Це відео не доступне.
Перепрошуємо.

Robbanásig feszült a helyzet / Mars-Uránusz együttállás/

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 лип 2024
  • A Kalendáriumban jelzett időszakhoz érkeztünk.
    Kalo tv.

КОМЕНТАРІ • 142

  • @aszeretettere8733
    @aszeretettere8733 23 дні тому +41

    "Én így működöm: mit üzen ez nekem?" Drága Tanár úr, szívből hálás vagyok ezért a megmutatkozásért! 🙏🏻 Erőt és megerősítést adott ismét arra vonatkozóan, amire épp tegnap jutottam. Ugyanis pontosan így működöm én is, ahogyan ezt elmondta. Számtalan nagyon nehéz helyzetből tudtam így kijönni, gyógyulni, megőrizni magamat. A családi környezetemben félelemből fakadó szinte teljes elutasítás, elhatárolódás van e látásmódom iránt, irántam, ezért eléggé távol kerültünk, de van pár családtag, és ismerős, barát, akik hála Istennek hasonlóan gondolkodnak, és előttük megmutathattam magamat eddig is. Épp ezekben a napokban hoztam döntést arról, hogy mostantól nem rejtem tovább, hanem az leszek egészen kifelé is, aki vagyok, és aki elfogad így, azzal szeretettel kapcsolódok, aki nem, azt szeretettel útjára engedem.
    🙏🏻🩷

  • @annakautny5918
    @annakautny5918 23 дні тому +23

    Köszönöm, mintha nekem szólna.
    A radixomban a Hold a DC- én, utánna 2* ra az Angol. Nem adtak volna sokat az életemre, de én mégis kitartok 91 éve. 26:11 ❤❤😊😊😊😮😊❤❤😂❤

  • @calibras93
    @calibras93 22 дні тому +4

    Isten Áldásával tartsa meg önt a Jó Istenünk még sokáig, egészségben közöttünk!❤

  • @evazsiros187
    @evazsiros187 23 дні тому +17

    Köszönöm Tanàr Úr munkàjàt, óvó szavait. Engedje meg, hogy névnapja alkalmàból, minden jót kívànva, köszöntsem. Àldja Isten❤️⭐😇🙏✨!

  • @marikabodnar9747
    @marikabodnar9747 23 дні тому +22

    Tisztelet Tanár úr!
    A MEGLÁTÁS SZIKRÁJA PATTANJON KI MINDEN EMBERBEN. !! Hit remény, szeretet !

  • @imrenetorok8976
    @imrenetorok8976 20 днів тому +5

    Drága Tanár Úr! Nagyon szépen köszönöm a közvetlen emberi megnyílását, személyes példamutatását és bölcs tanácsait. Jó egészséget kívánok Önnek, hogy még sokáig taníthassa az arra érdemes és befogadó embereket! Közvetlensége mélyen megérintett. ❤️

  • @LR-2323
    @LR-2323 22 дні тому +12

    Hosszú életet, jó egészséget Kalo Úr!🍀

  • @orionka55
    @orionka55 23 дні тому +9

    Én nagyon örūlök a Kaló Jenö "ruhának" és ❤❤❤ sok szeretet a mögötte levö léleknek is...🙏

  • @JuditP.
    @JuditP. 23 дні тому +22

    Drága Tanár Úr nagyon köszönöm ❤❤🙏 Remélem hogy sokáig velünk marad, mert nagyon nagy szükségünk van az Önre.

  • @agnesmeszaros5333
    @agnesmeszaros5333 22 дні тому +3

    Köszönöm,és Isten éltesse sokáig ❤

  • @kovacsmaria1607
    @kovacsmaria1607 21 день тому +4

    ❤ rólam tetszett beszélni. Nagyon szépen köszönöm.

  • @klaraerikalabanc2603
    @klaraerikalabanc2603 23 дні тому +7

    Én 9-én késő este leforráztam a bal kezem mutatóujját forró baracklekvárral amikor üvegbe töltöttem. Szerencsére van egy cserépben aloe-ém. Rögtön felvágtam egy levelet, és rátettem az égésre. Éjszakára is rákötöztem egy friss levelet. Sikerült megúszni egy kisebb barna folttal, ami nem is fáj. Azt hiszem valamilyen eltemetett harag dolgozott bennem a Mars közvetítésével.😟Egyébként is erős, kos Mars van a születési képletemben.(Uranusz szintén a nyolcas házban) Hasznos tudomány ez az asztrológia!🫶

  • @sandorneeszes8367
    @sandorneeszes8367 23 дні тому +7

    Kedves Tanár Úr ! Köszönjük a bölcs tanitásait és ezt a gyönyörű zenét !

  • @zsuzsannamehesz7456
    @zsuzsannamehesz7456 23 дні тому +10

    Köszönöm a remény feltámasztását!

  • @erzsebetgyorgy1254
    @erzsebetgyorgy1254 23 дні тому +5

    Köszönöm az intelmeit, s hogy igyekszik útmutatás adni ♥️

  • @krisztinavarnay3760
    @krisztinavarnay3760 10 днів тому

    Remek, nekem is kettétört a fogam. A tej is érdekes az érzelmekkel, a Vénusszal. Annyira igaza van...🙏

  • @ilonabelenyesi9000
    @ilonabelenyesi9000 23 дні тому +6

    Drága tanár úr hálásan köszönöm jó egészséget kívánok sok szeretettel isten áldja meg önt

  • @user-xo2bl3gx7d
    @user-xo2bl3gx7d 22 дні тому +2

    Köszönöm szépen!❤

  • @olgabercsi4028
    @olgabercsi4028 22 дні тому +3

    Hálásan köszönöm!
    Áldott szép napokat kívánok!❤❤❤❤

  • @user-ru9kh3gi3w
    @user-ru9kh3gi3w 22 дні тому +2

    Hálásan könönöm,Tanár úrnak🙏🏻❤️

  • @orsijakab
    @orsijakab 23 дні тому +4

    Nagyon szèpen köszönjük Tanár Úr❤️🙏🏻 Isten Áldása legyen Önnel is💝

  • @stellacsikos633
    @stellacsikos633 23 дні тому +4

    ❤ köszönöm tanításait ismét!🙏 Mindig csodálattal hallgatom❤️

  • @juliabiro6841
    @juliabiro6841 21 день тому +3

    Nagyon szépen köszönöm.
    Isten legyen Önnel!❤

  • @maria41276
    @maria41276 17 днів тому +1

    Kedves Kalo Kalo Ur!
    Nagyon szepen koszonom❤
    ❤❤❤❤❤❤

  • @user-ih8nw2mc2d
    @user-ih8nw2mc2d 23 дні тому +3

    Isten áldja!❤🌹📚🌳

  • @gyongyinemeth2749
    @gyongyinemeth2749 23 дні тому +4

    Hálás köszönet drága Kalo Úr ! ❤🙏❤

  • @agnesfrecska4253
    @agnesfrecska4253 23 дні тому +5

    Drága Tanár úr!
    Köszönöm szépen!❤

  • @magdolnafarkas6818
    @magdolnafarkas6818 23 дні тому +4

    Nagyon szépen köszönöm! Isten áldja meg Önt!

  • @istvannemartadora4428
    @istvannemartadora4428 22 дні тому +2

    Köszönöm szépen. Isten Áldja Önt!

  • @krisztinamay
    @krisztinamay 23 дні тому +3

    Köszönöm szépen hálásan Tanár Úr!❤

  • @zsuzsannadozsa777
    @zsuzsannadozsa777 22 дні тому +3

    Hálásan köszönöm ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @zsuzsannaelekneharkai8171
    @zsuzsannaelekneharkai8171 22 дні тому +2

    Köszönöm szépen!
    Áldásos szép napokat kívánok szeretettel! ❤

  • @OK-sites
    @OK-sites 22 дні тому +2

    Kedves tanár úr,
    a JóIsten áldása kísérje továbbra is és sok köszönet a munkásságáért! Sok szeretettel O.

  • @kocsisjanosne6368
    @kocsisjanosne6368 22 дні тому +2

    Köszönöm szépen.🍀

  • @gizusbatori1547
    @gizusbatori1547 22 дні тому +2

    Köszönöm szépen Tanár úr! A lehető legjobbakat kívánom Önnek, vigyázzon magára. Tisztelettel. ❤❤❤❤❤❤❤

  • @Putto69
    @Putto69 23 дні тому +4

    Ragyogást az úton! 🙏

  • @andreapalcsek2339
    @andreapalcsek2339 17 днів тому +1

    🙏🙏🙏❤️

  • @marikahajdu7542
    @marikahajdu7542 23 дні тому +3

    Kedves Tanár Úr! Egy újabb nagyon bölcs segítő videó. Köszönöm szépen 💖

  • @mariacsavolszki7296
    @mariacsavolszki7296 22 дні тому +2

    Hálásan köszönöm🙏 ❤Áldás ❤

  • @lujzakovacs1875
    @lujzakovacs1875 23 дні тому +8

    A régi, sziporkázó Jenő! ❤

  • @laszlonenagy8905
    @laszlonenagy8905 22 дні тому +2

    Hálásan köszönöm! Isten áldásával! ❤️

  • @laszlocsosz1434
    @laszlocsosz1434 23 дні тому +3

    Köszönöm szépen 🙏🥰

  • @Lidi-xp8ju
    @Lidi-xp8ju 23 дні тому +2

    Koszonjuk draga tanar ur jo egeszseget kivanok🙏❤️

  • @martamarta0153
    @martamarta0153 23 дні тому +2

    Köszönöm szepen❤

  • @belanemag6034
    @belanemag6034 23 дні тому +4

    Hálásan köszönöm!

  • @ArankaSüle-o9g
    @ArankaSüle-o9g 23 дні тому +3

    Köszönöm ❤

  • @ibolyafeher3720
    @ibolyafeher3720 23 дні тому +3

    Szerencsére, én eddig a jobbik oldalát érzékelem ennek az együttállásnak. 😊 Tanár úr asztrológiai videóit nézem. Emellett igyekszem magamra figyelni, és óvom a környezetemben levőket. ❤🙏🙏🙏🙏

  • @palnekokai9222
    @palnekokai9222 23 дні тому +2

    Hálásan köszönöm szépen ❤

  • @user-zv2id6gs3n
    @user-zv2id6gs3n 23 дні тому +2

    Hálásan köszönöm!❤

  • @Margo266
    @Margo266 22 дні тому +1

    Hálásan köszönöm! 🙂

  • @erikakatona904
    @erikakatona904 23 дні тому +4

    Köszönöm szépen❤️

  • @gyongyiczebe7662
    @gyongyiczebe7662 23 дні тому +3

    Köszönöm szépen!

  • @katalinszolga9540
    @katalinszolga9540 23 дні тому +2

    Koszonom szepen Aldasos szep napot!😘🌺

  • @irennagy4782
    @irennagy4782 23 дні тому +3

    Köszönöm. További jó időtöltést és létezést a szellemi dimenziókban is!
    Szép nyarat, Tanár Úr!

  • @zsuzsannahorvath7152
    @zsuzsannahorvath7152 23 дні тому +3

    Köszönöm szépen 💖

  • @kisila6
    @kisila6 23 дні тому +3

    Köszönöm szépen. Jó egészséget kívánok! 😊

  • @szilvialadiszlaidesz9412
    @szilvialadiszlaidesz9412 22 дні тому +1

    Koszonom mindig hallgatom 😊

  • @doragaspar1895
    @doragaspar1895 23 дні тому +3

    ❤ köszönjük!

  • @noeminagy5988
    @noeminagy5988 22 дні тому +1

    Köszönöm, jó volt hallgatni! A zene is csodás.

  • @ilonaduka2919
    @ilonaduka2919 22 дні тому +2

    Isten Áldása kisérjen mindanyiunkat köszönöm🙏❤️

  • @evakasper7412
    @evakasper7412 22 дні тому +2

    Tudatos szép napokat kívánok!🙏😇🤗🌈

  • @editjenei6877
    @editjenei6877 22 дні тому +1

    Ķedves Jenő! Köszönöm, nagyon jó volt végighallgatni minden szavát, most nekem erre volt szükségem. Egy kis figyelmeztetésre, megerősítésre, köszönöm. Továbbra is innen a gyönyörű Palicsfürdőről üdvözlöm, Jenei Edit.

  • @beatajenei8043
    @beatajenei8043 23 дні тому +4

    Kedves Tanar Ur, hasonlot almodtam en is kb fel eve, hogy egy ismerosom belelokott a tengerbe ( nem rossz erzesekkel), egyre melyebbre sullyedtem es neztek hogy feljovoke. Kesobb ugy ertelmeztem hogy egy karmikus helyzetbe (akkor kezdodott sok karmikus lecke, betegseg is). Meg megvagyok..Remelem meg sokaig velunk marad es csupa jot hoz ez az allas Onnek. ❤❤❤

  • @annapolak4246
    @annapolak4246 22 дні тому +2

    Koszonom szepen.

  • @gny8591
    @gny8591 19 днів тому +1

    Bejött a jóslata Kalo Úr! Trampot tényleg meglőtték , kb egy fél éve jósolta meg.

  • @erzsebetkeresztes2802
    @erzsebetkeresztes2802 23 дні тому +2

    Elkezdtem elemezni, és a tej-fogig jutottam, ez legalább megnevettetett!

  • @BENjamin3931
    @BENjamin3931 22 дні тому +1

    Tisztelettel köszönöm,nagyon érdekes előre jelzés,érezni a levegőben a feszültséget...

    • @timetodie7929
      @timetodie7929 22 дні тому +3

      Ez nem feszültség. Szupernova ereje van.

  • @IldikoDrMakai
    @IldikoDrMakai 21 день тому +1

    Köszönjük a biztatást! Legyen jövő héten az Algollal együttálló Mars-Uránusz az a megvilágosító élmény, amely segít eligazodni, átlátni a szitán, és világít előttünk a sötétségben. Hátha kiderül valami, ami eddig borús volt, hátha fény derül valamire...

  • @szilvialadiszlaidesz9412
    @szilvialadiszlaidesz9412 22 дні тому +1

    Jó estét kívánok! A hétvégén muszaj volt utaznom de nem csak nekem de ahogy láttam és tapasztaltam rengeteg az auto baleset. Szornyu utam volt

  • @mariakolnhofer4980
    @mariakolnhofer4980 23 дні тому +5

    Agyon jó egészséget kívánok! Köszönöm az intelmeket igyekszem megfogadni! 🍀💚

  • @annakiss9812
    @annakiss9812 18 днів тому +1

    Köszöbön! ❤

  • @Gabi-ey4rf
    @Gabi-ey4rf 23 дні тому +3

    ❤❤❤❤❤

  • @janosnebugovics2159
    @janosnebugovics2159 23 дні тому +2

    ❤❤❤

  • @jolangyemant118
    @jolangyemant118 22 дні тому +2

  • @katakiss4252
    @katakiss4252 22 дні тому +2

    Köszönök mindent, Kaló Úr! Sok erőt kívánok Önnek!

  • @ildikoczumbel1933
    @ildikoczumbel1933 23 дні тому +2

    ❤🙏

  • @dalmabogdan4463
    @dalmabogdan4463 23 дні тому +2

    ❤️🌸

  • @klaralipka7065
    @klaralipka7065 23 дні тому +1

    Nekem a térdem belobbant nem tudok lábra állni. Nagyon szenvedek tőle! Köszönjük az elemzést, már
    Vártam nagyon! Jó egészséget kívánok l

    • @gizusbatori1547
      @gizusbatori1547 22 дні тому

      @@klaralipka7065 Bocsánatot kérek, hogy ide írok (szeretnék segíteni): próbáld ki a káposztalevél dunsztkötést! Nálam a több hónapja tartó pokoli fájdalmat 4-5 nap alatt enyhítette, majd a kitartó pakolások meghozták a teljes (!) fájdalommentességet. Ez 1 éve volt, azóta nem is jött vissza. Neten rá tudsz keresni, nem kell méz, elég a káposztalevél, egy darab folpack és rugalmas fásli. Gyógyulást kívánok!

  • @agnesagnesnagy
    @agnesagnesnagy 23 дні тому +3

    ❤️❤️🙏🙏

  • @lillaandrasy7918
    @lillaandrasy7918 22 дні тому +1

    Draga Tanar úr❤
    Merkur- jupiterem van .Maradok magamnak..Ennyi..semmi nem tud kibillenteni.. nyigodt szeretett teljes közvetites es lelkibeke van bennem..A többit az Universum rendezi..
    Halas köszönet hogy van nekünk
    Nekem csak a " bölcsek tisztelegnek
    Maradok szeretettel maskor is önnel.👌🌟❤
    Apropo nagyon kell az ujitas az egesz vilagnak a regit az ujjal ötvözve jolenne mar ha mindenki mas szemszögböl nezne mindent ..intuitivan..

  • @Szeretemaszepet
    @Szeretemaszepet 20 днів тому +3

    Hihetetlen hogy megnyilvánult ez az állás a Trump elleni merényletkísérletben. 😢

  • @MariaPozsar-sy3ue
    @MariaPozsar-sy3ue 21 день тому +2

    ❤️🙏🙏🙏❤️

  • @gyorgynegabeli6455
    @gyorgynegabeli6455 19 днів тому +1

    Draga Tanár Úr a joisten eltesse nagyon sokáig köztünk. Tanár úr vigyázzunk együtt a miniszterelnokunkre.Mi vigyázunk de a sors mit mér rá. Kérem egy picit nezen utána. További jó egészséget.

  • @adavada5394
    @adavada5394 23 дні тому +12

    " Tó vízébe követ dobtam, s 500 évre azután, megremegett egy királylány Aldebarán csillagán "

  • @csomborkaszekely8019
    @csomborkaszekely8019 22 дні тому +1

    🌷

  • @katalinsojtory8214
    @katalinsojtory8214 21 день тому +2

    ❤❤❤❤❤❤😊

  • @evafazekas6677
    @evafazekas6677 22 дні тому +4

    Koszonom szepen kedvesTanar Ur!Tessek vigyazni magara ,aJoisten legyen velunk !Hala Hala Hala !

  • @mariannavarga6222
    @mariannavarga6222 20 днів тому +1

    Köszönöm szépen! Az Isten áldja meg és tartsa meg Önt erőben egészségben! ❤

  • @eraercsiable
    @eraercsiable 22 дні тому +1

    Kedves Jenő! Nekem is a 8.ban van az uranuszom, es epp a 4.ben tranzital. Amikor belepett, volt egy szivritmus zavarom, utana 3honapig panikoltam otthon, marciusban meghalt az anyukam, majusban a baratnom. Alig varom, hogy atlepjen az uranusz az ikrekbe, aztan gyorsan az 5.hazba....nagyon nehez ez a 8, 4 kapcsolat, bar ez a halal tema mindig lappangott a fejemben...koszonom a videot❤

  • @evapanczel7434
    @evapanczel7434 23 дні тому +4

    Nagyon szepen köszönöm az utmutatast!Szeretem a tanár úr videoit!Egy dolgot szeretnék tanár úrtól kerdezni!Miért mindig a jobb felemmel történnek dolgok.2× a jobb csuklo torese
    A jobb terd torese
    A jobb mell műtéte
    A jobb sarok fajdalma.
    Egyszerűen nem jövök erre rá hogy miert.Ràk jegyű vagyok.
    Mivel nem tudom sajnos a pontos szuletesi idom,tehát ora,perc,így sok minden rejtve van nekem.

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  23 дні тому +1

      Egy kérdés? Hogy áll az aktivitással?

    • @evapanczel7434
      @evapanczel7434 23 дні тому

      Már mint osszessegeben hogy állok az aktivitassal??
      Munka szempontjából abszolút aktivan.

    • @gizusbatori1547
      @gizusbatori1547 22 дні тому +1

      Ez érdekes... Nekem pont a bal oldalamon "történnek a dolgok". Engem is érdekel, vajon miért?

    • @ritaszabo2681
      @ritaszabo2681 21 день тому

      Olyan szakembert tessenek kereseni, aki neuro-mozgáskorrekcióval foglalkozik.

  • @polixeniapoczik7590
    @polixeniapoczik7590 23 дні тому +3

    ❤❤❤❤❤❤😢

  • @moviesquirrel4559
    @moviesquirrel4559 22 дні тому +2

    Nemsokára lesz egy finom Szaturnusz - Jupiter kvadrát is. Gondolom örömteli lesz a helyzet...

  • @erzsebetfuto813
    @erzsebetfuto813 22 дні тому +2

    Sajnos nem jók a kilátások! Köszönöm szépen az információt 🙏🙏🙏

  • @dezsonagy7187
    @dezsonagy7187 13 днів тому +1

    Tanár Úr, úgy jártam, mint Ön, pontosabban még jóval rosszabbul, mert az én fogamat sajnos már nem lehet megmenteni. A felső letört fogamból megmaradt fogcsonkot csak szájsebészeti úton lehet eltávolítani (nálam is van Mars-Uránusz fényszög, semi-kvadrátban) KÉRDÉSEM: amikor a tranzit Mars a 8. házon halad át az Ikrekben, akkor az alkalmas-e szájsebészeti beavatkozásra avagy éppen nem? (aug. 5. lenne a napja Pécsen 10 órakor)

  • @klaradr.wenzel663
    @klaradr.wenzel663 19 днів тому

    18:25 Vow: Nekem is: beleharaptam egy lágy frissensült kalácsba, és letört nyakában a fogam...
    Amúgy most, két nappal a videó feltőltése után merénylet (Gyűlölet) áldozata lett Trump, de mint tudjuk éppen hogy túlélte, mert épp akor kicsit elfordította a fejét.
    Így "csak" a fülét (Uránusz) találták el.

  • @zoltanszabo7499
    @zoltanszabo7499 23 дні тому +1

    Minden amit mondott Tanár Úr, az már kora reggel, családon belül is megmutatta a méregfogát.....

  • @valakisenki5006
    @valakisenki5006 22 дні тому +1

    Prince Williamnek a Venus egyuttall a Kairon bolygóval es az Algol csillaggal az 5. házban. ezen van most rajta a Mars Uranusz. remelem nem fog neki valami negatívan hozni. Vénusz a 4.-es es 5.-os haza ura is.

  • @leaandromeda2155
    @leaandromeda2155 22 дні тому +1

    1781-ben fedezték fel az Uránuszt!

  • @ildikoschanczenbacher5073
    @ildikoschanczenbacher5073 23 дні тому +1

    Nekem együtt áll az Algol és a Mars, a hatodik házban, a bikában. 🫤

    • @orionka55
      @orionka55 23 дні тому +1

      Nekem szintén csak a 3.házban...

    • @Szeretemaszepet
      @Szeretemaszepet 20 днів тому

      Nekem a Descendensemen, Bika 24 fokon, de eddig minden oké.

  • @annakocsis8769
    @annakocsis8769 23 дні тому +1

    nekem is a fogaimmal van gondom, ma megyek dokihoz :/