Nagyon para ezt a Szomszédokos eszmefuttatást hallgatni. Egy rész jut róla eszembe az Igazság Ligája c. rajzfilmből. Az megvan valakinek? Volt egy rész, ami arról szólt, hogy a Liga pár tagja egy dimenziókapun át egy alternatív valóságba kerül, ahol az atomháború mindent elpusztított. De ők erről nem tudnak, mert egy vidám, napfényes kisvárosba kerülnek, ahol mindenki ismer mindenkit, mindig ugyanaz a fagylaltos meg ugyanaz a rendőr jön ki mindenhova, és minden nap jön valami világot fenyegető veszély a város saját szuperbűnözőitől, de szerencsére a város saját szuperhőscsapata, ami véletlenül pont megegyezik a mi világunk néhány képregényfigurájával, mindig megmenti a világot. A Liga tagjai elkezdenek gyanakodni, hogy hogy lehet ez, és kiderül, hogy az egész egy kurva nagy illúzió, amit egy kissrác vetít bele mindenki fejébe, akinek az atomháború hatására deformálódott az agya és az lett a szuperképessége, hogy a fantáziájával illúziókat tud teremteni. És a pár valódi túlélő, aki a föld alatt vészelte át a háborút, mind a gyerek képregényfantáziáihoz kell, hogy asszisztáljon évtizedeken keresztül, minden nap lejátszva pont ugyanazokat a sztorikat. ("Legends" a rész címe, ha valakit érdekel.) Hátborzongató, és egy az egyben ez jutott eszembe a Szomszédokról is. Félelmetes, hogy ezt a didaktikus, agymosó nyuggerutópiát nézte az ország abban az évben, amikor a Mátrix, a Harcosok klubja vagy a Hatodik érzék kijött. ua-cam.com/video/PdvsBLhquEc/v-deo.html
Kedves Robi! Szerintem nem igaz, hogy a Gravitáció nem szól semmiről. A gyászról szól. A ragaszkodásról, a magányról, az elszigeteltségről, a reményvesztettségről és végül az elengedés képességéről. Persze nem mindegy, hogy mit engedünk el: az életünket vagy a gyászunkat. Az egész erősen allegorikus. Persze ki van monda egyértelműen (szerintem), hogy erre kell figyelni. A világűr eszköz. Akár egy versben, csak itt a látvánnyal kelt érzéseket. A vége sem az a kötelező amerikai szabvány happy end, hanem szerintem a talpra állást (itt szó szerint) szimbolizálja. Egyszerű film, de attól még, hogy egy ilyen „egyszerű” dolgokról szól nem tartalmatlan.
És elképesztő, de ugyanilyen "légy jobb ember" típusú gondolatokat fogalmaztak meg például a költők az úgynevezett verseikben évszázadokon át! És ezeket tanítják az iskolában! Apage satanas... Így meghallgatnék egy adást, amiben hasonló hévvel gúnyolják-gyalázzák Goethét, Petőfit, Thomas Mannt, stb. (Ja, nem is.)
Xdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxd jó de már a tököm tele van ezzel
Az utolsó rész a Szomszédokból szerintem a legszánalmasabb: Az összes szereplő kap egy "cetlit" és felolvassák a saját nevüket 😂😂😂 Könyörgöm nézzétek meg az utolsó részt, amiből idéztek az nem az utolsó rész ez a '98 szilveszteri részből vannak.
Azért nem mondanám hogy a Szomszédokban minden karakter jóságos és feláldozza magát és segítőkész. Gábor Gábor karaktere nem éppen jóságos, inkább csak próbálja a szürke zónában megoldani a dolgozat, kicsit törvényesen, kicsit nem, meg a munkatársai rovására vág bele a sunyi dolgokba, nagy pénzt remél, de bebukja, mert őt is átverik. Persze ő is szerethető karakter, de jóságosnak véletlenül se merném nevezni. :D Ő játssza a sorozatban a sutyerák kapitalistát, aki elég bunkó, de mégiscsak egy vállalkozó aki nem tör fel, meg általában belebukik a stiklijeibe, de esetleg a legvégső esetben segíthet is, főleg ha Juli kéri meg valamire. Vagy János és Alma helyzete, hogy János fut a szoknyák után, de Alma is megéri a pénzét, mert ő se tesz túl sokat hogy működjön a dolog kettejük között. Ők se tökéletesek, igaz, azért egymásra számíthattak a sorozatban. De elég érdekes párosítás hogy a nagyon panelos városivá vált Alma összejön az erdész Jánossal. Ezt például nem értettem a sorozatban.
"megvalósulhatna az emberek boldog társadalma, de mindig előkerül néhány suhanc - meg a DROG!"
:DDDDDDDDDDD
Én megyek és megeszem nyersen a krémet.
Nagyon para ezt a Szomszédokos eszmefuttatást hallgatni. Egy rész jut róla eszembe az Igazság Ligája c. rajzfilmből. Az megvan valakinek? Volt egy rész, ami arról szólt, hogy a Liga pár tagja egy dimenziókapun át egy alternatív valóságba kerül, ahol az atomháború mindent elpusztított. De ők erről nem tudnak, mert egy vidám, napfényes kisvárosba kerülnek, ahol mindenki ismer mindenkit, mindig ugyanaz a fagylaltos meg ugyanaz a rendőr jön ki mindenhova, és minden nap jön valami világot fenyegető veszély a város saját szuperbűnözőitől, de szerencsére a város saját szuperhőscsapata, ami véletlenül pont megegyezik a mi világunk néhány képregényfigurájával, mindig megmenti a világot. A Liga tagjai elkezdenek gyanakodni, hogy hogy lehet ez, és kiderül, hogy az egész egy kurva nagy illúzió, amit egy kissrác vetít bele mindenki fejébe, akinek az atomháború hatására deformálódott az agya és az lett a szuperképessége, hogy a fantáziájával illúziókat tud teremteni. És a pár valódi túlélő, aki a föld alatt vészelte át a háborút, mind a gyerek képregényfantáziáihoz kell, hogy asszisztáljon évtizedeken keresztül, minden nap lejátszva pont ugyanazokat a sztorikat. ("Legends" a rész címe, ha valakit érdekel.) Hátborzongató, és egy az egyben ez jutott eszembe a Szomszédokról is. Félelmetes, hogy ezt a didaktikus, agymosó nyuggerutópiát nézte az ország abban az évben, amikor a Mátrix, a Harcosok klubja vagy a Hatodik érzék kijött.
ua-cam.com/video/PdvsBLhquEc/v-deo.html
Lehet, hogy a szomszédok valójában egy párhuzamos világban játszódó sci-fi, ahol győzött a kommunizmus, csak ezt elfelejtették közölni a nézőkkel.
0:00 Szomszédok + 32:11 Gravitáció
Kedves Robi! Szerintem nem igaz, hogy a Gravitáció nem szól semmiről. A gyászról szól. A ragaszkodásról, a magányról, az elszigeteltségről, a reményvesztettségről és végül az elengedés képességéről. Persze nem mindegy, hogy mit engedünk el: az életünket vagy a gyászunkat. Az egész erősen allegorikus. Persze ki van monda egyértelműen (szerintem), hogy erre kell figyelni. A világűr eszköz. Akár egy versben, csak itt a látvánnyal kelt érzéseket. A vége sem az a kötelező amerikai szabvány happy end, hanem szerintem a talpra állást (itt szó szerint) szimbolizálja. Egyszerű film, de attól még, hogy egy ilyen „egyszerű” dolgokról szól nem tartalmatlan.
Ha jól tudom: zeneszerző: Hidas Frigyes, zongorázza: Vukán György
Ezek a bejátszások nem az utolsó epizódból vannak, hanem a '98 szilveszteriből. Ennek utánanézhettetek volna.
Vukán a karmester, Hidas a zeneszerző
"Miiiii? A Színész... kiszól a szerepbőőőől?" - hát hogy lehet ez, hogy a House of Cards-ban meg kurva jó volt? :-D
Hogy lehet ennyi sületlenséget kitalálni?
Sziasztok!
Hidas Frigyes Szomszédok-zenéje (a háttérben hallható zongoraszólót) hol lelhető fel?
Próbáljátok ki egy oculus riftet es a 4d mozi is parasztvakitasnak fog tűnni
Csak annyi, hogy a bejátszott megszólalások nem a Szomszédok utolsó epizódjából vannak, hanem az egy évvel azelőtti, Szilveszteri adásból.
Pont ma csöpögött a pénztárnál a tej és hozhattam egy másikat.. sztem ez alap
És elképesztő, de ugyanilyen "légy jobb ember" típusú gondolatokat fogalmaztak meg például a költők az úgynevezett verseikben évszázadokon át! És ezeket tanítják az iskolában! Apage satanas... Így meghallgatnék egy adást, amiben hasonló hévvel gúnyolják-gyalázzák Goethét, Petőfit, Thomas Mannt, stb. (Ja, nem is.)
Csodalkozok miert van tiltva most Mar ertem mindig azok a szomszedok azok kiknek nem tetszik a mas allapot :)
Xdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxd jó de már a tököm tele van ezzel
Robi: "Egy nagyon jó, szerelem mentes szex."
Én: "Igen Robi, de ez egy film. Akkor nem inkább egy nagyon átütő
pornó"