Első csók az ESKÜVŐN?

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 вер 2024
  • Ebben a videóban elmesélem a Feleségemmel való megismerkedésem történetét és a házasságig vezető utat. Gyakorlati szempontból is megkísérlek rávilágítani arra, miért célravezetőbb a Bibliai koncepciót választani.
    Ahogyan eddig is, kérdésekre, vitákra nyitott vagyok, gondolkozzunk együtt arról, hogyan lehetnének tartósabbak a párkapcsolatok a mai társadalomban.
    Facebook: / emceetibes
    Instagram: / tibes.music
    Tiktok: / tibes.music

КОМЕНТАРІ • 86

  • @leventekovacs8326
    @leventekovacs8326 3 місяці тому +42

    Köszi a videót! Fiatalok körében ez az egyik leginkább központi téma, és hatalmas szükségünk van erre az üzenetre. Az én tapasztalataim szerint még a keresztény közösségek közül is nagyon soknak szüksége van erre az üzenetre, mert én úgy tapasztalom, hogy sokan élnek ilyen téren világi életet úgy, hogy egyébként magukat kereszténynek vallják és járnak keresztény közösségbe is. Emlékszem mikor gimiben (keresztény gimi) hittan órán a hittan tanár elmesélte, hogy ismer egy párt, akik várnak a csókkal is az esküvőig. Az osztályból szinte mindenki majdnem eldobta az agyát, olyan szinten megbotránkozott, és nem értette, hogy miért kellene ezt így csinálni. Azóta az Úrnak hála én is meggyőződtem róla, hogy abszolút igazság amit mondasz, és minden úgy a legjobb (vagy épp csak úgy jó), ahogy Isten eltervezte, és Isten a szexualitást csakis a férfi és nő közötti házasságon belülre szánta.
    Pont Dallos Bogiék példája jutott eszembe nekem is mielőtt mondtad őket, de egyébként ha valaki őszinte magához, akkor rájöhet, hogy valószínűleg számtalan személyes, környezetében látott tapasztalata van neki is azon a téren, hogy a korábbi partnerek sokszor fájdalmat okoznak az új partnernek. Isten úgy tervezte, hogy teljesen úgymond "sterilen", tisztán lépjünk a házasságba, és aki(k)nek ez összejön, az egy óriási áldás és érték szerintem. Gyakran hallom, hogy "az a jó, ha tapasztalt", ennek viszont csak akkor van értéke, ha elsőre a legjobb élményt akarjuk. Egy sok évtizedre szóló házasságban éppen elég idő van arra, hogy a házastársak egymáson váljanak tapasztalttá, és sokkal bensőségesebb kapcsolatuk lesz így, mintha már szexuális téren tapasztaltként lépnek a házasságba, pont azért, mert így csak egymást fogják ismerni szexuálisan.
    Ehhez a témához kapcsolódik, érintetted is kicsit, viszont szerintem megérdemelne egy külön videót a párválasztás témája. Néhány kérdés, ami szerintem sokakat foglalkoztathat ezzel kapcsolatban: Hogy döntsem el, hogy összejöjjek e vele? Hogy döntsem el, hogy összeházasodjak e vele? Honnan tudhatom hogy ki a nagy ő? Van e nagy ő? Rendel e Isten társat nekünk, ha igen, honnan tudhatom ki az? +1: Megéri e Istenre bízni azt, hogy ki lesz a házastársam, ha igen, akkor ez mit is jelent a gyakorlatban, és hogyan tegyem ezt meg?
    Illetve van még egy téma amiről egyszer talán csinálhatnál videót, az pedig a vallás, a vallásosság, vallás vs. élő hit. Ez egy kicsit a kommentem azon részéhez kapcsolódik, hogy sokan élnek a keresztények közt egyébként világi életet, nincsenek újjászületve, stb. Szerintem azért lenne jó erről a témáról beszélni a csatorna célját szem előtt tartva, mert nagyon sok ember szinte csak a vallással találkozik, és nem az elő hittel és Jézussal, így a vallás alapján formál képet a kereszténységről.
    Kicsit hosszú lett, köszi annak, aki végigolvasta!:D😉

    • @yoghurt465
      @yoghurt465 3 місяці тому +8

      Tetszik a hozzászólásod, ilyen mentalitásból kellene több, sokkal több !

  • @Horvath_Botond
    @Horvath_Botond 3 місяці тому +17

    Durva, de meggyőztél. 😁 Már csak el kell jutni odáig, hogy legyen kivel ne csókolózzak. 😅

  • @fogalmazasgatlo849
    @fogalmazasgatlo849 3 місяці тому +9

    Nagyon jó videó lett! Példaértékű a történetetek 🙏

  • @davidkorosi
    @davidkorosi 22 дні тому

    Nincs mit vitatni ebben. Gratulálok a sikeres házasságnak és irigylésre méltó példaértékü!
    Jó téma és jó videó!

  • @advantasya1995
    @advantasya1995 3 місяці тому +1

    "A két test eggyé válik és mindkét fél kiegészíti egymást,,

  • @bencekaszas528
    @bencekaszas528 3 місяці тому +14

    Hála az Úrnak, hogy van, aki ezt még saját példával is elmeséli a nagyvilágnak! Hatalmas szükség van ezekre a gondolatokra a mai világban!! Az Úr vigyáz mindenkire! Mikor mi még nem is éltünk, Ő már akkor szeretett!!!

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому +4

      Pontosan! Isten áldjon mindannyiunkat Jézus Örökké Szent és Igaz nevében Ámen!

  • @t.r.7477
    @t.r.7477 3 місяці тому +11

    De jó, hogy még hallani ilyen klasszikus hozzáállásról! Nagyon erős üzenet, és nagyon szép!
    Nagyon köszönöm, hogy rászántad az időd, és elmondtad ezeket a nagyvilágnak!😊

  • @kuisamuel005
    @kuisamuel005 3 місяці тому +20

    Ez a sajnos igazság a jelenlegi álláspont szerint hogy ha még nem voltál párkapcsolatban vagy elútasítod ezt a szemlét akkor vagy furán néznek vagy kiröhögnek és cikinek neveznek . Ezt tapasztaltam én is az osztályközösségembe.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +18

      Tarts ki Teso mert hamar fordul a kocka, a legtöbb ember általában akkor jön rá, hogy mekkora érték valami, amikor elveszti. Meg az a kemény hogy férfiaknak-nőknek egyaránt vonzó a másik nemben, ha valaki ezen a téren tiszta, én ezt tapasztaltam anno ✌🏻

  • @mihalyfarkas1332
    @mihalyfarkas1332 3 місяці тому +19

    Én nem keresztény családban nőttem fel. Én tiniként kezdtem el keresni a jót. Nagymamám meghalt, nem voltam még 8 éves sem. Ő volt az első, akit fel tudtam fogni,hogy már nincs köztünk, pedig láttam őt úgy,hogy emlékszem rá. Amúgy ő volt a harmadik nagyszülő, aki meghalt. Isten győzött meg arról, hogy jó tőle származik. És mi értelme lehet a halál után. Nem tudtam a nagyszüleimre hitet bemutatni. 10 éves se voltam, egyik nagyszülőm se élt már. Tiniként magam kezdtem gyülekezetbe járni. Isten győzött meg, hogy érdemes várni a házasságig. 28 éves voltam, amikor házas lettem, és sexeltem. Bár előbb lett volna. Nem kívánom senkinek,hogy eddig kelljen várni, de nem kellett nekem se, csak így döntöttem ebben a kérdésben. Örülök,hogy a feleségemnek meg tudtam mutatni, hogy ennyire vártam őt, és szeretem. Már ötödik éve lassan, hogy házasok vagyunk. Van egy két éves fiúnk, akit nagyon szeretünk. Jézus a megváltó az örök élethez. Éljen mindenki a jó lehetőséggel.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +7

      Köszi, hogy megosztottad a rendkívül inspiráló történetedet, így látatlanban is nagyon tisztelem az állhatatosságodat 😉 Isten áldjon gazdagon Téged és a családodat! 🙏

    • @livmarlin4259
      @livmarlin4259 3 місяці тому +2

      És 28 éves korodig hányszor verted ki?

    • @juditbicskey
      @juditbicskey 2 місяці тому

      ​@@livmarlin4259Nem birtad ki, hogy ezt ne böfögd ide!

  • @agotapusztai8877
    @agotapusztai8877 3 місяці тому +11

    Köszönöm Tibes! 🦋 Bátorító a történetetek, hogy két ismeretlen ember ilyen hihetetlen módon egymásra találhat. A bibliai visszacsatolásaid nagyon kijózanítóan hatottak rám: Mikor kijött a videó az volt a tervem, hogy folytatom az egyik sorozatot, amit elkezdtem (jónak tűnt). Viszont előbb téged hallgattalak meg és, mintha felráztak volna, tudtam, hogy az a sorozat nem fér bele a hitembe, az értékrendembe. Személyes tapasztalatom a témában inkább az, hogy elkerültek engem a fiúk, mert naívnak és ragaszkodónak tartottak. Soha senki nem harcolt értem. De tudom, hogy ez a minta megtört. Számomra is el van készítve egy csoda, egy efézusi katona, aki hiszem, hogy már nagyon vár. ❤️‍🔥Sokat vívódtam, hogy megosszam mindezt, de mások őszinte hozzászólása átbillentett a félelmemen, hogy nem csak te láthatod hanem más is, amit írok. ✌️

  • @balcsi81
    @balcsi81 2 місяці тому +5

    Köszönöm ezt a fantasztikus tanuságtételt, keresztény házasságban élő nőként minden szavaddal egyet tudok érteni! Férjemmel mi is vártunk az esküvőig, azóta 4. gyermekünket várjuk. Mindenkinek szívből javaslom ezt az utat, aki még házasság előtt áll! A szex nem tartozik az ismerkedési fázishoz, csakis a házassághoz!

  • @zsuzsannaszucs4473
    @zsuzsannaszucs4473 2 місяці тому +3

    Amikor azt mondják, hogy a cipőt is felpróbálod, egymást is ki kell próbálni, mindig elborzadok. Brutális hozzáállás! Egymást (fel)próbálgatni?! Mint egy tárgyat?! Borzalmas!

  • @zola5584
    @zola5584 3 місяці тому +13

    Lehetne a következő téma a gyülekezeti élet:) manapság nagyon sok a klikkesedés és egy új megtérő azt se tudja hogyan illeszkedjen be ( HGY-ben is tök jellemző hogy emberek nem keresik egymás társaságát csak köszönnek a gyulibe az elején meg a végén, esetleg egy kis báj csevej, de semmi komoly emberi kapcsolat)

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +8

      Ezt megfontolom köszi, értékes javaslat 🙌🏻

  • @andiseprenyi1941
    @andiseprenyi1941 3 місяці тому +8

    Koszonom nagyon a felvallalo, bator es ervelo videodat! Gondolatebresztonek es mindenkepp buzditonak ereztem.

  • @bernadettbalint2554
    @bernadettbalint2554 3 місяці тому +10

    Köszönöm, hogy létrehoztad,ezt a csatornát, sok fiatalnak tudsz segíteni,bár ezzel felelősség is jár!
    Sok sikert!

  • @bencetamas
    @bencetamas 3 місяці тому +10

    Hiánypótló tartalom, nagyon köszönjük ✌🏼🙂

  • @enzsolvivien2894
    @enzsolvivien2894 3 місяці тому +6

    De jó volt hallani a történeted! Örülök, hogy megosztottad 😊 Dicsőség az Örökkévalónak!

  • @laszlodozsa2354
    @laszlodozsa2354 3 місяці тому +5

    Gratulàlok, ès a jò Isten àldàsàt kivánom szàmotokra,pèldaèrtèkü èletettek van!! 😊Nagyon fontos video bàr megnèznèk sokan ès pèldàt vennènek mert ez a legjobb ùt!!!!

  • @agnesfrikker5380
    @agnesfrikker5380 3 місяці тому +7

    Köszönöm, hogy elmondtad ezt az arany igazságot ❤

  • @arpadnedobos2520
    @arpadnedobos2520 3 місяці тому +4

    Nahát!!! MA MÉG LÉTEZNEK ILYEN ". FIATALOK", HOGY TUDJÁK. " MI AZ, HOGY
    ". MEGTARTÓZTATÁS "!!

  • @ArielSchwarcz
    @ArielSchwarcz 2 місяці тому +2

    Mi az idén ünnepeljük a 21 házasági évfordulonkat én 23 évesn Szüzen vetem el a feleségemet sokan nem is akkarták el hinni pedig 19 - 20 éves koromik nem is éltem hit beli életet annak ellenére nagyszüleim és szüleim házasági példája nagyon meg fogot es igéretet tetem hogy én csak is a feleségemel fogok testi kapcsolatba lépni igaz meg térésem előt is volt egy keves pár kapcsolat de pont azert nem tartot sokáig mert a hőlgyek egy idő útán többet is szeretek volna és mikor el magyaráztam a nézetemet hogy tisztelem őket és csak házaság útán lehetne róla szó aszt hitek meg bugyantam én hálat adok Istenek hogy meg tudot tartani engem tisztàn a feleségem számára akivel közösen 3 gyönyörü gyereket nevelünk és a nagyobbik pont pár honapja fog bevonulni katonának és nagyon büszék vagyünk rájuk

    • @ArielSchwarcz
      @ArielSchwarcz 2 місяці тому +2

      El nézést az esetleges helyes irásert de nem a magyar az elsődleges nyelvem hanem a héber

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому +1

      Soli Deo Gloria Mindörökké Jézus Örökké Szent és Igaz nevében Ámen!

  • @gizellameszaros4973
    @gizellameszaros4973 3 місяці тому +6

    Tisztelettel Isten felé és a leendő társam felé. Majd magam felé is. ❤

  • @zsoltmolnar6737
    @zsoltmolnar6737 3 місяці тому +2

    Lehet azt látni tesó, hogy ki az, aki szélsőséges, bigott, szektás, eretnek, aki papol össze-vissza valami hitről, meg a vélt elgondolásairól. De egy másik élet, aki felismeri, hogy Krisztusban teremtett mindent az Atya, benne vagyunk elgondolva, és az ember, mintegy iránytű, hozzá akar igazodni, vele lenni. Nem szeretem a rap zenét 1-2 kivételtől eltekintve, de téged ismeretlenül is közel érezlek magamhoz! Mert ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Kell az ilyen tartalom, sok fiatalban ott a keresés, a nyitás Isten felé. Hallgassatok meg Barsi Balázs atya-féle interjút is, a fiatalok számára is értékes és érthető mélységet közvetít.
    Legjobbakat kívánom tesó, Isten vezessen az utadon!

  • @gizellameszaros4973
    @gizellameszaros4973 3 місяці тому +7

    Mi is várunk az esküvőig. ❤

  • @pistaeros925
    @pistaeros925 3 місяці тому +5

    Aranyat érő szavak 👍

  • @templomiorgona
    @templomiorgona 2 місяці тому

    Véleményem szerint hivő embereknél ez nem is kérdés,hogy várjanak -e a házasságkötésig. Mert ugye a házasság előtti szex az bűn. És mégis mennyi esetről hallottam ,akik aztmondják hogy amíg menyasszony vőlegények vagyunk ,addig hagyjuk abba . Ezzel kit vernek át? Saját magukat. Amúgy egy kérdésem lenne,Hit gyulekezetes vagy?

  • @Citromtej
    @Citromtej 3 місяці тому +3

    Isten áldjon mindannyiunkat és a te munkádat is Jézus Szent nevében Ámen!

  • @zola5584
    @zola5584 3 місяці тому +13

    Szerintem csak annyi hogy szexuális forróság ahol érződik hogy bizsereg, ott a határ….nekem a csók pl nem az, de egy forró ölelés mondjuk már tud az lenni(mikor test a testhez simul)….már annak aki tiszta házasságot szeretne….a testiség tényleg elviszi az ismerkedést és félre vezeti az ember érzelmeit ( korábbi világi tapasztalataim alapján mondom ! )

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +8

      Köszi az őszinteséget! Igen, vékony jég tud lenni, érdemes folyamatosan figyelni, kinek hol vannak a határai 🙌🏻 Isten áldjon 🙏🏻

  • @gradit27
    @gradit27 2 місяці тому

    Ünneprontó leszek! Én több olyan párt ismerek, akik hívő keresztényként nagyon ráfaragtak erre, és kínszenvedés lett a házasságuk, mert nem törődtek ezzel az egésszel a házasságuk előtt. A "kémia" igenis számít, mert ennyi erővel akkor bárkivel házasságot köthetünk. Hát, nem! A házasság több egy felebaráti kapcsolatnál. Pont a nemi dolgok (is) különböztetik meg tőle.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  2 місяці тому

      Nem ünneprontás ez, minden véleménynek helye van 🙌🏻 Mi speciel csók nélkül is éreztük a kémiát, nem tudom az önmagában mennyit tesz hozzá egyébként, a szexualitás viszont Bibliai alapon egyértelműen tiltott házasságon kívül 🤷🏻‍♂️

  • @margitkadar9122
    @margitkadar9122 3 місяці тому +2

    Terjezd etzt, nagyon értékes a mondanivalód!!!❤

  • @ferenckarpule3256
    @ferenckarpule3256 3 місяці тому +2

    A társadalmi nyomás és gondolkodás nagyon romboló hatással van az instabil házasságokra sajnos. Teljesen egyetértek az önmegtartóztatással a házasság előtt, de azt gondolom, hogy nem feltétlen csak a korai szexuális közösség, hanem a személyiségek , a kulturális háttér stb... összeilleszkedése is nagy kihívást jelent a mai társadalomban.
    Szerintem ezen áll vagy bukik ma az, hogy a párok között tartós vagy csak félresikerült házasságot élnek-e meg az emberek. Meggyőződésem hogy az Istennel való kapcsolat után a házasság az, amelyben két érző, gondolkodó lény a legnagyobb egységre jut egymással. Ez pedig nagyon nagy áldozatot és munkát is igényel a párválasztás után az ismerkedéskor és az ezt követő időszakokban az esküvőig.
    Egy kérdés: A nagyapáink, dédapáink korosztályában a feudális felfogás szerint kijelölték a párokat egymásnak és akár tetszett, akár nem összeházasodtak. Érdekes módon mégis életen át tartó boldog kapcsolatok születtek. A szerelemnek a Biblia szerint mennyre van létjogosultsága a házasság kapcsán és itt elsősorban a lelki, úgymond "plátói" jellegű kapcsolatra gondolok, vagy tejesen tudatosan érdemes csak a párkapcsolaton dolgozni összecsiszolódás szintjén?
    Ezúton is hálásan köszönöm a felbecsülhetetlenül nagy értékű művészeted, amely által a szívekbe terjeszted az evangéliumot, hogy ezáltal nem csak hogy üdvözüljenek az emberek, de egy élhetőbb társadalomban is éljünk. Hálásan köszönöm a hiánypótló videót. Nagyon remélem lesz még folytatása, mert nekem is nagyon fontos üzenet ez.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +1

      Köszi a visszajelzést! Talán a nagyapáink generációjában egy nagyon "praktikus" módon álltak a házassághoz, míg most a másik véglet dominál, mindenki valami "rózsaszín ködös, tökéletes, Nagy Ő" feelinget keres és emiatt ugrál újabb és újabb kapcsolatokba. Az igazság sztem valahol a 2 között van

    • @ferenckarpule3256
      @ferenckarpule3256 3 місяці тому +1

      @@tibesofficial Nagyon köszönöm a válaszod. Nekem most nagy segítség és megerősítés volt ez a videó. Még egyszer nagyon köszönöm a szolgálatodat és áldásokban gazdag további szolgálatot kívánok neked és további áldott és boldog jövőt! :-)

  • @Horvath_Botond
    @Horvath_Botond 3 місяці тому +2

    Ez egy jól összeszedett videó volt. :) Hajrá!

  • @nikolay5493
    @nikolay5493 3 місяці тому +3

    Szerintem mindenképp Jó lenne több ellenvetésre/objekcióra választ adni, esetleg a Krisztus követésének valóságát és aspektusait lehetne filézgetni, az üzenetet amit Isten a fián keresztül újból megüzent.
    Főképpen az önmegtagadást, feláldozást, és a kereszt felvételét hallom túlságosan keveset, sokszor világi emberektől teljesen félre értve(pl” Isten megakar tartóztatni a jótól”).
    Meg természetesen azt, hogy ez a kapcsolat Istennel.

    • @nikolay5493
      @nikolay5493 3 місяці тому +1

      Azt tartanám fontosnak, hogy tényleg egy komolyabb üzenetet eljuttathatnánk embereknek ezzel kapcsolatban.
      Őszintén sokszor nem látom annak értelmét, hogy egy liturgikus alkalmon vegyenek részt az emberek..
      A legfontosabb, hogy a szívhez szóljunk, hogy legyen is valami érdembeli változás Krisztus felé…
      Lényegében összetömörítve ez tükrözi a szívemet.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +5

      @@nikolay5493 vannak olyan felekezetek, ahol a hangsúly sokkal inkább Krisztuson van, mintsem a liturgián, nekem személyesen nem célom ezzel a csatornával, hogy "prédikáljak", megvannak az erre felkent és megfelelő tudásanyaggal rendelkező emberek 😉
      Ugyanakkor a hétköznapi emberekhez igyekszem közelebb hozni a kereszténység üzenetét, ezáltal is támogatva az egyházak munkáját, úgyhogy köszi az észrevételeket, ami tőlem telik, abban igyekszem kimaxolni az egyes témák kifejtését 🙌

    • @nikolay5493
      @nikolay5493 3 місяці тому

      @@tibesofficialLogikus teljesen, sőt jobb ötlet.

  • @Citromtej
    @Citromtej 2 місяці тому +2

    Térjünk meg Istenhez Ámen!

    • @Atticus-on
      @Atticus-on 2 місяці тому

      Tedd. Ámen 3-szor.

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому

      @@Atticus-on A minőség számít, nem kell egy gondolat után sokszor áment mondani, csak egyszer, de azt igaz hittel!

    • @atticusworld
      @atticusworld 2 місяці тому

      @@Citromtej El vagy tevedve, de nagyon. Amen 99-szer

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому

      @@atticusworld Miért?

  • @hunor-lajosnagy7463
    @hunor-lajosnagy7463 3 місяці тому +1

    Nagyon jó a tartalom.
    Várjuk a következőket 🤝

  • @Atticus-on
    @Atticus-on 3 місяці тому +1

    Vallásosság ide vagy oda, azt tessék megmondani nekem, mi van akkor, ha a két ember mindenben stimmel ugyan, csak éppen szexuálisan nem? A testi szerelem a házasság velejárója, de mi van akkor, amennyiben az együttlétek nem örömteljesek, sőt?

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +2

      Ahogyan a videóban is elmondom, szerintem az a része full tanulható-fejleszthető

    • @Atticus-on
      @Atticus-on 3 місяці тому

      @@tibesofficial Nem hiszem, hogy valamennyi esetben tanulható és fejleszthető. Nem vennék meg olyan árut, amiről nem tudom, mire megyek, amikor kicsomagolom. Egyébként pedig a testi része a dolognak csak és kizárólag a résztvevőkre tartozik. Szinte valamennyi vallás esetében a séma ugyanaz: a legintimebb dolgokat is szabályozni, felügyelni kivánják. A középkorban leskelődőket küldött a klérus, akik kukkolták a párokat, hogy vajon előirásszerűen közösülnek-e. Már ettől is hányingere támad a normális embernek...

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  3 місяці тому +3

      @@Atticus-onaz hogy mi volt a középkorban azt inkább nem minősíteném. Ez az “árus” hasonlat pedig kiválóan bemutatja sztem a mai hozzáállást, ahol a testiség van a fókuszban. Most bocsi, hogy ilyen nyers leszek, de az én gondolkozásom az ebben a témában, hogy ha szívből szereted a másikat, akkor az, hogy mi van a ruha alatt, csak abban az esetben lehet akadály, ha valaki a neméről kamuzik ami Magyarországon még egyelőre nem reális veszély, vagy ha egy elenyészően brutál ritka betegségben szenved amire szintén nem alapoznék általánosságban. Addig egyébként nem is érzem létjogosultságát az elgondolkozásnak, amíg evidens, hogy a “csomagoljuk ki mielőtt megvesszük” elv alapon működő kapcsolatok sokkal kevésbé tartósak mint a Bibliai értékekre épülők 😉

    • @juditbicskey
      @juditbicskey 2 місяці тому

      Tapolyai Emőke keresztèny szexuál pszichológust tudnám ajánlani, " Kaldera" központ!

    • @Atticus-on
      @Atticus-on 2 місяці тому

      ​@@juditbicskey "keresztény" pszichológus?? Az milyen, mégis? A vallás magánügy, a pszichológia pedig egyéb. Vagy esetleg zsoltár énekléssel megspékelt tanácsadás folyik ott vagy bibliai útmutatással egybekötött szex-útbaigazitásban részesül a vallásos segitségre szoruló?

  • @klaudiahorvath8360
    @klaudiahorvath8360 2 місяці тому

    👏💯

  • @ValeriaDavid-gn3mm
    @ValeriaDavid-gn3mm 3 місяці тому +1

    Ámen ámen!.🙏... köszönet ezért Istenek🙏

  • @annaujlaki-gyori3655
    @annaujlaki-gyori3655 2 місяці тому

    Fontos szerintem, hogy az egyéni megélésből ne formáljunk útmutatást. Azt gondolom, felesleges extrémen magas elvárásokat állítani a keresztény fiatalok felé, például azzal, h még a csók sem fér bele.
    Azok a fiatalok, akik meg szeretnék várni szexet a házasságig, éppen elég kihívással néznek szembe.
    Fiatal koromban terjedt a "Búcsú a randevúktól" c., majd később a "Társtaláló" c. könyv, melyek olyan extrém szintet tettek a keresztény, szűz fiatalok elé, ami rengeteg kárt okozott. (A könyv írója egyébként már nem is keresztény.) Ez csak egy példa, de talán sokan emlékeznek még rá.

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  2 місяці тому

      Szándékosan kihangsúlyoztam, hogy ez egyéni preferencia, ilyen formában nincs benne a Bibliában, de köszi az észrevételt ✌🏻

  • @batvan1234
    @batvan1234 3 місяці тому +4

    Talán ez megbocsájtható és nem bűn, ha ebben a párkapcsolatban nem várod meg az esküvőt, a mennyegzőt:
    Zsolt 2:12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!
    A mennyegző napján, az éjféli vacsorakor egyesülünk Ő Vele, hogy az Ő szájának emésztő tűze és a mi szívünk szerelmének, agapéjának a tüze egy lánggá lobbanjon tovább az ég felé az Atyához!
    Egy kevés idő és az igazi szerelmünk hamar eljön és nem késik. Mert:
    Luk 14:26 Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt, még a saját lelkét is, nem képes a tanítványommá válni!
    Ez is lehet egy élő és égő első csók a mennyei esküvő napján! Maran atha, Marana tha!

    • @ferenckarpule3256
      @ferenckarpule3256 3 місяці тому

      Még nem történt meg a feltámadás, még a jegyesség időszakában van az egyház. A szellemi dolgokat pedig nem feltétlenül érdemes összekeverni a testi vággyal, mivel Isten szent. Még akkor sem, ha a Biblia és Jézus is használt természetes párhuzamokat. Ezeket nem azért használta, hogy megindokolja a testi vágyainak a létjogosultságát, hanem azért hogy a még meg nem tért , újjá nem született ember számára érthető legyen milyen szoros kapcsolat is az Isten iránti szerelem. ma már nem biztos hogy ez üzenet, annyira testközpontúak az emberek. Szóval szerintem érdemes inkább a szülői féltő szeretettel párhuzamba vonni Isten szeretetét

  • @Citromtej
    @Citromtej 2 місяці тому

    Szia Tibes! Én már több, mint 1 éves párkapcsolatban vagyok a barátnőmmel, és voltak csókok, szerinted ez bűn e? Hívő ember vagyok, barátnőm sajnos nem annyira, legalábbis biztosan nem mutatja ki, szóban sem. Van tanácsod, hogy hogy kezdjem el megtéríteni az Úrhoz?

    • @tibesofficial
      @tibesofficial  2 місяці тому +2

      Szia! Köszi az üzenetet ✌🏻 Próbáltam úgy árnyalni, hogy önmagában nem a csók a lényeg, hanem hogy a szexuális túlfűtöttség dominál-e vagy sem 😉 Ez alapján tudod sztem belőni a határokat, hogy csak egy jó értelemben vett intim szeretet van, vagy már a szexuális vágyak hajtják az adott tevékenység közben a sztorit 🙌🏻 A másikat pedig csak akkor tudod jó irányba terelni leginkább, ha Te sziklaszilárdan ragaszkodsz az elveidhez és megvalósítod a gyakorlatban is, amit hirdetsz neki szóban ✌🏻

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому +1

      @@tibesofficial Nagyon szépen köszönöm a válaszod, érthetően és lényegretörően fogalmazol. Isten áldjon és a munkásságodat is! Soli Deo Gloria! Jézus vigyázzon mindannyiunkra Ámen!

    • @Atticus-on
      @Atticus-on 2 місяці тому

      @@Citromtej Hogy miért ez az állandó késztetés nálad, hogy 66 ÁMENnel fűszerezd a gondolataidat, nem értem. A HIT, magánügy a legteljesebb mértékben. Nem kommentekben kell Áment mondani, hanem magadban.

    • @Citromtej
      @Citromtej 2 місяці тому +1

      @@Atticus-on Nem tudom miért baj, hogy terjesztem Isten igéjét.

    • @Atticus-on
      @Atticus-on 2 місяці тому

      @@Citromtej Mert hiteltelen! Mint mondtam, a hit, a vallás mind MAGÁNÜGY. Imádkozz és mondj rá húsz áment, de magadban. Ne kifelé mutasd, hogy te mennyire istenhivő vagy.

  • @hajnalkanagy4016
    @hajnalkanagy4016 3 місяці тому

    Nagyon tetszett ez a videó, bennem is motoszkált régen, vajon a csókról házasság előtt Istennek mi a véleménye, most ezen újra elgondolkoztam, talán az a helyes tényleg, ha azt is hanyagoljuk, bár szájra puszit, ami mentesebb a szexualitástól, elképzelhetőnek tartok, de forróbb csókot már nem, vagy tényleg valami visszafogottabb változatban engedélyezett talán, egyébként talán egyénileg kell tényleg ráéreznie az embernek, nála mi válna be, érzelmesebb, szenvedélyesebb típusoknál, vagy igaz szerelemnél már az elején is el tudom képzelni, hogy kevésbé megy nekik az ellenállás, és akkor inkább minél előbb összeházasodnak.
    Az Ez az a nap rendezvény utálatos az Úr előtt, az ökuménia miatt, ami sátáni dolog, ezért nem ajánlatos részt venni rajta senkinek sem, előadóként sem! Ez is hiba volt, de nagyon tetszett még két dalnak inkább a szövege, mint a stílusa, amit meghallgattam tőled, eddig nem ismertelek, de bármilyen zenével lehet dicsőíteni Istent, a rap nekem sose tetszett amúgy, ízlések és pofonok, nekem a trance zene a stílusom, abból is ki lehetne hozni biztos dicsőítést. :) De nagyon kedves lehet ez most az Úr előtt, úgy érzem, hogy így hívod el a figyelmet erre a manapság kényes témára, pedig nagy a jelentősége!
    Lenti hozzászólásomat idézem ide, mert tényleg mindenkinek ajánlom a téma mélyebb megértése végett:
    Isten tökéletes akaratának a házassággal kapcsolatban is van értelme, minket embereket véd ezzel, ugyanis a szellemvilágban démonizálódhat az, a bűnben élés miatt is, és a szexuális érintkezés miatt is, aki házasság előtt szeretkezik! Szóval olyan természetfeletti okai is vannak ennek az erkölcsileg értelmes parancsnak az Úrtól, ami számunkra nem érhető, nem látható, de érezhető lesz az átka annak, ha ilyen kapcsolatokban fogunk élni! Mert valódi áldás van azon a kapcsolaton, amiben csak házasság után lesznek egymáséi a felek egészen. Soós Péternek pedig a válásról, a házasságról vannak nagyon remek tanításai, ez tiszta, mennyei igazság, amikről minden embernek tudni kellene, hogy ennek fényében dönthessen arról, mit fog tenni! Ha szabad akaratból ennek ellenére a sátáni házasság nélküli együttélést választja, és az agyonreklámozott, filmekkel belénk táplált modern szexuális életet, akkor csak tegye, az örök életet ajándékát, Isten kegyelmét fogja elbukni általa! Soós Péter youtube csatornája tele van hasznos videóval: ua-cam.com/channels/ukdPE_qjJa9z9-fFfaMXPQ.htmlvideos.
    Ezeket a videóit érdemes meghallgatnod, hogy megértsd a lényeget:
    - Szövetségtörés - Válás fogalmának pontosítása
    - Házasság, válás, helyreállítás alapelvei, 1. és 2. rész
    A házassági szövetség megtörése esetén azért lesz szabad a válás, mert bár alapvetően tényleg tilos, Jézus nem engedte meg, de már az Ószövetségben is érvénytelenné vált eleve a házasság, mivel megkövezték a vétkes felet, aki megcsalta a házastársát, nem volt gond, elváljon-e vagy sem, nyilvánvalóan. Most, a kegyelem korszakában sem olyan szigorú az Isten, az sátáni katolikus tanítás, hogy téged büntetne az Isten azért, hogy nem házasodhatsz újra, ha a másik ember megcsalt, és megtörte eleve a szövetséget, de csavar a történetben, hogy ha rosszul bánik veled, ver, szid, átkoz, szellemileg töri meg a szövetséget, ahogy manapság rengeteg házasságban így van, bár jó, ők nem is valódi keresztények, akkor is eleve érvénytelenné válik a szövetség, maga a házasság Isten előtt! Isten maga a szeretet és igazság, szentség! Belátható ebből az az igazság, hogy engedélyezett a válás, ha nem lehet mit kezdeni a házastárssal, rosszul választottál annak idején. De úgy tilos elválni, hogy nem bánt téged a másik semmilyen értelemben, csak neked nem szimpatikus mégsem, és nincs vele semmi gond, jól bánik veled, ez a tilos! Az Ószövetségben ez engedélyezett volt, a férj elbocsáthatta a feleségét, válólevelet adott neki, ha nem tetszett a felesége bármilyen értelemben, Jézus az elbocsátás intézményét szüntette meg végleg, de azt Isten sose várja el, hogy súlyos bűnök fennállása esetén odaláncold magad egy életre egy gonosz emberhez! Ez a sátáni fenevad pápa katolikus vallásának téveszméje mindössze!

    • @hajnalkanagy4016
      @hajnalkanagy4016 2 місяці тому

      @@juditbicskey Azért erről a hozzászólásról első blikkre jött nekem a ne ítélj, hogy ne ítéltess! Tibes tényleg mond jó dolgokat, és hasznos lehet sokaknak, akik a megtérés útján járnak. Mindenki megváltozhat, ebben Jézus is hisz, ő is elfogadó és befogadó volt, eleve a bűnösökhöz jött, nem az igazakhoz elsősorban, s még egy gyilkos is megtérhet, és mennybe juthat, ha őszintén megbánta bűnét, hát még maga Mózes is ölt, benne van a Bibliában, az egy dolog, hogy nem előre megfontolt szándékból, hanem hirtelen felindulásból történt baleset lehetett. A válás talán rosszabb, mint a gyilkosság bűne? Maga Pál apostol is gyilkolta a keresztényeket, mégis megtérése után apostollá és szentté vált! Akkor az ő tanításait se fogadod el, mert valaha bűnben járt? Mind bűnösök voltunk egykor, ki miben vétkes, kisebb hiábavalóságokat nem ide sorolva, amiket nem is hagynak el többnyire a keresztények sem. Ajánlom neked, gondold át, hogy bánt a parázna nővel a Biblia szerint, de filmen is nagyon hatásos, én azon a részen mindig meghatódom, mikor nézek Jézusról szóló filmet. S az is igaz, akinek több bűnt enged el, bocsát meg, még hálásabb lesz, és még inkább közeledik az Úrhoz sokszor, mint a kevésbé bűnös! Nem ettől lesz hiteltelen valaki, bár tényleg vannak esetek, van olyan pásztor, aki elvált, de ő a megtérése után vált el akár, avagy bűneiben él, de sokszor az sem tehet róla, mert a másik fél akart válni, ettől még nem lesz rosszabb keresztény bárkinél az, aki régen beválasztott mondjuk egy rossz házastársat, aki fűvel-fával megcsalta, és rossz vége lett a házasságnak. A szent Isten a szabadság Istene, a megbocsátás Istene, az igazságosság is fő jellemzője! Nem lenne igazságos akkor, ha elvárná egy kereszténytől, akit ő szeret, hogy élete végéig egy olyan kapcsolatban éljen, ahol bántalmazzák, megcsalják, szóval eleve megtörik a házassági szövetséget, csak azért, mert egyszer házasságot kötött, Jézus maga volt a szeretet, ő nem ezt hirdette, ezt a sátáni katolikus egyház hamis tanítása! A sátán akarata az, hogy éppen a hívő szenvedjen egy rossz házasságban, és semmilyen esetben se léphessen ki belőle! Nem érted még Isten igazi szeretetét és szentségét, azért gondolod ezt.

    • @hajnalkanagy4016
      @hajnalkanagy4016 2 місяці тому

      @@juditbicskey Ez egy rágalom, hazugság, Soós Péter teljesen hiteles tanító. Ezt belső körökben hallottad, vagy csak pletyka? Nagyon nem mindegy az sem, hogy még a megtérése előtt vált volna el, mert az engem nem érdekel egyáltalán, mind bűnösök voltunk, én pl. ezotériával foglalkoztam régebben, onnan tértem meg, más meg romlott életet él, függő, mindenkinek megvan a maga bűne. Ez számomra sátáni állítás, mert sátán a vádló, ő terjeszt ilyesmiket. Ne hidd el, és ne foszd meg magad a tanításaitól, gyakorlatilag én is neki is köszönhetem azt, hogy ilyen magas szinten ismertem meg Istent, és ahová eljuthattam. Tavaly a Júda oroszlánja apostoli-prófétai szolgálatot találtam meg a neten, ők is nagyon jók, és hitelesek, de anno őket is megvádolták, lejáratták, mégis mai napig kapnak üzeneteket az Úrtól, és nem ők mentek tönkre, hanem annak a pásztornak siklott ki az élete, aki Jézabelnek nevezte Such Icát, érdekes és tanulságos sztori, elolvashatod az ő verziójukat, ami az igazság, nekik is minden videójukat hallottam, és Soós Péterét is, többször is. www.judaoroszlanja.gportal.hu/gindex.php?pg=36203691
      Bár személyesen nem ismerem Soós Pétert, de több mint 500 videója meghallgatása után kialakult bennem a bizonyosság hitelességéről, arról, hogy remek tanító, ember, és szoros kapcsolatban áll az Úrral, a jó kisugárzása is ezt mutatja, szilárd erkölcseit az is mutatja, hogy ha téved valamiben, még arról is készít egy videót, legalábbis bocsánatot kér érte követőitől. Rengeteg dologban meglátja az igazságot ott is, ahol szinte senki sem, szent szellem vezeti, egyértelmű.
      Ráadásul ő maga is elítélte azt a tanítót, egy amerikai hamis prófétát, aki elvált, és tetovált volt, hogy utóbbit el kellene takarni, nem büszkélkedni vele, megtérés után, így mondta. S igen, egy tanítónál magasabb az elvárás, mint egy átlag hívő esetén, hát megtérés után magától ne is váljon el, de ha tőle válnak el, attól senki se süssön bélyeget rá, most nem láncolhatsz senkit magadhoz, szabad akarat létezik, ha elmegy, menjen. De ő nem vált el, s régen sem hinném, hogy elvált volna megtérése előtt.
      Házasság témájában is igaza van, nekem a szent szellem szintén ezt súgja. Én hiszek neki, benne. Ha bármilyen más témában hallgatod, szíved joga, ha ebben nem, de biztatlak is, hogy továbbra is hallgasd a tanításait, megéri. Főleg az úrvacsoráról szólót akár, vagy amiket a fideszről is mondott, nagyon tisztán látja a helyzetet, ez tényleg antikrisztusi kormány, pedig hány keresztényt tud megvezetni azóta is, az ilyen kamu intézkedésekkel, hogy beleírja az alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa férfi, mintha ennek bármi jelentősége lenne, attól még fog nevelni, örökbe fogadni két anya és apa is, akkor miért nem azt tiltja meg, ha valós kifogása támadt ezzel kapcsolatosan? Megtehetné, van hatalma szentül kormányozni egy szinten, abortuszt betiltani, ilyesmikre. Persze, mivel alapvetően igaz az, hogy ők is csak a háttérhatalom bábkormánya, így nincs valós lehetősége mégsem erre, ezért hoz folyton törvénytelen törvényeket, teszi a keresztényellenes dolgokat, a szegényeket, árvákat, özvegyeket sanyargatja teszem azt, nem ad segélyeket akinek kellene, vagy túl rövid ideig, túl keveset. Mert hát ilyen egy álszent, hamis keresztény kormány. Szerintem ezek is csak a társadalmi ellentéteket fűtik, hiszen a megosztás a sátánhoz tartozik, így ők is, a hazugság atyja is a sátán, a népirtásé pláne. Amit a bálványimádó alaptörvényről mond, és a szentnek mondott átkozott koronáról, a hamis vallásról, ezeket a videót is ajánlom.
      Such Icáról, a hiteles prófétanőről itt egy történet, miért is hiteles, s mi lett azzal, aki nem hitt benne, sőt vádolta, egyébként ez veszélyes dolog, az Isten hiteles szolgáit elutasítani, vagy egyenesen üldözni, ezért sokan bűnhődtek már csúnyán, ezzel vigyázz te is! A hamis prófétákat elfogadni szintén veszélyes, mert ők meg a halálba visznek. Remélem, nem a Hit gyülekezetéből jöttél, vagy onnan informálódtál, mert az hamis hely szintén, és szabadkőműves, hamis pásztorral rendelkezik, Soós Péter régen eleve ott vádolták meg, pedig nem okozott szándékosan gyülekezet szakadást, csak vele tartott sok hívő, mert ők is látták, hogy annak a helynek vége, bement oda a hamis szent szellem, a kundalini szelleme, és tönkre vágta már az egészet, azóta is hamis szellemből működik, nem csoda, hogy sok hívet vesztett, és sokan Such Ica is mondja, akik onnan jött hívek, a pszichiátrián kötnek ki sokszor. Ha onnan jött az infó, ne hidd el, mert nem hiteles hely! A Hit gyülekezetében eleve az folyik, hogy átkozzák az elment híveket, mint egy Jehova tanúi szektának, olyan módszereik vannak, ez is igeellenes, a leuralás, félelemkeltés is, az egész, amint Németh Sándor művel. Ideje lenne, hogy börtönbe jusson, a barátjával, Orbánnal együtt, akivel állítólag egy szabadkőműves páholyba is tartoznak.

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 3 місяці тому +1

    Első randi, első szopás.