@@IlleesEndre A ner már több mint az állam. minden szektort és minden apró szegletet jelent. egy kiterjedt élösködő gomba. hát akik így eldobják a helyi lakosok idősödő szoci lakossági részét nem hogy nem megválasztott állami emberek a nép szolgái hanem valami olyasmi mint amikor megszállják az országot más népek és kitaszitják onnan a lakosokat. mert ott igy nem fogják kinevelni az egészséges gyereket aki képes nekik dolgozni 15 milliós géppel ha előtte tönkreteszik a családját illetve alkoholistákat nevelnek a szüleikből. Megnyomorodott embereket gyárt a ner semmi versenyképes dolgot. Ehhez ért. Egy nemzetet mentálisan tönkretenni illetve szétlopni kizsigerelni. De aki ittmarad az meg is érdemli. mert mást nem lehet már tenni.
Ezt az egészet már hallgatni sem bírom, kinyílik a bicska a zsebemben.
2 місяці тому+8
Nagyon ritkán de néha egyet tudok érteni Lázárral. Nyilván ha nincs képzett munkaerő helyben, hozni kell máshonnan. Robotizálás a jövő, nyilván 8 általánosos embert nem fognak alkalmazni. Az nyilván agyrém, hogy alapítványi tulajdon, s könnyen nyernek támogatásokat
Szuper volt!❤ A "mi" Jánosunk, mint mindig, hozta a formáját ... Szerencsére, a Vásárhelyiek többségének sikerült kiútálnia, mielőtt mindenre rátette volna az enyves kezét! 🎉 Köszönöm, nagyon tetszett! Gratulálok!
Ez sem az övé, csak sajátjaként kezeli. Nem a közt szolgálja. Nem a köz szolgája. Takarodjon a közéletből. Undorító, takonygerincű lopkovicz. 🤢🤢🤮🤮🤮 😠😤😡🤬🤬
@@viktorsagi9627 Ez sokkal rosszabb, mert most az uborkafára felkapaszkodott népség képzeli azt, hogy ők az új arisztokrácia. Megy az urizálás 1000-rel.
Ha egy alig 4000 fős településen működne az ország tényleg legjövedelmezőbb mezőgazdasági cége, akkor csak az IPA bevételekből óriásit fejlődhetne a település. De lázárnak szerencsére sikerült ezt a mesés nagyságú birtokot "közkézen tartania", így nyilván adót sem fizet, a tényleges tulajdonosok sem látszanak, a nyereséggel sem kell elszámolni sehova.
ezt láttuk Hódmezővásárhelyen. MZP-t először körbeudvarolta, hogy tegyen meg mindent, hogy a választás rendben lemenjen, pár perc múlva kijelentette a fideszes bagázs előtt, hogy azért vannak itt, hogy az ország leghülyébb polgármesterét leváltsák. A mocskos disznó! 61 milliárd: kormány támogatása a Lánchídra 6 milliárd Ft (lett volna), ennek az összegnek az 1/10 része. Különböző okokra hivatkozva mai napig nem utalták át a Fővárosnak. Van még ilyen undorító, mocskos bagázs bármely országban? (magukat demokratáknak, tisztességes embereknek nevezőkre gondoltam!)
A végén a tipikus "Lézer János" mosoly. Ahogy magában azt gondja, hogy "büszke vagyok Tibikém, hogy elküldted ezeket a francba" 😄 Szerintem Orbán azért tartja Lázárt, hogy hozzá képest ő jó embernek tűnjön. 😅
Figyelj ide jógyerek, ezek okos g.cik, Olyan jogi környezetet alakítottak ki, amin nem tudod magad keresztülrágni, alkotmányt módosítottak vagy 6 alkalommal, ebben nem vagyok biztos, már abban hogy 6 alkalom volt, érted?
Mezőhegyesi vagyok, lassan 10 éve költöztem el ahogy befejeztem a tanulmányaimat. Akkor tájt ~5000 lakos volt. Most 10 év elteltével 4000. Sajnálom, hogy azt ami volt, még jobban tönkre tudták vágni. Akkor sem bővelkedett munkahelyekben a város, sokan a környező régiókba jártak dolgozni, vagy a helyi Birtokhoz amit most megkaparintottak mint alapítvány, mert pár éve nem sikerült elmutyizni és szétosztani a haveroknak, az akkori vezetésnek köszönhetően. Nincs mit tenni, egyben kellett hagyják. Cserébe most alig dolgozhat helyi a birtoknál. Ez egy normális világban nem történhetne meg!
Lázár Jánosnak nagyon sokat köszönhet ez az ország! Lehet itt fröcsögni, de az biztos, hogy eddig még egy vezető sem volt képes ekkora eredményt felmutatni. Csinálja utána bárki, lehet tanulni, lehet célokért küzdeni bárkinek ebben az országban. A kormány tárt karokkal várja azokat akik tenni is akarnak, nem csak a szájukat járatni. Én jártam Mezőhegyesen a fejlesztések előtt is, szégyen ami akkor ott volt. Beteg lovak, lepusztult istállók, züllött emberek dolgoztak ott mikor a főiskolával megnéztük a ménesbirtokot. Ma ehhez képest azt láthatjuk, hogy gyönyörű, jól működik. A riport végén a lovas szoborról alkotott hozzáértői vélemények már csak a vicc részei - remélem.
A csávó úgy beszél, mint, akinek ez a hely a birtokában van. A csávó úgy néz ki, mint egy földbirtokos arisztokrata. Miközben egy normális polgári életmódot folytató közszolga elvileg, minden arra mutat, hogy ő bizony egy birtokos. Amit birtokol, az pedig az államé, közös vagyon, minden állampolgáré. Helyette ő ezt elvette tőlünk. Miért nem helyiek dolgoznak? Bűntiből. Mi fog ezen változtatni? Ha szépen senki nem szavaz rájuk, és utána visszakerül minden, amit etikátlanul kijátszottak a jog eszközeivel maguknak.
Te láttál már politikust politikai pályát otthagyva kétkezi munkásként? Még viragkötöként se! :) Aki egyszer politikust lesz az is marad. Nem lesz kapáló kaszáló cipész pék vagy műbútor asztalos soha a budos életbe. A kapcsolati által lesz politikus és a kapcsolatai által tud politikai pályát otthagyva valami kényelmes munkát találni. Hotel igazgató, alapítvány elnök szabadidő központ vezető vagy valami hasonló kényelmes munkát.
Bármelyik vállalattal felveszi a versenyt 😂 61 milliárd állami támogatással 😂😂😂 már nem is figyelnek arra hogy legalább úgy tűnjön, mintha nem néznék hülyének az embereket
Teljesen mindegy melyik oldalról van szó Lúzer Jani úgy beszél ahogy jelenlegi helyzete megkívánja , ezért holnap homlokegyenesen mást mondhat mint előtte egy napja ! Helyiek nem jók,sokat látnak, és ha alkalmazott érezni fogja hol van a bibi!! Bajszos! A kisdazdaknak is lehetett volna segíteni,pl a földeken nem kellett volna a víz csatornák beszantasat engedni! A csatorna rendszer már eltűnt !
Mekkora heftije van….🥺….ha nyúl lenne megdoglene ehen!!😆
2 місяці тому+5
„... más országban, másik helyeken már réges régen végem lenne. De ezek csak ülnek a buszon, meg panaszkodnak. Úgyhogy nyugodt lehetek, itt minden rendben...”
Szép lett, ha nyitottá válik és befogadóvá a helyi lakosok részére, még működőképes is lehet. Akkor a vasút is kerülhetne olyan kezekbe, akik szenvedéllyel szeretik, mielőtt végképp összeomlik, bár azt hiszem, már késő. Én legalábbis már nem használom, annyira megbízhatatlan, sőt veszélyes.Lószállításra sem ajánlom!
Lázár úr teljesen tönkretette a tömegközlekedést mert nincsen rá pénz. Ménesbírtokára se lesz akkor is fent fog maradni? Kb olyan állapotban mint a MÁV-Volán csoport.
Az elején azt gondoltam: Jól néz ki ez a birtok...önmagában mégcsak nem is ezzel lenne a probléma... sőt nem is a modernizációval. Hollandiában is vannak ilyenek... A végére: bakszi ezeknél a mértékletesség és a racionális beruházásgazdálkodás nem ismert fogalmak. 😅 Üzenem a fideszeseknek: "elfogyott a mások pénze"!
Ezek után várom azt a hírt hogy a robotokra x millárd munkehelymegtartó támogatást kapnak. Jó is az ha a 60 méteres síkfutáson, 55 méterről indulhatsz. Üdv Tibi.
A vége tetszett a legjobban :D a polgi megtiltja, a jó politikus kihasználja hogy engedi, Menjenek ahova akarnak :) Azért az eszembe jutott hogy a polgik vissza élnek sokszor a hatalmukkal, ez mondjuk bizonyitva is volt egy esetben vagy többen is, de ugye a szabad sajtót támogatják ;) :D
5:06, meséljen még magáról🤣Korszerű gépekkel arató ember, vagy egyéb földműveléssel kapcsolatos tevékenységet végző akárki, aki GPS vezérlésű gépet kezel, és semmi köze az ájpedhez, ugyan milyen hozzáadott értéket képvisel?
Azért kell GPS-t használni mert precíziós gazdálkodás megy! Ezért mindennek úgy kell kinéznie mintha négyszögre lenne kihúzva! Nekünk se volt izgalmas tanulóként csak ülni a kombájnba!
Kíváncsi lennék, hogy a vidéki fityesz szimpatizáns földbirtokosok, földművesek hogyan vélekednek arról, hogy ilyen lekicsinylően és méltatlanul nyilatkozik róluk Lázár, csak mert nem végezték el az iskoláját és nem Ipaddel aratnak :D . Úgy sejtem hogy nem vennék magukra...
Úgy könnyű, hogy mindig mindenhez megvan a forrás számára. Valóban, nem szövetkezet, hanem egyszemélyi nagybirtok. A helyi közösség szinte teljesen kimarad belőle, lehetősége sem marad helyben (az öntözéshez a víz is az övé lesz, mint 1. használónak). Az iskola viszont pozitívum, hogy lett. Csak remélem, hogy nem csak a kedvezményezettek számára (sajnos valószínű, nyilván az is alapítványi).
Hatalmas arc, az van. miközben ezek egy kibaszott, balatoni lángosost NEM tudnának főszezonban, veszteség nélkül elüzemeltetni...
Az ezek alatt az államot érted, ugye!? Feltűnt, hogy ők ugyanazok?
@@IlleesEndre A ner már több mint az állam. minden szektort és minden apró szegletet jelent. egy kiterjedt élösködő gomba. hát akik így eldobják a helyi lakosok idősödő szoci lakossági részét nem hogy nem megválasztott állami emberek a nép szolgái hanem valami olyasmi mint amikor megszállják az országot más népek és kitaszitják onnan a lakosokat. mert ott igy nem fogják kinevelni az egészséges gyereket aki képes nekik dolgozni 15 milliós géppel ha előtte tönkreteszik a családját illetve alkoholistákat nevelnek a szüleikből. Megnyomorodott embereket gyárt a ner semmi versenyképes dolgot. Ehhez ért. Egy nemzetet mentálisan tönkretenni illetve szétlopni kizsigerelni. De aki ittmarad az meg is érdemli. mert mást nem lehet már tenni.
Tuti
Ezt az egészet már hallgatni sem bírom, kinyílik a bicska a zsebemben.
Nagyon ritkán de néha egyet tudok érteni Lázárral. Nyilván ha nincs képzett munkaerő helyben, hozni kell máshonnan. Robotizálás a jövő, nyilván 8 általánosos embert nem fognak alkalmazni. Az nyilván agyrém, hogy alapítványi tulajdon, s könnyen nyernek támogatásokat
bicska? láncfűszér-guillotine-atombomba
Undorító fideszes ez a LJ is.
Talán nem kéne leépíteni az oktatást!!!
Parasztvakítás. Ha működne amit kitaláltak, nem kellene a végtelen sok támogatás.
Kedves Fideszesek, kineveltetek egy igazi hűbérúri rendszert! Köszönjük!
Még bedolgozni valamit az építkezésen se nagyon könnyű. Ha nincs kapcsolat csak úgy becsenget a vállalkozó labdába se rúg.
Ez kellett a sok hülye fidesz-birkának...
3millió jobbágy országa vagyunk.
Akkor úgy kell viselkedni . A vasvilla nemkerül sokba .
Szenvedély és szerelem - és ti fizetitek kedves magyarok .
Szuper volt!❤ A "mi" Jánosunk, mint mindig, hozta a formáját ...
Szerencsére, a Vásárhelyiek többségének sikerült kiútálnia, mielőtt mindenre rátette volna az enyves kezét!
🎉
Köszönöm, nagyon tetszett!
Gratulálok!
“Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” -mondta anno Lázár János. Hogy nem sül le a bőr a képéről!
Ez sem az övé, csak sajátjaként kezeli.
Nem a közt szolgálja.
Nem a köz szolgája.
Takarodjon a közéletből.
Undorító, takonygerincű lopkovicz.
🤢🤢🤮🤮🤮
😠😤😡🤬🤬
nagy keresztyény bölcsesség ez pedig
Hát igen , a 10 éves gyerekének azért volt 20 hektár főldje. MIBŐL????
@@peterszabo9236 Tőled :"(
@@Powell0093 Ha rajtam múlna , teljes vagyonelkobzás , után hazaárulás vádjával, kapna mindegyik egy 9 mm -est !
Köszönjük meg Lázár miniszter úrnak, hogy engedélyezi a közterület használatát, hogy oda mehetünk ahova akarunk KÖZTERÜLETEN
A mi pénzünkből!
Gyerekkoromban a lakótelepen, akinek így pörgött a szövege, arról mindenki tudta, hogy kamuzik.
Nem kell hozzá telepinek lenni, bárki leveszi, hogy mesedélután van🤣
@@trokkertrokker Hajrá TISZA!
Saját lábán áll, 61 milliárdból. Magyarország 2024, én így szeretlek.❤
szeresd helyettem is mert nekem már nem nagyon megy...
Hajrá TISZA!
Újra éled a bárók, grófok és az abszolútizmus kora....
Könnyű nekik mert hagyjuk
@@viktorsagi9627 Ez sokkal rosszabb, mert most az uborkafára felkapaszkodott népség képzeli azt, hogy ők az új arisztokrácia. Megy az urizálás 1000-rel.
Látod, a 2m birkának jó így...
a maradék 8m meg csak hőbörög a neten @@felcsutimaradona4299
Nem.Ez a komcsi bárók,és csemetéik kora.
Kiemelkedôen jól elkészített, megvilàgító munka. Köszönet a riport készítôinek.
Ezek itélkeznek felettünk ki fosztották az orszàgot és most a képünkbe röfögnek
Hajrá TISZA!
Végtelen mennyiségű vissza nem térítendő állami és EU-s támogatásokból nem nagy kunszt a "legjobb" mezőgazdasági céget összehozni! Tolvajtempó!
Elmondják be ismerik hogy aki mer az nyer .Te mièrt nem mersz?
@@IlonaZentai-r8p egyszerű a válasz: nem vagyok korrupt kormánypárti politikus
@@IlonaZentai-r8p Elírtad, aki ner az nyer.
@@IlonaZentai-r8p Nem a mersz itt a lényeg, hanem hogy vagy-e akkora gazember, hogy megtedd. Látom, neked ezek a példaképeid, pedofilsimogató.
Hajrá TISZA!
1:52 Lázàr János : "A fideszes menedzsment szétlopja az àllami cégeket"😂😂😂
Nocsak, a Magyar Péter jelenség ragályos lett? Ha kiszállna, akkor se hinnék neki, ha megköpködné Orbán képét a plakáton.
Hajrá TISZA!
Ha egy alig 4000 fős településen működne az ország tényleg legjövedelmezőbb mezőgazdasági cége, akkor csak az IPA bevételekből óriásit fejlődhetne a település. De lázárnak szerencsére sikerült ezt a mesés nagyságú birtokot "közkézen tartania", így nyilván adót sem fizet, a tényleges tulajdonosok sem látszanak, a nyereséggel sem kell elszámolni sehova.
Nyereség tényleg nincs, ezek azt nem ismerik. Hacsak nem az állami pénzek kilapátolása nem az.
Hajrá TISZA!
Annyi penzbol mi is felviragoztattuk volna lovardankat Kinyilik a bicska a zsebben
Egy állami pénzen milliárdossa tett, nagy hatalmú pszichopata és a megnyomoritott, alkoholista helyi zsellerseg hiteles bemutatását láttuk, köszönjük.
Hajrá TISZA!
A Lázár az igazi kétszínű... aki mosolyogva hátba szúr bármikor
Mint bármelyik jellemtelen ember, akikkel tele van az ország?
@@trokkertrokker igen, főleg a Fidesz
ezt láttuk Hódmezővásárhelyen. MZP-t először körbeudvarolta, hogy tegyen meg mindent, hogy a választás rendben lemenjen, pár perc múlva kijelentette a fideszes bagázs előtt, hogy azért vannak itt, hogy az ország leghülyébb polgármesterét leváltsák. A mocskos disznó!
61 milliárd: kormány támogatása a Lánchídra 6 milliárd Ft (lett volna), ennek az összegnek az 1/10 része. Különböző okokra hivatkozva mai napig nem utalták át a Fővárosnak.
Van még ilyen undorító, mocskos bagázs bármely országban?
(magukat demokratáknak, tisztességes embereknek nevezőkre gondoltam!)
@@trokkertrokker Hajrá TISZA!
Még a holdról is látszik ahogy elfolyik soha meg nem térülően a közpénz ...
Azért megnyugodtam: Mezőhegyesen júniusban újra fideszes polgi lett, fideszes többségű közgyűléssel.
Janikám, csak így tovább a jobbágyaiddal! 😅
Hajrá TISZA!
Felháborító!!!!
A végén a tipikus "Lézer János" mosoly. Ahogy magában azt gondja, hogy "büszke vagyok Tibikém, hogy elküldted ezeket a francba" 😄
Szerintem Orbán azért tartja Lázárt, hogy hozzá képest ő jó embernek tűnjön. 😅
Hajrá TISZA!
rohadjon meg 60+ ingyen milliárdból én is csinálok legalább ilyen jó gazdaságot, de még az is lehet hogy még kettőt is...
zseniális komment
Hajrá TISZA!
Nem hiszem el, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinalni. És az emberek csak tűrik.
Figyelj ide jógyerek, ezek okos g.cik, Olyan jogi környezetet alakítottak ki, amin nem tudod magad keresztülrágni, alkotmányt módosítottak vagy 6 alkalommal, ebben nem vagyok biztos, már abban hogy 6 alkalom volt, érted?
Hajrá TISZA!
Lázár azt mondja. - nincs hátszél, egyek vagyunk a sok közül... 😂😂😂
Mi vagyunk a hibàsok,hogy ezt türjük!!!
Hajrá TISZA!
Patyomkin gazdaság, ilyen az, amikor egyeseknek még szocializmus van.
Hajrá TISZA!
Ez a lázár is a ɓortonbe való
Mezőhegyesi vagyok, lassan 10 éve költöztem el ahogy befejeztem a tanulmányaimat. Akkor tájt ~5000 lakos volt. Most 10 év elteltével 4000.
Sajnálom, hogy azt ami volt, még jobban tönkre tudták vágni.
Akkor sem bővelkedett munkahelyekben a város, sokan a környező régiókba jártak dolgozni, vagy a helyi Birtokhoz amit most megkaparintottak mint alapítvány, mert pár éve nem sikerült elmutyizni és szétosztani a haveroknak, az akkori vezetésnek köszönhetően. Nincs mit tenni, egyben kellett hagyják. Cserébe most alig dolgozhat helyi a birtoknál.
Ez egy normális világban nem történhetne meg!
Hajrá TISZA!
Mindenkit felháborít de senki sem tesz semmit gratulálok mindenkinek hogy mi magyarok ilyenek vagyunk
De! Valakik már elkezdték.Hajrá TISZA!
Jobb lett volna, ha ezeket nem tudom😢
mondjuk a legjobb az lenne ha lázár jövője szorosan egy 3szor- as cellához kötődne , kilátással a lójakuzzira
2:20 na az az 1000 milliárd forint pont a költségvetési hiány fele... a másik fele meg ki tudja hol van...
Hajrá TISZA!
Lázár Jánosnak nagyon sokat köszönhet ez az ország! Lehet itt fröcsögni, de az biztos, hogy eddig még egy vezető sem volt képes ekkora eredményt felmutatni. Csinálja utána bárki, lehet tanulni, lehet célokért küzdeni bárkinek ebben az országban. A kormány tárt karokkal várja azokat akik tenni is akarnak, nem csak a szájukat járatni. Én jártam Mezőhegyesen a fejlesztések előtt is, szégyen ami akkor ott volt. Beteg lovak, lepusztult istállók, züllött emberek dolgoztak ott mikor a főiskolával megnéztük a ménesbirtokot. Ma ehhez képest azt láthatjuk, hogy gyönyörű, jól működik. A riport végén a lovas szoborról alkotott hozzáértői vélemények már csak a vicc részei - remélem.
,,Szenvedély és szerelem,, az EMBER iránt...
Az hiányzik belőletek !!
Hajrá TISZA!
Nagy gratula a musorert. Hajrá 24!
Akkor Lázárt ott kell megvárjam a kapuban ha szét taposnám az agyát? 😃
A csávó úgy beszél, mint, akinek ez a hely a birtokában van.
A csávó úgy néz ki, mint egy földbirtokos arisztokrata.
Miközben egy normális polgári életmódot folytató közszolga elvileg, minden arra mutat, hogy ő bizony egy birtokos.
Amit birtokol, az pedig az államé, közös vagyon, minden állampolgáré. Helyette ő ezt elvette tőlünk.
Miért nem helyiek dolgoznak? Bűntiből.
Mi fog ezen változtatni? Ha szépen senki nem szavaz rájuk, és utána visszakerül minden, amit etikátlanul kijátszottak a jog eszközeivel maguknak.
Hajrá TISZA!
vidéki ember; kőolaj nincs a terület alatt? (0:01-től)
A versenyhelyzet vonatkozik a MÁVra is???
Lúzer János remélem egyszer kétkezi munkás lesz
Te láttál már politikust politikai pályát otthagyva kétkezi munkásként? Még viragkötöként se! :) Aki egyszer politikust lesz az is marad. Nem lesz kapáló kaszáló cipész pék vagy műbútor asztalos soha a budos életbe. A kapcsolati által lesz politikus és a kapcsolatai által tud politikai pályát otthagyva valami kényelmes munkát találni. Hotel igazgató, alapítvány elnök szabadidő központ vezető vagy valami hasonló kényelmes munkát.
Hajrá TISZA!
"Annyit is ér" - hát te jó sokba kerültél nekünk az biztos!
a földesurak!!😉
4 év alatt jól megőszült Lázár!
,,magyar ütőérre magyar vámpírokat"😂
Miért? Talán azért, mert kevesebbet lopnak, csalnak vagy sokkal kisebb a korrupció?
Bármelyik vállalattal felveszi a versenyt 😂 61 milliárd állami támogatással 😂😂😂 már nem is figyelnek arra hogy legalább úgy tűnjön, mintha nem néznék hülyének az embereket
Hajrá TISZA!
Feudalis uram-batyam viszony, hüberi rendszer.
A húszas évek Magyarországa. Ov kedvenc időszaka, ami rohant a háborúba....a történelem ismétli magát 😔
Hajrá TISZA!
Feudalizmus
Nem. Rosszabb.
Feudális módszerekkel meghajlított, fenntarthatatlan "paródia kapitalizmus"
@@gergelykonczey1217 Hajrá TISZA!
Nagyon, nagyon, nagyon király ez a videó. Profik vagytok gyerekek❤
SZÓ-ZSONGLŐR KÖZPÉNZLEFOLYÓ
Jó és akkor most Hatvanegyezermillió Forint állami támogatás nélkül Jancsikám 3...2...1 Hajrá!🖕🏼
Gratulálok a készítőknek, egy újabb nagyon jó anyag...közben meg az ész megáll, és körbe, körbe forog.
Vicc…. Vagy sokkal inkább végtelenül elkeserítő az egész helyzet!
Rohadtul boldog vagyok, hogy sikerült megvalósítani a Dallas-t magyarországon.
25 évvel ezelőtt is trauma volt, nade most...
Teljesen mindegy melyik oldalról van szó Lúzer Jani úgy beszél ahogy jelenlegi helyzete megkívánja , ezért holnap homlokegyenesen mást mondhat mint előtte egy napja !
Helyiek nem jók,sokat látnak, és ha alkalmazott érezni fogja hol van a bibi!!
Bajszos! A kisdazdaknak is lehetett volna segíteni,pl a földeken nem kellett volna a víz csatornák beszantasat engedni! A csatorna rendszer már eltűnt !
Mekkora heftije van….🥺….ha nyúl lenne megdoglene ehen!!😆
„... más országban, másik helyeken már réges régen végem lenne. De ezek csak ülnek a buszon, meg panaszkodnak. Úgyhogy nyugodt lehetek, itt minden rendben...”
Hol egy mai Rózsa Sanyi, Robin Hood vagy Zorro?
@@lacilaciszabo8806 Pedig elkezdődött.Hajrá TISZA!
Szörnyü nezni, csak annyi vigasztal, hogy mar csak messziröl nezem. Eletem legjobb döntese volt. Ezek pedig a pokolban vegzik, szivböl kivanom nekik.
Szép lett, ha nyitottá válik és befogadóvá a helyi lakosok részére, még működőképes is lehet. Akkor a vasút is kerülhetne olyan kezekbe, akik szenvedéllyel szeretik, mielőtt végképp összeomlik, bár azt hiszem, már késő. Én legalábbis már nem használom, annyira megbízhatatlan, sőt veszélyes.Lószállításra sem ajánlom!
Hajrá TISZA!
Lázár úr teljesen tönkretette a tömegközlekedést mert nincsen rá pénz. Ménesbírtokára se lesz akkor is fent fog maradni? Kb olyan állapotban mint a MÁV-Volán csoport.
Fontos dokumentumriport !!💥
Ezután nem kell kérvényeznünk a hirtelen halált👀💀
Lázár szájából még az is fenyegetésnek hangzik, hogy "nyugodtan menjenek, ahova akarnak"...
Hajrá TISZA!
Szép munka ez az anyag!
Kedves mezőhegyesi polgártársak, csinálják a parlamenti nagykoalíciós mutyihoz (BYD gyár) a munkaerőt.
A legjobb a videó vége, ahol egymást szopják mind a ketten.
Lázár mint tudásban mint politikusként Orbán Viktort zsebre tudná rakni ha nem tartana tőle
Lézer Jankó ilyen orral elmehetne diótörőnek. Nem azt mondta, hogy visszavonul a politikából?
Ennek van bőr a pofáján!!!
Lázár a helyiség Ormányzója!
Az elején azt gondoltam: Jól néz ki ez a birtok...önmagában mégcsak nem is ezzel lenne a probléma... sőt nem is a modernizációval.
Hollandiában is vannak ilyenek...
A végére: bakszi ezeknél a mértékletesség és a racionális beruházásgazdálkodás nem ismert fogalmak. 😅
Üzenem a fideszeseknek: "elfogyott a mások pénze"!
Ez után a videó után simán ki lehet mondani hogy ,,LÁZÁR kegyelmes úr ,, a leghazugabb ember magyarhonban !!!
Ezek után várom azt a hírt hogy a robotokra x millárd munkehelymegtartó támogatást kapnak.
Jó is az ha a 60 méteres síkfutáson, 55 méterről indulhatsz.
Üdv Tibi.
Undorító maffiakormány!
Ezt mi hagyjuk meg is érdemeljük
Hajrá TISZA!
A kastély mellett lesz stadion és kisvasút?
Miért nem nekem adták ingyé?😢
Mert valszeg nem jó sget nyalsz.(ha egyaltalan nyalsz akarmit is....)
Kommunista mindenki,csak Én vagyok nyilas !
Bakker nem is ismertem meg senkit, pedig csak 5 éve jöttem el onnan. 😮
Muterom mondta, hogy az egy jegesmedve család középen😂😂😂😂
Végre tudjuk mije van L Jancsinak ! 😂😂😂
A vége tetszett a legjobban :D a polgi megtiltja, a jó politikus kihasználja hogy engedi, Menjenek ahova akarnak :) Azért az eszembe jutott hogy a polgik vissza élnek sokszor a hatalmukkal, ez mondjuk bizonyitva is volt egy esetben vagy többen is, de ugye a szabad sajtót támogatják ;) :D
Lázár Jánosnak egyre nagyobb az orra! Nem tudom, hogy az állandó lódítás, vagy a túlzott alkoholfogyasztás miatt.🤔
Ennel a Lazarnal nagyobb patkanyt meg nem lattam
Végtelenül jóravaló ember ! MEGENGEDTE, hogy szabadon járkáljanak az utcáin !
5:06, meséljen még magáról🤣Korszerű gépekkel arató ember, vagy egyéb földműveléssel kapcsolatos tevékenységet végző akárki, aki GPS vezérlésű gépet kezel, és semmi köze az ájpedhez, ugyan milyen hozzáadott értéket képvisel?
Azért kell GPS-t használni mert precíziós gazdálkodás megy!
Ezért mindennek úgy kell kinéznie mintha négyszögre lenne kihúzva!
Nekünk se volt izgalmas tanulóként csak ülni a kombájnba!
Kíváncsi lennék, hogy a vidéki fityesz szimpatizáns földbirtokosok, földművesek hogyan vélekednek arról, hogy ilyen lekicsinylően és méltatlanul nyilatkozik róluk Lázár, csak mert nem végezték el az iskoláját és nem Ipaddel aratnak :D . Úgy sejtem hogy nem vennék magukra...
Annak security embernek adja màr meg valaki a cimèt, elbeszèlgetnèk vele…
meg hát ugye a 10e hektár utáni közel 1 milliárdos föld alapú támogatás is komoly versenyelőny a pályázatoknál.
Egy borsodi sör reklámfilm volt itt, közben. PET-visszaváltási díj hogyan működik? (0:01-től)
ja mindenki egyenlő esély
😂
6 milliárdos uszoda 60 km-re a "civilizációtól"?
Sztem abban az uszodaban dagobert bacsisan a penzben lehet majd uszni😂 a foldesuraknak...el nem tom kepzelni mi kerul 6mrdba a semmi a kozepen...
A pénz megint elvesztette közpénz jellegét!
Tehát értitek...
...'Nyugodtan menjenek oda ahova akarnak!" :)
Lehet erre van szügsègük az embereknek
A mezőhegyesi vàlasztàsi eredményekből az jön le nekem, hogy a többségnek mégis megfelel ez a rendszer.
Csak a fidesz! Csak a fidesz oldja meg a vidéki, keményen dolgozó kisemberek keményen dolgozó kisemberes nehézségeit!!!
🤣🤣🤣
akár csak a lezsák sándor birodalom lakiteleken :D
kb ilyenek lehett a kiskirályok a 13század környékén...sokat fejlődtünk azóta
Gondolom ott a gazdaság mellett nem épül akkumulátor gyár.
Úgy könnyű, hogy mindig mindenhez megvan a forrás számára. Valóban, nem szövetkezet, hanem egyszemélyi nagybirtok. A helyi közösség szinte teljesen kimarad belőle, lehetősége sem marad helyben (az öntözéshez a víz is az övé lesz, mint 1. használónak). Az iskola viszont pozitívum, hogy lett. Csak remélem, hogy nem csak a kedvezményezettek számára (sajnos valószínű, nyilván az is alapítványi).
Tiszta szégyen ami itt folyik
Köszönjük a fidesz szavazóknak, menjetek dolgozni ganaj jánoshoz....