Édes istenem...a tárgy az nem személynév, tehát nem egy ruhadarab NEM "Ő!" ...tipikus posztmodern torzító nyelvhasználat. Nagyon fontos lenne a gyönyörű magyar nyelvet helyesen TUDATOSAN nem torzítva divatból használni. Hosszú még az út Dolcetól az értékesig !
Egyetértek, bár nincs egyedül ezzel a fajta helytelen nyelvhasználattal. Engem ami jobban zavart, az az érzés, hogy viszonylag gyakran csúsztat. Mintha úgy érezné, az által, amit ő képvisel, a sebezhetetlenség és tökéletesség látszatát kell keltenie. Ez alól mondjuk kivétel volt a bolti pékáruk vásárlása. Sok esetben azonban ellentmondásokba ütközött. Pl. mondta, hogy 6-8 óra alvás után kel fel reggel, ugyanakkor szinte minden reggel rohan, ezért igyekszik 15-20 perccel a szokásos időpont előtt felkelni, de ez nehéz, mert akkor tulajdonképpen le se kéne feküdnie.... Ha valaki egész nap tevékeny, rohan, akkor egyrészt fizikai lehetetlenség meginni 3-5 liter!!!! vizet, mert akkor mást nem csinálna, csak egész nap WC-re járna, másrészt ez a mértékű vízivás van annyira örömtelen és monoton, hogy simán kiég benne az ember. És ilyen mennyiségű víz mellett már szerintem be se lehet vinni a napi szükséges mennyiségű táplálékot, pedig ő nem sovány, egészségesen néz ki. Szóval szerintem kilógott a lóláb hitelesség szempontjából. Úgy tűnik, Szabina másokhoz hasonlóan fegyorsult tempóban éli a mindennapjait, ami manapság teljesen megszokott és általános, emellett pedig elég nehezen hihető, hogy mindig mindent tökéletesen, a nagykönyvben megírtak szerint, és az általános elvárásoknak megfelelően csinál. Szóval számomra hitelesebbnek tűnne, ha nem akarná annyira a tökéletesség látszatát kelteni.
Úgy kérdezni, hogy benne van q válasz.... " Ugye, hogy te is ...?" "Ugye neked is fontos....". .. már eddig is szájbarágós riportok voltak, de kezd unalmas lenni. :(
Szerintem Anitának van egészséges, szép bőrszíne, és Szabina bőre szürke és sápadt. Illetve a filter elképesztően idegesítően fakó, amit használnak ezekre a videiókra.
@@katicaigaz9023 Szabina arcán alapozó van, olyan a színe amilyen, ennek ellenére egy igazán szép,finom és szimpatikus,kedves NŐ. Korn Anitára egyik sem igaz, ez persze csak az én véleményem,de szerintem helytálló. Mostanában egyre több "kíváncsi " női "riporter" bújik elő a közösségi oldalak után, a YouTubon csinálva tematikus "rövid" riportokat .Biztos van rá igény,de ettől még nem jó. A sok celebnő otthon megvalósítja önmagát a mobiltelefonjával,aztán már ez sem elég,így ,ha találnak erre média érdeklődést is,akkor hajrá. Így érdektelenedik és silányul el a riport,mint műfaj.
Semmi újat nem mondott. Egyébként ezeket majd beszélje meg egyszer a 1,5-1,5 milliárd kìnaival meg indiaival is. Elképesztő emberek milyen naivak és tájékozatlanok.
Hát igen, érdekes, hogy akinek még a papucsa is 100.000 forint, az turkálóból is vásárol, az órájáról és a több millió forintos táskákról nem is beszélve.
Kedves Anita! Szuper a zakód! Elárulod kérlek honnan van? Dukai Reginával is csinálj kérlek ilyen internút🙈😘☺️…. (Hasonló a hangsúlyozásuk, és a hangjuk is Szabinával😆.)Köszi
@@ruhastoryTörlésre kerülnek a negatív kommentek vagy itt tényleg mindenki agymosott? Szabina por alapú termékeit az egészséges élelmiszerekkel egy lapon említeni elég nagy túlzás.....túlárazott porok muzliszeletek és kekszek a csomag tartalma csilliokert....es ő hívja magát üzletasszonynak? ....en ezt kozonseges lehúzásnak és atverésnek erzem.
@@ruhastoryA padlizsanos történetet mindenkepp el kellett mondania Szabinának.? ....elegge megalazoan jott át a vendégei számára.....örülünk neki hogy Szabina ilyen okos és ismeri a padlizsant....egyébként is két ilyen gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkező férfi feleségeként sok nő bele tudna kezdeni vállalkozásokba.
Micsoda kedves,termèszetes,üde szemèlyisèg! Èrződik,hogy rendben van az èlete, feltehetően boldog ès kiegyensúlyozott.:)
Nagyon szimpatikus a szemlélet,illetve az értékrend,amit Szabina képvisel.☺️
Valamint csodás az ing,amit visel.🤩
Engem az az ing borzasztoan zavar, szerintem szornyu. 😅
@@szalmakalap2901 Ízlések és pofonok😌
Nekem nyafka,néha már sznobnak tűnő.Ezt leszámítva,kellemes szépség.Tudatos.
Egyik személyes példaképem Tomán Szabina!Több ilyen pozitív és értékes ember kellene a médiában...mert őt érdemes követni!😊
Egyetértek:)
Szeretem a dalokat
Édes istenem...a tárgy az nem személynév, tehát nem egy ruhadarab NEM "Ő!" ...tipikus posztmodern torzító nyelvhasználat. Nagyon fontos lenne a gyönyörű magyar nyelvet helyesen TUDATOSAN nem torzítva divatból használni. Hosszú még az út Dolcetól az értékesig !
Nagyon jol fogalmaztal. A fulem zavarta amikor Ot hasznalt a targyakra.
Ez nagyon ott van!👌
Egyetértek, bár nincs egyedül ezzel a fajta helytelen nyelvhasználattal.
Engem ami jobban zavart, az az érzés, hogy viszonylag gyakran csúsztat. Mintha úgy érezné, az által, amit ő képvisel, a sebezhetetlenség és tökéletesség látszatát kell keltenie. Ez alól mondjuk kivétel volt a bolti pékáruk vásárlása. Sok esetben azonban ellentmondásokba ütközött. Pl. mondta, hogy 6-8 óra alvás után kel fel reggel, ugyanakkor szinte minden reggel rohan, ezért igyekszik 15-20 perccel a szokásos időpont előtt felkelni, de ez nehéz, mert akkor tulajdonképpen le se kéne feküdnie....
Ha valaki egész nap tevékeny, rohan, akkor egyrészt fizikai lehetetlenség meginni 3-5 liter!!!! vizet, mert akkor mást nem csinálna, csak egész nap WC-re járna, másrészt ez a mértékű vízivás van annyira örömtelen és monoton, hogy simán kiég benne az ember. És ilyen mennyiségű víz mellett már szerintem be se lehet vinni a napi szükséges mennyiségű táplálékot, pedig ő nem sovány, egészségesen néz ki.
Szóval szerintem kilógott a lóláb hitelesség szempontjából.
Úgy tűnik, Szabina másokhoz hasonlóan fegyorsult tempóban éli a mindennapjait, ami manapság teljesen megszokott és általános, emellett pedig elég nehezen hihető, hogy mindig mindent tökéletesen, a nagykönyvben megírtak szerint, és az általános elvárásoknak megfelelően csinál. Szóval számomra hitelesebbnek tűnne, ha nem akarná annyira a tökéletesség látszatát kelteni.
YES SMILE EZ A KEDVESÉGEM JELE
Csodálatos személyiség.
Kedves Szabina! Egyszer legyen egy "Női Klub"! ❤️ Jó lenne beszélgetni Veled! ❤️
Csodás Szabina
Úgy kérdezni, hogy benne van q válasz.... " Ugye, hogy te is ...?" "Ugye neked is fontos....". .. már eddig is szájbarágós riportok voltak, de kezd unalmas lenni. :(
Én is szeretek takarítani meg főzni a családnak
Meg lehet tudni a bőrdzseki márkáját? 😌😊
Etiqueta Negra
Nagyon jó kis beszélgetés. Ha kérdezhetek, Anita miért vagy narancssárga?
Szerintem Anitának van egészséges, szép bőrszíne, és Szabina bőre szürke és sápadt. Illetve a filter elképesztően idegesítően fakó, amit használnak ezekre a videiókra.
@@katicaigaz9023 Szabina arcán alapozó van, olyan a színe amilyen, ennek ellenére egy igazán szép,finom és szimpatikus,kedves NŐ. Korn Anitára egyik sem igaz, ez persze csak az én véleményem,de szerintem helytálló. Mostanában egyre több "kíváncsi " női "riporter" bújik elő a közösségi oldalak után, a YouTubon csinálva tematikus "rövid" riportokat .Biztos van rá igény,de ettől még nem jó. A sok celebnő otthon megvalósítja önmagát a mobiltelefonjával,aztán már ez sem elég,így ,ha találnak erre média érdeklődést is,akkor hajrá. Így érdektelenedik és silányul el a riport,mint műfaj.
Csak szerintem beszél echte úgy, mint Dobrev Klára?
❤️
Semmi újat nem mondott. Egyébként ezeket majd beszélje meg egyszer a 1,5-1,5 milliárd kìnaival meg indiaival is. Elképesztő emberek milyen naivak és tájékozatlanok.
Hát igen, érdekes, hogy akinek még a papucsa is 100.000 forint, az turkálóból is vásárol, az órájáról és a több millió forintos táskákról nem is beszélve.
Ruha Story Korona Anita neked milyen márkájú autód van és milyen színű szeretném tudni mert én is szerettem az autókat Ruha Story Korona Anita
I AM GENTLEMAN PEACE freedom songs stop rasszizmus
Kedves Anita! Szuper a zakód! Elárulod kérlek honnan van? Dukai Reginával is csinálj kérlek ilyen internút🙈😘☺️…. (Hasonló a hangsúlyozásuk, és a hangjuk is Szabinával😆.)Köszi
Kedves Zsuzsa! Plié Collection a zakó márkája:)

❤