunaböszörmény tartott ki.
@@gehejjed1Miben càfolnád az állítását?
สวัสดีครับคนไทย🙏
A thai emberekről nincs véleményem, még nem volt szerencsém találkozni velük, ellenben a filippinókról annyi elmondható, hogy köpködnek mint a láma és sajnos a szemetest sem ismerik...
Húzzanak haza! Túristaként szívesen látjuk őket!
faszom bajod van velük?
nem. te húzzál el.
Videki proli mentalitas
@@Majsza faszt, (nagy)városi proli is
@@izes_palacsintanem takarodtatok már el nyugatra?
Aki elkezdett az elején beszélni azt hittem pasi! XD
Fidesz Orban viktor from you tube video szia uram kastely erdekel
Viktor meg menjek s k anyjába
Te is
@@wolverine6043 pofad lapos veréb arcú. Senki sem kérdezett
@@peterkiss2511Nem is kell kérdezned. Nincs szüksége senkinek az engedélyedre öcskös.
🤣🤣🤣🤣🤣