KAPod | Ricsipí & Qka MC - az Animal Cannibals
Вставка
- Опубліковано 6 жов 2024
- Dósa Richárd és Koller László barátsága 1989-ben kezdődött, és hamar nevet is kapott: Animal Cannibals. Még most, 34 év elteltével is kitalálják egymás gondolatát, folytatják a másik mondatát, kiegészítik és erősítik egymást - ahogy Micimackó mondaná: egy lélek, két legény.
Kövess a Facebookon: / kapvagyok
Gyere el egy fellépésre: dumaszinhaz.hu/... - Комедії
Ricsipí a szomszédom volt egy rövid időre, ezt csak onnan tudtam meg, hogy egy szép reggelen beszálltam a liftbe a fülemben üvöltött az északon délen című nóta majd kómásan felnéztem és ott állt előttem :D (Azt hozzá kell tennem, hogy egy erősen átbulizott éjszaka utáni reggel volt) Egy pillanatra nem sikerült össze raknom a képet, hogy hallgatom és ott áll előttem. Meghallotta, hogy mit hallgatok és kaptam egy nagy elismerő mosolyt és egy öklöst :D Köszönöm Kannibálok, hogy rajtatok nőhettem fel :D
QKA Mc, azaz Kuka, ailas Koller Lászó általános iskolai osztálytarsam volt 4.-től 8.-ig. 🙂
Együtt jártunk kosárlabdázni is, meg suli után bandázni.
Nyolcadikban alapították az AC-t, úgy rémlik, hogy akkor hárman votak, Ricsit is ismertem, ő másik suliba járt.
Jó volt látni és hallani. 🙂
Ja, és nem öregedtetek semmit, max az évgyűrűk 🙂
A Vízóra nincs már fent youtube-on sajnos... Tessék elérhetővé tenni srácok! Jó kis nosztalgikus élmény lenne.
Vicces....kb 22 évet lenyomtam az éjszakában mint vendég.....de az a mai napig megvan, hogy lepacsiztam velük a 90-es években Pécsen a B'52-ben fellépés után. Ritka szimpatikus páros. 😉
Imadom!!! Mind a 3-otokat!!! Puszik Londonbol ♥️♥️♥️🇬🇧🇬🇧🇬🇧
Én aki azóta is a QR kódot próbálom beolvastatni :D
Elírtátok, "Ripicsi" :)
😂😂
Én is vártam :D
Én nagyon birom Ricsipí és Qka Mc sokszor láttam élőben is! Vidám jó hangulatú beszélgetés volt!
Köszönöm 💞
Hihetetlen hogy ők egyáltalán nem öregednek😅😅😅😅
Ezt azonnal nézni fogjuk, nagyon jó a trió :D Köszönjük.
KAP: "egyre szomorúbb"
Most nézem ezt a részt, a még nincs vége de az első 20 perc erősen meg lett vágva :D
Nem az AI fogja megjavítani a vízvezetéket, de ő szabja majd meg, hogy a szerelőnek mikorra, hová, milyen anyaggal és milyen árért kell kiszállnia szerelni.
Milyen durva, hogy egy koleszba jàrtam ès ugyanaz a tanàrnő tanitott mint kuka mc-t??? ❤ hungària àltalànos iskola ès 7es otthon...
Èvàs????😊 rettegtünk tőle de mindenki szerette Èva nènit 😁😘
30 éves vagyok és nem azért hallgatom és nézem Korda Györgyöt mert vicces. Nem kellene Uhrin Benedekhez hasonlitani, mert neki hangja soha nem volt. Korda György viszont egy jó hangú énekes. Másrészt pedig a szeretet ami árad belőle az lenyűgöző, példaértékű.
a szett még mindig nem rohadt le róluk :D kezd már komikus lenni a kedves idős nyugdíjasokon
Hát én másképp el sem tudom őket képzelni, én egyáltalán nem találom kínosnak a kinézetüket.
A 70 éves rockereknek is muszáj hosszúra hagyni a feketére festett 10 szál hajukat.
Te kaptál még 450ért palacsintát? :D
A gólyatáborunkban léptek fel, az egyik HÖK-ös srác légycsapóval verte a seggüket fellépés közben, nagyon nem voltak boldogak 😂
nekem is szék volt a jelem :)
Nekem palòc gulyàs volt a jelem..😂Nògràd vàrmegyei vagyok
Soha nem ismertem senkit akinek hímestojás volt a jele , nekem is az volt de nekem anyám csalt és valóban belevolt hímezve maga a szó is néha a cuccaimba😅
Csak a csücske... :)
A legtöbb ember ùgy gondol az
AI -ra mint vlmi jàtèkszerre..a legtöbbje fel sem fogja , hogy az okostelefon a kezèben màr maga az AI😮😅😊
Rákaptam a csatornádra. Hallgatom inkább házimunka közben. Most csak néztem. Kicsit furán sikerült a kep vágása.
Egyszóval barátság: extrákkal.
Hatalmas figurák 😂
🤓
Kínos
Ez vmi eszméletlen kínos
Sztem ez a két ember utálja egymást 😂😅
A két csíra!
Csíra pí,Kuki mc
Mindent kiadtál magadból? Vagy van még?
@@adee-xt7vh Magambúú?"tovább is van ,modjam még?"Te meg a picsira..
@@adee-xt7vh Anyud is ezt kérdezte.