Nagyszerű videó. Ezek néhány igazán érdekes tipp, amelyek segíthetnek a gazdagság megkísérlésében. Manapság azon tűnődöm, vajon a rendszeres 9-5 munkahely valóban gazdaggá tehet-e valakit.
@ErenYaeger-ph9kbTeljesen egyetértek veled. A befektetések valóban a meggazdagodás útja hosszú távon, bár nem mindenesetre a befektetések. A mai világban többféle online befektetést is érdemes kipróbálni. Forex kereskedő vagyok, így tudom, mit jelent online befektetés.
A kereskedés nem hangzik rossz ötletnek, és őszintén szólva, gondolkodtam azon, hogy felállítsam a saját portfóliómat, de kevés tudás birtokában az oktatóvideók megtekintéséből nyerek, és nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy egyedül kezdjek bele. . Ha a kereskedési szakértője jó, ahogyan azt állítják, akkor azt hiszem, tanulni fogok és kereskedni fogok vele. Hogyan forduljak hozzá?
Ez a havi rendszeres összeírás valóban működik. Csináltam én is 2 évig, majd rájöttem hol mennyit adok ki értelmetlenül, feleslegesen. Rengeteget lehet spórolni az étkezésen, és nem a nem evésre gondolok hanem a készételek, felesleges egészségtelen dolgok vásárlására. Vannak emberek akik dohányoznak, megisznak néha egy sört, bort, aztán rendszeressé válik. Ha valaki írja mire költ látja a hónap végén hogy ha mondjuk nem dohányozna, inna, vagy tudatosan vásárolna akár élelmiszert havonta több tíz ezer forintot tudna megtakarítani ami éves szinten egy komplett külföldi családi nyaralás ára. És lehet ezt úgy csinálni hogy közbe jó minőségű ételeket esznek és nem mondanak le az egészséges dolgokról, csak tudatosan élnek. Persze ez az elején nem könnyű, de egyszerűbb mondani hogy a másiknak telik rá... Hát telne többnek is, ha máshogyan élnének...
26 éves leszek . Egy pár éve élek így, az elején mindenki furcsának tartotta, és azt mondták fukar vagyok és túl gondolom a dolgokat. De az én életem fejlődött a legtöbbet, és nagyon büszke vagyok magamra, mert egyedül értem el mindent 🤗. Ez egy nagyon jó motivációs videó. 😊
Én ezt 30 évvel ezelött ùgy kezdtem, hogy 4 boritékban osztottam el a pénzem kisebb részét. Az ötödikben sporoltam. Minden héten volt egy boritékom, és utàltak a kollégàk mert a hònap végén is mindig volt pénzem. Ma màr nem boritékozok, de òriàsi segitség volt! Sok sikert! Probàljàtok ki természetesen amelett, hogy feljegyzitek a kiadàsaitokat. Üdvözlet, köszönöm, hogy hozzàszòlhatok😊
Nagyon jó tippek, most 41 éves vagyok, ha egy 15 évvel korábban hallottam volna ezeket a tanácsokat, sok anyagi kellemetlenségtől megóvhattam volna magamat, és sok profitot időben realizálhattam volna. De nem gond, mert mindenkinek a saját bőrén is kell tanulnia! Várom a további bölcsességeket, egy ilyen élettapasztalattal és mentalitással rendelkező embertől érdemes tanulni!
Árpi amit a videó végén mondtál teljesen igaz több embernek kell segíteni. Ez a videó nekem segíttet. Egy könyvben olvastam hogy a szegény embernek kell meghívni a gazdagot vacsorázni. A szegény így tud tanulni.
Üdvözlöm! Általában nem szoktam véleményt nyilvánítani, csak ha már nagyon feldühít amit látok-hallok. Sajnos ilyen információk, hírek vannak többségben. De ez nagyon pozitív előadás volt, köszönet érte. Többségben kellene lennie az ilyen videóknak, amik előre viszik az embereket, legalábbis próbálják előre vinni a sok hülyeség, negativitás, uszítás, hülyének nézés helyett. Ez a videó egy 10+++ - os szerintem. Örülök, hogy megnéztem! Mindenkinek ajánlom és megosztom az ismerőseimnek. Köszönöm! Minden jót kívánok! Jó egészséget!
Árpi. Én már elkövettem azokat a hibákat amitől óvsz minket. El is vesztettem a pénzem olyan befektetésben amihez nem értettem. Majd nemrég újrakezdtem. Ígéretes az amihez értek. Ilyen bátty kellett volna,mint te.
Iskolába ne tainitsák , Aki sikeres szeretne lenni az NE az iskolaba tanuljon. Pont ez benne a lényeg igenis küzdjön meg érte tovább kell lépni az embereken . Igenis találja meg ezt a csatornát és Fejlődjön. KELLENEK A VESZTESEK MEG A NYERTESEK IS. köszönöm
Tudjuk miért nem tanítják a gyerekeknek az iskolában. Mi lesz a nagy multikkal ha az ember okosan költekezik....Gyakorlatilag az iskolában nem sok hadznos dolgot tanul az ember....
Tényleg le a kalappal!! Rengeteg ember nevében mondhatom hogy itt nem csak a levegőbe beszélős motivációs szöveg ment, ha nem a konkrét meg magyarázása is annak hogy miként milyen lépcső fokokat kell meg tenni az előre jutáshoz a fejebb jutás érdekét nézve.
Árpád először is nagyon szépen köszönjük amit átadsz és mindemellett a nézők figyelmébe ajánlanám akik követnek téged egy apró kis könyvecskét ami Magába foglalja mindazt azt amit mondasz de ott igazán tüzetesen és részletesen le van írva minden gyakorlatokkal szinezve Ez pedig Wiktor Sharontól AZ ÖNMENEGZSELÉS FELSÖFOKON című könyvben találhatják meg nagyon értékes kis könyv és mindamellett a Szerző Szepes Máriának a bátyja volt! Még egyszer nagy köszönet Árpád !
Üdvözlöm egyet értek minden szavával kezdeni kell az iskolai takarék bejeggel egy forint !!! Háztartási füzet !stb lassanként összejön !! Köszönöm szépen
Nagyon jo es ertekes volt ez a videod. En nyugdijas helicopter pilota vagyok mar regota itt elek amerikaban. Feladtam az orvosi egyetemet azert Pecsett, hogy repulhessek. Mindenben egyetertek veled. Itt az amerikaiak rettenetesen pocskolnak, foleg azok akik nem engedhetik meg maguknak. Udv a NJ tengerpartrol.
Örülök, hogy ilyen videókat is találni a youtubeon :D 21 éves vagyok, lassan kezdem a saját életemet, gyűjtögetem a pénzt és nagyon egyet tudok érteni azzal, amit az adózásról mondtál, sajnálom, hogy iskolában nem tanítják, pedig óriási szükség lenne rá :( Helyette itt állhatunk életünk elején úgy, hogy azt sem tudom hogyan kell adózni és nem értjük a tőzsdézést, befektetéseket, sőt félünk tőle.
Szinte nem hiszem el, hogy van ember, akinek jól megy, de azért másokra is gondol. Igaz, kivétel erősíti a szabályt. Köszönet a jótanácsokért, várom a folytatást.
Örülök, hogy feldobta a youtube ezt a videót. Bár még csak 16 vagyok és előttem az élet de nagyon jó tanácsokat adsz és tényleg tanítani kéne a suliban ilyen fajta dolgokat. Feliratkoztam!😊🤗
Ha ezeket 16 èvesen megfogadod, nagyon sokra fogod vinni. Èn sajnos 33 èvesen kezdtem el tudatos lenni ezen a tèren. De jobb kèsőbb, mint soha. Hajrà!!!
Csak végig hallgattam, már nem vagyok fiatal nem ezt a korosztályt képviselem. Ma már ovatos vagyok mert bukni is lehet. Ez a tanácsadás szuper volt semit nem tudok hozzá füzni.
Köszönöm Árpi ! Mi kb egy korosztály vagyunk.Nagyon szeretem a videóidat és Tündéét is ! Jó hogy vagytok és megosztjátok azt a sok tudást, amivel rendelkeztek. Nagyon szimpatikus az előadásmódotok is, mindig szívesen nézem a videóitokat. Amit tudok, hasznosítok is. Ölelés
Sok hasonló videót láttam már, de ennyire jól még senki nem magyarázta a tudatosságot és a lehúzást. Én is teljesen így gondolom és próbálok így élni. Nagyon nagy like!
Jó tanácsok, köszönet érte! Ahogy a Covid váltság kezdődött lemondtam a hitelkártyámat. Csodálkozott is a bank mert mindig időre fizettem, miért szüntetem meg. Csak annyit mondtam, így jobban érzem magam..... mert biztos nem fogok tovább nyújtózkodni mint a takaróm ér.....
Megnyugodtam! Gazdag ember leszek :-) a 7 pontból 6 megfogalmazódott bennem már! Nagyon jó hogy megerősítést kaptam!!! Én sokat dolgozok, egyáltalán nem milliomos vagyok, de megvan mindenünk és büszkén gondolok arra hogy mondjuk 10 évvel ezelőtt még szinte semmink nem volt! Tegnap előtt történt: jött egy kis üzlet pénz...(x forint) meg egy jó vétel még aznap kb ebben az értékben, (itt fontos hogy ez az egyik pont! tehát amiben otthon vagyok konkrétan mezőgazdasági gép!) Kb 2 nap munka és a vételi ár 2xesét éri... na mondom megveszem, mert ha be van fektetve nem kopik el(ezért 7 ből 6 ot értem el... össze kell írnom a havi kiadásokat és mérlegelni!!). Mert a költéseim 90-95%-a átgondolt, de az 5-10% szorozva 12 hónappal, vagy pár évvel... és ha mondjuk ez a pénz is inkább befektetve lett volna... és fialt volna...És igen az idő pénz... sok egyéb tevékenységem mellett van egy fajta munkám ami órabéres szinte korlátlan mennyiségben (gépjavítás, értek is hozzá, szeretem is)(nem írom ki az összeget, de maximálisan elégetett vagyok vele) itt volt szó arról a videóban hogy nem szabad órabérben gondolkodni, ebben annyiban nem értek egyet hogy én mérlegelni szoktam manapság hogy Szarakodjak ezzel és max elkérek érte x forintot, vagy el tudom adni x forintért, vagy csináljam az órabérest tisztességesen kényelmesen (megrendelő maximális elégedettségével, ami jó érzés ám)és van másfél, kétszer annyi pénzem. Én nagyon köszönöm ezt a videót mert megerősítést kaptam egy sikeres embertől hogy jó az irány!
Művész úr! Minden szava karatban mérhető,elő ember kétségbe nem vonhatja oket! En mégis úgy gondolom,annál nagyobb dolog,mint színművészkent végezni és onnan eljutni oda ahol tart,megkérdőjelezhetetlen bizonyítvány arra,mit jelent az ambíció,helyzet felismerés,annak realizalasa,azaz mit jelent ha valakiben Istenadta adottság van,minden pillanatban résen van és érzi a lehetőséget az üzleti- és civil életben is! Nyugodtan mondom és vállalom,az egyetlen hiteles ember számomra,aki ilyen műsort készíthet! Tanári amit tett és tesz🙏😘👑
Kedves Tünde és Árpi! Mostanában kezdtelek el titeket nézni és azon kaptam magam, hogy a férjemnek folyton rólatok mesélek. Nekem személy szerint segítség amit általatok kaphatok. Tünde, te konkrétan nekem-mint nőnek- egy fenycsóva vagy, mert fiatal feleségként folyton csak csetlek-botlok és szeretnék tanulni, de nem igazán kapok segítséget csak bántást. Árpi, tőled azért hasznos ami jön, mert mi most vagyunk az útunk elején és a férjem nagyon tehetséges, de számára is jó hallani, hogy az út létezik. Mások, mint ti végig járták és együtt maradtak minden viharban. Én köszönöm, minden fiatal vállalkozó és kreatív ember nevében, hogy megszólaltok és betekintést engedtek az életetekbe.
Nagyon kedves vagy, majd egy szép nap megértik, miért áldoztam több időt a vásárlásra, miért vártam ki, és miért ragadtam meg a jó lehetőségeket, látod, gazdagon is tudsz becsületes lenni! Mert ez is fontos. Köszönöm neked, igazán jó élmény.
Az is fontos, hogy milyen könyveket olvasol. Nagyon sokat segíthet ötletekben és minden másban. Olvass olyan könyveket, amik jó hatással vannak rád. Pl.: Róbert Kyosaki
Ez a 7 pont egyenként is megér egy egy videót :) Bár gondolatébresztésnek így is tökéletes. A termelő pénznél ami nekem picit hiányzott a diverzifikált befektetés (akár a területeden belül) szerintem ez is nagyon fontos, ne mindent egy lapra tegyünk. Örülök, hogy vannak ilyen videók, mert ez nem értéktelenül elöltött idő a monitor elött.
Köszönöm szépen. Jók voltak a pontok. Pár pontot már használtam, de nem mindet. A pénz termeljen, az már valamelyest megy. Nyilvántratásokat nem igazán kedvelem, de fejben mindíg számolom.:) Mégegyszer köszönöm szépen a tanácsokat.
Te vagy a példaképem mint ember, mint üzletember, mint család apa. Először amikor megtaláltam ezt a csatornát hát... voltak előítéleteim. De mivel nem zárkózom el más ember megismerésétől , így megnéztem néhány videót...és.. hát enyhén szólva nem bántam meg, sőt ! Nagyon inspirál amit csináltok, nagyon finom de épp elég humor, ami valljuk be manapság ritka. Nagyon megnyerő stílus mindkettőtök részéről, ami az életkorból is adódó bölcsességgel vegyül. Sorolhatnám még, de ezek a legfontosabbak számomra. Sok sok feliratkozót és sok sok videót kívánok nektek :) Részemről ment a subscrib 😉
Most indítom a saját masszőr vállalkozásomat, elképesztő mennyi rejtett költsége és buktatója van a dolognak. Köszönöm a motivációt, sokat tanultam a videóból. Még több ilyet🙏
Én már régóta csinálom ezt, nagyon hatásos. Szoktam hetente és havonta összesíteni. Külön csoportosítom az élelmiszert és az egyebeket.Érdekes dolgok derülnek ki.......:)
Nagyon igazad van, köszönöm hogy ilyen klasszul elmondom a dolgokat. És a videó elején nagy igazság hogy az iskolában már tanítani kellene a tudatos pénzkezelést.
Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előadást. Most megpróbálom a lehetetlent. Megpróbálom az elhangzottakat elhitetni a nejemmel. Még egyszer köszönöm☀️
Tudod miért szeretlek ennyire Árpi? 😊 Mert őszinte vagy és jószívű! Minden szavaddal egyet értek. Így kell ezt csinálni! Gratulálok! Köszönöm ezt a csodálatos videót!👌👏🙏🙏🙏😊
Én csak ezeket a részeket nézem tőletek. Imádom, mindig várom hogy mikor jönnek az ujabb részek !!! Szerintem nem a nézetség számít hanem hogy értéket teremtesz és másoknak segítesz :) Csak ìgy tovàbb ! ;)
Nagyon szépen köszönöm. Nagyon hasznos volt. Sok mindenre most nyílt fel a szemem,mert van egy rossz szokásom,ha valamit pár centtel is olcsóbban adják,még ha nem is kell,de megveszem.Nagyot tanultam ebből az adásból,hálás vagyok önnek.
Annyi gondolat kavargott a fejemben a videó közben, hogy megmondom őszintén, első megtekintés után nem sok minden maradt meg a tartalmából. Bizalomkeltő a felismerés számomra hogy vannak pontok amelyek teljesülnek, ugyanakkor elszomorít hogy van olyan pont is amivel egyenesen szembemegyek. Talán ez a felismerés egyszer majd motiválni is tud. Önismeret fejlesztésére sem utolsó ez a tartalom. Köszönöm!
50 éves elmultam. Most kezdtem vállalkozásba. Folyton tanulok. Ez a motivációs videó nagy lökést ad úgy hiszem. A leghasznosabb tanács azt hiszem a türelem. Ez most nagyon jókor jött. Köszönöm. Gratulálok, csak így tovább!
Minde Tiszteletem!Mintha a pàromat hallanàm! Ugyan ìgy gondolkozik,mint ön!Gyermek kora òta ìgy gondolkodik,üzlet ember volt mindigis,5 ève kezdett/kezdtünk el règisèg kereskedèsel foglalkozni,teljesen ismeretlen vólt szàmàra ez a biznisz! Ma màr Svàjcban az egyik legnagyobb kereskedő lett! Szorgalom ,kitartàs,Cèlok kitűzèse,ès minden amit ön elmondott ,ha ezek megvannak egy emberben,NINCS LEHETETLEN! Ezèrt nagyon büszke vagyok rà! Ès a kislànyunkat is ezekre a dolgokra tanìtja folyamatosan! Ezek mind nagyon jó tanàcsok,ès ha màr ezt 1 ember megfogadja,akkor màr megèrte önnek ezt a videót megcsinàlni!! Nagyon remèlem sok ember elgondolkodik ezeken,ès szìvböl kìvànom teljesüljön mindenkinek az àlma😊🥰
A tanácsok jók. De. Egy dolog talán kimaradt. Azokat a dolgokat, amik valóban örömet okoznak, fokozzák a kényelmet és megszépítik a mindennapokat, s emellett azért pénzbe kerülnek, nem célszerű megtagadni magunktól, valamilyen gazdag jövő reményében. Mert az élet rövid, s az utolsó ingnek nincs zsebe. A gyerekeknek pedig elsősorban jó nevelést, szilárd műveltségi talapzatot és szinvonalas használható kiképzést, iskolázottságot kell biztosítani, nem pedig a lustaságra nevelő vagyont. Mint mindig a középút a jó (s ezt a legnegezebb megtalálni) azaz a hét kiváló tanács mellé kényeztessük is egy picit magunkat elkerülve az esztelen pénzkiadást.
Nagyon jó gondolatok Árpi! egy dologgal toldanám meg, ha nem bánod, az a kitartás! Megosztok egy rövid történetet is, hátha segít valakinek. 10 évvel ezelőtt albérletben laktam, jött egy 2 millió Ft-os bevételem, amit betettem a mélyhűtőbe és amikor újraszámoltam, észrevettem, hogy hiányzott belőle 200 000 Ft, osztottam szoroztam, hogy hová tünhetett, de akárhogy számoltam arra következtetésre jutottam, hogy ennyi sajtot nem vehettem, úgyhogy elkezdtem írni, akkor még papírra a kiadásaimat, minden egyes tételt, mind a manapig, egy alkamlmazásban vezetem a kiadásokat, ami külön grafikonon mutatja a tételeket. Nem veszek felesleges dolgokat, csak ami szükséges! Nincs extra csokizás, borozás, még egy cipő, új telefon stb. Ezzel a magatartással nagyon sok pénzt tudtam megspórolni, és nem utolsó sorban átalakul a gondolkozásod is.
@@polgarnet természetes, az alkalmazás Money Pro. Bankkal is összeköthető, így automatizálható a könyvelés is.
3 місяці тому
Kedves Árpád! Ezt a videót 40 évvel ezelőtt kellett volna hallgatnom. Mára már daganatos beteg lettem. Munkám 2 éve nincs. Anno borítékoztam a kiadásaimat. Volt aki azt mondta nem tudod, hogy csinálod mindig van pénzed. Nem kell sajnálni azért van egy kis spórolt pénzem. Nagyon jók a videók!
Sziasztok! Jó volt hallgatni ezeket a gondolatokat. Szívesen hallgatom, nézem a videóitokat, nagyon jól felépített. Ezúton élnek is a felajánlással. Az elmúlt időszakban egy elég furcsa helyzetbe kerültem. Egy üzlettarsammal működtetünk egy vállalkozást évek óta és egy elég furcsa szituáció, időszak elé nézünk, mert emellett en találkoztam egy jó üzleti lehetőséggel, amiben nagyon is hiszek, és mindkét vállalkozás között van áthallás, együttműködési lehetőség. De várhatóan rövidesen döntési helyzet elé kerülök, amikor is választanom kell... ez egy elég hosszú történet. Amit nagyon szívesen megosztanek veled, veletek, és nagyon szívesen fogadnam, gondolataid, tanácsaid. ...es azt is gondolom, hogy többen kerultek, kerülnek hasonló helyzetében, talán még hasznos is lehet mások szamara is a történet.
Ma ahogy ezt a videód meghalgattam rájöttem hogy tényleg mennyire tanulságos amit elmondtál. A kövi fizetésemtől bevezetem ezt a jegyzetelést, és megfogom nézni a külömbséget. Nagyon köszönöm ezeket a jó tanácsokat útmutatásokat.
Az én véleményem, hogy rendkívül jó olyan embertől hallani ilyen dolgokat, akin tényleg látszik, hogy elért valamit az életben, és nem csak üres szavakkal dobálózik! Rendkívül hasznos volt ez a videó is és sok ember nevében mondhatom, hogy szükség van még ilyen videókra! Az én konkrét kérdésem az lenne, hogy hogyan éri meg antik órákkal foglalkozni? Meglehet e élni ebből? Hol érdemes kezdeni kisebb költségvetésből? Már elég régóta kedvelem a karórák világát és szeretnék ezzel is foglalkozni, de nincs ötletem, hogy hogyan kezdjek neki.. ha esetleg van tanácsa, véleménye a kérdésemmel kapcsolatosan, akkor nagyon boldogan meghallgatnám válaszát egy következő videóban. Jó egészséget és erőt kívánok az élet minden területén!
Árpi nagyon felnézek rád.Nagyon jó ötlet hogy tanácsokat lehet tölled kérni Nagyon várom és remélem hogy tudok veled beszélni én is. Sok kérdésem volna mit tartanál helyesnek merre induljak. Elöre is köszönöm Neked na meg persze TÜNDINEK is. Mivel a videók készitésében ő is részt vesz és próbál segíteni. ❤Nagyon jó emberek vagytok jó látni hogy a pénz nem változtatott rajtatok. Sajnos a legtöbb pénzes ember nem ilyen.
Tiszteletem! Arra gondoltam, hogy nagyon jól hangzik ez mind de egy fontos tényező kimaradt, ami sok esetben meghatározó lehet, hogy sikeres legyen az ember, ez pedig a támogató közeg! Rossz nyelvek szerint minden sikeres férfi mögött egy sikeres Nő áll! És a felesége... A viccet félre téve, ha az embernek nincs támogató tényezője (Család, feleség, barátnő, üzlettárs) nagyon nehéz egyedül boldogulni és sikeresnek lenni. Mert mindig lesznek olyan külső tényezők, akik vagy ki akarnak használni vagy élvezni akarják a sikeredet. Vagy csak nem úgy gondolkoznak mint Te és akkor nem fogsz tudni egyről a kettőre jutni. Sok esetben a sikernek nagy ára van! Vagy egészségileg, vagy szociálisan. És akkor még nem beszéltünk a szerencse faktorról vagy arról, hogy jó helyen kell lenni jó időben sok esetben...
Nagyon jól teszed. Anno vicces de engem a Transport Tycoon tanított meg úgy nézni a pénzügyekre ahogy mai napig nézek.:D Pont most vagyok kétszer annyi idős mint Te és azt tudom mondani tényleg az egyik legfontosabb, hogy következetes legyél a pénzügyekben, takaríts meg és "tedd el szem elől" a pénzt. A pénz nem jó vagy rossz, egy eszköz amivel megkönnyítjük az életünket, a világunk operációs rendszere. Nem akarok papolni, de amire most fontosnak tartasz, hogy költs (flex mobil stb.), az később zömében értelmetlennek fog tűnni visszatekintve de ha időben elkezdesz gyűjteni akkor hamar vagyont tudsz építeni míg a többiek rég el lesznek adósodva (sajnos). Ha körbenézel láthatod mennyien hónapról-hónapra élnek 40+ évesen is, hitelre vett lakással, túlköltekezéssel, olyan autóval amire nincs is szükségük de megveszik 20 éves hitelre. Ha ezt realizálod, hogy Te nem akarsz olyan lenni és teszel érte nem is leszel olyan, anyagilag független leszel. Mennyivel jobb lesz középkorúan lazítani és a befektetéseidből élni mint hajnalban gürizni esőben. Míg fiatal vagy és aktív csináld amit szeretsz amiben jó vagy és keress pénzt ahogy Te érzed, üzletelj, keresd a jó lehetőségeket. Sajnos barátok, szerelmek, hóbortok mind jönnek és mennek, de a szüleid és a vagyonod ami ott lesz míg haladsz az életben és ez nagy támasz tud lenni míg lesz igazi párod, saját családod. Értékelj mindent ami szép, finom, gyűjtsd a jó pillanatokat, emlékeket és arra költs amit tényleg nagyon akarsz ill. ár/érték arányban megéri vagy el tudod adni majd többért. Ha tudatos vagy bármit is csinálsz sokra viszed. Tényleg nincs lehetetlen ha akarod eléred. Sok sikert kívánok az életben!
@@polgarnet Köszi Árpi. Szívből jött. :) Látom sok tizenéves nézi a videóidat és ennek nagyon örülök. Tegnap több száz kommentet végigolvastam, elkeserítő az átlag. :(
Köszönöm szépen a megosztott bölcs tanácsokat. Jó volt hallani olyan személytől, aki tapasztalatból beszél. Gazdag ember már nem leszek , de tudatosabb még lehetek.
@@shortsea222 túlságosan mesterkélt lenne, tudnánj, hogy tanulta azt amit mond, higy mit kell mondania egy motivátornak. Ez érződne a profi, összeszedett, jól felépített előadáson. Itt Árpi esetében tudjuk, látjuk, hogy minden amit mond/mondasz az hiteles. Hitelesebb még akkor is, ha egy tanult motivátór hasonlókat mondana.
@@gergo3203 Napelem sztorijukról már hallottál? Nem gyenge... elmagyarázták nekik, hogy olyan fekvésű a házuk, hogy nem lesz túl gazdaságos beborítani napelemmel a körülötte lévő fák miatt, amik árnyékolnak, de ők okosabbak akartak lenni, aztán amikor megdőltek a nagy tudásukkal, akkor meg lefikázták az egész teknológiát.
Hát bizony ezek közül akad számomra is megfontolandó, betartandó szokás. De jónéhány nálam is működik. Azt hiszem, hogy ezt a videót alkalmanként elő-elő fogom venni. Köszönöm.
Sokat segitettel! Igy hogy elkezdtem befektetni ! Foleg tozsde ! Tanulom egy ideje es most ertem el oda , hogy kisebb osszegeket feltetek kulombozo reszvenyekbe ! Nem varom a csodat! Inkabb tanulmany jellegu a dolog ! De pontosan ezt erzem , hogy amihez nem ertek nem vagok bele ..
Nagyon pozitív csalódás volt ez a videó, és a mondanivalója, mert eddig csupán innen-onnan hallottam Önről, és bár rühellem az előítéletet, még mai napig bele esek ebbe a csapdába...a yt algoritmus dobta fel ezt a videót, és lám...tévedtem Önnel kapcsolatban, aminek nagyon örülök! Ment a like és a csengettyű :)
Szia Árpi! Elhangzott a videó végén, hogy keressünk meg a problémáinkkal és egy fogadóóra jelleggel próbálunk megoldást találni rá a következő adásokban. Én jelenleg 27 éves vagyok, 6 éve van egy nem túl jól fizető, de biztosnak mondható, bejelentett munkám. Tavaly sajnos közbejött egy olyan családi probléma, ami miatt kénytelen voltam személyi kölcsönnel élni, amit 6 évig fizetnem kell, viszont a munkahelyemen a covidnak köszönhetően folyamatos létszámleépítés van (erre az elmúlt 20 évben nem volt példa ennél a cégnél), amitől leginkább azért tartok, mert van adósságom. Több munkahelyet néztem már és van 'B' tervem, de számolnom kell azzal is, hogy nem fog az a 'B' terv beválni. Sok kiadás van sajnos minden hónapban, ami miatt könnyen elveszíthetem mindenem, mivel a bank nem kedveskedik. Nem sorolnám magam azok közé, akiknek kifolyik a kezükből a pénz. Bár én nem vezetem forintra pontosan, hogy mikor, mire költök, de tudom, hogy csak olyan dolgokra költök, ami létszükséglet. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, nincsenek káros szenvedélyeim. 12 órás műszakokban dolgozom hol nappal, hol éjjel. Másodállásban olyan alkalmi munkát tudnék vállalni, mint pl a pizzafutárkodás, viszont a munkától bár nem félek, de fáradtan autóba ülni az nem csak rám lenne veszélyes. Két munkanap között maximum 6 és fél órám van aludni, így elég gyakori a fáradtság rajtam, de főleg azért, mert a 12 órás műszakból 12 óra az sokszor szünet nélkül telik (multi cég). Egy szó mint száz, nekem egyelőre a legfőbb célom a személyi kölcsönt letudni, de így, hogy bizonytalanná vált az eddig biztosnak hitt munkahelyem, erős gyomorideggel igyekszem megoldást találni erre a helyzetre, de kilátástalannak látom.
Először is Boldog Ùj Esztendőt kívánunk nektek! Mi most lättuk elöször ezt a videódat ês nagyon tanulságos! Köszönjük szépen a tanácsadást! A mi problêmänk az, hogy rengeteg kaja megy ki a szemêtbe illetve a vásärläs (mêg ezt mêg azt) Ezeket betartva remêlem a 2024 es esztendő sikerekben fog telni! Ugyanezt kívánjuk nektek is!
En jobban szeretem a motivacios videokat, mint pl. a csillivilli luxusautosat. A motivacios videot meg tudom valositani ez eletemben, van eredmenye. A luxusauto pedig elerhetetlen marad, barmennyit is dolgozom.
@@polgarnet Árpi ! Szeretnék kérdezni tőled. Egyrészt azért mert az anyagi jólétedet mint műkincskereskedő abból alapoztad meg, hogy emberek tárgyakat akarnak gyűjteni, birtokolni. Ez nem feltétlenül az anyagi tudatosság terepe. Másrészt magad is gyűjtesz órákat és egyéb tárgyakat, alkotásokat, műkincseket. Mennyire kötődsz érzelmileg a tárgyakhoz ? Sikerül mindig elválasztani az üzleti szempontokat az érzelmi szempontoktól ? Vásároltál már úgy, hogy befektetésnek ugyan nem volt jó, de úgy érezted, hogy birtokolni akarod ? Volt olyan, hogy nehezen adtál túl egy műtárgyon, mert ragaszkodtál hozzá ? Gondolom ez nem minden esetben egyszerű, ahogy tudatosnak, racionálisnak maradni sem mindig az. :)
EZÉRT tartasz ott, ahol. Period 👍 Ahogy az egyik kedvenc pénzügyi mesterem, Grant Cardone summázta ezt a mindsetet; "Pay the price today, so you can pay any price tomorrow!" Zseniális vagy! 😍 Gyakorlatilag vadászkutyaként kell loholnunk az ilyen infókért, mert vagy nem tanítanak meg minket a pénzügyekre otthon (legtöbben így vagyunk!), vagy később is csak dörzsölt MLM-es rókák, meg üzletkötők és egyéb varázslók jótanácsait hallgathatjuk. A helyes mindsettel kapcsolatban, amivel kezdtél, mindig elmondom, mennyire jellemző, - nemcsak hazánkban, - amikor a szakadt panel előtt ott áll a Merci / BMW, stb.! Dude azt mutatja kifelé, van lé, de ha tényleg lenne neki, nem a szakadt panelban lakna! 🤣👍💲💲 Az első az ótó, mert nagy ótónak lenni kell! Köszönöm a munkátok! 😍
Nagyszerű videó. Ezek néhány igazán érdekes tipp, amelyek segíthetnek a gazdagság megkísérlésében. Manapság azon tűnődöm, vajon a rendszeres 9-5 munkahely valóban gazdaggá tehet-e valakit.
@ErenYaeger-ph9kbTeljesen egyetértek veled. A befektetések valóban a meggazdagodás útja hosszú távon, bár nem mindenesetre a befektetések. A mai világban többféle online befektetést is érdemes kipróbálni. Forex kereskedő vagyok, így tudom, mit jelent online befektetés.
A kereskedés nem hangzik rossz ötletnek, és őszintén szólva, gondolkodtam azon, hogy felállítsam a saját portfóliómat, de kevés tudás birtokában az oktatóvideók megtekintéséből nyerek, és nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy egyedül kezdjek bele. . Ha a kereskedési szakértője jó, ahogyan azt állítják, akkor azt hiszem, tanulni fogok és kereskedni fogok vele. Hogyan forduljak hozzá?
Köszönöm szépen az ajánlást. Biztosan írok neki azonnal.
Szép gondolat- "Ne halat adj az éhezőnek, tanítsd meg halászni!"
👍👍 ez alap-bölcsessèg
Igen ez alap. A gond akkor van mikor a halat követelik,kérik várják a homokban.
Ezt Jézus mondta, a tanítványainak!
És az ember túlhalászá a tengert..
@@karolyolajos2749 Nem egészen.
Ez a havi rendszeres összeírás valóban működik. Csináltam én is 2 évig, majd rájöttem hol mennyit adok ki értelmetlenül, feleslegesen. Rengeteget lehet spórolni az étkezésen, és nem a nem evésre gondolok hanem a készételek, felesleges egészségtelen dolgok vásárlására. Vannak emberek akik dohányoznak, megisznak néha egy sört, bort, aztán rendszeressé válik. Ha valaki írja mire költ látja a hónap végén hogy ha mondjuk nem dohányozna, inna, vagy tudatosan vásárolna akár élelmiszert havonta több tíz ezer forintot tudna megtakarítani ami éves szinten egy komplett külföldi családi nyaralás ára. És lehet ezt úgy csinálni hogy közbe jó minőségű ételeket esznek és nem mondanak le az egészséges dolgokról, csak tudatosan élnek. Persze ez az elején nem könnyű, de egyszerűbb mondani hogy a másiknak telik rá... Hát telne többnek is, ha máshogyan élnének...
Gazdag lett belőled de mégis meg maradtál EMBER! Tisztelet!
🙏🙏
26 éves leszek . Egy pár éve élek így, az elején mindenki furcsának tartotta, és azt mondták fukar vagyok és túl gondolom a dolgokat. De az én életem fejlődött a legtöbbet, és nagyon büszke vagyok magamra, mert egyedül értem el mindent 🤗. Ez egy nagyon jó motivációs videó. 😊
Gratulálunk! Szuper vagy! 👏👏
gyönyörű vagy belülről is
Túlvagyok az első 1 millió eurón. Hajrá
Én ezt 30 évvel ezelött ùgy kezdtem, hogy 4 boritékban osztottam el a pénzem kisebb részét. Az ötödikben sporoltam. Minden héten volt egy boritékom, és utàltak a kollégàk mert a hònap végén is mindig volt pénzem. Ma màr nem boritékozok, de òriàsi segitség volt! Sok sikert! Probàljàtok ki természetesen amelett, hogy feljegyzitek a kiadàsaitokat. Üdvözlet, köszönöm, hogy hozzàszòlhatok😊
Ez is szuper ötlet! 😊
Olyan jó az Önök korosztályát is látni a UA-cam-on és tanulni az élettapasztalataikból. Köszönöm a tippeket, feliratkoztam :)
Köszönjük
Végre! Egy gondolkodó ember!
Legyen mèg ehhez hasonló motivÀrpi!
Okè
Jótékonykodás? Ha vaki úgy érzi adósa az életnek? Nyilván egyénfüggő . De mi a “normális”
Köszi Árpi! Rengeteget segítesz! Én 17 éves vagyok és nagyon jó példakép vagy számomra emiatt nagyon hálás vagyok! Jó egészséget neked és családodnak!
Nagyon jó tippek, most 41 éves vagyok, ha egy 15 évvel korábban hallottam volna ezeket a tanácsokat, sok anyagi kellemetlenségtől megóvhattam volna magamat, és sok profitot időben realizálhattam volna. De nem gond, mert mindenkinek a saját bőrén is kell tanulnia! Várom a további bölcsességeket, egy ilyen élettapasztalattal és mentalitással rendelkező embertől érdemes tanulni!
Na ezt nevezem igazi "motivációs" videónak! Le a kalappal!!!! Corvinus-on 5 év alatt nem volt ilyen hasznos előadás....
Illetékesek Figyelem ,,,,‼️‼️‼️‼️‼️‼️Polgár Úr,,,,,Egyetemen kell tanítani,,,,,,,,Köszönöm a hasznos Tanácsait ,,,‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️
Árpi amit a videó végén mondtál teljesen igaz több embernek kell segíteni. Ez a videó nekem segíttet. Egy könyvben olvastam hogy a szegény embernek kell meghívni a gazdagot vacsorázni. A szegény így tud tanulni.
Üdvözlöm!
Általában nem szoktam véleményt nyilvánítani, csak ha már nagyon feldühít amit látok-hallok. Sajnos ilyen információk, hírek vannak többségben. De ez nagyon pozitív előadás volt, köszönet érte. Többségben kellene lennie az ilyen videóknak, amik előre viszik az embereket, legalábbis próbálják előre vinni a sok hülyeség, negativitás, uszítás, hülyének nézés helyett. Ez a videó egy 10+++ - os szerintem. Örülök, hogy megnéztem! Mindenkinek ajánlom és megosztom az ismerőseimnek. Köszönöm! Minden jót kívánok! Jó egészséget!
Valóban TANITANI KELLENE az iskolàban amit mondtàl!
Köszi
Árpi. Én már elkövettem azokat a hibákat amitől óvsz minket. El is vesztettem a pénzem olyan befektetésben amihez nem értettem. Majd nemrég újrakezdtem. Ígéretes az amihez értek. Ilyen bátty kellett volna,mint te.
Iskolába ne tainitsák , Aki sikeres szeretne lenni az NE az iskolaba tanuljon. Pont ez benne a lényeg igenis küzdjön meg érte tovább kell lépni az embereken . Igenis találja meg ezt a csatornát és Fejlődjön. KELLENEK A VESZTESEK MEG A NYERTESEK IS. köszönöm
Tudjuk miért nem tanítják a gyerekeknek az iskolában. Mi lesz a nagy multikkal ha az ember okosan költekezik....Gyakorlatilag az iskolában nem sok hadznos dolgot tanul az ember....
de sajnos nem ilyet tanítanak hanem a sok felesleges baromságot amire sosem lesz szükségem az életben..
Tényleg le a kalappal!!
Rengeteg ember nevében mondhatom hogy itt nem csak a levegőbe beszélős motivációs szöveg ment, ha nem a konkrét meg magyarázása is annak hogy miként milyen lépcső fokokat kell meg tenni az előre jutáshoz a fejebb jutás érdekét nézve.
Árpád először is nagyon szépen köszönjük amit átadsz és mindemellett a nézők figyelmébe ajánlanám akik követnek téged egy apró kis könyvecskét ami Magába foglalja mindazt azt amit mondasz de ott igazán tüzetesen és részletesen le van írva minden gyakorlatokkal szinezve Ez pedig Wiktor Sharontól AZ ÖNMENEGZSELÉS FELSÖFOKON című könyvben találhatják meg nagyon értékes kis könyv és mindamellett a Szerző Szepes Máriának a bátyja volt! Még egyszer nagy köszönet Árpád !
Bár sok ilyen jó segítőkész ember lenne mint te Árpi! Köszönjük
🙏👍
Üdvözlöm egyet értek minden szavával kezdeni kell az iskolai takarék bejeggel egy forint !!! Háztartási füzet !stb lassanként összejön !! Köszönöm szépen
Nagyon jo es ertekes volt ez a videod. En nyugdijas helicopter pilota vagyok mar regota itt elek amerikaban.
Feladtam az orvosi egyetemet azert Pecsett, hogy repulhessek. Mindenben egyetertek veled. Itt az amerikaiak rettenetesen pocskolnak, foleg azok akik nem engedhetik meg maguknak. Udv a NJ tengerpartrol.
Örülök, hogy ilyen videókat is találni a youtubeon :D 21 éves vagyok, lassan kezdem a saját életemet, gyűjtögetem a pénzt és nagyon egyet tudok érteni azzal, amit az adózásról mondtál, sajnálom, hogy iskolában nem tanítják, pedig óriási szükség lenne rá :( Helyette itt állhatunk életünk elején úgy, hogy azt sem tudom hogyan kell adózni és nem értjük a tőzsdézést, befektetéseket, sőt félünk tőle.
Szinte nem hiszem el, hogy van ember, akinek jól megy, de azért másokra is gondol. Igaz, kivétel erősíti a szabályt. Köszönet a jótanácsokért, várom a folytatást.
Aki megdolgozik érte, annak megy. Aki összelopja annak nem…
Ez komoly, nagyon jó es ami a lényeg, hogy nagyon tanulságos videó. Neked a Gazdasági egyetemen kellene tanítani ezt a gondolkodást!! Köszönjük 👌👋👍
🙏 köszönöm
Vagy már általános iskolában.😊
yv s
Nagyon nagyszerű oktató videó kedves Árpád úr!Én már egy ideje próbalom gyakorolni és igaz minden szavad!!!Köszönöm.
Örülök, hogy feldobta a youtube ezt a videót. Bár még csak 16 vagyok és előttem az élet de nagyon jó tanácsokat adsz és tényleg tanítani kéne a suliban ilyen fajta dolgokat. Feliratkoztam!😊🤗
Ha ezeket 16 èvesen megfogadod, nagyon sokra fogod vinni. Èn sajnos 33 èvesen kezdtem el tudatos lenni ezen a tèren. De jobb kèsőbb, mint soha. Hajrà!!!
Én is
@@davidratkai3067 Ez így igaz. Sajnos sok ember az időt kifogásokra használja nem a cselekvések megtervezésére
Köszönjük a segítséget 🤍🙏🏽
Adózási sporolási tippek is nagyon érdekelnének. Köszönöm a videót,hasznos volt,nagyon.
Teljesen jó dolgokat mondassz!!!!koszi
Árpi talán ezek a legjobb videók.A gimnáziumban tanítani kellene , agyerekeknek.
🙏🙏
Csak végig hallgattam, már nem vagyok fiatal nem ezt a korosztályt képviselem. Ma már ovatos vagyok mert bukni is lehet. Ez a tanácsadás szuper volt semit nem tudok hozzá füzni.
Köszönöm Árpi ! Mi kb egy korosztály vagyunk.Nagyon szeretem a videóidat és Tündéét is ! Jó hogy vagytok és megosztjátok azt a sok tudást, amivel rendelkeztek. Nagyon szimpatikus az előadásmódotok is, mindig szívesen nézem a videóitokat. Amit tudok, hasznosítok is. Ölelés
Köszönöm szépen draga Jézusom szeretlek imádlak draga jó istenem Aldom és magasztalom a szentnevedet Dicsőség istennek Amen Alleluja ❤❤❤🙏🙏🙏
Az én kedvenc mondatom: “Ha olyan dolgokat veszel amire nincs szükséged,akkor olyan dolgokat fogsz eladni amire szükséged van.”
Mennyire igaz!
Ezt, pontosan hol mondja?
@@viktorg2694 Sehol,ez az en sajat allaspontom. :)
Nem ertem.
Warren Buffett idézet..😉
@@viktorg2694 Warren Buffet
Nagyon jó a videó! Köszönöm! Csak egy észrevétel:A pénz nem dolgozik. Az emberek dolgoznak... 🙋♂️
Végre egy tiszta, érthető vlog 👌 Elő a kockás füzettel 😉
Köszönjük a feltöltést!
Köszi
Sok hasonló videót láttam már, de ennyire jól még senki nem magyarázta a tudatosságot és a lehúzást. Én is teljesen így gondolom és próbálok így élni. Nagyon nagy like!
Nagyon szimpatikus, őszinte és intelligens személy!
Örülök, hogy rátaláltam az interneten.
Üdv, Szerbiából 😊
Jó tanácsok, köszönet érte!
Ahogy a Covid váltság kezdődött lemondtam a hitelkártyámat.
Csodálkozott is a bank mert mindig időre fizettem, miért szüntetem meg. Csak annyit mondtam, így jobban érzem magam.....
mert biztos nem fogok tovább nyújtózkodni mint a takaróm ér.....
👏👏
Megnyugodtam! Gazdag ember leszek :-) a 7 pontból 6 megfogalmazódott bennem már! Nagyon jó hogy megerősítést kaptam!!! Én sokat dolgozok, egyáltalán nem milliomos vagyok, de megvan mindenünk és büszkén gondolok arra hogy mondjuk 10 évvel ezelőtt még szinte semmink nem volt! Tegnap előtt történt: jött egy kis üzlet pénz...(x forint) meg egy jó vétel még aznap kb ebben az értékben, (itt fontos hogy ez az egyik pont! tehát amiben otthon vagyok konkrétan mezőgazdasági gép!) Kb 2 nap munka és a vételi ár 2xesét éri... na mondom megveszem, mert ha be van fektetve nem kopik el(ezért 7 ből 6 ot értem el... össze kell írnom a havi kiadásokat és mérlegelni!!). Mert a költéseim 90-95%-a átgondolt, de az 5-10% szorozva 12 hónappal, vagy pár évvel... és ha mondjuk ez a pénz is inkább befektetve lett volna... és fialt volna...És igen az idő pénz... sok egyéb tevékenységem mellett van egy fajta munkám ami órabéres szinte korlátlan mennyiségben (gépjavítás, értek is hozzá, szeretem is)(nem írom ki az összeget, de maximálisan elégetett vagyok vele) itt volt szó arról a videóban hogy nem szabad órabérben gondolkodni, ebben annyiban nem értek egyet hogy én mérlegelni szoktam manapság hogy Szarakodjak ezzel és max elkérek érte x forintot, vagy el tudom adni x forintért, vagy csináljam az órabérest tisztességesen kényelmesen (megrendelő maximális elégedettségével, ami jó érzés ám)és van másfél, kétszer annyi pénzem. Én nagyon köszönöm ezt a videót mert megerősítést kaptam egy sikeres embertől hogy jó az irány!
Művész úr!
Minden szava karatban mérhető,elő ember kétségbe nem vonhatja oket!
En mégis úgy gondolom,annál nagyobb dolog,mint színművészkent végezni és onnan eljutni oda ahol tart,megkérdőjelezhetetlen bizonyítvány arra,mit jelent az ambíció,helyzet felismerés,annak realizalasa,azaz mit jelent ha valakiben Istenadta adottság van,minden pillanatban résen van és érzi a lehetőséget az üzleti- és civil életben is!
Nyugodtan mondom és vállalom,az egyetlen hiteles ember számomra,aki ilyen műsort készíthet!
Tanári amit tett és tesz🙏😘👑
Kedves Tünde és Árpi! Mostanában kezdtelek el titeket nézni és azon kaptam magam, hogy a férjemnek folyton rólatok mesélek.
Nekem személy szerint segítség amit általatok kaphatok. Tünde, te konkrétan nekem-mint nőnek- egy fenycsóva vagy, mert fiatal feleségként folyton csak csetlek-botlok és szeretnék tanulni, de nem igazán kapok segítséget csak bántást. Árpi, tőled azért hasznos ami jön, mert mi most vagyunk az útunk elején és a férjem nagyon tehetséges, de számára is jó hallani, hogy az út létezik. Mások, mint ti végig járták és együtt maradtak minden viharban. Én köszönöm, minden fiatal vállalkozó és kreatív ember nevében, hogy megszólaltok és betekintést engedtek az életetekbe.
Nagyon kedves vagy, majd egy szép nap megértik, miért áldoztam több időt a vásárlásra, miért vártam ki, és miért ragadtam meg a jó lehetőségeket, látod, gazdagon is tudsz becsületes lenni! Mert ez is fontos. Köszönöm neked, igazán jó élmény.
Az is fontos, hogy milyen könyveket olvasol. Nagyon sokat segíthet ötletekben és minden másban. Olvass olyan könyveket, amik jó hatással vannak rád. Pl.: Róbert Kyosaki
Ez a 7 pont egyenként is megér egy egy videót :) Bár gondolatébresztésnek így is tökéletes. A termelő pénznél ami nekem picit hiányzott a diverzifikált befektetés (akár a területeden belül) szerintem ez is nagyon fontos, ne mindent egy lapra tegyünk. Örülök, hogy vannak ilyen videók, mert ez nem értéktelenül elöltött idő a monitor elött.
Köszönöm szépen. Jók voltak a pontok. Pár pontot már használtam, de nem mindet. A pénz termeljen, az már valamelyest megy. Nyilvántratásokat nem igazán kedvelem, de fejben mindíg számolom.:) Mégegyszer köszönöm szépen a tanácsokat.
Te vagy a példaképem mint ember, mint üzletember, mint család apa. Először amikor megtaláltam ezt a csatornát hát... voltak előítéleteim. De mivel nem zárkózom el más ember megismerésétől , így megnéztem néhány videót...és.. hát enyhén szólva nem bántam meg, sőt ! Nagyon inspirál amit csináltok, nagyon finom de épp elég humor, ami valljuk be manapság ritka. Nagyon megnyerő stílus mindkettőtök részéről, ami az életkorból is adódó bölcsességgel vegyül. Sorolhatnám még, de ezek a legfontosabbak számomra. Sok sok feliratkozót és sok sok videót kívánok nektek :) Részemről ment a subscrib 😉
Kedves Árpi! Te egy fantasztikus, csodálatos ember vagy!! 😊😊🤗🤗👍👍👍👍
Köszönet Árpi az értékes gondolatokért! Még sok ilyet, ha lehet. :)
Köszönöm szépen !
Használható, okos megszívlelendő tanácsok voltak ezek ..
Szuper !
Most indítom a saját masszőr vállalkozásomat, elképesztő mennyi rejtett költsége és buktatója van a dolognak. Köszönöm a motivációt, sokat tanultam a videóból. Még több ilyet🙏
Ez nagyon elgondolkodtató volt! Megpróbálom holnaptól vezetni minden kiadásom. Most már kíváncsi vagyok, hogy mire mennyit költök!
Én már régóta csinálom ezt, nagyon hatásos. Szoktam hetente és havonta összesíteni. Külön csoportosítom az élelmiszert és az egyebeket.Érdekes dolgok derülnek ki.......:)
Nagyon igazad van, köszönöm hogy ilyen klasszul elmondom a dolgokat. És a videó elején nagy igazság hogy az iskolában már tanítani kellene a tudatos pénzkezelést.
Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előadást. Most megpróbálom a lehetetlent. Megpróbálom az elhangzottakat elhitetni a nejemmel.
Még egyszer köszönöm☀️
Tudod miért szeretlek ennyire Árpi? 😊 Mert őszinte vagy és jószívű! Minden szavaddal egyet értek. Így kell ezt csinálni! Gratulálok! Köszönöm ezt a csodálatos videót!👌👏🙏🙏🙏😊
Megtisztelô, köszönöm
@@polgarnet ♥️♥️♥️
Örülök, hogy erre a videóra rá találtam, sok pontra magamról rájöttem már. De jó mástól is hallani :)
Én csak ezeket a részeket nézem tőletek. Imádom, mindig várom hogy mikor jönnek az ujabb részek !!! Szerintem nem a nézetség számít hanem hogy értéket teremtesz és másoknak segítesz :)
Csak ìgy tovàbb ! ;)
Nagyon szépen köszönöm. Nagyon hasznos volt. Sok mindenre most nyílt fel a szemem,mert van egy rossz szokásom,ha valamit pár centtel is olcsóbban adják,még ha nem is kell,de megveszem.Nagyot tanultam ebből az adásból,hálás vagyok önnek.
Következő videó lehetne ennek a párja: "7 pénzTEMETŐ tipp" :)
🤔 az egy garázstùra 😂😂
@@polgarnet Garázstúra? Szerintem az órás szekrény is megérne egy misét :D
@@Titem1990 szerintem az inkább egy jó befektetés ;)
@@Titem1990 Arpinal ez vegyes. Vannak remek orai, amik csak novelik az ertekuket, de nehany vasarlasat nem ertem.🤷🏻♂️
@@Titem1990 Gondolom arra értette a garázstúrát, hogy az autók "pénztemetők"
Annyi gondolat kavargott a fejemben a videó közben, hogy megmondom őszintén, első megtekintés után nem sok minden maradt meg a tartalmából. Bizalomkeltő a felismerés számomra hogy vannak pontok amelyek teljesülnek, ugyanakkor elszomorít hogy van olyan pont is amivel egyenesen szembemegyek. Talán ez a felismerés egyszer majd motiválni is tud. Önismeret fejlesztésére sem utolsó ez a tartalom. Köszönöm!
50 éves elmultam. Most kezdtem vállalkozásba. Folyton tanulok. Ez a motivációs videó nagy lökést ad úgy hiszem. A leghasznosabb tanács azt hiszem a türelem. Ez most nagyon jókor jött. Köszönöm. Gratulálok, csak így tovább!
Ès a következetessèg ! Hajrá 👍
Szurkolok, hajrà! Bàrmi van, tarts mi, SOHA NE ADD FEL!!!
Minde Tiszteletem!Mintha a pàromat hallanàm! Ugyan ìgy gondolkozik,mint ön!Gyermek kora òta ìgy gondolkodik,üzlet ember volt mindigis,5 ève kezdett/kezdtünk el règisèg kereskedèsel foglalkozni,teljesen ismeretlen vólt szàmàra ez a biznisz! Ma màr Svàjcban az egyik legnagyobb kereskedő lett! Szorgalom ,kitartàs,Cèlok kitűzèse,ès minden amit ön elmondott ,ha ezek megvannak egy emberben,NINCS LEHETETLEN! Ezèrt nagyon büszke vagyok rà! Ès a kislànyunkat is ezekre a dolgokra tanìtja folyamatosan! Ezek mind nagyon jó tanàcsok,ès ha màr ezt 1 ember megfogadja,akkor màr megèrte önnek ezt a videót megcsinàlni!!
Nagyon remèlem sok ember elgondolkodik ezeken,ès szìvböl kìvànom teljesüljön mindenkinek az àlma😊🥰
A tanácsok jók. De. Egy dolog talán kimaradt. Azokat a dolgokat, amik valóban örömet okoznak, fokozzák a kényelmet és megszépítik a mindennapokat, s emellett azért pénzbe kerülnek, nem célszerű megtagadni magunktól, valamilyen gazdag jövő reményében. Mert az élet rövid, s az utolsó ingnek nincs zsebe. A gyerekeknek pedig elsősorban jó nevelést, szilárd műveltségi talapzatot és szinvonalas használható kiképzést, iskolázottságot kell biztosítani, nem pedig a lustaságra nevelő vagyont. Mint mindig a középút a jó (s ezt a legnegezebb megtalálni) azaz a hét kiváló tanács mellé kényeztessük is egy picit magunkat elkerülve az esztelen pénzkiadást.
Hi Uram, te igazán jó mondod. Végre értelmes , meggondolható, őszinte, egyenes, beszéd.
Köszönöm
Nagyon jó tanácsok. Már az adás alatt léptem is egyet előre. Köszi szépen!
Örülök, köszi
Nagyon aranyos és kedves , hogy segítséget tud adni , sok sok embernek .köszönjük
Ilyen nagy LIKE -ot még nem adtam adásra soha!
Köszönöm
Àrpi baba pàlyàt tèvesztettèl! Tanàri vènâd van,tèged szivesen hallgatnànak diàkok,felnőttek! Jó hallgatni tèged!
Köszönöm! Nagyon jól beszél! Penzugyi tudatosság egy fontos mindenki életében! Szép napot!😁
Ez egy jó beszèd volt.Csupa teli valós èletszerű dolgokkal.Okos ember.Èrdemes elgondolkodni.
Érdekes amit mondtál Árpi! Ezt a 7 pontot minimális eltérésekkel teszem, kb. 10-12 éve, és nagyon nagy változás tapasztalható! Mondjuk már ismersz😊
Üdvözletem Polgár Úr! Van egy módszer amivel mindenkinek tudna segíteni!
Nagyon jó gondolatok Árpi! egy dologgal toldanám meg, ha nem bánod, az a kitartás! Megosztok egy rövid történetet is, hátha segít valakinek. 10 évvel ezelőtt albérletben laktam, jött egy 2 millió Ft-os bevételem, amit betettem a mélyhűtőbe és amikor újraszámoltam, észrevettem, hogy hiányzott belőle 200 000 Ft, osztottam szoroztam, hogy hová tünhetett, de akárhogy számoltam arra következtetésre jutottam, hogy ennyi sajtot nem vehettem, úgyhogy elkezdtem írni, akkor még papírra a kiadásaimat, minden egyes tételt, mind a manapig, egy alkamlmazásban vezetem a kiadásokat, ami külön grafikonon mutatja a tételeket. Nem veszek felesleges dolgokat, csak ami szükséges! Nincs extra csokizás, borozás, még egy cipő, új telefon stb. Ezzel a magatartással nagyon sok pénzt tudtam megspórolni, és nem utolsó sorban átalakul a gondolkozásod is.
👍👍 Gratulálok! Ha megteszed, hogy megosztod a többiekkel, hogy neked melyik app jött be, azzal segíthetsz!
@@polgarnet természetes, az alkalmazás Money Pro. Bankkal is összeköthető, így automatizálható a könyvelés is.
Kedves Árpád!
Ezt a videót 40 évvel ezelőtt kellett volna hallgatnom. Mára már daganatos beteg lettem. Munkám 2 éve nincs. Anno borítékoztam a kiadásaimat. Volt aki azt mondta nem tudod, hogy csinálod mindig van pénzed.
Nem kell sajnálni azért van egy kis spórolt pénzem.
Nagyon jók a videók!
Sziasztok! Jó volt hallgatni ezeket a gondolatokat. Szívesen hallgatom, nézem a videóitokat, nagyon jól felépített.
Ezúton élnek is a felajánlással. Az elmúlt időszakban egy elég furcsa helyzetbe kerültem. Egy üzlettarsammal működtetünk egy vállalkozást évek óta és egy elég furcsa szituáció, időszak elé nézünk, mert emellett en találkoztam egy jó üzleti lehetőséggel, amiben nagyon is hiszek, és mindkét vállalkozás között van áthallás, együttműködési lehetőség. De várhatóan rövidesen döntési helyzet elé kerülök, amikor is választanom kell... ez egy elég hosszú történet. Amit nagyon szívesen megosztanek veled, veletek, és nagyon szívesen fogadnam, gondolataid, tanácsaid. ...es azt is gondolom, hogy többen kerultek, kerülnek hasonló helyzetében, talán még hasznos is lehet mások szamara is a történet.
Mi a folytatás címe?
Két évvel ezelőtti videód örökzöld. Nem árt időnként feleleveníteni ezeket az infókat. mindig hasznosak. Köszönöm.
Nagyon jó! Mi pont a motivációs videóitokat szeretjük legjobban!👍❤
Örülök, 🙏👍
Ma ahogy ezt a videód meghalgattam rájöttem hogy tényleg mennyire tanulságos amit elmondtál.
A kövi fizetésemtől bevezetem ezt a jegyzetelést, és megfogom nézni a külömbséget. Nagyon köszönöm ezeket a jó tanácsokat útmutatásokat.
@@floriangal6226 👍👍
Az én véleményem, hogy rendkívül jó olyan embertől hallani ilyen dolgokat, akin tényleg látszik, hogy elért valamit az életben, és nem csak üres szavakkal dobálózik! Rendkívül hasznos volt ez a videó is és sok ember nevében mondhatom, hogy szükség van még ilyen videókra! Az én konkrét kérdésem az lenne, hogy hogyan éri meg antik órákkal foglalkozni? Meglehet e élni ebből? Hol érdemes kezdeni kisebb költségvetésből? Már elég régóta kedvelem a karórák világát és szeretnék ezzel is foglalkozni, de nincs ötletem, hogy hogyan kezdjek neki.. ha esetleg van tanácsa, véleménye a kérdésemmel kapcsolatosan, akkor nagyon boldogan meghallgatnám válaszát egy következő videóban. Jó egészséget és erőt kívánok az élet minden területén!
Árpi nagyon felnézek rád.Nagyon jó ötlet hogy tanácsokat lehet tölled kérni Nagyon várom és remélem hogy tudok veled beszélni én is. Sok kérdésem volna mit tartanál helyesnek merre induljak. Elöre is köszönöm Neked na meg persze TÜNDINEK is. Mivel a videók készitésében ő is részt vesz és próbál segíteni. ❤Nagyon jó emberek vagytok jó látni hogy a pénz nem változtatott rajtatok. Sajnos a legtöbb pénzes ember nem ilyen.
Tiszteletem! Arra gondoltam, hogy nagyon jól hangzik ez mind de egy fontos tényező kimaradt, ami sok esetben meghatározó lehet, hogy sikeres legyen az ember, ez pedig a támogató közeg! Rossz nyelvek szerint minden sikeres férfi mögött egy sikeres Nő áll! És a felesége... A viccet félre téve, ha az embernek nincs támogató tényezője (Család, feleség, barátnő, üzlettárs) nagyon nehéz egyedül boldogulni és sikeresnek lenni. Mert mindig lesznek olyan külső tényezők, akik vagy ki akarnak használni vagy élvezni akarják a sikeredet. Vagy csak nem úgy gondolkoznak mint Te és akkor nem fogsz tudni egyről a kettőre jutni. Sok esetben a sikernek nagy ára van! Vagy egészségileg, vagy szociálisan. És akkor még nem beszéltünk a szerencse faktorról vagy arról, hogy jó helyen kell lenni jó időben sok esetben...
A támogatò közeg persze fontos, de van, aki eme faktor nélkül is meg tudja csinálni! Mert bejön a csakazèrtis mentalitás
Én 17 évesen pont ezt gyakorolom, a megtakarítást. Nagyon jó videó, hihetetlenn sokat segített. Minden tiszteletem Önnek!
Kevés fiataltól hallani ilyet, gratulálok!
Nagyon jól teszed. Anno vicces de engem a Transport Tycoon tanított meg úgy nézni a pénzügyekre ahogy mai napig nézek.:D Pont most vagyok kétszer annyi idős mint Te és azt tudom mondani tényleg az egyik legfontosabb, hogy következetes legyél a pénzügyekben, takaríts meg és "tedd el szem elől" a pénzt. A pénz nem jó vagy rossz, egy eszköz amivel megkönnyítjük az életünket, a világunk operációs rendszere. Nem akarok papolni, de amire most fontosnak tartasz, hogy költs (flex mobil stb.), az később zömében értelmetlennek fog tűnni visszatekintve de ha időben elkezdesz gyűjteni akkor hamar vagyont tudsz építeni míg a többiek rég el lesznek adósodva (sajnos). Ha körbenézel láthatod mennyien hónapról-hónapra élnek 40+ évesen is, hitelre vett lakással, túlköltekezéssel, olyan autóval amire nincs is szükségük de megveszik 20 éves hitelre. Ha ezt realizálod, hogy Te nem akarsz olyan lenni és teszel érte nem is leszel olyan, anyagilag független leszel. Mennyivel jobb lesz középkorúan lazítani és a befektetéseidből élni mint hajnalban gürizni esőben. Míg fiatal vagy és aktív csináld amit szeretsz amiben jó vagy és keress pénzt ahogy Te érzed, üzletelj, keresd a jó lehetőségeket. Sajnos barátok, szerelmek, hóbortok mind jönnek és mennek, de a szüleid és a vagyonod ami ott lesz míg haladsz az életben és ez nagy támasz tud lenni míg lesz igazi párod, saját családod. Értékelj mindent ami szép, finom, gyűjtsd a jó pillanatokat, emlékeket és arra költs amit tényleg nagyon akarsz ill. ár/érték arányban megéri vagy el tudod adni majd többért. Ha tudatos vagy bármit is csinálsz sokra viszed. Tényleg nincs lehetetlen ha akarod eléred. Sok sikert kívánok az életben!
👏👏👏
@@Miszter Szuper megfogalmazás 👍👍
@@polgarnet Köszi Árpi. Szívből jött. :) Látom sok tizenéves nézi a videóidat és ennek nagyon örülök. Tegnap több száz kommentet végigolvastam, elkeserítő az átlag. :(
Köszönöm szépen a megosztott bölcs tanácsokat. Jó volt hallani olyan személytől, aki tapasztalatból beszél. Gazdag ember már nem leszek , de tudatosabb még lehetek.
Öröm hallgatni,nem úgy mint a sok "motivátor" bohócot akik semmit sem tettek le az asztalra csak az emberek hiszékenységéből élnek.
Igen elegem van ezekből a huszonévesekből, akik pár milliót összeszedtek de már előadásokat tartanak a pénzügyi szabadságról. Árpi hiteles
Ezek csak az Èn tapasztalataim, nem vagyok kèpzett motivátor vagy ilyesmi 👍 Csak szeretnék segíteni, ha tudok
@@polgarnet Tapasztalat a lényeg nem a képzés akinek képzése van de tapasztalta nincs az a szememben csak egy bohóc.
@@shortsea222 túlságosan mesterkélt lenne, tudnánj, hogy tanulta azt amit mond, higy mit kell mondania egy motivátornak. Ez érződne a profi, összeszedett, jól felépített előadáson. Itt Árpi esetében tudjuk, látjuk, hogy minden amit mond/mondasz az hiteles. Hitelesebb még akkor is, ha egy tanult motivátór hasonlókat mondana.
@@gergo3203 Napelem sztorijukról már hallottál? Nem gyenge... elmagyarázták nekik, hogy olyan fekvésű a házuk, hogy nem lesz túl gazdaságos beborítani napelemmel a körülötte lévő fák miatt, amik árnyékolnak, de ők okosabbak akartak lenni, aztán amikor megdőltek a nagy tudásukkal, akkor meg lefikázták az egész teknológiát.
Nagyon jó kis film.A kiadásokat vezetem.Így van spórolni tudni kell, én ezt örököltem.
Árpi bácsi te vagy az élő példa hogy meg lehet csinálni! ;)
👍👍
Konyebb mondani mint csinalni !!!
Hát bizony ezek közül akad számomra is megfontolandó, betartandó szokás. De jónéhány nálam is működik.
Azt hiszem, hogy ezt a videót alkalmanként elő-elő fogom venni. Köszönöm.
Kiválo hasznos videó!
Az én kívánságom még mindig a FestményÁrpi!!! Remélem előbb utóbb eljön az ideje! :)
Már elkezdtünk forgatni mesèlô mûtárgyakról, szòval hamarosan 👍
@@polgarnet Köszönöm szépen mindenki nevében akit érdekelnek a festmények!
Sokat segitettel! Igy hogy elkezdtem befektetni ! Foleg tozsde ! Tanulom egy ideje es most ertem el oda , hogy kisebb osszegeket feltetek kulombozo reszvenyekbe ! Nem varom a csodat! Inkabb tanulmany jellegu a dolog ! De pontosan ezt erzem , hogy amihez nem ertek nem vagok bele ..
A Motivàrpi a kedvencem!❤️❤️❤️❤️
🙏🙏
Nagyon pozitív csalódás volt ez a videó, és a mondanivalója, mert eddig csupán innen-onnan hallottam Önről, és bár rühellem az előítéletet, még mai napig bele esek ebbe a csapdába...a yt algoritmus dobta fel ezt a videót, és lám...tévedtem Önnel kapcsolatban, aminek nagyon örülök! Ment a like és a csengettyű :)
Szia Árpi! Elhangzott a videó végén, hogy keressünk meg a problémáinkkal és egy fogadóóra jelleggel próbálunk megoldást találni rá a következő adásokban.
Én jelenleg 27 éves vagyok, 6 éve van egy nem túl jól fizető, de biztosnak mondható, bejelentett munkám. Tavaly sajnos közbejött egy olyan családi probléma, ami miatt kénytelen voltam személyi kölcsönnel élni, amit 6 évig fizetnem kell, viszont a munkahelyemen a covidnak köszönhetően folyamatos létszámleépítés van (erre az elmúlt 20 évben nem volt példa ennél a cégnél), amitől leginkább azért tartok, mert van adósságom. Több munkahelyet néztem már és van 'B' tervem, de számolnom kell azzal is, hogy nem fog az a 'B' terv beválni. Sok kiadás van sajnos minden hónapban, ami miatt könnyen elveszíthetem mindenem, mivel a bank nem kedveskedik. Nem sorolnám magam azok közé, akiknek kifolyik a kezükből a pénz. Bár én nem vezetem forintra pontosan, hogy mikor, mire költök, de tudom, hogy csak olyan dolgokra költök, ami létszükséglet. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, nincsenek káros szenvedélyeim. 12 órás műszakokban dolgozom hol nappal, hol éjjel. Másodállásban olyan alkalmi munkát tudnék vállalni, mint pl a pizzafutárkodás, viszont a munkától bár nem félek, de fáradtan autóba ülni az nem csak rám lenne veszélyes. Két munkanap között maximum 6 és fél órám van aludni, így elég gyakori a fáradtság rajtam, de főleg azért, mert a 12 órás műszakból 12 óra az sokszor szünet nélkül telik (multi cég).
Egy szó mint száz, nekem egyelőre a legfőbb célom a személyi kölcsönt letudni, de így, hogy bizonytalanná vált az eddig biztosnak hitt munkahelyem, erős gyomorideggel igyekszem megoldást találni erre a helyzetre, de kilátástalannak látom.
Szia, írj nekem egy E-mailt, lehet tudnék segíteni. nyikust@gmail.com
Először is Boldog Ùj Esztendőt kívánunk nektek! Mi most lättuk elöször ezt a videódat ês nagyon tanulságos!
Köszönjük szépen a tanácsadást!
A mi problêmänk az, hogy rengeteg kaja megy ki a szemêtbe illetve a vásärläs (mêg ezt mêg azt)
Ezeket betartva remêlem a 2024 es esztendő sikerekben fog telni!
Ugyanezt kívánjuk nektek is!
En jobban szeretem a motivacios videokat, mint pl. a csillivilli luxusautosat. A motivacios videot meg tudom valositani ez eletemben, van eredmenye. A luxusauto pedig elerhetetlen marad, barmennyit is dolgozom.
8. Változtass a "nekem úgysem sikerül" hozzáálláson. :)
👍👍
Hàlàsan köszönjük, nagyon tanulsàgos ès sokat ad. Önzetlen, segìtőkèsz vagy. Sok ilyen emberre lenne szüksèg... Ìgy tovàbb mindennel!!!
Már várom a következő részt. :)
Köszi
@@polgarnet Én, köszönöm ! :)
@@polgarnet Árpi ! Szeretnék kérdezni tőled. Egyrészt azért mert az anyagi jólétedet mint műkincskereskedő abból alapoztad meg, hogy emberek tárgyakat akarnak gyűjteni, birtokolni. Ez nem feltétlenül az anyagi tudatosság terepe. Másrészt magad is gyűjtesz órákat és egyéb tárgyakat, alkotásokat, műkincseket. Mennyire kötődsz érzelmileg a tárgyakhoz ? Sikerül mindig elválasztani az üzleti szempontokat az érzelmi szempontoktól ? Vásároltál már úgy, hogy befektetésnek ugyan nem volt jó, de úgy érezted, hogy birtokolni akarod ? Volt olyan, hogy nehezen adtál túl egy műtárgyon, mert ragaszkodtál hozzá ? Gondolom ez nem minden esetben egyszerű, ahogy tudatosnak, racionálisnak maradni sem mindig az. :)
@@peterbanki910 Ez nagyon nehéz kérdés. Tudni kell mérlegelni és racionálisan dönteni. Szerintem mindenki hibázik, de hát emberek vagyunk. :)
Annyira fantasztikus vagy Árpi! Nagyon hasznos videó lett! Meg is fogadom amiket mondtál. Milyen igazad van mindegyikkel kapcsolatban.
Én igazából ezeket a videokot szeretem a legjobban.. Mikor motivalsz minket... Én is írom minden kiadasomot fel éve.. És büszke vagyok magamra :)
👍👍 gratulálok
EZÉRT tartasz ott, ahol. Period 👍
Ahogy az egyik kedvenc pénzügyi mesterem, Grant Cardone summázta ezt a mindsetet;
"Pay the price today,
so you can pay any price tomorrow!"
Zseniális vagy! 😍
Gyakorlatilag vadászkutyaként kell loholnunk az ilyen infókért, mert vagy nem tanítanak meg minket a pénzügyekre otthon (legtöbben így vagyunk!), vagy később is csak dörzsölt MLM-es rókák, meg üzletkötők és egyéb varázslók jótanácsait hallgathatjuk.
A helyes mindsettel kapcsolatban, amivel kezdtél, mindig elmondom, mennyire jellemző, - nemcsak hazánkban, - amikor a szakadt panel előtt ott áll a Merci / BMW, stb.!
Dude azt mutatja kifelé, van lé, de ha tényleg lenne neki, nem a szakadt panelban lakna! 🤣👍💲💲
Az első az ótó, mert nagy ótónak lenni kell!
Köszönöm a munkátok! 😍
Minden mondatoddal egyetèrtek!
Köszi