Külön értéke ennek a filmnek, hogy Törőcsik Mari a kvázi narrátora, s egyben magyarázója a jeleneteknek, rendezésnek. Fantasztikus őt látni, hallgatni. Ez egy színháztörténeti film. Egyben korrajz. Dokumentumfilm arról a korról, amelyben élünk.
Vidnyánszky örökre elásta magát a Margitszigeten. Szégyen, hogy ebben részt vett! Köszönet ezért a dokumentum filmért! Politikamentesség, függetlenség, egyszerűen csodás színészi játékok, a színpadon, a színházban nincs helye a politikának!
Ez csodálatos, az első perctől az utolsóig. Micsoda társulat volt! Több darabot 2-3-szor is megnéztem, annyira tetszettek. Mindig tömve volt a nézőtér, nem kellett toborozni, mint manapság. Sőt, vadászni kellett a jegyekre. A Mephisto, az Úri muri, az Angyalok Amerikában, az Egyszer élünk..., a Bányavirág és még sorolhatnám a jobbnál jobb előadásokat. Stohl András itt ért pályája csúcsára. Fantasztikusan jó színész, Alföldi pedig zseniális rendező. Csodákat éltünk meg abban a néhány évben és köszönet ezért a filmért, hogy visszahozott valamit, amit "sikeresen" szétvertek.
Nézem, hogy milyen világ csodája csodálatos társulat volt, milyen előadások. És ha még az, aki ezt tönkretette valami művészileg értékelhetőt hozott volna létre, de a mostani Nemzeti Színházat egy négybetűs szóval lehet jellemezni. És a színészek közötti különbségek... Éppen Bótánál hallgattam a két jelenlegi vezető színésszel készített beszélgetést, ahogy Nelli idegállapotban kereste a magyar szavakat, ahogy hibásan ragoztak, ahogy mondta, hogy aztán a nézők, akik végre eljönnek még azt is képesek mondani, hogy ez nekik nem tetszik. És őszinte düh a fején, hogy ők vitán felül jók. V.A. telibe az egészet, neki csak a címek kellenek semmivel sem törődik, ő a fesztiválokban éli ki magát. Nála már annak is örülünk, hogy ha nem öli meg a színészeit. Ez a jelenlegi Nemzeti Színház, ami milliárdokat tapsol el fesztiválokra megbukott."elsötétült az ég a mi országunkban és az isten elfordította rólunk a tekintetét beszennyeződött és senki sem tudja mikor tisztulhat meg a parlamentből a hazugság üvölt , tegnap még kinevettük ma meg térden csúszunk a kis ember előtt"
Szívből gratulálok az elért sikerkèrt! Hatalmas dolog mindezt megélni.Valóban nem adatik meg mindenkinek.Alföldi Róbert egy zseniális elme,egy igazi tehetség.Megkönnyeztem a filmet. Örülök és hálás vagyok,hogy most ilyen sok helyen jelen van. Maradjon így sokáig!
Sírok. Köszönöm. De átkozott, aki elvette tőlünk a színházunkat, aki a halandóságot ennyire hamar az orrunk alá dörgölte. A Mephistót nem láttam, csak a színház előtt várakozó tömegben lehettem ott. Kérem vissza a színházamat! Követelem. Mit tegyek? Ugye segíttek?
Jordán Tamást tiszteltem. Alföldi Róbertet szerettem. Kezdő színészként láttam először játszani, Raszkolnyikovot. ❤ Szerettem mint színész, aztán mint rendező és olyan ember, aki jól vezette a Nemzeti Színházat. Vidnyánszky alatt mivé vált a színĥáz? Egy olyan hely, ahol mindenki rosszul érzi magát. A közönség se megy be. Vidnyánszky ideológiát csinált belőle, kirekesztő, nem a nemzet színháza a Nemzeti. 💔
Ezt mindenkinek látni kell. Alföldit mindig szerettem, rendkívüli ember. A színészek csodásak. ❤
Sajnos akkor a színdarabot nem láttam, nem voltam ott, de ez most gyönyörű volt, köszönöm!
De jó, hogy készítettek egy ilyen dokumentumfilmet!
Elfeledtük. Ezt is.
Sírtam. Magunkért is.
Csodálatos emlék,egyben szomorú végjáték. Köszönöm.
Döbbenetes! Sírás...még mindig sírás. Köszönöm!
Egyszerűen zseniális volt. Mariska, András az összes Színész és persze ALFÖLDI! Egy korszak lezárult,de a filmen örökké velünk van! Hálás köszönet!❤❤
Köszönöm szépen a feltöltést!! (minden értelemben)
Sok szép és nagyon fájó emléket ismét átéltem.
köszönöm, Robi Köszönöm a társulatnak és mindenkinek, aki a filmet elkészítette.
Szomorúan ,csodás film volt!!!❤ Kar ,hogy az előadások nem kerülnek fel valami streem platformra...újra úgysem nézhető!!!!!😢 köszönjük
Külön értéke ennek a filmnek, hogy Törőcsik Mari a kvázi narrátora, s egyben magyarázója a jeleneteknek, rendezésnek. Fantasztikus őt látni, hallgatni.
Ez egy színháztörténeti film.
Egyben korrajz.
Dokumentumfilm arról a korról, amelyben élünk.
Vidnyánszky örökre elásta magát a Margitszigeten. Szégyen, hogy ebben részt vett! Köszönet ezért a dokumentum filmért! Politikamentesség, függetlenség, egyszerűen csodás színészi játékok, a színpadon, a színházban nincs helye a politikának!
Nagyon jó lett. Elismerésem a Lumiere-nek hogy beleállt egy ilyen témába!
Fúúú -ha néztem a filmet, szorítótt a szívem ,egyben düh és harag, sírás!
Ez csodálatos, az első perctől az utolsóig. Micsoda társulat volt! Több darabot 2-3-szor is megnéztem, annyira tetszettek. Mindig tömve volt a nézőtér, nem kellett toborozni, mint manapság. Sőt, vadászni kellett a jegyekre. A Mephisto, az Úri muri, az Angyalok Amerikában, az Egyszer élünk..., a Bányavirág és még sorolhatnám a jobbnál jobb előadásokat. Stohl András itt ért pályája csúcsára. Fantasztikusan jó színész, Alföldi pedig zseniális rendező. Csodákat éltünk meg abban a néhány évben és köszönet ezért a filmért, hogy visszahozott valamit, amit "sikeresen" szétvertek.
Nézem, hogy milyen világ csodája csodálatos társulat volt, milyen előadások. És ha még az, aki ezt tönkretette valami művészileg értékelhetőt hozott volna létre, de a mostani Nemzeti Színházat egy négybetűs szóval lehet jellemezni. És a színészek közötti különbségek... Éppen Bótánál hallgattam a két jelenlegi vezető színésszel készített beszélgetést, ahogy Nelli idegállapotban kereste a magyar szavakat, ahogy hibásan ragoztak, ahogy mondta, hogy aztán a nézők, akik végre eljönnek még azt is képesek mondani, hogy ez nekik nem tetszik. És őszinte düh a fején, hogy ők vitán felül jók. V.A. telibe az egészet, neki csak a címek kellenek semmivel sem törődik, ő a fesztiválokban éli ki magát. Nála már annak is örülünk, hogy ha nem öli meg a színészeit. Ez a jelenlegi Nemzeti Színház, ami milliárdokat tapsol el fesztiválokra megbukott."elsötétült az ég a mi országunkban és az isten elfordította rólunk a tekintetét
beszennyeződött és senki sem tudja mikor tisztulhat meg
a parlamentből a hazugság üvölt , tegnap még kinevettük ma meg térden csúszunk a kis ember előtt"
Honnan az idézet? Köszönettel venném, ha elolvashatnám az egészet.
@@zsuzsannavissi455 A filmben mondja Udvaros a Mefisztóból.
Robi arca a végén …… sírtam vele együtt 😢
Nézőként sír a lelkem. Kérjük..követeljük vissza a mi Nemzeti Színházunkat!! Azt a nemzetit, melyet Alföldi Róbert vezet!!
Szívből gratulálok az elért sikerkèrt! Hatalmas dolog mindezt megélni.Valóban nem adatik meg mindenkinek.Alföldi Róbert egy zseniális elme,egy igazi tehetség.Megkönnyeztem a filmet. Örülök és hálás vagyok,hogy most ilyen sok helyen jelen van. Maradjon így sokáig!
Nagyon hálás vagyok ezért a filmért. Nem csak őt kellene kiemelnem de Stohl András korunk egyik legjobbja. Alföldi Robertbol is több kellene :) ❤
Sírok. Köszönöm. De átkozott, aki elvette tőlünk a színházunkat, aki a halandóságot ennyire hamar az orrunk alá dörgölte. A Mephistót nem láttam, csak a színház előtt várakozó tömegben lehettem ott. Kérem vissza a színházamat! Követelem. Mit tegyek? Ugye segíttek?
Jordán Tamást tiszteltem. Alföldi Róbertet szerettem. Kezdő színészként láttam először játszani, Raszkolnyikovot. ❤ Szerettem mint színész, aztán mint rendező és olyan ember, aki jól vezette a Nemzeti Színházat. Vidnyánszky alatt mivé vált a színĥáz? Egy olyan hely, ahol mindenki rosszul érzi magát. A közönség se megy be. Vidnyánszky ideológiát csinált belőle, kirekesztő, nem a nemzet színháza a Nemzeti. 💔
Hogy kell ahhoz félni,hogy egy sikeres színháznak egy tehetséges embernek se merjünk szabad szólást adni? 😢
Kordokumentum.😢
Vidnyánszky sem rendező többé, csak egy feltörekvő pártember
ha megengedi, pontosítok: pártKATONA :(
Húú….Ez jó régen volt…És csak most jelent meg?🧐
Nagyon sajnálom!
Alföldi ZSENI!
Úristen...
Én is bőgtem...
Én is
Visszahozhatatlan.
Megismételhetetlen.
Kincs.
❤😢
❤
Köszönöm, hogy láthattam !
🙏❣️🙏
Sajnálom! 🙄
Szarvas J.- nek üzenem: miért nem
kérdezték meg òt az eltávozó fia -
talok?? Mert vszínűleg látták Józsi
" Ádámját" és levonták a következtetést😧
❤🥺
Nincsenek szavak 😢
Szarvas Jozsi. A qrva anyad!
❤