TOP 10 - Magyarország🇭🇺
Вставка
- Опубліковано 3 бер 2020
- 🌍Magyarország Közép-Európában található!
Szomszédaink: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria.
Területünk 93 ezer négyzetkilométer és lakosságunk pedig 10 millió fő. Ezzel Európai unió közepes országaihoz tartozunk mind területre, mind lakosságra.
🏘Fővárosunk és a legnagyobb városunk is Budapest. További nagy városok még: Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr és Nyíregyháza.
Hivatalos nyelv a magyar és a fizetőeszköz a magyar forint.
🗺A legmagasabb hegyünk a Mátrában a Kékestető 1014 méterrel. Legnagyobb tavunk a Balaton, ami Európában is számottevő a méreteivel, emellett még a Fertő-tó, Tisza-tó és a Velencei-tó.
A nagy folyóink pedig a Duna és a Tisza.
☀️🌧❄️⛅️Éghajlatunk kontinentális, bár egyre jobban hasonlít már egy két helyen a mediterránra a forró nyarak és az enyhe tél miatt. Ennek ellenére télen előfordul a mínusz húsz fok is, de már ritkábban.
✈️Közlekedésről amit mondanék, hogy kettő nemzetközi repterunk van, ebből az első és torony magasan a legnagyobb a Budapesti Liszt Ferenc reptér, ahonnét a világ számos országába ellehet jutni, emellet még a Debreceni reptér.
Közúton 14 autópályánk és 8 autóutunk van, valamint kiemelkedő a vasúti hálózatunk is!
*Javítás:
Andrássy-kastély, Tiszadob
Jelenleg már múzeumként látogatható és nem gyermekotthonként funkcionál.
Blog:
mihalygabor-utazasai.hu
Facebook és Instagram:
/ hurrautazunk
/ mihaly_gabor
E-mail:
mihalygaborutazasai@gmail.com
Great video! loved the info and images
Thanks
Wonderful thanks from Bangladesh
OK. Thanks For. Thank You Very Mutch. Top 10 Magyarország 2020.
Micsoda felvételek, 👏👏👏👏❣️❣️❣️❣️
xD
Köszi szépen!! Fogom majd hasznalni a suliban
Örülök neki!
Eric 60 Nézz körbe a többi videóim között is, hátha lesz még valami hasznosítható!
@@GaborMihaly Köszi!! Most irok egy feladatot
OK. VIVA HUNGARY 2021!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!..........................
És Székesfehérvár az nem nagy város? Én úgy tudom hogy igen!
Annyira nem
Sőt, inkább a kicsik köze tartozik
Vvv