Köszönöm, igen csak rezonál. Ő a Szűz jegyű,valamikor sok pénzt keresett a munkájával, elismert ember volt, de hogy mit szúrt el, az előttem titok. Valóban keresi a kiutat. Tavaly beteg lett.
Vivi!Annak tükrében, amit tudsz rólunk,érdemes ezt újrahallgatnod,mert ez megint zseniális! :DD Nagyon köszönöm: )) ! Én nem tudom hogy miféle felhatalmazásod van, ekkora pontossággal belelátni helyzetekbe:D Gratulálok! :)) 🌸🦢💗Csilla Cseperke
Köszönöm szépen, részben rezonált velünk. Igen, sajnos börtönbe került egy kis időre, és most arra várunk hogy végre kikeruljon onnan. Nincs kommunikáció sajnos. 😕 Remélem, hogy minden rendben van nála😔 Ha esetleg lesz új esély közöttünk, én biztosan adok neki lehetőséget egy boldog életet élni ♥️♥️
Az én esetemben ez annyiban rezonál hogy szerintem eladta a lelkét az ördögnek amikor elvette a másik nőt akit nem szeretett, mert úgy gondolta hogy az segíti hozzá a vágyai beteljesüléséhez, ami persze anyagi természetű volt. Így is lett, a nő nevén van a hitel, aki azonban azóta sem tett két szalmaszálat sem keresztbe. Csak beleült a készbe, lusta is minden téren. Meglett a ház, a műhely, a vállalkozás a karrier, most már gyerek is van, de szerintem az asszonyka zsarolja. Sokat veszekednek. Azt nem tudom hogy törvénybe ütköző dolgot csinált e. De biztos vagyok benne hogy nem boldog. Hozzám is közeledik, tartjuk a kapcsolatot. Érzem hogy velem lenne boldog. De most persze nem tud lépni, sőt halvány fogalma sincs hogy szabadulhatna. Az igazságot nekem nem vallja be, csak reménykedni tudok hogy legalább magának bevallja...
Hálásan köszönöm minden szavad igaz! Volt páromról szólt ez a kirakás! Igen igy járt remélem egy életre meg tanulta ezt a leckét! Legyen szép a napod
Köszönöm, igen csak rezonál. Ő a Szűz jegyű,valamikor sok pénzt keresett a munkájával, elismert ember volt, de hogy mit szúrt el, az előttem titok. Valóban keresi a kiutat. Tavaly beteg lett.
Hú, ez nagyon ütős volt, de így van!...Köszönöm!🙏😌🥀
Fantasztikus vagy, köszönöm szépen
Köszönöm. Az én sztorim, én voltam az elszenvedője a súlyos tettnek..
Vivi!Annak tükrében, amit tudsz rólunk,érdemes ezt újrahallgatnod,mert ez megint zseniális! :DD Nagyon köszönöm: )) ! Én nem tudom hogy miféle felhatalmazásod van, ekkora pontossággal belelátni helyzetekbe:D Gratulálok! :)) 🌸🦢💗Csilla Cseperke
Köszönöm Csilla ☺️ Én sem tudom,hidd el. Csak azt tudom,hogy működik. És nagyon örülök,hogy segítehetek! ♥️
Nagyon szépen köszönöm
Részemről végeFINIS!!! Isten àldasa ràjuk!😇😇🍀✋🙏
Hálás szívvel köszönöm, a két kivetés egy ugyanaz személyről szól teljesen biztos vagyok benne.
Igen. Ez teljesen rezonált.
Igen ez nekem szólt. És jó lenne kibontani jobban.
Akkor pihenjen.
Köszönöm szépen neked, szép estét kívánok.
Hálásan köszönöm a kiadós jóslást
További kellemes időtöltést!😍😍
Köszönöm szépen! Szuper volt!❤️🙏
Köszönöm, de ahogy mondani szokták: ez a hajó elment... ⛵
Szerbusz szeretettel köszöntelek! Szép estét kívánok!🍀♏❤️✋🙏💟
Nagyon szépen köszönöm!❤️⚘️🙂
Köszönöm .
Nagyon köszönöm
Nagyon köszönöm. 🙏🙏💋❤️
Szia ! Nagyon szeretem a videóidat!🍀♥️✋🙏🦊
Köszönöm szépen 💖
Szia köszönöm 🙏 így igaz❣️
Hálásan köszönöm.
Köszönöm szépen, részben rezonált velünk.
Igen, sajnos börtönbe került egy kis időre, és most arra várunk hogy végre kikeruljon onnan.
Nincs kommunikáció sajnos. 😕
Remélem, hogy minden rendben van nála😔
Ha esetleg lesz új esély közöttünk, én biztosan adok neki lehetőséget egy boldog életet élni ♥️♥️
Köszönöm szépen.🌹🤗
Teljesen rezonalt csak annyi hogy egy másik nő börtönébe került (szerelmi mágia) köszönöm szép estét 😘😘
Az én esetemben ez annyiban rezonál hogy szerintem eladta a lelkét az ördögnek amikor elvette a másik nőt akit nem szeretett, mert úgy gondolta hogy az segíti hozzá a vágyai beteljesüléséhez, ami persze anyagi természetű volt. Így is lett, a nő nevén van a hitel, aki azonban azóta sem tett két szalmaszálat sem keresztbe. Csak beleült a készbe, lusta is minden téren. Meglett a ház, a műhely, a vállalkozás a karrier, most már gyerek is van, de szerintem az asszonyka zsarolja. Sokat veszekednek. Azt nem tudom hogy törvénybe ütköző dolgot csinált e. De biztos vagyok benne hogy nem boldog. Hozzám is közeledik, tartjuk a kapcsolatot. Érzem hogy velem lenne boldog. De most persze nem tud lépni, sőt halvány fogalma sincs hogy szabadulhatna. Az igazságot nekem nem vallja be, csak reménykedni tudok hogy legalább magának bevallja...
És azt kihagytam hogy a szerencsétlen csak dolgozik látástól mikulásig...
Én szűz vagyok és engem hagyott el.
Afelesege vagyok de nem tartom erőszak val magamhoz szerelmes menjen apicsaba nekem nemkel
Teljesen rezonált. ❤️
Késő, semmi sem késő! Igen köszi szia!!💟🍀😇💟🍀✋😇🌹🌹❤️
Igen ez igaz! Nincs esélye nàllam az àrúlónak!🍀♥️✋🙏🦊
😇
❤
Ismerős történet,csak én az igazat nem tudom,ezért készül elmondani!Kérdés mit tett,az döntő lesz!Bika no!Nyilas ffi!🙏🙏♥️♥️♥️
Köszönöm szépen; én földjelü vagyok, ő tüzjelú, kilépet nincs!
Kőszőnőm szépen drága🙏♥️
Igen Van ♑ ismerősöm!❤️♏🙏💟♑
Halak, lehetséges!💟🦊🍀✋👿🦊
Hát igen úgy szoktuk mondani eső után késő a köpönyég
Nálam elbukot így van. Minden eber azt kapja amit meg érdemel és amit teremtett magának. Nem volt őszinte
👍
Kőszőnőm igen! Szia!nincs folytatás
Sok igazság van a ki rakasban
Köszönöm, én vagyok bak. Soha nem lesz őszinte.
.”asszem” nálam is ez a helyzet.Ez a hajó elment ...🚢
😢
🙋♀️❣️😘💞☯️⭐️
Köszönöm szépen
Hát igen úgy szoktuk mondani eső után késő a köpönyég
Köszönöm szépen.