Ezek a halottak, élnek! // The Mortuary Assistant #1

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 гру 2024

КОМЕНТАРІ • 70

  • @The_Ghost1225
    @The_Ghost1225 Рік тому +2

    Igazából Turbi én egy ideig dolgoztam egy halottasházban... de mint csak számítógépes adatrögzítő. Nagyon csendes munkahely volt, igazából már ami azt illeti túl csendes. Egy kis doboz szerű irodám volt, ami pont egy fő folyosóra nézett ahol jártak keltek az ott dolgozók, nem sokan voltak, de mindennapos volt a guruló asztalnak a hangja. Akarva akaratlanul is kinéztem a zajokra konkrét láttam ahogy tologatják a testeket hol csak úgy natúrba, hol diszkréten letakarva őket, attól függ miként végezték be azok az emberek. 2 durvább eset volt az egyiket az új kolléga kivette a hűtőből és kint hagyta (legalább is én azt hallottam a susmorgásokból) de akkor hogy a test ott maradt kint, én még életemben olyan büdöset nem éreztem. Nem is tudom mihez hasonlítani, de egy édes aromájú majd amit egy embertelen büdös dögszag követ. Szóval érdekes. Az új kolléga nem sokáig dolgozott azon a helyen, de így én is csak pár hónapig bírtam. Nem nagyon tudtam nyugodtan aludni, elgondolkodtam mi is történhetett az emberekkel akik oda kerültek. De addig a pontig dolgoztam ott mikor így szóltak hogy "jobb ha mára kiveszel egy szabadságot" nem hívott fel a családom ami sajnos elkerülhetetlen volt, nagyapámat aki már végstádiumos rákos beteg volt hogy meghalt. Így letették a kórházi jelentéseit a személyi igazolványát kártyáit az asztalomra, és mikor neki láttam dolgozni akkor vettem észre hogy "bazdmeeeeeg. " Kinéztem a folyosóra, láttam hogy tették fel a cetlit a hűtő ajtajára. Ott volt a neve, és épp elég volt hogy én onnan lelépjek. Kell oda mentális állapot minden tiszteletem azoknak akik amúgy ezt a hívatást űzik. Én csak egy adatrögzítő voltam, de épp eleget láttam mint amit kellett volna. Addig a pontig közömbös vagy amíg egy szeretted oda nem kerül. Nagyapámat 81 évesen elhamvasztották, ami amúgy egy elég népszerű temetési forma lett. Örülök hogy már nem dolgozom ott, idén május 18.-án pont a névnapomon temették el drága Adél mamámat. Ezt az egészet hátrahagyva a régi általános iskolámban lettem konyhásnéni, a gyerekek szeretnek, az ebéd finom, szóval nincs panaszra okom. Itt legalább élő embereket látok ha kinézek a konyhából :D

  • @Anitamark
    @Anitamark 2 роки тому +10

    na ez igen tesó nagyon jól nyomod sőt neked nagyon illik a horror játék te vagy a kedvenc

  • @zsolt.7754
    @zsolt.7754 2 роки тому +12

    Faja lett :D Már várom Kövi részt. :)

  • @krisztoferkurucz1077
    @krisztoferkurucz1077 2 роки тому +43

    (”Miért este kell ezt csinálni„) Kérdésedre a válasz turbi, szerény véleményem szerint mert akkor lehül az idő es nem fog annyira büdösödni a hulla! 😆 De ez csak magam véleménye.

    • @kovaszosubi9728
      @kovaszosubi9728 2 роки тому +3

      Turbi ezt a játékot ki kell játszanod! Idei legjobb horror!

  • @BALAZS-t1f
    @BALAZS-t1f 2 роки тому +28

    jaj a régi szép idők emlékszem az outlastra olyan beütésem van a kamerát leszámítva várom a kövi részt 🐐👌

  • @_.emcs._
    @_.emcs._ Рік тому +3

    Ez nagyon jooo🤣🤣🤣

  • @gezafoldeaki5414
    @gezafoldeaki5414 2 роки тому +2

    te vagy a BEST NORBI NAGYON JO LETT🤩🤩

  • @Anyad1234
    @Anyad1234 2 роки тому +2

    Demot is végig néztem tőled 3szor is annyira jó volt
    Szeretem ha te horrort játszol

  • @izabellaberki9258
    @izabellaberki9258 Рік тому +2

    Megakar nak ijeszteni!

  • @adamracz07
    @adamracz07 2 роки тому +8

    Na ez egy jó játék! Az egész premier alatt éreztem hogy csak úgy dobog a szívem. Már várom a kövi részt.😂

  • @krisztansimon1984
    @krisztansimon1984 Рік тому +3

    HOROL

  • @davego3614
    @davego3614 2 роки тому +2

    Én aki eközben nyugottan eszi a krumplistésztát :D

  • @tamasgergo9827
    @tamasgergo9827 2 роки тому +4

    27:30 az éjszakás pótlék miatt, több a della :DDD

  • @Bazsalikom97
    @Bazsalikom97 2 роки тому +4

    Huuu Turbi iszonyú jó lett a video ❤!
    Én is éjjel 11 kor néztem meg bevallom nem akartam kimenni utána a vécére!🤣🤣👍

  • @Nukuux01
    @Nukuux01 2 роки тому +5

    Neked osztán van bátorságod este hajnali 2 kor ilyennel játszani engem kb már a mentő vitt volna😂❤

  • @kovaszosubi9728
    @kovaszosubi9728 2 роки тому +3

    Jó a pólód Turbi!

  • @szilviaorosz6448
    @szilviaorosz6448 2 роки тому +6

    Imádom észt a játékot. Remélem ki viszed, 🥶🙂

  • @barbarapetrova8946
    @barbarapetrova8946 2 роки тому +1

    Már az elején úgy fostál, hogy fogalmazni se tudtál?... ejnye ejnye :D még mindig ajánlom figyelmedbe a Narcosist. ;) :D

  • @datsupraaa4901
    @datsupraaa4901 2 роки тому

    Nagyon kiraly lett papa!

  • @richardlako361
    @richardlako361 2 роки тому +1

    Folytatast kér a nép!👌

  • @mategamer_Roblox
    @mategamer_Roblox 2 роки тому +1

    Apukám éjel dolgozik

  • @valentinmladenovszki911
    @valentinmladenovszki911 2 роки тому +6

    Szia TURBO mindenképp legyen folytatás . Már nagyon várom 😳 eléggé ijesztő 😱😱😬

    • @csocso2076
      @csocso2076 2 роки тому

      iesztö

    • @l__ve5626
      @l__ve5626 2 роки тому

      @@csocso2076 🤣🤣
      Azt úgy kell írni ahogy Valentin írta

    • @csocso2076
      @csocso2076 2 роки тому +1

      @@l__ve5626 bocs autokorreckt

    • @l__ve5626
      @l__ve5626 2 роки тому

      @@csocso2076 jah hát az már más😌
      Amúgy én bocsi

  • @benisirin6466
    @benisirin6466 2 роки тому +3

    Szia Bturbo várom a folytatást

  • @alexbader54
    @alexbader54 2 роки тому +1

    🙃❤️Jó leszz

  • @dorina723
    @dorina723 2 роки тому

    Ettől a játéktól én is trombózisba estem😂 de egyébként nagyon jó videó lett

  •  2 роки тому +7

    Azért mert az esti órabér kárpotol azért a traumáért amit átélsz 🤣🤣🤣😆😆

  • @panzerzsolti8252
    @panzerzsolti8252 2 роки тому +1

    a horror élményért

  • @bencekecseti1963
    @bencekecseti1963 2 роки тому +2

    Azért Turbi mert para xd

  • @jazminhorvath2326
    @jazminhorvath2326 2 роки тому +1

    Nagyonnn jooo(Turbi ha kerdezhetem mikor jön a resident evil #3 része? a szinkronos)

  • @daniroyale5944
    @daniroyale5944 2 роки тому

    Nagyon jó lett és amúgy a kutyusoddal mi a helyzet

  • @GhostRider01012
    @GhostRider01012 5 місяців тому

    Hol tudom megnézni errol a játékról az élő adésokat? Meg a többi dologról az élő adásokat mert twich en nem nagyon találok dolgokat ott.

    • @BTURBOGAMEPLAY
      @BTURBOGAMEPLAY  5 місяців тому

      Itt vannak feltoltve. "Videokent" nem pedig streamkent. The classrooms. Jo szorakozast hozzajuk 😇 es koszonom az erdeklodesedet!

    • @GhostRider01012
      @GhostRider01012 5 місяців тому

      @@BTURBOGAMEPLAY Amióta tartalom gyártóvagy én nézlek XD Teleszel mindigis horroban a legjobb ember imádom a sikitozást XDDD

  • @kisspal539
    @kisspal539 2 роки тому +1

    Jöhet a következő rész uram!

  • @laligamer6396
    @laligamer6396 2 роки тому

    En ezt a munkát akkorsem válalnam hogyha 2 millió forintot fizetnének akkorsem egy undorító munka lehet az bisztos !

  • @nandorpeto4314
    @nandorpeto4314 2 роки тому

    Wow

  • @dj_tibi
    @dj_tibi 2 роки тому

    Turbi ez tellèg olyan para... Jézus de amúgy élveztem a videót 😂😂🤪😀

  • @zoli7295
    @zoli7295 2 роки тому

    Turbi sziv turbi lélek turbi fan leszek mig élek

  • @Rics_x
    @Rics_x 2 роки тому

    hali Turbi mikkor lesz a medisonak a fojtatása?

  • @Maizussss
    @Maizussss Рік тому

    13:36 az a Trypofóbia aztat én se bírom

  • @rekatimeaszekeres7468
    @rekatimeaszekeres7468 2 роки тому +3

    Én emlékszem amikor a demó volt. Az meg is van nekem.😐

  • @attila_hars.8028
    @attila_hars.8028 2 роки тому +1

    Nagyon baszó lett :).

  • @hipi3667
    @hipi3667 2 роки тому

    Mikor jön a következő rész?

  • @gaborszemeredi
    @gaborszemeredi 2 роки тому +1

    Miztos azèrt kel este csinálni hogy sokkal paráb legyen

  • @mateusz_12
    @mateusz_12 2 роки тому +1

    Like aki zsozeatyatol jött 💪🏿😂👑

  • @Maizus
    @Maizus 2 роки тому

    ami a szemébe volt az ha jó tudom Tripofóbia én is fóbiás vagyok erre

  • @dekandekanteloz8166
    @dekandekanteloz8166 2 роки тому

    ”Miért este kell ezt csinálni„szerintem azért mert akkor lett "rosszul" khm ugye bár...a démonoktl ;)

  • @pa_tesok7
    @pa_tesok7 2 роки тому

    Hajnali 3-kor roszab ès ijesztőb!!!

  • @zilledegi8795
    @zilledegi8795 2 роки тому

    Én, aki a videó felében evett.😳

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari 2 роки тому

    Nagyon jó volt a premier.😁

  • @Artemis--
    @Artemis-- 2 роки тому

    Mikor lesz Madison?

  • @ciniminix6848
    @ciniminix6848 2 роки тому

    En csinalnam

  • @szaboeszter6279
    @szaboeszter6279 2 роки тому

    Mert akkor parább

  • @pa_tesok7
    @pa_tesok7 2 роки тому

    Amugy legyen mèg

  • @GabriellaHegyesi
    @GabriellaHegyesi 8 місяців тому

    mert horror

  • @HELL.ENERGY
    @HELL.ENERGY 2 роки тому

    Erröl már vollt korabban vifeod vagy rosszul emlekszem

    • @bencealmasi1106
      @bencealmasi1106 2 роки тому

      @@KSfannn igen volt neki róla videója,dee az csak demó volt.Ez már a teljes játék😁

  • @gezafoldeaki5414
    @gezafoldeaki5414 2 роки тому +1

    LEGYEN KERDEZ FELELEK