A halál utáni lét misztériuma: felbomló éntudat, továbbélő lélek, antropomorfizált szakrális entitás

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 січ 2025

КОМЕНТАРІ • 152

  • @Cassandra5518
    @Cassandra5518 Рік тому +43

    Egy közúti baleset és az azt követő műtét következtében volt halálközeli élményem, mondhatnám, átlátogattam a túloldalra, de visszajöttem, pedig soha olyan jól nem éreztem magam, sem előtte, sem azóta. Utána jelentősen megváltozott az életem...

    • @pappmihaly3322
      @pappmihaly3322 Рік тому +2

      Én is láttam az alagutat, s olyan kellemes, boldogság volt ott, amit még sohasem éreztem előtte. Mikor visszahoztak, fel voltam háborodva, hogy miért ébresztettek fel, mikor olyan "szépet álmodtam". Szóval nem tudom mi lehet odaát...

    • @Cassandra5518
      @Cassandra5518 Рік тому +3

      Erről R. A. Moodynak több, a témát szinte kimerítő könyve jelent meg. A túlélők élményeit kb. 15 pontba szedte. Egyébként én nem alagutat láttam - viszont magamat 3 alakban -, hanem abszolút fehérséget, ahol nem volt sem lent, sem fent, és hangtalan kommunikáció élményem is volt. És a jogosítványom megújítását csak kerülőutakon sikerült megújíttatni, mert az orvos látva a leleteimet kíváncsiskodott a baleset körülményeiről. Ezután megtagadta az érvényesítést :)@@pappmihaly3322

    • @deusexmachina_
      @deusexmachina_ 8 місяців тому +1

      ​@@Cassandra5518Akkor lètezik ?Találkoztál a szeretteiddel?

    • @Cassandra5518
      @Cassandra5518 8 місяців тому +1

      @@deusexmachina_ Nem, de mindenkinél más az élmény. Raymond Moody több könyvet írt erről, melyekben leírta az érintettek összegyűjtött beszámolóit. Általában 15 élményt nevesített, nálam azoknak kb. a fele volt. Például testen kívüli állapotban egyszerre láttam magam egy rózsaszínű ravatalon és felette hófehér lepelben lábaimat összekulcsolva "ültem", és néztem a ravatalt. Nem voltak dimenziók, csak csend, tündöklő, megnyugtató fehérség.

    • @deusexmachina_
      @deusexmachina_ 8 місяців тому +1

      @@Cassandra5518 Köszönöm a válaszod!Erről mi a véleményed?ua-cam.com/video/qKSiP0hSiCE/v-deo.htmlsi=Ux5QSzms4-Ao7Baj

  •  Рік тому +5

    Jó volt ezt a beszélgetést is hallgatni. Bele szoktam olvasni a kommentekbe is, mert egy Puzsér videó alatt gyűlnek össze azok az emberek, kiknek szintén van szókincse. ✌️

  • @bencekovacs2236
    @bencekovacs2236 Рік тому +31

    Pont jo tema egy durva masnapossaghoz

  • @csgabriella5658
    @csgabriella5658 Рік тому +9

    Ez az élet NEM a valóság.
    A tudatunk NEM fizikai (eredetű).
    Odaát VAN az igazi Élet, ahol mindenki megtudja,hogy az Élet örök. Ezt már itt is meg lehet tudni és érteni, de csak az Istenben való hit által.
    Sok ember és ez a beszélgetés is, ott hibázza el, hogy kihagyja a hitet az Életből. A jó hír az,hogy bárki bármikor változtathat, és elkezdhet Isten felé fordulni. Le a tévhitekkel és hajrá!

    • @akosgyulai
      @akosgyulai Рік тому

      TUDOMÁNYOS VAGY TUDOMÁNYTALAN
      Tudománytalan: Laplace U=0 az egyenáramú tér leírására, ahol az U potenciál a végtelen alacsony frekvenciás térre, mint egyenáramú térre igaz, a tér minden pontjában, amely lehetőséget jelent az áram terjedésére a végtelen térben.
      Tudományos : Laplace U=0 az egyenáramú tér leírására, ahol az U potenciál csak a tényleges 0 frekvenciára igaz, ahol a 0 frekvenciát nem értelmezhetjük úgy, mintha az végtelen alacsony frekvencia lenne (mert arra teljesen más diff. egyenlet érvényes) továbbá, az egyenlet nem igaz a tér forrás(nyelő) pontjára sem, az nincs értelmezve. Nem tudhatunk meg semmit a forrás felépítéséből, anyagából, mikor történt a bekapcsolás, ki kapcsolta be, természetes-e, vagy mesterséges az áram bevezetése. Annyit tudunk, hogy pontszerű. Fontos megjegyezni, hogy a differenciál- egyenlet megoldásával kezelni tudjuk a homogén, rétegzett, inhomogén, anizotróp, 1-3 dimenziós tereket. Viszont a forrás megismerése egyik esetben sem lehetséges. Azt persze nem zárja ki, hogy másik egyenlettel vizsgáljuk a forrás viszonyait. De, akkor ez egy más folyamat, amelynek szintén lehetnek nem értelmezett pontjai.
      A KELETKEZÉSI ELMÉLETEK Több olyan ponton átlépnek, ahol nincsennek értelmezve, a hozzászólók ezt nemes egyszerűséggel elhallgatják, úgy tesznek, mintha nem is tudnának ilyen pontokról. Enélkül pedig a látszatra tudományos elméletek, még nem lesznek tudományosak, legfeljebb egyes szakaszaikban.
      Én ezek közül a pontok közül egyet emelnék ki az „időtlen idő- a konkrét idő, a végtelen tér és a véges tér (amelyet általában leegyszerűsítve csak térnek mondunk) speciális helyzetét. Az ezekből adódó 0 időpont és 0 tér, mint lehetőség nincs a teremtett világ terében. Ez az anyag világban nincs értelmezve, ránk van bízva hitként (Istenhit, vagy materialista hit) De jobb, ha a teret lehetőségként tekintjük, például a fotonok terjedési lehetőségét, ami véges lehet csak. A misztérium valóságos. (Isteni, vagy „anyagi”, egyszerűen nem is lehet kérdéses tudományos alapon)
      Ezt tovább magyarázni nincs értelme, és arra azt mondani, hogy ez tudományos, az színtiszta tudománytalanság, bármennyire is erőlködik valaki. A többi ilyen nem értelmezhető ponttal éppen ezért nem is kívánok foglalkozni.
      A TEREMTÉS Dimenzióváltást jelent, amelyben a fogalmak más jelentést kapnak, ugyanazon fogalmak használata képtelenség az én felfogásom szerint egyetlen folyamatban.
      Ezért van az, hogy egyszerre igaz, hogy a tér végtelen, meg az is, hogy véges. Attól függ, honnan nézzük…..

  • @csabadobo3939
    @csabadobo3939 Рік тому +18

    Rilke mondja: Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Csak egyetlenegyszer. Minden csak egyszer.
    A küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, meghalva élni.
    A pillanat. Ez a személyesség. Egy. Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet. Szeretni.
    (Hamvas Béla: Unicornis)

    •  Рік тому

      Felemelő gondolatok.

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos Рік тому +35

    Valóban nagyon izgalmas eszmecsere. És én szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak a saját egyéni véleményem. Agykutató sem vagyok, csak egy mezei intenzíves és altatóorvos.
    Bizonyítani sem tudom érveim helyességét, de…. Szilárd meggyőződésem, ezt valahol érzem, hogy a gondolataink nem az agyból származnak, mert a gondolataink finomságát, végtelen szárnyalását szerintem nem lehet megmagyarázni véges számú idegsejt működésével. Az agy egy közvetítő szerv, amely valami számunkra érthetetlen dologgal tart kapcsolatot. Adóvevő. A feladata a test koordinálása. Nem több. Aki a gondolatot vagy érzelmeket az agyban keresi, az olyan, mint aki az Erős Antóniát elkezdené a plazmatévéjében keresni.
    Agysérülések. Ha a rádiómat, amelyben sem a Robi, sem az Oszi, sem a Dávid (akinek innen üzenem, hogy nagyon szimpatikus) nincs benne fizikailag, szétverem egy kalapáccsal, akkor persze, hogy kicsit rosszul fog szólni a műsor, végső esetben sehogy. De Robi, Oszi és Dávid attól még ugyanúgy beszélgetnek tovább, csak az én rádióm sérült.
    Nem hiszem, hogy valaha is le tudjuk írni agyi szinten a tudatot. Nem hiszem, hogy valaha is modellezni tudjuk. Nem hiszek a mesterséges intelligenciában sem olyan értelemben, hogy annak a robotnak valódi tudata lenne.
    Nem hiszek abban sem, hogy a szabad akaratnak valaha is meglesz az idegrendszeri szinten való magyarázata, mert egyszerűen nem lehet sem a tudatot, sem a szabad akaratot digitális mechanizmusokkal neuronok aktiválódásával avagy gátlásával lekövetni. Mi az akarat egyáltalán, hogy jön létre? Mi az élet? Mitől él az anyag?
    Ez egy megérzés a részemről.
    Azon kívül az egész, minket körülvevő világ ordít a magyarázatért. Hiába van az, hogy az emberiség elmebeteg, egy bíróságon felmentenék azzal, hogy “nem beszámítható”…. Mégis az ember és az egész világ egy csoda. Tökéletes renddel, amit az emberiség persze már szétba…tt. Ordít, hogy ezt valaki alkotta. Namost, ha létezik az alkotó, akkor az jó eséllyel a teremtő Isten/Tudat/Örök fény amiről a szent iratok is szólnak, Biblia és tsai. Akkor már csak egy lépés, hogy erős meggyőződéssel higgyünk a halál utáni életben. Mert a gondolat és a tudat nagy valószínűséggel és érzésem szerint nem az anyagvilágból ered. Akkor viszont meghalni sem tud. Tovább él.
    Egyszer beszélgettem a Robi által is nagyrabecsült Laár Andrással. Pont erről beszélgettünk. Szerinte megéljük a halálunkat. Mert a tudat marad.
    Megnyugtatott a véleménye. Látásmódja. Persze, nyilván ezt is szeretnénk. Vigasztalni próbaljuk magunkat az elmúlástól való félelmünkben. Ez is benne van.
    De akkor is van egy olyan érzésem, hogy a tudat, lélek, szabad akarat, érzelem és gondolat nem magyarázható sem az aggyal, sem a kémiával.
    Ajánlom mindenkinek Balogh Béla műveit és előadásait. A Végső valóság c. művét. Nyilván nem tudományos mű, de eléggé ésszerű a gondolatmenet, ahogy eljut a számunkra megnyugtató következtetésekig…

    • @kisslaszlo2558
      @kisslaszlo2558 Рік тому +6

      Ez a vélemény magában kitesz egy műsort. Nincs mit hozzáfűzni, egyetértek.

    • @AndorSolymos
      @AndorSolymos Рік тому +2

      @@kisslaszlo2558 köszönöm szépen! Igazán jó ezt olvasni! 🤗

    • @mpytyu_
      @mpytyu_ Рік тому

      Az érzelmek szerintem evilági dolgok. A mindenségben nincs érzelem, csak a minden. Az érzelmek (lélek) a testünk és a tudatunk (szellem) által alkotott híd. Vannak olyan élőlények, egysejtűek, amiknek nincs lelke, csak tudata, ami meg csak "testből" áll, azok az atomok, kövek stb. Nekünk van testünk, szellemünk és ezáltal lelkünk is. Halálunk után úgy hiszem a lelkünk és szellemünk is feloldódik a mindenségben és ezáltal megszűnik az ego.

    • @AndorSolymos
      @AndorSolymos Рік тому

      @@mpytyu_ oké! Ez is egy megközelítés. Én ebben nem hiszek. Jobban mondva, nem ebben hiszek. Véleményem szerint ennek így nem is lenne sok értelme. Abban biztos vagyok (ebben hiszek), hogy a személyiség és a tudat megmarad. Hogy ego-n mit értünk, az egy más kérdés…

    • @mpytyu_
      @mpytyu_ Рік тому +2

      @@AndorSolymos Szerintem annyi értelme van, hogy amíg olyan élőlény, aminek nincs lelke, érzése, csak tudata, ha az meghal, az is a mindenségbe fog tartozni, hiszen nem tud máshova, és nem csak a lélekkel rendelkező élőlények. Szóval, nem kell személyiség meg lélek az evilági létezéshez, akkor miért lenne szükség a túlvilágihoz? Számomra kiábrándító gondolat, hogy ha meghalunk, ugyan olyan érzelmes lények maradunk, csak nem lesz testünk hozzá, ennek nem látom értelmét, hiszen érzelmünk ehhez a világoz és annak fizikájához, kihívásaihoz, megtapasztalásáaihoz kapcsolódik.

  • @CS-amegmondo
    @CS-amegmondo Рік тому +5

    Én csak azt mondom, hogy azzal is meg kell bírkóznunk ha hívők vagyunk ha nem, hogy van valami a halál után meg azzal is, hogy ha nincs. Egy biztos, hogy éltünk az a lényeg ez 100%, mert sok szép dolog van.

  • @jaskoanna7774
    @jaskoanna7774 Рік тому +18

    Izgalmas ez a beszélgetés. Sok mindenben én is így gondolok a létezésre és a halálra.

  • @Kayronator
    @Kayronator Рік тому +4

    Tetszett a beszélgetés, főleg a szabad idézet a Tao Te Ching-ből.

    • @innenafotelbol
      @innenafotelbol Рік тому +1

      Agyagból formálják az edényt, de benne üresség lakik

  • @Proverbs3198
    @Proverbs3198 Рік тому +11

    "Nincs üdvösség senki másban (csak Jézusban). Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk." (ApCsel. 4,12)
    Prédikátor könyve 12:7
    "A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta."

  • @JuditNadu
    @JuditNadu Рік тому +3

    Nem kell gyanakodni azokra, akik tudják, mi van az élet után. Még az előző saját halálunkat is végig lehet élni. Ezt azok nem tudják, akik még nem tapasztalták, ők viszont alázattal, mély megértéssel igyekezzenek belső úton ennek utánajárni, mert a halál nem szomorú, nem boldog, egyszerűen csak egy állapota a létnek, amire fel kell készülni. Minden kultúrában, vallásban több kilépési pont létezik, és te döntöd el, melyiken lépsz ki. Ez a végleges viszont nem azt jelenti, hogy az a legmegfelelőbb a továbbiakat illetően. Ha felkészületlenül ér, akkor zavartan, bűntudattal, félelemmel, aggodalommal lépsz át a másik oldalra, amely hatással lehet az ott töltött időre és a folytatásra.

  • @zsoltzachar4328
    @zsoltzachar4328 Рік тому +2

    Ha nekem van vmi bajom, betegségem, ami egyenes út a sír felé, akkor leginkább a szeretteimet féltem/sajnálom, mert ők fognak szenvedni, nem én. Én megszabadulok a fájdalmaktól. Ők meg kénytelenek lesznek eltemetni a szerettüket. Ez így van, mióta világ a világ.

    • @zsoltzachar4328
      @zsoltzachar4328 Рік тому +2

      @@vicasz 55 vagyok és nem pont egészséges. Mindentől függetlenül állítom, amit írtam. Nem én fogok szenvedni, hanem azok, akik elveszítenek.

  • @janoskurucz793
    @janoskurucz793 Рік тому +2

    Hát ha a személyiség szétesik, ahogy mondta Robi ,,szétmállik'' akkor tulajdonképpen mindegy, hogy mi éli túl a test halálát, gyakorlatilag megszűnűnk létezni. Én úgy fogom fel a halált, mint a nem létezés állapotát.. Tehát ahogy nem léteztem, születésem előtt például 100 évvel, ugyanúgy nem fogok létezni a halálom után sem. Én nem hiszek abban, hogy a tudatom túl éli a test halálát, ezért értelmezem a halált úgy mint a nem létezés állapotát. Én nem félek a nem létezéstől, vagyis a haláltól. Én csak azt a szenvedést nem szeretem ami az élő embert érheti. Az rosszzabb mint a halál. Nem hiába mondják a halottról, hogy megboldogult. Ehhez kapcsolódóan nem hiszek Istenben sem, mert ha létezne Isten nem lenne sem szenvedés, sem halál sem. A fizikai törvények határoznak meg mindent, azt is, hogy mikor halunk meg. És ahogy fejlődik az emberi tudomány ez egyre nyílvánvalóbbá válik. Tulajdonképpen emiatt a világ se nem igazságos, se nem igazságtalan, legalábbis a fizikai törvények szemszögéből nézve. Csakis a fizikai törvények érvényesülnek és mi nekünk nincs hatalmunk felette. A fizikai törvények uralnak minket és ki vagyunk ennek szolgáltatva. Ez az igazság.

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos Рік тому +2

    Puzsér Róbert az az ember, akinek mindig kiváncsi vagyok a véleményére, de szerintem most ökörségeket beszél...

  • @Tejeskovászosuborka
    @Tejeskovászosuborka Рік тому +8

    Hagyma közepén nincs űr, ott egy csíra van. A küllök nélküli kerék stabil. Gondolj a vonatokra. Mi lenne ha küllövel, ( könnyítéssel) készítenék?

  • @innenafotelbol
    @innenafotelbol Рік тому

    29:21 igazán kurvajó Robi, hogy Az út és erény könyvéből ezt a szuper verset fejtegeted.

  • @akosgyulai
    @akosgyulai Рік тому +3

    Kedves Robi én nagyon sokszor nem fogadom el a véleményed. Most viszont. nem tudom, hogy tudod-e vagy sem, de lényegében a teremtés (Isten) elméletén állsz, vagy közel ahhoz.
    A vitatkozóknak mondom, a végről önmagában úgy beszélni, hogy a kezdetről nem beszélünk, teljesen értelmetlen. Márpedig a kezdet (idö-függvény) a null pontban nincs értelmezve a természettudományban. A matematikában ezt egy üres kis karikával jelöljük. Ha tehát nincs értelmezve azt gondolhatjuk,(hihetjük), amit akarunk.(Vagy Istenhited, vagy materialista hited van, de ez a pont hit kérdése) A világ keletkezését megpróbálják a végtelen távolságba kitolni, de a végtelen nem létezik, mert a mindenkori világmindenség is véges. Ez igaz a világra és igaz az életünkre. A természettudományban a világ keletkezésére nézve van olyan elmélet, hogy a világ ciklikusan újra és újra keletkezik és elmúlik, de a kezdet problémáját ez sem oldja meg, csak jobban hihetővé teszi. Kicsit olyan, mint amikor ezermilliárdokról beszél az ember, ennek nagyságát nem érzi, belenyugszik. Viszont az az érdekes, hogy a reinkarnáció hite az előbbi magyarázatnál sokkal régebbi. Tehát a természettudomány ezzel a keletkezési magyarázattal mintegy utána ment a reinkarnáció hitének. Nem fordítva, ahogy azt sokan gondolják De a nem értelmezett kezdeti pont kérdése attól még nincs feloldva.
    A vallás használja a kettős természet fogalmát. Jézusnak kettős természete van ember(hiszen megtestesült) és Isten(fia). Ha vallásos, valaki, ezt el kell hinnie, a materialista(ateista azt mondja micsoda marhaság ez). És ha ezt valaki száz évvel ezelőtt az anyagi világra mondta volna ezt a kettős természetet, akkor hülyének nézik.
    A foton( a fény) az kettős természetű: részecske is, meg hullám is. De a relativitás elmélet óta inkább azt mondjuk, hogy a foton az képesség(rezegni képes) lehetőség( térben a mezőben terjed) együttese. De ugyanez vonatkozik egy szekrényre is( képessége van, gondold végig) és lehetősége ehhez a képességhez( ha nincs ajtaja, nincs lehetősége a ki-és betárolásra), tehát nem szekrény, azaz nincs.Tehát a vallás itt is megelőzte a tudományt ezzel a fogalommal. Másik vegyük a Szentháromságot (mondja az ateista micsoda "marhaság"). De nézzük a három dimenziós teret, ezzel még tudunk mit kezdeni( a matematikában ez egy 3X3 mátrix-al leírható-x, y, z tengely, és tudunk ezekkel műveleteket végezni), de mit tudsz kezdeni egy akár n dimenziós térrel, pedig van n dimenziós mátrix, amivel szintén tudunk műveleteket végezni, tehát az én számomra létezik, aki meg nem ismeri a "magasabb" matematikát az ő számára nem létezik, tehát legfeljebb elhiheti, hogy van ilyen. És ha nem találkozik ezzel a fogalommal, akkor azt mondja nincs ilyen tér( néz jobbra, balra, nézz előre , hátra, nézz lefelé, fölfelé) a tér háromdimenziós.( de ha lehetőségként szemlélem, máris lehet n dimenziós). Viszont a földi térben élő emberben csak ez a három dimenzió tud megjelenni és ő bizton állítja, hogy márpedig így van.
    De nézzük, mit mond a teremtéselmélet: Isten a sötétséget a fénytől elválasztotta. Mit mond a természettudomány: az első részecske a foton(fény), addig csak sötétség volt. Nem folytatom, de folytathatnám.
    Amikor Robi azt mondja, hogy mindenkiben van valami közös("lélek") , azt kapnia kellett.( A teremtéselmélet szerint ezt Istentől kapta), ha nem kapta volna valakitől, a halál állapotától, hogy is lenne értelme erről beszélni. Nem a vallás, hanem bölcselkedés alapján jut erre a gondolatra. De én itt feltenném a kérdést, ha ez a szerinte "lélek valami" csak úgy üresen tér vissza, akkor mi értelme volt, hogy éljen, mert az értelmet általában nem tagadja, mert ha tagadná, akkor magát a megszületést tagadná.(az emberi élet értelmét tagadná). ITT TESZI KEREKKÉ AZ EGÉSZET A VALLÁS.
    Én itt csak egy vázat adtam a további vitához. Tehát a vallás lényegét nem az emberek találták ki. A többféle formáján lehet vitatkozni. A VITÁNAK VISZONT CSAK AKKOR VAN ÉRTELME, HA FELKÉSZÜLTEK VAGYUNK AHHOZ., mert, hogy ez így hülyeség, meg úgy hülyeség, az nem vita........ Amiben én előrelépést látok, hogy a bölcseletet vagy megerősíti, vagy cáfolja a természettudományok fejlődése, ez tisztán az ókori bölcselkezéshez képest újat jelenthet, viszont a valláselmélet tanításait semmiben nem gyengíti.

    • @mpytyu_
      @mpytyu_ Рік тому +1

      Nem teljesen értem amit írsz, de ez az én bajom, csupán annyi lenne a kérdésem, hogy szerinted csak az embernek van lelke és ez ad értelmet mindennek, vagy van lelke egy kutyának, egérnek, póknak, amőbának, vírusnak is, és ha igen, azoknak milyen értelmet társítasz?

    • @akosgyulai
      @akosgyulai Рік тому +1

      @@mpytyu_ Ha már kérdeztél, azért újra mégis megemlítem, és a keletkezési elmélet szerint. Az idő és a tér sem létezett a világ keletkezése előtt. Hát mi is volt akkor azelőtt. Azt mondják, hogy egyetlen végtelen kicsi pontban , végtelen nagy sűrűséggel minden benne volt, amiból a világ egy nagy robbanással keletkezett. ( A nagy bumm elmélet) . ez egy feltételezés, mert valamiből a világ csak létrejött. Csak éppen nem létezett sem az idő sem a tér. No de hát valahol ennek lennie kellett. De ha nem volt tér , akkor hol lehetett. A hol kérdésnek csak akkor van értelme, ha már volt tér. De nem létezett idő sem, csak a robbanás után. Sok mindent kihagyok, amikor megjelent a foton (fény), mivel a foton képessége a periódikus rezgés( a rezgés időbeli folyamat), tehát volt már idő is meg tér is, ahol a rezgés lejátszódik. Próbáljuk meg innen visszafelé menni a van állapotból a nincs felé, mert az lenne a nulla pont. De a nincs állapothoz nem tartozhat sem idő , sem tér, hát akkor mi is az a nincs állapot. Az az állapot amikor végtelen kis pontban van benn a minden, amiből aztán magától létrejön a világ, amelyet a legtöbb ember végtelen nagynak gondol. De mitől indul be a robbanás, mert hát idő nincs, tehát nincs időben lezajló folyamat, ami ezt létrehozná. A természettudomány a robbanás utáni állapottal egy "bizonyos kis idő után tud csak mit kezdeni, és onnan már meg is lehet sok mindent magyarázni. Tehát röviden a világ keletkezése előtt kellett valaminek lenni, amiről nem tudom, hogy az micsoda. A teremtési elmélet azt mondja, hogy ez nem micsoda, hanem kicsoda.(az örökké való Isten, szellemi lény, amelynek a lényege a szeretet, maga a SZERETET. )
      A TEREMTÉS ELMÉLET: A világ tehát teremtéssel jött létre, Isteni akaratból, melyet a kinyilatkozás leír, és úgy írja le, hogy ez egy időbeli folyamat, ahol az anyagi világ léte után az élet is teremtéssel(Isten akaratából) jön létre.: Először ezt, aztán azt mint élőlényt és ennek a végén az embert saját képére,, és hasonlatosságára. (az ember a végére kerül, mint a törzsfejlődésben), tehát az ember a lelkét Istentől kapja, ezt csak az emberre mondja. A LÉNYEG A TEREMTÉS NEM PILLANAT MŰVE, nem olyan mint amikor a bűvész kalapból elővarázsolja a nyulat. A kinyilatkozással mindezt az időbeli folyamatot le kell írni, de azokkal a fogalmakkal, amelyeket az ember abban az időben ismer. De nem ismerte sem a foton fogalmát, az anyag felépítését, meg hát a törzsfejlődést, ÉS SOK MINDENT MÉG MA SEM ISMER. Viszont az ember feladatként kapta a világ "megismerését" persze benne a törvényeket is. Az ember nem tud törvényeket létrehozni, csak megismerni, az pedig nem teremtés. A TEREMTÉS AZ EMBERT SZINTE VÉGTELENÜL MAGASRA EMELI, amely "magasság" eltér az állatvilágtól. Sőt olyan magasra, hogy végül is örök életet kaphat, s így csaknem isteni lesz (időtlen). Szabad akarattal és felelősséggel, az utóbbit az ember szereti elfeledni. Az ember még azt a lehetőséget is kapja, hogy robotokat készíthessen, de lelket nem tud bele adni. Részletek a Bibliában. A keresztény tanítás szerint a sokféle vallás közül az egyetlen , amelyet Isten és nem próféták(Krisztus alapított) a kereszténység, de az Istenhitnek valamilyen formája más vallásoknál is létezhet, tehát azt a bizonyos "magasságot" mindenki megkaphatja ,elérheti, ha törekszik az igazság megismerésére, tehát minden jóakaratú ember számára nyitott a lehetőség. Kicsit több, mint amit kértél, én jóakaratot feltételeztem részedről.

    • @mpytyu_
      @mpytyu_ Рік тому +2

      @@akosgyulai Köszönöm a választ :)
      Én tovább mennék kicsivel. Ha a foton a legkisebb elem amit említettél, akkor én még mélyebbre mennék, a kvantum világba. Oda, ahol egyszerre lehet több helyen egy kvantum, ahol energiák, rezgések, húrok vannak. Egy olyan világban, ahol egy dolognak több létezése is lehet, nem csak "igen" és "nem", hanem egyszerre akár mindkettő is lehetséges - erre épülnek a kvantum számítógépek. Szóval én hiszek a végtelenben, a kör is végtelen részre osztható pl.,de hogy ez hogy jelenik meg a mi ismert világunkban? Hát itt sehogy, a végtelen csak a quantum világban lehetséges. Én úgy gondolom, hogy minden ami létezik, az a végtelen "adat"-ból ered, a valami és valami hiányából. Ha feltételezzük, hogy létezik a végtelen adat, az alkothat olyan halmazokat, struktúrákat, fraktálokat, amik képesek anyagokká, atomokká összeállni - ezt nevezem információnak. A rezgés vagy energia is minimum két értékből áll, szóval a mindenségen, az adaton túl már csak a bináris világ létezik.
      Amiért én ebben hiszek, hogy ha feltételezzük azt, hogy létezik a végtelen, akkor szinte biztos, hogy Isten is létezik benne, hiszen Isten is lehet egy fraktál, ami olyan bonyolult, hogy képes alkotni, de ez az Isten nem olyan, mint amiket a vallások leírnak, inkább egy teremtő. Fizikai világunk szabályokra épül, bináris szabályokra, így itt nem jöhetnek létre olyan isteni lény, ami képes az egész univerzumot átlátni. Létrehozhatunk mesterséges intelligenciát, vagy összekapcsolhatjuk kollektív a tudatunkat majd egyszer a jövőben, de az akkor sem lesz mérhető azzal az Istennel.
      Mi is elsősorban adatból, információból épülünk fel, mint minden a világon. Amikor összeállt két érték és halmazba tömörült és megszületett az energia, akkor létrejött az idő és a tér, hisz amíg egy kvantum akár több helyen is létezhet ugyan abban az időben, addig nincs tér és idő se, azt csak a megfigyelő látja annak. Azután szépen sorban jöttek a fotonok, atomok, molekulák, csillagrendszerek és az univerzum.
      A bináris világunkban az élet/halál kettőse is benne van, ezért törvényszerűen létrejöttek az élőlények több milliárd év múlva (ehhez kellett ugye a szén hármas kötése, ami csak a felrobbanó csillagok után képződik, cukor, alkohol, víz stb. amikből létrejöhettek az első aminósavak és így tovább...). Azon élettelen dolog, ami rendelkezik szellemi tudattal élőlénnyé vállnak. Kezdve a legprimitívebb sejtmaggal rendelkező élőlényig, ami inkább hasonlít egy robotra, egy önmagát fenntartó, másoló folyamat. Ezek az élőlények egyre fejlettebbek lettek, ahogy a körülöttük lévő energiához hozzájutottak, többet tudtak felvenni, így a több információ létrehozta az evolúciót. Az evolúció hatására megjelent a fejlettebb élőlényekben a lélek. A lélek a fizikai test és a szellemi tudat közti híd, ami a körülvevő világ megértéséért, a szubjektumért felel.
      Szóval, összefoglalva, mindannyian adatból épülünk fel, és miután valami a bináris világunkban megjelenik, abban a pillanatra létrejön a másik értéke, az entrópia. Minden ami megsemmisül, nem a semmivé alakul, hanem újra a végtelen adat részévé válik. Ha hívő az ember, akkor előtte akár istennel is találkozhat, ám Isten is csak abban az eseten létezhet, ha felette viszont a végtelen mindenség van.
      Én is bocsánat, ha kicsit hosszabban írtam le az álláspontom, de úgy gondolom, hogy ebbe a teóriában épp úgy elfér egy Isteni jelenlét és az evolúció, ami azért elég jó :)

    • @akosgyulai
      @akosgyulai Рік тому +2

      @@mpytyu_ köszönöm a válaszod, köszönöm, mert érdekes. Bár én inkább arra hajlok, hogy a foton(kvantum) kettős természetét úgy tekintsem, mint a képesség és lehetőség ( tér, mint közvetítő közeg, terjedési lehetőség az elektromágneses hullám számára) szimbiózisát. Ebből most a kettős természetet emelném ki, amely a keresztény vallásban kétezer évvel ezelőtt megjelent, merthogy Jézusnak kettős természete van, megtestesült, tehát ember, és Isteni, mert Isten(fia). Kicsit hasonló a Szentháromság fogalma, az még tágabb. Mindezek az emberi ésszel nem megfogható fogalmak már akkor megjelentek, amikor az anyagi világról még szinte semmit sem tudtunk. (ennek azért feltehetően van valami oka). A végtelent én, mint geofizikusmérnök másként közelítem meg. A matematikában ez egyszerű, de a világmindenségben már nem ennyire, hiszen örök téma, hogy tágul, vagy szűkül. Másrészt mégis mintha kézzel foghatóan megjeleníthetném. Foglalkozom az elektromossággal, mint mérési módszerrel, a mért adatokkal a modellparaméterek meghatározására az inverz feladat megoldásával, beleértve a hibák becslését és egy kicsit az ideghálózatos(intelligencia) megoldással(inger-ideghálózat- reakció, másként adat-belső rész- paraméter becslés: információfeldolgozással. Így dolgoztam ki egy új módszert a Covid járvány komplex becslésére a sokféle tényleges adatrendszer joint elve alkalmazásával.
      A legegyszerűbb mérés forrás és nyelő egy-egy elektróda, potenciálkülönbség mérés de másik két elektródával. Ha elég távol viszem a forrástól a nyelőt és a potenciál mérő elektródák egyikét is( ezt mi kételektródás elrendezésnek hívjuk, és mindkét elektródára azt mondjuk hogy a végtelenben van.( a mérhetőség szempontjából mondhatom). Azaz "létrehozom" a kvázi végtelen távolságot már néhány százméteres távolságban. A forrásközeli elektróda igy "potenciált" mér lényegében. A két távoli elektróda távolsága egymástól lehet néhány centiméter, vagy akár néhány méter.Tehát a kvázi végtelenben a kétféle elektróda távolsága egymástól néhány centiméter , vagy méter esetében , nem meghatározott a forrás és potenciál elektróda szempontjából. Ahogy a távoli elektródákat tovább távolítom a mérő helytől egyre jobban megközelítem a "valóságos" végtelent, és ott a meghatározatlanságot. Érzékelem, látom a végtelen határozatlanságát, attól függően, hogy milyen pontossággal végzem a számításokat egy bármilyen háromdimenziós térben.
      Ha jól gondolom a Te megközelítésed bölcseleti az én megközelítésem hitbeli. Köszönöm az eszmecserét. ákos

    • @akosgyulai
      @akosgyulai Рік тому +2

      @@mpytyu_ Kedves István, vacsorám közben gondolkodtam, hogy nálad hol is van az a bizonyos 0 pont. Talán megtaláltam: Amikor összeállt két érték és halmazba tömörült és megszületett az energia, akkor létrejött az idő és a tér,.......... Mit jelent ez az AMIKOR és az az érték hol volt, és miért jött el az a bizonyos amikor? Mert hát talán ez az a bizonyos Kezdet pont, amit a nagy bumm esetén is kerestem. Mennyivel több ez annál a kinyilatkozásnál, hogy "VAGYOK AKI VAN?" és éppen ezért tud belépni ekkor Teremtőként.

  • @mrquickey3731
    @mrquickey3731 Рік тому +1

    Szinte bármit jobb ötletnek tartok annál a hitnél, hogy abszolút semmi nincs a halál után. Ha semmi nincs, akkor miért ne vágjam el a szomszéd torkát most azonnal?

  • @laszlobedecs7106
    @laszlobedecs7106 Рік тому +7

    Valami azért van.A műtőasztalon ott maradtam,de 51 másodperc után visszajöttem,visszahoztak.Aki nem hiszi, próbáljon szerencsét.Néztem,hogy élesztenek újra.

    • @doubtingtomas101
      @doubtingtomas101 Рік тому +1

      Ez nagyon jó, mert enged arra a következtetésre jutni, hogy nem "a tested" vagy.
      Kötődsz bár hozzá, de nem vagy azonos vele.
      Az, aki nézte az újraélesztést, IS vagy.
      Alanyként tudtál szemlélni egy "tárgyat" egy "ő"-t.
      Márpedig, ha nem vagy azonos a "saját én"-eddel, nyilván még kevésbé másokéval, még kevésbé állattal, növénnyel, stb, stb.
      Aztán eljuthatsz egészen odáig, hogy semmivel, aminek formája, kiterjedése, tulajdonsága, gondolata, érzése...kezdete...van. 😊

  • @mbalazs3544
    @mbalazs3544 Рік тому +6

    a Külföldről jövő magyar verők és a pedo tanár ügyéről nem akartok egy részt csinálni?

  • @repetro1
    @repetro1 Рік тому

    El kell fogadni, hogy jön velünk.

  • @boordaniel
    @boordaniel Рік тому +8

    Én azt gondolom, hogy nekem akinek nem volt halálközeli élményem, nincs jogom kétségbe vonni Nádas Péter élményét.
    A többire meg: Örülsz, hogy egészséges tested van? - Igen örülök neki- Te örülsz neki, vagy a tested örül, hogy egészséges a teste? - Hát én örülök neki-
    Tehát az én nem= a testtel. A lélek halhatatlan. És Puzsér véleményével szemben a lélek is egyedi, nem csak a test+lélek+ego együttese egyedi. A lélek, és a körülmények együtt adják ki azt, hogy egy ember milyen lesz. Nem véletlen az sem, hogy 1 petéjű ikrek teljesen más személyiségek is tudnak lenni, hiába ugyanaz a genetika, hiába ugyanazok a körülmények, másmilyenek, mert a bennük lévő lélek egyedi, és a lélek kifejti a formáló hatását a személyiségükre.

    • @joshomassai2483
      @joshomassai2483 Рік тому +2

      Az életed filmjét 3 csatornán érkező információ folyamon keresztül tapasztalod meg >> érzések (test), érzelmek (lélek), gondolatok (szellem). Próbáld megállítani az elmédbe érkező gondolatokat és látni fogod, hogy neked, Boór Dánielnek még a gondolataidra sincs hatásod. Te egy szinttel feljebb létezel és az eggyel alacsonyabb szinten lévő avatarod (Dániel) életének filmjét nézed.

    • @CS-amegmondo
      @CS-amegmondo Рік тому

      Biológiailag még él az agy nagyon kevés ideig a halál után. Én úgy gondolom, hogy az agyunk azért van, hogy elviseljük a haldoklást/halált. Ettől függetlenül amit megtapasztalt az valós csak a saját agya idézte elő valószínűleg, mert a tudomány csak azt tudja, hogy az agy kis ideig működik.

    • @joshomassai2483
      @joshomassai2483 Рік тому +1

      @@CS-amegmondo Másról beszélek. Biológiailag annyira él az agy, amennyire mi élünk és az kb. annyira élő, mint az álombéli énünk. A felébredés után jön rá az álmodó, hogy csak illúzió volt a valóságnak hitt világunk és ebbe a saját teste, agya, minden beleértendő. Persze ez csak egy modell, amiről írok és a valóság valószínűleg egészen másképp működik, hiszen esélyes, hogy időt is csak azért tapasztalunk, hogy ne történjen minden egyszerre, így értelmetlen a "felébredés után" -ról beszélni. A lényeg, hogy az érzések, érzelmek és gondolatok nem az adott létsíkon élők terméke.

    • @boordaniel
      @boordaniel Рік тому

      @@CS-amegmondo Ez egy kényelmes magyarázat tudomány hívőknek, meg ateistáknak.

    • @boordaniel
      @boordaniel Рік тому

      @@joshomassai2483 Ebben látok igazságot.

  • @TheScure
    @TheScure Рік тому +10

    Pont az a "gond" a halálközeli élményekkel, hogy nem is annyira csak közeli. A szív megáll, az agyműködés 0. Mégis, amikor elvileg ez a NULLA történik a testtel, egyesek érzékelnek és visszamondják ami történt. Ráadásul nem is csak olyat ami a testük közelében történik. Plusz ez csak a testenkívüli rész, vannak még más megtapasztalások is, amik erősen túlhatnak a mindennapi élményeinken.
    Ilyenkor mondják, hogy amit ott megtapasztaltak az valóságosabb volt mint ez. Választ kapnak az életre, olyan értelemmel találkoznak amit itt le sem tudnak írni szavakkal. De ahogy Puzsér mondta, ennek megvan az irodalma. Aki belemegy, többet érthet...

    • @mi1r2
      @mi1r2 Рік тому +4

      Pontosan. Ez egy morzsányi szelet amit látunk a nagy tortából, ebben az erősen beszűkült tudatállapotban, amiben viszont tapasztalni lehet.

    • @mr.trollington6696
      @mr.trollington6696 Рік тому +1

      Pont most akartam leírni valami hasonlót,bizonyítani lehet hogy az elhunyt mindent feltudott sorolni ami történt,és nem csak azt ami körülötte történt

  • @danielpal3746
    @danielpal3746 Рік тому +1

    igen van valami vagy mincs igaz vagy nem lehet hogy lehet a nemlehet még minden előtt miután volt gratulálok ..

  • @csabadrienyovszki701
    @csabadrienyovszki701 Рік тому +3

    Kurzgesagt: A tojás. ua-cam.com/video/h6fcK_fRYaI/v-deo.html

  • @sverre4319
    @sverre4319 Рік тому +1

    Amit Puzsér elmondott a lélekről, az énről, éntelenségről a tizen X percben, 100%-ban tudok vele azonosulni, ugyanígy gondoltam én is.

  • @okytos
    @okytos Рік тому +2

    Ne parázz Oszi.. " echoes in eternety " No meg közhely és mondani könnyű de az aggodalommal semmit nem kerülsz el.
    Amúgy meg a Jin Jang itt működik. Jó volt az életed, szereted magad mert egy értékes ember vagy, sajnos nehezebb lesz elmenni.
    Ez pedig vonatkozik a gazdagokra, boldogokra, ha tetszik ha nem nekik nehezebb lesz itt hagyni ezt a valóságot.
    Ha sok mindened van sokat is vesztesz..
    Bízz bennem sok embernek megváltás a halál.
    Szvsz. meg kell becsülni amit az élet adott, vagy te szereztél magadnak aztán nem tehetetlennek lenni hanem hálásnak és szépen elengedni mindent.
    A felejtés és a halandóság a legnagyobb ajándék. Aki örökké akar küldészkedni az nem fogja fel. Az öröklét para...

  • @zz9poti
    @zz9poti Рік тому +3

    Mi van a halál után?...
    Mi van az élet előtt? 🤔

  • @anitamajor1076
    @anitamajor1076 Рік тому

    Sziasztok! Valaki tud esetleg segíteni? Nem találom azt a beszélgetést amikor arról volt szó hogy egy talán pakisztáni vagy afgán férfi aki nagyon régóta van Magyaroszágon és családja is van, nem hosszabbítják meg a tartózkodásiját valami apróság miatt. Köszi

  • @peter2904
    @peter2904 5 місяців тому

    A halál után ugyanaz van mint a születés előtt,ha az előzményre nem emlékszel a következményekre sem fogsz.A válasz egyszerű az elsőnél nem létezel a másodiknál megszűnsz létezni.

  • @sziriuszkibernetikaitarsas542
    @sziriuszkibernetikaitarsas542 Рік тому +1

    Egy kollégám infarktust kapott, szinte a túlvilágról hozták vissza. Kérdeztük, volt-e vmi élménye odaátról. Vót, persze, lófax sem vót mondta.

  • @a94185
    @a94185 Рік тому

    Ha a környezetünket megkérdezzük, kisgyermekkorában sokmindenkinek volt pl. testenkívüli élménye. Ez az idegi érés folyamata miatt lehet? Nem tudom, nem tudhatom, hogy a halálközeli élmények a túlvilágról szólnak, vagy az útról, ami a semmibe vezet.

  • @de_minek
    @de_minek Рік тому

    Mióta lett az "egészecceren" ennyire népszerű?

  • @misiahegyrol4180
    @misiahegyrol4180 Рік тому

    munkálkodik bennem a kiváncsiság, hogy azt hogy értetted Robi amikor azt mondtad, hogy feltételes módban beszélsz a halál túlérésérő. Vagyis mitől függ szerinted hogy valaki túl éli e?

  • @LazElectronicMusic
    @LazElectronicMusic Рік тому

    Dávid! A Reinkarnációs véleményeddel kapcsolatban: A Nirvánáról még nem hallottál? (És most nem Kurt Cobain-ről beszélek) :)

  • @bandiangol4862
    @bandiangol4862 Рік тому

    Nem tóga, hanem egy földig érő szári ,de nem anyagból szőtt szári, hanem fényből szőtt "takaró." Nincs félelem, mert ott jó lenni.Nem kell igyekezni, hogy elnyerjük a kegyelmet, mert korlátlanul ömlik rád, "ingyen" van.

  • @danielhambalko7288
    @danielhambalko7288 Рік тому +3

    Ez az a téma, amit szerintem sokszor túlbonyolítanak, és félremagyaráznak. A "van -e élet alatt a halál után?" kérdés alatt MINDENKI az éntudat állapotát érti. Mindenki. Ez a szöveg, hogy "nem lesz én, csak egy tudat része leszünk, de azt se fogjuk tudni" - ez halál. Ez semmi. Az, hogy "hát izé majd a testünkből növények nőnek stb, ez megint nem "élet". Megint nincs szó a tudatról. Még Oszi is elmegy emellett egy kicsit, amikor arról beszél, hogy "van -e élet a halál előtt?" - és azt válaszolja, hogy van, csak másoké. A kérdés nyilván megint csak nem erre vonatkozott, hanem általánosságra :D MINDENKI élete előtt van valami? Mintha ilyenkor szándékosan nem akarnák érteni a lényeget.
    Pont mint amikor idegen lényekről van szó, és valaki kimondja az "ufó" szót, erre mindenki tudóssá változik és elkezd okoskodni, hogy "há izé az nem lényt, hanem bármilyen azonosítatlan tárgyat jelent". Igen, tudjuk. És ettől még te pontosan értetted, hogy mire célzott a másik.

  • @rolandszadai1522
    @rolandszadai1522 Рік тому +2

    Felelmetes jokat mond Robi mindig…

  • @balazsdobos6500
    @balazsdobos6500 Рік тому

    Soul című rajzfilm.😊

  • @CsokaErno
    @CsokaErno Рік тому +1

    FAM nagyon ide illett volna.

  • @laszlodihen9774
    @laszlodihen9774 7 місяців тому

    Érdekes a téma. A vízcseppek és a tenger. Az ember sok trilió sejtből épül fel, mind kapcsolatban áll egymással. Léteznek, vannak, de nem egyedül. Egymagában külön nem létezhet, nem élhet. Függ a léte, egy a nagy egésszel...

  • @andraskovacs8813
    @andraskovacs8813 Рік тому +1

    Nos személyes megtapasztalásom volt 2-szer tinédzser korban amikor a plafon szintjéről láttam a testem.Ahogy Róbert mondja a lélek nem értelmez csak megfigyel,kiegészíteném azzal hogy nem is érez.Komplett ürességben csupán a látvány volt,semmi más.Nem halálközeli élmény volt,aludtam éjszaka.
    Talán a szellem is képes különválni a testtől és szerintem a lélek is.Amikor a szellem tapasztal akkor számolnak be érzelmekről,kommunikációról.

  • @pHuNi99
    @pHuNi99 Рік тому +4

    Az anyag nem vész el csak átalakul

    • @drgjandrgjan3356
      @drgjandrgjan3356 Рік тому

      Az emberi lélek anyag?

    • @petertozser60
      @petertozser60 Рік тому

      Az információmegmaradás univerzális fizikai törvénye miatt a halál mint megsemmisülés nem létezhet.

    • @gabor6259
      @gabor6259 Рік тому +1

      @@drgjandrgjan3356 Attól függ, mit értesz lélek alatt.

  • @danilupus7480
    @danilupus7480 Рік тому +1

    ,,hagymának nincs magja,, xD

  • @gabor6259
    @gabor6259 Рік тому +2

    Robi, a két "véglet" nem egyenértékű. Ha valaki azt állítja, hogy biztosan nincs semmi a halál után, az nem ugyanannyira megvetendő (szerintem egyáltalán nem megvetendő), mint amikor valaki azt állítja, hogy biztos van. Miért? Mert nincs bizonyíték semmire, tehát a "default hit" az az, hogy nincs semmi a halál után.
    Egyébként nagyon romantizált, mondhatni Müller Péter-i elképzeléseitek vannak. Például ebből a hagymás, kerekes hasonlatból nem tudom elképzelni, hogy következik bármi is.

    • @doubtingtomas101
      @doubtingtomas101 Рік тому

      "mert nincs bizonyíték SEMMIRE" ➡️ "TEHÁT,..." hallod magad, amikor ilyet mondasz? (gondolsz)
      Ez vegytiszta önellentmondás.
      Mint: "Isten létezése nem bizonyított➡️tehát: nincs."
      (A nemlétezése bizonyított?! 🤔)

    • @gabor6259
      @gabor6259 Рік тому

      @@doubtingtomas101 A nemlétezés nem bizonyított, de ilyen alapon hihetnénk a Harry Potter-ből ismert varázsvilágban is.

    • @doubtingtomas101
      @doubtingtomas101 Рік тому

      @@gabor6259 tudományos módszertani szempontból a feltett kérdésed változtat valamit az előbbi kérdés kimenetelét illetően? 🤔
      Amire nincs bizonyíték, teória marad, hipotézis.
      Mindegy mi a kérdés.
      Szerintem.

  • @szabolcskollar3356
    @szabolcskollar3356 Рік тому

    Logikus, hogy a halállal elmúlik minden, ami a halotthoz tartozott.
    Szánalmas és nevetséges azt gondolni, hogy bármi tudat folytatódik az érintettel.
    Hinni a menyországban vagy reinkarnációban önámítás.
    Mindenki egyszer megszűnik és kész. Mint a bogár vagy a vágóhídi csirke.

    • @akosgyulai
      @akosgyulai Рік тому +2

      Nekem ezt az okosságot volt szánalmas olvasni

  • @szoverfigizus6086
    @szoverfigizus6086 Рік тому

    Az élők tudják hogy egyszer meghalnak .de a holtak semmit sem tudnak.

  • @drgjandrgjan3356
    @drgjandrgjan3356 Рік тому +6

    Ha még mással is szeretnétek maszatolni, akkor a születés előtti élettel is foglalkozhatnátok. Ez a terület eléggé elhanyagolt. A pihent agyúak ezt is élveznék.

    • @pHuNi99
      @pHuNi99 Рік тому +4

      Kb ugyanoda kerülsz vissza az elméletek alapján mint a halál után így szól a képlet elvileg

    • @drgjandrgjan3356
      @drgjandrgjan3356 Рік тому

      @@pHuNi99 átküldenéd ezt a képletet?)))

    • @pHuNi99
      @pHuNi99 Рік тому +1

      @@drgjandrgjan3356 hát miért mi van a halál után és a születés előtt ? Semmi. A semmiből lettünk és a semmibe tartunk... körforgás. Születés-élet-halál-születés-élet-halál-születés-etc. Etc. Így tovább
      Bár azt a dumát jobban szeretem, h "porból lettünk porrá leszünk" ....(khm csillagporból) 😀😀😀😁

    • @drgjandrgjan3356
      @drgjandrgjan3356 Рік тому +2

      @@pHuNi99 Puni! Semmiből még sosem lett valami és a valami sem semmisült meg soha. Átalakult.

  • @victorsethy
    @victorsethy Рік тому

    Egyszerű ez pedig, mint egy tál pofon. Az evolúció újrahasznosítja a már bevált információs-energetikai struktúrákat : vér mindegy, az a fotoszintézis, a látás jelensége, zenei tehetség, vagy akár egy fóbia. És nehogy azt hidd, hogy a lelkületed több mint egy energetikai-információs struktúra. Mi sem kvarkokkal táplálkozunk, hanem vitaminokkal, fehérjékkel, ásványokkal - és van, ami lebomlik bennük, és van, ami nem : felhasználódik, majd kiürül. Ebben a folyamatban nem mellesleg pont a személyiség mintázata a lényeg: senkiből nem lesz semmi, ugyanolyan izéket újrahasznostani pedig semmi értelme. Más kérdés, egy-egy ilyen struktúra mennyiben (és miért) marad épen, s nyilvánvalóan új csomagolást is kap. ... A világról is rendre azt hitték, hogy pont akkora, ameddig épp ellátni benne - alig több, mint 100 éve az atomtól a Tejútig tartott. Ma a Plack hossztól egy 93 milliárd fényév átmérőjű univerzumig... miközben alapjáratban a semmi és a minden feltételezi és definiálja egymást, nem pedig a semmi és valami (pl. egy 3+1 d-s univerzum). Ebben is : 4, 7 %-a barionos anyag, aminek kb 1 %-át érzékeljük közvetlenül. Az agyat másodpercenként legalább 10 000 inger éri, amiből kevesebb, mint 1% tudatosul, ennek nagy részét meg elfelejtjük a picsába. Világunk, ember jelmezünk ugyanúgy csak a jéghegy csúcsa annak, amit életnek becézhetünk... s mindebben nincs semmi misztikus, és elhinni sem kell, csak nyitott szemmel járni. ... p.s.: Ahogy azt sem kell hinni, hogy ez a valamekkora univerzum, s benne egy teljes élet 20 dkg idegsejtben képződik le, valamilyen érvénnyel. Hogy ezen 20 dkg idegsejt tartalma miben képződhet "még lejjebb", hasonló érvénnyel, azon viszont el lehet gondolkodni - annak, aki nem "hisz" a lélekben.

  • @gyula4387
    @gyula4387 6 місяців тому

    Olvassátok el az Agykontrollt és gyakoroljátok akkor megértitek mivan a halál után!!!

  • @karolykovacs370
    @karolykovacs370 Рік тому

    Beszélgetnek a semmiről amiről semmiféle bizonyíték nincs , hogy így lenne ahogy mondják ....

  • @attilahorvath3029
    @attilahorvath3029 8 місяців тому

    Tulajdonképpen Robi a Budha "féle elméletet" mondta el!

  • @adammo50ferenczy96
    @adammo50ferenczy96 Рік тому

    Nem lehet,hogy a fejtegetés alapból félresiklik,azzal hogy életet keresünk a halál után?Szerintem az élet az pusztán biológiai..Namaste🤗

  • @kissg.5451
    @kissg.5451 Рік тому +3

    Ebben a témában én nagyon ajánlom ezt a kis filmet megtekintésre: ua-cam.com/video/Ga_u9HcD-sw/v-deo.html

  • @zoltanszabo9100
    @zoltanszabo9100 Рік тому

    Attól tartok nincs olyan hogy lélek.. Vannak agyi hullámok, amíg kering a vér addig működünk. Ha megáll a keringés, egy kis ideig még működhet az agy, alighanem ott lehetnek a halálközeli élmények. Viszont ha végleg leoltódik a villany, onnan vége. Ha nincs igazam, legalább kellemesen csalódom majd

    • @zoltanszabo9100
      @zoltanszabo9100 Рік тому

      @@greatestgenius Azt pont annyira nem tudhatod, amennyire én, vagy bárki a földön. A kettőnk közt az a különbség, hogy az okosabbak sokszor bizonytalanok, a kevésbé okosak meg biztosak a dolgukban.

    • @zoltanszabo9100
      @zoltanszabo9100 Рік тому

      @@greatestgenius Neked minek ? Hisz az eddigieket sem értetted. Még bonyolítsam is ?

  • @PalVarga-hx9xw
    @PalVarga-hx9xw 8 місяців тому

    A semi az Mar valami

  • @benceveress735
    @benceveress735 Рік тому

    A misztériumok,hidelmek helyett,ua-cam.com/video/s1JQzLfYFfs/v-deo.html.

  • @nmargit1
    @nmargit1 Рік тому +1

    Kár ennyit okoskodni, bölcselkedni, számolgatni, mert az egész nyitja a hit. Aki hittel él, annak megnyugszik a lelke, másként értelmezi a halált, nem retteg és nem okoskodik. Imádkozik és ez erőt ad, hiszen Isten a lelkét lehelte belénk. Ha hitetlen vagy, akkor csak boncolgasd a témát, nyilván van időd és türelmed hozzá. Mert érdekes az emberi természet. Gyakran a bonyolult és kilátástalan utat választja, vitatkozik, spekulál, csak ne kelljen elhinni Jézus feltámadását. Hiába hengergetitek a követ a sírja elé, Ő feltámadt és vissza fog jönni.

  • @arpadmajoros1748
    @arpadmajoros1748 Рік тому +1

    A kételkedés reményt ad! A halál , semmit.... Minden más, csak árnyék! Árpi...😇

  • @frx00001
    @frx00001 Рік тому

    nem teljesen releváns, de mégis: ÉS HONNAN JÖTT AZ ISTEN? ateista prof. kérdése
    ua-cam.com/video/3gGb78RIlFI/v-deo.html

  • @Elameey
    @Elameey Рік тому

    Biztos, hogy van valami odaát és az is biztos, hogy nem véletlenül nem emlékszünk rá. Nem tudom, hogy mi, vagy ki de nem Jézus, nem Szent Péter és nem Isten. Vagyis mi nevezhetjük őt így. De ő szerintem nem így gondol magára.
    Inkább az tartom furcsának, hogy bár itt a Földön az anyagi világban elfogadjuk a körforgást, a életre vonatkoztatva nem. Pedig szerintem csak egy válasz létezik arra, hogy mi van a halál után. Ugyanaz, mint az élet előtt.

    • @Elameey
      @Elameey Рік тому

      ​@@greatestgenius Nem feltételezek. Tudom csak nem sejtem.

  • @Skunkaman
    @Skunkaman Рік тому +3

    Robi bazzeg! A HAGYMÁNAK VAN MAGJA! Állj már le ezzel a rossz hasonlattal, mert a vidéki énem szétfrusztrálódik, amikor tényként állítod, hogy nincs magja bakki

    •  Рік тому

      A közepén csíra van.

    •  Рік тому

      @@greatestgenius Én értettem 😊

  • @mzsofia1
    @mzsofia1 Рік тому

    p

  • @Gerresu
    @Gerresu Рік тому +1

    Lekapcsolják a lámpát és kész. Valahol a távolban Dr. Orosz László elmosolyodik. Lazán kapcsolódik: ua-cam.com/video/u1fNDnLq7mA/v-deo.html

  • @de_minek
    @de_minek Рік тому

    Ez egy qrvajo beszélgetés

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos Рік тому

    Gyerekek! Ne vicceljetek már! Hogyhogy miért fáj a másik halála? 1./ A másik elvesztése (ezt szerintem nem mondtátok) . Esetleg hiányzik? Nem?
    2./ bele tudunk érezni az elhunyt hozzátartozóinak a helyzetébe, hogy mekkora pótolhatatlan veszteség éri őket. És ennek az egésznek a véglegessége.
    3./ egy kicsit a saját halálfélelmünk is benne van.
    A halál utáni életről még annyit, hogy akkor az olyan szellemi nagyságok mint pl Einstein gondolatai megsemmisülnek a sírba szállással.
    Ugyanúgy nem értjük a lelket, a szabad akaratot, tudatot, de magát az életet sem.
    Mivel a tudat nem tud meghalni (hitem szerint), így szerintem Robinak nincs igaza abban, hogy a személyiség feloldódik a nagy egészben. Ennek így nem lenne semmi értelme. Szerintem a személyiség sem az agyban helyezkedik el. Bonyolultabb annál, minthogy neuronok kisüléseivel vagy hálózatokkal magyarázhatóak lennének.

    • @BBA963yt
      @BBA963yt Рік тому +1

      Szerintem a személyiség nem objektíve létező valami, hanem "csak" egy koncepció a fejünkben. Az agyad a múltbeli viselkedésed, a megtörtént események alapján alkot egy képet arról, hogy te milyen vagy, ki vagy, kialakul egy énkép, énérzés és identitás, ami a személyiség mint koncepció alapját adja. Ugyanúgy másokról is kialakul ez a kép a fejedben (de az sem objektív igazság, hanem pusztán ahogy te látod őket).
      Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mi a tudat, de úgy látom legtöbbször ezt az énérzékelést és esetleg a zavartalan figyelem képességét értjük alatta. Először talán ezt kellene tisztázni, és akkor utána érdemes beszélgetni róla, hogy ebből megmaradhat-e valami a halálunk után.
      Vannak olyan állapotok amikor a tudat élő személyek esetében is megbomlik. Ez mégiscsak azt valószínűsíti számomra, hogy az éntudatunk az agyműködésünk mellékterméke lehet, egyfajta agyi funkció, ami kifejlődött, és ha az agy működésében bármilyen zavar keletkezik az gyakran magával rántja ezt a tudatot is.
      Gondolok itt pl. a pszichózisokban vagy az Alzheimer betegségben szenvedőkre. Egy Alzheimeres beteg pl. nem ismeri fel a családtagjait, közeli hozzátartozóit, elveszíti az érzékelését arra vonatkozóan is, hogy ki ő, hány éves, mi a neve stb. Egy pszichózisban szenvedő, pl. skizofrén beteg valóságérzékelése felbomlik, de ezt el lehet érni pszichotikus szerekkel is (az is érdekes, hogy nem is igazán tudják, hogy a pszichotikus állapotokat mi okozza, mert szervi elváltozás ilyen esetekben többnyire nincs, csak elméletek vannak).

    • @AndorSolymos
      @AndorSolymos Рік тому +1

      @@BBA963yt igen! Nagyon ésszerű és logikus ez a megközelítés. És sajnos a tudat megbomlása élő embereknél, mint jelenség erősen megkérdőjelezi azt, amiben én hiszek, amit fentebb leírtam. Bár lehetne tudni a válaszokat. De valahogy mégis az az érzésem, hogy ezekre a dolgokra, kérdésekre nem fogjuk megtalálni a választ.
      Az is egy érdekes következtetés (ami az általad leírtakból következik), hogy ha az lenne igaz, amiben én is hiszek (“a gondolat, tudat, nem az agyban van”), akkor az Alzheimeres, súlyosan demens, vagy agysérülést szenvedett betegeknek is ép tudattal kellene rendelkezniük. Nem lehetetlen, hogy minden úgy van, ahogy írod. Mégis jó hinni az ellenkezőjében… 😊

    • @AndorSolymos
      @AndorSolymos Рік тому

      @@BBA963yt annyi még eszembe jutott az agyi leépülések, sérülések, demenciák és súlyos mentális állapotok kapcsán, hogy mivel az adott személy tudata a fizikai síkon számunka elérhetetlenné válik, fogalmunk sincs arról, hogy az ő tudatával mi van abban az esetben ha a tudat mégiscsak a fizikai világon túl helyezkedik. Ez számomra mégiscsak ad egy kis reményt.

  • @evafelfalusi9132
    @evafelfalusi9132 Рік тому +1

    Puzser azt hiszi. Hogy nem magyar szavakat használ lsd definiálatlan, meghatározatlan helyett, ettől okosabb lesz vagy annak látszik. Hiteltelen senki

    • @PPOOPP33FREEMAIL
      @PPOOPP33FREEMAIL Рік тому +8

      óó ne már hogy ilyen betegesen negativ legyél.

    • @Dezsi
      @Dezsi Рік тому +6

      Nem tudhatod, hogy mit hisz. Mindenesetre okosnak roppant okos.

    • @Asdfg9944
      @Asdfg9944 Рік тому +1

      A definiálatlan nyelvtanilag helyes és létező szó csak, hogy tisztázzük mieőtt idegösszeroppanást kapsz.

    • @danielp.8106
      @danielp.8106 Рік тому +2

      Fontos észrevenned, hogy mi triggerel (bocs nem direkt volt:)) az "úton".

    • @danifurka6790
      @danifurka6790 Рік тому +7

      Vagy lehet hogy annyi külföldi médiát fogyaszt, hogy hamarabb eszébe jutnak a nem magyar kifejezések. Velem is gyakran van olyan hogy angolul hamarabb eszembe jut valami mint magyarul.