A szovjet csapatok kivonására vonatkozóan Gorbacsovval folytatott moszkvai tárgyalásokat szinte ugyanígy adta elő Grósz Károly, természetesen egyes szám első személyben, ahogy itt Németh Miklós tette. :)
1988. Ausztriában dolgoz(hat)tam,az akkori főnököm jóvoltából, akinek ezúton is hálás köszönetem a gesztusáért, ha él még egyáltalán, remélem igen és persze nem utolsó sorban a szakmai hozzáértésemnek köszönhetően is. Jól emlékszem az akkori határkörülményekre. Kocsivizsgálatok vonaton, gépjárművekben egyaránt. A határon a sok gennyeskedés ezerrel, mindkét oldalon. 1989. Gorenje korszak, Komondor(Commodore 64) számítógép, sok együgyű lény így ismerte, mert ezzel lehetett bizniszelni, meg a floppy lemezekkel. Nekem eufória volt az az időszak , mert utáltam a ruszki korszakot,a baszakodást minden szinten. Az ember nem szolgaságra születik, hanem szabadságra! Azzal együtt, hogy nagyon sok hiányossága van ma is a hazai politikának,de ezzel együtt is inkább ez, mint az akkori idők. Németh Miklóst egyébként nagyon is tisztelem,mert legalább megköveti annak az időnek a politikáját. Sok mai fosfej tanulhatna tőle, de csak lapítanak, mint szar a fűben. Remélem sikerül majd egyszer tisztaságot hozni a magyar közéletbe, de majd meglátjuk. AZ ATOMHÁBORÚ PEDIG MA A LEGREÁLISABB VESZÉLY! EZ PEDIG HOLT BIZTOS!
TITÁN A világon mindenütt, a stratégiailag fontos nyersanyagkészletekkel rendelkező országok prioritást(előnyt) élveztek s élveznek ma is, a megszállni illetve elfoglalni, bekebelezni (okkupáció, annektáció) kívánt helyek tekintetében. Magyarország azért lett szétszedve, mert mi a világ közepe,maga a Paradicsom voltunk mindig is a mindenféle készleteinkkel. Víz, só,arany, ezüst, réz,ólom, ón, bauxit,titánium, uránium, szén, stb. Nem véletlen, hogy szúrtuk és szúrjuk a Világ szemét a mai napig, hogy végre tűnjünk már el a föld színéről, s ha lehet akkor azonnal. Sajnos az ország kiárusítása ma is ugyanúgy folyik, csak az a baj, hogy már nem nagyon van mit eladni. Azok akik a nem túl régmúltban még aktív közreműködői voltak az országunk kifosztásának akár tevékenyen, akár csak hallgatólagosan,egyrészt már nem élnek, de az örököseik még azért talán igen. A nagy kérdés, hogy ki hogyan fog majd tudni elszámolni egy ilyen nehéz örökséggel,mert ez igazán nehéz feladat, már ami a lelkiismeretet illeti. Az atombomba kérdés pedig a legabszurdabb, ami létezik. Mi, akik rendelkeztünk urániummal(ám ma már nem - Pécs) de a ruszkik mindet elvették, s elvitték tőlünk, s Neumann, illetve Teller akik ennek az országnak a szülöttei, de idegen hatalmakat szolgáltak ki, valójában a saját szülőföldjük sírját ásták a konzervatív arisztokráciánk(akiket most visszasírunk) jóvoltából. Az utánuk következők pedig még mocskosabbak voltak mint tudjuk,hisz Németh Miklós épp ebben a történetben magyarázta el a miérteket és a hogyanokat. Azért mondom ezt, mert ha a vezető politikusaink nem lettek-lennének volna annyira-ennyire korruptak, akkor talán nem kellene s kellett volna a saját cuccainkat mindenféle helyekről visszavásárolgatni. Ahol most tartunk, az mindenféle tekintetben nagyjából ezért van.
Az az ember, aki Monokon született,s akinek a felesége egy SZILÁGYI, ,, Szilágyi Erzsébet levelét megírta... " az nem lehet egy hitvány ember,s Németh Miklós messzemenően nem az. Nagyon sajnálom, hogy az őszinte emberek mindig pórul járnak. Az útja során biztosan sokan voltak akik ellene gáncsoskodtak,de úgy vélem,hogy Ő nem az ,,altalajból" való. A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!
Hát igen Németh Miklós volt annak idején az átmeneti Miniszter Elnök. Míg élek emlékezni fogok őrá ,mivel innentől kezdődően rávettem a fejem a politikába. Azóta is benne maradtam!
Németh Grósz Károly nevét ki sem ejti, pedig nélküle abban az időben ilyen horderejű döntéseket nem lehetett meghozni! Érdekes volt az előadás, de a Grósz interjúk is hasonlók.
Minden Tiszteletem Németh Miklós Miniszterelnök Úrnak!
Köszönöm szépen és hálás vagyok, hogy megnézhettem és meghallgathattam!
A szovjet csapatok kivonására vonatkozóan Gorbacsovval folytatott moszkvai tárgyalásokat szinte ugyanígy adta elő Grósz Károly, természetesen egyes szám első személyben, ahogy itt Németh Miklós tette. :)
még a Merkel sem méltatta az akkori szereplőket NAGY SZÉGYEN rájuk nézve
1988.
Ausztriában dolgoz(hat)tam,az akkori főnököm jóvoltából, akinek ezúton is hálás köszönetem a gesztusáért, ha él még egyáltalán, remélem igen és persze nem utolsó sorban a szakmai hozzáértésemnek köszönhetően is.
Jól emlékszem az akkori határkörülményekre.
Kocsivizsgálatok vonaton, gépjárművekben egyaránt.
A határon a sok gennyeskedés ezerrel, mindkét oldalon.
1989.
Gorenje korszak, Komondor(Commodore 64) számítógép, sok együgyű lény így ismerte, mert ezzel lehetett bizniszelni, meg a floppy lemezekkel.
Nekem eufória volt az az időszak , mert utáltam a ruszki korszakot,a baszakodást minden szinten.
Az ember nem szolgaságra születik, hanem szabadságra!
Azzal együtt, hogy nagyon sok hiányossága van ma is a hazai politikának,de ezzel együtt is inkább ez, mint az akkori idők.
Németh Miklóst egyébként nagyon is tisztelem,mert legalább megköveti annak az időnek a politikáját.
Sok mai fosfej tanulhatna tőle, de csak lapítanak, mint szar a fűben.
Remélem sikerül majd egyszer tisztaságot hozni a magyar közéletbe, de majd meglátjuk.
AZ ATOMHÁBORÚ PEDIG MA A LEGREÁLISABB VESZÉLY!
EZ PEDIG HOLT BIZTOS!
TITÁN
A világon mindenütt, a stratégiailag fontos nyersanyagkészletekkel rendelkező országok prioritást(előnyt) élveztek s élveznek ma is, a megszállni illetve elfoglalni, bekebelezni (okkupáció, annektáció) kívánt helyek tekintetében.
Magyarország azért lett szétszedve, mert mi a világ közepe,maga a Paradicsom voltunk mindig is a mindenféle készleteinkkel.
Víz, só,arany, ezüst, réz,ólom, ón, bauxit,titánium, uránium, szén, stb.
Nem véletlen, hogy szúrtuk és szúrjuk a Világ szemét a mai napig, hogy végre tűnjünk már el a föld színéről, s ha lehet akkor azonnal.
Sajnos az ország kiárusítása ma is ugyanúgy folyik, csak az a baj, hogy már nem nagyon van mit eladni.
Azok akik a nem túl régmúltban még aktív közreműködői voltak az országunk kifosztásának akár tevékenyen, akár csak hallgatólagosan,egyrészt már nem élnek, de az örököseik még azért talán igen.
A nagy kérdés, hogy ki hogyan fog majd tudni elszámolni egy ilyen nehéz örökséggel,mert ez igazán nehéz feladat, már ami a lelkiismeretet illeti.
Az atombomba kérdés pedig a legabszurdabb, ami létezik.
Mi, akik rendelkeztünk urániummal(ám ma már nem - Pécs) de a ruszkik mindet elvették, s elvitték tőlünk, s Neumann, illetve Teller akik ennek az országnak a szülöttei, de idegen hatalmakat szolgáltak ki, valójában a saját szülőföldjük sírját ásták a konzervatív arisztokráciánk(akiket most visszasírunk) jóvoltából.
Az utánuk következők pedig még mocskosabbak voltak mint tudjuk,hisz Németh Miklós épp ebben a történetben magyarázta el a miérteket és a hogyanokat.
Azért mondom ezt, mert ha a vezető politikusaink nem lettek-lennének volna annyira-ennyire korruptak, akkor talán nem kellene s kellett volna a saját cuccainkat mindenféle helyekről visszavásárolgatni.
Ahol most tartunk, az mindenféle tekintetben nagyjából ezért van.
Az az ember, aki Monokon született,s akinek a felesége egy SZILÁGYI,
,, Szilágyi Erzsébet levelét
megírta... "
az nem lehet egy hitvány ember,s Németh Miklós messzemenően nem az.
Nagyon sajnálom, hogy az őszinte emberek mindig pórul járnak.
Az útja során biztosan sokan voltak akik ellene gáncsoskodtak,de úgy vélem,hogy Ő nem az ,,altalajból" való.
A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!
Hát igen Németh Miklós volt annak idején az átmeneti Miniszter Elnök. Míg élek emlékezni fogok őrá ,mivel innentől kezdődően rávettem a fejem a politikába. Azóta is benne maradtam!
Németh Grósz Károly nevét ki sem ejti, pedig nélküle abban az időben ilyen horderejű döntéseket nem lehetett meghozni! Érdekes volt az előadás, de a Grósz interjúk is hasonlók.
Értékes ember, jó volt hallgatni
Csak a Grósz volt rendes ember köztetek.
Nagyszerű, izgalmas előadás!!!!!!
q S?
6
Y? X?
Sok igazságot mondott -
Számomra vigasztaló és reménykeltő ,hogy Németh Miklós nem optimista az elkövetkező 30 év viszonylatában .