Szerintem top1 a Sidhe (Aos Sí)... nagyjából a Tolkieni tündékhez lehetne őket hasonlítani. Egy másik síkon élnek de van módjuk rá, hogy meglátogassák az emberek világát akiket legtöbbjük alsóbbrendűnek tart. Ha akarják az emberi szem számára láthatatlanok tudnak maradni, értenek a mágiához és kifejezetten szeretik a művészetet és a szépséget. Amiért hátborzongatónak tarthatják őket az a nyiluk, ami ha eltalál egy embert az az emberek számára láthatatlan sebet ejt, az áldozatot így ellátni sem tudják. Ezzel magyarázták a régi időkben a szélütést és a legtöbb hirtelen halálesetet is amire nem találtak magyarázatot. Illetve ott van még az a szokásuk, hogy ember gyerekeket rabolnak el és sajátjaikkal helyettesítik (kicserélik) őket. A sidhe gyermeken mágiát alkalmaznak amitől szülei előtt továbbra is saját gyermekükként jelenik meg, de természetesen az addig megtanult szavakat elfelejti, nincsenek meg korábbi emlékei és a két világ közti különbségeknek hála a mozgása is bizonytalanná válik stb stb... különféle gyermekbetegségek valódi okának azt gondolták, hogy egy sidhe gyerekcsere áldozata lett a család és a valódi gyermeküket már soha nem láthatják viszont. A sidhe ellen a vas és kőrisfa nyújthat védelmet, illetve ha alkut kötünk velük, ez azonban csak azoknak opció akikben ott lakozik a hősök vére. Ilyenkor teljesítik egy kérésedet de cserébe válaszolnod kell egy kérdésükre, rosszabb esetben párbajban le kell győznöd egy tagjukat. Mindkét esetben szinte esélytelen vagy, a sidhe-vel való találkozás szinte biztosan a haláloddal végződik. A legtöbb sidhe szeret szórakozásból ártani az embereknek, az elrabolt gyerekeket pl állattá változtatva házikedvencként vagy igásállatként tartják, ugyanakkor sok tagjuk szimpatizál az emberrel és óvja őket ahogy tudja, de például cseregyereket visszacserélni biztosan nem fognak ők sem. Vannak ismertebb alakjaik(Mint Ezüstkezű Nuada) és bizonyos források szerint a Banshee-k is a sidhe tagjai akik egy-egy család szolgálatában állva a közelgő halálra figyelmeztetnek(ami ekkor elvileg még elkerülhető). Így emlékezetből ennyit tudtam róluk írni. Érdemes utánuk járni amúgy, roppant izgalmas alakjai az ír mitológiának! :)
hát mi nem szótúk meg ünepelni szentpatrik napót de asztúdóm hógy amerikai akk meg szóták ünepelni szentpbalátóm trik napját irország hagyómányait ked ves zsóbór na talákózúk egy másik videó ban ked ves zsómbór balátóm a dig is Helló
SCP-000J ,,ELSŐ!" Besorolási osztály: Euclid Különleges Elzárási Eljárások: Jelenleg nem ismert olyan eljárás,mellyel SCP-000J -t el lehetne zárni. Leírás: SCP-000J feltehetőleg egy olyan pszichológiai jelenség, mely a különböző internetes platformokon arra kényszeríti az embereket, hogy egymással versenyezve beírják:,,Első!" SCP-000J első észlelése 2###. 06.##-én történt Olaszországban egy bizonyos #### #### által, aki egy népszerű videós, #### videója alá kommentelte az alábbiakat: A jelenség okára egyelőre nem sikerült rájönni,jelenleg Dr. #### és Dr. #### kutatják azt. Az alanyok a vizsgálat után D osztályú amnézia gyógyszert kaptak. Pillanatnyilag az sem biztos, hogy SCP-000J egy élőlény által gerjesztett jelenség ami távolról befolyásolja ezeket az embereket, vagy egyéb okból jön létre. Megjegyzés: Szemelvény Dr.### elektronikus feljegyzéseiből:,, Most már igazán elegem van ebből az ostobaságból. Minél előbb el kell törülnünk ezt az idegesítő jelenséget. A következőt aki ilyesmivel próbálkozik személyesen fogom alávetni a legmegalázóbb, legfájdalmasabb kísérleteknek." - D-1541: ,,Első!"
Magyar mítoszokról majd lesz?
A kertész es a kisemberkék 1959 gyerekorom egyik jó filmje volt a gargolyes is nagyon jo volt most is jo
Az ír népek legfijesztőbb lénye a kobold
Boldog Szent Patrick napot mindenkinek!
"You have to learn the rules of the game. And then you have to play better than anyone else." - Albert Einstein
Szerintem top1 a Sidhe (Aos Sí)... nagyjából a Tolkieni tündékhez lehetne őket hasonlítani. Egy másik síkon élnek de van módjuk rá, hogy meglátogassák az emberek világát akiket legtöbbjük alsóbbrendűnek tart. Ha akarják az emberi szem számára láthatatlanok tudnak maradni, értenek a mágiához és kifejezetten szeretik a művészetet és a szépséget.
Amiért hátborzongatónak tarthatják őket az a nyiluk, ami ha eltalál egy embert az az emberek számára láthatatlan sebet ejt, az áldozatot így ellátni sem tudják. Ezzel magyarázták a régi időkben a szélütést és a legtöbb hirtelen halálesetet is amire nem találtak magyarázatot. Illetve ott van még az a szokásuk, hogy ember gyerekeket rabolnak el és sajátjaikkal helyettesítik (kicserélik) őket. A sidhe gyermeken mágiát alkalmaznak amitől szülei előtt továbbra is saját gyermekükként jelenik meg, de természetesen az addig megtanult szavakat elfelejti, nincsenek meg korábbi emlékei és a két világ közti különbségeknek hála a mozgása is bizonytalanná válik stb stb... különféle gyermekbetegségek valódi okának azt gondolták, hogy egy sidhe gyerekcsere áldozata lett a család és a valódi gyermeküket már soha nem láthatják viszont.
A sidhe ellen a vas és kőrisfa nyújthat védelmet, illetve ha alkut kötünk velük, ez azonban csak azoknak opció akikben ott lakozik a hősök vére.
Ilyenkor teljesítik egy kérésedet de cserébe válaszolnod kell egy kérdésükre, rosszabb esetben párbajban le kell győznöd egy tagjukat. Mindkét esetben szinte esélytelen vagy, a sidhe-vel való találkozás szinte biztosan a haláloddal végződik.
A legtöbb sidhe szeret szórakozásból ártani az embereknek, az elrabolt gyerekeket pl állattá változtatva házikedvencként vagy igásállatként tartják, ugyanakkor sok tagjuk szimpatizál az emberrel és óvja őket ahogy tudja, de például cseregyereket visszacserélni biztosan nem fognak ők sem.
Vannak ismertebb alakjaik(Mint Ezüstkezű Nuada) és bizonyos források szerint a Banshee-k is a sidhe tagjai akik egy-egy család szolgálatában állva a közelgő halálra figyelmeztetnek(ami ekkor elvileg még elkerülhető).
Így emlékezetből ennyit tudtam róluk írni. Érdemes utánuk járni amúgy, roppant izgalmas alakjai az ír mitológiának! :)
Írországban halott menyasszony és Dullahan Erdélyben vérfarkasok és Drakula
hát mi nem szótúk meg ünepelni szentpatrik napót de asztúdóm hógy amerikai akk meg szóták ünepelni szentpbalátóm trik napját irország hagyómányait ked ves zsóbór na talákózúk egy másik videó ban ked ves zsómbór balátóm a dig is Helló
elsö
SCP-000J ,,ELSŐ!"
Besorolási osztály: Euclid
Különleges Elzárási Eljárások: Jelenleg nem ismert olyan eljárás,mellyel SCP-000J -t el lehetne zárni. Leírás: SCP-000J feltehetőleg egy olyan pszichológiai jelenség, mely a különböző internetes platformokon arra kényszeríti az embereket, hogy egymással versenyezve beírják:,,Első!" SCP-000J első észlelése 2###. 06.##-én történt Olaszországban egy bizonyos #### #### által, aki egy népszerű videós, #### videója alá kommentelte az alábbiakat: A jelenség okára egyelőre nem sikerült rájönni,jelenleg Dr. #### és Dr. #### kutatják azt. Az alanyok a vizsgálat után D osztályú amnézia gyógyszert kaptak. Pillanatnyilag az sem biztos, hogy SCP-000J egy élőlény által gerjesztett jelenség ami távolról befolyásolja ezeket az embereket, vagy egyéb okból jön létre.
Megjegyzés: Szemelvény Dr.### elektronikus feljegyzéseiből:,, Most már igazán elegem van ebből az ostobaságból. Minél előbb el kell törülnünk ezt az idegesítő jelenséget. A következőt aki ilyesmivel próbálkozik személyesen fogom alávetni a legmegalázóbb, legfájdalmasabb kísérleteknek."
- D-1541: ,,Első!"