Jay Kristoff hatalmas kedvencem volt, imádtam az első kötetet. A másodikat most olvasom. Bár nagyon tetszik ez is, de azt a gyomorig hatoló izgalmat még nem éreztem, mint az első kötetnél. Már régen olvastam a Crescet City-t, de teljesen kiidegelt a főszereplő, szóval azóta sem nyúltam a folytatásokhoz. Atlas Six a polcon vár még rám. Brandon Sanderson pedig nagyon bakancslistás nálam. Remélem idén jut rá időm.
Az első Vámpírbirodalom kötet az tényleg annyira izgalmas volt, mint ahogy írtad. Kíváncsi leszek neked, hogy tetszik majd az Atlas six. Sandersonhoz pedig, ha idén eljutsz odáig jó olvasást! 📚
Sarah J. Massnak szerintem is a leggyengébb sorozata a Crescent City. Ilyen idegesítő főszereplőt rég láttam. Bár én ennek ellenére szerettem a trilógiát, szerencsére vannak jobb szereplők is benne. Az ACOTAR és az Üvegtrón között viszont nem tudok dönteni. Az Üvegtrón nagyon hosszú, egyre erősödnek a könyvek és a végére összeáll minden. Szuper befejezés. Tavaly újraolvastam az összes Maas könyvet, másodjára is szuper volt. 51 könyvet olvastam, 25000 oldal, anagy része fantasy. Rebecca Yarros, Cassandra Clare, új kedvencként On Sai. Azt hiszem idén meg kell ismerkednem Brandon Sandersonnal.
2024-és évem: 125 könyv és több mint 50.000 oldal. Jó év volt könyvek szempontjából és 2025 remélem még jobb lesz 📚 próbálok könyvértékelőket írni, de nagyon nehezen szedem össze a gondolataimat. Nagy csalódásom az Így lettem - Michelle Obama-tól (félbe is hagytam), kedvenceim Diana Hunt megjelent könyvei és Chris Carter - Egy gonosz elme (többek között). Sok jó könyvet olvastam, minden féle témában mert a változatosság gyönyörködtet ✨🎇 Boldog Új évet kívánok 🫰
@@viktoriaszule Gratulálok a szép számokhoz és a rengeteg jó könyvhöz, amit olvastál! 📚 Jönni fognak azok a gondolatok majd biztos, néha hagyni kell leülepedni. Chris Carter könyveit már mondta más is, szóval ideje lesz ránéznem. Neked is Nagyon Boldog új évet! 🥳🎊
@@higgs5877 Neked is Boldog új évet! 🥳🎊 Köszi! Ha érdekel akkor érdemes elkezdened csak fel kell rá készülni, hogy hosszabb olvasmány lesz 😀
5 днів тому
Amikor azt mondod, hogy 31 könyvet olvastál, és látom magam előtt, hogy a téglákat ha félbe csapnád elszámolni, sokkal nagyobb lenne ez a szám Durva egyébként, hogy ennyi téglát lenyomtál idén... izé, tavaly, nekem azok után mindig kell a pihenés. Lásd, amikor lenyomtam A halál vége 800 oldalát, kicsit kiégtem tőle, BÁR arról a könyv is tehetett kicsit sajnos
Haha, a Sanderson köteteket félbe lehetne, ha már a magyar kiadás is ketté bontja 😀 Halál vége könyvvel még adós vagyok magamnak, de amikor láttam az értékelőd / beszámolód róla úgy voltam vele, hogy még tolom kicsit 😅
Hú az Atlas Six-et én is félbehagytam anno - engem az írásmódja akasztott ki. Miért olvastál Crescent City-t?.. Azt még én se merem 😂 Viszont egyetértek, a Tündöklő szavak nekem is ott lesz valahol az élvonalban, hogy pontosan hányadik azt még ki kell találnom :)
@@MarionOlvas a nyakatekertsége az írásnak? Haha, naívan reméltem, hogy lehet jó fantasy 😂 Kíváncsi leszek végül nálad hányadik helyezett lesz a Tündöklő szavak 👀 erős éved volt.
@akosspissak1385 abban biztos is voltam, hogy nálad ott lesz a legjobbak között a Dragon Prince 🙌Tűz és Vér könyvre én is kíváncsi vagyok, de a Szilmarilok mellé már nem vállaltam be még egy ilyen hatalmas jó értelembe vett történelemkönyvet.
Idén nekem is Brandon Sanderson volt az akitől a legtöbbet olvastam. Összeírtam magamnak a top 10 könyvet idén és a 10-ből 6 Brandon Sanderson, 5 konkrétan a teljes Viharfény krónikák. Teljesen átérzem miért érzed a Tündöklő szavakat a legjobbnak ❤ A Pióca nekem tavaly volt a kedvenc. Sarah J Maasnak szerintem a Crescent City a leggyengébb könyve. Nekem az Üvegtrón sorozata a kedvencem, de inkább csak a sorozat második fele, amikor valahogy felnőtt a sorozat, és egyre erősebb lett. Ha a legjobb sorozat záró könyvet kell említeni, nekem egyből az Üvegtrón utolsó része és a Ködszerzet utolsó része jut eszembe holtversenyben 😊. Mind a kettő még évek múltán is iszonyú élénken él a fejemben.
@@agnyeszka nem is csodálom, hogy a teljes Viharfény Krónika a listádon van, megérdemel az a sorozat minden figyelmet 💙 Örülök, hogy a Pióca neked is tetszett. Jól hangzik, hogy az Üvegtrón sorozatnak is ilyen erős a vége. Ködszerzet zárása az felejthetetlen. Valamikor ideje lenne elkezdeni a Way és Wayne szériát is.
@ Szerintem nagyon jó a Wax és Wayne sorozat is 😊 Mostanában gondolkozom rajta hogy elolvasom angolul az utolsó részét , így hogy a Wind and Truth-ot sikerült lenyomni angolul.
BUÉK!🎉 Amikor én olvastam a Szilmarilokat, egy teljes füzetet telejegyzeteltem az adatokkal! De tényleg nagyon jó volt! 😊
@@Kalman_Eszter_asztrologus Boldog új évet Neked is! 🥳🎊
Nem csodálom, van benne feldolgozandó információ bőven. Az a füzet aranyat érhet! 😀
Jay Kristoff hatalmas kedvencem volt, imádtam az első kötetet. A másodikat most olvasom. Bár nagyon tetszik ez is, de azt a gyomorig hatoló izgalmat még nem éreztem, mint az első kötetnél. Már régen olvastam a Crescet City-t, de teljesen kiidegelt a főszereplő, szóval azóta sem nyúltam a folytatásokhoz. Atlas Six a polcon vár még rám. Brandon Sanderson pedig nagyon bakancslistás nálam. Remélem idén jut rá időm.
Az első Vámpírbirodalom kötet az tényleg annyira izgalmas volt, mint ahogy írtad.
Kíváncsi leszek neked, hogy tetszik majd az Atlas six. Sandersonhoz pedig, ha idén eljutsz odáig jó olvasást! 📚
Sarah J. Massnak szerintem is a leggyengébb sorozata a Crescent City. Ilyen idegesítő főszereplőt rég láttam. Bár én ennek ellenére szerettem a trilógiát, szerencsére vannak jobb szereplők is benne. Az ACOTAR és az Üvegtrón között viszont nem tudok dönteni. Az Üvegtrón nagyon hosszú, egyre erősödnek a könyvek és a végére összeáll minden. Szuper befejezés. Tavaly újraolvastam az összes Maas könyvet, másodjára is szuper volt. 51 könyvet olvastam, 25000 oldal, anagy része fantasy. Rebecca Yarros, Cassandra Clare, új kedvencként On Sai. Azt hiszem idén meg kell ismerkednem Brandon Sandersonnal.
Gratulálok az 51 könyvhöz és az újrázásokhoz! 🥳🎉
Őszintén tudom ajánlani Brandon Sandersont.
2024-és évem: 125 könyv és több mint 50.000 oldal. Jó év volt könyvek szempontjából és 2025 remélem még jobb lesz 📚 próbálok könyvértékelőket írni, de nagyon nehezen szedem össze a gondolataimat. Nagy csalódásom az Így lettem - Michelle Obama-tól
(félbe is hagytam), kedvenceim Diana Hunt megjelent könyvei és Chris Carter - Egy gonosz elme (többek között). Sok jó könyvet olvastam, minden féle témában mert a változatosság gyönyörködtet ✨🎇 Boldog Új évet kívánok 🫰
@@viktoriaszule Gratulálok a szép számokhoz és a rengeteg jó könyvhöz, amit olvastál! 📚
Jönni fognak azok a gondolatok majd biztos, néha hagyni kell leülepedni.
Chris Carter könyveit már mondta más is, szóval ideje lesz ránéznem.
Neked is Nagyon Boldog új évet! 🥳🎊
Boldog újévet! A szilmarilokat lenyomni az nem kis pályás dolog. Gratu. 😅
@@higgs5877 Neked is Boldog új évet! 🥳🎊
Köszi! Ha érdekel akkor érdemes elkezdened csak fel kell rá készülni, hogy hosszabb olvasmány lesz 😀
Amikor azt mondod, hogy 31 könyvet olvastál, és látom magam előtt, hogy a téglákat ha félbe csapnád elszámolni, sokkal nagyobb lenne ez a szám Durva egyébként, hogy ennyi téglát lenyomtál idén... izé, tavaly, nekem azok után mindig kell a pihenés. Lásd, amikor lenyomtam A halál vége 800 oldalát, kicsit kiégtem tőle, BÁR arról a könyv is tehetett kicsit sajnos
Haha, a Sanderson köteteket félbe lehetne, ha már a magyar kiadás is ketté bontja 😀
Halál vége könyvvel még adós vagyok magamnak, de amikor láttam az értékelőd / beszámolód róla úgy voltam vele, hogy még tolom kicsit 😅
Hú az Atlas Six-et én is félbehagytam anno - engem az írásmódja akasztott ki. Miért olvastál Crescent City-t?.. Azt még én se merem 😂 Viszont egyetértek, a Tündöklő szavak nekem is ott lesz valahol az élvonalban, hogy pontosan hányadik azt még ki kell találnom :)
@@MarionOlvas a nyakatekertsége az írásnak?
Haha, naívan reméltem, hogy lehet jó fantasy 😂
Kíváncsi leszek végül nálad hányadik helyezett lesz a Tündöklő szavak 👀 erős éved volt.
@PapirPopcorn amúgy nagyon erős évem volt, ezért nem is egyértelmű. Egyedül az első helyezett biztos, a többi meg kérdéses.
Tavaly sok kedvencem volt de ha kettőt kiemelnék akkor a Tűz és Vér és a Sárkányherceg 1-2 de a Chris Carter sorozata is a kedvencem volt
@akosspissak1385 abban biztos is voltam, hogy nálad ott lesz a legjobbak között a Dragon Prince 🙌Tűz és Vér könyvre én is kíváncsi vagyok, de a Szilmarilok mellé már nem vállaltam be még egy ilyen hatalmas jó értelembe vett történelemkönyvet.
Idén nekem is Brandon Sanderson volt az akitől a legtöbbet olvastam. Összeírtam magamnak a top 10 könyvet idén és a 10-ből 6 Brandon Sanderson, 5 konkrétan a teljes Viharfény krónikák. Teljesen átérzem miért érzed a Tündöklő szavakat a legjobbnak ❤ A Pióca nekem tavaly volt a kedvenc. Sarah J Maasnak szerintem a Crescent City a leggyengébb könyve. Nekem az Üvegtrón sorozata a kedvencem, de inkább csak a sorozat második fele, amikor valahogy felnőtt a sorozat, és egyre erősebb lett. Ha a legjobb sorozat záró könyvet kell említeni, nekem egyből az Üvegtrón utolsó része és a Ködszerzet utolsó része jut eszembe holtversenyben 😊. Mind a kettő még évek múltán is iszonyú élénken él a fejemben.
@@agnyeszka nem is csodálom, hogy a teljes Viharfény Krónika a listádon van, megérdemel az a sorozat minden figyelmet 💙
Örülök, hogy a Pióca neked is tetszett.
Jól hangzik, hogy az Üvegtrón sorozatnak is ilyen erős a vége.
Ködszerzet zárása az felejthetetlen. Valamikor ideje lenne elkezdeni a Way és Wayne szériát is.
@ Szerintem nagyon jó a Wax és Wayne sorozat is 😊 Mostanában gondolkozom rajta hogy elolvasom angolul az utolsó részét , így hogy a Wind and Truth-ot sikerült lenyomni angolul.
@agnyeszka Wind and truth után biztos jól menne 😊
Wax és Wayne első része tervben van az év első felében.