Márnázni tanul Gáborka!:)-Novemberi márnaparádé

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 28 лис 2022
  • Ebben a részben a Németh Gábort vittem magammal a Dunára, hisz az volt az álma, hogy megfogja élete első márnáját. A terv az volt, hogy lépésről, lépésre mindent elmagyarázok és megpróbálunk egy-két márnát fogni. Felkészítettem Gábort a betlire is, hisz a novemberi Dunában már benne van az is. Az elején még csak-csak haladtunk a tervezet mellett, de aztán a márnák felülírták az összes forgatókönyvet. Annyi hal volt, annyi akció, hogy egy igazi őskáosz lett a forgatásból. Egyszerűen nem hittünk a szemünknek, fantasztikus volt megélni. Reméljük nézni is hasonlóan jó lesz!
    Akit érdekel tartson Velünk!
  • Спорт

КОМЕНТАРІ • 290

  • @gaborszabo8299
    @gaborszabo8299 Рік тому +10

    Mehet :) Egyébként egyszerűen imádom, hogy nincs reklámozva semmi, hanem a módszer, technika, és az ÉLMÉNY van átadva. Pergetőként is nagyon élvezem nézni ezeket a filmeket :)

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen :-))))))

    • @szocsi77
      @szocsi77 5 місяців тому +1

      Nálam pont azt éri el vele, hogy nála nézem meg először amit venni akarok. Az sem érdekel, hogy esetleg drágább. Sokat tanulok a filmjeiből. Én kb. azóta horgászok mint Ő, de én ezt elrontottam valahol .A legnagyobb tanulság a filmjeiből, hogy kicsit túltoltam a feederezést, a
      reklámok hatására túlbonyolítottam. Legutóbb kérdezte a haver, hogy hány hétre megyek? Tele volt a kombi octavia csomagtartó. Ebben a nagy túlbonyolításban maga a lényeg veszett el, a horgászat. Szilárd másképp csinálja, a régi időket idézik a filmjei. Az emberi hozzáállása, a vigyora minden halnál, a compó, mind arra emlékeztetnek, hogy vissza kell kanyarodni egy másik minőséghez. Nagybetűs horgásznak tartom Őt!

  • @krisztianfurucz7638
    @krisztianfurucz7638 Рік тому +10

    Hú-hú-hú de jó volt nézni!!!! "Márnát Decemberben is!"🙃😉🙃

  • @gyorgyjozsefratky9475
    @gyorgyjozsefratky9475 Рік тому +4

    Hogy finom legyek: Marha jó film!

  • @laszlovarro3276
    @laszlovarro3276 Рік тому +21

    Karácsonyig minden napra márnás videót akarunk!!!🤣😂😁🍀👑

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +10

      Okés, rajtam ne múljék, minden nap újra tudod nézni a 4-5 márnás videómat 🙂
      Még idén rápróbálok az tuti és szerintem lesz nálunk kamera is 🙂

    • @laszlovarro3276
      @laszlovarro3276 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas🤣🤣Rendben..akkor beèrem a kövi új videóig a règiekkel🤣😂☺️ès remèlem összefutunk pilismaróton 1X🤞🍀🙏A második otthon🐟🎣❤️🤣😁

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +2

      @@laszlovarro3276 Jó volt idén ott, nagyon jó :-))))))

    • @laszlovarro3276
      @laszlovarro3276 Рік тому +2

      @@MatchfishingSzarvas Majdnem minden hètvègèn ott vagyunk ❤️IMÁDJUK🎣🐟💯

    • @janospuskas988
      @janospuskas988 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Szia Sziszi. Ez melyik szakasz és honnan lehet megközelíteni?

  • @makovinyitibi
    @makovinyitibi Рік тому +3

    Nagyon jól sikerült videó. Szeretem az egyszerű, sallang mentes horgászatot és Szilárdtól mindíg megkapom amegerősítést ebben. Természetesen várom a decemberi márnázós filmet és szivesen ott lennék veletek mint aki csak nézi a horgászatot. Köszönöm az élményt. Nagy ölelés nektek.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Holnap bevetés lesz, és agyalok egy dolgon amikor jövőre akár ott is lehetsz 🙂

  • @szpytyu
    @szpytyu Рік тому +4

    Sziasztok!
    Imádom azt a tudást azt az "egyszerűséget" amit átadsz számunkra!
    Úszó közelebb áll hozzám személy de mindent amit bemutatsz mindent megnézem tanulom!
    Tiszai "gyerök" vagyok, sejted melyik része 😊
    Köszönjük Nektek!

  • @andrashorvath7130
    @andrashorvath7130 Рік тому +5

    EZZAZ, végre egy újabb videó :), AMI NAGYON JÓRA SIKEREDETT , még sztem olyanoknak is akik nem mívelik ezt a fajta pecát, ezen a területen.Örülünk minden tartalomnak amit megosztasz velünk MESTER,mert ezekből bizony tényleg lehet tanulni, nem mellesleg olyan barátságos ,tiszteletteljes stílusban , amit nagyon kevés horgászattal bíró úriember teszi meg, ha meg is teszi jobbára a különböző termékek népszerűsítése céljából, ami persze nem gond, csak bizonyos mérték felett már nem egészséges :D, VAN EGY HANGULATA A VIDEÓIDNAK, AMI SEHOL MÁSHOL NINCS, EGY ESTI MOZINAK IS FELÉR, KÖSZÖNJÜK

  • @SzauterAndras
    @SzauterAndras Рік тому +1

    Köszönjük szépen Szilárd és Gábor! Nagyon kíváncsi lennék egy decemberi dunai márnázásra, hátha nekem is összejön a Római parton.

  • @attilagaga3097
    @attilagaga3097 Рік тому +2

    Még jó, hogy jöhet a decemberi márnázás! :)

  • @attilajanosi5308
    @attilajanosi5308 Рік тому +2

    Mindenképp decemberi márna!! Is... Ez nagyon szuper volt🐳

  • @denesdeak9860
    @denesdeak9860 Рік тому +1

    Köszönöm ezt a izgalmas filmet is. Igazi jó rendezők voltak a márnák. Mindenképpen legyen decemberi márnázás. Én is rá fogok próbálni a szolnoki Tisza szakaszra téli leálláskor.

  • @tiborkovacs5226
    @tiborkovacs5226 Рік тому +1

    Dunai szerelékből neked is van mit tanulni, mert ez a szerelék igazán nagy kosárhoz semmit nem ér 😊😊

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Én nem horgászom igazán nagy kosárral :-) 80-100-120g ritkán 150g sosem volt semmilyen problémám 🙂
      Volt ebben az évben olyan szerelékem amiben volt 300 dobás és 120-130 hal amikorra újra szereltem :-))))))
      Jövőre fogok még gyorsabb vízen horgászni és ha nem lesz jó akkor remélem segítesz 🙂

  • @gaborborsos4442
    @gaborborsos4442 Рік тому +1

    Szuper lett ez a film, igazi élmény volt még nézni is. Nagyon várós a decemberi márnázós film ;-)

  • @balintkicska2802
    @balintkicska2802 Рік тому +1

    Köszönjük szépen a videót!
    Ezen a részen szoktam szinte egész évben pecázni, november 26-án voltam márnázni legutóbb, s bár ilyen ütemben már nem lehetett fogni őket, egy- egy azért még beesett! Esznek még.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      Voltunk Mi is 24-én brutális volt. 24 db ot fogtunk és szinte csak nagyokat.
      Voltunk elsején is és már csak 4 db jött, a víz hőfok karcolja a kritikus 6 fokot. Azt hiszem lassan itt az ideje elengedni, had pihenjenek 🙂

  • @JozsefKis-bb6ve
    @JozsefKis-bb6ve Рік тому +1

    Gratulálok! Nagyon jó lett ez a film is. Akár minden hónapban forgathatnál egyet, mert annyira jó nézni!
    Nagyon várom a decemberit.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Akár minden hónapban forgatnék is egyet annyira imádom a Dunai pecát és a márnázást is 🙂

  • @laszlokeki2103
    @laszlokeki2103 Рік тому +1

    Nagyon szuper videó lett ☺️✌️ kèszíts még ilyen hasonló témában videókat ☺️

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen :-)
      Okés, ez nem esik nehezemre mert a folyóvízi horgászat a szerelmem. Mindegy milyen módszerrel mindet imádom :-)

  • @krisztianmadai9437
    @krisztianmadai9437 Рік тому +1

    Szuper video volt!Holnap megyünk ki a Budai szakaszra márnázni.Itt sajna elég sok a géb, a csontira állandóan hamarabb rámennek, mint a márnák.Így marad a sajt, remélem lesz mozgás. 🙂

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      A sóderos szakaszokon kevesebb van. Ezen a helyen 2 db ot fogtam 8 horgászat alatt .

  • @peternagy3765
    @peternagy3765 Рік тому +1

    Szía!Szuper volt nagyon!Szeretnék benevezni a decemberi márnás pecát kérők névsorába

  • @NandorOri
    @NandorOri Рік тому +2

    Márnás videot karácsonyra!! Nagy gratula a videokért mind nagyon remek

  • @pecsisandor0525
    @pecsisandor0525 Рік тому +1

    Megszàllott matchbotoskènt őszintén gratulálok,ès köszönöm a filmet!😃👍👍👍

  • @bgeri6086
    @bgeri6086 Рік тому +1

    Köszönöm szépen! Nagyon jó a videó hangulata, végig vigyorogtam én is itthon! Remélem lesznek decemberi márnás kalandok! Csak így tovább!

  • @gyulaszabo7541
    @gyulaszabo7541 Рік тому +1

    Nézni is nagy élmény volt. Köszönöm!

  • @ferenckoller3850
    @ferenckoller3850 Рік тому +3

    Sziasztok!
    Nagyon jó filmet csináltatok, gratulálok a sok gyönyörű fogáshoz!
    Jöhet a decemberi folytatás😉

  • @farkasgabor2084
    @farkasgabor2084 Рік тому +1

    Végig vigyorogtam az egész videót!!Zseniális lett!

  • @Lipo73
    @Lipo73 Рік тому +1

    Köszönöm a filmet!
    Egy élmény volt nézni, végig vigyorogtam én is mint sokan mások! :😀

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük, az egyik cél teljesült. Mi is sokat nevettünk ezen a két napon 🙂

  • @SNorbi-pr7xc
    @SNorbi-pr7xc Рік тому +1

    Mindenfèle kèppen látni szeretnènk.
    Köszönjük a filmet.

  • @pecsisandor0525
    @pecsisandor0525 Рік тому +1

    Eszméletlen film lett ez is, nagyon szépen köszönjük!👍👍👍

  • @balazsbognar4178
    @balazsbognar4178 Рік тому +1

    Sziasztok :) gratulálok a filmhez! Látványos volt és izgalmas :) várom a decemberi már ás filmet!

  • @tihiantalicz8747
    @tihiantalicz8747 Рік тому +1

    Szuper film!
    A decemberi akciót is nagyon várom!🎣😊

  • @viktorremai8434
    @viktorremai8434 10 місяців тому +1

    Szia Sziszi! Bakker ezt a tematikát követve pecáztam ,igaz a Rábán Nick alatt, a mai napon őrületes peca kerekedett belőle igaz a fő hal a mai napon a paduc dévér páros volt ..még a hatása alatt vagyok.. Köszönöm! Pacsi.👋

  • @76max50
    @76max50 Рік тому +1

    Gyönyörű pecázás! Én már annak is örülök hogy ti mennyire örültök! Gratulálok!

  • @OndecsKrisz_horgaszBro
    @OndecsKrisz_horgaszBro Рік тому +1

    Nagyon jó videó, köszönöm 🎣 mehet a decemberi dunai peca 🎣

  • @csabavarady4711
    @csabavarady4711 Рік тому

    Kiváló! Őszinte. Minőségi anyag.

  • @richardvajda9038
    @richardvajda9038 Рік тому +1

    Gratulálok a filmhez és a remek fogásokhoz!! Jöhet a decemberi márnázás!
    Üdv a Szigetközből! 👋😁

  • @ferencszots739
    @ferencszots739 Рік тому +3

    Gratulálok! Szuper film lett, természetesen várom a decemberi folytatást! 👍

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      Holnap megyünk, de csak részleteket veszünk fel ha lesz mit 🙂

    • @ferencszots739
      @ferencszots739 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Sok sikert ! Èn bízom benne ,hogy látunk szép fogásokat a decemberi Dunából! Görbúljön!!!

  • @papnorbi77
    @papnorbi77 Рік тому +1

    Sziasztok! Szuper volt ez a videó is. Decemberi márnás horgászat mehet, de szóljatok megyek én is!!! Köszönjük az egész évi informatív és élménydús videókat, csak így tovább!!!

  • @MrVenustus
    @MrVenustus Рік тому +1

    Sziasztok. Szuper film lett, nagyon sokat lehet belőle tanulni. Én azért várom a tavi pecát, mert ha ott is lesz ennyi praktika, jó tanács, az nagyon építő. Köszönjük szépen!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      Egy igazi profi töltögetős method pecát szívesen kipróbálnék. Valószínű sok horgászatot megspórolna nekem a Gábor az átadott tudásával.

  • @jozsefkiss963
    @jozsefkiss963 Рік тому +1

    Szilárd ez szuper volt.....ismét tanultam...és milyen jó nézni...szinte az ember ott érzi magát melletted...és tanulja a fogásokat ...... komolyan mondom ez akkora élményt adott így is nekem!
    3éve horgászom a dunát itt lent a déli szakaszon itt nálunk Domborinál(üdülő telep után) mondjuk itt nem ilyen sóderos a terep hanem inkább homokos...de viszont nagyon jó......gyönyörű nagy dévéreket fogtam itt az idén....és most már megindul a süllő és jön a menyhal a hideg beáltával.....de szóval visszatérve...igen,igen,igen kell még márnás videó decemberben...és januárban és februárban és mindíg mert ez szuper volt.......egy valami lenne jó még...ha egyszer ide is eljönnél hozzánk a mi területünkre.....sok horgásztárssammal nagyon örülnék neked az egyszer biztos....rettenetesen kíváncsi lennék,hogy a mi terepünkön mit tudnál nekünk mutatni amivel még eredményesebbek lehetnék a márnára agy bármire!!!! :)
    Még egyszer nagyon köszönöm ezt az élményekben gazdag filmet .......megnéztem már vagy tízszer és midíg jó újra átélni az élményt!
    Köszönöm,hogy írhattam.......és azért titkon várom,hogy egyszer ide is eljössz hozzánk! :)
    Tisztelettel:Kiss József

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Szia nagyon szépen köszönjük, köszönöm 🙂
      Dombori környéke számomra teljesen ismeretlen és igen messze is van. A nagy dévér számomra nagyon vonzó így akár arra is rándulhatok jövőre. Gondolom a csúcs szezon nagy dévérre az augusztus és a szeptember :-).
      Parti peca vagy csónakos? Számunkra Compika miatt csak a magányos csendes part jöhet szóba.

    • @jozsefkiss963
      @jozsefkiss963 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Szia Szilárd ismételten :)
      Szóval néztem a térképen ...hát nem vagy közel....kb.187km, de neked Szarvasról a duna amúgy is messze van!
      Kecskemétet megkerűlve át a Dunaföldvári hídon és úgy le Dombori felé......viszont a mi szakaszunk már Gerjentől kezdődik egészen Gemencig na meg még utánna is egy kicsit.....szóval a környezet varázslatos és vadregényes a töltésről Domboritól lefelé az M9 hídig betonút van.....felfele Gerjenig földes......de sok helyről így is megközelíthető.......rengeteg hely ami parti horgászatra is alkalmas, alacsony vízállásnál nagyon sok homok pad, kövezés,beuró, kobolya van sok helyen 4-6 és még a feletti vízmélység...Gerjennél pédául óriásia homokpad ...itt nálunk Domborinál is van egy elég nagy.....vannak olyan részek ahol még horgász se járt....érintetlen.....szóval biztosan található olyan hely ahol senki nem zavar benneteket és a kutyust se.....Domboritól lefele az M9 hídig vannak lakó övezetek is csodaszép környezetben.....de azok között is van olyan hely ami nyugis.....legutóbb a Jankovics Krisztián amúrozott ott az M9es hídtól felfele 1km-re ...... most mutatták be a filmjét....ha google térképen ránézel a terepre a sió torkolattól felfele Gerjenig látni fogod ,hogy nyugis és érintetlen helyet is találhatnál magatoknak, találsz fotókat is közvetlenűl a partrészekről sok van belőle!
      A halakról: én már májustól fogtam a nagy dévéreket egész nyáron át október végéig,fogtam én itt akkora szilvát is amit még sosem láttam......itt nagyon nagy amurok és pontyok is vannak.....mert a kövezéseknél a beugróknál visszaforog a víz lelassul és a mély vízben ott vannak a nagy jószágok....pl.15 méterre a kőtől van 6-7méteres víz is........de mint mondtam is a homokos részekről is minden jöhet.....30-40 méterre bedova 4,5 méteres víz található kicsit erősebb sodrással a 150-170-es kosár megáll....szóval van bőven hal.....az egyik barátom most áll neki süllőzni és menyhalazni mert az is megindul....egy másik jó barátommal meg hajóval szoktuk böngészni a helyeket....szerintem ő is segítene de vannak még jó páran akik még többet tudnának neked segíteni mint én!
      Tolna kisváros kb 15perc autóval Domboritól!
      Na szóval jó sokat szövegeltem itt neked😄,de igyekeztem pár mondatban leírni mi várható itt ezen a környéken...úgy gondolom ha a szereted az ismeretlent,bevállalós vagy😉 és egy teljesen más dunaszakaszt próbálnál ki ami azért nem könnyű pálya,de pont ezért jó .....nem sóderos hanem homokos....akkor szerintem tudnál újból mit mutatni mindannyiunknak ......az itteni horgászok és jó magam örömére! 😊
      Természetesen mindenben a segítségedre lennénk...ez egyértelmű, ha egyszer rászánnád magadat!!!!!
      Tisztelettel:Kiss József
      ui.: lehet annyira megtettszene ez a környék,hogy ez lehetne a következő kedvenc helyed!?😉😄😀

  • @norbertszilvasi0512
    @norbertszilvasi0512 Рік тому +1

    ❤️Holnap délelőtti programom meglesz ❤️ köszönjük 👍

  • @mihalypaulik5487
    @mihalypaulik5487 Рік тому +2

    Nagyon jó lett,gratulálok nektek😊
    A decemberit mindenféleképpen szeretném latni😊😁

  • @iamraving
    @iamraving Рік тому +1

    Nagyon jó videó lett, igazi élménypeca természetes vizen. Semmi marketing, semmi extra tartalom, csak az egyszerű peca és az ahhoz kapcsolódó élmény. :)

  • @janosgal7073
    @janosgal7073 Рік тому

    Ügyesek voltatok továbbra is így!!!!!

  • @gyulasarkozy8392
    @gyulasarkozy8392 Рік тому +1

    Nagyon király volt fiúk csak így tovább Nagyon jó a film mindig nézem a filmede szilárd Nagyon jo de a hideget birnikel egy jó horgasznak csak így tovab szevasztok gyula nagy szalontarol

  • @jozsi3916
    @jozsi3916 Рік тому +1

    Simán,Pesten mentünk!
    Hajrá mester!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszi 🙂
      Voltam vasárnap délután a Pesti Dunán, rövidben 15-16 méterre horgásztam és egy szépet nulláztam.
      Bejeb 25-30 méteren fogtak, de nálam nem volt olyan bot 😞

  • @qwerty761228
    @qwerty761228 Рік тому +2

    Élmény számomra minden videód! Én most ismerkedek a pecával, és benne a feeder tecnikával. Szívesen tanulnék tőled!
    Gratulálok!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +6

      Köszönjük 🙂
      Sajna nem tudok mindenkit egyenként tanítani, egyenlőre marad a filmes tanítás. Van viszont egy őrült tervem ......... 🙂

    • @qwerty761228
      @qwerty761228 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Kíváncsiskodhatok? 😁

  • @feederhorgaszat
    @feederhorgaszat Рік тому +2

    De jó végre egy hosszabb videó 🐟🎣

  • @major328
    @major328 Рік тому +1

    "Ha hátra fordulsz akkor addig megeszi a kutya a kaját..." :D :D. Köszi a videót

  • @gomboscristi3130
    @gomboscristi3130 Рік тому +1

    Super film...👏!

  • @iij5558
    @iij5558 Рік тому +2

    ez király!!!

  • @szabogabor899
    @szabogabor899 Рік тому +3

    Csak így tovább!!! Várjuk a decembert is!!!

  • @viktorremai8434
    @viktorremai8434 11 місяців тому

    Ez egy fantasztikus film...❤

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  11 місяців тому +1

      Köszönjük szépen :-)

    • @viktorremai8434
      @viktorremai8434 11 місяців тому

      ​@@MatchfishingSzarvasÉn is kezdek ismerkedni a dunai- szigetközi pecáva:l megmérgezett szó szerint....pedig szoktam a Rábán is pecázni vas megyében Vas megyei tag vagyok !👍👍😎

  • @aunAIR
    @aunAIR Рік тому +1

    Nyomjad Szilárd! Karácsonyra kapsz egy zsinór jelölőt! :) Ez a videó is nagyon szuper lett! Várom a folytatást! :)

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Várom a filcet. Cím :Matchfishing Horgászbolt 5540 Szarvas Béke Köz utca 6 🙂
      Egy videóban kifejtem itt miért nem jelölök :-)))))

  • @attilaszmak3764
    @attilaszmak3764 Рік тому +1

    Mindenképp! Újabb nagyszerű videó! Eszméletlen, hogy ennyi halat egy délelőtt alatt, hogy sikerült?! :D Gratulálok még ezer iylen napot kívánok nektek! :) Meg ami nem mindegy abból élsz amit szeretsz! Akinek a hobbija a munkája abban a legjobb! :D Kíváncsian várom a Decemberi videót!! :D

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük 🙂
      Mind a két délelőtt ( november 16-18 )rengeteg akció volt, és utána 24-én még durvább volt, de ott már nem volt kamera 🙂

    • @andrashermann1703
      @andrashermann1703 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas ne mán'...ezektől is durvább !? Ennyi márna nincs is Dunába! Nagyon klassz lehetett. 🙂

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      @@andrashermann1703
      Hála Isten azért egy egy jó helyen jó horgászattal tud még brutális lenni 🙂

  • @kerteszleszek3951
    @kerteszleszek3951 Рік тому +2

    Ez is remek videó! Az a csontis videó hiánypótló lenne, még senkitől nem láttam hasonlót. Én magamnak csinálom a csontit, de a tisztítás-mászatás még nem megy igazán jól. Nagyon kíváncsi lennék, hogy csinálod!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Még ebben az évben meglesz szerintem :-)

    • @BelaBela-jp5nm
      @BelaBela-jp5nm Рік тому

      Lehet érdeklődni, hogyan készíted a csontit házilag? belefognék én is a giliszta után, de minimális anyag van róla sajnos :(

  • @csabafremond1907
    @csabafremond1907 Рік тому +1

    Várjuk a decemberi filmet!

  • @gaborsandor8922
    @gaborsandor8922 Рік тому +1

    Halihó Szilárd!
    Uccu neki Decemberben is.😃👌

  • @Zsoltee222
    @Zsoltee222 Рік тому +1

    Símán! Nagyon kíváncsi lennék mit lehetne kihozni egy decemberi pecából a Dunán!😉

  • @norbigazdag23
    @norbigazdag23 Рік тому +3

    Sziasztok. Ez egy elég élménydús peca volt. Gábor egy jó diák, Szilárd meg egy ügyes tanár, aki jól átadja a tudását.🤯Gyönyörűek ezek a halak,zseni a duna mint mindíg! A guminak semmi baja csak a hidegben kicsit keményebb lesz,így nehezebb elszakítani kicsit. 😁 Jöhet a decemberi rész is. ☝️Köszönjük Ibinek is a remek munkát itt is és az asztal mögött is.👏

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      A gumis észrevételeim a folyóvízi feeder szerelék második részében benne lesznek :-))))

    • @norbigazdag23
      @norbigazdag23 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas Várom azt a videót is ! De ha nem tudsz valamit szólj bátran, segítek. 🤣🤣🤭🫣

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      @@norbigazdag23
      :-))))))))) ok Method Mester

    • @norbigazdag23
      @norbigazdag23 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas épp a method Mestert tanítod márnázni. 🤭😁

  • @andrasbudai922
    @andrasbudai922 Рік тому +1

    Várom a decemberi filmet IS!

  • @istvandian854
    @istvandian854 Рік тому +1

    Hihetetlen ez a pici Suhero horog, hozhattam volna többet is! Zseniálisak vagytok!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük 🙂
      Van most bőven. www.matchfish.hu

    • @istvandian854
      @istvandian854 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas köszi, majd hozok, ha megyek hozzátok, 1 újjabb Drennan túrára!!!! 😊

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      @@istvandian854
      🙂

  • @patrikzsalako9903
    @patrikzsalako9903 Рік тому +1

    Sziasztok! Hatalmas gratuláció ezért a filmért is ! Végig mosolyogva néztem , nem mellesleg rengeteg hasznos információ volt benne számomra ! Izgatottan várom a következőt !!

  • @roberttisity2201
    @roberttisity2201 Рік тому +1

    Nagyon jó film lett, én horgászom a környéken fogok is , de volt mit tanulnom , köszönöm

  • @David-hh5gf
    @David-hh5gf Рік тому +1

    Decembernek énis örülnék
    Sokat tanultam
    Köszönöm ! :D

  • @csokasr
    @csokasr Рік тому +1

    Hajra december!

  • @viktorvarga1577
    @viktorvarga1577 Рік тому +1

    Szilárd! Igy tovább! Jobb a hangulata sokkal mint a Haldós agyonmarketingelt filmeknek! :) Klipszelés után jelöljétek meg a zsinórt filcel, asztán ha kikéri a hal akkor gyorsabban megvan a visszatalálás az etetésre

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      A gumis videóban beszélek a jelölésről. Itt nem alkalmazom mert a víz ingadozás miatt 41 méteres dobástól 20 méterig változik a táv. Tele lennék jelöléssel :-))))

    • @viktorvarga1577
      @viktorvarga1577 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Így már érthető....

  • @laca7882
    @laca7882 Рік тому +1

    Hát hatalmas élmény a Duna! Én kezdőként mentem le a haverokkal októberben. Nekem sikerült 14- et megakasztani, abból 9 jött ki a partra. Én éjszaka fogtam őket, ködben, hajózási útvonal mellett. Egyszerűen szuper volt.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Gratulálok és csal így tovább 🙂

    • @szepesibela8461
      @szepesibela8461 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas MESTER...megnevettettél, nagy kópé vagy, lehet, hogy nem is nyelvbotlás volt...?! Bocsika Nagy-Ùr, ez olyan ártatlanul magas labda volt amit bün lett volnana elszalasztani...

  • @zsoltruppl9622
    @zsoltruppl9622 Рік тому +1

    A Duna gödi részén az utóbbi pár horgászatom nekem is hasonlóra sikeredett mostanság, elég jól esznek a márnák. Én ilyenkor is az etetőanyagba keverem a csontit de már régóta (évek óta) tervezem a ragasztott csonti kipróbálását. "Sajnos" ahogy Szilárd én is szeretem és ragaszkodom a megszokott dolgokhoz. 😃😃

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Ha kipróbálod akkor szerintem soha többet nem kavarsz élő csontit etetőanyagba 🙂
      www.matchfish.hu

    • @zsoltruppl9622
      @zsoltruppl9622 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas Ha erőszakkal is de most már tényleg ráveszem magam még idén. 😁😁 Görbüljön!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      @@zsoltruppl9622
      okés, várom a véleményed 🙂

  • @zsolthavasi2833
    @zsolthavasi2833 Рік тому +1

    Szuper....

  • @szakacssanya
    @szakacssanya Рік тому +1

    Sziasztok! Ezt a csodás filmet is nagyon szép köszönöm. Jöhet a decemberi folytatás. :) Ha javasolható egy finom matchbotos horgászatról is szívesen látnám tőletek.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Itt most annyira jó, azóta is voltunk 24-én és 33db márnát akasztottunk a kollégámmal 🙂
      Hamár fagyoskodok kint akkor inkább a márnák mint 10-15 kis keszeg,
      Tavasszal biztosan folytatódnak a match, spicc és bolós videók is.

    • @128laci7
      @128laci7 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Azt a match botos videót én is nagyon várom már 😉

  • @zsolthavasi2833
    @zsolthavasi2833 Рік тому +1

    jöhet a folytatás 😁

  • @molnargergo21
    @molnargergo21 Рік тому +1

    Természetesen jöhet, utána pedig a finom method. :)

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Rajta vagyok, tegnap december elsején meglett életem első decemberi márnája márnái. A method az csak vicc volt vagy mégsem kiderül :-)

    • @molnargergo21
      @molnargergo21 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas Láttam a képeket, gyönyörűek voltak, remek peca lehetett.

  • @patriklaszlo9628
    @patriklaszlo9628 Рік тому +1

    Egy új márnás videó mindig jó ha van 😁😁😁 Gratulálok nagyon szuper lett ez a videó is!!! Az Acolyte bottal mekkora a legnagyobb kosár amit még biztonságosan el mersz dobni mondjuk ilyen 25-35méterig?

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Várom a filcet. Cím :Matchfishing Horgászbolt 5540 Szarvas Béke Köz utca 6 🙂
      Egy videóban kifejtem itt miért nem jelölök :-)))))

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Bocsi nem ide írtam.
      Szóval köszi 🙂
      30-32 méterig 120g plusz a töltet
      42-45 méterig 100g Plusz a töltet

  • @sandorbesenci6606
    @sandorbesenci6606 Рік тому +1

    Szuper volt köszönöm. Szerintem decemberben is lehetne fogni ha nem is ennyit. Tudom hogy szereti az uszos horgaszatot. Annak idején mikor még nem voltak tisztitva a befolyok Pesten 4 vagy 5 méteres könnyű botokkal 15 -ős damillal usztattunk és bizony jöttek ott is 3 feletti másnak. Gondolom tetszett volna. Ugyan én a klipszelest másképp oldottam volna de hiába a régi horgász múlt önökkel szemben nem okoskodhatok.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      Annak idején a Sebes-Körösön 5 méteres bolóval 2kg-os jászokat fogtam, nagyon hiányzik is 😞

  • @arnoldfarkas201
    @arnoldfarkas201 Рік тому +1

    Jöhet a decemberi márnázás mindenkép! 😉

  • @jozsefelermann2103
    @jozsefelermann2103 Рік тому +2

    Nagyon jó lett a videótok! Érdekes hogy Leánykoncér nem jön pedig a Dunán nagyon el van szaporodva főleg itt Dombori környékén.Távolságot lehetne tudni? A decemberi videót kíváncsian várom mert élmény a stílusod!!!!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Vízállás függő a távolság, mert mindíg egy törés mögé horgászunk. 41 méter a max, de volt hogy csak 19 métert dobtunk.
      Volt sok koncér augusztusban és szeptemberben október kevesebb november 1 picike amit a Gabi fogott.
      December készülőben nem tudom mi lesz belőle :)

  • @norberteitler8384
    @norberteitler8384 Рік тому +1

    A márna pontyféle...mindent is megeszik :D

  • @pecalogia
    @pecalogia 8 місяців тому +1

    Harmadik alkalommal néztem meg!

  • @zsoltbalogh1689
    @zsoltbalogh1689 Рік тому +2

    Jöhet decemberben is egy hasonló video....

  • @csababerger3728
    @csababerger3728 Рік тому +1

    Természetesen ha már felajánltad akkor jöhet a decemberi különkiadás. Ezzel előre is sikerekben gazdag 23-ás évet kívánok!

  • @DeeoFa
    @DeeoFa Рік тому +2

    10:31-nél a rossz dobásnál, amikor Szilárd megszólalt, hogy "Ajaj...." még a kutya is eldobta a botot azonnal :D :D

  • @fteebee1
    @fteebee1 Рік тому +1

    A ragasztásnál a legfontosabb kimaradt. ☝️
    Soha ne felejtsünk el kivenni csalizásra csontit ragasztás előtt. 🤪

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Örülök hogy figyelsz, de volt még egy másik dobozban is egy kevés csonti :-)))))

    • @fteebee1
      @fteebee1 Рік тому

      @@MatchfishingSzarvas tiszta sor. 👌
      Csak kezdőként ne kövessük el azt a hibát. 😉

  • @laszlo3369
    @laszlo3369 Рік тому +1

    Nagyon jó film lett ismét köszönjük nektek. Kalocsánál hol érdemes próbálkozni ahol nincs nagy sodrás és megáll a 80g os kosár? Köszönöm szépen előre is.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük szépen 🙂
      Drótköteles, vagy a pislogó de ott inkább 100 - 120g

  • @kissrobert4634
    @kissrobert4634 Рік тому +1

    Gratulálok, ez megint nagyon jó film lett!
    Esetleg egy menyhalazás? 🙂

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen 🙂
      Sajna itt a környéken nincs már menyhal.

  • @cloudrivermusic4502
    @cloudrivermusic4502 Рік тому +2

    jöhet a decemberi márnavideó is :D

  • @karolygyulai2876
    @karolygyulai2876 Рік тому +2

    Ilyen szuper videót csak jó kamerással, vágóval stb. lehet csinálni. Üdvözlet Derecskéről Ibikének is!

  • @Staberecz.Krisztian
    @Staberecz.Krisztian Рік тому +1

    Szerintem kevés sajtos etetőt vittél Sziszi :D
    Compó durván betámadta :D

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Nagyon imádja, de nem szeretem ha eszi mert elég sós a benne lévő sajt :-)

  • @patrikszabo4437
    @patrikszabo4437 Рік тому +1

    Nagyon király a videó :)
    Nagyjából én is Gábor cipőjében járok . Eddig csak az öblökben horgásztam a Dunán .
    Ti merre horgásztatok ?

  • @danielromsics7436
    @danielromsics7436 Рік тому +1

    Szia Szilard :) nagyszerű lett a video ismet :) emlitetted hogy Kalocsai dunan is szoktal marnazni megkerdezhetem melyik reszen erdemes ráprobalni?

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük 🙂
      Az egyiket pislogónak nevezzük, a másikat pedig drótkötelesnek 🙂

  • @colos195
    @colos195 Рік тому

    Még jövő decemberben is !!!

  • @SuperHellboy80
    @SuperHellboy80 Рік тому +1

    Legyen decemberi horgàszat is!!!!!

  • @petergelencser
    @petergelencser Рік тому +1

    Szia Szilàrd!
    Nagyon szép a pàlya és ismét egy kiváló video.😉
    Melyik szakaszon, hol horgàsztatok, ha megkèrdezhetem?
    Üdv.: Pèter

  • @janoskis4954
    @janoskis4954 Рік тому +1

    Nagyon jó lett mennék én is bármikor!
    Szilárd mi volt a felszerelésed?Szokásos Italica?

    • @fteebee1
      @fteebee1 Рік тому

      Alcolyte, ha jól láttam.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszi és elhiszem 🙂
      A bot a másik szokásos Drennan Acolyte distance 3,90 az orsó Daiwa Tournament 4010QD

  • @bennelenni
    @bennelenni Рік тому +2

    December!😀

  • @rolandolle8218
    @rolandolle8218 Рік тому +1

    Igen legyen. Sőt. Megpróbálom én is.

  • @jozsefbekecs5857
    @jozsefbekecs5857 9 місяців тому +1

    Ha tudná, hogy a Promix Krill-kagyló ribed pelletet hogy húzzák a Tiszai márnák... :)

  • @FishingReelsView
    @FishingReelsView 4 місяці тому +1

    Nincs olyan hogy elég Dunai film készült már….NINCS!🙂🙂🎣

  • @patrikdudas3848
    @patrikdudas3848 Рік тому +1

    Az remeklenne egy decenberi márnás video

  • @szepesibela8461
    @szepesibela8461 Рік тому +1

    A Tisza-partján nötem fel de anno a Duna mellé sodort a háború szele. Közel 70 éve eszem a halat, talán ezért is lettem horgász. Szinte naponta a vízen vagyok de ha nem kell a zsákmány akkor kicsomagolatlanul marad a szerelékem. Köszönöm az élményt amit olymódon adni tudsz, hogy szinte a börödben érzhetjük magunkat. Szerinted azok a horgászok biztos, hogy "jobban" becsülik, tisztelik a természetet akik számolatlanul "fogják" a halat majd KEGYELMEZNEK mert nem kivánják megenni, s én vagyok a gonosz, telhetetlen öreg akinek még a marhalábszárból készült pörkölt sem elég? Tudom, mindegyik ujja fáj az embernek bármelyikre üt is, ezért duplán köszönöm a választ bármi legyen is az.

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      Köszönjük szépen az elismerő szavakat 🙂
      Én soha nem bántottam azt a horgászt aki ha jó ízűen megszeretne enni egy hal ételt, és ezért haza viszi. Sőt magamra szoktam azt mondani hogy Én nem vagyok normális, amiért imádom a halászlét, de nincs szívem agyon csapni érte a halat. A tavalyi karácsonyi halészléhez a piacon vettem egy pontyot a fogott busa mellé :-)))))
      A mértéktelen halpusztítást, a soha semmi sem elég, és a jó halas részeket meglepve mint a kormoránok, na azt nagyon el ítélem.
      Kívánok még sok sok szép horgászélményt és finom hal ételeket.

    • @szepesibela8461
      @szepesibela8461 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas Köszönöm...s valamit most elárulok "csak Neked". Tudjuk, hogy egy angol firma hozta nyilvánosságra s levédte azt az elméletet (rugós klipsz) aminek alapján megcsinált egy orsócsaládot. Eltöprengtem (magyar szürkeállomány!) majd megcsináltam másként, amihez kell ugye egy fix rész, a rugós rész helyett viszont egy ujjnyi gatyagumiból méretre szabtam egy gumigyürüt amit feltettem az orsóházra s felnyomtam a beakasztott zsinórig, hogy az soha ne poreghessen le róla. Tökéletesen müködik, de sokszor a közel 300gr-os ólmok dobása következtében levált a fix-rész, ezért kitörtem az original klipszet s a helyébe beimprovizaltam egy aktakapcsot (90 fokos szöget zár be az orsó házával) úgy, hogy elférjen müködés közben s ne legyen vastagab 2 mm-nél, hogy jól tartsa a beakasztott zsinórt. Megjegyzem, megvettem a balz---töl az ö original (lopott) "release clip"-es orsójukat de egy éles bevetés alkalmával mégis repült a botom s így maradtam a saját aktakapcsos megoldásomnál, amit tökéletesen be lehet állítani...húúú de bö lére eresztettem, de vigasztal, hogy sokat adtam volna ezért a léért (Kolumbusz tojása!) ha mondjuk 40 éve rátaláltam volna valahol ...technikai analfabéta vagyok, de ha valakinem az s belefúr az orsóházba az eredeti klipp melle vagy magassádában s behelyez egy megfelelöen hosszú vagy inkább rövid pöcköt (fej nélküli szögdarabkát) akkor már csak a gatyagumi kell hozzá, vagy valam amit majd valaki más kikisérletezik s elárulja nekem is (talán egy megfelelö méretü s vastagságó kerékpérbelsö?)...Nem pályázok szépirodalmi díjra, de ha csak egyetlen emberben gondolatot ébresztettem s eredményesen használni tudja már nem sajnálom amit ráfordítotamt a hátralévö kevéske idömböl, görbüljön s jó étvágyat!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +1

      @@szepesibela8461
      Köszönjük a horgászok, nevében. Bízzunk abban, hogy a dunai levegő és a finom halnak köszönhetően nem annyira kevés még az az idő 🙂

  • @gergoszendrei5054
    @gergoszendrei5054 5 місяців тому

    Nagyon jó film!
    Megkerdezhetem milyen bottal és zsinorral (méret is) horgászott Szilárd?

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  5 місяців тому +1

      Köszönjük szépen :-)
      A bot drennan Acolyte dist. volt.
      Már nem használom mert megszűnt a modell.
      Jelenleg Milo redvolution silent distance 3,90 120g amit használok és még jobb.
      A damil Daiwa tournament sf 0,23-0,26. A legjobb :-)

  • @szabolcspinter4078
    @szabolcspinter4078 Рік тому +1

    Ez a gáborkázás megalázó egy kicsit. Miközben Gábor kétszer akkora, mint te.
    De sokat lehet tanulni ebből a videóból is.
    Köszi

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      De feleannyi idős :-)

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому

      Köszönjük és nem annak szántam. Én ilyen vagyok akit szeretek azt így hívom. Jéger Szabolcs is sokszor volt Szabolcska.
      Itt is Én tanítom, sokkal fiatalabb, stílusosan neveztem így a Gábort akit tisztelek mint horgászt és mint üzletembert.
      Ő bevállalta, és sajnálom ha ez zavart :-)

    • @szabolcspinter4078
      @szabolcspinter4078 Рік тому +1

      @@MatchfishingSzarvas Akkor is 🙂
      Többször mesternek hívod magad közben, talán főnöknek is.
      Ha mások mondják rád, hogy mester jobban hangzik és hitelesebb is.
      Ezt építő kritikának szántam.
      Nagyon jók ezek a videók és, ahogy fejlődsz a filmezésben még jobbak lehetnek.
      További sok sikert!

    • @MatchfishingSzarvas
      @MatchfishingSzarvas  Рік тому +3

      @@szabolcspinter4078
      Nem veszem rossz néven sőt. Minden kulturáltan megfogalmazott kritika közelebb visz ahhoz hogy jobb legyen a műsor.
      Nem szoktam sztároskodni, viszont a kellő Önbizalom meg van bennem 🙂
      Ha valakit tanítok aki még sosem horgászott a Dunán és sosem fogott márnát ott joggal vagyok mester 🙂
      Ha egyedül forgatok sosem hangoztatom ki vagyok és miket értem el. Sosem olvasod és hallod hogy világ és európabajnok vagyok.
      Vannak olyan UA-camrek akik pl feeder mesternek hívja magát, van aki minden filmben kiírja hogy feeder specialista stb.
      De tényleg köszi, és hidd el ez a két délelőtt kegyetlen jó volt, brutálisan jó hangulatban telt el 🙂

    • @szabolcspinter4078
      @szabolcspinter4078 Рік тому +1

      Várom a következő szuper videókat.
      Hajrá Szilárd!