Honnan NE vegyél kutyát - és a mi szomorú történetünk

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 3 гру 2024

КОМЕНТАРІ • 78

  • @dettikozak4075
    @dettikozak4075 3 роки тому +18

    16 éves koromban kaptam én is először hosszú könyörgés után egy kis spánielt a szüleimtől. Első kutyánk volt, több mint 10 éve, fogalmunk sem volt még akkor a tenyésztő/szaporító fogalmakról. Azt hittük, a törzskönyv úri huncutság kiállítási kutyáknak, örültünk, mikor az eladó felajánlotta, hogy azt nem muszáj megvennünk hozzá. 45 ezer volt a kutya. Nekünk nem tűnt fel az sem, milyen kicsi udvaron mennyi kutya volt, ma már tudom, erre is figyelnünk kellett volna. Mi csak úsztunk a boldogságban, hogy megvan életünk első kutyája. Az első pár évben nem is volt vele semmi gond, gyönyörű és okos volt. Még egy barátnőm is vett onnan kutyát, miután megszerette az enyémet. A hölgy azt mondta féltestvérek, miközben teljesen más szülőket mutatott be neki, de gondoltuk, csak feledékeny. (Később egyébként mikor facebookon kommenteltem egy képe alá, amin a kutyusom anyukáját láttam, akkor is butaságokat írt, hogy nem is a miénk anyukája, de tudom, hogy anno őt mutatta. Fogalma sincs a kutyáiról.) A barátnőm kutyája sajnos az elejétől beteges volt. A mi kis kutyánk csak felnőtt korára lett problémásabb. Fura köhögés jött rá, először azt hittük, allergia. Hosszú idő után kiderült, gyógyíthatatlan szívbetegsége van. Elképesztő összegeket fizettünk ki a gyógyszereire. Nagyon nem volt jól már a végén, gyakorlatilag feküdt egész nap. 10 évesen temettem el, pedig élhetett volna 14-15 évet is egy ilyen kutya. Fájdalmas veszteség volt. Később kíváncsi voltam a hölgy reakciójára, megírtam neki, hogy meghalt a kutya, szívbeteg volt. Mondta, hogy nagyon sajnálja, de ez nem meglepő, az ő idősebb kutyája is szívgyógyszert szed, ez ilyen "idősödés". Ma már tudom, ez nagyon nem normális. Döbbenten látom, hogy már tenyésztőnek gondolja magát, White Gold King kennel néven funkcionál. Azóta a szüleim vettek egy spánielt rendes tenyésztőtől, akinek sok egészséges idős kutyája volt. Remélem, ő jobb életű lesz.
    Én idén szeretnék egy border colliet, így akadtam a videóidra. Vagy tenyésztőtől vagy fajtamentéstől. Szaporítótól soha többet. Annak sajnos keservesen megfizetheti az ember az árát.

    • @tristanephraim5965
      @tristanephraim5965 3 роки тому

      a trick: watch series on flixzone. Been using them for watching a lot of movies these days.

    • @kysonjaxon8738
      @kysonjaxon8738 3 роки тому

      @Tristan Ephraim yup, I have been watching on flixzone} for since november myself =)

  • @IldikoPapp
    @IldikoPapp 3 роки тому +5

    Köszi Orsi, nagyon jó videó! Én tavaly nyáron szembesültem mindezzel, amikor kutyus vásárlásra szántam el magam, teljesen megdöbbentem, hogy csupán a tenyésztő keresésre mennyi szaporító hirdetéssel találkoztam. Szerencsére, végül találtam egy szuper tenyésztőt, aki legnagyobb meglepetésemre elsőkén kifaggatott, ki és mi vagyok, mert akárkinek nem adna el kiskutyát. Vele - ahogy a videóban is mondtad - nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki és első gazdisként ő sokat segített is nekem.

  •  3 роки тому +6

    Jó videó, érdemes lenne azoknak is megnézni, akiket ez leginkább érint.
    A többség szaporítót se tudja felismerni (nem csak a "kutyagyár" számít ide, hanem a felelőtlen házi almok is) így persze tenyésztő és TENYÉSZTŐ között se fog feltűnni a különbség. Szerintem a kutyatenyésztést egy spektrumon, számegyenesen lehetne legjobban szemléltetni. Azaz:
    ▶️ Bal oldalon a legalja, kutyákat kizsákmányoló, profitra hajtó, allatkínzó szaporító.
    ▶️ A másik veglet pedig a nagy tudású, tenyészcéllal és a fajtához jó szemmel rendelkező nagybetűs tenyésztő. Akinek fontos a fajta, és érdemben szeretne, illetve tud is tenni érte.
    Mert egy alom is számít, ha javítani nem tudunk, legalább ne rontsunk!
    A kettő véglet között természetesen milliónyi lehetőség van.
    A lényeg, HA FAJTATISZTA KUTYÁT SZERETNÉL, JÓL GONDOLD ÁT KIHEZ FORDULSZ! ☝️ Nagyon nem mindegy, hogy KIT, és általa MIT támogatunk‼️
    A törzskönyv alap, de sajnos már ez sem biztosíték, hogy a megfelelő embernél járunk.

  • @anitas8077
    @anitas8077 3 роки тому +1

    Szerdàn volt a törpe uszkàr kutyusom 10. születésnapja. A fajta nem volt szàmomra a legkedvesebb, de ezt vàlasztottam, mert tudtam, hogy vele lesz élhetö az élet; én kutyàt akartam, a pàrom pedig élhetö életet egy kutyàval. Kellett a kompromisszum. Kellettek a garanciàk is. Igy jutottunk el a tenyésztöhöz a szaporitok, és nem szép dolog, de a menhelyek helyett is. Az elsö probatétel a tenyésztövel folytatott elsö telefonbeszélgetés volt. A személyes talàlkozora màr olyan gyomorremegéssel mentem, mint anno érettségizni. Ez volt àm a vizsga! Nagyon kedvesen, de könyörtelen szigorral kérdezte ki a körülményeket, ahovà a kölyök kerül majd. A fajta minden rossz tulajdonsàgàval, tartàsi nehézségeivel is szembesitett. Szinte le akart beszélni, de én jol vizsgàztam, elhozhattam a kölyköt. Olyan szerzödést iratott alà velem, amin még a jogàsz csalàdtagom is csak hümmögött - persze a korrektség okàn. A kutya élete végéig (hoppà!) vàllal garanciàt a betegségeiböl, szaporithatosàgàbol, kiàllithatosàgàbol adodo problémàkra. Ha bàrmi miatt nem tudom tovàbb tartani, elsöként neki kell felajànlanom tovàbbtartàsra, amit ö köteles ellenvetés nélkül elfogadni. Nem terveztünk soha tenyészetet alapitani, szaporitani sem. Az egészségével sincsenek a fajtàt egyébként jellemzö problémàkon tul nehézségeink, és a tovàbbtartàs is biztositott, hiszen imàdjuk, ö a mi kicsi Bleia (igy hivjàk a mi kis dràgànkat) kutyusunk. Abban az alomban 10 éve 3 kutyus született. Egy került hozzàm, egy tesokàt megvett egy nagyon szimpatikus fiatal làny, a harmadik maradt az anyukàja mellett. Rendszeres kapcsolatban vagyunk azota is, talàlkoztunk is idönként, a kutyusok hulla fàradtak voltak a nap végén az önfeledt jàtéktol. Ezt az én szeretetem kifejezése képpen irtam le a tenyésztö és a tesoka gazdija irànt. De! Szàmomra nagyon fontos a menhelyek tàmogatàsa is. Megteszem havonta, szerintem aki ezt a csatornàt követi, annak ez kb kötelezö!

  • @pintergy1
    @pintergy1 Місяць тому

    Köszönjük a hasznos infókat. Létezik olyan, hogy a kiskutyának törzskönyve van, a szülők jártak kiállításon és elvégeztek rajtuk egészségügyi szűréseket is, még is szaporítóról van szó? Vagy az, hogy valaki több fajta kutyával is foglalkozik önmagában nem utal arra, hogy szaporításról lenne szó?

  • @bzs9982
    @bzs9982 2 роки тому

    Köszi Orsi, akiket kutyákat látsz a profilon mindegyikük szaporítotól vannak és 10 én voltak testvérek ! És meg is maradtak 10 en! Egészségesek semmi bajuk! De egyébként köszi!

  • @zsuzsannaevakosa7230
    @zsuzsannaevakosa7230 3 роки тому +1

    Nagyon jó videó volt. Köszi

  • @niki-eb2jp
    @niki-eb2jp 3 роки тому +1

    11:22 cáfolom! A kis vacak amikor elkezdett fogzani bútor darabokat, botot, falat evett és állandóan szaladtunk orvoshoz mert féltünk. Akárhogy figyeltünk rá mindig talált valamit a kisszaros. De végre ennek vége! 😅

  • @wtf83O42
    @wtf83O42 3 роки тому +4

    Szia én egyett értek veled de van olyan aki nem tud csak úgy előszedni 350ezret egy zörzskönyvezett kutyusért és tudom hogy még az évek alatt sokkal többet költünk a kutyákra de ebben az esetben van valami tanácsod?

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому +2

      Igen. :) Nekem van olyan barátnőm, aki évekig gyűjtött az első kutyusára. Addig tartotta a tenyésztővel a kapcsolatot és mégjobban megismerte ezalatt az idő alatt a fajtát. Nekem ez nagyon szimpatikus! Nem akarok negatív megmondóember lenni, de ma már a hitelek világában nem divat a gyűjtögetés sajnos, pedig hasznosabb és kedvezőbb is lenne az embernek. Arról nem beszélve, hogy egy élőlény átlagban 10-15 évig élhet velünk, így még jobb is, ha nem elhamarkodott döntést hozunk és nem azonnal akarunk egy kiskutyát. :)

    • @wtf83O42
      @wtf83O42 3 роки тому +1

      Köszönöm😄

  • @balazspesti2525
    @balazspesti2525 3 роки тому +1

    Koszonjuk a segitseget sokat segitettel a tenyesztok valasztasaban

  • @nagyeszter92
    @nagyeszter92 3 роки тому

    Mi is belefutottunk ebbe az első border collienknál. Én 19 éves voltam, fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Nem szaporító volt (nagyüzemi értelemben, aki ebből él...), de nem is tenyésztő, a fősulis állattudományi karos társam ajánlotta. Fajtatiszta volt, ez egészen biztos, ráadásul munkavonalas. Szép környezet, hatalmas tér, minden adott a boldog kutyaélethez. Genetikai betegsége szerencsére nem volt vagy nem derült ki. De az állítólag megkapott kölyök kori oltások közül mégsem kapott meg mindent és parvos lett. Egy hétig küzdöttünk érte 3 hónapos korában. Csak az élni akarása mentette meg, az orvos azt mondta, hogy ez már csak ezen fog múlni. Szerencsére túlélte maradandó károsodás nélkül.
    Soha többet ilyet.
    A cicánknál már okosabbak voltunk, elmentünk kiállításra, körülnézni, tenyésztőkkel beszélni. Amiket a videóban elmondtál a tenyésztők ismérveiről azok adottak voltak. Végül a fajtát Magyarországon meghonosító tenyészetből érkezett a cica. Ivartalanítási kötelezettséggel. Sok helyen már eleve úgy adják ki őket. Már 7 éves, egy minimális, könnyen kezelhető veseproblémán túl nem volt gond vele (ezt mondta a tenyésztő, hogy sajnos hajlamos rá a fajta, nézessük időnként és tápot is úgy ajánlott). Az egyetlen, ami furcsa volt nekem, hogy sosem érdeklődött a cica hogyléte felöl. Párszor írtam neki magamtól küldtem fotókat, de úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli, így annyiban hagytam.

  • @martapatkai5905
    @martapatkai5905 3 роки тому +1

    Szia, Orsi! Már a 2-ik próbánál sikerült lábhoz hìvni kutyámat jut.falattal!!! Köszönöm!

  • @ildikobarna6884
    @ildikobarna6884 2 роки тому +1

    Szép napot én most akarok venni kiskutyát de a tenyésztők 200 ezer ft ért meg 150 ezer ft ért árulják a köylköket szerintem rémes ár akkor ne vegyek kiskutyát egyáltalán ha ezt nem tudom megfizetni?vagy mit tegyek?

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  2 роки тому +1

      Kedves Ildikó. Nekem ugyan nincs jogom mások pénztárcájában matatni, de mindig az jut eszembe, hogy akár egy mobiltelefon, vagy autó (amivel például állatorvoshoz visszük majd a kiskutyánkat), van, hogy jóval többe kerül. A tenyésztők joggal mondhatják, hogy aki nem tud áldozni 2-3-4... százezer forintot egy egészséges kölyökre, az hogyan oldana meg egy esetleges balesetet, fertőzést, vagy épp a minőségi táplálást(?). És hogy miért kerülnek ennyibe a kiskutyák egy valódi tenyésztőnél, arra ez a cikk választ ad ---› kutyabarat.hu/hasznos_tanacsok/78157/miert_is_olyan_draga_egy_torzskonyves_kolyokkutya/
      Én azt ajánlom azoknak, akik nem szeretnének ennyit adni egy kiskutyáért, hogy akkor ne feltétlen fajtatiszta kölyökkutyát akarjanak, hanem fogadjanak örökbe menhelyről, állatvédő, állatmentő szervezetektől egy kutyát, de szóba jöhetnek még a fajtamentő egyesületek is. :)

    • @ildikobarna6884
      @ildikobarna6884 2 роки тому

      @@KrizOrsi ha az állatmenhelyről hoznák kutyust az még többet kerülne,és még nem is kölyök ott nincsenek kölykök,nem az a baj hogy nem tudom megfizetni hanem a kapzsiság

  • @Nory010
    @Nory010 3 роки тому

    Gyerek koromban nagyon szerettem volna kutyust, nagyszüleim ki is néztek újságban hirdetést, hogy születtek labrador kölykök és hogy az anyuka törzskönyves de nem tudják ki az apa. Vidéken ez nem is szúrt szemet annó, de amikor megmutatta az almot rendben voltak a kutyusok. Amikor elhoztuk a kutyust akkor bőr allergiája volt. Ezt kikúráltuk később 5 éves kora felé meg már nagyon beteges lett, allergiás, köhögött, cukorbeteg stb. (10 évet élt) Második kutyusunkat "tenyésztőtől" vettük akiről azt hittük, hogy jó nevű mivel kiállításon is hozott eredményeket, törzskönyv volt, elmentünk hozzá de gyanús volt, hogy nem akarja hogy lássuk a szülőket, bár nem értettünk hozzá csak családi kutyust szerettünk volna. Később kiderült, hogy nem véletlenül volt "maradék kutyus" nem adta el külföldre. Kiderült hogy vele született rendellenesség miatt szívbeteg volt (5 hónaposan került hozzánk). A kutya 5 évet élt, szóltunk az esetről, a betegségről és ennek ellenére tovább tenyésztette a kutya apját (utólag még kiderült, hogy féltestvér pároztatást is törzskönyveztetett). Nyáron egyik pillanatról a másikra leromlott az állapota, dekompenzált lett a szíve és egy hónap küzdés kb napi állatorvosi vizit és telefonos kontaktban is maradtunk az orvossal (mivel olyan gyorsan változott az állapota), ápoltuk, úgy érzem tényleg mindent megtettünk de a bokor alatt elaludt. A következő (jelenlegi) kutyánkat szuper igazi tenyésztőtől vettük, nyomon követi a kutyus életét is, tanácsért stb bármivel fordulhatunk hozzá.

  • @vikipollak2161
    @vikipollak2161 3 роки тому +1

    Szia! Nagyon hasznos volt a videó. köszi! Erre mindenképpen figyelek majd a jövőben!
    Nekem is lenne egy kérdésem ha nem gond!
    Van egy 2,5 éves foxim. Apának hoztuk munkáhaoz, de nagyon fél így nem alkalmas rá. Eleinte ő foglalkozott vele, majd átvettem én! Trükköket tanítok neki, sétáltatom, túrázok vele, futok vele. Hallgat is rám! De ha apával megyek kirándulni akkor érződik, hogy ő a falkavezér, akkor is hallgat rám teljesen jól, de apát nézi, hogy mi legyen! Lehet ezen változtatni, hogy én legyek a vezére, vagy ez már így marad? Van egy másik kutyánk, apa a vezére, a rangsorban alatta van az enyém! Lehet emiatt nem én vagyok a vezére?
    És még egy kérdés! 🤗😁
    A ,,szégyeldd magad" trükköt hogy ajánlod megtanítani? Amikor a kutyus a mancsát a széméhez, az orrára rakja!
    Nagyon köszönöm a választ előre is!

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      Szia! A családban egy valaki lesz, aki a kutya szemében a mindenható, de ez azt jelenti, hogy belülről ki az erősebb egyéniség, vagy személyiség. Viszont ezzel semmi gond nincs, ha kutyás sportról is van szó, amíg a kutya hallgat rád, amíg tudsz vele dolgozni és apukád nincs ott, vagy nem zavar meg titeket. :)
      Tehát, ha tudod a kutyáitokat te is irányítani, mint egy jó vezető, akkor minden rendben van, ne aggódj amiatt, hogy apukádra jobban hallgat az egyik kutya, ha kettőtök közül kell választania.
      A szégyelld magad trükköt lehet tanítani ragasztószalaggal az orron, hajgumival a pofin, vagy ráfújással. Attól függ, hogy a kutya melyiknél fogja az orrára emelni a mancsát ösztönösen.

    • @vikipollak2161
      @vikipollak2161 3 роки тому +1

      @@KrizOrsi Nagyon köszönöm a választ! Sokat segít!
      Lehet, hogy visszatérő kommentelő leszek, a visszatérő néző mellett! :)

  • @horvathanna9382
    @horvathanna9382 3 роки тому

    Kedves Orsi! Mélyen együttérzek a történeteddel kapcsolatban. Az én németjuhászom is csípődiszpláziás, sajnos ez a mi múltbéli felelőtlenségünk függvénye is, hiszen, mikor 12 évvel ezelőtt a testvérem beleszeretett a mi kis Gizinkbe még a betegségről is csak rémmesékből hallottunk.
    Ehhez persze hozzátartozik, hogy a mi kutyánk szülei gazdái is "második" típusú szaporítókhoz táborát erősítették és akkor még mindannyiunk számára biztosíték volt, hogy törzskönyvezett a kiskutya. Aztán persze jött a sok sírás az állatkórházakban és társai. Szerencsére minden egészségügyi problémán túlesett a diszplázián kívül és örömmel nyugtázom, hogy ezeket a problémákat leszamítva igazán boldog életet biztosíthatunk neki. 🧡
    És végül hálásan köszönöm a munkádat, rengeteg hasznos információt és trükköt eltanulhattam tőled amit a jelenben és a jövőben egyaránt boldogan fogok kamatoztatni! :) További sok sikert a munkáidhoz! 🤗

  • @adamtoth3148
    @adamtoth3148 Рік тому

    Azt valaki meg tudja mondani hogy kb mennyibe kerül egy tenyèsztőtől származó kutyus?(collie) Régóta olvasgatok és informàlódok a fajtàról de ezzel kapcsolatban még nem találtam semmit🤗

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  Рік тому +2

      Szia! Pontosan melyik colliera gondolsz? Border, Bearded, skót...? A kutyás világban a hosszú szőrű skótot hívjuk collienak, a többinél az elsőt használjuk teljesen, vagy becézve, mint border, beardie, smoothie.
      Én olyan 300-400-500ezret mondanék első körben mondjuk egy border collie esetében, de nincsenek naprakész információim, mert fajta és kennelfüggő az árazás. 🙂
      Ha írsz tenyésztőknek magadról, hogy milyen helyre szeretnéd a kiskutyát, mik a céljaid vele, és elindul egy levelezés, akkor megkérdezheted az árat is, biztosan megírják. Ha viszont rögtön az árral indítasz, akkor a legtöbb esetben nem kapsz választ, mert sajnos a rossz tapasztalatok azt mondatják a tenyésztőknek, hogy az ár alapján vásárlók nem lesznek megfelelő, tudatos, jó gazdik. Ezért nem is tűntetik fel nyilvánosan. (Tudom, ez nem törvényszerű, de a tenyésztőknek rengeteg a negatív tapasztalata és a jó tenyésztőnek a legfontosabb, hogy jó helyre kerüljenek a kiskutyák.)
      Remélem tudtam segíteni. ☺

  • @gergokomaromi6291
    @gergokomaromi6291 3 роки тому +1

    Szaporító és tenyésztőt közti legfontosabb különbség nem a törzskönyv vagy a genetikai szűrés ezek emelik az állaz árát mert a vizsgálatok nem olcsóak. Egy tisztességes állattartó nem ad el állatot egy telefonhívásra. A kölyök az első 5-8 hétben rengeteg munkával járnak és a gondozójuk szívéhez nőnek ezt a kötéléket aki csak pénzért felbontja (első találkozáskor) anélkül, hogy valamennyire bízhatva a vevőben ott az említett munka nem lett elvégezve.

  • @freneticfate
    @freneticfate Рік тому

    A tenyésztők léte és árszabása ad teret a szaporítóknak... részemről ennyi. Amúgy az, hogy egy kutya hogyan éli életét nem csak attól függ, hogy milyen a genetika, emberben is van akinek akadnak problémái, de megfelelő életvitellel és táplálkozással kordában tartja. Szerintem ez állatnál sincs másképp. Más kérdés, ha egy szemmel láthatóan torz példányról van szól (pl. beltenyészet), de utalva itt Orsi egyik hozzászólására, "ha 4 kőműves nem jól csinálja megoldom magam"... hobbi állatnak, hogy legyen kit szeretni/kitől szeretetet kapni nem kell tenyésztő, se szaporító... de megjegyezném, a fajtamentők sem jelentenek garanciát a fentebb felsorolt egészségügyi problémákra. Legalább is, mostanában a gazdikereső képeket elnézve egyre több, a "papírok nélküli" "fajta jellegű" egyed... akkor az most jó? Pedig jó eséllyel egy szaporítótól származó eb, ami jobb híján ott végezte.
    Maradjunk annyiban, hogy a tisztán anyagi megfontolásból kutyát/macskát pároztató (szaporító) ami rossz, minden más eset a körülmények ismeretében lehet elitélendő.

  • @evaszabo7067
    @evaszabo7067 3 роки тому

    A dog dancinget tudod ajánlani kicsit ducib kutyának? Mert nekem van egy makacs beagle-m, akin van némi felesleg ami a Covid miatt nem igazán jött le, mivel nem igazán lehetett ki menni. Az én kutyám kinti és 5 éves lesz. Én látom, hogy a kutyám nagyon szeret és érzelmes és bújik oda hozzám mióta ki lett ivartalanítva. Viszont van még egy gond az, hogy a kutya nagyon izgatott lesz mikor meglátt egy kutyát: ugat,nyüszít, de azt észrevettem, hogy mikor odamegy a másik kutyához ( tegyük hozzá, hogy alig bírom tartani a pórázt annyira húz) szaglássza, ismerkedik nem igazan csinál semmi olyan dolgot ami arra utalna, hogy nem szereti a kutyákat. Én ezt le akartam tesztelni és elvittem egy szépségversenyre. Persze a védő intézkedésekett megtettem, szájkosár formájában. Lezajlott az a szituáció amit fentebb említettem. Es mikor láttam, hogy ismerkedik boldog voltam. Levettem a szájkosarat. Néztem a kutyám testtartását, hogy fél-e de nem láttam, ezért maradtunk a versenyen. Nem láttam, hogy a lába közé húzná a farkát, sőt teljesen lelógott. Szóval én látom benne a potenciált, de megkerdezlek téged is: Szerinted megéri a próbát?
    Válaszodat előre is köszi: :)

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      Igen, el lehet kezdeni a dog dancinget, de a súlyproblémával foglalkozni kell, mert minden mozgás, akár sport, akár séta, fokozottan terheli az ízületeket. Én szeretem alulkondícionálni (=sportosan vékonyan tartani) a kutyáimat, főleg versenyidőszakban, hogy óvjam a testi egészségüket.
      Lényeg a lényeg, bátran elkezdheted a Dog Dancing alapjait, de amíg súlyproblémái vannak a kutyusodnak, addig nem ajánlom az ugrásokat, két lábra állásokat és a nyusziülést.

    • @evaszabo7067
      @evaszabo7067 3 роки тому

      @@KrizOrsi Te hol tanítod az embereket? Csabán vagy Pesten vagy máshol? Esetleg a kutyákkal való kapcsolat vagyis a fokozott izgatottság amit a kommentemben írtam mit lehet kezdeni? Illetve az oktatásaid egyedi vagy csoportos foglalkozások.

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      @@evaszabo7067 Szigethalmon van az iskolám, fent, a leírásban linkeltem a weboldalam. :)

    • @evaszabo7067
      @evaszabo7067 3 роки тому

      @@KrizOrsi Amit a túlzott izgatottságról mondtam mas kutyákkal szemben azzal mit lehet kezdeni? Illetve a foglalkozások csoportosak vagy egyediek?

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      @@evaszabo7067 A most induló tanfolyam már betelt, így egyéni képzésre lehet jelentkezni csak. De a saját kutyáimmal tartom az egyéniket is, tehát közömbösítés is van az órákon.

  • @BrigittaBernadettPiliseneSimon
    @BrigittaBernadettPiliseneSimon 6 місяців тому

    Én nem tudom megvenni a tenyésztőtől a kiskutyát! De a meglévő kutyusokat minőségi táppal etetem, orvos mindig látja, mindent megadok nekik. Aki kicsit "szegényebb" az ne tartson kutyát? És az enyémek ugyanannyit érnek mint a fél millás kutyák!! Sajnos a tenyésztők olyan áron adják, amit sokan nem tudnak megfizetni!! Pedig a közép osztály is szeretne kutyust! És azt jól tartani!

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  5 місяців тому

      Nem kell mindenkinek tenyésztőtől vásárolnia kiskutyát, a másik opció a menhelyről, vagy fajtamentéstől az örökbefogadás. A szaporítókat támogatni viszont nem ajánlott, sőt! A valódi tenyésztők egészségügyi szűréseit a szaporítók kihagyják, emellett az idegrendszer szerinti szelektálást is, így nem tudják visszaszorítani az örökletes betegségek továbbörökítését, ami a fajtákat rontja sajnos, a gazdik pedig súlyos pénzeket hagyhatnak az állatorvosoknál egy rossz választás miatt. Én is átestem ezen, saját bőrömön is tapasztaltam, nem csak a tanítványaim, vagy környezetem által.
      Tehát aki nem tudja megfizetni egy fajtatiszta kölyök tenyésztői árát, annak az örökbefogadást ajánlom egy menhelyről. De láttam már nem egy példát arra is, hogy valaki évekig gyűjtött egy fajtatiszta kiskutyára, mert az a fajta volt az álma. :) Én magam sem vagyok a felső tízezer tagja, volt, hogy gyűjtenem kellett és spórolnom, hogy egy minőségi kiskutyát vásárolhassak egy megbízható tenyésztőtől, mert arra a fajtára és arra a párosításra vágytam. Ez a tenyésztők nagy részénél is Így működik. Ha találnak a világban egy egészségügyileg és küllemileg megfelelő kant a saját szukájukra, akkor nem kis összeget gyűjtve utaznak ki ahhoz a kanhoz, hogy a fedezés sikeresen megtörténjen. Rengeteg munkájuk és pénzük van egy-egy fedezésben és az az utáni teendőkben. :)

    • @BrigittaBernadettPiliseneSimon
      @BrigittaBernadettPiliseneSimon 5 місяців тому

      @@KrizOrsi
      Én megértem ezt is! Viszont, ha nem veszik meg a " véletlen" született kutyusokat, félő hogy megölik őket! Ez egy ördögi kerék. Én is szeretnék ellenörzött kutyust, de nem tehetem meg!! Mondjam a gyermekeimnek, hogy "mi közép osztály" nem vagyunk alkalmasak kutyát tartani!? Van jelenleg 2 pincsink, minőségi tápon növelve, semmi bajuk(eddig),és sok szeretetet adnak! Ha betegek lesznek, nyilván orvoshoz viszem Őket! Ezek a kutyák is érnek annyit, mint a fajtatiszták!!!!

  • @zolofj
    @zolofj 3 роки тому +17

    Sok kezdő kutyatartó nem tudja,hogy a legmagasabb vétel ár is aprópénz ahhoz képest amit 10-15 éven keresztül a kutyájára fog költeni.

    • @IldikoPapp
      @IldikoPapp 3 роки тому

      szerencsére a jó tenyésztők a honlapjukon erre is figyelmeztetnek

    • @nagyeszter92
      @nagyeszter92 3 роки тому +1

      @@IldikoPapp Csak aki nem gondol erre, az sajnos el sem jut a tenyésztők honlapjáig. Kicsit az is mindig eszembe jut, hogy aki már itt spórolni akar, az nem fogja megfelelően táplálni, ne adj Isten oltatni sem, a lelki és szellemi törődésről nem is beszélve. Orvosra is kérdéses...

    • @wtf83O42
      @wtf83O42 3 роки тому +1

      Szerintem ezzel mindenki tisztában van csak vannak akik egyszerre nem tudnak ennyi pénzt össze szedni

    • @mevrix3365
      @mevrix3365 3 роки тому +2

      @@wtf83O42 Igen nekem is ez jutott eszembe.
      Azért nem ugyanaz 10-15 év alatt 4-500ezer forintot (vagy többet) kifizetni mint egyszerre 300-at. Sajnos ezt mi sem engedhetjük meg magunknak.

    • @danielkarvay4128
      @danielkarvay4128 16 днів тому

      @@mevrix3365 Hát pedig készülj fel hogy egybe is ki kell fizetni a 4-500-at! Nem bírt lábra állni a kutya, MRI, orvos első nap 170 000-be került (kiderült hogy rákos). Utána nem bírt vizelni se, minden nap kellett vinni leszívatni 50 km-re állatkórházba, gyógyszerek ez az amaz... szóval ELSŐ HÉT alatt 400 000 elment rá!

  • @cinikuscica
    @cinikuscica 3 роки тому +1

    Szia!
    Leila (a kutyusom) azért született mert nem szerette volna az anyukáját ivartalnítani és ezért fedeztette egyszer.
    Akkor Leila is szaporítótl van?
    Nekem nagyon rosszul szokott esni az amikor elmondom hogy nincs törzskönyve a kutyámnak és teljesen lenézik mint ha nem is lenne kutya😔

    • @evaszabo7067
      @evaszabo7067 3 роки тому +1

      Törzskönyv nélkül is lehet fajtiszta csak nincs írásos bizonyíték. Amíg szereted a kutyádat a fajta vagy törzskönyv nem számít. 😊

    • @notme138
      @notme138 3 роки тому +2

      @@evaszabo7067 fajtatiszta xD egyébként meg akk ..... jellegű papír szerint a megnevezés

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому +1

      Szia! Igen, ő a tudatlan szaporító. De nem a kutyusodat nézik le, a törzskönyv hiánya miatt, hanem a tény, hogy miért születtek azok a kiskutyák, az vált ki az emberekből nemtetszést. Sajnos a mamakutya gazdája egy téves információ miatt fedeztette be őt. Az ivartalanítás biztosítja a nemkívánt szaporulatot, és ivartalanítással megelőzhetőek a daganatos megbetegedések szukáknál és kanoknál. Téves, hogyha a szuka szül, akkor egészséges marad. Amíg ivaros, addig hormonokat termel folyamatosan, ami előbb-utóbb daganatos megbetegedésekhez vezet.
      Szóval ne essen rosszul, biztosan nagyon szereted és gondosan neveled Leilát, :) de a későbbiekben inkább tenyésztőtől, vagy menhelyről ajánlom egy új kiskutya hazavitelét. :)

    • @TheSorosedit
      @TheSorosedit 3 роки тому +1

      Ne törődj a sznobok véleményével. :)

    • @solyomrobi
      @solyomrobi 3 роки тому

      @@KrizOrsi Mert a menhelyi kutyusokról mindent tudsz majd! Úgy gondolod?

  • @laszloorosz1480
    @laszloorosz1480 Місяць тому

    Ezek szerint egy kutyának se lenne szabad,soha megszületnie,kizárólag laboratóriumi körülmények között...uhh...agymenés! Jézus gyere le! Még jó hogy sok kutyatartót ismerek,akiknek a kutyái nem " laborpalánták voltak",de köszönik szèpen,évek óta jól vannak. Sokuknak nem is került pénzbe. Szomorú hogy ez is a "pénzről szól".

  • @richardsolyom4059
    @richardsolyom4059 3 роки тому

    Na, pont tenyésztőtől nem szabad kutyát vásárolni akik kiállításra is hordják mert az csak szép. De semmikellő a kutyájuk. 10ből 9 használhatatlan. 😅

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      Ezt furcsa lenne kijelenteni egy FCI-s Agility, FCI-s Dog Dancing, vagy IGP, vagy Obedience versenyen, ahol minden kutya törzskönyves és tenyésztőtől van... :) Ajánlom, hogy picit nézz utána jobban a dolgoknak.

    • @richardsolyom4059
      @richardsolyom4059 3 роки тому

      @@KrizOrsi Utánna néztem, szerettem volna nemrég Kuvaszt venni, vagy közép Ázsiát, voltam 4 tenyésztő tenyésztőnél, szép kutyákat voltak de semmit nem értek. Nem őrzik a területet nincs meg bennük a bizalmatlanság stb.. bele rúgtam kettő a kapujába és a kuvaszok meg beszaladtak az udvar mélyébe.. na ennyit értetek a kutyákhoz ti nagy tenyésztők.

    • @richardsolyom4059
      @richardsolyom4059 3 роки тому

      @@KrizOrsi Ja és kutya fajta sincs, csak típus...

    • @KrizOrsi
      @KrizOrsi  3 роки тому

      @@richardsolyom4059 ez a te tapasztalásod és 4 tenyésztőből átlagot vonsz, illetve skatulyázol. Ha találkozok 5 pocsék kőművessel, akkor nyilván inkább magam építem fel a házam, mert a kőművesek nem értenek a munkájukhoz… Mindenkinek ajánlom az előző válaszomat továbbra is. :)

    • @richardsolyom4059
      @richardsolyom4059 3 роки тому

      @@KrizOrsi Szimplán csak küllemre mennek itthon a tenyésztők, és "fajtisztaságra " már ha lehet ilyenről beszélni..

  • @TheSorosedit
    @TheSorosedit 3 роки тому +7

    A tenyésztők érdekérvényesítő lobbija nagyon erős. Hogy a tenyésztő vagy a szaporító akar többet keresni a kutyán, nem lehet vita tárgya, hiszen a tenyésztő 10-20-szor drágábban adja a kiskutyát. Van Border collie-nk tenyésztőtől törzskönyvvel és szaporítótól törzskönyv nélkül. Egyik sem rosszabb a másiknál. Nem mindenkinek arra kell az állat, h kiállításokra vigye vagy villogjon a pedigréjével. Lehet, hogy csak egy jó házőrző, egy terelőkutya vagy csak egy puli kell, hogy megvédje a baromfiakat a rókától. Nem mondom, hogy a fajtamegőrzésre nincs szükség. De a kutyatenyésztés manapság egy állatvédő álca mögé bújtatott kőkemény üzlet (és itt nem csak a tenyésztőkre gondolok, hanem a tápok, kutyaruhák, stb gyártóira is). Sem tenyésztő, sem szaporító nem vagyok, kutyá(i)nk mindig volt(ak) és lesz(nek), de szomorúan tapasztalom, hogy egyre nehezebb törzskönyv nélkül normál árú kutyát szerezni.

    •  3 роки тому +5

      Annyira azért nem erős ez a "lobbi", az országban a törzskönyves kutyák az összes egyed kb 5%-át teszik ki... A tenyésztő pedig nem nyerészkedik rajta, hiszen amennyivel drágább egy kölyök, annál többet költ arra, hogy megszülethessen.

    • @UmbraKrameri
      @UmbraKrameri 3 роки тому

      Hát ezekre a felhasználásokra egy nem fajtatiszta kutyus is meg tud felelni, akinek megfelelő a habitusa. Vagy a menhelyről egy kutyus, ami ingyen van. Lássuk be, azért azt az árat elég nehéz verni.
      És itt nem arról van szó, hogy sznobkodni akarunk, de a videóban Orsi nagyon szépen elmondja, hogy jó érzésű kutyatartó miért nem támogathatja a szaporítókat. Amúgy bármilyen más állattartó sem. Persze, lehet, hogy szerencséd volt, és semmi baja a szaporítótól jött kutyusnak, de erre semmiféle garancia nincsen és nem is lehet. Ezért számít a törzskönyv. Tényleg olyan, mint autót venni papírok nélkül. Lehet, de nem biztos, hogy hosszú távon megéri.

    • @szaborebeka6787
      @szaborebeka6787 3 роки тому

      Csak, hogy tisztában legyen, hogy miért annyira “drága” a törzskönyves kutya.
      Én most csak a rottweiler fajtáról beszélek, mert nekik viszonylag kevés szűrésre van szükségük a tenyészalkalmassági vizsga letételéhez. Csak a kötelező szűrések (csípő-, könyök diszplázia, JLPP, DNS) olyan fél millió forint környékén vannak pluszban még a nevezési díj. És itt nem beszéltem még a felkészítés áráról, ami mindenhol változó árban és ha még a kutyának kiállítási címei vannak, akkor az is kiállítási naponként 8-12 ezer forint, attól függ, hogy melyik nevezési határidőben nevez a tulajdonos. Plusz ha engedelmességi vizsgái (BH, IGP 1-2-3, IPO 1-2-3) vizsgái vannak azokra is a felkészítések pluszban még egy vagyon meg a nevezési díj mindegyikre külön-külön.
      A tenyésztés mögött rengeteg meló van, hiába tűnik úgy néhány embernek, hogy csak “villognak” a törzskönyvvel vagy a kiállításokon. A törzskönyv egy biztosíték arra, hogy a kutyád egészséges lesz, nincsenek örökletes betegségei, nem lesz idegzetileg instabil, stb.
      Nekem volt szaporított és tenyésztett kutyám is. A szaporított szuka rotim 2 éves kora után bekattant és rajtunk kívül más nem lehetett az udvaron, mert neki ment mindenkinek elég keményen. 8 éves korában lebénult a hátsó két lábára, el kellett altatni. Mellette volt egy törzskönyves németjuhászunk, akinek semmi baja nem volt. 12 évesen egy nagyon erős tüdőgyulladás vitte el. A második szaporított rotinknál mázlink volt és csak allergiás volt, de 2 havonta kellett vinnünk oltásra miatta. Most van egy 4 éves törzskönyves szűrt, idegrendszeri vizsgát tett felmenőktől származó szintén szuka rotim. Nem egyszer ment már neki másik kutya, volt már olyan, hogy őt harapták véresre, de első vezényszóra leállt (pedig látszott rajta, hogy bekattant nála a védekező ösztön) és a másik kutya egy karcolással megúszta. Csak az oltások miatt viszem állatorvoshoz semmi más okból, nem úgy mint az előző 2 szapis kutyánkat.

    • @TheSorosedit
      @TheSorosedit 3 роки тому

      @@szaborebeka6787 Ez nem igaz: "A törzskönyv egy biztosíték arra, hogy a kutyád egészséges lesz, nincsenek örökletes betegségei." Sajnos a fajtabetegségek szűrhetők, de nem megelőzhetők. Egy talált heverék nagytestű kutyánkat több évvel ezelőtt egy kavicsbánya őrzésére hivatott 2 db kiszabadult rottweiler úgy szétmarta, h hiába vittük állatorvoshoz, hiába kapott infúziót, reggelre elpusztult. A testén nem volt 5 cm2-nél nagyobb ép bőrfelület, több helyen mélyen kiharapott csontig hatoló hiányok. Szerencsére a lányomnak, aki elvitte sétálni a Duna töltésre ezt szerencsétlen kutyát és a kis törpetacskónkat, volt annyi esze, h a támadás után ölbe kapja a kiskutyát és hazarohanjon vele segítségért. Régen a német juhász volt a kedvenc kutyafajtám, de 2 sikertelen próbálkozás után feladtam. Egyiknek sem volt rendben az idegrendszere. A fajtatisztaság megőrzésére irányuló törekvések (+ a beltenyésztés előfordulása) sajnos nem a kutyák egészségét szolgálják, hanem a tenyésztők pénztárcáját. Ezzel kár vitatkozni, ez genetika.

    • @szaborebeka6787
      @szaborebeka6787 3 роки тому

      @@TheSorosedit a fajta betegségre azért vannak szűrések, hogy elkerülhetők legyenek a súlyos betegségek. Az esély így is meg van ez igaz, de nagyon minimális. Csak akkor van rá nagyobb esély ha kettő hordozó vagy két diszpláziás kutyát pároztatnak.
      Nem tudom, hogy ez a rottweileres történeted hogyan tartozik a témához, de erre NEM SZABAD alapozni a megítélésed a fajta iránt, mert egy tapasztalat az nem tapasztalat. Ha egy (vagy több) roti ok nélkül támad, akkor antiszocializált, nem foglalkoztatott kutya, ami az esetek 99%-ban a tulaj hibája. Az én rotimnak nem egyszer ment neki másik kutya, de SOSEM támadt vissza, hanem rám nézett, hogy mit csináljon. Ha szólok neki odafut hozzám hiába hecceli tovább a másik kutya, miközben jön felém, mikor oda ér én elküldöm a másik kutyát ha kell erélyesebben, mert a gazdi esetleg nem tudja elhívni. És itt még a “barátságosnak” mondott fajtákról beszélek, amik az én kutyámnak mennek neki, nem fordítva.
      Akikről te beszélsz, azok törzskönyves szaporítók. Az igazi tenyésztőknél NEM fordul elő beltenyésztés. A német juhász mára divat kutya, szinte mindenkinek ilyen kutyája van már, ezért is nehéz jó kutyát/ igazi tenyésztőt találni. A kutyasuli oktatója pl Németország legtávolabbi felébe ment el egy kölyök kutyáért, mert csak ott talált jó tenyésztőt.

  • @alizbodzan2775
    @alizbodzan2775 3 роки тому +2

    Nekem az a véleményem hogy undorító hogy mennyi kutya van gazda nélkül menhelyeken. Ezen kívül az is undorító hogy mennyire istenítjük a tenyésztőket. Annyi kutya szenved. És sokszor egy oka van annak hogy tenyésztőtől veszünk kölyköt: azért mert versenyezni akarok. És egy jól választott menhelyi kutya is élhet sokáig illetve ez egy nagyon szép dolog hogy egy kutyát meg mentünk. Most csak gondoljunk bele. Orsi isteníti a tenyésztést, rendben van Ő így döntött. De másokat is meg győzhet ezzel a videóval. És most emberek! Kutyák élnek......dehogy kutyák szenvednek a menhelyeken akik akár fajtiszták is lehetnek. És ott vagyunk hogy rengeteg a menhelyi gazdátlan kutya. Én a helyedben ezt nem raktam volna bele a videóba.

    • @hemmilazarro7428
      @hemmilazarro7428 8 місяців тому

      Bocs, de azt a kutya 🐶 t nem én szültem. 💖 Gyerekkoromban nem voltak menhelyek....

    • @Apacuka22
      @Apacuka22 4 місяці тому

      Három mentett kutyám van jelenleg különböző mentális problémákkal, amikkel együtt érkeztek hozzám. Nagyon sok idő, türelem, energia volt tompítani ezeket bennük. 7 éve láttam egy agility bemutatót, és azonnal beleszerettem. Mentett kutyáimmal elkezdtem a sportot, egyikük ekkor már 9 éves volt! Sok idő és megint türelem, amivel elértünk apróbb sikereket. Sóvárogva néztem azokat, akik a pályán "röpültek" kutyáikkal. Az enyéim közben megöregedtek, legfiatalabb (5), pedig hónapok óta 10%-os teljesítménnyel dolgozik a pályán, mert ismét elkezdett félni, mint régen. Mivel lassan fél évszázados leszek úgy döntöttem életemben először veszek egy törzskönyves kutyát, akivel lehet majd sikereket megélni, elérni ebben a sportban. Nincs lelkiismeret furdalásom, hiszen 4 kutyát mentettem meg eddig. Most viszont megnézem az érem másik oldalát is 1 hét múlva, mikor hazahozzuk a kölyköt. Őszintén mondom, rettenetesen várom a közös munkát vele!

  • @laszlorimai926
    @laszlorimai926 2 роки тому +1

    Hát nem tudom Orsika . A kutya akkor is kutya ha van papírja, meg akkor is ha nincs. Egy tehenet képzeltem el amivel átvernek, mert nem ad annyi tejet. De az akkor is tehén. A kutya meg kutya. Nem értek egyet veled.

    • @sanzitheplushaligator578
      @sanzitheplushaligator578 2 роки тому

      Ebben a kérdésben nem a kutya kutyasága számít, hanem a kutya, a felmenői és a sorstársai életminősége.
      Hetente jelennek meg cikkek túlzsúfolva tartott, szőr és bőrbetegségektől szenvedő, elvágott hangszálú kutyák "tenyésztőiről". És ezeknek a beteg, stresszes, megkínzott állatoknak születnek kölykeik. Vajon azok a kölykök ugyanolyanok, mint egy gondosan ellátott, boldog anyakutya kölykei?
      A szaporítók nem is kutyakét, hanem pénzgyártó eszközként tekintik őket. Gyakran belehalnak a fertőzésekbe, a melegbe/hidegbe vagy simán éhen-szomjan halnak. És vajon az a kölyök, amelyik élete első időszakában egy disznóólban élt a saját piszkában, az 1 méteres láncon tengődő kizsigerelt anyjával, ugyanolyan kutya, mint egy egészséges, minőségi tápon nevelt, kertben-házban nevelt kölyökkutya?
      Ugyanaz a kutya, amelyik egy örökletes szívbetegség miatt élete nagy részében alig kap levegőt, fájdalmai vannak, mint egy egészséges, mozgékony, aktív kutya?
      Az én jelenlegi kutyám utcakutya volt. Szerencsére egy egészséges, jó idegrendszerű kutya. De ismerek olyan mentetteket akik epilepsziában, öröklött szívbetegségben, diszpláziában szenvednek, illetve idegrendszeri problémák miatt félnek, agresszívek. Ezek a kutyák ugyanolyanok, mint azok a példányok, akiket gondos tervezés után, egészséges szülők hoztak világra? És ezeknek betegségeknek a kezelése hosszú távon sokkal több, mint egy szűrt kutya megvásárlása. És egy-egy műtétet, vizsgálatot ugyanúgy egy összegben kell kifizetni.
      A szaporítótól való vásárlással az ember nem megment egy kutyát, hanem helyet csinál egy másik szerencsétlennek. Az örökbefogadással kettőt is megment.
      Akinek komoly céljai vannak a kutyájával, spóroljon össze egy olyanra, ami testileg-lelkileg egészséges, fajtájának kitűnő egyede lesz. Aki pedig csak kutyát szeretne, keresse fel a fajtamentő szervezeteket, vagy adjon esélyt egy mentett kutyának. Az alapítványok, ideiglenes befogadók tudnak segíteni abban, hogy igányeinek megfelelő kutyát találjon mindenki.
      A lényeg, hogy a kutyatartásról felelősen kell gondolkodni, és néha háttérbe kell helyezni az érzelmeket a józan ésszel és emberséggel szemben.

  • @reka5625
    @reka5625 3 роки тому +2

    Én meg a fajat tiszta kutyákat nem szeretem annyira. Nekem ket tacsikeverékem van az utszáról mentettük.