Zoli bácsi mindig a megtestesült nyugalmat sugározza az utakról... Bárcsak a hazai utakon is így állnának a közlekedéshez a benne résztvevők! :) Javulna Magyarországon is a közlekedési morál.... Köszönjük a nyugalmat árasztó remek videókat, és a sok belefektetett energiát!! :)
13:44 pedig bizony régen is előfordultak a téli hónapokban meglepő fölmelegedések. Ha már kurblis korcsolya: réges-régen, a Bajza utcai garzongáz helyén teniszpálya működött, ami télen jégpályának funkcionált. Életem első kurblis korcsolyájával kezdtem itt meglepő ügyességgel korizni, ami bánatomra egy hét után olvadás miatt bezárt. Apám lelkesülve korizási tudásomon azonnal bérletet vett nekem és rekeszt bérelt immár hokikorimnak még azon a télen a Műjégpályán. A későbbi években is előfordult, hogy a Műjégpálya nem nyitott november 7-én, és február végén víztócsák álltak rajta. Ezek a 60-70-es évek. Arra meg határozottan emlékszem, hogy 2000 szilveszter napján plusz 10 fok volt Budapesten.
Tiszteletem Zoli bá! Birmingham-ben az a kicsi villamos szerű szerkezet az a repülőteret és a vasútállomást köti össze. Drótkötél mozgatja a pályán és ingyenes. Tetszik kombinált kamera használat. Kitartást és minden jót kívánok uram. 😊
Üdvözlöm Zolibácsi ! Ritkán nézem a sorozatát, de ezt most megnéztem és azt kell, h mondjam, tetszett, amit bemutatott ! Fel is iratkoztam önre. Nekem sokkal jobban tetszik, ha nem az ablakba van kirakva a kamera nézet, hanem bent van az ágynál és látom, aki vezeti is a kamiont...sokkal jobb látvány. :)
Biztos hogy még csak képen láttál kamiont és azért vagy kiváncsi milyen belülről a fülke mert az ami az úton történik arra egyáltalán nem vagy kiváncsi meg is érdemled.....
Képzeld el te 🍌,hogy apám 20éve kamionos. Nem kell egyből negatívkodni azért mert ez a kamera állás tetszik jobban mint az ablakban mikor kint van. Így látod a tükröket is. Tartsd meg az értelmetlen baromságodat másnak te sületlen.
Kedves Zoli, nekem is bakancstalp leszedős tekerős korim volt tehát én sem a mai korosztályhoz tartozom, a korcsolya kulcs négyszög alakú üreges kulcs volt még találnék otthon belőle .Üdvözlettel Végh Mihály egy kedvelője és videóinak csodálója.
Zoli ez a kamera állás így jobb szerintem mind ha az ablakba ki tennéd. Csak akkor tedd ki ha tölteted a kamerát. Így jobb a ki látás és látszik a kutya buksi és szerintem így jobb a ki látás mindegyiknek nem ????
Üdvözlöm! Tetszik az újítás minden tekintetben,de egy dolgot nem értek: hogy hogy nincs ezekben a modern kamionokban tolatóradar és tolatókamera? További jó utat és jó videókat kivánok! 🖐️🙂
Köszönöm a gyors választ! Sajnos nem vagyok ebben jártas,csak feltűnt,hogy ki kellett szállnia tolatás közben,ami ugye elég kényelmetlen,főleg rossz időben,s innen a gondolat. A videóit pedig kimondottan imádom. Tiszteletem! 👍
@@arpadnagy2480 Ha belegondolsz, akkor a "kamion" az nyergesvontató + félpótkocsi. Az utóbbi sok szempontból egyszerű és tartós szerkezet, és sokkal kevésbé van ott technikai fejlődés, verseny. Ahhoz, hogy tolatóradar és tolatókamera az ezekhez szükséges adatátvitelt szabványosítani kellene, és nem lehetne vezeték nélküli kapcsolatról se szó. Ehhez viszont a vontatókat és a félpótkocsikat kb. egyszerre kellene modernizálni. Erre kb. akkor van lehetőség, ha amúgy is minden átalakul. Pl. most terv, hogy környezetvédelmi okokból jöhessen áramvonalasabb / csőrős vontató, sok szabványt akarnak változtatni. Ha ekkor kitalál egyúttal az EU egy szabványos adatátviteli kapcsolatot ami erre is ad lehetőséget és előírja, akkor a következő generációban majd lesz ilyen. De akkor pl. lesz keréknyomás szenzor és sok más is :)
@@gergelyvarju6679 Üdvözlöm és köszönöm a válaszát a témával kapcsolatban! Gondolom a tervezők asztalán már megszületett ez a közlekedésbiztonságot is érintő alkalmazás,ami egyben a "kamionosok" biztonságérzetét és konformitását is növelhetné egyben,ami nem elhanyagolandó szempont ilyen hosszú,embert próbáló utakon. 🙄
@@KotaiZoli60 Nincs mit! Gondoltam, hogy nem véletlen. De lehet, hogy meglehetne tanítani, hogy a "vége csapó"-ra is hallgasson. :D Az jó hír, hogy kedves családod is támogatja a videózást! Egészséggel használd!
Az új kamera egy Gopro hero 7 vagy már az új 8as lett? Ezzel mi nézők is ajándékot kaptunk,mert a kép és a hang is sokkal jobb lett/lesz. Remélem sok videó fog készülni vele. :)
Itt bukott el a projekt. "több mint húszéves, balesetmentes, kármentes vezetési múlttal" Ilyen sofőr nyugdíj előtt áll. Sajnos kiöregedett a sofőrök jelentős része.
Kamionos videók Véleményem szerint az utolsó szeg a koporsóban a korhatár felemelése volt. Anno sok 18 éves kaland és pénzvágyból elkezdte a kamionos szakmát, és ha nem is onnan ment nyugdíjba, de pár évig akkor is tekerte a kormányt. Most, hogy megemelték a korhatárt 21-re a fiatalok mire odajutnak, hogy lehetne kamionozni addigra már nagy valószínüséggel elhelyezkedtek valahol, élik az életüket és nemigen akarnak váltani. Magamból kiindulva, én is kamionos akartam lenni. Mikor 2013-ban megemelték a korhatárokat, akkor voltam 17 éves. Szívtam a fogam, de mondom jólvan, megvárjuk. Elmentem és darukezelő lettem. Gondoltam én csak ideiglenesen. De aztán abban a 3 évben, kikerültem külföldre, barátnővel összeköltözés stb. És azt vettem én is észre magamon, hogy azt mondom: megy a fene kamionozni, kábé ugyanazt a pénzt hazaviszem, emellett minden nap otthon vagyok a saját otthonomban, és nem olyan veszélyes foglalkozás, mint havi 10-12000 km-t vezetni. És szerintem rengeteg potenciális sofőr ez miatt “kiesett”. Ha akkor nincs ez a korhatár emelés minden bizonnyal most én is kamionsofőr lennék, de ennek köszönhetően valószínüleg így már utólag sose fogom elkezdeni.
Elég zavaró hogy reggel percre pontosan elmondja időt dátumot, meg hogy esik a hó de azt hogy hol van nem. Meg a kamion shopnál is annyit mond h bejöttem ide meg h itt vagyok de hogy hol az az itt nem tudjuk meg soha 😀
Zoli bácsi mindig a megtestesült nyugalmat sugározza az utakról... Bárcsak a hazai utakon is így állnának a közlekedéshez a benne résztvevők! :)
Javulna Magyarországon is a közlekedési morál.... Köszönjük a nyugalmat árasztó remek videókat, és a sok belefektetett energiát!! :)
mindig is érdekelt hogy mennek a kamionok a hajón. ámulok , köszönöm.
13:44 pedig bizony régen is előfordultak a téli hónapokban meglepő fölmelegedések. Ha már kurblis korcsolya: réges-régen, a Bajza utcai garzongáz helyén teniszpálya működött, ami télen jégpályának funkcionált. Életem első kurblis korcsolyájával kezdtem itt meglepő ügyességgel korizni, ami bánatomra egy hét után olvadás miatt bezárt. Apám lelkesülve korizási tudásomon azonnal bérletet vett nekem és rekeszt bérelt immár hokikorimnak még azon a télen a Műjégpályán. A későbbi években is előfordult, hogy a Műjégpálya nem nyitott november 7-én, és február végén víztócsák álltak rajta. Ezek a 60-70-es évek. Arra meg határozottan emlékszem, hogy 2000 szilveszter napján plusz 10 fok volt Budapesten.
Tiszteletem Zoli bá!
Birmingham-ben az a kicsi villamos szerű szerkezet az a repülőteret és a vasútállomást köti össze. Drótkötél mozgatja a pályán és ingyenes.
Tetszik kombinált kamera használat.
Kitartást és minden jót kívánok uram. 😊
Jó egeseget jó jo utat k. Kellemes ünnepeket kívánok boldog új évet kívánok. Fő város meg benult MÁV együtt. A baba között élvezik agyerek.
Üdvözlöm Zolibácsi !
Ritkán nézem a sorozatát, de ezt most megnéztem és azt kell, h mondjam, tetszett, amit bemutatott ! Fel is iratkoztam önre. Nekem sokkal jobban tetszik, ha nem az ablakba van kirakva a kamera nézet, hanem bent van az ágynál és látom, aki vezeti is a kamiont...sokkal jobb látvány. :)
Nagyon jó lett a videó, további minden jót kívánok önnek, probléma mentes utat. 🙂
Jó a kamera és a kamera állás is! Nagyon jó az a kis bólogatós kutya!
Gratulálok a videókhoz nagyon jó filmek lettek belőle és ami külön jó ez a valóság nem a celeb show.
üdv! Abba a tasakba a régi boxot kell belerakni és nem megy át rajta a jel mert még működtek a régi kapuk és duplán vont volna útdíjat.
Na ezt biztos végig nézem. Nem ablakba van a kamera. Nagyon király. Jó lenne mindig így a videó.
Biztos hogy még csak képen láttál kamiont és azért vagy kiváncsi milyen belülről a fülke mert az ami az úton történik arra egyáltalán nem vagy kiváncsi meg is érdemled.....
Képzeld el te 🍌,hogy apám 20éve kamionos. Nem kell egyből negatívkodni azért mert ez a kamera állás tetszik jobban mint az ablakban mikor kint van. Így látod a tükröket is. Tartsd meg az értelmetlen baromságodat másnak te sületlen.
Kedves Zoli, nekem is bakancstalp leszedős tekerős korim volt tehát én sem a mai korosztályhoz tartozom, a korcsolya kulcs négyszög alakú üreges kulcs volt még találnék otthon belőle .Üdvözlettel Végh Mihály egy kedvelője és videóinak csodálója.
Zoli ez a kamera állás így jobb szerintem mind ha az ablakba ki tennéd. Csak akkor tedd ki ha tölteted a kamerát. Így jobb a ki látás és látszik a kutya buksi és szerintem így jobb a ki látás mindegyiknek nem ????
Nagyon jók a videók minden este ezeket nézem! De Zolibá elég lenne a közepére és végére reklám! Tiszteletem
Jó utat Zoli!
Üdvözlöm! Tetszik az újítás minden tekintetben,de egy dolgot nem értek: hogy hogy nincs ezekben a modern kamionokban tolatóradar és tolatókamera? További jó utat és jó videókat kivánok! 🖐️🙂
A pótkocsi gyártóknak kéne szólni ez ügyben.
Köszönöm a gyors választ! Sajnos nem vagyok ebben jártas,csak feltűnt,hogy ki kellett szállnia tolatás közben,ami ugye elég kényelmetlen,főleg rossz időben,s innen a gondolat. A videóit pedig kimondottan imádom. Tiszteletem! 👍
@@arpadnagy2480 Ha belegondolsz, akkor a "kamion" az nyergesvontató + félpótkocsi. Az utóbbi sok szempontból egyszerű és tartós szerkezet, és sokkal kevésbé van ott technikai fejlődés, verseny.
Ahhoz, hogy tolatóradar és tolatókamera az ezekhez szükséges adatátvitelt szabványosítani kellene, és nem lehetne vezeték nélküli kapcsolatról se szó. Ehhez viszont a vontatókat és a félpótkocsikat kb. egyszerre kellene modernizálni.
Erre kb. akkor van lehetőség, ha amúgy is minden átalakul. Pl. most terv, hogy környezetvédelmi okokból jöhessen áramvonalasabb / csőrős vontató, sok szabványt akarnak változtatni. Ha ekkor kitalál egyúttal az EU egy szabványos adatátviteli kapcsolatot ami erre is ad lehetőséget és előírja, akkor a következő generációban majd lesz ilyen. De akkor pl. lesz keréknyomás szenzor és sok más is :)
@@gergelyvarju6679 Üdvözlöm és köszönöm a válaszát a témával kapcsolatban! Gondolom a tervezők asztalán már megszületett ez a közlekedésbiztonságot is érintő alkalmazás,ami egyben a "kamionosok" biztonságérzetét és konformitását is növelhetné egyben,ami nem elhanyagolandó szempont ilyen hosszú,embert próbáló utakon. 🙄
tulajdonképpen ezt az ajándékot mi is kaptuk :)
Zolibacsi te miertnem vállakozól?
Budipesten váratlan volt a hóesés kezdete! hihihi
Good luck
2024 jan 17Kitartá
st kivánok azegész családnak.
A stop recordingot neked kell levágni! :)
Köszönöm szépen észrevettem de direkt benne hagytam.
@@KotaiZoli60 Nincs mit! Gondoltam, hogy nem véletlen. De lehet, hogy meglehetne tanítani, hogy a "vége csapó"-ra is hallgasson. :D Az jó hír, hogy kedves családod is támogatja a videózást! Egészséggel használd!
Az új kamera egy Gopro hero 7 vagy már az új 8as lett? Ezzel mi nézők is ajándékot kaptunk,mert a kép és a hang is sokkal jobb lett/lesz.
Remélem sok videó fog készülni vele. :)
Üdvözletem! Az új kamera GoPro Hero7 Sylver.
jo utat sok jo felvetelt az uj kameraval
Hétfőn Piliscsabán, pest irányábol 1órát álltam egy helyben 10 percre a cimtől. kamion személy autóval a hóban....
Maga refit nem szokot kapcsolni
Szia! Szoktam refit kapcsolni és ha jól emlékszem a videóban is kapcsoltam .
Megoldás sofőrhiányra
driverforce.ewk.hu/reszletek/
Itt bukott el a projekt. "több mint húszéves, balesetmentes, kármentes vezetési múlttal" Ilyen sofőr nyugdíj előtt áll. Sajnos kiöregedett a sofőrök jelentős része.
Kamionos videók
Véleményem szerint az utolsó szeg a koporsóban a korhatár felemelése volt.
Anno sok 18 éves kaland és pénzvágyból elkezdte a kamionos szakmát, és ha nem is onnan ment nyugdíjba, de pár évig akkor is tekerte a kormányt. Most, hogy megemelték a korhatárt 21-re a fiatalok mire odajutnak, hogy lehetne kamionozni addigra már nagy valószínüséggel elhelyezkedtek valahol, élik az életüket és nemigen akarnak váltani.
Magamból kiindulva, én is kamionos akartam lenni. Mikor 2013-ban megemelték a korhatárokat, akkor voltam 17 éves. Szívtam a fogam, de mondom jólvan, megvárjuk. Elmentem és darukezelő lettem. Gondoltam én csak ideiglenesen. De aztán abban a 3 évben, kikerültem külföldre, barátnővel összeköltözés stb. És azt vettem én is észre magamon, hogy azt mondom: megy a fene kamionozni, kábé ugyanazt a pénzt hazaviszem, emellett minden nap otthon vagyok a saját otthonomban, és nem olyan veszélyes foglalkozás, mint havi 10-12000 km-t vezetni.
És szerintem rengeteg potenciális sofőr ez miatt “kiesett”. Ha akkor nincs ez a korhatár emelés minden bizonnyal most én is kamionsofőr lennék, de ennek köszönhetően valószínüleg így már utólag sose fogom elkezdeni.
fuvar
son ki-kyun
fűvár
Angolul pile up= tolakodás
Elég zavaró hogy reggel percre pontosan elmondja időt dátumot, meg hogy esik a hó de azt hogy hol van nem. Meg a kamion shopnál is annyit mond h bejöttem ide meg h itt vagyok de hogy hol az az itt nem tudjuk meg soha 😀
Későbbiekben igyekszem bemondani hol vagyok. Ha el nem felejtem.
A videó elején Nyitra, Szlovákia. Itt élek, máris tudtam 😂