Mezőkövesd 250 éves temploma

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • A mezőkövesdi Szent László plébániatemplom műemléki védettségű egytornyos barokk épület, amelyet Grassalkovich Antal kamarai elnök terveztetése és rendelése szerint, 1770-ben Répássy András plébános építtetett meg. A város ősi gótikus stílusú templomának, melynek (megmaradt szentélye a mai Mária-kápolna) építését egyes adatok 1332-re, az Anjouk korához, míg más források a XV. században, a Hédervári családhoz kötik; az északi és déli falát kibontották. Északi irányban épült meg az új szentély, a délire került a kórus. A kereszthajó, a megmaradt gótikus templom szentély, két csúcsban összefutó bordás boltozatú épülete maradt meg. Építőmesterei kiválóan építették meg, szerkezetében ma is szilárd, repedésmentes. Erős tám-pillérei a déli és a keleti oldalon maradtak meg. Az északi oldalon elbontásra került, mert idővel a sekrestye épületét építették hozzá. A barokk templom épületének falait több ízben is renoválni kellett. A megépülését követő száz év folyamán ugyanis a templomot számtalan csapás érte. A templom főoltára fölött függő hatalmas, hat méter magas és három méter széles oltárképet Kovács Mihály festette 1868-ban, Egerben. A képen Szent László kitárt karral mutatja be hódolatát a felhőn trónoló Máriának, karján a gyermek Krisztussal. A templomban történő elhelyezésére azonban a mai templombelső befejezése után, legkorábban 1873-ban történhetett.

КОМЕНТАРІ •