Tudna készíteni, Diocletianus önkéntes lemondása után megválasztott nyugati caesar I. Constantinus és a keleti Galerius Maximianus a két császárság (augustus) körüli ellentétekről Mani próféta manicheusok és a Jézus követők keresztények körül kibontakozó stratégiai döntéséről a 313-ban magát az üldözött keresztényeket majd keresztény egyház államvallássá tételének hátteréről és az ezt megelőző Diocletianus által a Római birodalom tetrachiális felosztása idején játszott okairól egy videót készíteni? Miért pont a keresztény Jézus követők, akiket addig üldöztek és katakombájukban bújtatott életük és azok lerombolása ellenére, miért nem a Zoroaszter Mani próféta manicheus követőiből hozott létre államvallást a milánói ediktum által I.Constantinus?
Nagyon sokat segített ez a videó! Pont most tanukok emelt törire, és nagyon hasznosak a felkészüléshez a videóid. Szerintem rajtam kívűl még sokan értékelnénk, ha feldolgoznád az emelt töris szóbeli témákat. Köszönöm a munkádat!
Nagyszerű videó, mint mindig. Egyetlen apró hibára hívnám fel a figyelmed. Közkeletű történelmi tévedés ugyan, de Drakón Nem volt arkhón, pontosabban arkhón epónymos Kr. e. 621-en. Az az év Aristaichmos arkhóni éve volt.
Szenzációsan összeszedett videó. Most éppen a múlt politikájával és pénzügyével foglalkozom hobbi szinten. Ez a UA-cam csatorna a magyar nyelvű ismeretterjesztés történelméhez hozzá tartozik.
Elindult a Patreon: www.patreon.com/idoutazo
Tudna készíteni, Diocletianus önkéntes lemondása után megválasztott nyugati caesar I.
Constantinus és a keleti Galerius Maximianus a két császárság (augustus) körüli ellentétekről Mani próféta manicheusok és a Jézus követők keresztények körül kibontakozó stratégiai döntéséről a 313-ban magát az üldözött keresztényeket majd keresztény egyház államvallássá tételének hátteréről és az ezt megelőző Diocletianus által a Római birodalom tetrachiális felosztása idején játszott okairól egy videót készíteni? Miért pont a keresztény Jézus követők, akiket addig üldöztek és katakombájukban bújtatott életük és azok lerombolása ellenére, miért nem a Zoroaszter Mani próféta manicheus követőiből hozott létre államvallást a milánói ediktum által I.Constantinus?
Nagyon sokat segített ez a videó! Pont most tanukok emelt törire, és nagyon hasznosak a felkészüléshez a videóid. Szerintem rajtam kívűl még sokan értékelnénk, ha feldolgoznád az emelt töris szóbeli témákat. Köszönöm a munkádat!
Nagyon jó volt! 8 os vagyok és inen azért jobban tanulok. Most is egy új fejezet témája köszönöm 😊🙏
Élvezet nézni a videóidat.
Big like 👍👍✌️✌️
Király volt. Márcsak a spártaiak élete, kiképzés hiányzik Hamár az athéniak meg voltak.
Köszönjük szépen🙏🔥
Nagyon jó videó lett!
Köszönöm szépen!
Ókor az egyik kedvenc korom. Örülök amikor arról van szó.
Nagyszerű videó, mint mindig. Egyetlen apró hibára hívnám fel a figyelmed. Közkeletű történelmi tévedés ugyan, de Drakón Nem volt arkhón, pontosabban arkhón epónymos Kr. e. 621-en. Az az év Aristaichmos arkhóni éve volt.
Nagyon jó videókat csinálsz! De lehetne több illusztráció.
Szenzációsan összeszedett videó. Most éppen a múlt politikájával és pénzügyével foglalkozom hobbi szinten. Ez a UA-cam csatorna a magyar nyelvű ismeretterjesztés történelméhez hozzá tartozik.
El se tudod képzelni mennyit segítesz az ilyen videókkal!
Nagyon adnák egy videót Stromfeld Aurélról! Sajnos sokan nem ismerik pedig ő akadályozta meg a cseh és román csapatok előrenyomását
Meg is nézem a Moszkva teret :)
kár hogy a svájci demokrácia nem része a tananyagnak és az átlag magyar ember se sokat tud róla...