Mindig nagyszerű tartalom, köszönöm, hogy feltetted ezt a videót. Szintén szerettem volna egy pillanatra kifejezni szívből jövő hálámat Martin Chrisnek, amiért bevezetett a crptocurrency világába. Az Ön iránymutatása és szakértelme felbecsülhetetlen értékű, és örömmel mondhatom, hogy jelentős bevételre tettem szert. Köszönöm a segítséget Martin edző ❤
Üdv. Ha újra bedől az emberiség ennek a nyilvánvaló csalásnak (CBDC) Miután jól látható, hogy az Usa dollárral végig fosztották a bolygót, hát akkor megérdemeljük azt amit nekünk szánnak.
Köszönöm szépen ezt az értékes, értékekkel foglalkozó felvételt. Továbbá, Békés Boldog Karácsonyt Kívánok Önöknek, a VNTV stábjának és a Goldtresor munkatársainak is.
Semmi új a nap alatt uraim.Ahogy látom szinte minden szinten áramlik a kifosztandó társadalmak felé a megfelelő szűkértők irányából a" ToDo" útmutatás hogy "biztos" legyen a megtévesztendő "foolsok" összegyűjtése, hogy ha ezt teszed veszed akkor jobb életed lesz.Tudjatok uraim akkor lesz szebb világ ha eljön az összeomlás amitől minden nemű élősködő RETTEG mert számára az tényleg katasztrófa ha saját magának kell megteremtenie az életbenmaradáshoz szükséges tudást, tapasztalatot,élelmet. Hiába van akármennyi aranyad ezüstöd, bitcoinod, fél városnyi ingatlanod csak az életbenmaradással leszel elfoglalva .Jó figyelni azt ahogy a társadalmak szerte a világban miképp reagálnak a történésekre ahogyan kétségbeesve kapkodnak az új messiások megjelenésekor mert saját maguk "KÉP"-telenek döntést hozni mert a döntéshez kellene az " ID" amitől már jóval korábban a szebb jövő reményében megszabaditotta őt a nemzetközi pénzparazita agymosodái. TÉNYLEG MÉG VALAKI ELHISZI HOGY A DÖNTÉSE CSAKIS SAJÁT AKARATÁBÓL TÖRTÉNIK.
@@Leo-ltalak Egy frászt! Becsületesnek,, tisztességesnek kell lenni! Nem a másik bőrén, vérét kiszipolyozva. Ez olyan csoport akiknek a pénz az istenük? A becsületesek, tisztességesek teremtik a pénzt! Magam alkotok valamit, mondjuk kötök egy sálat valakinek, és ő meg nekem készít valamit amire szükségem van! Ebben az esetben adhatna érte pénzt is, és én is neki. De mivel nem a pénz a fontos, hanem a teremtés! Máris kivan kerülve a PÉNZ ISTEN!
Mindig nagyszerű tartalom, köszönöm, hogy feltetted ezt a videót. Szintén szerettem volna egy pillanatra kifejezni szívből jövő hálámat Martin Chrisnek, amiért bevezetett a crptocurrency világába. Az Ön iránymutatása és szakértelme felbecsülhetetlen értékű, és örömmel mondhatom, hogy jelentős bevételre tettem szert. Köszönöm a segítséget Martin edző ❤
Kérem, hogyan tudom ezt megtenni, még új vagyok a befektetési kereskedésben és hogyan tudok profitot termelni?🙏🙏
táviratban VAN
@MartinCtrader✊🤙
Nagyon szépen köszönöm ezt a jó információt. a lehető leghamarabb felveszem vele a kapcsolatot🙏🙏
Martin Chris szakértelme valóban dicséretes. rendelkezik ezzel a képességgel, hogy könnyen érthetővé tegye az összetett titkosítási fogalmakat.
Üdvözöljük Jakab úr.
Áldott Karácsonyt és egészségben Boldog Újévet kívánunk.
Nagyszerű beszélgetés! Jó volna folytatni! ❤
Üdv. Ha újra bedől az emberiség ennek a nyilvánvaló csalásnak (CBDC) Miután jól látható, hogy az Usa dollárral végig fosztották a bolygót, hát akkor megérdemeljük azt amit nekünk szánnak.
Köszönöm szépen ezt az értékes, értékekkel foglalkozó felvételt.
Továbbá, Békés Boldog Karácsonyt Kívánok Önöknek, a VNTV stábjának és a Goldtresor munkatársainak is.
Köszönöm a feltöltést, minden jót önöknek.
Juhuu 🎉 nagyon vártam már ezt az interjút. Drábik úrral is rég volt interjú 😊
Semmi új a nap alatt uraim.Ahogy látom szinte minden szinten áramlik a kifosztandó társadalmak felé a megfelelő szűkértők irányából a" ToDo" útmutatás hogy "biztos" legyen a megtévesztendő "foolsok" összegyűjtése, hogy ha ezt teszed veszed akkor jobb életed lesz.Tudjatok uraim akkor lesz szebb világ ha eljön az összeomlás amitől minden nemű élősködő RETTEG mert számára az tényleg katasztrófa ha saját magának kell megteremtenie az életbenmaradáshoz szükséges tudást, tapasztalatot,élelmet. Hiába van akármennyi aranyad ezüstöd, bitcoinod, fél városnyi ingatlanod csak az életbenmaradással leszel elfoglalva .Jó figyelni azt ahogy a társadalmak szerte a világban miképp reagálnak a történésekre ahogyan kétségbeesve kapkodnak az új messiások megjelenésekor mert saját maguk "KÉP"-telenek döntést hozni mert a döntéshez kellene az " ID" amitől már jóval korábban a szebb jövő reményében megszabaditotta őt a nemzetközi pénzparazita agymosodái. TÉNYLEG MÉG VALAKI ELHISZI HOGY A DÖNTÉSE CSAKIS SAJÁT AKARATÁBÓL TÖRTÉNIK.
Juhasz Gergely👌❤️
Udv.Jakab Ur. Vegre vissza allt a regi struktura....
Nagyon szépen köszönjük ❤
Így ejtjük: Ílon Maszk
DONÁLD DÁKK
stébölcoin, beszarok 😅 angolt gyakorolni kéne 😂
all in bitcoin, minden mas kuka
Garancia van rá? Ki vállalja felelőséget érte, anyagilag is!????
Miért kell vállalni a felelőséget?
@@noosa1976 Mert megdolgoztak azért a pénzért valaki! Keményen!
Mi a garancia, hogy nem tűnik el, mint megannyi példa van rá!
@@herzsi25 Semmi. Nem csak erre, hanem az életben semmire sincs.Ügyeskedni kel..
@@Leo-ltalak Egy frászt! Becsületesnek,, tisztességesnek kell lenni!
Nem a másik bőrén, vérét kiszipolyozva. Ez olyan csoport akiknek a pénz az istenük?
A becsületesek, tisztességesek teremtik a pénzt!
Magam alkotok valamit, mondjuk kötök egy sálat valakinek, és ő meg nekem készít valamit amire szükségem van! Ebben az esetben adhatna érte pénzt is, és én is neki. De mivel nem a pénz a fontos, hanem a teremtés!
Máris kivan kerülve a PÉNZ ISTEN!
@@herzsi25 Ezt mondja el a mammon fiainak... hogy mennyire érdekli őket az ön gondolkodásmódja.