Elégtelen önkontroll, önfegyelem 1. - Pálferi (2013.10.08.)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 5 гру 2019
  • Magzati kortól kezdve néha valamiből túl sokat kaptunk, vagy túl keveset kaptunk, vagy nagyon egyedoldalúan; az is lehet, hogy elhanyagoltak bennünket, sőt, bántottak, bántalmaztak, visszaéltek velünk
    E négy dolog: túl sok, túl kevés, egyoldalúság, bántalmazás. Több-kevesebb realitásvesztéssel élünk.
    A sérüléseink a személyiségünk struktúráját is érinti. A szerkezetet is megváltoztatta, nemcsak bizonyos funkciókat, bizonyos készségeket és képességeket. Az alap változott meg.A sérülésünkre a cselekvésünkben megnyilatkozó háromféle választ tanulhattunk meg adni: 1 belemegyünk a séma által diktált logikába - 2 megpróbálunk minden olyan helyzetet elkerülni, amiben aktívvá válna a sémánk - 3 túlkompenzáljuk
    Aki úgy éli az életet, hogy nem fegyelmezi magát, nem kontrollálja magát, nem is tudatosítja magával azt, hogy amit tesz, az milyen hatást gyakorol a környezetére. Jön a késztetés, csinálom. Nincs gondolkodás, reflexió.
    Az egyik magányos, a másik magával van. Frankl azt mondja: „A boldogság? A boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem!” De ez egy kreatív válasz a szenvedésre.
    Énközpontú spiritualitás: azért érdemes hívőnek lenni, mert akkor úgy nyugi van.
    John Payne: Egyszerűbb gyermekkor. A gyerekek bogarasak. Kevesebb tárgy, lassúság, kevesebb információ, kevesebb választási lehetőség.

КОМЕНТАРІ • 10

  • @Freesiaflower92
    @Freesiaflower92 Рік тому +4

    Akármilyen élethelyzetben is hallgatom Feri atyát, mindig rettentő sokat tanulok! Köszönöm

  • @Viktor-Christ-is-your-saviour
    @Viktor-Christ-is-your-saviour 4 роки тому +14

    Nagyon jó, köszönjük szépen! Sok választ ad és sokat tud segíteni a témában! Hálás vagyok hogy online is elérhetőek ezek az előadások! Sokat jelent.

  • @arankakiss9519
    @arankakiss9519 9 місяців тому +1

    Nagyon sokat segít nekem. Feri atyával kelek, és alszom el.
    Hálásan köszönöm ❤

  • @martagaraczi2803
    @martagaraczi2803 3 роки тому +4

    Ez , fantasztikus 💙💙💙

  • @enikomarton1127
    @enikomarton1127 11 місяців тому

    Köszi, Feri, király vagy!

  • @tothanita3951
    @tothanita3951 4 роки тому +8

    Koszonjuk! Szeretunk Feri atya!!

    • @hamzabronson8659
      @hamzabronson8659 3 роки тому +1

      pro trick: you can watch series at KaldroStream. Me and my gf have been using it for watching lots of of movies lately.

    • @kaysonrandy9361
      @kaysonrandy9361 3 роки тому

      @Hamza Bronson Definitely, have been watching on KaldroStream for years myself :D

  • @fralsanettoyagessarl6325
    @fralsanettoyagessarl6325 5 місяців тому

    👍👌😊

  • @InkeRopoli
    @InkeRopoli 2 роки тому